8 Órai Ujság, 1925. június (11. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

Szerda, 1925 június 8. wt-tWsUgQi ne történ­jen­ek. Én itt, erről a helyről szólí­tom föl a közönséget, hogy járjon kezére a rendőrségnek és az ügyészségnek, hogy a ha­tóságok mind ennek, mind pedig minden hasonló bűnügy kinyomozásánál minél jobban teljesíthessék kötelességüket.­­ Fel vagyok hatalmazva annak kijelenté­sére is, hogy a fővezér úr a maga részéről mindent elkövet, hogy ebben a dologban az egész katonaság segítségére legyen a közható­ságoknak, úgy, hogy a nyomozás minél gyor­sabban és minél eredményesebben menjen. Nagyon kérem tehát, méltóztassanak minden irányban megnyugtatólag hatni a közvéle­ményre. Nagyon tartok attól, hogy ezek az események nagyon könnyen megzavarhatják a társadalmi békét. Mind a munkásságot, mind pedig a polgári osztályt megkérem, hogy eze­ket a dolgokat úgy eliminiáljuk, hogy abból újabb félreértések, újabb összeütközések ne történjenek.­­ A szerencsétlenséget meg nem történtté tenni nem tudjuk. Gondoskodunk azonban arról, hogy semmiféle hasonló dolog többé ne történhessék, és hogy a bűnösök olyan bün­tetésben részesüljenek, hogy a bünrehajtó em­bereknek minden kedvük elmenjen attól, hogy hasonlókra törekedjenek. Ez nekünk ebben a pillanatban eltökélt szándékunk és szent köte­lességünk, amelyet teljesíteni is fogunk. (Élénk helyeslés és taps.)­­ Kérem a t. nemzetgyűlést, méltóztassék ezt tudomásul venni és kérem ebben a harc­ban, ebben a küzdelemben az egész nemzet­­gyűlés erkölcsi támogatását. (Zajos helyes­lés. ) A dolgok természeténél fogva valószínű­nek látszik, hogy ez annak az akkori kor­mánynyilatkozat megítééle nem történhetett volna meg, ha az nem egyezett volna meg a magasabb körök állásfoglalásával. Jel­lemző azonban, hogy Beniczky Ödönt, aki akkor belügym­iniszter volt a nyomozás­nak most általa hirdetett sikertelensége nem késztette arra, hogy kiváljon a kabi­netből, hanem tagja maradt annak mind­­adig, amíg a Huszár-kabinet meg nem bu­kott és így természetesen neki is távoznia kellett a belügyminiszteri székből. Szír­t ette Gusztáv dr. főügyész nyilatkozata. Az ügyészség sürgős megkeresésére érte­sülésünk szerint a rendőrség átkü­ldötte a Beniczky-ügyre vonatkozó iratokat. Egy óra után értek véget a tanácskozá­sok a Beniczky-ü­gyben a királyi ügyészsé­gen s utánuk Sztrache Gusztáv dr. királyi főügyész az újságírók előtt a következő nyilatkozatot ♦ette: — Az „Az Újság" pünkösdi számának le­foglalása ellen előterjesztést adtak be, en­nek folytán a rendőrségi iratokat az előter­jesztés elbírálása végett a vádtanácshoz teszi át a királyi ügyészség. Egyébként az­­ügyészség a rendelkezésére álló adatok alap­ján indítványozta Beniczky Ödön előzetes letartóztatásának elrendelését kormányzó­sértés, hivatali titok megsértése és tiltott közlés miatt. Hogy ha a vizsgálóbíró helyt ad az ügyészség indítványának, akkor ezt az előzetes letartóztatást attól kezdve foganatosítják, amikor a jogerősen ki­szabott fogházbüntetést kitöltötte. Értesülésünk szerint a letartóztatásra vo­natkozó ügyészségi indítvány tárgyában elsőfokon Medves-Medico István vizsgáló­bíró dönt, mert Töreky Géza kúriai bíró őt bízta meg ez ügyben a vizsgálóbírói teendők ellátásával. Baróthy Pál dr. sajtó­­főügyész Ben­itzky­ ügy­ében ma délelőtt szintén tárgyalt az ügyészség vezetőjével és ennek során beszámolt a többi között arról is, hogy tegnap délelőtt 10.600 „Az Újság" példányt koboztak el a főváros területén. A vizsgálóbíró kormányzósértés és tiltott közlés vétsége miatt elrendelte Az Újság lefoglalását. A Magyar Táv­ Iroda jelenti: A buda­pesti királyi büntetőtörvényszék vizsgáló­bírója a Budapesten megjelenő Az Újság című­ politikai napilap múlt hó 31. napjáról keltezett 122. számának lefoglalását elren­delte, minthogy abban „Beniczky Ödön vallomása a Somogyi-gyilkosságról" felirat alatt megjelent cikk az 1913. évi XXXIV.. t.-c. 2. §-a alá eső a második pont második bekezdése szerint minősülő, az 1920. évi I. te. 14. §-ára tekintettel kormány­zósértés vétsége és az 1912. évi XXXIII. te. 264. §ába ütköző és a 263. §. szerint büntetendő tiltott közlés­ vétsége jelenségeit tünteti fel. (Az 1912. évi XXXIII. te. a honvédségi ka­tonai bűnvádi perrendtartásról szóló tör­vény.) Váry Albert dr. koronaügyész­­helyettes nyilatkozata. " Váry Albert dr. koronaügyészhelyettes a következő nyilatkozat közlését kéri:­­ — Beniczky Ödön volt magyar királyi belügyminiszter „Az Újság" napilapban közzétett vallomásával kapcsolatban szük­ségesnek tartom kijelenteni, hogy annak­idején, mint a budapesti királyi ügyészség vezetője, hivatalos kötelességemet teljesí­tettem, amikor neki, mint magyar királyi belügyminiszternek Somogyi Béla útlevél­ügyében hivatalos felhívására jelentettem, hogy Somogyi Béla ellen a budapesti ki­rályi ügyészség több izgatás büntette címén bűnvádi eljárást folytat. Beniczky Ödön nekem az útlevélkérés hátteréről említést nem tett. Egyébként ez a dolog még 1919 novemberben történt, Somogyi Béla meg­gyilkolása pedig három hónap múlva,­ 1920 február 17-én következett be. Meg­jegyzem, hogy az útlevél-ügyek nem tar­toznak a királyi ügyészség hatáskörébe és azok kiadása felett kizárólag a budapesti főkapitányság, illetve a magyar királyi belügyminiszter dönt.­­ /*/­n Ripka Ferenc kormánybiztos csütörtök délutánra újabb pártközi konferenciát hívott össze. Ezen a tanácskozáson a bizottságok összetételét és a közgyűlés összehívásának terminusát álla­­pítják meg. — Az új közgyűlés az eddigi tervek szerint június 10-én tartja első ülését. — Csütörtökön jelenik meg a hivatalos lapban a kinevezett bizottsági tagok névsora. A városi politikában a személyi kérdé­sek egyelőre nyugvópontra jutottak, minthogy Bethlen István gróf távollétében az ere vonatkozó elhatározások függőben maradtak. Az új közgyűlés pártjait egy­előre az a kérdés foglalkoztatja, hogy a rövidesen megalakuló fontos bizottságok­­milyen számarányt biztsíthatnak maguk­nak. Az a három bizottság, amelyek a megalakulásuk után igen fontos funkciókat végeznek és amelyeknek összetétele most a pártokat foglalkoztatja, a közigazgatási bi­zottság, a központi választmány és az iga­­zló választmány. Értesülésünk szerint a közgyűlési pártok erre vonatkozóan már folytattak közvetlen tanácskozásokat és a megállapodások szerint minden párt szám­arányának megfelelően fog helyet kapni a bizottságokban. A bizottságok taglétszámá­hoz viszonyítva az arányos többséget az ellenzéki blokk kapja, azonban lényeges különbség az ellenzéki blokk és a keresz­tény községi párt taglétszáma közt nem lesz. Termésetesen helyet kapnak a bizott­— Saját tudósítónktól. — Ságokban megfelelő arányban a polgári kö­zéppártok is. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása és a végleges megállapodás létesítése végett Ripka Ferenc kormánybiztos csütör­tökön délutánra újabb pártközi kon­­feenciát hívott össze, amelyen már a pontos számadatokat is meg fogják állapítani, egyben pedig megbeszélik a közgyűlés összehívásának terminusát. Erre vonatkozóan a pártoknak az a­­kí­vánságuk, hogy a közgyűlés minél előbb üljön össze, s haladéktalanul küldje ki az igazoló választmányt. A közgyűlési pártok azért helyeznek nagy súlyt az igazoló vá­lasztmány mielőbbi kiküldésére, mert en­­ne­k­ lesz feladata megvizsgálni a mandátu­mok érvényességét és csak ennek megtör­ténte után kezdheti meg érdemleges mun­káját a közgyűlés. Az eddigi tervek szerint az új közgyűlés június 10-ére hívják össze, azonban még az összehívás előtt nagyon­ fontos előkészítő munkálatokat végez a fő­­város elnöki osztálya, úgy, hogy nem lehe­tetlen az sem, hogy az új közgyűlést csak­ június 15-én tudják összehívni. .A fővárosi bizottsági tagok száma ezen a héten húsz taggal fog növekedni, mint­hogy a kinevezett bizottsági tagok névsora valószínűleg csütörtökön jelenik meg a hi­vatalos lapban. Tudvalévőleg a fővárosi törvény húsz irodalmi, technikai és tudo­mányos testületnek biztosított képviseletet a törvényhatósági bizottságban, amelyek közül tizenkét testület mindegyike három- három tagot delegált és a kormányzó ezek közül fog egyet kinevezni. Nyolc testület nem élt a jelölés jogával, de a fővárosi törvény pótszakasza jogot ad az államfőnek, hogy a főváros föllendítése körül kiváló érdemeket szerzett férfiakat fővárosi tör­vényhatósági bizottságba tagokat nevezzen ki. Az adott esetben a kormányzó nyolc bizottsági tagot fog kinevezni. i imwniiiiwii—» h MiMiinTwwm—m— Hindenburg és Stinnes. Hogyan élt a császár és hogyan él Hindenburg! A Stinnesék házi tragédiája. — A két Stinnes-fiú* Az anya az erősebb. — Saját tudósítónktól. — Berlin, jun. 1. Amióta Hindenburg bevonult az elnöki pa­lotába, nagy a kíváncsiság a közönség körei­ben, hogyan él Hindenburg. Kezdik össze­hasonlítani, hogyan élt 11. Vilmos, amikor még a világ egyik leghatalmasabb uralkodója volt. Arról az időről oly sokat tudnak, hisz az udvari pletyka megtalálta az útját min­denfelé, a mai időkről már nehéz valamit ki­találni. A császári palota szeinte ott feküdt a világ közepén, az elnöki palota föl sem tűnik a hosszú Wilhelmstrassén. Itt megadom a választ mindkét kérdésre, úgy, ahogyan be­avatott helyről hallottam. A birodalmi elnök természetesen nem csá­szár, nem környezi válogatott pompa, nem veszik körül hadsegédek, nem figyel minden szempillantására a lakájok egész serege, ház­tartása alig különbözik a jobbmódú polgá­rok egyszerű, fényűzést nem ismerő és mégis sokszor irigyelt, minden megrázkódtatástól ment életétől. II. Vilmos maga szokta meg­szabni a programunfót, mert minden kísérlet nap-nap után előre megállapított időbeosztás­hoz ragaszkodni, csütörtököt vallott. A csá­szár tudomásul vette az elébe terjesztett programmal, de nem tartotta be. A pontos fölkelést, ha csak orvosi rendeletről nem volt szó, nem ismerte, amint általában a pontos­ság nem volt erénye. Későn jött, ha vendégei voltak és pontatlan volt, ha maga vendég volt. Ha valahol járt és tetszett neki, amit látott, kéretlenül is hosszabb ideig maradt és nem zavarta, ha azalatt valahol türelmetlenül, sokszor szinte kétségbeesve várták. Ferenc Jó­zsef II. Vilmos bécsi látogatásaikor nem egy­szer fejcsóválva vette tudomásul, hogy kirá­lyok is megzavarhatják a napi­rendet, ő addig másként gondolkozott. Azután II. Vilmos sze­szélyes is volt. Ha valami érdekelte, vagy fontosabb esemény történt, lemondatta a ki­hallgatásokat, maga elé idézte minisztereit, vagy lóra ült és a kancellári palotába lova­golt, kora reggel vagy késő este, bejelentetle­nül, és a kancellárnak, ha nem akarta ural­kodója kedvét elrontani, helyén kellett len­nie. Volt idő, amikor reggel 8 órakor már Bismarcknál volt és rettenetes türelmetlen­séggel várta, amíg a vaskancellár felöltözik. Talán sok minden másként történt volna, ha Bismarck a koránkelők közé tartozik. A birodalmi elnöknél minden más. Hinden­­born már esténként megállapitja következő napi programmját és azt be is tartja. Reggel rövid sétát tesz a palota gyönyörű kertjében és a reggeli után 9 óra tájban íróasztalához ül. Ott vanna a posta. Hej, ez a posta Hinden­­burg megválasztása óta hogy megszaporodott. Akinek ügyes-bajos dolga, akinek valami gondja van, amin csak egy nagy ember segít­hetne, Hindenburghoz fordul. A posta kosár­­számra szállítja az elnöki palotába a kérő, könyörgő leveleket. A fél délelőttöt lefoglalja éppen a posta. A levelek nagy része az ille­tékes minisztériumokba vándorol. A kegyelmi kérvényeket az államügyészek kapják. Minden más levélre az elnök válaszol. Röviden, kato­násan, de mindig barátságosan. A posta el­intézése után következnek hosszú sorban az előadók, miniszterek, főbb hivatalnokok, ka­tonák és civilek. Rendszerint megjelenik, ha rövid időre is, a kancellár. A déli órákban a fogadások zárják be a programm egyik felét, külföldi követek, küldöttségek és más szemé­lyiségek teszik tiszteletüket, akiknek jöttéről az elnöknek tudomása van. Rövid déli szünet után megismétlődik a délelőtti programm, még a posta is megmarad, mert végül az el­nök aláírja hivatalának napi munkáját és a tömérdek okmányt, amit az egyes miniszté­riumok küldenek hozzája. Restancia nem ma­rad, a napi munka elintézése előtt Hinden­burg nem kel föl asztalától. Valami kis idő marad azután nem holmi szórakozásra, ha­nem a csal­ádi körben való csevegésre. Itt a család lelke, az elnök menye, Hindenburg őr­nagy felesége. Meghívást az elnök nem fo­gad el, mindössze egyszer járt a belügyi palo­tában, ahol Sehiele miniszter egyesítette Ber­lin politikai világát. De ott az idő oly gyor­san telt el, hogy éjfél lett, a­mikor Hinden­burg búcsút vett. Végre egyszer az elnök is elfeledheti, hogy foglya hivatalának. Most azon törik a fejüket Hindenburg hívei, vájjon nem volna-e helyes, ha neki ajándékoznák II. Vil­mos egyik vadászkastélyát? Legalább a hét végén, angol szokás szerint, elhagyhatná Ber­lint, hogy kipihenje magát. Akik ismerik az új elnököt, nem hisznek az ilyen tervezgetés­­ben. Hindenburg nem ismer pihenést. Most, hogy Hannoverben járt, épp úgy dolgozott, mintha Berlinben lett volna ... Amíg Hindenburg Berlintől távol volt, egy nem mindennapos szenzáció másfelé terelte a közfigyelmet- A Stinnes-család holmi házi forradalom után kettészakadt. A legidősebb fiu­ kivált a fidmából. A második fiú, aki min­denképpen apja nevét viseli és még ma is Hugó, az ifjabb, az óriási cég vezetője, lelke maradt. A nagy­ esemény nemcsak pénzügyi okokból érdekes. Kitűnt, hogy az elhunyt Stinnes úgy nevelte fiait, hogy azok nem tud­­tak egymás mellett működni. Oly önállóak, annyira a maguk feje szerint szeretik vezetni cégeiket, hogy nem volt helyük egymás mel­­lett. Szét kellett válniuk, persze a jellemzői az, hogy az idősebb fiú ment és a fiatalabb maradt. Előre kell bocsátani, hogy oly va­­gyon, mint a Stinneseké, még nem volt a vilá­gon. A másik hatalmas ipari dinasztiánál, Kruppéknál egészen más a helyzet. Kruppék vagyona óriási gyártelepeikben nyugszik, ott könnyebb, egyszerűbb a vagyon kezelése, hisz egyöntetű befektetésről van szó. Stinnes ném­ ismert egyöntetűséget, nem ismert ipari lehe­tetlenséget. Stinnes mindenre kapható volt, ami pénzt jelentett. Kezdte a szénnél és be­­fejezte a szállóknál. Vannak bányái, vannak hajói, vannak vasöntői, de vannak újságjai is. Részese a legnagyobb biztosítási vállalatoké­nak. Aki ezekben az ügyekben járatos alkat lenni, annak ismernie kell az egész világ gaz­­daságát. Sőt annál is többet. Ami­kor Stinnes végrendeletet csinált, úgy gondolta, hogy nem annyira a vagyont kell felosztani gyermekei között, mint inkább az egyesek munkakörét kell szabályozni. De ismerte hozzátartozóit is és ez okból úgy intézkedett, hogy a nagykerti fiuk úgyszólván külön udvarokban végezzék dolgukat. Tehát özvegye Mü­hlheimben ma­radt. Hugó fia Hamburgban székelt, a legidő­sebb, Ödön, pedig Berlinben volt a vezetője a Stinnes-irodának, vagyis befolyt egy sereg részvénytársaság belső ügyeibe és irányította a sajtót — apja szellemében. A vagyon azon­ban a végrendelet szerint az özvegy kezeiben maradt, tudta és akarata nélkül egy fillért sem volt szabad elkölteni, vagy újabb vállalat­­okba fektetni, vagy pedig a régi vállalatom­kar fejleszteni. Rettenetes feladat ez egy­ gyenge nőre, aki ugyan ismerte a milliók ha­talmát, de sohasem élt vele. Itt kezdődött a baj. Stinnes özvegyének vannak pénzügyi taná*­csosai, akik még az elhunyt családfőnél tanul­­ták meg, mint kell a pénzzel bánni. Az anya tehát felülbírálta fiainak terveit, nem mindig volt hajlandó azokat meg is valósítani és az ellentét Mühlheim, Hamburg és Berlin között nem egyszer nagy és éles volt. És ha sikerült is békét teremteni, jött egy újabb fordulat, mely halomra döntött minden jó szándékot. Ödön, az idősebb fiú, végre úgy vélte, a leg­okosabb, ha követi elhunyt atyja példáját. Az is pályáját azzal kezdette, hogy kivált atyja cégéből Persze a Mathias Stinnes-cég akkor apró banküzlet volt. Amikor Stinnes Hugó új vállalatát megállapította, nem volt annyi ezres bankó­ja, mint amennyi aranymillió felett ma a cég rendelkezik. Mégis megkísértette és volt annyi szerencséje, hogy három esztendő múlva már egész Németország ismerte és becsülte. Ha nem megy egyesült erővel, menni kel külön-külön is. - s Úgy mondják, békében váltak meg egymáii

Next