8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-08 / 253. szám

1925 NOVEMBER 8 • •Üzlettelen a termény­tőzsde Nem vásárolnak a malmok • Az árak változatlanok (Saját tudósítónktól.) A mai terménytőzs­dén folytatódott az egész héten át észlelt lanyhaság és a mai hét végi zárlat sem ho­zott az árakban változást. A malmok még mindig tartózkodnak a vásárlásoktól, mert am­i­ raktáraikon a felgyülemlett nagy liszt­készleteket kénytelenek tartani anélkül, hogy komoly reménység lenne annak eladhatása iránt, addig nem kívánják készleteiket sza­porítani és tartózkodnak a vásárlástól. Ez az oka annak, hogy a piacra kerülő nagyarányú árukínálat egyáltalán nem talál felvevőre és hogy a világpiaci árak a helyi piac áralaku­lására egyáltalán nincsenek hatással. A han­gulat inkább lanyhaságra hajló, az árak azon­ban változatlanok maradtak éppen úgy, mint már napok óta. Szó volt ugyan a búza és rozs árának 2,5 ezer koronás mérsékléséről, az árjegyzőbizottság többsége azonban az árak változatlanul hagyása mellett döntött. A búza egészen bejelentett forgalma alig húsz vagon volt és ebben is egy ötvagonos tétel márciusi határidőre szólt. A búza ára úgy prompt, mint határidőre 342,5—352,5 ezer korona között változott minőség szerint. A helyi gabonapiac üzlettelensége mellett a kül­földön a búza iránt javul az érdeklődés és újabban ismét Braila keresi a búzát, amelyért ex uszály Braila 208—209 shillinget ajánla­nak. Ezen az arbitrázson azonban az eladók nem igen jelentkeznek. Jugoszlávia a múlt héten még nagy árukínálattal szerepelt a búzapiacon, néhány nap óta azonban jugo­szláv kereskedők tartózkodnak az eladástól. Ennek az a magyarázata, hogy Jugoszláviá­ban tartózkodó külföldi bevásárlók magasabb pénzajánlatokat tesznek a búzára, mint amennyiért azt jugoszláv exportőrök külföl­dön értékesíteni tudják. A csikágói tőzsdén tegnap is­m­ét árhanyatlás volt és különböző határidők szerint 1 e7e 10 centtel esett a búza ára. A rozs forgalma egész jelentéktelen s mintegy négy és fél vágón kelt el pesti pa­ritásban 225 ezer koronáért. A takarmányfélék piacán ma is erős üzlet volt tengeriben, amelyet különösen az osztrák kereskedők vásárolnak, minőségi garanciával novemberi szállítással. A felkínált árakon azonban kevés kötés történik. Ugyancsak érdeklődés van december, január, febr­uári tengeri iránt is, de a tartózkodás a késői ter­minusokra is vonatkozik. A mai készáru­­(t vsz­leti forgalomban elkelt csöves tengeri nagy­­kónyi állomási),n ,85 ezer koronáért. Morgóit új tengeriért pesti paritásban decemberi­ szál­lításra 172.5 és 171.25 ezer koronát fizettek. Szárított tengeriért decemberre 172,5, má­jusra 195 ezer koronát fizettek, míg szobi paritásban a szárított tengeriért 107, morzsolt tengeriért novemberre 87, gömb­­tengeriért 89 cseh koronát fizettek, míg hidasnémeti paritásban február-áprilisi szállításra 93 cseh koronát fizettek az új morzsolt tengeriért. A tengeri forgalma hivatalos bejelentések sze­rint mintegy n­gyven Vágón volt, beavatottak szerint azonban lényegesen több tengeri ke­rült eladásra. Az árpa ma is üzlettelen, két és félvágón kelt el részben dohos áru, pesti paritásban 240 ezer koronáért. Zabból a szok­ványos üzletkötés történt négy és fél vagonra 245—245,5 ezer korona között. A magpiac tartott irányzat mellett egy kissé élénkebb volt, elkelt 60 mázsa napra­forgómag, Budapesten 340 és 45 mázsa lucernamag pesti paritásban 2200 koronáért. A növényolajgyárak legújabban belföldi fel­dolgozás helyett külföldi nyersáruexportra vásárolják az olajos magvakat, amelyekért azonban mindig alacsonyabb árakat fizetnek. A magpiac árfolyamai a következők: fehér­­here 30—33, bíborhere 30—36, fehér napra­forgómag 27—28, szürke napraforgómag 26—27, lenmag 60—65, kendermag 33—37, tökmag 55—60, mustármag 80—90, corian­­der 30—33, táv. bükköny 24—25, szöszös bükköny 55—60, cirokmag 13—14, baltacim 60—65, muharmag 15—16, csillagfürt 22— 24, Viktória borsó 30—33, Express borsó 42 —50, őszi borsó 30—35, fehérbab 26—27, tarkabab 23—25, lencse 30—90, mák 185— 190, dió 75—85. A mai terménytőzsde hivatalos árfolya­mai a következők : búza tiszavidéki 76 kg-os 345—347.5, 77 kg-os 350—352.5, 78 kg-os 352.5—355, 79 kg-os 355—357.5, tiszavidéki 76 kg-os 342.5—345, 77 kg-os 347.5—350, 78 kg-os 350—352.5, 79 kg-os 352.5—355, fejér megyei 76 kg-os 340—342.5, 77 kg-os 345—347.5, 78 kg-os 347.5—350, 79 kg-os 350—352.5, egyéb dunántúli 76 kg-os 337.5— 340, 77 kg-os 342.5—345, 78 kg-os 345— 347.5, 79 kg-os 347.5—356, rozs 225—230, lakat .nanyárpa 240—260, sörárpa 320—350, köles 200—205, zab 245—255, tengeri 270— 275, repce 610—620, korpa 157.5—160, lu­cerna 2000—2300, lóhere 1750—2000, aranka­mentes lóhere 2050—2200 ezer korona. Székrekedésnél, emésztési zavaroknál­ és vér­­tódulásoknál reggel éhgyomorra­­ pohár termé­szetes „Ferenc József" keserűvizet iszunk. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok sze­rint a Ferenc József-víz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságait egyesíti magá­ban. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerü­zletekben. ÓMiujsaG VASÁRNAP 15.OLDAIA \ Tl'll IIIMIM—1 ■ M illllMíiiil ' 1 llíimi ilTTlil Csak a régi jó világban volt példa arra, amit most a Nemzeti Színház produkál. No­vember 20-án lesz Herczeg Ferenc új történeti színművének. A híd­nak a premierje és a da­rab annyira készen áll már, hogy szerdán, november 11-ikén már megtartják belőle a házi főpróbát és azontúl a premierig simító próbák lesznek csak. Hevesi Sándor dr., a Nemzeti Színház igazgatója rendezi a darabot s ő híres arról, hogy nemcsak a művészi mun­kát szereti, de a precíz munkát is. Valóban úgy odavarázsolta a Nemzeti színpadára két hét alatt a negyvenes évek Magyarországát, hogy csodás , hogy mindenkinek, de főleg az illusztris szerzőnek nagy öröme telik benne máris. Pedig a Nemzetiben nemcsak ezt az egy darabot tanulják. Odry Árpád rendezésében­­ folynak a „Csöndes ház" próbái. Szabó Lő­rinc fordításában hozzák színre a Strindberg­­drámát, amelynek női főszerepét Aczél Ilona játssza; a két férfi főszerepet: Odry és Gál Gyula. Folynak a próbák Shakespeare „Macbeth"­­jéből is, amelyek új rendezésben, új kiállítás­ban kerül reprizre. Macbech: Odry Árpád lesz, lady Macbech: Hettyey Aranka. A Kamara Színház eseményei közül az első: Shaw komédiájának a bemutatója. A „Fegy­vert és férfit" Siklósi Pál rendezi; főszereplői: Kiss Ferenc, Aczél Ilona, Petheő Attila, Somo­gyi Erzsi és Palágyi Lajos. Jövő vasárnap műsorába illeszti ismét a Kamara Színház Sas Ede „Vásárfia'' című já­tékát, amelynek főszerepeit ismét Somogyi Erzsi, Sugár, Gál Gyula, Kiss Trón és öt kis­gyerek játsza. Aztán Zsirkay János színműve, a „Pongrácz mester következik. Ennek női főszerepét az Amerikából haza­térő Tőkés Anna játssza. Tőkés Annától éppen tegnap jött távirat Párizsból, jelezvén, hogy már útban van hazafelé és ma este Budapestre érkezik ... Az Operában is lázas, nagy munka folyik­ ,43 a körülmény,, hogy a szezon kezdete óta mindkét előadás táblás ház előtt per­gett le, megnövesztette az igazgató és a tagok munka­kedvét és ambícióját. Az Opera eseményei kü­lönben ezek: Palló Imre, aki tegnap átutazott Budapes­ten, megállapodott abban, hogy január végén hazatér és ő kreálja a Harsányi-Pautini Kodály „Hári János“-át. Addig énektanulmányokat folytat Milánóban és Mascagnival Kairóba megy ... Az Akadémia centennáris ünnepe után Kle­­belsberg Kunó gróf ebédet adott a külföldi vendégek tiszteletére. A lakomára az észt kul­tuszminiszter az Operából ment el, ahol a „Sámson és Delila" előadását hallgatta végig. A legnagyobb elragadtatással beszélt a magyar művészekről és a magyar művészetről, külö­nösen Budánovics Máriáról és Szende Ferenc­ről és meginvitálta az Operát egy észtországi vendégjátékra . .. Budánovics Máriának ez a második nagy sikere az idén. A „Cigánybáró" Ciprája volt az első, amely után valósággal ünnepelték. Megkérdeztem a kitűnő művésznőt jövő ter­vei felől és a következőket mondhatta: — Radnai igazgató úr két nagy szerepet osztott ki rám újabban: a Carment és a Mig­nont. Ezek lesznek idei nagy feladataim. Mind a két szerepnek nagyon örülök, mert azokat Cahier asszonnyal, a világ legjobb Garmenjével tanultam be. Különben új szere­pet játszom november 27-én is, amikor a Pelleas és Melisande kerül bemutatóra és én a királynőt éneklem benne. A Pelleas és Melisande főszereplői külön­ben: Marschalkó Rózsi, Gábor József, Sze­mere, Venczell, Komáromy és a kis Márkus- Szoyer Ili. Az új operát Márkus László ren­dezi. ő is tervezte a díszleteket, a zenei beta­nítást pedig Rékay Nándor karmester végezte... A magánszínházak során, a Vígszínháznak tegnap este zajos, sikeres bemutatója volt: a „Madonna" premierje; a jövő héten pedig egy francia színmű próbáit kezdik meg. Premier persze csak hetek múlva lesz, addig a három szenzációs sikerű darab, az „Úriemberek", a „Színésznő" és a „Madonna" tölti be a mű­sort. Három darab, három különböző zsáner, három egyforma siker s három nagyszerű elő­adás, amelyekben: Varsányi Irén, Gombaszögi Frida, Gál Franciska, Hegedűs, Törzs, Lukács Pál és Szerémy vezet... ! A Renaissance Színház egyelőre kiesik a drámai színházak sorából. A néger operett táblás házakat vonz minden este s a tervbe vett két hét helyett négy hétig tart majd a néger operett-társulat vendégszereplése. Viszont­­ a Fővárosi Operettszínház tíz napra drámai színházzá lesz. A bécsi Deut­­sches Volkstheater együttesével eljön a nagy­szerű Leopoldine Konstantin, akit Budapesten nagyon jól ismernek még abból az időből, amikor Reinhardd­al itt játszott, azután abból a körülményből, hogy a külföldön csaknem 500-szor játszotta Lengyel Menyhért .Táncos­­nő­-jét; végül abból a tényből, hogy — ma­gyar asszony... A Belvárosi Színház k­sasszasikert csinált Romain Rolland drámájával: a „Halál és a szerelem játéka" minden este táblás ház előtt kerül színre és ebben a Simonyi Máriának ugyanolyan része van, mint magának Romain Rollandnak Ez a kitűnő színésznő sok-sok sikert aratott, sok-sok darabban, de életének és pályájának legszebb és legérdekesebb sikere ez, úgy, hogy a rengeteg meghívásnak enged­ve, turnéra is megy majd a Bom.f­­v.Vind­­drámával A soron következő újdonság: Földes Imre ,Pántlika f­ra, amely olyan zsánerű darab, mint amilyen a „Tériké“ volt, amelyet tudvalevőleg 150-szer játszottak a Belvárosi Színházban. Vidéki ma­gyar miliőjű darab, előjátéka 25 évvel ezelőtt, három felvonása a mai időkben játszik. Fő­szereplői: Mészáros Géza és Turay Ida — aki­ről azt mondják, hogy úgy ki fog ugrani a bokorból, mint annak idején Somogyi Erzsi, — és jelentős, nagy szerepe van Kürti József­nek ■ 1­7 egész esztendőre leszerződött Bárdoshoz. Átkanyarodva az operett színházak sorára, elsőbben is két színésznőről kell beszélem, aki hetek óta hiányzik a színpadról. Vaály Ilona és Biller ír egész októberben nem látszott. Vaály Ilona részben­ kipiheni azt a 709 estét, amelyet egy­folytában a színpadon töltött, igen nevezetes sikereket aratván az „Árvácská“-ban, a „Ma­­rica grófnő”ben és a „Feleségem babája" című operettekben; — részben énekelni tanul olyan ambícióval, mintha egyenesen az Opera színpadára készülne. A valóság az, hogy egy nagy és érdekes operett-szerepre készül... Biller Irén betegen utazott le két héttel ez­előtt Meránba és egészségesen tér vissza on­nan jövő szombaton, hogy aztán nyomban be­álljon a „Miami" próbáiba. Partnere termé­szetesen Halmai Tibor lesz, aki színészi fel­adathoz jutott ismét. A „Miami" bonvivánja különben mégsem Petrovich Szvetizláv lesz hanem Tolnay Andor, a diadalmas nótás ka­pitány... A Király Színházban a jövő héten lesz az „Anna-bál" 50-ik előadása. Ez az idén a legnagyobb operettsiker. Tegnapi előadását József Ferenc főherceg is végig nézte ifjú feleségével és kitűnően mulatott... Különben pedig a Martos-Szirmai „Alexan­dra" című operettjének főpróbái folynak már délelőttönként a Király Színházban. A pre­mier november 20-án lesz és most már bizo­nyos, hogy a komponista, Szirmai Albert nem­ jöhet haza Amerikából a bemutatóra, hanem legföljebb a rádión hallgathatja majd a da­rabját. Az „Alexandra" második felvonásának fináléja jelenleg­­ vízen van, úszik az Óceá­non, mert Szirmai csak most küldte el New Yorkból. Az érdekes, vígjátékszerű librettó színészi feladatokat ró az „Alexandra" szerep­lőire s engem a tegnapi próbán meglepett Péchy Erzsi, mint színésznő. Eddig, mint ope­retténekesnő volt hódító, most, mint színésznő ragadtat el majd mindenkit. Rátkai Márton olyan furcsa, mulatságos figurát visz a szín­padra, amilyent még nem láttunk tőle s amelynek a láttára is kacagni kell már. Ker­tész Dezső — egyenesen Ráthonyi Ákosként hat a király szerepében, — úgy tudom külön­ben, hogy a kedves, finom sterlész a jövő sze­zonban végleg az operetthez­ szegődik és a Király Színház bonvivánja lesz. — Latabár megint ellenállhatatlanul mulatságos, Nádor Jenő pedig Orlov-beli alakítását is túl­szárnyalja. Meglepetés lesz a Somogyi Nusi alakja is; ez a szubrekt-szerep végre valami újat hoz ... A Városi Színháznak a jövő hét lesz a leg­izgalmasabb hete. Először is két Bohnen-este, aztán­ a szezon első magyar operettje ezen­ a színpadon. Három lehetséges ember munkája ez, közülök Bródy Istvánt és Vajda Lászlót nem kell bemutatni már, de a zeneszerző, Szlatinay Sándor új ember és nagyon talentu­­mos új ember. Muzsikája hamarosan népszerű lesz, különösen a Holdvilág-nóta, amelyet Sziklai József énekel. Azután: Harmath Hilda, aki egy amerikai konzerv­király lányát játssza, énekli és táncolja. Molnár Vera, aki egy kis Altvater Gessler Budapest parkett-táncosnő szerepében tizenegyszer öltö­zik át s a két kom­ikus: Hortl Sándor és Sar­­kadi Aladár!... Itt igazán éjjel-nappal foly­nak a próbák s a két direktor: Sebestyén Géza és Zerkovitz Béla is végig csinál minden pró­bát!... És a primadonna, Harmath Hilda mi­lyen szerény! Tegnap gratuláltak neki a szere­péhez, mire vidáman ezt felelte: — Nem én vagyok a „Leányálom" prima­donnája, hanem az a Fokker „F. 3.“-jelzésű repülőgép, aki a harmadik felvonásban a fő­szerepet játssza ... A színészsor különben kedves vendéget ka­pott tegnap­ megérkezett Lakatos Viktor dr., a bádeni és abbáziai szanatórium népszerű di­rektora, aki minden pesti művészt „kezelt" már és olyan populáris Thália berkeiben, mint akár Lázár Ödön, a legnépszerűbb színigaz­gató... Más hírem a héten nincs. F. J. Leányálom A Városi Színház új operettje A Városi Színház első magyar operettúj ,­u­­sága két ismert kitűnő színházi emberen kívül, akik a szöveget írták, rendkívül tehetséges új magyar zeneszerzőt szólaltat meg: Szlatinay Sándort A Leányálom, címéhez híven, egy poé­­tikus szerelmi históriában szerepeltet egy so­rozat végtelen kedves figurát, melyeket Sziklay József, Storli Sándor és a vendégül szerződte­tett kitűnő humorú Sarkady Aladár mókáznak el. A Leányálom szerelmeseit Harmath Hilda, Molnár Vera és Cselényi József játsszák. A nagyszerű helyzetekben bővelkedő operettet a legnagyobb népszerűségre várható sikermuzsi­ka szövi keresztü­l-kasul. A hazai szerzők szol­gálatában a Városi Színház fényes kiállítást áldoz A bemutató jegyeit holnap, vasárnap kezdi árusítani a Városi Színház pénztára és a jegyirodák. Bohnen Mihály legközelebbi attrakciója a Városi Szín­háznak Bohr­en mint színész és mint énekes egyfor­mán ott ragyog a világ legnagyobb művészei­nek legelsői között. A Városi Színház két leg­híresebb szerepében lépteti fel vendégül: szer­dán, 11-én a Faust Mefisztóját énekli, pénte­ken, 13-án pedig a pompás humorú bassbariton szerepet, az Eladott menyasszony Rezalját. Je­gyek a Bohnen-estékre mától kezdve váltha­tók 25—190 ezer koronás árakban a Városi Színház pénztáránál és a jegyirodákban. * Leopoldine Konstantin a Fővárosi Operett­­színházban. Leopoldine Konstantin, a bécsi Deutsches Volkstheater társulatával jövő szom­baton kezdi meg vendégjátékát a Fővárosi Ope­rettszínházban. Műsorában szerepel Schiller Maria Stuartja, a múlt szezon legnagyobb drá­mai sikere, Die Zwillingschwester (Az ikertest­vér), Fulda Lajos legkitűnőbb vígjátéka, a mo­dern francia irodalmat pedig a Cyprienne (Vál­junk el!) képviseli. Ezek a remekművek a kö­vetkező sorrendben váltakoznak: Szombaton, november 14-én: Schiller: Maria Stuart. Vasárnap, november 15-én: Schiller: Maria Stuart. Hétfőn, november 16-án: Schiller: Maria Stuart. Kedden, november 17-én: Fulda: Die Zwil­lingschwester. Szerdán, november 18-án: Sardou: Cyprienne. Csütörtökön, november 19-én: Fulda: Die Zwillingschwester. Pénteken, november 20-án: Sardou: Cyp­rienne. A jegyeket már valamennyi előadásra áru­sítják. * A Vígszínház jövő heti műsorát természete­sen a legfrissebb újdonság, Fazekas Imre Ma­donnája dominálja. A Madonna vasárnap, kedd­­­den, csütörtökön, pénteken, valamint a követ­kező vasárnap és hétfőn kerül színre. Az Úri­embereket hétfőn és szombaton adják, a Szí­nésznőt pedig szerdán. Vasárnap délután a Csirkefogó szerepel a műsoron. * A Fővárosi Operettszínházban a jövő hét minden estéjén, péntekig bezárólag, az Orlovot, Granischstaehten nagysikerű operettjét adják, amelynek szerdán lesz az ötvenedik előadása. Szombaton kezdi meg Leopoldine Konstantin, a világhírű német színművésznő vendégszerep­lését a bécsi Deutsches Volksth­eater társulatá­val. Vasárnap délután a Nótás kapitány kerül színre. * Visszavonhatatlanul csak még egy hétig játszik a néger társulat a Renaissance Színház­ban. Az állandó táblás házakat vonzó néger tár­sulat olyan példátlan nagy sikereket arat es­ténként a Renaissance Színházban, hogy még 15- ig, vasárnapig fognak játszani. Ez a hét azonban visszavonhatatlanul az utolsó, mert 16- tól szerződési kötelezettségük már Bécsbe szólítja őket. -f O/ _|r 2*1 folyósítunk -O.ICIJL X /0"Jk«dLB váltóhitelt min­­dennemű árura. Elzálogosított árukat kiváltunk Bank és Áruforgalmi V. Nádor utca 30

Next