8 Órai Ujság, 1925. március (11. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

­Vasárnap, 1925. március 1. Pesthy Pál igazságügy miniszter elkészítette a valorizációról szóló törvényjavaslatot. 11 legközelebbi minisztertanács tárgyalja a külföldi hitelekkel kapcsolatos rendelettervezetet. Kedden a parlament elé kerül az állami elővásárlási jog kérdése. — A kormány arra törekszik, hogy előmozdítsa a külföldi tőke elhelyezkedésének lehetőségét. Az igazságügyminiszter kijelentette, hogy az új javas­latban szó van a tartásdíjak, a járadékok és a magán­alkalmazottak nyugdíjának valorizációjáról.­­ — Saját tudósítónktól. — A kormánynak a gazdasági helyzet meg­javítására irányuló törekvésében első­rendű fontosságuk van azoknak a javasla­toknak é­s rendeleteknek, amelyek kibo­csátásával a külföldi tőke bejövetelét ki-­­­vánja elősegíteni. A kormány­ a legsü­rgő-­­ sebbnek tartja ezeknek gyors keresztü­l­­vielét, hogy ezáltal a gazdasági helyzetben a szükséges változás beállhasson. A kor­mánynak erre irányuló intézkedései kö­zött elsősorban a mezőgazdasági hitelügy­letek megkötésének előmozdítása szerepel, aminek érdekében Bethlen István gróf miniszterelnök legutóbbi genfi útja alkal­mával olyan jelentős sikereket ért el. A miniszterelnök a parlamentben már tájé­koztatta a közvéleményt arról, hogy rövidesen megnyílik az alkalom mező­­gazdasági jelzálogkölcsönök felvéte­lére s a kormány minden akadályt elhárít, hogy a mezőgazdasági jelzálog­kölcsönök lebonyolítása fennakadás nélkül történhessék. A gazdasági élet normálissá tétele szem­pontjából különös fontosságuk van a valo­rizációs javaslatoknak is, amelyek szin­tén elkészültek és úgy a magán­alkalmazá­sokból, mint a család­jogi viszonylatokból származó járadékok valorizációjával a kor­mány azt a célt szolgálja, hogy szociális szempontból segítségükre legyen a kis­­exisztenciáknak, s­ogy ilyen módon a vál­tozott viszonyok következtében előálló élet­­szükségleteik a méltányosság határán belül biztosíthatók legyenek. A mezőgazdasági hitelek rendezéséről és a valorizációs törvényjavaslatról ma dél­előtt munkatársunknak alkalma volt beszél­getést folytatni Pesthy Pál igazságügyminiszter, aki a 8 Órai Újság tudósítójának a követke­zőket mondotta : — A külföldi vonatkozású mezőgazda­­sági hitelek ügyében a kormány rendeleti üton kíván intézkedni, hogy elim­inálja azokat az akadályokat, amelyek eddig a külföldi mezőgazdasági jelzáloghitelek útjában állottak.­­ Bethlen István gróf miniszterelnök a­ parlamentben tett nyilatkozatában már tájékoztatta a nemzetgyűlést a mezőgaz­dasági járadékhitelek ügyéről s a minisz­terelnöknek külföldön elért eredményei alapján az igazságügy minisztériumban már befejezést nyert azoknak a rendelet­­tervezeteknek elkészítése, amelyek ezt a kérdést rendezik. A rendeletekben meg­oldást nyernek mindazok a vitás kérdé­sek, amelyek eddig akadályai voltak a külföldi jelzálogkölcsönök felvételének és a rendelettervezetet a legközelebbi mi- ■ nisztertanács elé viszem, hogy késede­lem nélkül elintézést nyerjen a külföldi hitelekkel kapcsolatos valamennyi kérdés.­­ Ami az állami elővásárlási jogot illeti, ennek a rendezése a keddi parla­menti ülésen történik meg. A polgári perrendtartás némely részeinek módosí­tásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásá­nál dönt a parlament ebben a kédésben. A kormány arra törekszik, hogy minél __________________/__________________ nagyobb mértékben előmozdítsa a kül­földi tőke elhelyezkedését mezőgazdasá­gunkban, mert az ennek nyomán meg­induló gazdasági fellendülés, a külföldi tőkének beruházásokra fordítása az ipar és kereskedelem minden ágában üdvösen érezteti majd a hatását.­­ Ami a valorizációt illeti, már elké­szítettem az erre vonatkozó javaslatokat, most a kereskedelemügyi és a pénzügy­minisztérium foglalkozik a kérdéssel. Ebben a tekintetben az igazságügy mi­nisztérium már befejezte a tennivalóját és a javaslatoknak a minisztertanács elé való gerjesztése, illetve ehhez történő előkészítése most már kizáróan a másik két minisztériumra tartozik. A javaslat­ban szó van a családi és egyéb magán­jogi viszonylatokból, továbbá balesetek­ből eredő járadékok valorizácójáról, ter­­mészetesen magánalkalmazottak nyug­díjainak valorizációjáról is. Miután ez az elsőrangú szociális kérdés szoros összefüggésben áll az általános pénzügyi helyzettel, természetesen csakis a pénz­ügyminiszter hivatott arra, hogy döntő módon befolyjon ezeknek a kérdéseknek elintézésébe. fehér fátyolfelhő, amelyet a mi könnyes szemeink láttak s ezen a fehér fátyolfel­hőn vonult Mani grófnő a fehér biroda­lomba, a­hol fehérek a fák, fehérek a virá­gok, fehérek az angyalok s minden fehér és mindenki fehér, mert ide csak olyan­nak szabad belépni, akinek fehér a lelke és az ő lelke fehér volt! S míg mi szomorúan nézünk utána, hogy elment és itt hagyott bennünket, azálatt nagy öröm van a fehér lelkek birodalmá­ban, mert egy kedves, tiszta, fehér lélek érkezett közéjük. Méltón is fogadják őt. Eléje mennek a virágok és meghajolnak elötte, „ü­dvözlégy közöttünk jó lélek!“ Meghajolnak előtte az angyalok is, hogy testvérként üdvözöljék, s ő megy közöttük­, melléjük áll és olyan egyforma lesz a többi angyallelkű lénnyel, mintha mindig közöt­tük élt volna s az a pár év, amit a földön töltve átsuhant, csak egy kis távollét lett volna: az ő részére. És a zene szól. Ott rezeg köröttünk a csodálatos melódia, mely lassan egybe ve­gyül az orgona hangjával, a pap felénk fordul most, mintha­­jelezné, felszállt a mennybe! Lelke már messze jár egy boldog tiszta világban, ahonnét öt napsugarat kül­dik le a földre. Kijövünk a templomból s valóban a napsugár áttör a téli égbolt felhős egén s ott játszadozik mindnyájunk halavány arcán. Megismerem, ez az ő üzenete! Mi­előtt eltűnök az emberforgalomba­n, sírjára gondolok, mely valahol egy falu alján fek­szik s egy ima-sóhaj száll föl telkemből, melyet felé küldök. ..Virághullás sírja valn ott, Portó teste legyen áldott. Amen!“ Javultak a terméski­átások. • Jókor jött az esőzés. — Nincs fagykár. — Akadálytalanul foly­nak a mezei és kerti munkák. — Továbbra is megfelelő csapadékra lenne szükség. — Saját tudósítónktól. — A földmivelésügyi minisztérium tegnap állította össze é­s ma adta ki legújabb ter­­mésjelentését a február 25-iki állapotról. A legutóbi jelentés óta, amelyet január 26-án adtak ki, az időjárás túlnyomórészt enyhe volt, február közepéig száraz is. A hőmérséklet ezalatt az idő alatt szokatla­nul magas volt, például Pécsett 21 Celsius fokot is mértek, ami az április végi rendes időjárás hőmérsékletének felel meg. Az át­lagos hőmérséklet a három legmelegebb na­pon 18—19 Celsius volt, az éjjeli mérsék­lés is ,6—7 Celsius fok körül szokatlanul enyhe volt. Február közepe óta a­ hőmérséklet kissé­­csökkent, de még mindig a normális felett áll. Éjjeli fagyok szórványosak, azok is gyengék voltak. Csapadék a hónap első felében nem volt, február 18-án azonban esős időjárás kezdődött, 22-én volt az első országos eső, 23-tól újra csökkent a csa­padék. Az országos esőtől eltekintve, a többi napon, az országnak mintegy 80—85 százalékát érte elő. A legkevesebb jutott Komárom, Esztergom, Zront és Nógrád megyékre. A gazdasági munkálatokra, különösen a tavaszi vetés alá való szántásokra az enyhe időjárás szokatlanul kedvező volt. Általá­ban be is fejezték mindenütt, még azokon a kötött talajokon is, ahol rendesen ké­sőbben lehet ezt csak elvégezni. A jobb helyeken már a vetést is erősen folytat­ják, sőt a konyhakertekben is megindult már a munka. Igen sok helyen vetettek már árpát, szórványosan babot, sőt borsót is. A korai burgonyát már ültetik, a hagymát is kezdik rakni. A szőlőket nyit­ják és metszik, a kerti munkálatok erősen folyamatban vannak. Az ősziek közül a korán elvetettek egyenletesen keltek, és élénk zöldségszint mutatnak. A legutóbbi csapadékos napok után a vetések majdnem mindenütt erős fejlődésnek indultak, úgy, hogy már a késő őszi vetések is kezdenek jól kelni. A vetések, bár hótakaró nem volt, fagy­kárt alig szenvedtek. Az egerek és varjak által megtámadott vetések pedig kezdik kiheverni a károkat. Minden remény meg­van arra, hogy ezek a károk végered­ményben elenyészően csekélyek lesznek. A takarmánykészlet az új zöldtakaríná­­nyi­g elegendő lesz, sőt több helyen még feleslegre is van kilátás. A jószág egészségi állapota általában kielégítő, csak szórványosan fordulnak elő: mételykor, sertéspestis, száj- és kö­römfájás, valamint baromfikolera. A földmivelésügyi minisztérium vetés­jelentéséből ki­tetszől­eg a vetési helyzet lé­nyegesen javult és — noha messzemenő jóslásokba bocsátkoznunk nem lehet — a vetések eddigi fejlődése valószínűvé teszi, hogy ha az előttünk álló négy hónap első részében a csapadék továbbra is olyan mennyiségű lesz, mint most, a be esők az ország termését igen kedvezően megjavít­hatják, minden lehetőséget, hogy az építő­tevékenység minél előbb meginduljon. Már a hét folyamán tárgyalásokat folytat­tam a pénzügyminiszterrel, valamint a népjóléti miniszterrel és már most megtet­ték az előkészületeket arra, hogy a pénz­ügyi lehetőség határain belül építőmunka­­alkalmakat teremtsenek. Az illetékes mi­­niisztériumok osztályaiban megindultak a részletes tárgyalások nemcsak az állami, hanem a magánépítkezésekre vonatkozóan is és remélem, hogy mihamarább konkrét eredmények fognak mutatkozni. Kijelentette végül a miniszterelnök, hogy az építőérdekeltségek­kel a népjóléti minisz­ter útján állandó összeköttetést óhajt fen­­tartani. Bethlen gróf miniszterelnök megígérte az épitő tevékenység megindulását. Munkaalkalmakat teremt a tavaszra a Kormány. — Építő érde­keltségek küldöttsége a miniszterelnöknél. — Saját tudósítónktól. —­ Az építés megindítása érdekében múlt vasárnap tartott országos nagygyűlés hatá­rozatából kifolyóan ma délelőtt féltizen­egykor Bethlen István gróf miniszterelnök­nél Bárczy István nemzetgyűlési képviselő vezetésével küldöttség jelent jelent­ meg, amelynek fogadásánál jelen volt Petricse­­vich-Horváth Emil báró népjóléti államtit­kár is. A küldöttség tagjai­ voltak Alpár Ignác műépítész, Németh Béla dr., továbbá az építészegyesü­letek nevében Pintér Osz­kár,­ Winhart Ferenc és Bloch Leó építő­mesterek, a ByOSz képviseletében Lukács József vezérigazgató, az­ OMKE részéről Székács Imre alelnök, a köztisztviselői ér­dekeltség nevében Őry Lajos kúriai bíró, tanácselnök. A küldöttség nevében Alpár Ignác mű­építész átnyújtotta a miniszterelnöknek, az országos nagygyűlés memorandumába fog­lalt határozati javaslatot és rámutatott arra, hogy milyen sürgős intézkedések szükségesek abból a célból, hogy az építő­tevékenység még a kora tavasszal megr­­nduljon. Hangsúlyozta, h­ogy elsősorban az állam­nak kell a kislakások építése által az épí­­tőiparnak foglakozást adni és a lakásínsé­gen segíteni. Sürgősen keresztül kell vinni a­­lakásokban elhelyezett hivatalok kitele­pítését, hivatalházak építését; fontos a ma­­gánépítés lehetővé tétele, amelynek céljá­ból el kell hárítani a magánépítkezés elől az akadályokat és vissza kell állítani első­sorban az adómentességet. Az állami köl­­csöntámogatást is kérte, mert enélkül ma­gánépítkezés el sem képzelhető. Kéri ezen­kívül, hogy a meglévő házak javítómunká­­latainak érdekében olcsó és hosszúlejá­ratú kölcsönöket nyújtásának és nagyobb­­mérvűi tatarozásoknál biztosítsák az adó­­mentességet. Végü­l kérte a minszterelnök támogatását, hogy az országos földbirtok­­rendezés által házhelyhez juttatott birtoko­sokat megfelelő anyagi támogatásban része­sítse. Bethlen István gróf a következő kijelentéseket tette: — A kormány teljesen át van hatva annak fontosságától, hogy az építkezések még a kora tavasszal megindulhassanak és a legnagyobb szeretettel karolja fel ezt a kérdést, mert tisztában van azzal, hogy itt­ elsősorban nemcsak az építkezés érde­kei, hanem főként a munkások és közal­kalmazottak érdekei nyernek kielégítést. A magam részéről meg fogok ragadni Hitler ismét megkezdte politikai agitálását. München, febr. 28. ,a Bürgerbrach pincéjében Hitler ma este tartotta első nyilvános gyűlését 1923. november óta. Hitler vázolta azokat az okokat, amelyek annak idején a német nemzeti szocialista munkáspárt megte­remtésére vezettek és hangsúlyozta, hogy az újjáéledt párt céljai ugyanazok marad­tak. A fajvédő tábor belső viszálykodásai­nak fejtegetése közben kijelentette, hogy ő neki az a célja, hogy mint vezér a szét­­húzókat összeterelje. A mozgalom érdekei­nek képviseletét bízzák őreá és viseli a fe­lelősséget. Dr. Frick birodalmi gyűlési kép­viselő és Feder aki. mérnök, továbbá dr. Dinter, dr. Buttmann, Streicher és Esser fajvédő veti, kézadással feltétlen hűséget fogadtak Hitlernek. Buttmann és Esser rövid beszédben bejelentették különítmé­nyeik feloszlatását. Dr. Dinter rendelkezé­sére bocsátotta Hitlernek a harminchat thüringiai kerületi csapatot és lemondott, ezeknek a helyi csapatoknak vezéri állá­sáról. 3 Benes cseh külügyminiszter áprilisban Bécsbe megy Ausztria és Csehország gazdasági közeledése érdekében Prága, febr. 28. Benes cseh külügyminiszter már régóta tervezi, hogy ellátogat Bécsbe. Ezt az útját eddig több izben elhalasztotta, most azon­ban, mint a Bohemia közli, április folya­mán mégis sorát ejti. A megbeszélés az általános politikai ügyeken kívül különö­sen annak a kérdésnek fog szólani, hogy Csehország és Ausztria közt a gazdasági közeledést erősítsék, és ezzel kapcsolatban kölcsönös kedvezményeket nyújtsanak egymásnak a vámforgalomban. Amputáltaknak megváltás az A. A. MARKS.féle amerikai gummilábfejes műláb A legtökéletesebbek . Törés kizárva. Zajtalan, puha és kényelmes zárás, 10—15 évi tartós­ság mellett. Magyarországi egyedüli gyógyó­ja C..if. orvosi mű. welm­a­szergyáros Budapest, Vill., Rákóczi-ut 19. sz (Uránia*Szinház mellett. Telefon Jó 7801 121 — 15. — Kérjen prospektust .......... w ——m­iaiLM ■ I ■— W*

Next