8 Órai Ujság, 1927. október (13. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-21 / 239. szám

PÉNTEK 10 .OLDAL ÓriaujsiG 1927 OKTÓBER 21 L­APZÁRTA: Alispáni értekezleten tárgyalták ma a közigazgatás újjászervezését (Saját tudósítónktól.) A belügyminiszté­riumban ma folytatódott az az ankét, amelyet Scitovszky Béla belügyminiszter hívott össze a közigazgatás újjászervezéséről készülő tör­­vényjavaslat rendelkezéseinek megvitatására. Hétfőn­­ a vármegyék alispánjai és a vidéki városok polgármesterei tanácskozták meg ezt a nagyfontosságú anyagot, ma pedig az alis­pánokkal ismertették a vármegyei reformot. A mai ankéten Scitovszky belügyminiszter el­nöklésével letárgyalták a törvényjavaslat ösz­­szes rendelkezéseit és a késő délutáni órákig nyúlt tanácskozáson megvitatták mindazokat a szempontokat, amelyeket a törvény keretében érvényesíteni akarnak. Briand kitessékelése miatt Painleve hadügy­mini­szter is kilép a szocialista­ köztársasági pártból Paris, okt. 20. (Wolff.) A szocialista köztársasági — Pain- rève—Briand-párt — kamarai csoportja har­minc bejegyzett és nyolc vendégtagból áll; az utóbbiak között van Briand is. Ez az állapot már hosszabb idő óta súrlódásokra vezetett a párt kebelében; ez év július havában az egyik pártértekezleten elhatározták, hogy a párthoz tartozó képviselők autonóm csoportot fognak alkotni és minden köteléket megszakítanak a kamarai csoporttal, amely megtűri ezeket a vendégtagokat. Az indítványt, amelynek éle elsősorban Briand ellen irányult, a pártfrakció tiltako­zással fogadta, és élesen megtámadta magatar­tása miatt a párt vezetőségét. Miután azóta még nem sikerült megegyezést létesíteni, a kamarai frakció tagjainak többsége most el­határozta, hogy kiválik a pártból. A kilépő képviselők között van Pavilevé hadü­gyminisz­ter is. (MTI.) Bűnügyi bány egy nagy olasz iparvállalat buda­pesti képviselete közül 71 képviselet tulajdonosát egy állítólag fiktív, több­­ezer­ pengős követelés miatt feljelentette a cégtársa (Saját tudósítónktól.) Bonyodalmas bűn­ügyben indított nyomozást néhány nappal ezelőtt a főkapitányság. Egy nagy olasz vál­­­lalat budapesti képviseletének ügyében indult meg a nyomozás, mert a vállalat egyik képviselőjét egy állítólag fiktív követelés miatt feljelen­tette a cégtársa. A rendőrségen most fogják tisztázni, hogy valóban fiktív követelésről van-e szó. Az ügy előzményei a következők: Néhány esztendővel ezelőtt Barbetti Her­mán olasz vállalkozó Budapesten telepedett le, műhelyt rendezett be,, ahol művészi szob­­í rókát, dísztárgyakat készített. Barbetti néhány­­ hónap múlva a kis műhelyből kiköltözött és­­ gyárat alapított, ahol száz számra készültek­­ a tetszetős­ szobrok, még­pedig tinisóból és­­ márványporból, melyek alabá­trom szobrok­hoz hasonlítottak. Barbetti egy nagy olasz céggel olyan meg­­­­állapodást létesített, hogy az olasz cég szál­­l­­ítja a szobrokhoz szükséges negatívokat,­­ amelyeket, azután ő önt ki és a maga mód­­­­szere szerint készít el. Csakhamar képvisele­tet szerzett az olasz cégtől egy budapesti ház­­tulajdonos, dr. Wolff Ivor Ottó is. .Wolff szerződése az összes utódállamokra szólott s ez a szerződés megbénította Barbetti műkö­dését. Barbetti érintkezésbe lépett Wolff Ottóval s rövidesen társas viszonyt létesítettek. Wolff Ivor Ottó hajlandónak mutatkozott arra is, hogy Kóbor Leó mérnököt, aki cégtársa volt Barbettinek s akinek állítólag jelentős köve­telése volt a vállalattól, kielégíti. Amikor a többezer pengős követelés esedé­kessé vált, Wolfnak nem volt kéznél megfelelő készpénze és ezért váltót adott az összegről. A váltót még aznap leszámítolták és a pénzt felvették. Alighogy a társasüzlet megindult, Wolff megtudta, hogy Kóbor Leó soha sem volt társa Barbettinek és azt az információt sze­rezte, hogy a többezer pengős követelés, ame­lyet Barbetti felvett, fiktív. Wolff a főkapitánysághoz fordult s csalás címén, bűnvádi feljelentést tett Barbetti Hermáim ellen. A rendőrség megindította a nyomozást s rész­letesen kihallgatták a cégtulajdonosokat. Ma délelőtt folytatták a főkapitányságon a kihallgatásokat. Eddig nyolc embert hallgat­tak ki, de még több tanú vár kihallgatásra. A kormányzó vadászaira utazott (Saját tudósítónktól.) Horthy Miklós kor­mányzó rövid tartózkodásra vadászatra vidékre utazott. — Elhunyt törvényhatósági bizottsági tag. Dr. Fehérvári­ Sándor törvényhatósági bizott­sági tag ma reggelre váratlanul elhunyt. Dr. Fehérváry rövid ideig betegeskedett­­ és ha­lála a városházi körökben általános meglepe­tést keltett. A VI. kerületi szociáldemokrata programmal megválasztott bizottsági tagja volt. Utóda dr. Deményi Aladár ügyvéd, törvény­hatósági bizottsági póttag élsz, akinek behí­vása iránt az igazolóválasztmány legközelebb intézkedik. Hivatalos valuta- és devizaárfolyamok Angol font (1 font) 27.82—27.98, Belga (100 belga frank) 79.50—79.80, Cseh kor. (100 cseh kor.) 16.88—16.96, Dán kor. (100 dán, kor.) 152.95—153.55, Dinár (100 dinár) 9.95—10.01, Dollár (100 dollár) (569.80) 568.60—571.—, Francia frank (100 frank) 22.40—22.60, Hollandi forint (100 frt) 229.50—230.50, Lengyel zloty (100 zloty) 63.85—61.45, Lei (100 lei) 3.55—3.61, Líra (100 Ura) 31.40—31.60, Német márka. (100 n. m.) 136.25—136.75, Osztrák schilling (100 sch.) 80.45—80.85, Norvég kor. (100 norv. kor.) 150.------150.60, Svájci frank (100 fr.) 110.05—110.45, Svéd kor. (100 svéd kor.) 153.70—154.30, Amsterdam (100 hollandi forint) 229.65— 230.35, Belgrád (100 dinár) 10.05—10.09, Berlin (100 márka) 136.35—136.75, Buka­rest (100 lei) 3.54.5—3.58.5, Brüsszel (100 frank) 79.52.5—79.77.5, Kopenhága (100 dán kor.) 153.05—153.45, Oslo (100 nőre. kor.) 150.10—150.50, London (1 font sz.) (27.81.5—84.75) 27.81.25—27.89.25, Milano (100 óra) 31.20—31.30, Newyork (100 dollár) (571.70) 570.85—572.55, Paris (100 frank) 22.40—22.50, Prága (100 szokat) (16.93.75—94) 16.91.5—16.96.5, Szófia (100 leve) 4.11.5—4.15.5, Stockholm (100 svéd kor.) 153.80—154.20, Varsó (100 zloty) 63.95—64.35, Bécs (100 schilling) (80.71 —69) 80.57.5—80.82.5, Zürich (100 frank) (110.26) 110.12.5—110.42.5. Ismeretlen okból főbelőtte magát a Mercur-garázs tulajdonosa (Saját tudósítónktól.) Ma délben egy óra után hangos revolverdörrenésre szaladtak össze a Baross­ utca 21. számú ház lakói. A földszint egyik lakásából, Preisinger Pál házgondnok ebédlőjéből hallatszott a lövés zaja. Amikor a szomszédos lakók és Preisin­ger Pálné, aki az udvarban, beszélgetett egy ismerősével, berohantak a lakásba, az 50 év körüli házgondnokot átlőtt homlokkal, véresen, eszméletlenül ta­lálták az ebédlő díványán. Nyomban értesítették a mentőket, akik át­szállították a szomszédos klinikára, ahol az öngyilkos házgondnokot ápolás alá vették. A klinikán azonban nyomban kijelentették az öngyilkos zokogó feleségének, hogy Preisin­ger Pálon már nem lehet segíteni, s néhány órán belül minden bizonnyal kiszenved. Fél 2 órakor érkezett haza ebédre Preisin­ger Pál gyönyörű fiatal leánya, aki a szom­szédoktól hallotta, hogy mi történt egy félórá­val ezelőtt, lakásukban. Preisinger Pál leánya a 8 Órai Újság munkatársának elmondotta, hogy édesapjának semmi oka sem le­hetett az öngyilkosságra. Rendezett anyagi körülmények között éltek, hiszen a házgondnoki állásán kívül tulajdo­nosa volt a Zichy Jenő­ utca 11. szám alatti Mercur-garázsnak, amely igen jól jövedelme­zett. Apja már azelőtt is hordozott magánál revolvert, de mindig elszedték tőle, mert féltek, hogy olyankor, amikor barátaival fön­­marad és az éjszakát vendéglőben tölti, a revolverrel valami baj támad. A 8 Órai Újság munkatársa Preisinger Pá­lék szomszédaitól azt az értesülést szerezte, hogy Preisinger Pálnak feleségével gyakran voltak kisebb-nagyobb viszá­lyai. Felesége két nappal ezelőtt jött haza a klini­káról, ahol egy súlyos vakbélműtéten ment ke­resztül. Lehetséges, hogy ma megint viszály támadt a házastársak között és ez a viszály ke­serítette el annyira Preisinger Pált, hogy ami­korra felesége néhány percre kiment a lakás­ból, elővette fiókjába dugott revolverét és főbe lőtte magát. Meghalt volt bajor miniszterelnök München, aki. 20 (Wolff.) Dr. Knilling, volt bajor minisz­terelnök ma reggel 9 órakor az egyik sza­natóriumban szívbénulásban meghalt. MTI Megvonják az autóengedélyt, ha a­ tulajdonos nem fizeti meg pontosan az autóadót (Saját tudósítónktól.) Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter a képviselőház első ülésén beterjesztette az automobiladóról szóló törvényjavaslatot. A javaslat, amelyet már hétfőn tárgyalnak a bizotságok, tizen­négy szakaszból áll és megállapítja, hogy a gépezerjű­ járművek közül melyek esnek adó alá és melyek mentesek minden adó alól. Az adóalapra vonatkozóan a motorkerékpárok és autóbuszok kivételével a lóerőt (adólóerőt) ve­szik alapul, a teherkocsiknál és traktorok­nál a járművek önsúlyát. A javaslat harma­dik fejezete az adótételeke taralmazza. Ezek szerint 1. a motorkerékpárnál adólőerőnként 5—10 pengő; 2. a sze­mélyszállító gépkocsiknál 15—50; 3. autóbuszoknál és traktoroknál az ön­súly minden 100 kg-ja után 12—30; 4. gépkocsi vontatott pótkocsijánál az önsúly 100 kg ja lilán 5—20 pengő az adótétel.­­ A javaslat felhatalmazza a kereskedelmi és­­ pénzügyminisztert, hogy a gépjárművek rész­­­­letess osztályozását együttesen szabályozzák. A többi fejezet az adó befizetésének módja iránt intézkedik és megállapítja az adózó köte­lezettség megszűnését, h­a használaton kívül helyezik a járművet és az engedélyt­ vissza­adják A részletesen felsorolt adómentes jármű­vek között van az államfő gépkocsija, a hon­védség járművei, külföldi uralkodó személyek és a diplomáciai testület tagjai által használt gépkocsik. A posta autói után átalányt fizet, amelyet a kereskedelmi és pénzügyminiszter együttesen állapít meg. Az automobiladó késedelmes fizetése esetén 2 százalék a késedelmi adó 10 napig, 5 százalék 20 napig ás 10 száza-­­­lék 20 napot meghaladó késedelem esetén. Ha kétszeri sürgetés után 15 napon belül nem fizetik meg az adót, akkor az engedélyt be­­vivonják. A javaslat 1928. január elsején lép törvényerőre és végrehajtásával a belügymi­niszter, a kereskedelmi és a pénzügyminiszter­t bízatik meg. Adománygyűjtő szélhámosságokért letartóztattak egy 67 éves tanítót (Saját tudósítónktól.) Ma délután Orbán Béla István 67 éves nyugalmazott tanítót fog­ták el a detektívek, aki ellen az utóbbi időben több bűnvádi feljelentés érkezett a főkapi­tányságra. Orbán Béla Istvánt a feljelenté­sekben azzal vádolták, hogyy különböző, egy­házi jóléti intézményekre adományokat, gyűjtött. Többezer pengőt szedett össze s az összeget saját céljaira fordította. Az öreg tanító temérdek ajánlólevéllel volt felszerelve, melyeket igen jó helyekről szer­zett s azoknak a segítségével fejtett ki olyan hathatós adománygyűjtő munkát, hogy éve­ken keresztül jó módban élt. Alig kezdtek hozzá a főkapitányságon Orbán Béla István kihallgatásához, kiderült, hogy nemcsak az adománygyűjtő szél­hámosságok terhelik az öreg tanító lelkiismeretét. Nemrégiben Budapesten az adományokból szerzett tőkével kereskedelmi vállalatot ala­pított s a vállalathoz óvadékkal rendelkező alkalmazottakat vett fel és az alkalmazottak kaucióját is elsikkasztotta. A nyugalmazott öreg tanítót kihallgatása után letartóztatták. (—) Bécsi zárlat: Osztrák Hitel 72.1, Magyar Hitel 111.55, Államvasút 32.99, Délivasút 14.25, Rima 156 és egynegyed, Salgó 96.5, Osztrák Hofherr 12.2, Magyar Ilofherr 23.4, Déli elsőbbségi 82.8, Krupp 23.65, Alpesi 50.65, Kóburg 41 és három­negyed. Zürich, október 20. (Zártul.) Paris 2035 és háromnegyed, Lon­don 2525 és ötnyolcad, Newyork 518 és fél, Brüsszel 7220, Milánó 2834, Amsterdam 20855, Berlin 12375, Wien 7317 és fél, Szófia 374 és fél, Prága 1536 és­ fél, Varsó 5814, Budapest 9005, Belgrád 913, Bukarest 323. Szerkesztő: Tars Tibor. Kiadja: 8 Órai Újság lapkiadó r. Felelős kiadó: Faragó Aladár igazgató. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában, Budapest, Vill., K­öki Szilárd-m 4. — Felelős nyomdavezető: Nedeczky László.

Next