8 Órai Ujság, 1927. október (13. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-20 / 238. szám

ÓBaiussÁg 1927 OKTÓBER 20 CSÜTÖRTÖK 9. OLD­AL A mai tőzsdék Külföldi hatásra ellanyhult a tőzsde Az értékpapírárfolyamok állag 2—3 százalékkal lemor­zsolódtak . A hadikölcsönkötvények 20 százalékkal estek vissza (Saját tudósítónktól.) Berlini és főleg bécsi hatásra nagy mértékben ellanyhult a tőzsde irányzata és ezt az ellanyhulást a kontremin a már ismert módon iparkodott még jobban elmélyíteni. A kontremin akcióját Bécsből irányí­tották, ahonnan igen sok árú jelent­kezett, úgyhogy az arbitrázs-értékekben már ebből az okból is nagyobb árlemorzsolódás következett be. A kontermin ma is külömböző h­íreket ter­jesztett és ezek között elsősorban a bank­­kamatláb várható felemeléséről terjesztettek tendenciózus híreket. A svájci kamatláb várható felemelése is izgalomban tartja a spekulációt,­­ mert köztudomású, hogy éppen Svájc a leg­­tőkegazdagabb ország, ahonan a legolcsóbb rövidlej­áratú kölcsönöket kapjuk és a svájci kamatláb emelése a pénz fokozottabb drágulását jelentené. A legjobban reagáltak az irányzat ellanyhu­­lására a vezető értékek, amelyek közül a bányapapírok szenvedtek nagyobb árfolyam­­veszteséget. A Bausit 20, a Kőszén 17, a Beocsini 14 pengővel hanyatlott a tegnapi zárlati színvonal alá. Az Urikányi 6.5, a Magnezit 4, a Szentlőrinci 3, a Salgó 2.4 pengővel esett vissza. A vasipari értékek piacán is lanyhább volt itz irányzat, nagyobb arányú áresé­sk azonban ebben az értékcsoportban nem mutatkoztak. A Fegyver 3, a Ganz Danubius és a Ganz villa­mossági 5.5 pengővel morzsolódtak le. A Rima és a Wagon 1.5 pengővel gyengültek. A bankértékek piacán a lanyhább irányzat 1—1.5 pengő árlemorzsoló­dást idézett elő, amely azonban a legjobb értékeknél is általá­nos volt. Az Egyesült Fővárosi Takarék ma vala­melyest javult és 2,5 pengővel javította meg tegnapi záróárfolyamát. Az Egyesült Fővá­rosi ma 17—23 pengő között váltakozó ár­folyamokon cserélt gazdát. A többi ipari értékek piacán ugyanez a helyzet érvényesült, mint a bánya és vas­ipari értékeknél, az árfolyamok átlag 2—3 százalékkal estek vissza. A hangulat tekin­tettel arra, hogy a spekuláció jobb irány­zatra volt elkészülve, meglehetősen kedvet­lenné vált. Az utótőzsdén változatlan helyzet mellett tartott az irányzat és nyomott hangulatban minimális forgalom alakult ki nagyjából a mai zárlat nívóján. Az utolsó árfolyamok: Magyar Hitel 90, Nem­zeti Bank 203, Kereskedelmi Bank 129, Egye­sült Fővárosi Takarék 18, Bauxit 446, Kőszén 732, Salgó 78.20, Fegyver 313, Ganz-Danu­­bius 185, Ganz Villamossági 176, Államvasút 27.50, Magyar Cukor 232, Izzó 124, Gumi 162, Szikra 128, Vasútforgalmi 38,50 pengő. A valutapiacon tartott irányzat mellett csendes forgalom érvé­nyesült nagyjából változatlan árfolyamokkal. A hadi kölcsön kötvé­nyek piacán a valorizációs törvényjavaslat megismerésére az irányzat rendkívül ellanyhult, úgy hogy az egyes típusok átlag 20 százalék veszteséget szenvedtek. A piac nagy ellanyhulása és a javaslat nyilvánosságra hozatala arra kész­tette az e piacon dolgozó tőzsdetagokat, hogy a memorandummal forduljanak a tőzsdetanácshoz, amelyben a hadi­­kölcsönkötvények és általában a fix kamatozású értékek árfolyamjegyzé­sének megszüntetését és azoknak a tőzsdei forgalomból való kiemelését kérik. A memorandum benyújtói arra hivatkoz­nak, hogy miután a valorizációs javaslatban kétségtelen bizonyossággá vált, hogy azokat nem valorizálják, azoknak árfolyama teljesen meg fog semmisülni, úgy hogy céltalan azok árfolyamjegyzését továbbra is fenntartani. A fővárosi kölcsönkötvények és záloglevelek piacán teljes üzlettelenség mellett tartott az irányzat. A vasúti kötvények árfolyama sem változott, bizonyságául annak, hogy a speku­láció ebben az értékcsoportban még egyáltalá­ban nem eszkomptálta a valorizációs törvény­­javaslat rendelkezéseit. Mai hivatalos záró árfolyamok Államadóssági kötv. Faipar Vas és gép Cukor ru­ 50"/» 1918 »» — Mercuria . .1® Bányagép.............. 18*0 Délcukor 117 . 1917. 1. . .*­­ 0*86 Dunaharaszti ■ . . Corvin gép . 13 Horvát cukor . . — V­igis-L.1923. . *. ~ Egyes. Fa.... r “1 Csáky .................. 20 Magyar cukor­­ .. 233-5 ' 1918—1925. • • Fournier ...... ? Bredl vagon . . . 2'S Georgia ................. 18 w'aőik 1—v. 6Vo Guttmann ... • . i Gazdasági gép . . 14*5 Mezőhegyesi .... 64.5 “ _ vi-Vili. 6­ Vo 0'39 Hazai fa » J® j Fegyver .............. 3H Stühmer ................ 83 0­-viI. hVA/s Honi fa 13: Fémkeresk. »••­.•» „.. . * ív 5%#/o • — Lignum s s . . »» ~ J Franki — S»or es szesz " V.' • • • „.OT Amerikai fa .­­ . . — Ganz-Danubius . . 185 Részvénysor .... 139 „ VIII. 5Vz"/« • 0 £ Malomsoky „ Ganz-villamossági 178 Temesi szesz _ ^ _ — Népszöv. kölcsön . ^ Nemzeti fa . . . . 1QKistarcsai...... . 65 fővárosi sör *. . . — K­nyszerkölcsön - Lichtig . ..... Győ­rfy TÁOiff .. — Gechsriadt ............ 155 g Ofa , 1TM Hofherr ...... 18­5 Keglevich .......... 18 Bankok Rézbányái . .... Kaszab . . -------- 89 Király Sor . . . . -os Sz'^oniai , , . .. Kuhne­­ . . . . . . 13­8 Polgári sör ... . — "Angol-Magyar »• 7_Kék bútor *..»,? _ Láng Krausz eresz . . . 1*2*S Atlantica ..­••• Kaafel ....... 0 ’•*••••* ..., Pannónia Sör ... — Bosnyák-Agrár­­ — Viktória bútor . - MAG 12 * iparbank . - • • * B Zabolai ....... ~ Magyar Acél . . . 8vo Takarékok Fabank .­­ * • '• * • Mentál ...........­ ~ Belga fém . Belvárosi ..... . 73 Földhitelbank » • * K.5 Élelmiszer Motorgyá­r “.* V* ‘ l ~ Lipótvárosi ------- 10-3 Hazai.............*•* — _ . ChS? ' ' 11-8 Egyesült Fővárosi 19 Hermes .•••»** _ Óceán . * & e * * ■ Lnauaoir * ^ , Kőbányai Tkin — fezlavon tn J0®***1 1 VaaofiKVár* * ’ * * % SCiK Általános Tkp.‘ . [ 96 Általános Bank . . Tokaj! 5 \ agongyár ! ? . k k Moktár . . 86 SKS 8Ue!.:: J S£S3U?vv.: -»SS^n*:: ^ Forga,m?*BanV « Sj Közlekedés .kV. o| Textilipar ?!I­ámitoló .» 91'“ Inr __ Tendloff U Goldberger ..... 97 £r-»eBanBkaDk.:- ^ mto”’**::!::: v::: “« KiTzp. Jelzálog »» ]7 Helyiérdekű VIIWorDer--------- 6 Kerde? *­Mercur ...••­* 2, Levante p?“a®5 ~ Osztrák Hitel* ’ * C Nova0''* .*!”** SBrt V**y,p*r Szegedi kender 1 | E8-5 Keresk. Bank „K Allamvisit' Chinoin ............... anio textil .... 7 Wiener Bankver. Tröszt... . .. ** Lan­ea ^. 16*c Különféle OlajmŰvek Nyomdák Spódium -----... 25 Bár(?J ........ _ M*r«l petróleum . - ^USSTT .\\\\ "« Hong. mátráéra 87 Győri 'Mr* I T ^! I Olajmüvek . •••• Franklin . ..... 52 Keleti-Murányi . -3 Brassói B9­5 „ . . .Glóbus , 84 Klein szappan . . - Dorogi Bánya és tégla Kunossy . » .. . . H*§ Klotild - Papír 34 Bauxit-truszt ... ^ Pallas , * * * * ’ 1E0 TMten •»»»»•«» Beocsini ...... ** Révai ........ ^ |sl.íra ....... Hangya ....... 27 Szentlőrinci Y « J . Stlphaneuni V . . i ^26 Dr. W.nder . . . . « őstermelő...... « Csepeli építő . .. — Ujságüzem . ,« k ^ y Gummi 363 Cement . .... 4 "T Wodlaner..........% Gá* és villany Vasútforgalmi « . oc Dra^ché *.•..... 8a" Szállodák xu. e4i1m6 .... . *T8 Magnezit ..... 20 Égisz . ................ 64 Izzó ...................... KM Szolnoki ......­­Aszfalt ...... « Ligetszanatórium — va.m.eie'i.............. rí .q Sill?ITal 1. • 5 « • * 200 Ált- Kőszénbánya. 423 Schwarzer . .• • • . ~~ Vasmegyei . . * • * y Király autó * . « •· — Kerámia ...... - Lukácsfürdő .... 83 . . . Mórt szén ..... - Hőkamatozásu papírok: Nagybátonyi . ..­. Záloglevelek: 1903. évi 8-­Salgo . ....... El ek-malom . ... — s 1916. évi ...... 1­40 Újlaki ...... • Borsod—miskolci k elte BelT1r05............... 0*80 1918. évi 0-95 Urikányi ...... 182 Concordia ..... 10­1 Kisbirtokok .... 0'80 1920. évi . . — Biztosítók * Békéscsabai .... ' Jelzáloghitel ... 030 1924. évi ...... — 151SI051 IGK Bpesti gyem. . ^6 o Moktár .... 9 80 Magyar-Francia . — Törökszentmiklósi - Hazai Tkp'. ... I Érmepénzek: Fonciére . ..... » * Gizella . ...... " Kereskedelmi . . . 2­40 • ' Magyar Bizt........... 1­0 Hungária ..... 80 I 2? B!".an7 • • ^ •»s.....................­­­ Királymalom ... IS FfíTrrosi kulcs3n8k: ! f/.’ "!*‘,,' ' ' ?.05 Pannónia ..... ~ Pesti Viktória 1 B.co J ^T1:08 e.(“st •1 5.2? Pátria. . . i % % • x Transdanubia­­ . » ^ 1997. éti n.n. » 5 K-as ezüst . . .­­ 05 A búza 5, a rozs 25 fillérrel olcsóbb (Saját tudósítónktól.) A tengerentúli ga­bonapiacokról jelentett nagyobb árhanyatlás nálunk is éreztette hatását. Chicagóban több, mint 1 centtel, Liverpoolban 1­0i pennivel alacsonyabb volt a búza ára és ennek hatása alatt nálunk is nagy mértékben ellanyhult különösen a határidős üzlet irányzata, ahol úgy a búza, mint a rozs 20—30 fillérrel esett. Az októberi búza 26, a márciusi 20, a májusi 30 fillérrel zárult alacsonyabban, mint tegnap. Az októberi rozs 30, márciusi 22 fil­lérrel esett vissza. A tengeri irányzata is gyengült és 10 fillérrel zárult alacsonyabban májusra, mint tegnap. A határidőüzlet kötései a következő árkere­tek között mozogtak: Magyar búza októberre 30.12—30.30 (30.10), márciusra 32.28—32.42 (32.28), májusra 32.56—32.72 (32.56), ma­gyar rozs októberre 29.02—29.20 (29.02), márciusra 30.28—30.36 (30.28), áprilisra (30.32), tengeri májusra 24.90 (24.92), jú­liusra 25.42 pengő. A készárupiacon a busa, ára aránylag jól tartott és bár a forgalom megcsappant, ára csak öt fillérrel esett vissza. Búzából mintegy húsz vagon kelt el. A rozs forgalma rend­kívül megcsappant, összesent csak négy vagon kelt el, a kereslet tartózkodása követ­keztében 25 fillérrel alacsonyabb árfolyamon, mint tegnap. A takarmány­félék piacán általában tartott az irányzat, sőt a zab kivételesen rendkívül szilárd, amennyiben 25 fillérrel magasabban zárult, mint tegnap. Mintegy 5 vagon cserélt gazdát a zabból. A többi takarmányfélékben változatlan árak maradtak érvényben. A for­galom jelentéktelen volt. Árpából és csövestengeriből csak néhány vagon kelt el. A magpiac ma is élénkebb volt és úgy hüvelyesekben, mint olajos magvakban volt valamelyes üzlet. Babért Dunapentelén 34,5 pengőt fizettek. Egy nagyobb tétel napra­forgómagért pesti paritásban 24 pengőt adtak. A köles 23,75 pengő volt pesti paritásban. A lisztárak ma is változatlanok. A mai terménytőzsde hivatalos árfolya­mai: Búza 30.15—31.05, pestvidéki rozs 28.50 —28.70, egyéb rozs 28.50—28.70, zab I. 23.50—24, II. 23—23.50, sörárpa felsőma­gyarországi 27—31, egyéb 26—28, köles 23 —24, tengeri 24.50—24.75, repce 43—44, korpa 17.50—17.75, lucernamag 180—190, lóheremag 170—180 pengő. (—) Csőd. A W­achtel és Friedmann ruha­kereskedő cég és tagjai: Wachtel József és Friedmann Zoltán ellen, (Ráday­ u. 9.) a buda­pesti kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. A királyi törvényszék Nagy Sándor budapesti (Podmaniczky­ utca 4.) lakos ellen a csődöt meg­nyitotta és bárhol található ingó vagyonának és javainak zár alá vételét és letartóztatását ren­delte el. — Kitüntetett postaigazgató. A kormányzó megengedte, hogy Piláth Vilmos postahivatali igazgatónak, a Budapest 62. számú postahiva­tal főnökének nyugalombavonulása alkalmá­ból eredményes és buzgó szolgálataiért elis­merése tudtul adassák. CflSft B0­­A rTM­­­C AS AIHWA A bánat hegedüsesrüORIOhBAti Árverés, Bank és Áruforgalmi Vállalat V., Nádor-utca 30. száro. alatti cég késedelmes adózai terhére a KHT. 306. §-a. értelmében az Árverési Csarnok közben lötével folyó hó 20-án délelőtt 0 órakor Országbíró-utca 50. szám. órakor Bulcsu-utca úl. szám és 10 órakor Szákóczi-út 51. szám alatt az Általános Beraktározási Vállalat raktárában autót, bútorokat, zongorákat, írógépeket gyors­mérlegeket és egyéb ingóságokat fog elárverez­­tetnii. Árajánlatot csak azok tehetnek, akik a kikiáltási ár felét az árvereztetőnél előzőleg mint bánatpénzt letétbe helyezik. Adókat­ és illetékeket a vevők fizetik. MOZIK ANDRÁSSY-MOZGÓ (VI., Csengery-utca M, Andrássy-út sarok.) Október 19—20-ig: A BESZÉLŐ MAJOM. Dráma 8 felvonásban. Főszerepben Olive Sorten. SZÉPLÁBÚAK ELŐNYBEN. Vígjáték 7 felvonásban. (Madoe Le Hanni­.) HÍRADÓ. Előadások hétköznap 5, negyed 8 és fél 10 órakor. Vasárnap fél 3 órától. BODOGRAF-MOZGÓ (József-körút 60.) Telefon] József 381-76. Október 17—19-ig: A CIGÁNYBÁRÓ. Jókai-regény 8 felvonásban. Főszerepben: Don Mara, Michael Bohnen és Verebes Ernő. ÁLAR­COS LOVAG. Cowboykaland 6 felvonásban Főssz­­replő: Art Accord. HÍRADÓ. Előadások 6. negyed 8 és­ 10 órakor. CORSO-MOZGÓ: Vöd­ utca 9. Telefon: Térés 263—99. Október 13. csütörtöktől: Dolores Cos­tello: NÁSZ A VIHARBAN. — Greta Missé*. Ernest Torrenae. Louise Fazen­da: A BAGDADI SZSZ. Előadások kezdete mindennap 4. három-* negyed 6. fél 8 és fél 10 órakor. CORVIN-SZÍNHÁZ (József-körút és Ültői-út sarok. Telefon: József 89—88. és József 95—84.) Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Balzac regénye 8 felvonásban. (P Wenener, Andrea Lafayettir.) VOROSHAJUAK ELŐNYBEN. Vígjáték 8 felvonásban. Előadások kezdete hétköznapokon: fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapo­kon: fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. DÉCSI-MOZI, Teréz-körút 28. sz. Jegyrendelő telefon: Teréz 259—52. és Lipót 982—82. A BAGDADI SZŰZ. Szerelem a rejtelmet keleten 9 felvonásban. (Greta Nissen.­ A FEKETE RÓZSA. Főszerepben Gilda Grav. (4. 0. 8 és 10.) FORUM-FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos­ u. 10.) Telefon: Teréz 274—37 és Teréz 274—38. AZ ASZ­­­SZONY ÉS AZ ÖRDÖG. Sudermann világhírű rés­zényének filmváltozata. (Greta Garbó és John Gil­­bert.) A TITKOK SZÁLLODÁJA. (Mű­ díj Christians és Erna Morena.) Előadások kezdete hétköznap 5, negyed 8 és fél 1C órakor. Vasár- és ünnepnap 4, 6, 8 és IC órakor. KAMARA-MOZGÓ (Dohány-utca és Nyár-utca tan­?-k­)x„T?.,íron. JÓ!!Sőt **0-27. KURTIZÁNOK TÜNDÖKLÉSE ÉS NYOMORÚSÁGA. Balzac regénye wK»A2?f*’n*n‘ (P' MCeacn r és Andris io favette.) VÖROSHAJLAK ELŐNYBEN. Vígjáték S felvo­­násban. Előadások kezdete hétköznapokon fél negyed 7. S ée 10 órakor, vasárnap negyed 4. és háromnegyed 7. fél 9 éa 10 órakor. ODEON (VII. Rottenbiller­ utca Sz/b.) Telefos! Jozeef 302-63. Október 17—19-ig: A BESZÉLŐ MAJOM. Artista:1:*ima 8 félórásban. Főszerep:­­dr­. Olive Bornen éa Jade. Ld­yier. SZÉPSÉG RABJAI. Modern filmregény 6 fejezetben. Főszerep­ lők: Margarete Irvingston, Olive Héli, Harle Foto stb VONATRABLÓK. Érdekfeszítő történet 6 fel*­vonásban. Főszereplő: Buck Jones. FOX JOURNAL. Előadások köznapokon 5, 7 és negyed 10 órakor- Vasárnap 3 órától folytatólag. ORION-FILMSZÍNHÁZ. (Eskü-út L az. Tele­fon: József 450-01.) KURTIZÁNOK TÜNDÖK­LÉSE ÉS NYOMORÚSÁGA. Balzac világhírű re­gényének filmváltozata 8 felvonásban. Főszerep­­ben Paul Wegener. — VÖRÖSHAJÚASI ELŐNT-I ~ HÍRADÓK. Előadások kezdete hétköznap fél 6 fél 8. fél 10 órakor. Vasárnap: fél 4. fél 6. fél 8 és fél 10 órakor. Jegyelővétel 11—1. OLYMPIA. Jegyrendelő telefon: József 429—47. Október 18—20-ig. Emil Jannings parádés alakí­tása: FAUST. Goethe halhatatlan remekműve 19 felvonásban. A főszerepekben: G­usta Ekma­n, Piril Janninas és Camilla Horn. Dalbetéteket énekelnek: Eitner Irén, az Operabál volt tagja és Pál Jenő operaénekes a ..Faust"-n­ól. A KARNE­VÁL GYERMEKE. Farsangi tragédia 6 felvonás­ban. A főszerepekben: Iván Mosjoukine és Na­­thalie Lissenko. MAGYAR HÍRADÓ. Előadások kezdete hétköznap 4. 8. 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnap fél 4. 5, fél 7. 8 és 10 órakor. OMNIA. Telefon: József 301—25. Október 13-tól, csütörtöktől. Iván Mosjoukine személyesen fellép minden előadásban Lakatos László APA ÉS FI­T című­ színpadi jelenetében. LYON LEA: HÍRADÓK és a kisérő műsor. Előadások kezdete naponta: fél 5. negyed 7. 8 éa 10 órakor. ORIENT-MOZGÓ (VI., Izabella- és Aradi-utca sarok.) Telefon: Teréz 150—80. Október 17—19-ig- HÍVATLAN VENDÉG. Amerikai filmregény 8 fel­vonásban Főszereplők: George O’Brien és Ed­­mund Love. ARANYVÁROS. Vadnyugati történet 8 fel­­vonásban. Főszereplő: Tómi Mir.. FON JOURNAL. Előadások hétköznap: 5. 7 és egynegyed 10 órakor. Vasárnap fél 3 órától. PALACE-FILMSZÍNHÁZ (a Newyork-palotá­­val szemben). Jegyrendelés József SH5—23. Október 13-tól. csütörtöktől: PATHÉ és MAGYAR HÍRADÓ orgona kísérettel. BECSüLI CSÁRDA. Philis Ha­ver és Harrison Ford. Kertész Mihály második amerikai nagy filmje. DOLORES KÉT FÉRJE. (Nász a viharban. Főszerepben Dolores Costejo. Előadások kezdete mindennap 4. .. 8 ás 10 órakor. RÁDTUS FILMSZÍNHÁZ (Nagymező­ utca 22—24. Jegyrendelő telefon: Teréz 220—98. és Teréz 292—50.) MAGYAR HÍRADÓ. HALÁLRA ÍTÉLT A DOKTO­ROM. Főszereplők Philis Haver és Harrison Ford, FOX JOURNAL. Kertész­­Mihály második ameri­­k­kai rendezése. NÁSZ A VIHARBAN. (Dolores Costello.) A zenekart Lazarus Walter zene­­igazgató vezényli. Előadások kezdete hétköznap 5, negyed 6 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnap fél 4 fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Jegyelővétel 11-től fél 2 óráig. P.OYAL-APOLLO (Erzsébet­ körút 45—47.) Tele­fon: József 418—94. Prolongálva a magyar katona áldozatkészségének apotheozisa: HOTEL IMPE­RIAL. Paramount világattrakeló 10 felvonásban. Irta Bírd Lajos. Előadások kezdete mindennap 5, negyed 8 és fél 10 órakor. TIVOLI (Nagymező­ utca 8. Telefon: 230—(9). Október 17—19-ig: CHARLEY. A KÖZVITÉZ. Bur­­leszkattrakció 10 felvonásban. Főszereplő: Saz Chaplin. ORI­ENTE­XPRESS. Egy nagyvilági hölgy regénye 8 felvonásban. Főszereplők: T­il Danover, Heinrich George. Anaclo Ferrari stb. HIRADÓ. Előadások hétköznap 4, 6, 8 és 10 órakor. Va­­sárnap 3 órától. — Vasárnap délelőtt 10 és fél 11 órai kezdettel, olcsó helyárakkal, fényes matiné­kat rendezünk. UFA FILMSZÍNHÁZ (Teréz­ körút 60. Nyugati pályaudvarral szemben Telefon: Lipót 921—32. év 921—33). Október 13-tól, csütörtöktől: MAGYAR UFA VILÁGHÍR­ADÓ- A TITKOK SZÁLLODÁJA. Főszereplők: Mildy Christians Erna Morena, War­ner Fnetterer. Gosszonyi Károly hegedűművész koncertje prolongálva. EGYSZER VOLT ... Az asszony és az ördög. Főszerepekben: Greta Garbó és John Gilbert. A zenekart vezényli: Stephanides Károly. Előadások kezdete hétköznap 5, negyed 8 és fél 1 órakor Vasárnap háromnegyed 4. három­negyed 6. 8 és 10 órakor. Pénztárnyitás délelőtt 11—1-ig és délután előadás előtt 1 órával. URÁNIA-SZÍNHÁZ (Rákóczi-út). Telefon: József 460—45. és József 460—46. A FEKETE RÓZSA. Exotikus történet 10 fejezetben. A BAGDADI SZŰZ. Főszereplő Gréta Riesen. Előadások, kezdete hétköznapon 5., negyed 8 és fél 10 órakor. Vasúr- és ünnepnapon fél 4. fél 6. fél­­ ée fél 10 órakor.

Next