8 Órai Ujság, 1926. szeptember (12. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-18 / 211. szám

SZOMBAT 6. OIDAT: ÖluitíáG ­SP­OOLT Az állandó kiállítási területre tervezi az Országos T­estnevelési Tanács a Nemzeti Stadiont (Saját tudósítónktól.) Az Országos Test­­nevelési Tanács széleskörű m­ izgalmat indít,itt a Nemzeti Stadion mielőbbi létesítésére s en­nek a célnak elérésére a társadalom minden rétegében igyekszik a nagy nemzeti ügynek barátokat szerezni. Az OTT elgondolása sze­rint a Stadionban központi elhelyezést nyer­nének az összes sportszövetségek. Ugyancsak oda kerülne maga az OTT, a Testnevelési Főiskola s a létesítendő magyar sportmúzeum is. Az OTT a kereskedelmi és iparkamara ki­küldötteivel együtt már el is járt Ripka Fe­renc dr. főpolgármesternél, Sipőcz Jenő pol­gármesternél, Barczen Gyula tanácsosnál s az ipar, a kereskedelem és a nemzeti sport szövetkezésével az állandó kiállítás céljaira fentartott , területen kérte a Nemzeti Stadion ehe­­lyezését. A Stadion gondolatának népszerűsítésére egyébként az OTT meghívta Diem berlini professzort, a nemzetközi Stadion-ügy kitűnő úttörőjét és leghivatottabb szakértőjét, aki a régi képviselőhöz üléstermében szakelőadást fog tartani a nagyjelentőségű kérdésről. Egy­idejűleg az OTT röpirat formájában ismer­teti a Stadion-építés gondolatának eddigi történetét és a felmerült összes terveket. Újabban Hajós Alfréd, B­­lattyók Aladár és S­auber Dezső műépítészeken kívül Maróthy Géza professzor is foglalkozik a Nemzeti Stadion eszméjének művészi megoldásával, amelyre az OTT nyilvános pályázatot ír ki. Ennek alapján azonnal megkezdik a munká­latok­at, mihelyt a székesfőváros részéről megfelelő telek felajánlása tekintetében vég­leges döntés történik. A magyar és német atlétikai rekordlista Erősen készül a magyar gárda a nagy viadalra (Saját tudósítónktól.) A vasárnapi Berlin— Budapest közötti atlétikai viadal elé rend­kívüli érdeklődéssel tekint a két ország sport­társadalma. Amerikát kivéve nincs ország, amelynek fővárosa olyan nagytudású gárdát tudna kiállítani, mint akár Budapest vagy Berlin. Érdekes­­összehasonlításokra nyújt al­kalmat a két nemzet rekordlistája, amely ugyan erős német fölényt mutat, de egy 70 milliós nemzet teljesítményei, amelyek mellett a mi eredményeink teljesen egyenrangúak.­ A rekordok a következők: 100 m. magyar 10.6 mp., német 10.5 mp. •100 m. magyar 491 mp., német 48.3 mp. 800 m. magyar 1 p .­14 mp. német 1 p. 51.6 mp. 1500 m­., magyar 4 p. 05.0 mp., német 3 p. 51 mp. • 5000 m. magyar 15 p. 37.8 mp., német 15 p. 10.3 mp. 110 m. gátfutás, magyar 15­6 mp., ném­et 14.8 mp. Magasugrás, magyar 193 cm., német 192,3 cm. Távolugrás, magyar 728 cm., német 733 cm. Súlydobás, magyar 1465 cm., német 1452 cm. Diszkoszvetés, magyar 4584 cm., német 4666 cm. A vasárnapi küzdelem nem egy új rekordot fog eredményezni, úgyhogy a berliniek talál­kozása a budapestiekkel emlékezetessel fogja tenni a napot. A magyar atléták hihetetlen ambícióval és szorgalommal készülnek, úgy­hogy mindinkább tért hódít az a felfogás, hogy a magyarok győztesen fognak a küzde­lemből kikerülni. ­ Három napig tart a magyar-bolgár ten­­nisz-m­érkőzés. A Magyar Atlétikai Club ma reg­gel táviratot kapott Lomból, hogy az ellenünk induló bolgár játékosok 14.-én elindultak a hajóval s holnap délben érkeznek az Eötvös­réri hajóállomásra, ahol a MAC képviselői fo­gadják őket. A bolgár játékosok : W. Toscheff, Dr. Toscheff, Iwan Iwanoff, P. Gheudowitsch és két hölgyjátékos : Helene Iwanoff és Marc Per­­tinoff, akik ellen Kelemen, Göncz, Takáts, Kirch­­mayer, továbbá Krencsey Mildy és Bailtroch Ica játszanak.­­ A vasárnap induló berlini ak­ciák hivatalos névsorát most küldte meg a német atlétikai szövetségt, miután az e heti trialok alapján még néhány változtatást eszközölt. A hivatalos névsor a következő­­zárójelben az illető at­léta legjobb idei eredményei: 100 m.: Schlösske (10.7), Thur­ (10.6). 400 m.: Schmiedt (49), Kennel (49.2). 800 m.: . Böcher (1:55.0), Merkel (1:59.8). 1500 m.: Böcher (3:59), Schmiedt (4:10). 5000 m.: Katze (15:00.2), Mierder (15:57.4). 110 m. hát: Trossbard (14.9), Kastren (15.3). 4X100 m. sta­­fé­ta: Thun (10.6), Strüffer (10.0), Assegrer (10.6), Kinin (11). Magasugrás: Betz (183), Skoeinszky (188). Távol­­ugrás : Holz (199), Lepke (086). Súlydobás: Hünchen (4365), V­eisz (4090). A német atléták holnap, pénteken este érkeznek a nyuggati pályaudvaron Alist, Krau­se és Vogel elnökségi tagok kíséretében.­­ A Cégcsapatok Labdarúgó Szövetsége szeptember 26-án, vasárnap délelőtt fél 10 órakor tartja alakuló közgyűlését az MLSz helyiségeiben Tanácstagajánlások szeptember 16-ig, ma estig nyújtandók be. 1­1 SíiEttEü­ llM ll | keresek. | 7 szobás irodahelyiséget. |­­járdátokat „irodahelyiség 45! jeligére a kiadóba. Két t­iz:j­ó lómérnö­cs Írsz vasárnon. Vasárnap az FTC­­ VAC-val I. osztályú, a MUE pedig a BEAC ellen i­.i­ 6 'ov.fá'vni bajnoki mérkőzést játszik.­­ Megérkezett a párizsi Peugeot-gyár külön­leges sci'ia-autója. A magyar­­ automobilclub őszi versenyén a világ legtöbb na­gymárkájú automobiljai részt vesznek a nagy svábhegyi ver­senyen­, jelentőségét semmi se mutatja inkább, mint az a körülmény, hogy a párizsi világhírű Peugeot-gyár két különleges 28/65 HP és 12/55 HP 90%-os ezüst dugattyús autót küldött a sa­ját költségén Budapestre. Ezeket a különleges Peugeot-kocsikat a versenyen a világhírű pá­rizsi gyár budapesti vezérképviselője, a szakte­kintélyéről és vezetői tudásáról ismert Lamly István vezeti a Kmnac versenyén. Az autók már Budapestre érkeztek s néhány nap múlva bemu­tatásra kerülnek az automobilszakértők előtt a Peugeot-gyár budapesti vezérképviselőjének or­szágházi­ lén mint az érmében. LÓVERSENY X Budapesti lóversenyek. Szombat­­ dél­után három órai kezdőtt­el lesz a Magyar I­ovaregyld­ szeptemberi m­ingjének ötödik versenynapja. A nap­­legjobban díjazott ver­senye a 2000 méteres Őszi díj, amelyben a momentán nagy formában lévő Ercsi-kan­cának, Uzsok­nak, az Erzsébet királyné-díj másodikjának van igen jó esélye.­­ Rascal —a sérül-kanca évjáratának lobbi képvise­lőnői — az egy Musette kivételével — súlyt kap s így fel kell tételezni, hogyha az idő­sebbeket: Csavargó II., Vak Bottyán, Tandi és Mentáitól meg tudja verni, ő lesz a ver­seny győztese. A szombati nap többi futa­maiban a következőket várjuk elöl: I. Nádor — Boglár — Donva. II. Lázadó — Cartouche — Bocskait. III. Uzsok — Csavargó 11. — Musette. IVI. Lizi — Lelenc — Masa. V. Ilunyad — Lesvári-ménes — Pejcicsevich-idomitás. VI. Tatrang — Dombó — Bosszantó. X A Prix Royal Oak — a francia St. Leger­­— a nagy favorit, Biribi győzelmével végző­dön. A második helyre Bois Josselin, a har­madikra Féltőn futott be. Indult még 8 ló. X Pritl és Peng, a bécsi Jubileumspreis két legreálisabb esélyű jelöltje Bécsbe szállíttattak hogy a Freudenauban végezzék a verseny előtti utolsó galoppjukat. X A Lőrinci-ménesről írott hírünkben sajtó­hiba folytán „cseh Kallinka“ szerepelt „csak Kallinka helyett. Az egész mondat tehát így hangzik: a Lőrinci-ménes lovait ezután csak Kallinka fogja idomítani. X A Gráf Károlyi-emlék­versenyben előre­láthatóan a következő kétévesek fognak in­dulni: Navijthy Z­assy (Szabó L. N­.), Parola (Esch), Mtelte (Shejbal), Bolero (Gutai) és Pomponch­e, amelyre még nincsen lovas szer­ződtetve.­­ Selmeczy I­ászló m­. kir. tüzérfőhadnagy, az ifjú magyar árlovasgárda kimagasló tehet­ségű vezetője Energy nyergében versenylovas­­kamerjé­nek századik győzelmét aratta a leg­utóbbi káposztásmegyeri versenynapon. A je­les árlovast ez alkalomból ovációkban részesí­tették a megyeri pálya mázsálójában össze­gyűlt sportsmallek.­­ A bécsi Tonelics-istálló négy lova: Mr. Siratz, Poladan, Sead és Tantris az alagi tré­­r­ingtelepre érkeztek és részt fognak venni a budapesti versenyeken. X Varga Lajos nyerte, meg Berlinben az L­lrich Oertscr Rennent Weissdorn nyergében ■Rhcinwcin, Marduch és Roland előtt. | iBSSM-iSiil 3 csöves készülék, nagy­­ szelektivitás, tiszta vétel! j IBS® iSil g 7 csöves superhetero­dyn készülék. — Vétel keretantennával, nagy szelektivitás,­­ kiváló hangerősség! A szombati Irák­ Sámítson, BUDAPEST (56G). 9.30, 12: Hírek, közgazda­ság. 1: Időjárás- és vízállásjelentés. 3: Hírek, közgazdaság. 4: Győző Lajos, a Vígszínház tagja mesél a gyermekeknek. 5: Időjárás- és vízállás­­jelentés. 5.15: A megy. kir. Operaház zenekará­ból alakult kamarazenekar hangversenye. Ko­mor Vilmos karnagy vezényel. 0.80: Vaály Ilona és Halmai Tibor, a Király Színház tagjainak dalestje. 7.40: Weninger László Vince dr. elő­adása: „A tengeri hadijog". 8.20: Kerpely Béla felolvasása: „A magyar teli vér a­d­tenyésztésről". 8.15:" Vörös Jancsi és cigányzenekarának hang­versenye. 10.20: Kamarazene. BÉCS (331 és 582.5). I­, 4.15: Hangverseny. 6.15: Hülly-emlékünnepély. 8: Népszerű zene .Wandil Achsel-Clemens kamaraénekesnő fellép­tével. Utána: Jazz-band. BERLIN (5­14 és 571). 12: Mezőgazdaság. 4.30: Hangverseny. 6.30: Közgazdaság. 7: Délnémet festészet. 7.30: „Der G­wissenswurm" Anzen­gruber népszínműve. 10.30: Jazz-band. BARCELONA (325 és 680). 6. 9. 9.50: Kamara­zene. 9.30: Recitáció. 10: Hangverseny. BASEL (1000). 8.15: Gyermekeknek. 8.45: Jazz-ban­d. BERN (435). 1: Vidám grafonolazene. 4. 5: Hangverseny. 4.30: Gyermekeknek. 8: Népdal­­est és zenekari hangverseny. 10.30: Jazz-band. BRESLAU (418). 11.15: Grafonola. 3­.30: Fel­­ollvasás. 3.50: Könyvszemle. 4.30: Holland zene. 6: Sakk. .7: Irodalmi előadás. 7.35: Gyorsírás. 8.05: Vidám est. 10.30: Jazz-band. FRANKFURT (475). 3.80: Gyermekeknek. 4.30: Hangverseny. 5.45: Felolvasás. 7.15: Népfőisko­lai előadás. 7.45: V­. Raabe­ est: Hangverseny. 9.15: Modern kamarazene. Harsányi Tibor: Ahegedüszonáta. Tansm­an: Szonáta. Cserepnin: h­egedüszonáta. 11.15: Jazz­band. GENF (700). 8.35: Hangverseny. 9.30: Jazz­­band. HAMBURG (302.5), BLÉ­N­A (273), HANNO­VER (277), KIEL (233). 12.39, 2.05: Hangver­seny.­4.1­5: Vidám zene. 5: Népszerű zene. 7.30: Munká­svédelem­. 8: Tarka est. Kiinigsberg (405). 11.30, 4: Hangverseny. 6.05: Felolvasás. 6.80: Goethe mint­ nevelő. 7.30: Vé­dekezés a zsebtolvajok ellen. 8.05: Tarka est. 10: Operett részletek, hangverseny. KÖNIGSWULTERHAUSEN (1500). 1.10: Ifjú­sági hangverseny. 3, 3.30, 4, 4.30, 5: Előadások. 3: Lipcsei átviteli LAUSANNE (850). 8: Előadás. 8.40: Hangver­seny. LIPCSE (425), DREZDA (294). 12: Grafono­a 4.20: Hangverseny. 6.15: Rádióelőadás. 6.30: A papírkészítés. 7: Kinematográfia. 7.30: Higi­­­niai előadás. 8: Kamarazene. Mozart: Es-dur­­kvintelt. Beethoven: Serenad­o­. 25. L. Thuille: B-dur-sextelt. Utána: Jazz-band. Gróf Kényszeregyességi ügyek A budapesti királyi törvényszéken a mai na­pon megindították a csődönkívüli kényszeregyes­­ségi eljárást a Teaház rt. (József-körút 4­ bej. cég, továbbá Mészáros Mátyás és neje (Cserhát­­isk­a 16) budapesti lakosok ellen. Va­gyonfel­­ügyelő dr. Bendek Károly. Követelések bejelen­tése október 3-ig, észrevételek benyújtása no­vember 20-ig, tárgyalás december 19-én délelőtt fél 10 órakor dr. Csiky Károly törvényszéki bíró előtt. Jóváhagyott kényszeregyességek: Waldner Mi­hály (Teréz-körút 39) és Szűcs Ede (Hold­ utca 5) kényszeregyességi ügyében 40 százalékos kvóta mellett megkötötték az egyessé­get olyf­or­­mán, hogy az adósok kéthónaponként esedékes négy ,egyenlő részletben törlesztik tartozásukat. A hitelezők a kényszeradósok gazdaságának el­lenőrzését és felügyeletét három tagból álló bi­zottság úlján eszközölhetik. Ezt az egyezséget dr. Orbán József törvényszéki bíró most jóvá­hagyta. A Mark­ovits és Lichtschein (Szerecsen­­utca 1) bel. cég és ennek tagjai két­yszeregyes­­ségi ügyében létrejött a magánegyesség, amelyet dr. Orbán József törvényszéki bíró most jóvá­hagyott és az eljárást befejezettnek nyilvání­totta. vím­es itt sluagitálást vállal óránként 10.000 koronáért intellipens, komoly, lelkiismeretes 40 éves úriírülgy. — Elvállalna továbbá­­ ném­et felolvasást, valamint fiatal lá­nyoknak a kísére­tét. Kizárólag kom­o­l tanulni vágyó estvének szíves Msrpresie Austie. 11 sieM m szégyen'! ^ De igen is szégyen, vagy legalább is I kulturálatlanság, enyhén szólva íz- I lés hiánya, ha díszes bútora és szép lakása van és nem népesíti be ottho­­­­nát ismert nevű magyar festőművé- I - szék széppé és hangulatossá vara- I M zeoló, eredeti festményeivel, amelyek is rendkívül kedvező fizetési feltételek j mellett, esetleg el»­­^ Leg nélkül is, megvásárolhatók ! | §OLYMOS1 képszalonban, H IV., Kossuth Lajos u. 8. II. 4 Tel. 7S-72 | J lyásszon fel! 1928 SZEPTEMBER 18 — Ünnepi szünet a tőzsdén. A budapesti áru- és értéktőzsde szabályzata szerint hol­nap, az izraeliták hosszú napjára való tekin­tettel, a hivatalos forgalom úgy az áru-, mint az értéktőzsde helyiségeiben teljesen szünetel. — Ujjlenyomat, hanglenyomat. Frankfurtból Írják nekünk: Sievers, lipcsei egyetemi tanár egy új, fonografikus módszert talált ki, amelyre — mint a professzor állítja, — nevezetes szerep vár a bűnösök nyilvántartásában és felismerésé­ben. A m­ódszer abból a tényből indul ki, hogy minden egyes ember beszédhangja különbözik és a hang zengése annyira jellemző, hogy ak­kor is kétséget kizáróan felismerhető ha valaki igyekszik elváltoztatni a hangját. Sievers szerint minden bűnözött beszédmodorát fonografikus után meg kell örökíteni és a lemezeket a nyil­vántartóban az ujjlenyomatok és egyéb jellemző adatok mellett kell megőrizni. M in­vsialfls zárirfouwil Fixkamatozású papírok Államadóssági kölv. 1­­Mi% haji kölcsön (l-VII kibocsátás 1 j Vili kibocsiás Il '•% na­likölcsön I—IV kibocsát UG V1-VII kibocs U7 Bankok Antfol-Maurat - 39Vj At 1u.it ica M Bosnyák-Atzrár 6j Inarbank ....— 5 a Miről Osztrák .« — Fnbank J 1 Fül­­lute­bank — J'” Hazai ........-­­! flrimes ---— — *^1 . Szlavón­ielz — . Lloyd Bank .... I Általános Bank.. n f I Ma­gyar Hitel .. ínantlan “V!­­ Cseh Bank ....... .., 1 Forcalm­i Bank.. Jelzáloghitel I Keresk. Hitel - J” 1 Leszámítoló .... Olasz Bank **.. ' ivett). Jelzárba.. “ I Mercur .......­­rn14 j v’emzeti ----- \ Osztrák Hitel .. ! Feresk Bank .. ^ ^ Wiener Bank. .. Bónya és Icgla Bau-it-truszt - ??5 j Beocsini ........ ,*/ i Borsót!i ........ 2/,2 Szentlörinci — — Csepeli ónílö -C.rment ....... Száasvári ----— 0“ Kohó . !s!ván­tó^Ia «.«• t,‘*— Óra sebe----­­t-14 Aszfalt ' .......... * w \lt Kőszénb .. Kerámia ........ Móri szén ....— W Nouvbátonyi Ülte* ............ üimiki ............. *,TM Urikár.^ ..... li..J Biztosítok I. Matív. Bizt. -Fonciere ----­­J *•» Mauv.-Francia .. 1 lés ............... ^aina ............. Cukor Dólcukor ..... ^20 florvát cukor - Man­yar cukor — Georaia ....... Mezőhegyesi .... S­ummer ...... Élelmiszer Czim­­er .......... ~ Fructus .......... ~ Hal kereskedelmi Püspöki ......... Villáiul 18,2 Faipar Merkurfa —... 22 Fournier .... Guttmann.. .—­­Hazai fa ........ 37 Honi fa .......­­ — Kőrösbányai «.M ~ Kronberger —— k-Malomsoky 6 Nemzeti fa .... _ 5­­0 Lichita — Ofa ___ 665 Rézbányái ...... 60 Slavonia .— —­­ 37 Nasici ......................1390 Viktória bútor -Zabolni .......... 20 Zentai ....... ^ — Közlekedés Városi ........... h*7 Búr.......... 290 Délivasút 158 Mitr ...------- 182 Leva­n­te.......... 158 Miskolci.. — — — — 597­2 Nova — 314 Államvasút­­... — 562 T­­­őszt .... 292 Nyomdák Athenaeum­ - - ~ 67 Fővárosi - — — - 2*'« Frank­lín — — — - 109 Glóbus ----­­Kunossy — — IMs Pallas______ 5* Révai_______ SC Rialer ...... . Stenhaneum----­­Svi Ujsácezam----­­* Wodimer -n Olajmivek Vatmfivet----­Záloglevelek: Belváros5 .... — — 25 Kisbirtokos .... - 28 Jelzáloghitel... Moktár............­Hazai lak. —­­Keresked ............ Fővárosi kölcsönök: 1997 évi---------- 67 Malmok Back mblorn __ 40 Borsod-miskolci-- 154' C o n co rd ia’ta B csabai ____- 73­1 bpesti tfőzm. - 16 Törökszentmikl ~ 18 Gizella ............­­_.,­ Hungária ........- 323 Királymalom — *316 Pesti Viktória - 37 (fűz* és villany Alt. niizzó__ — Lét­szesz — — — — — Izzó ...------- 893 Just izzó - — Auer ........ — — — 790 Phöbue — — Vasmegyei - — — 640 Sör és szesz Részv. sör ___- 800 Temesi szesz__ — Fővárosi sör -- 535 Orscsy wi­ndt .. — — 108 Krausz-szesz .. — 90 Pannónia sör .... 33 Szállodák Fgis? .................. ?24 Ligetszanatórium 24 Schwarzer — Lukársfü­rdő .... Takarékok Belvárosi--------- 22 Lipótvárosi ....— 5 Egyesült fö­. — — 24 Köle­­kpénztár - Alt. takarék 1*5 Moktár ..............— 170 Pesti hazai . . . 860 Textilipar Graph­imosó — — 31 Szövőkötő ____ 31 Goldberner — - UC Dveid textil — — 34 Juta - 260 Karton — — — — Kender — — — - — Pamut .............­­80 Szegedi kender 260 Unió textil .... 3 Vas és gép Kóbora — Corvin gép ..... Csáky ............ Bródi vágón - Gazdasági cég ~ 208 Fábián ..........­­H* Feawer ............. 415 '■••mk‘*reskedelmi 21 Franki ..........— Ganz-Danubios­­k *680 Ganz-villamossági ** *105 Kistarcsai - Győrffy-Wöll — -6 Zipfherr — — — — *^0 Kaszab - '-a Kisslinc — — — — Kühne — — —­­ Láng _ ———— Lipták — — — — “2 Máé -----------­­l Magyar acél — — Belga fém Lámpa ---------­\Mérleggyár —— Motorgyár — —— rt lemérj - —­­— • shaudoir — — — Vegyipar — — — re./* Vágó tű vár -­Palágyi ------- 1 Rimnamuránsi - Beessemann — Schiller Teudloff ........ ’-’O ITnitas autó “ Vulkán f.‘? Werner • • - b/a Különféle Bárdi .......... 2 Bóni ..............- 21 Győri .őr--------­­62 Brassói----------- 420 Dorogi .............­­H Dunántúli Kert. - 38 Papír — - 31 Kelten - — — — •* 1390 Hangya — — — - 30 Kábel ... — — — — Őstermelő ~ 272 Gumi ....------­­,22p Vasút forgalmi -Telefon ............ 1 s Szolnoki — Pá­lfal­vo’ 4 Vegyipar r.hind­o - — - 15V4 Dani­a — - 7* Diana J® Snódium­ — — - Flóra — — — —— Ilung műtrágya *26 Keleti-Murányi - **6 Kid­dd — Pharmacia — ^ Szikra — — — — 62 Török --------­­*7 Dr Wander - *1^ 1903 évi____ 64 1916 évi ......... 32 1918. évi­­ I81/3 1920 évi.......... 3 1914 évi .......... 760 Érmepénzffcj 20 K arany........ ^91 1 K ezüst......... — t 1 frtos ezüst ..— 3^, 5 K ezüst.. — — —

Next