8 Órai Ujság, 1925. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-14 / 10. szám

- Szer­t., 1925 januuár 1f. " A főkapitányság nagy apparátussal hozzálát az utcai közlekedés szabályozásához. Renden övcsik­éskedést megtesznek a közönség testi épségének megvédésére. Kisértetek a bécsi rendszabályok életbeléptetésével. — Sai.it tudósítónktól. —­­ A Nemzeti Színház előtt, a Rákóczi- és a Nagykörút kereszte­zésénél ma délelőtt meglepte az ezrével hömpölygő közönsé­get az­­ a nagy rendőri apparátus, amely az utca­keresztezés négy sarkán elhelyez­kedett. A boldog békeidőkre, külföldi feje­­demek látogatására e­mlék­ezt­etett a nagy rendőri készült­ség, amely azonban­ ma nem valami tiszteletadáshoz vonult ki, hanem­­pusztán azért, hogy példás rendet teremt­sen az utcai forgalom lebonyolításában. A feltűnő rendőri apparátus megállásra késztetett száz meg száz kiváncsit és min­denki csak a legteljesebb megértéssel kí­sérte, a járókelők és a járművek vezetői pedig készséggel megfogadták a rendőri közegek intézkedéseit.­­Az útvonalak keresztezésének közép.m­int­­fi­lm n egy rendőrtisztviselő, Szentléleki sa­­slódfelügyelő állott, aki két karjának a Rákóczi-út vagy Nagykörút felé való kizá­­rá­sával lest adott a járműveknek az egyik, vagy másik irányban való szabad tovább haladásra. F. munkájában i­s segédkezett neki egy rendőraltiszt, míg kétfelöl a Rákóczi-úton és a körúton másik két rendőr állott, akik a rendőrtiszt feladása u­tán megállásra vagy megindításra dirigálták a kocsikat. Megfigyelésünk szerint ez a főkapitány­ság rendeletével ma életbeléptetett közle­kedési rendészeti intézkedés kitűnően be­vált. Szeszler Hugó főkapitány-helyettestől kapott értesülésünk szerint az intézkedés­nek az a célja, hogy a kocsiforgalom­nak minden fenn­akadás nélkül való lebonyolítását és főképpen a közönség testi épsé­gének megvédését biztosítsa. A gyakorlat fogja megmutatni vágjon tény­leg szükség van-e ezen az élénk forgalmú helyen és egyebütt is, elsősorban a Rákóczi­­út és a Múzeum-köntt keresztezésénél, ugyanolyan rendőri apparátussal, aminő a Nemzeti Színház előtt az utcai rendészet­e­­ gyakorló személyzet. Az intézkedés a Kid- f­­öld nagy városaiban dívó rendszerek kö­zül leginkább a bécsibe­ hasonlít. A Rákó­czi-út és a Nagykörút keresztezésénél szol­gálatot teljesítő rendőrcsoportba fiatalabb rendőrtisztviselőket és rendőraltiszteket osztanak be, hogy oktatást kapjanak a forgalom lebonyolításának szabályozásá­ban. Még nincs véglegesen eldöntve, hogy váljon egész napon át vagy pedig csak abban az időben teljesít e ez a nagy appa­­­­rátus a Nemzeti Színház előtt szolgálatot,­­ amikor az utcai forgalom a legélénkebb, vagyis délelőtt II-től délután 2 óráig és­­ este fél 6-tól fél 8 óráig. E kérdést a gya­­­­korlati tapasztalatok után fogja a főkapi­tányság végleg eldönteni. Itt említjük meg, hogy a közlekedési rendőrség ma rendeli el, hogy a Kristóf­­téren és a Szervita-téren csak lépésben sza­bad haladni minden járműnek és szigorúan tilos e két szűk téren mindenféle előzés is, szőve a régi megyei élet, a táblabiró világ, a megyeházi háborúskodások ked­ves romantikájával. Báró Eötvös József híres regényében korholta, megbélyegezte a régi rendi vármegye fattyú-hajtásait. Vas Gereben a maga kedélyes csevegé­seiben adoma és móka, elismerés és ma­gasztalás közé vegyített sok sunyt és némi torzítást is, de olyan művészettel, egyúttal olyan szeretettel senki sem fes­tette a régi megyei életet, mint Jókai. — És mi — igy folytat­ta beszédét, — akik a változott kor és az uj doktrínák közepett is szeretettel csüngünk a régi vármegye emlékein, s fenntartani akar­­juk nemes harivomüminit. Mi az ő ba­bérkoszorújába befonhatunk e.ny külön levelet: a megyék elismerésének, kegye­letének, csodálatának örökzöld levelét. Köszönetet mond Pest vármegye nemes közönségének azért, hogy ünnepet ült iro­dalmunk egy h­allhatatalanának en ékére, abban a terem­bae­n, ahol visszhangot talált és fog találni mindig ennek a drága, en­nek a szerencsétlen, ennek a hathatnlm magyar hazának minden keserve és min­­den dicsősége. Majd Pekár Gyula szólalt fel a Pé­csi­ Társaság nevében. Jókai írásaival egy csüggedt nemzetbe öntött v­ erőt. Jókait l­öltészeténére örök ifjúsága megóvja az elfeledtetéstől. A régi vármegye életének hűséges megö­rökitője volt a nagy mesemondó. — Pestvármegye díszközgyűlése Jókai születésé­nek századik évfordulóján. —*Saját tudósítónkul. — Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye ma dél­előtt 10 órakor tartotta a Jókai-centená­­rium alkalmából di.­közgyűlését, amelyet telj­eren Jókai emlékezetének és ünneplésé­nél­ szentelt. A vármegyeház nagy közgyűlési termét s a karzatokat zsúfolásig megtöltötte a nagy és előkelő közönség, melynek sorai­ban ott voltak: gróf !/;/En­nyi Albert, éizcitovszkii Béla, a nemzetgyűlés elnöke K­erzeviczy Albert, Rákosi Jenő, Vargha Gyula, Pekár Gyula. .Segyes*!/ László, Rei­­ns­z János dr. Prészig Elemér dr., Pest vám­egye fő­ispánja diszmagyarban, diczru­hás megyei hajdúk kis,'felében vonult a honorácorok­­kal a közgyűlési terembe. Ott voltak a már emlitetteki­n kivül Kle­­bstsbent Kunó gróf kuttuxzin'in­s.'.ter. báró Prónay György miniszk-rehiék '■ö-gi fiurre:ir kár, n m. ■ kir. kormány­ képviseletében, gróf Telekit József, Balogh Jenő, Darányi Ignác, Szász Károly, továbbá F. Szabó Géza, gróf Telekit Tibor, Prakker Kimén, Mokcsai­ Zoltán, Endre Zsigmond, Palai­ Tibor. /A­hasi lelesz Móric, Pálóczi Horváth István nemzetgyűlési képvise­­­lök Képi János és a törvényhatósági bizottság számos tagja. Elsőnek Pest v­ármegye főispánja, dr. Preszly Elemér üdvözölte a vendégeket, elsősorban a nemzetgyűlés elnökét, a ki­rályi kormány képviselőit s a tudományos és­ irodalmi egyesületek nevében megjelen­teket, de különös szeretettel Berzeviczy Albertét. • Apponyi Albert grófot és Rákosi Jenőt, ezt a három érintetlenül megmaradt nagyságunkat. Berzeviczyt, a szépnek ra­jongó szeret­őjét, Apponyit, nagyjaink­­eg­­ye­valóbbját és Rákosi Jenőt, az örökifjút, aki ideálokat állított a nemzet elé, egy egész generációt nevel é s a nemzetet reslke­­siteni és magával ragadni tudta. Ezután rátért elnöki megnyitó beszédére. A főispán megnyitó beszéde. — Nagy emberek emlékéne­k megiimaplé­se, szerten­ük idézés­; üdvös és okos ,minden idök- Iwn. Fokozottabban az a­urai ívjhéz viszonyok­­közepette, amikor annnyira rászorulunk az­ em­­­léke­zésre, vigasztalásra. El kell fe­le­telnünk egy rövid időm a jelen szomorúságát, száll­­jannk vissza a fényes magyar múltba, hogy ott lelkünket m­rg­ ii­rosszuk. A hinalos, ma­gyar törichtelensank véres fájdalmas lap­jai mellett vannak dicső lapjai is. A török hó­doltság, a szabadságharcok erőfeszítései a­ finn daléti nemzet kezd fel­ébredni százados ál­mából. A talaj előkészítését lánglelkű­ emberek elvégezték már, melynek mintegy­ szimbóluma­ként Kölcsey megírja 1823-ban Hymnuszát s igy köszönt be a nagy év: 1825. Arámi. Petőfi már élnek. Kossuth. Deák tanulják a jogot, fegyverkeznek, hogy­ az­ egyik lelk Kisen a harc nehéz napjaiban, a másik pedig kivezesse nemzetét az abszolutizmus sötétségéből a jog­­folytonosság okjára. Itt van már Vörösmarty is és összehívják az örkényumhím hosszas évei után az országgyűlést, megalakítja Szé­chenyi az Akadémiát, s hogy van magyar nemzet, magyar irodalom és művészet, azt mind ennek az 1825-tel kezdődő kornak és nagy férfiaknak köszönhetjük, telve hittel, lel­kesedései, hazaszeretettel, nem­­merültek el egymás közötti egyenetlenségbe, hanem dolgoz­tak, s minden átmenet nélkül egyszerre, egy csapásra meg akartak teremteni mindent. Kis ez az irodalom magyar föld talajából, a magyar népből nőtt ki, igazolva azt, hogy ami örök, az egyszerű. — És 1825-­i ben­ adta a mindenható a ma­gyar nemzetnek Jókait, kinek külföldi hatá­sánál sokkal fontosabb 50 évig tartó nemzet-­­ nevelő hatása. Az­ abszolutizmus éveiben ö­­ kellett közhangulatot. Felsorolja Jókai regé- , nyelt, nyelvek mind integráns részei a magyar­­ közművelődésnek. A falusi magyar udvarhá­zakban téli estéken az ő regényeiben gyö­­nyörködik a csatáit, diákéveinek legkedvesebb emléke az ő regényeinek olvasása sokszor vir­radatig. Hogy alakjai túl ideálisak? Azokat példány­képül tekintette az egész nemzedék s elég, ha­­ törekedett azokat megközelíteni. Az ezeréves integráns Magyarországnak nem le­het jobb agitátora, mint Jókai művei, örökre és va­zaki ifj.­valtum­­ul ide fűzte Erdélyt, Lőcsét a magyar hazához. Csodás fantáziája meg­jövendölte az azóta bekövetkezetteket, az akkor lehetetlen­, de még az. ő fantáziája nem tudta elépzelni, hogy Csallóköz és Ko­márom valaha nem lesz magyar. — Ez év februárjában Komáromban Jókai születése napján megkondulnak a harangok és összejönnek a komoly és jó magyarok, a honfoglaló magyarságnak utódai. És mikor emlékeznek Jókairól s a széttépett ma­gyar hazáról és bánatos sóhajukat a trianoni határon keresztül elhozza hozzánk a metsző ,téli szél, akkor mi ideát sz­­ljun­k magunkba, tegyünk fogadalmat, hogy nem merülünk tél­ien fájdalomba, közönybe, nem lesz úrrá fö­löttünk a belviszály és pártoskodás ördöge, hanem összeforrva a hazaszeretet szent érzé­sében, dolgozunk becsülettel régi magyar ha­zánkért! A zajos éljenzéssel és nagy tetszéssel fogadott tartalmas, szép beszéd után Vargha Gyula beszélt. A díszközgyűlés a határozati javaslatot egyhangú lelkesedéssel tette magáévá, majd az ünnepség Preszly Elemér főispán zárószavai után a Himnusz eléneklésével véget ért. Vargha Gyula beszéde. Dr. Vargha Gyula törvényhatósági bizott­sági tag tartotta meg ezután emlékbeszédét Jókai Mórról. — A magyar föld és megvár falunk nagyra hivatottságának hangos bizonysága az. — mondotta, — hogy 1817-töl 1825-ig, tehát rö­vid nyolc év leforgása alatt született Arai­y, Tompa, Petőfi, Madách Imre és Jókai Mór. Nincs erre példa a világirodalomban, a láng­elméknek ily nagy gazdagságát ily rövid idő alatt a legnagyobb s legműveltebb nemzetek sem tudják felmutatni. A fényes sort a leg­nagyobb mesemondó, irodalmunk aranyem­­bere, Jókai Mór zárja l­e. Arany­ember való­ban, mert amit az ő bűbájos képzelete meg­érintett,­ azt aranyos zománccal, a színek tarka szivárványával vonta etve. Képzelete szinte pá­ráskus, nemcsak fényben, ragyogásban, hanem kismerib­etellesi végben is. írói pályája több mint hat évtizedre terjedt, s a közel 80 éves aggastyán képzelete épp oly­égrecsapó láng­gal lobogott, mint azé az ábrándos íriné, ki a komáromi öreg kúriából kiröppenve szárnyra kelt. Nemzedékek nőttek föl Jókai olvasásán s bár azalatt a nyolc évtized alatt minden gyökeresen megváltozott, az ízlés és világi el­lopás forradalmi átalakuláson mentek át. Jó­kai mára sem avult el kötészetének örök hiú­sága megóvta őt az etfelérhezéstől. Ismerteti ezután Jókai szellemének a költé­­sze­t minden terén való megnyílva misé vál, majd politikai pályafutását behatóan rajzolja, bujdosásának idejével s ezalatt itt allegórikus műveivel foglalkozik. Népszerűsége csökken­tését Tisza Kálmánhoz való csatlakozásával magyarázza. Nem váli­k ezzel hűtlenné nem­zeti eszményeihez, de a euvem­anentális párt­hoz csatolta őt az a rajongó rokonszenv, amely Rudolf trónörököshöz fűzte. — Jókainak és költő­társainak halhatatlan érdemük, hogy az elnyomatás korszakban nem engedték elfásulni, sem részekre, pártokra bomlani a nemzetet. — Most még nehezebb időket élünk. Most hazánk széttépett teste itt vonaglik s a nem­zet intelligenciája félig megfojtva, már-már végsőt lehet. Most volna utazón szükség a nemzeti lélek osztatlan egységére. Ébredjen fel végre a magyar társadalom s dobja k magából a fertőd kóranyagn­­kat. Ne tűrje, hogy önző, Irigy, szájas törtetők folytonosan izgassanak, s itt meg uj akadályokat gördítsenek a békés nemzeti munka elé. Ne engedje, hogy hamis próféták a pokol romboló erőitől sugalt hazug tanokkal éket verjenek az egyes társadalmi osztályok közé s száz­­ezrek, sőt Után milliók szivéből irtsák ki mesterségesen a hazaszeretet. Ne ápolgassa az irodalom korcs hajtásait, me­lyek megrontva nyelvünket, megmérgezve a fő­­erk­ölcsüket s kiölve a vallásos Ilitét, a régi, nemes, tiszta magyar irodalom helyét akarják elfogalni. Ébredjen fel a magyar társadalom, míg nem késő, őrizze féltékenyen kultúránkat, mert enélkül nincs feltámadás. Az ősz költőt hatalmas emlékbeszédé­nek befejezése után a közönség tombolva ünnepelte s beszédét is gyakorta szakította fzélbe a helyeslő taps. Ezután Berzevicz­y Albert emelkedett szólásra. Berzeviczy Albert beszéde. — Pest vármegye közönsége — úgy­mond — a törvényhatóság között mél­­tán elől szokott járni minden hazafias megemlékezésben és felbuzdulásban; Így elsőként ünnepli most a Jókai­­centenáriumot is és erre az ünneplésre meghívta az Akadémiát és a Kisfaludy- Társaságot, amelyek nevében szólalok fel, a magyar irodalom legrégibb őrhe­lyeinek üdvözletét hozva a megye lelkes közönségének és egyesülve vele az év­forduló ihletés hangulatában. — Pest megyének elviltázhatatlan jog­címe van a nemzeti irodalom ünnep­lésében előljárni. Hiszen ez a megye öléli körül minden //Idáb­ól az ország szivét, fővárosát, mely Széchenyi óta középpontjává lett a magyar közélet­nek és a magyar irodalomnak. — Ez a megyeház egy magyar sziget volt egykor a még jobbára német Pest- Buda háztengerében. Pest megyéből in­dult­ ki a magyar játékszín megalkotá­sára irányult diadalmas mozgalom, melynek azután legnagyobb része volt Pest megmagyarosodásában. Kiskörösön született Petőfi. Fóthon hangzott el először a legszebb magyar bordal és Nagykörös volt az ötvenes­­hatvanas években az a hely, ahonnan egy egész tündöklő csillag­rendszer vo­nult fel irodalmunk egére. — Mi most Jó­kait ünnepeljük, a leg­­n­agyobb magyar mesemondót, a legtüne­­ményesebb költői fantáziát, a magyar Géniusznak világraszóló dicsőségét. De ebben az ősi székházban illik különösen megemlékeznünk arról is, hogy Jókai a megyei életnek kiváltságos költője volt. Legszebb regényei át- meg átvannak Pekár Gyula beszéde. — Van-e csillagosabb, tündöklőbb henasz­­fisra, annál a­ szellemi égboltnál, amely a mi ezer év óta annyi vér i siratott, a nyugati kul­túra védelmében annyi életet pazarolt nemze­tünk magyar glóbusza fölé borul. — v.m-e Kilónak írott szava, mely ékesen,szólásban tükrözné e csonka haza csonkithatatlan, szel­lemi gazdagságát, mint ama csillagokként fénylő lángelmék sokadalma, kit, a szellemi élet prizmájának minden színében ragyoghat­ták történetünk egén azt a jót és igazat, szé­pet és leg-szebbet, amivel a mi tehetségdús, nemes fajunk a világ szellemi kincseinek ösz­­szeségét gyarapította az emberi cselekvés és gondolkodás, a tudósi tudás s a művészi, köl­tői álmodás minden terén? Ragyog, gazdagon, dúsan ragyog a magyar glóbus e magyar ég­boltja... Kishitűe­k mielőtt ócsárlóink párt­jára állntok, oda nézzetek föl és áruul rátok! A honteremtő Árpád e magyar ég sarkcsillaga, körülötti­ napokként keringenek a magyar szent királyok, kik planéta-uszályukban mint Hadak­ utját görgetik maguk után a magyar virtus hősi bolygóit, üstökösök szántják és keresztezik a pályákat. Bocskay, Rákóczi, Kossuth-komfélát,­ mint megannyi fix csilla­gok tündökölnek a magyar bölcsed-ség nagy mesterei, köztük a tudás­­halhatatlanjai, de ott látjátok művészeink csillagait is. Ott ra­gyog Petőfi. Arany. Madách. Vörösmarty, s mellettük a poézis mélázó holdjaként Tompa világit... — Mintha csodát látnánk ezen az­ i­nnen­lő mai napon ott fent a halhatatlanok csillag­­világában: a tündöklő Petőfi­ csillag mintha ma ikercsillaggá válnék, mintha Castorhoz Pollu­x szállna fel. Petőfihez, testvérként Jókai csillaga ilézkedn­e oda, hogy a régi szeretet ikerfényétől mindkettejük égi valója csak annál ragyogóbb­­ legyen. «­ Kettejük centenáriuma is végre mégis csak egyesíti a barátokat a halhatatlanságban. — Castor és Pollux. Petőfi és Jókai . . . Ket­tős centenárium avat­ni kettejüket a magyar sörökifjuság örökké világitó, fölemelő, vigasz­taló, örökké it életet adó ikerc­iáagává Azt mondják, az, a zseni sine aua non-ja, hogy pontosan, percre, idejében jöjjön. — Jás van az elkésetteknek, mint a túl korán jötteknek. A nagy elhivatottság ily percre szóló pontos­ságával születnek ők ketten is: Petőfi és Jókai. Jönök, az­ egyik a lobogó, hevesvérű Kiskun­ságból, a másik a mesemondó, csevegő Du­nántúlról. Petőfire Ml­elölt. Jókaira itt után van szükség. — Petőfi a harcok csalogányai­nak, a trombitáknak szava mellett vérrózsi­kal lén le férfikebléről. Jókai pedig­ a szivéből nőtt ezeregyéjszakás mesefa ezerszínű­ virágait onl­rt nemzetére, hogy e csodás virágokkal bo­rítsa el a vérinlomokat, s csodadoktorként a nagybeteg nemzetbe reményt, jókedvet, egész­séget oltson. Petőfi a harcrakeltő, végletes, szi­laj forradalmi ifjúság. Jókai a szelidebb, vi­gasztaló, gyógyító fiatalság. Petőfi egy se­bzet­­len, ép nemzet élén rohan a nagyszerű há­lálba. Jókai a halálroham után a sebzett, holtb­eteg nemzetet vezeti vissza az­ életbe. Voltak én egyek ők ketten, mert a nemzetnek me­gpróbá­­­tatásaiban szüksége volt rá. -- *-s ma. cestionári­s­inak dics­öségében ismét szük­sége van rájuk. Szüksége van a Jókai ért-c. reményt, egészséget, hitel, adó szavat, de szüksége lesz a Petőfi trombitájára is... — Skorevvag: két egy­ lélek. — amit Petőfi tesz a kötött beszédre, a prózaira Jókai ugyanezt teszi, a földhöz, a néphez urul le, teli kézzel merít­ a nemzeti örök tartalékból. Jókai itt van, a kettős centemáru­mban Petőfi után ő is m­­ia született, eljött, hogy men-U­ni,és fölemeljen. És én jelenését hódolva ü­dvszl.ma ma itt ama Petőfi-Tár­sság nevében, melyet most alapi­tó­ elnök ő alkotott meg, hogy lelki­­testvérének benne örök emléket állítson az ifiú nemzeti magyar irodalom számára. —• Magyar Castor. magyar Pollux. — a két egy ikercsilag fenn ragyog a magyar glóbus magyar egén. — fényük a zsenik örök szere­tetével ölelkezik, « mi szinte hallani véljük a szférák fénymuzsiká­jában Petőfinek Jókaihoz, Intézeit­ed.­.­szavait. ....... Te lelkem megma­radt fele. Hozzám Te maidon eljövendesz. És koszorúmra könnyel ejtesz ...“ Jókai eljött. Találkoztak újra. S mi innen, a földi rögről áhítattal nézzük az ikercsillag világító fényét. Rákosi Jenő beszéde. Pekár Gyula lelkes taposkkal fogadott beszéde után Rákosi Jenő emelkedett szólásra. — A Jókai centenárius bizottság nevében ■— 5

Next