8 Órai Ujság, 1927. július (13. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-02 / 147. szám

SZOMBAT 8. OLDAT) OmnusaG HiimmiünmiiniiiiumuiiuitttiiiiiiiiiitiiiuiiuiiiiiiiiimiitiiiiumiiuKiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiniiiiiiüiiiiimiiiiuuiiiiimiiiiiiiiruiinfl gLy MjCséB^ fes jsmTl mÍéEL* Beöthy László — a főbérlő, az albérlő, az ágyrajáró Házi főpróba a Ligetben — A Latabár-fiúk külföldi sikerei Beöthy László tehát főbérlője a Belvárosi Színháznak. Ő, aki létrehozta a csodát, visz­­szaszoktatta a közönséget ebbe a színházba s aki karácsony óta albérlője volt a Belvárosi­nak; holnaptól kezdve, mint a színház fő­­bérlő-igazgatója vezeti tovább azt. Az erre vonatkozó szerződést holnap írják alá, vi­szont Beöthy Lászlónak már tegnap délut­án igen sokan gratuláltak a Fészek-klubban, mire ő mosolyogva jelentette ki: — Nem történt semmi különös. Eddig al­bérlő voltam, ezután főbérlő leszek. De hi­szen voltam én már n­ágyrajáró is színház­nál . . .* A nyár elérkeztének egyetlen komoly bizo­nyítéka : p­remier a ligetben, Föld Zsigmond múzsahaj­lé­kában, a Budapesti Színházban, amely az idén is előrukkolt a sok dokokás ötlet­tel, kacagtató mókával, jóízű tréfával telitűzdelt Teld-revü­xel, a nyári Pest utánozhatatlan és el­maradhatatlan specialitásával. A „Hét Schlesin­­ger", a „Ne hagyd magad Sch­lesinger", a „Gróf Schlesinger* ‘ illusztrisa, a népszerű Föld Matyi, ezúttal is a Schlesingerek világába ment témáért és tegnap este megtartotta a „Lehlesinger fiú esete Lefkovics Katóval" című­ revüjének fő­próbáját szigorúan csak a meghívott közönség előtt. Azért mégis teli volt a színház, mert a gond­talan és a jókedvet szomjazó ismerősök zsúfo­lásig megtöltötték a sok ilyenfajta, sikert látott szellős és patriarkális Budapesti Szín­házat és lelkesen tapsoltak harsogó derült­séggel Schlesinger Izsó mókákkal megrakott sze­relmi története majdnem minden jelenetének. Föld Matyi­ persze nem hagyta ki az idei esz­tendő egyetlen­ aktualitását sem revüjéből. Skind­­berg­ kapitány átröpüli a városligeti tavat, Bánky Sári fölfedezi az ő sajátmaga Valentináját, a rendőr dirigálja az erkölcsöket, épül a Széchényi­­fürdő, a Markó-utca satöbbi, satöbbi, az esz­tendő „nagy" problémái mind-mind benne van­nak a tömérdek derültséget sugárzó nyári darab­ban. Benne van minden és benne van mindenki... Mint a nyári eső, úgy zuhogott a taps a nagy­szerű szereplők üdvözlésére. Az első köztük a tán­coslábú Somogyi Nusi, aki ragyogó humorral ját­­sza a Lefkovics Kató esetét. Mellette a nagyon tehetséges és nagyon szép 7’.észay Kató tündö­köl Adria Pipi szerepében. Pompás hangja, játéka, tánctudása egyik szép és értékes ígérete a téli szezonnak. A legkisebbik Lefkovics-lány sze­repét llas­ovszky Juci kedves közvetlensége, rokon­szenves egyénisége és rokonszenves tehetsége részi nagyon szimpatikussá. A humor öles csizmáiban­­ járó Latabár, a széleskedvű Baritadi, a szép­­­ hangú Kulányi szolgálják meg a sikert a liget­­­­ben. A díszletek Pán József tervei szerint készül­­­­tek és nagyon mutatósak.­­ ... ! A fé­jnek megvan tehát a maga tizennégy­­­ karátos szenzációja, a maga­ sikere, az új Föld­­ revü, a..-' ■ ké­tségt­e­vüil nagy közönségre fog­­ találni. AV" nevetni akar, nem fogja elmulasz­­­­tani, hogy­­ ’rig ne nézze Föld Mátyás új revü­­­­jét, amely méltó társa a S­chlesinger-ciklus többi , nasikerű fának. Lalabár Árpádnak, a Király Színház jeles művészének fiai: Latabár Kálmán és ifj. Latabár Árpád, akik Budapesten már több színpadon bemutatták talentumukat, most Bécs­­ben a Katomerspiele színpadán szereznek sike­reket a mű­vészne­mzetség­i Latabár névnek. Az­­ ifjabb­ Latabárok egy az ő számukra írott revü­-­­ ben lépnek föl és Bécs után, ahol már egy fel­mennek táncprodukc,híjukkal, édesapjuktól örö­költ vidámságukkal és humorukkal... — „Krach Mani“. E hangzatos cím alatt I operett-revüt irt Ferenczy Frigyes, az­ Operálni­. I rendezője és a négyfelvonásos mű szombattól­­ kezdve minden este színre kerül az óbudai , Kisfaludy­ Színházban, — mint a színlap mondja: — táncattrakciókkal, gi­rlök felvonu­lásával­ és” virágcsatával. Sőt: „szenzációsabb slágerszámok, mint a „Lesz maga juszt is az enyém* *. Az Edenkert három utolsó estéje — Évadzárás vasárnap a Vígszínházban. — A szezon nagy vígjátéksikerének, az Éden­­kertnek előadásaival fejezi be szezonját a Víg­színház. Az Edénkert a premier parádés szereposztásában még három­szor, pénteken, szombaton és vasárnap kerül színre. Aztán megkezdik a nyári szünetet. Színházak mai műsora VÍGSZÍNHÁZ: Az értőnkért (8). — MAGYAR SZÍNHÁZ: Oroszország (8). — BUDAI SZÍN­KÖR: Borosa Amerikában (háromnegyed 8). — BELVÁROSI SZÍNHÁZ: János bácsi színházat vesz (fél 9). Színházak e heti műsora vígszínház. Minden este 8 órai kezdettel: Az ódonkert. MAGYAR SZÍNHÁZ- Minden este 8 órai kezdet­­tel: Oroszország. BUDAI SZÍNKÖR. Minden este Vig órai kez­dettel: Borosa Amerikában. Vasárnap délután: A régi gazember BELVÁROSI SZÍNHÁZ. Minden este fél 3 órai kezdettel: János bácsi színházat vesz. BUDAPESTI SZÍNHÁZ. Szombat, vasárnap délután és este: A Schlesinger-fiú esete Lefkovics Katóval. BEKETOV-CIRKUSZ. A nagy júliusi műsor naponta este 8 órakor. Csütörtök és szombat dél­után 4 órakor félh­elyárak. — Vasár- és ünnep­nap délután 4 órakor előadás. — Délután és este egyenlő műsor. — Oli­ver Illuzionista. Schuhmann és a­­3 Sandorow. Telefon: Lipót 910—35. Autó és motor Érdekes megbíj túraút Debrecen és Miskolc Személykocsik, teherautók, traktorok versenye (Saját tudó­s Danról.) A Bükk- és Mátra­­viárki (f­.szakmagyarországi) Automobil Club, amely számos jelét adja agilitásának, ezen az őszön rendezi meg nagyszabásúnak ígérkező északmagyarországi túraútját. A rendezés már azért is különös érdeklődésre tarthat számot, mert specialitása­ az, hogy motorkerékpárokon és­ személyautókon kívü­l teherautomobilok és vontatótraktorok is részt­ fognak venni a túrán. A magyar automobilizmus szempont­já­ból igen nagy jelentősége van ennek. A vidék ugyanis még mindig igen tartózkodóan visel­kedik a teherautók bevásárlásánál, míg most bemutatják e legmodernebb szállítóeszköz tel­jesítményeit azoknak is, akiknek eddig nem volt módjukban összehasonlításokat tenni. A túrául szeptember 8-án, csütörtökön, Kis­asszony ünnepnapján Debrecenben való gyü­lekezéssel és kiállítással kezdődik. Másnap reggel indulnak Hajdúböszörményen keresz­tül, a Tiszán a tiszapolgári kompon átkelve, Miskolc felé, hogy a Miskolc—Debrecen közötti út mintegy 40 kilométerrel való megrövidíté­sének előnyét szem félidővé tegyék. Az út az­után Mezőcsáton áthalad s 110 kilométer napi teljesítmény után a túrázók Egerben pihen­nek és halnak meg. Másnap a regényes Bánvölgyén és a Put­­nokról újonnan épített gyönyörű szerpentine­ken mennek Aggtelekre, ahol 3—4 órai pihe­nés és a barlang megtekintése van tervbe­­véve. Innen leereszkednek a Tornanádaska— Edelény—Sajószentpéteri úton át Miskolcra és ezen a napon is csak 100 kilométert fut­nak 1­0. Miskolcon nagy fogadtatás készül. Másnap, vasárnap állítják ki Miskolcon a gépeket, mely után a díjkiosztás következik. A közös ebéd ugyanazon vasárnap délben Lillafüreden lesz, délután pedig a versenyzők hazatérnek. A verseny hat vármegyén halad keresztül és azt minden illetékes hatóság támogatja. 1927 JULIUS 2 Belvárosi Színház Minden este fél 9-kor János bácsi színházat vesz! ——B—, MUlHIN­HK­ W*1—1 Rózsahegyi-Kabos Honthy Hanna-Makay Margit Gázon—Delly SMK.K. Magyar mester került a kecskeméti sakkozók élére Vjechin komoly riválist kapott Steiner személyében (Saját tudósítónktól.) A kecskeméti nemzet­közi mesterverseny ötödik fordulója (csütörtö­kön) eddig a legelkeseredettebb küzdelmeket hozta, mert a dönt­ő csoportok helyeiért a mai játszmáknak nagy fontosságuk volt. Minden játszma befejezést nyert. Steiner Lajos mai nye­résével szám­ szerint és morálisan is a versenyzők élére került, megelőzve a rettegett nagymestere­ket. Aljechin döntetlent ért el, Niemzowitseh nyert, így a második helyre küzdötte fel magát Aljechin mellé, de ebben a helyben Asztalos és Kmoc­h­ mesterekkel kell osztozniuk. Tekintve, hogy Kmoch már játszott Aljechinnel, az ő esé­lyei kissé jobbak. Ma az a helyzet, hogy Steiner vezet, utána következnek Aljechin, Asztalos, Kmoch és Niemzowitseh egyenlő pontszámmal. Asztalos könnyen nyert Brinckmann ellen spanyol játékban. A kieli mester egy Schlechter által elemzett folytatást gyatrán játszott meg, Asztalos gyalogot nyert, majd tisztet áldozott. Brinckmann ütésre kínálta bástyáját, remélve, hogy elfogja ellenfele vezérét, de ez nem követ­kezett be, mire Asztalos 27 lépésben nyert. Tartakower és Takács vezérgyalog megnyitási é­s é­rtelme ötletes fordulatok után a végjátékban 37 lépésben döntetlenül végződött. Przpiorka, aki kitűnő eredményei után Kecskeméten nem tud magára találni, vezérgyalogban elvérzett Alines ellen. Aljechin Gilg ellen próbált revansot venni a tavalyi semmeringi vereségért, de Gilg nem engedett rést és Aljechin minden próbálkozása 40 lépésben döntetlenül végződött. Grünfeld igen jól állt Steiner ellen a vezér­gyalog megnyitásoi játékban és mindenki az osztrák nagymester győzelmét várta, mert ellene Steiner eddig­ gyenge eredményeket ért el. Gya­logelőny birtokában Grü­nfeldet elhagyta hatá­rozottsága, Steiner veszélyes támadásra koncent­rálta a nehéz tüzérséget és egy tempóvesztés után a nagy ellenfelet reménytelen állásba hozta. A nagy lendülettel vezetett támadás 47 lépésben a fiatal budapesti mester szenzációs győzelmével végződött. Steiner ezzel az „A“ győztes cso­portba bekerült. Yates­ Kmnoch francia védelme az úgynevezett Mac-Cub­eon, vagy amerikai változatba terelő­dött, mely mindkét félre nehéz, komplikált játé­kot ad. Yates eltért a Maróczy által ajánlott módszertől, még pedig vesztére, mert bár gyalo­got nyert, vesztett végjátékba került, amelyet Kmoch nagy energiával vitt nyereségig és ezzel az „A* ‘ döntőcsoport valószínű résztvevője lett. A játék 45 lépésig­ tartott. Székely angol játékban erősen szorongatta Berndt­sont, minőséget is nyert, de a svéd ismét oly szívósnak bizonyult, hogy a­ játék 52 lépés­ben végül is döntetlenül végződött. Elkeseredett küzdelem folyt Niemzowitseh és­ Vukovic között Aljechin-védelmű játszmában. A zágrábi mester sokáig tartotta az egyensúlyt, a vezérbástya vég­játékban gyalogot vesztett, amit Niemzowitseh 14 lépéses küzdelem után érvényesített, amikor Vukovic már nem tudta a gyalogot fenntartani. Müller és Sárközy is elhagyták a fagypontot, mert angol játékban 1-6 lépéses változatos küz­delem után döntetlenben egyeztek ki. A nehéz bástyavégjáték nem volt nyerhető. A nap utolsó eseménye Vajda nyerése a belga Colle ellen, Alje­chin-védelmű játszmában. A magyar mester kö­zépjátékból jó bástya-végjátékba ment át, amely­ben keményen túljátszotta neves ellenfelét s ezzel értékes győzelmet aratott. A mai napon ezek szerint a magyarok egyet­len játszmát sem vesztettek. A mesterek állása az V. forduló után: I. csoport: Aljechin, Asztalos, Kmoch 4, Gilg 3%, Takács és Tartakower 2­/1, Yates IV2 és 1 függő, Müller és Sárközy %. II. csoport: Steiner 4 és 1 függő (nyerhető), Niemzowitseh 4, Vajda 2 Vb és 1 függő (nyer­hető), Grünfeld 2%, Ahues és Colle 2 és 1 függő, Székely és Berndtson IV2 és 1 függő, Vukovic 1/2 és 2 függő, Przpiorka Pénteken játszanak. I. csoport: Kmoch— Takács, Gilg—Tartakower, Sárközy—Aljechin, Brinckmann—Müller, Yates—Asztalos. II. cso­port: Colle—Ahues, Berndtson—Przpiorka, Vu­kovic—Székely, Steiner—Niemzowitseh, Vajda— Grünfeld. A nemzetközi főtornán a külföldiek közül ki­buktak a döntőből: Pitschak, Kramer; biztosan bekerültek: Friedmann (Lemberg), Rejfir (Prá­ga), Regedzinsky (Lodz), Apsenek (Riga); a magyarok közül kiestek többek között Szijjártó- Szabó (Szentes), Csath (Sopron); biztosan be­kerültek: Négyessy, Jakab vagy Petrovay. A sakkozókat ma hivatalosan lefényképezték. Kecs­kemét város Széktó nevű pompás strandfürdő­jébe szabadj­egyeket engedélyezett a résztvevők számára és július 2-án, szombaton délután, Szikra nevű szőlőtelepén látja vendégül a kongresszus összes résztvevőit. A kabinetirodától ma a következő magas le­irat érkezett dr. Kiss Endre ügyvezető elnök címére: „A kormányzó úr őfőméltósága a kecskeméti nemzetközi sakkverseny megnyitása alkalmából előterjesztett hazafias hódolatért szíves köszöne­tét kifejezni méltóztatik. Erről van szerencsém Nagyságodat, mint a versenyt rendező bizottság elnökét értesíteni. Budapest, 1927. évi június 28. napján. A kabinetiroda helyettes főnöke.“ A mai és holnapi rádióműsor Péntek július 1. Budapest (555.6, 3 Kw). 4: Teör­ökné Arányi Mária előadása. — 5: Pontos időjelzés. Utána egészségügyi előadás. — 5.45: Igmándy Géza irodalmi felolvasása. — 6.20: Cigányzene.­­ — 7.50: Mit és kit idézek?" Irodalmi rejtvény-­­ verseny. Tartja dr. Bánóczy Dezső. — 8.30:­­ Előadás a Stúdióból. Várbeliek. Operett 1 fel­­vonásban. — 9.30: Pontos időjelzés, hírek, közlemények. — 10: Tánclemezek. I Bécs (517.2, 1.4 Kw). 4.15: Délutáni hang- I verseny. — 6 50: Előadás. — 7.30: Grete Kusse­l operaénekesnő énekszámai. Berlin (483.9, 1.4 Kw). 7.10: A sport nemzet­­­­közi vonatkozásainak helyreállításáról. — 8.30: Vidám-est Kabaréműsor. Utána szórakoztató zene. — 8.30: Tánczene. Milánó (322.6, 1.5 Kw). 8.30: Hírek. — 8.45: Marcella, opera, írta U. Giordano. — 11.45: Jazz-band. \r7m­mmm­­­h\ | ÉSZÖíf/f^ A LEGKELLEMESEBB SZÓRAKOZÁST nyújtják. Szombat, július 2. Budapest (555,6, 3 Kw). 5: Pontos időjel­zés, időjárás- és vízállásjelentés. — 5.30: Sportelőadás. — 6: A m. kir. I. honvédzene­kar hangversenye. Vezényel: Fricsay Richárd­ zeneügyi igazgató. — 7.30: Poldini-est a Stú­dióból. Poldini Ede három kis operája Várady Antal meseszövegére. Bevezető beszédet mond Kern Aurél. — 8: Hírek. — 10.30: Karina Simi és cigányzenekarának hangversenye. Bécs (517.2, 1.4 Kw). 4.15: Hangverseny. — 10: Tánczene. Berlin (483.9, 10 Kw). 4.30: Előadás a betö­rőkről. 5.30: Népszerű zene. — 7: Harangjáték. 8: Az orosz irodalom. — 8.30: Vidám-est. —­ 10.30: Tánczene. Brünn (441.2, 2.4 Kw). 7.15: „Libussa", Smetana operája. Lipcse (365.8, 4 Kw). 4.30: Irodalmi elő­adás. — 10.15: Rádió-kabaré. Milánó (322.6, 1.5 Kw). 5.20: Gyermekdalok. — 8.45: „Marcella", Giordano operája.. — 11.45: Jazz-band. Prága (348,9, 5 Kw). 5: Hangverseny. — 10.25: Népszerű és tánczene . Róma (449, 4 Kw). 5.20: Gyermekeknek. —1­5.45: Ének, és zenekari hangverseny. — 9.10: Színházi előadás. MOZIK FÉSZEK-MOZGÓ (VIII., József­ körút 70. szám) Telefon: József 160—10. Péntektől vasárnapig: Milton Sitts világfilmje: AZ ACÉLEMBER. A mai kor­ drámája 10 fejezetben. —­lloot f Gibson leg­újabb filmje: Az ÖN­DÖNGÖS LOVAS. Vadnyugati történet 7 fejezetben. — Előadások kezdete hét­köznapokon: 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor; vásár­os ünnepnapokon: 3, háromnegyed 11. fél 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasárnap a rendes bur­­jeszkmatiné. V/All ARIA Telefon: József 410—27. Prolon­gálva! NAPKELET ASSZONYA. Mihály István és Ábrahám Pál filmoperettje. Rendezte Bródyi István. Négy színpadi- és négy filmrészben. Főszereplők: Madjidie Musztafa, Vaszary Piroska, Somorji­i Emmi, Dezsőffy László és D‘Armiero Koméi — BURLESZKEK. — HÍRADÓK. — Előadások kez­dete hétköznapokon fél 8 és fél 10 órakor; vásár­os ünnepnapokon 6, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. KERT MOZGÓ (Vilma királyné-út. és Aréna-út, sarok. Telefon: Teréz 130—17.) A SZERELEM BO­LONDJA. Vígjátékattrakció 11 felvonásban. Fő­sze­replők: Bánky Vilma, és Max Linder. — HAZUG ÁLARC. Színmű 8 felvonásban. Főszereplők: Wal­ter Klezák és Lót­ti Lorrinns. — MAGYAR HÍR­ADÓ. — ANGOL VILÁGI HÍRADÓ. — Előadások kezdete 8 és 10 órakor. MÁRKUS EMÍLIA PARKMOZGÓ. Telefon: 1. 452-87. Csütörtöktől, június 30-tól. MAGYAR és FOX H­ÍRADÓ. SUNN­Y a JÉGEN. Mac Sennet.­­burleszk 2. felvonásban. Hugó v. Hofmannsthal és Richard Strauss világhírű műve a RÓZSALOVAG. (Repriz.) Szerelmi láték 10 felvonásban. Főszerep­ben: Hutjuette Duflos, Michael Beimen és Jaque­s Catalaine. Folytatólagos előadások kezdete 8 és 10 órakor. PALACE FILMSZÍNHÁZ (a Newyork-palotával szemben.) Telefon: József 365—23. A Talace film­színház és Iris film r.-i személyzetének jutalom­­játéka . Július 1-én: A VISZTULA HAJÓSA. Fő­szereplők: Várkonyi Mihály, Elinor Fair és Wil­ Ham Boyd. — DAGFIN. Főszereplők: Paul Wersch­ner, Marcella Albani és Paul Ric­hter. — Előadá­sok kezdete hétköznapokon: 11 8 és 10 órakor, va-­­sár- és­nnepnapokon: 4. 6. 8 és 10 órakor.­­ FILMSZÍNHÁZ. VI., Teréz-körút. 60. É/ám. (A nyugati pályaudvarral szem- ■­­­ben.) Telefon: Lipót 921—32. és Lipót 921—33. Pénztárnyitás délelőtt. 11—1-i­g 11 és délután 4 órától. — MAGYAR HIR­­ADÓ. - UFA- ÉR FOX-HÍRADÓK* MOGUL OROSZLÁNJA. Főszereplő: Iván Mosjukine. A kísérő műsor. A zenekart ve­zényli Stephanidesz Károly zeneigazgató. — Elő­adások kezdete hétköznapokon 6, 8 és 10 órakor; vasár- és ünnepnapokon háromnegyed 4, három­­negyed 6, 8 és 10 órakor.

Next