8 Órai Ujság, 1928. március (14. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-17 / 63. szám

•fl­omBAT 6. OLDAL' DB&wjsig 1928 MÁRCIUS V! Vakmerő betörők kifosztották a Wurm-utcai postahivatalt Három kassza megfúrása után kötf­lhágcsón szöktek meg zsákmányukkal (Saját tudósítónktól.) A Wurm-utca 4. alatt levő 51. számú fiókpostahivatal­­ban az éjszaka vakmerő betörést követtek el, ismeretlen tettesek. Reggel nyolc órakor, mik­ikor a postahivatal tisztviselői megérkez­ik a hivatalba, meglepetéssel vették észre, hogy a postahivatalnak a Mária Valéria­­utcára néző üvegablaka a lehúzott redőny előtt nyitva áll és az ablakon keresztül hosszú kötélhágcsó lóg az utcára. Rosszat ejtve, felhúzták a redőnyöket és besiettek a helyiségbe, ahol a három vaskasszát felfeszítve s ki­­fosztva találták. Azonnal értesítették a rendőrséget és a posta­vezérigazgatóságot. Detektívek mentek ki a postahivatalba és megállapították, hogy az ismeretlen betörők valószínűleg a hivatalos órák alatt, tehát még dél­előtt rejtőztek el a helyiségben. Kíli 12 órakor befejezték a munkát a posta­­hivatalban és így a betörőknek bőséges ülé­sük volt arra, hogy munkájukat nyugodtan elvégezhessék. Az éjszakai órákban feszítővasakkal felnyi­tották a három kasszát és annak tartalmát magukhoz vették, majd kinyitották az egy­­emelet magasságban lévő félkör alakú felső ablakot, kampósszögre erősítették a kötélhág­csót és annak segítségével leereszked­tek a csendes Wurm-utca kövezetére. Az éjszakai órákban teljesen néptelen utcá­ban senki sem vette észre az amerikai stílus­ban végrehajtott betörés tetteseinek távozá­sát. A postahivatalban hamarosan megállapítot­ták, hogy a három kézikasszából a betörők körülbelül 2000 pengő készpénzt vittek magukkal, azokat a pénzösszegeket, amelyek tegnap foly­tak be az 51. számú postahivatalba, az el­adott bélyegekért és a most befizetett csekke­kért. A pontos összeget majd csak ma dél­utánra állapítják meg. A rendőrség most lázasan kutatja a vak­merő betörőket. — Jogerős ítélet a visznek! hitves- és apagyilkosság ügyében. Megdöbbentő véres dráma játszódott le három évvel ezelőtt a he­ves megyei Visznek községben. Egy elveteme­dett j­ztsnheme harminckilenc babtacsapda­al megölte édesapját, Tasi Joltvols gazdálko­dót, az anyja felbujtómra. A hitvesgyilkos asszony és az apagyilkos fiú együtt határoz­ták el a borzalmas bűntényt, amelyet együt­tesen hajtottak is végre. Az elsőfokú bíróság a asszonyt életfogytiglan fegyházra, a fiút­­alig — miután kiskorú, volt — hétévi feg­ízbü­ntetésre ítélte. Az ügy a tábla elé ke­rült, ahol az asszony büntetését helybenhagy­ták, m­íg a fiú büntetését tízévi fogházra­­itélték fel. A bejelentett semmiségi pana­­zzok folytán foglalkozott a Kúria Szaőke- t­anácsa a viszneki gyilkosság ügyével. A Kúria a semmiségi panaszokat visszautasítva, a, tábla ítéletét jogerőre emelte. — Berlin erkölcsrendészet nélkül. Berlinből írják: Érdekes kísérlet folyik Németországban s az experimentum eredményét hathónapos megfigyelés után most teszi közzé. Egy fél­évvel­ ezelőtt szüntették meg ugyanis Német­országban az erkölcsrendészetet, a prostituál­­tak nyilvántartását, a kötelező orvosi vizsgá­latot. Annak idején a legtöbb oldalról nagy pesszimizmussal fogadták ezt az intézkedést. Az aggályok azonban nem váltak valóra. A berlini erkölcsök a szakértői vélemény szerint „egyáltalán nem lazultak meg“ a hatósági felügyelet megszüntetése óta s a „városképen sem látszik változás". Az elmúlt félév folya­mán 1200 esetben jelentettek be fertőzést s a statisztika szerint ebből kilencszáz esetben polgári körökhöz tartozó személyek között történt a fertőzés. A nagy triumfussal hangoz­tatott köztársasági reform híveivel szemben azonban jelentkeznek olyan hangok is, ame­lyek egyáltalán nincsenek elragadtatva a né­metországi és pár excellence berlini morál­­viszonyokkal. Eizek szerint a prostituáltak maguk kívánják elsősorban az orvosi vizsgá­lat visszaállítását a jelenlegi Gesundheitsamt működése helyett s a feljelentések számszerű adatai is csak azt bizonyítják, hogy a beje­lentési kötelezettségnek csak a polgári osztály tagjai tesznek eleget, míg a kevésbbé művelt betegek ti­tokban és orvosi kezelés nélkül ter­jesztik a ragályt. Hogy­ azonban a titkos prostitúció milyen mértékben fokozódott az erkölcsrendészet megszüntetése óta, arról a modern reformerek sem tudnak számot adni.­­ Félévi fogházra ítéltek egy gazdát, aki 16 évig láncraverve tartotta gyöngeelméjü fiát. Gulyás András gazdálkodó fia kisko­rától kezdve ideg­gyengeségben szenvedett. A gazda először kezeltette a fiát, amikor azon­ban a betegen mindjobban elhatalmasodott az agybaj, hazahozta fiát, aki ettől a perctől kezdve eltűnt a falubeliek szeme elől. Tizen­hat esztendőn keresztül sen­ki sem látta a fiút. A faluban suttogni kezdtek az emberek, szállt, nőtt a pletyka, míg­ végül a hatóság is beavatkozott. Kiderült, hogy szennyes istálló­ban láncraverve tartotta Gulyás Andre­s a gyengeelméjű fiút. Az egri törvényszék elé kerü­lt az ügy, ahol felmentették Gulyást, a tábla Lehóczky-tanácsa azonban megváltoz­tatta az ítéletet és személyes szabadság meg­­sértése címén félévi fogházra ítélte Gulyás A­ndrást. — Közgyűlések: A Constructiv Építő Rt. március 28-án, a Thallmayer­ia Seitz Rt. már­cius 24-én, a Palatínus Építő és Ingatlanforgalmi­ Rt. március 23-án, a Magyar Magas és Mély­építési Rt. március 24-én, a Borhegyi F. Rt. már­cius 23-án, a Róka és Társa Automobil Rt. már­cius 20-én, a Vulkán Gépgyár Rt. március 31-én tartja közgyűlését. __t. — Éjszakai életmentés a Dunán. Ma éjfél után az Erzsébet-híd közepéről a Dunába ug­rott Vugl József 33 éves lakatossegéd. A mentőűrség tagjai meglátták a vizbe zuhanó embert s nyomban segítségére siettek. A Penta II. számú segédmotoros csónak néhány pil­lanattal később már azon a helyen volt, ahol az öngyilkos eltűnt a babok között. Molnár 23, József és Balogh Dániel rendőrök az életunt lakatossegédet, aki kissé ittas állapotban volt, a csónakra emelték. Vugl József dulakodni kezdett a rendőrökkel, akiknek sikerült őt a mentőházba vinni. Az életunt lakatossegéd még az őrség szobájában is dulakodott a rend­őrökkel, úgy hogy az ablakot is betörte. Vugl Józsefet a Róku­s-kórházba szállították. — Bajtársi összejövetel. Az egykori przemysli helyőrség volt lisztjei március 17-én este nyolc órakor a tisztikaszinó földszinti különtermében (Przemysl elestének évforduló napján) bajtársi összejövetelt tartanak. — Elégett egy személyautó egy István-úti garázsban. Az éjjel veszedelmes tűz támadt­­ Szántó Istvánnak, az István-út 39. szám alatt­­ levő autógarázsában. A garázs, amelyben kö­­­­rülbelöl 80—99 autó szokott állani, ismeretlen­­ okból kigyulladt és miután attól lelhetett tar­tani, hogy a garázsban felhalmozott nagy­­mennyiségű benzin is tüzet fog, a tűzoltóság nagy készültséggel vonult ki. A három tűzőr­­ségnek sikerü­lt is a tüzet félóra alatt elöl­­ni, egy személyautó azonban teljesen elégett. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy kinek a gondatlansá­gából keletkezett a garázs­tűz. Titulescu lemondott népszövetségi delegá­tusi állásáról Bécs, márc. 16. (Magyar Távirati Iroda.) A Neue Freie Presse genfi távirata Titulescunak, mint Románia népszövetségi delegátusának le­mondásáról ad hírt. Utódja Antóniádé, az új berni követ. — A POstl Tőzsde uj wzilmrttian gróf Cse­­konics Iván.­­ Ida Jenő, az Általános Kőszénbánya vezérigazgatója írtak cikkeket. A budapesti tőzsde eseményeiről Klein Gyula tárgyalásairól, a Kel­o tranzakcióiról, nagy budapesti bérházel­adásokról, dr. Koós Zoltán londoni záloglevelemissiójáról rend­kívül érdekes Információkat közöl a lap, amely tele van érdekes hírekkel. Textilmeléklet, biztosítási, autótőzsde, stb. egészíti ki a 28 oldalas újságot. _ A m­. kir. Osztálysorsjáték résztvevői közül sokan, akik eddig semmi, vagy csak jelen­téktelen eredményt tudtak elérni, a régi sors­­jegyszámaikkal akarnak tovább játszani, mert a szerencse forgandó és az állandó folytatólagos játék, — ami csekély költséggel fenntartható, — gyakran a legszerencsésebb eredményhez ve­­zet. A hivatalos elárusítóhelyek utasítva vannak az ilyen kéréseket lehetőleg figyelembe venni. Színházak e heti műsora MAGYAR KIR. OPERAHÁZ. Szombat: A nürnbergi mesterdalnokok. (Bérlet B sorozat 22. sz.) Vasárnap: Turandot. (Bér­estünet.) NEMZETI SZÍNHÁZ. Szombat: Szibéria (má­sodszor). Vasárnap délután: Az ember tragédiája; este: Szibéria (harmadszor). KAMARASZÍNHÁZ. Szombat: Ármány és szere­lem. Vasárnap délután: Vénlányok; este: Ármány és szerelem. VÍGSZÍNHÁZ. Szombat: Úri muri. Vasárnap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marival; este: Úri muri. MAGYAR SZÍNHÁZ. Szombat: Olympia. Va­­sárnap délután: Peer Gyu­l; este: Olympia. KIRÁLY SZÍNHÁZ. Szombat: No. no. Nanette német vendégjáték). Vasárnap délután: Mersz-e Mary?!... (3 órakor rendes helyárakkal); este: No. no, Nanette (német vendégjáték). VÁROSI SZÍNHÁZ .Szombat: Bob herceg (Fe­­tlák Sári felléptével). Vasárnap délután: Denevér; este: Bob herceg (Fe­lák Sári felléptével). FŐVÁROSI OPERETTSZINHÁZ. Eaesz héten minden este 11 órakor: Zenebona. Vasárnap délután h órakor: Postás bácsi szerencséje (gyermeke for­dás). BELVÁROSI SZÍNH­ÁZ. Kötsz héten minden este: Nászéjszaka. Vasárnap d­r : A gazdag lány. UJ SZÍNHÁZ. Eaesz héten minden csk­: Dybuk. Vasárnap délután: Dybuk. A Ferencváros revánsot vet­t a Sabarián A Beogradsky elvérzett Újpesten is (Saját tudósítónktól.) A nemzeti ünnepen két nagyjelentőségű futballmérkőzés került terí­tékre. Az üllői­ úti pályán a bajnokság élén álló Ferencváros ütközött meg Sabariával, hogy revánsot vegyen őszi 3:1 arányú legyőzetéséért. Az október 30-iki mérkőzés is az Üllői­ úti pá­lyán folyt le és bár akkor a Ferencvárosnak si­került az első félidőben a vezetést Prém rendsze miatt megítélt 11-esből biztosítani, mégis a Sabaria győzött Szofián 3 góljával. A volt BEAC játékosnak akkori fényes sze­replése élénk emlékezetében volt a zöld-fehérek­nek és így érthető, hogy Szofiánra nagyon vi­gyáztak tegnap és különösen attól az alkalmak­tól ütötték el, hogy ismert bombafejeseivel Am­sei hálóját veszélybe hozhassa. A revánsmérkőzés nem volt nagyvonalú. A szakértőket, különösen Kiss Gyula szövetségi kapitányt, egyáltalán nem elé­gítette ki a mutatott játék. Abszolút válogatott formát egyetlenegy szereplő sem futott ki. Győzött megérdemelten a Ferencváros 3:0 (1:0) arányban. Ennek a nagy gólarányú, győzelemnek az eléré­sében a legnagyobb szerepe a jobb szárnynak volt, a gólokat is Bassó és Takács II. (2) rúgták. Újpesten a Beogradsky mérkőzött Újpest csapatával. A stílusos és rendkívül lelkes fut­ballt játszó belgrádiak Újpesten is megnyerték a­ közönség tetszését, de a mérkőzést most is el­­­vesztették 4:0 (1:0) arányban. A belgrádi együttes tehát összesen kilenc góllal megterhel­­­ten utazott vissza a szerb fővárosba. U«UUIlUilliUUlUIUUUUUUIUlUUIIIUiUUlUII|IIUlUUlllUUllilUtUUiilljUlllllllMlliilll(lilllJllUllllllilUllli(ll(tt ­ Ma este 7 órakor tartja a MÖSz első tanácsülését, amelyen az ügyvezetés sorsa felett is döntenek. Az olimpiász esztendejé­ben csak sportszempontoknak­ szabad vezér­­kedniök, ezért Cseuz László dr. személye ke­rült előtérbe, mert ő a legnagyobb amatőr az ökölvívásban, akárcsak Tatics Péter dr. társelnök, aki szintén a teljes rendszervál­tozás h­íve. Az olasz-magyar mérkőzés élők szüléséi (Saját tudósítónktól.) Bár még kilenc nap van hátra a római olasz—magyar mérkőzésig, úgy nálunk, mint Olaszországban a legnagyobb izga­lommal várják a küzdelem óráját. Valamennyi olasz lap hasábos cikkekben fog­lalkozik a stadion-avc­tó mérkőzéssel, amelyet az esztendő legjelentősebb sporteseményének tarta­nak. A lapok kiemelik, hogy a magyar nemzet kiküldötteivel való összecsapás még fokozni fogja azt a ba­ráti érzelmet, amely a két népet már rég­től fogva egybefűzi. A Stadion befejezésén egyébként lázasan dol­goznak. Turati képviselő, a fasisztapárt vezér­­titkára tegnap személyesen tekintette meg a munkálatokat. Turati kijelentése szerint most már bizonyos, hogy a magyar—olasz labdarúgó­­mérkőzésen a királyi család és a kormány tagjai is megjelennek. Az ünnepi kick­offot Mussolini fogja megtenni. A magyar—olasz válogatott mérkőzésre a leg­­jobb magyar tizenegyet Kiss Gyula szövetségi ka­pitány vasárnap, a bajnoki mérkőzések után fogja összeállítani. . . A bokszcsapatbajnokság megismételt döntő mérkőzése szombaton este­­7 órakor fog lefolyni a Fővárosi Cirkuszban, a BTK és az FTC között. — Mát sportprogram. Szövetségi élet: A MÖSz uszodaelosztó értekezlete (7). —­ Az MLSz elnöki ülése (7). — Az MLSz felebbviteli bizott­ságának ülése (7).— A PLSz felebbviteli bizott­ságának ülése (7). — A MÖSz tanácsülése (7). —Előadás: Misángyi Ottó rádióelőadása az atlétikáról (7). Csütörtöki futballeredmények Nemzetközi mérkőzés: Újpest—Beogradsky 4:0 (1:0). Góllövők: Jakube, Spltz, Lutz N­., P. Szabó. Elsőosztályú profilista-mérkőzés. Ferencváros-Sabaria 3:0 (1:0). Rázsó, Takács II. (2). 11. B­igamérkőzés. Kanizsa—II. ker. FC 1:1 (0:0). Kelemen, Kocsis. Amatörő bajnoki mérkőzések. II. osztály: Stobbe-csoportPestújhelyi SC—Vér­halom, 2:0 (0:1). III. osztály: Malaky-csoport: CsTK—SzFC 2:0 (1:0).­­ Magyar Kupamérkőzések: Hungária—Kispest 4:1 (1:1). Fürstner, Hi­rzer, Skvarke (2), Jeny, Vasas FC—UTE 3:0 (1:0) Szentmiklóssy, III. ker. FC—Szombathelyi Vasutas 2:1 (0:1) Handler, Mocsay. Lengyel. Pécs-Baranya —BSE 3:2 (2:0), Prell (öngól), Dóra, Palkó, Szűcs II, Borsy, Attila—Bocskay 3:1 (1:1), Seiden, Hüb­­ner (öngól), Ri­ff, Frieszt, Vidék. Szeged: Bástya—Szegedi amatőr válogatott 3:1 (1:0), Kelly, Kalmár, Solty, Kronenberger. Békéscsaba: CsAK—Csaba FC 2:0 (0:0). Bárány István fényes győzel­met aratott Párisban Páris, március 16. (Saját tudósítónktól.) Bárány István, aki ta­nulmányait a francia fővárosban folytatja, részt vett a tegnapi nemzetközi úszóversenyen és azon 1 p 0.2 mp-es idővel győzött. 2. Paris 1 p 07 mp. 3. Hanovre 1 p 09 mp. Bárány István ezzel a győzelmével elnyerte Páris város nagy­díjét is. , Cs. Bárány István legújabb sikere nem tévesztendő része a Gand Pr­úr-mérkőzéssel, amely tudvalévően minden esztendőben a franciák nemzeti ünnepén­­ kerül döntésre. • • • • X Újpest város ping-pongbajnokságaiért a küzdelmek szombaton este 0 órakor folytatódnak az Ampere-Sporttelep Váci­ út 81. számú helyisé­gében. A döntőkre vasárnap kerül sor. LÓVERSENY X Budapesti ü­getőversenyek. A márciusi mí­ting negyedik napjának f­őeseménye az El­nöki díj, mint az előrelátható volt, a nagy favo­rit, Colia (Bohund Lady Douglas) győzelmével végződött. A jobbágyi tenyésztésű kanca egé­szen könnyen győzött­­:30.9-es kilométeridőben. Az a két ló, amely esetleg gyorsabb ügetésre kényszeríthette volna a szürkét, nem volt ver­senyben. Otti nem startolt, Battaradia pedig a startnál ugrott és nem volt rábírható, hogy rendesen ügessen. A mezőny többi lovai Céliá­nak igazán inferiorus ellenfelei voltak. Pom­pa­dourt, Leót, Epost, Juhart és Bazsalikomot a szó szoros értelmében letépte a szürke, mely stí­lusa után ítélve, a mostaninál sokkal jobb tel­jesítményre is képes. A csütörtöki nap többi futamaiban is nagyobbára a legerősebben foga­dott lovak győztek, úgy hogy ezúttal a favorit­­játékosoknak volt igen jó napjuk. A hároméve­sek versenyét ugyan a másodsorban fogadott Dodo­­Bohun,Te kedves nyerte meg, mert a nagy favorit, Ormuzd, start után összeakadt Kaméliával, s mire hajtója ismét ügetésbe tudta hozni, már annyi tért vesztett, hogy nem nyerhetett. A tavaszi hendikepben szerencsétlen versenyt futott Óvár a második futamban 1:30-as kilométer időben biztosan védte ki a hűen futó Uránok támadását. Az Országúti díj­ban a kétszer csalódást okozott Charamant Chi­­may mint nagy favorit nyert, de a verseny er­kölcsi győztese a 60 méterrel hátrább indult Estók asszony volt, amellyel trénere peches ver­senyt hajtott. A Hegedül-díjban Aranka II. — amelyet a 8 órai Újság első helyen tippelt — beigazolta róla táplált jó véleményünket. A Bélyi díjat Record, amelyet legutóbb tisztáta­lan ügetés miatt diszkvalifikálni kellett, 1:33.8 időben igen rendes jármódban nyert meg a peches Kula előtt. A legközelebbi ügetőverseny­­nap március 18-án, vasárnap délután lesz.­­ A budapesti fogadóközönség megvédése céljából a 8 Órai Újság már két nappal ez­előtt közölte, hogy a bécsi, március i s-ikére kiírt ügetőversenyek propozicióit a Wiener Trabrennverein igazgatósága visszavonta és március 18-ikára új versenypropoziciókat írt le, így a március 11-ikére kitűzött Marz handicap is vis major folytán elmaradván, az erre kötött fix előrefogadások automatice érvénytelenekké váltak­­ Bécsben. Budapesten még eddig más a helyzet, mert az itteni ügető bookmaker-iro­­dák a Marz handicapre március Il ike előtt itt kötött fix fogadásokat nem akarják felnyitni (offolni) és a fogadók tétjeit nem akarják visszaadni. A budapesti ügetőbookmakerek fölöt­­tes hatósága, a Budapesti Ügetőverseny-Egylet igazgatósága kétségkívül módját fogja ejteni annak, hogy a bookmakereket e kérdésben le­szögezett álláspontjuk helytelenségéről meg­győzze és őket arra kötelezze, hogy a Budapes­ten a M­árz handicapre március 11-ike előtt kö­tött fogadásokat érvényteleneknek tekintsék és a fogadóknak tétjeiket visszaadják. CSOHAKOKKaiser-gyártmány 18 havi ÜÉlZlljfk­! kaphatók IP­E 1 §­E a csónak­ba, Újpest, Danasor 6. sz. Telefon: L 920—22.

Next