8 Órai Ujság, 1927. május (13. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-17 / 111. szám

KEDD 6. OLDALO MIÚJSÁG 1927 MÁJUS 17 ­­ Fél nyolckor, illetőleg nyolckor kez­dődnek a Nemzeti Színház és a Kamara­színház előadásai. Mint minden esztendő­ben, az idén is az állam drámai színházai meg­változtatják a nyár kezdetén az előadások kez­detét. A Nemzeti Színház előadásai hét óra he­lyett fél nyolckor, a Kamaraszínház előadásai fél nyolc helyett nyolc órakor kezdődnek, így tehát szerdán a „Te csak pipálj, Ladányi", csütörtökön pedig a „Falurossza" előadása a Nemzeti Színházban már f­élnyolc órakor kez­dődik, viszont a Kamaraszínházban a „Tanner John házassága" előadása lesz az első nyolc­órai kezdetű előadás. — Ifjúsági hangverseny. A budapesti V., ker., Bólyai-reáliskola ének- és zenekara május 15-én rendezte VI., hangversenyét az intézet dísztermében. A többszázfőnyi előkelő közönség nem győzte csodálni a csupa fiatal tanulóból álló ének- és zenekar ritka fegyelmezettségét, finom érzékét és tudását, mellyel magasabb igényeket is kielégítő művészi élvezetet nyújtottak. A meg­lepően szép és komoly eredmény J­urry Peregrin tanárnak, a m. kir. Operaház tagjának érdeme, ki már évek óta avatott művészi és pedagógiai érzékkel tanítja ebben az iskolában az ifjúságot és több generációt nevelt hagyományos művészi szellemben. Keze alól már több ifjú tehetség lépett művészi pályára. A gazdag műsorból kü­lönösen a Boccherini, Volkmann, Kacsóh, De­­mény, Deliber, Beethoven, Offenbach és Perge­­lese-számok emelkedtek ki, melyeket a karok ad­tak elő. A szóló­számokban Verhács Zoltán és Wachtel László tűntek ki leginkább; előbbi Dienzl Liliomszál­át énekelte el tisztacsengésű üde hangon, bámulatos énektudással, utóbbi Hubay XIII. Csárdásjelenet­ét játszotta el he­gedűn ritka készséggel. A hangverseny végén a nagyszámú­­ közönség melegen ünnepelte dr. Lo­vag Ede intézeti főigazgatót, az ének- és zene­kar alapítóját, továbbá J­­urry Peregrin művész­tanárt és az ifjú szereplőket.­­ Leleplezték a hősi halált halt tengeré­szek emléktábláját. A „Horthy Miklós*" fo­lyamőrségi laktanya udvarán tegnap szép ün­nepség keretében leplezték le a háborúban és az ellenforradalomban elesett tengerészek emléktábláját*Az ünnepség­, amelyet a kor­mányzó képviseletében vitéz Jánk­y Kocsárd lovassági tábornok, honvédfőparancsnok, to­vábbá a katonai és polgári társadalom számos előkelősége vett részt, szentmisével kezdődött, amelyet Árvai Nagy Bálint prelátus celebrált. A katonazenekar Himnusza után Jánky Ko­csárd lelkes szavakkal leplezte le a díszes em­lékművet, majd Árvai Nagy Bálint prelátus és Halikó Kálmán református esperes emlék­­beszédei után a hatóság és a testületek képvi­selői helyezték el koszorúikat az emlékművön. — Az Állatvédő Egyesület közgyűlése. Va­sárnap délelőtt az Ornge termében tartotta az Országos Állatvédő Egyesület a Magyarországi Állatvédő Egyesületek Szövetségével együttes közgyűlését Follert K­ároly ny. h. államtitkár elnöklete mellett. Hünsler Károly főtitkár ter­jesztette be az évi működésről szóló jelentést, amelyben beszámolt több durva állatkínzásról, többek között egy kocsis brutalitásáról, aki egy állatvédőt tettleg bántalmazott. Sürgette a ta­karmánykereskedések zárórájának meghosszabbí­tását s az ebzárlati idő megszakítását. Közölte, hogy az egyesület a vidéki állatvédelem érdeké­ben erélyes akciót indít. Több felszólalás során erősebb vita fejlődött ki a macskaüldözés kérdésében. Végül is a közgyűlés elhatározta, hogy a hatósági közegeket megkeresi, hogy ha valóban végrehajtják az eddigi tervek szerint a macskák bizonyos mértékig való irtását, ezt le­hetőleg fájdalommentes módon vigyék keresztül.­­ A szinti halálos automobilkatasztrófa vádlottját pénzbüntetésre ítélték. Farkas Gergely mérnök, autóügynök 1925. október 7-én Vácról Budapest irányába robogott auto­mobiljával, amelyen rajta kívül Sebők Béla, Mészáros Alajos mérnök és ennek kis­fia ül­tek. A sződi országútnál az autó nekirohant egy kőgulának, aminek következtében annak utasai kiestek a kocsiból, Mészáros mérnök kis­fia pedig koponyaalapi törést szenvedett és másnap belehalt sérüléseibe. A pestvidéki törvényszék Szekér-tanácsa ma Farkas Ger­gely mérnököt bűnösnek mondotta ki gondat­lanságból okozott emberölés vétségében és ezért 500 pengő pénzbüntetésre ítélte. -r- Felmentés a tiltot­t közlés vádja alól. A pestvidéki törvényszék Szekér-tanácsa ma fog­lalkozott Tessini T. Jenő hírlapírónak, az új­pesti „Újváros" című lap munkatársának til­tott közlési ügyével, aki egy cikkében egy új­­pesti titkos találkahelyet leplezett le. A bíró­­i­ság a hírlapírót felmentette.­­ Megnyílt az arad-szegedi határforga­lom. Az Arad-szegedi vasútvonalon a múlt héten indult meg a forgalom. Az első vonatot román részről Cristea vezérigazgató, magyar részről Koromzai­ Frigyes vezérigazgató kí­sérték. Az új vasútnál a magyar kormány azt az érdekes újítást léptette életbe, hogy a Ro­mániából érkező utasoknak a battonyai határ­­állomáson ad vízumot, ami nagy mértékben megkönnyíti a határmenti lakosság közleke­dését Magyarországgal.­­ A gyáripari képviselők a forgalmi adó eltörlését kívánják. A gyáripari képviselők országos testülete tegnap tartotta rendes köz­gyűlését E­r­ner Kornél ny. államtitkár elnök­­lésével, aki elnöki megnyitójában a forgalmi­adó kérdésével foglalkozva, sürgette a fázis­­rendszer behozatalát és az adókulcsnak felére való leszállítását. Az évi jelentés elfogadása és a tisztújító­szék után a közgyűlés elhatá­rozta, hogy jövő évben ünnepélyesen üli meg fennállásának 20-ik évfordulóját. Kínos incidec a Központi Demokrata Kör közgyűlésén Rassayt nem választották meg elnökké — Bródy Ernő, mint elnökhelyettes vezeti a Kört. Vázsonyi János mellőzése és Baracs Harcés felköszöntése (Saját tudósítónktól.) A Központi Demo­krata Kör szombaton este Teréz­ körút 7- sz. alatti helyiségében rendes évi közgyűlést tartott, amelyen többek között a Pető Ernő dr. főtitkár előterjesztett évi jelentését tár­gyalták. A jelentéshez, amely a Kör minden fontosabb eseményéről megemlékezik, hozzá­szólt Csergő Hugó dr., aki meglehetős égesen kifogásolta, hogy Vázsonyi János dr.-nak, Vázsonyi Vilmos fiának egy alkalommal a körben több órán át aktuális politikai kér­désekről tartott beszédéről a jelentés nem emlékezik meg és ezért Csergő dr. követelte, hogy a Vázsonyi János beszédéről való meg­emlékezést pótlólag vegyék fel az évi jelen­tésbe. A közgyűlés ilyen értelemben is h­atá­­rozott. Ezután a tisztújítás következett. Elnökhe­lyettessé Bródy Ernő dr. országgyűlési kép­viselőt, ügyvezető-igazgatóvá Wilhelm Arnold dr. ügyvédet választották meg. Az elnökség többi tagját, a társelnököket és alelnököket egyszerű tanácstagokká választották. Vázsonyi János dr., aki a maga részéről alelnökségre tartott igényt, ezért nem is fogadta el az el­nöki tanácstaggá való megválasztását. A Vázsonyi Vilmos halála óta üresedésben levő elnöki tisztséget a közgyűlés nem töltötte be, annak ellenére sem, hogy eredetileg Rassay­­ Károlyt akarták Vázsonyi Vilmos örökébe be-­­ ültetni. A Központi Demokrata Kör tagjai kö­rében azonban attól tartottak, hogy ha Rassay kerül az elnöki székbe, akkor a községi válasz­tásokon elsősorban a maga embereit igyekez­nek mandátumhoz juttatni és ezek mellett háttérbe szorulnának a párt régi tagjai, akik közül sokan már két évtizede agilis tagjai a körnek és a demokratapártnak és ezért mel­lőzték a pártvezér ambíciójának kielégítését. Rassay Károly ilyenformán semmiféle tisztséghez sem jutott a Demokrata Körben, amelynek mostani évi közgyűlésén egyébként mindössze körülbelül 40 tag vett részt. A közgyűlést társasvacsora követte, ame­lyen az elnöki karosszékben Bródy Ernő fog­lalt helyet. A vacsorán Várkonyi Kálmán dr. felköszöntő­t mondott, amelyben Baracs Mar­cell tüntetőleg, mint a demokraták vezérét ünnepelte. A felköszöntő alatt érkezett Baracs Marcel a vacsorára, ahol Bródy Ernő át akarta neki engedni az elnöki méltóságot rep­rezentáló karosszéket. Baracs azonban elhárí­totta magától Bródy figyelmességét és közön­séges székben foglalt helyet, mire Bródy Ernő is otthagyta a karosszéket és ugyanolyan egy­szerű faszékre ült, amilyen a többi tagnak rendelkezésére állt. Évente ötezer láda romlott tojást visznek piacra az áltermelők Hullott, beteg baromfival árasztják el a főváros közön­­ségét . Az Országos Iparos Szövetség erélyes akciót kezd a legális piaci árusok védelmében a piacok parazitái ellen (Saját tudósítónktól.) Az áltermelők, lán­cosok és bátyusok ellen hosszú idő óta folytat­nak már elkeseredett küzdelmet a piaci árusok, akik joggal kifogásolják azt, hogy ezek a sem forgalmi, sem kereseti adót nem fizető árusok egyrészt jogtalan és méltatlan versenyt tá­masztanak az állandó üzlethelyiséggel bíró és nagy terhekkel küszködő legális fővárosi piaci árusoknak, másrészt a közegészségügyi, köz­­tisztasági rendeletek nyílt megsértésével rom­lott és selejtes árukkal árasztják el a főváros nyílt piacait. Az Országos Iparos Szövetség élelmezési szakcsoportja tegnap Fodor László elnöklete alatt tartott gyűlésén foglalkozott ezzel a kérdéssel és elhatározta, hogy a legesélyesebb lépéseket teszi meg abból a célból, hogy a piacok e parazitáitól végleg megtisztítsák a fővárost. A gyűlés felszólalói megállapítot­ták, hogy ezek a bátyusok évenként mintegy ötezer láda kiselej­tezett romlott és az emberi egészségre ártalmas tojást árusítanak, nemcsak a piacokon, hanem házról-házra, míg a legális tojáskereskedőket súlyos rende­letek kötelezik arra, hogy áruikat válogatva vihetik csak a piacokra. De nagy kárt okoz­nak a baromfikereskedőknek is. Míg ezek csak hizlalt, egészséges és válogatott áruval kereskedhetnek, addig ezek az áltermelők, akik kölcsönkért őstermelői igazolványukkal telepednek soraik közé, az exportőrök által kiselejtezett, a sz­állítást ki ne­m bíró hullott, letapo­sott, beteg baromfit vásárolják össze és árusítják a piacokon, az utcán és a lakásokban. A hatóság már megállapította, hogy ezek a láncosok és bátyusok aprózott döghússal és egyéb ártalmas hulladékkal táplálják a ba­romfit és csak nemrégen történt, hogy az Ist­­ván­ út 41. szám alatt egy egész család kapott húsmérgezést a láncosoktól vásárolt hullott és beteg baromfitól. A nagygyűlés Kalmár István alelnök indít­ványára elhatározta, hogy az Országos Iparos Szövetség elnökségét fogja felkérni arra, hogy a fő­városi közönség egészségét veszé­lyeztető árusok e Visszaélését ellen eré­lyesen lépjen fel és követelje a fővárosi piacoknak ezektől való megtisztítását. A nagygyűlés memorandumba foglalja a visszaéléseket, amelyet száztagú küldöttség juttat majd el Ugron Gáborhoz, a szövetség elnökéhez, felkérve őt a további lé­pések megtételére. Kétszáz orvos vett részt a balatonfüredi országos orvos­tanfolyam megnyitásán az orvosok kirándulása Tihanyba (Saját tudósítónktól.) Tavaszi pompájában várta Balatonfüred a most,megnyílt Országos Orvostanfolyam résztvevőit. Rég nem volt olyan mozgalmas a balatonfüredi pályaudvar, mint az orvostanfolyam tagjainak megérkezé­sénél, mert ugyanekkor két nagy leányiskola növendékei is Balatonfüredre érkeztek Buda­pestről és Győrből. Az új kikötőh­ídjára büszke és még jobban megszépült Balatonfüred kör­nyékén még csendes világ van, csak Füreden zajlik az élet. Az ország valamennyi részéből érkeztek or­vosok a már tradíciós tanfolyamra, melyen megyei és városi főorvosok, kórházi és tiszti­orvosok, községi és körorvosok, törvényszéki és katonaorvosok, kerületi és uradalmi orvo­sok és minden speciális szakma orvosai vesz­nek részt. Pontosan kétszáztizenhét tanfo­lyami vendége van most Balatonfürednek a rendes „Kurgasz“-okon kívül. A fü­rdőigazga­­tóság gondoskodik arról, hogy az orvosok a többi balatoni fürdőtelepet is megtekinthes­sék. Foss József népjóléti miniszter képvise­letében Győri­ Tibor miniszteri tanácsos vesz­­ részt az orvostalálkozáson és mára­­ várják­­ gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kép­­­­viselőjét, valamint dr. Korányi Sándor bárót, az orvostanfolyam elnökét. A kedves emlékű megboldogult dr. Kétly Károly báró, aki 59 esztendőn át évenkint kétszer ment Balatonfüredre és az orvostan­folyam eddigi elnöke volt, emlékében most is itt él hűséges tanítványai között. A megbol­dogultról dr. Schmidt Ferenc egyetemi m. ta­nái­ fog emlékbeszédet tartani és ez alkalom­mal fogják kijelölni a szénsavas forrástartály kútfalában az ő emlékét hirdető márvány­tábla helyét. A márványtáblát, amelyet Kétly professzor arcmása fog díszíteni, Sinkó András szobrászművész munkájában, őszre fogják nagy ünnepségek között leleplezni. Elmarad dr. Kétly László báró egyetemi tanár előadása is, mert az orvostanár megbete­gedett. Helyette dr. Heim Pál egyetemi tart szakelőadást. A megjelent orvosvendégeket Bánó Dezső kormányfőtanácsos, a gyógyfürdő vezérigaz­gatója, dr. Demeter György főszolgabíró, Fekete József főjegyző, Cséplő Ernő, a Bala­toni Szövetség képviselője és dr. Thassy Gábor tiszti főorvos üdvözölték. A tanfolyamot Winterberg Henrik dr. bécsi egyetmi tanár előadása vezette be, aki az ide­ges alapon jelentkező rohamszerű szívdobo­gásról tartott vetített képekkel illusztrált elő­adást. Dr. Heim Pál tanár a második előadó, a vérbajos csecsemők sorsáról és betegségük gyógyításáról tartott előadást. Délután a tan­folyam vezetői és tagjai Tihanyba rándul­­tak ki. ­ Közjegyzők vándorgyűlése Debrecen­ben. A Magyar Királyi Közjegyzők Egye­sülete­­ vándorgyűléseinek sorozatát pünkösd vasárnapján kezdi Debrecenben. A vándor­­gyűlés programjában szerepel több fontos kérdés fetárgyalása s Debrecen környékének megtekintése. A debreceni vándorgyűlés két­napos lesz. — A Dunából kifogott holttest. Vasár­nap este a Lánchíd alatt egy ismeretlen, 18— 20 évesnek látszó nő holttestét fogták ki a Dunából. A hullán csupán egy fehér-kék csi­kós ing és egy női nadrág volt. A helyszínére kiszállott rendő­ri bizottság intézkedésére holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Két motorkerékpár karambolja. So­mosi Lajos 35 éves üzletvezető, Ügynök-utca 10. szám alatti lakos motorkerékpárjával, melynek oldalkocsiján dr. Plesz Andor orvos ült, a Jókai- és Dessewffy-utca sarkán össze­ütközött Csavas Elemér gazdatiszt malőr­­kerékpárjával. Az összeütközés következtében dr. Plesz Andor, akit a mentők a Bakai-klini­kára vittek, súlyosan, Somosi és Csavas köny­­nyebben sérült meg. — Eljegyzés. Schatz Katót eljegyezte Tenner Ferenc. Minden külön értesítés helyett. — Nagylelkű adomány. Londonból jelentik, hogy Eastmann amerikai milliárdos ott hatalmas fogászati klinikát létesített. Eastmannak ez nem az első ily irányú alapítása. Szülővárosában, az amerikai Rochesterben már évekkel ezelőtt állí­tott fel modern fogklinikát, amely főként a gyermekek fogának konzerválását tűzte ki cél­jául. Ennek a páratlanul nagylelkű és újszerű gondolatnak meg is volt az eredménye, ameny­­nyiben az amerikai statisztikusok szerint a ro­­chesteriek a legjobb fogú és egészségű emberek az újvilágban. Ez az eredmény indította East­­mannt londoni alapítására és ez a siker és a jog­nak az egészségre való rendkívüli fontosságának felismerése bírta rá a Baeder Illatszergyárat is arra, hogy a magyar közönséget, melynek ilyen milliárdos adakozói nincsenek, az Ovenall fog­krémmel és szájvízzel, költséget és munkát nem kímélve, olyan fogápolókhoz juttassa, melyek rendszeres használata a fogat minden különle­ges kezelés nélküli is biztosan konzerválja. — A Papagáj májusi műsorát minden este zsúfolt ház tapsolja végig. Elsőrendű kedves szórakozóhely a „Papagáj", mit a legelőkelőbb külföldiek is elismernek. — Figyelmeztetés! A 18. osztálysorsjáték 2. osztályának húzása már szerdán, 18-án kezdődik. A játékban való résztvétel csak úgy biztosítható, hia az esedékes betétek (egész = 20 pengő, fél = 10 pengő, negyed = 5 pengő) és az előírt 30 fillér költség a húzás előtt az illetékes helyekre beérkezik. — Táncmatiné. Az Adorján-tánciskola teg­nap délelőtt zsúfolt nézőtér előtt tartotta meg műsoros vizsgaelőadását a Royal Orfeumban. A gyermektáncosok közül nagy tetszéssel fogadták a kis Cseuz Évike, Kirchweger Marika, Mérő Zsuzsa, Várady Kató produkcióit, legnagyobb hatást pedig a kis Libertiny Évi keltette, aki a tehetséges Traub Ernővel táncakadémiát, de ezenkívül még több táncot mutatott be. A fel­nőttek közül Nyéki Edit és Dán Olga érdemlik meg a dicséretet. MODERN BÚTOR SZALON állandó nagy kiá­litása. ÜHös-utl4. szám. Hitelképes egyéneknek készpénzáron fizetési kedvezmény. ZSOLDOS magántanfolyam Vft., Dohány-utca 84. Telefon: 1. 124-47. Előkészít pol­­gári- és középiskolai magánvizsgákra, érettségis* BÚTORT legolcsóbban csak Dohány-atoa O O Klanz&l­ ti. sarok ** Ernst Gyulánál vehet Vidékre gondos csomagolás Vér-, bőr- és nemibetegségeket gyökeresen fiyégult 30 évi tapasztalat alapját dr. MITZGER Hírneves intézete, Budapest, József­ Körút 3* az. Legújabb Satuar*sari oltások Vénvizsgátot gg^M áM| gtS^ Alkalmi vétel! Mo* 1 I ff gr 1­dern és antikban. K U I U|# Lázár­ u. 3. S VmS az egész házban.

Next