8 Órai Ujság, 1925. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-30 / 24. szám

8 — Egymillió pénzbírság a Ludovika megsértéséért. Slezák Endre kéményseprő-­ segéd és tűzoltóparancsnok 1923 egyik májusi napján alaposan felöntött a garatra és megleh­etően elázott állapotban várako­zott a Szent István-kórház előtt a villa­mosra. Harcias kedvében mindenáron bele akart kötni valakibe s mikor három ludo­­vikás, Szentpétery György, Szentpétery Kál­mán és Udvarnoky Géza odajött a megálló­hoz, az i­zgága ember nekik rontott s kar­­éval szétütve köztük szidalmazni kezdte őket és a Ludovikát. A legdurvább hangon azzal hencegett, hogy az ellenforradalom­nál nem a ludovikások, hanem ő álta meg a helyét. A ludovikások feljelentették az esetet a parancsnokságoknál és Slezák ellen az ügyészség felhatalmazására üldö­zendő becsületsértés c­ímén emelet vádat, mivel durva támadásával a Ludovika Aka­démiát milliósan megsértette. A büntető­­törvényszék Schandl tanácsa ma tárgyalta­­az ügyet. A vádirat ismertetése után a vád­lott kijelentette, hogy teljesen ittas álla­­tfotban volt. Nagyon elszomorította a felc­serre elhalálozása, efölött való nagv bána­tában ivott kissé többet a kelleténél. Arra emlékszik, hogy az eset alkalmával tűz­ol­tóparancsnoki egyenruháját viselte, de arra nem emlékszik, miket mondott és arról sem tud, hogy ott­ ludovikások let­tek volna vagy hogy megsértette volna őket. A bíróság kihallgatta Szentpéteri­­Györgyöt, aki az­óta már hadnagy lett és az esetnél szereplő másik két ludovikást. K­mádozták, hogy békésen vártak villa­mosra a Szent István-kórház előtt, amikor egészen váratlanul, minden ok és előzmény nélkül nekik rontott Slezák és durván rá­juk ripakodott: — Ti csak szoptatok, amikor én már főhadnagy voltam! Álljatok mert! Humbug az érzés­! Leülöm az egészet! .1. ellenforra­dalom alatt én álltam meg a helyemet, nem tik! A ludov­ikásoknak nincs fegyve­rha­sz­­nálati joguk, í­gy kénytelenek­ voltak el­tűrni a durvaságokat, közben mégis ipar­kodtak elhúzódni a szitkozódó ember mel­lől. Slezák azonban a nyomukban volt és tovább folytatta a szidalmait. Uniformis­ban voltak, de semmit sem tehette­k, s mi­vel­­egyre többen jöttek oda a garázdálko­dásra, végre kénytelenek voltak vissza­menni az intézetbe és ott bejelentették az esetet a felettes harisáéinak. A bizonyitó eljárás befejezése után a leírásán bűnös­nek mondotta ki Slezákot durva becsület­sértés vétségében és ezért egymillió korona pénzbirsánra ítélte. — Főágon még nem halt ki a Rhédey­ család. Kaptuk a következő levelet: Igen tisz­­telt Szerkesztő Ur! Hivatkozással­­. lapjuknak 1925. évi január hó 27-iki számában meg­jelent arra a nekrológra, hogy: „gróf Rhédey Stefánia meghalt" — és vele együtt kihalt az Ada­ nemzetségből származó kis re­elei gróf Rhédy,család női ágának utolsó sarja, — arra kérem tisztelt Szerkesztő Urat, legyen kegyes közzétenni, hogy a férfiágon gróf Rhédey Gáborral kihalt gróf Rhédey­­család női ágá­nak él még egy hajtása: özv. idősb Paksy J Józsefné, R­hédey.Herglotz Erzsébet, akit nagybátyja, vagyis édesanyjának, néhai gróf Rhédey Zsófiának, néhai Herglotz Antal pan­­csóvái kiír. törvényszéki elsnök nejének test­vére: gróf Rhédey Gábor adoptált, tehát ő is elég közeli, vérszerinti rokona Mária angol királynénak, mert özv. Paksy József­né Rhédey.Herglotz Erzsébetnek nagyatyja: gróf Rhédey Ferenc és az angol királynő nagyany­jának, Rhédey Claudia grófnőnek, férjezett Wü­rtemberg Sándor hercegnőnek édesapja, gróf Rhédey László, testvérek voltak. Kiváló tisztelettel: paksi Paksy Jenő dr., budapesti királyi törvényszéki bíró. ■­ Breszt Sándor — nagyváradi ka­nonok. Frigy­váradról jelentik: tijelik Imre, a nagyváradi latin szertartású egy­házmegye a­postoli kormányzója a Fraknói Vilmos címzetes püspök halálával a nagy­váradi székeskáptalanban megürült iro­dalmi stallumot dr. Ernszt Sándor apos­toli protonotáriusnak, a budapesti köz­ponti szeminárium kormányzójának ado­mányozta, a­kit a pápától nyert felhatalma­zás alapján a nagyváradi székeskáptalan mesterkanonok­jává nevezett ki. Bjelik püspök ezzel a kinevezéssel Ernszt Sán­dornak szociológiai irodalmi téren kifej­tett évtizedes működését honorálta. Az új nagyváradi kanonokot már eddig többen keresték fel üdvözlésükkel, köztük a nagy­váradi káptalan Budapesten tartózkodó tagjai, az Országos Katolikus Szövetség, a Katolikus Népszövetség, a központi szemi­nárium elöljárósága és igen sok tisztelője . Ingyen kapja azonnal rendes előfizető­ként a Budapesti Hírlapot, vagy a 8 Órai Újságot, ha Kellermann Pál bélyegnagykeres­kedő Budapest, V., Csáky­ utca 49. címre 5000 darab használt, hibátlan leáztatott levélbélye­­get (lehet hivatalos, valamint büntetés-bélyeg is) küld havonta. Nevezett bélyegkereskedő bélyeggyűjteményeket is,­ külön megállapodás szerint, legnagyobb értékelés mellett készpénz, ráfizetéssel átvesz. Az idei futballszezon szokatlanul korán, február 15-én kezdődik. A sorsolás sze­szélye szerint ekkor kerülne eldöntésre a futballderby, de az FTC és az MTK veze­­tősége már megállapodott abban, hogy a nagy érdekes­ségű­ viadalt húsvét vasárnap­ján fogják lebonyolítani. Húsvét hétfőjén pedig az MTK a prágai DFC-v­el fog meg­ütközni. A bajnokcsapat egyébként előre­haladott tárgyalásokat folytat a dán baj­nok ,.Bolti Klubén 930%-m­al, amely tudva­lévően az elmúlt esztendőben a túrázó ferencvárosiakat súlyosan megverte Kop­penhágában. A szezon első mérkőzése február 15-én a belgrádi Jugoszlávia és az FTC között fog lefolyni. Ez tulajdonképpen reváns . A Szegedi AK Konstantinápolyban. A SzAK-ot, a vidék egyik legkiválóbb reprezen­tánsát a tralata Serail Sportina Club február hónapban Konstantinápolyban eldöntésre ke­rülő három mérkőzésre hívta meg. Értesülé­sünk szerint a szegediek elfogadják az­­aján­latot és az MTK elleni mérkőzésük után (február 15.) azonnal a török fővárosba utaz­nak, ahol 20-u­kán, 22-ilkén és 27-ikén állanak a porondra a remélhető legszebb sillerrel.­­ Még egy Nurmi.rekord. A finn futócsoda kilencszer állt starthoz Amerikában és m­ajd­­n­em mindannyiszor új világrekordokat állí­tott fel. Legutóbbi szereplése alkalmával a Madison Sand­re Gardróbén rendezett nagy­szabású nemzetközi mi­ningon a háromnegyed angol mértfökles síkfutásban 3 p. 03.8 mp.-os szenzációs idővel új fedettpálya-rekord­ot ta­látt. Ugyanekkor a gyaloglás világbajnoka, Frianch­o is indult egy háromnegyed mért­­földes handicapben, amelyen 22 p. 12.6 mp.-es időt ért el.­­ Bu­rghardt, legkiválóbb kerékpárosaink egyike a nehéz gazdasági viszonyok miatt kénytelen elhagyni hazáját és Berlinbe megy, ahol egy kerékpáros motorsportüzem veze­tője lesz. Burghardt Németországban is to­vább fog versenyezni, de csak mint motoros fog ezután szerepelni. X Elmarad a MAC vasárnapra tervezett sí­­versenye, mert még ma sem cselt hó és így semmi­féle körülmények között nem lehet szó arról, hogy megfejelő pálya legyen a verseny céljaira. X Ping-pong: A Hitelbank rendezésében január 31-én, február 1-én és 2-án lebonyolí­tásra kerülő országos nyílt verseny iránti érdeklődés minden várakozási, fölülmúlt A szövetség megalakulása és a külfölddel való összeköttetése folytán a régi versenyjátéko­sok is tréningbe álltak. Jakobi Rilaold (BBTE) az 1921­. évit és Mechlovics Zoltán (MTK) az 1921. évi bajnokok ezidei első találkozása az első osztályban a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. A második osztályban is tel­jesen nyílt a küzdelem a kezdőversenyben. A verseny időbeosztása január 31-én este 6 órától, február 1-én délebbi 9-től 0ig és délután 3-tól 11-ig és február 2-án délután lesz azért a vereségért, amelyet a zöld­­fehérek karácsonykor Belgrádban a ju­goszláv bajnoktól kénytelenek voltak el­szenvedni. A rendkívül mozgalmasnak ígérkező ta­vaszi szezon kiemelkedő eseménye lesz a legjobb angol csapatok játéka Budapesten. Pünkösdkor ugyanis a T­ottenham- Ilolspur és a Newcastle United világhírű professzionistái közép-európai túrájuk al­kalmával ellátogatnak hozzánk is és itt a legerősebb magyar csapatokkal fógnak megütközni. Végre a sportszerető közönség igazi mesterektől fogja látni a futball szépségeit. 3-tól 11-ig. A verseny nevezési zárlata január 28-ika. Sorsolás január 29-én este 7 órakor az intézet felem­etett ping-pong termében. A csa­patbajnokságok február első hetében kezdőd­nek. beosztás és sorsolás a január 29-én tar­tandó Intéző­bizottsági ülésen.­­ A városligeti Úszóstadion ügyében t­eg­­nap tartották meg a helyszíni szemlét a föld­alatti villamos végállomásának a környékén. A helyszíni szemlén a főváros képviseletében megjelen Bérezett tanácsnok, Varga műszaki tanácsos, Schmidt József, az OTT igazgatója, az állam­rendőrség részéről dr. Barna főtaná­csos, míg a MUSz-t Gröser Edvin elnök, Do­náthi Leó dr. és Kéler Tibor a­lenökök kép­viselték. A szemlén azonnal elejtették azt a tervet, h­ogy az Úszóstadion a Kis Színkör helyén épüljön fel. A sportszerű uszoda a Széchenyi-fürdő és a földalatti villamos kö­zötti területen fog felépülni és ezen a helyen már kedden megkezdik a próbafúrást. Az uszoda 25 méter széles lesz és 2400 köbméter víz fog beleférni, amelyet vízvezeték szolgál­tatna, de a kellő k­m­peratúra biztosításához az arlézi forrás vizét fogják fölhasználni Az építkezéseket már februárban megkezdik.­­ A Műegyetemi AFC január 11.ikén (szombaton) este 6 órától 11 ég nagy jég­­ünnepél­yt rendez Bertalan­ uitcai modern jég­pályáján. A jégün­nepély programmját rend­kívül ötletesen állította össze a rendezőség és különösen a jég­királynő megválasztása lesz izgalmas. Ekkor fog eldőlni, hogy a budai vagy a pesti hölgyeik szebbek-e.­­ A MAC birkózó versenye. A Magyar At­­létikai Club február 1-én és 2-síkán rendezi II. osztályú országos birkózóver­senyét .A bajnokok kizárásával, a Munkécsy­ utcai gim­názium tornacsarnokában. Mérlegelés szomba­ton este 7 órakor. A verseny mindkét napon délután 3 órakor kezdődik. X Halálos végű boy viadal. Montanában (Egyesült­ Államok) borzalmas végű boyviadal zajlott le. Egy újdonsült professzionista boxoló. .Tudd Tate már az első menetben olyan erős szívülést kapott ellenfelétől, Col­líntól, hogy menten összerogjon és percek alatt kiszenvedett. A boxviadalt azonnal félbe­szakították. — Megnyílt a MEFHOSz diák-kongresz­­szus®. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége tegnap dél­után tartotta az OMGE dísztermében hat napra tervezett országos kongresszusának ünnepélyes megnyitó ülését, amelyen meg­jelentek Horthy Miklós kormányzó, József főherceg és Pesthy Pál igazságügyminisz­ter is. Vámossy Zoltán dr. egyetemi tanár, a MEFHOSz tanácsának elnöke megnyitó bezédében kiemelte, hogy az öt év óta m­űködő szövetséghez ma kilencvenh­árom diákegylet tartozik és annak húszezer tagja van. Nagy fontosságú kulturális és szociális akcióin kívül összeköttetést tart fenn a külföldi diákegyesületekkel és mű­ködése biztató jel a jövőre. Pesthy Pál igazságügymin­iszter, Nagy Árpád kultusz­­miniszteri államtitkár és mások üdvözlő szavai után Oláh Béla szövetségi elnök tartotta meg beszámolóját a MEFHOSz múlt évi működéséről, kiemelve, hogy a szövetség a múlt évben több mint 200 millió korona segélyt osztott ki, 13 kül­földi tanulmányutat rendezett és nagy­arányú segítőakciókat bonyolított le. Ez­után Nagy Iván dr., a MEFHOSz tisztelet­beli elnöke osztotta ki a szövetség dísz­okleveleit a magyar közélet több kitűnő­sége között, akiknek nevében Herczeg Fe­renc válaszolt, szép szavakkal ígérve a magyar ifjúság ügyének támogatását. A MEFHOSz kongresszusával kapcsolatban február 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Zeneakadémiában a Sas Kör által ado­mányozott zászlót Förster Aurél a belvá­rosi Sas Kör­énöke fogja beszéd kíséreté­ben átnyújtani a MEFHOSz vezetőségének. A belvárosi polgárság és a Sas Kör tagjai vasárnap délelőtt 10 órakor gyűlnek össze a Sas Kör helyiségében (Irányi­ utca) és onnan testületileg vonulnak fel Förster Aurél vezetésével a Zeneakadémiába. — Bajtársi találkozó: Szeifert Sándor ny. m­. kir. honv. tábornok ur megbízásából föl­kérem a volt szatmárnémeti­ 12 honvéd gya­logezred volt tisztjeit és tisztjelöltjeit, hogy egy rendezendő ezredösszejövetel céljából ci­­műket velem közölni szíveskedjenek, vitéz fráth Dezső főhadnagy, Budapest, IV., Veres Pál­né. u­tca 1. — Hadsereggyalázás a villamos perion­ján. Langer Dezső cégjegyző 1923. január 28-án a 23-as villamoson összeszólalkozott Vannay János főhadnaggyal. Langer ugyan­is menetközben a villamos egy-egy zökke­nése alkalmával többször odaütödött a fő­hadnagyhoz, amiben a főhadnagy szándé­kosságot látott és kikérte magána­k. Ebből rövidesen éles hangú vita támadt, amelynek során Langer sértő kitételeket használt. Vannay az eset után fel­jelentést tett felettes hatóságának Langer ellen azon a címen, címen, hogy Langer a hadsereget is gya­­lázta, amikor többek között a következő kifejezésekkel élt: — Ne gondolja, hogy imponál nekem az uniformisával, mert nekem ez egyáltalán nem imponál. Azt hiszi, hogy mert unifor­misban van, minden szabad? Lesz ez még máskép is! Hála Istennek én sohasem vol­tam katona. A királyi ügyészség becsületsértés címén emelt vádat Langer Dezső cégjegyző ellen, akinek ügyét ma tárgyalta a királyi bü­n­­tetőtörvényszék. A vádlott a hozzáintézett kérdésekre tagadta, hogy a sértő kifeje­zéseket használta volna. Vannay János fő­hadnagy kihallgatása során fenntartotta állítását, hogy Langer tényleg ezeket a sértő kifejezéseket használta vele és a had­sereggel szemben. A bizonyítási eljárás be­fejezése után a bíróság bűnösnek mondotta ki Langert becsületsértés vétségében és ezért két és félmillió korona pénzbünte­tésre ítélte el.­­ A párkányi kereskedelmi és ipar­­bank igazgatója éveken át hamis mérle­geket készített. Pozsonyból jelentik. A la­puik jelentése szerint a párkányi kereske­delmi és iparbank közgyűlése alkalmából megállapították, hogy a bank volt igazga­tói,­ a felügyelő-bizottságot és az igazga­tóság tagjait évek óta félrevezette. Az igaz­gató, dr. Frühauf Albert, néhány tisztvi­selő segítségével amis mérlegeket készített, hogy ily módon a részvényeseknek magas osztalékokat tudjon fizetni. A veszteség 4.540.000 korona, amelynek fedezésére csupán 3.900.000 korona áll rendelkezésre. Az üzelmek folytán a párkányi takarék­pénztár és a básorkeszii hitelbank is káro­sodik. Azonkívül sok kis betéttulajdonos is veszteségeket szenvedett. — Milliárdos fizetésképtelenség Bécsben, Bécsből jelentik. A Saul­ Spiegel lembirgi szövetáru cég bécsi fiókja közel 20 mil­liárdnyi passzívával beszüntette fizetéseit. Ha a bíróságon kívüli megegyezésre irá­nyuló fáradozások meghiúsulnának, a cég egyezségi eljárás megindítását fogja kérni. Az aktívákat 6 milliárdra becsülik. — Rozgonyi fényképei leszállított árakon. — Könyveket, könyvtárakat és könyvsoro­­zatokat a legmagasabb áron vásárol könyves­bolt. József-kurut 5. (Telefon: József 23—84.) I regkiválóitó angol csapatok Budapesten. fl FTE-t­ábla koppenhágai „Boif-iluben 92“ is Pestre jön Az HTK - FKG-mérkőzést húsvétkor játsszák le.­­ A tavaszi szszois et®ő mérkőzésén a belgrádi Jugoszlávia fog bemut­at­kozni fővárosu­nkban. — Saját tudósítónktól. — D&Amos S&O Pétitek', 1925 január 30. — Engesztelő szentmisék Esterházy­­ Miklós Móric gróf lelkiüdvéért. Az elmúlt­­ héten elhunyt kiváló főúrnak, galántai és fraknói gróf Esterházy Miklós Móricnak lelkiüdvéért a kegyúri templomokban és Budapesten, a Jézus Szive-templomban szerdán mutatták be i r. engesztelő szent­­miseáldozatokat. Ma, csütörtökön délelőtt 11 órakor az Egyetem­i-templomban­ egy­szerre három szentmisét mutattak be az elhunytnak lelki üdvéért. A főoltárnál dr. Ernszt Sándort prelátus mondott ünnepi rekviemet nagy segédlettel, m­íg ugyanak­kor két mellékoltárnál báró Vécsey József Aurél, valamint Répás József viccrektor csendes szentmisét mondottak. Az engesz­telő szentmiseáldozaton az elhunyt főúr rokonain és tisztelőin kívül 7. katolikus intézmények képviselői is résztvettek. — Böhm Béla és Sima­y Lajos mű­bútorgyá­­rónak értesítik a t. közönséget, hogy a volt Gelle M. és fia r.-l. V., Lipót­ körút 2. sz. alatti helyiségeiből a IX., V.öt.ut 15. sz. bérpalotá­ban e célra épült kiállítási termeikbe költöz­­ködtek át. Uj telefonizámok: József 09—37., József 64—05. és József 85—94. — Aki azt állította, hogy zsebében van az egész mérnöki hivatal. Antal Simon ép­ítész ellen a királyi ügyészség rágalma­zás címén vádat emelt, mert a IX. kerületi mérnöki hivatalt megrágalmazta azzal a kijelentésével, hogy az egész hivatal a zse­bében van. 1922-ik év végén ugyanis Fe­kete Zoltán gyógyszerész megbízta ez épí­tészt, hogy bizonyos kőműves munkálato­­­kat végeztessen el gyógyszertárában. A munkálatok azonban nehezen haladtak elő­re, ami miatt Fekete kérdőre is vonta az építészt. Amikor megkérdezte tőle többek között, hogyan lehetséges, hogy az építési engedélyt sem­ tudta megszerezni. Antal Simon a feljelentés szerint kijelentee, hogy már villákat is épített építési engedély nélkül, egyébként is — mondotta — az egész mérnöki hivatal a zsebében van és a dolgot könnyen el tudja intézni. Ma tár­gyalják a büntetőt­örvény­széken Antal Si­mon ügyét, akit a bizonyítási eljárás be­­fejezése után az enyhítő körülmények figyelembe vételével egymillió kétszázezer korona pénzbüntetésre ítélte el. — Halálozás, özv. dr. Mál­fi Gyuláné szü­letett Harmatit Anna 72 éves korában Tordán elhunyt. A köztiszteletben álló úriasszonyt ál­talános részvét mellett helyeztek örök nyuga­lomra. Elhunytét gyászolják a Wolff., Har.­mati­. és Téglas.családovk. — Elbala­sz.tolt hangverseny. A Budapesti Magyar Királyi Államirendő­rség Kezelési Szakbelli Tisz­­tvis­elők Társaskörének január 31-ére hirdetett hangversenye február 24-én délután fél 6 órakor lesz a Zeneakadémiában. Az elhalasztás oka a hideg idő következtében áll aláirtó­san beállott gyengélkedések. Jegyek­­ érvényben maradnak, utalványok beválthatók és kaphatók. Főkapitányság, T­­emetes 105.

Next