8 Órai Ujság, 1929. május (15. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-17 / 110. szám

1929 MÁJUS 17 K­özgazdaság Döntött a főváros az új borjúvásárcsarnok építési munkáiról (Saját tudósítónktól.) A főváros tanácsa két hónappal ezelőtt tudvalévően versenytár­gyalást hirdetett a marhaközvágóhído­n épí­tendő borjúvásárcsarnok összes munkáira. A közel félmillió pengő költséget igénylő épít­kezés iránt élénk érdeklődés mutatkozott és a beérkezett ajánlatok fölött legutóbb, másfél hónapig tartó kalkulációk után, végre döntött a tanács, amely a kőművesmunkára Gabos Oszkár 211.226 pengős, a vasszerkezeti mun­kára Oetl Antal 75.912 pengős, a követzési és csatornázási munkára Ámon Antal és fia 51.363 pengős ajánlatát fogadta el. Az egyéb iparosmunkák elvégzésére tizennégy más fő­városi iparosvállalkozó résztvett ajánlatát fo­gadta el a tanács. I. • — (—) Bizottság osztja ki a tokajhegy­­aljai szőlőbirtokosoknak az állami kölcsö­nöket. Az egyik reggeli lapban közlemény jelent meg arról, hogy a tokajhegyaljai ál­lami segélyakció végrehajtása során csalódá­sok érték a szőlőbirtokosokat, mert a kilá­tásba helyezett 300, 450, illetve 600 pengős kölcsön helyett a kormánybiztos-főispán mindössze 200 pengős kölcsönt engedélyezett katasztrális holdanként. Illetékes helyen e köz­leménnyel kapcsolatban megállapítják, hogy a kölcsön folyósítását nem a kormánybiztos­­főispán, hanem egy érdekeltekből álló bizott­ság intézi, amelynek elnöke a főispán, a köl­csönök folyósítása tekintetében pedig kizáró­lag azok a szakértői jelentések irányadók, amelyek a tényleges hiányokat és károkat megállapítván, ezekhez képest százalékos arányban hozzák javaslatba a folyósítandó kölcsönösszegeket. Miután ezen a téren magá­tól értetődően igen tekintélyes eltérések mutat­koznak, természetes, hogy a folyósított köl­csönösszegek sem lehetnek minden szőlőbirto­kosnál azonosak.­­ A szombathelyi repü­lőhangár építé­sére szombathelyi cég kapott megbízást. A Magyar Királyi Légügyi Hivatal most döntött a szombathelyi repülőtéren létesí­tendő hangár építésére kitűzött versenytár­gyalás ügyében. Az ajánlatok közül a han­­gárépítés munkálataira a Kopf­ensteiner Testvérek szombathelyi építőváll­alkozó cég 173.274 pengős ajánlatát fogadta el. A vas­tetőszerkezeti munkákat a budapesti Stieber r.-t. végzi 44.552 pengő költséggel, míg a lakatosmunkákra 45.984 pengő költség mel­lett a Márkus Lajos budapesti cég kapott megbízást. Kedvetlen a bécsi tőzsde Bécs, május 16. (Saját tudósítónk telefonjdentése.) Az értéktőzsde mindvégig kedvetlen irányzattal folyt le. Az üzlet rendkívül szűk keretek kö­zött mozgott és említésre méltó áreltolódá­sok nem voltak. A magyar papírok közül a Rima és a Salgó kissé lemorzsolódtak, míg a többi magyar értékek változatlanok marad­tak. A cseh papírokban az üzlet teljesen szünetelt. Az osztrák értékek a tegnapi ár­­nivón stagnáltak. A zárás üzlettelen volt. A járadékpiac jól tartott. Záróár­folyamok: Osztrák Hitel 54.40, Magyar Hitel 96.50, Saenderbank 30.55, Államvasut 41, Délivasút 10, Alpesi 42.30, Krupp 11.50, Poldi 277.25, Rima 116.25, Skoda 373, AEG 32.60, __Sie­mens 23, Salgó 64.40, Magyar Kőszén 894.75, Trifaili 57, Magyar Hofherr 15, Osz­trák Hofherr 7.01, Galíciai Kárpátok 7.50, Magyar Cukor 169.50, Semperit 13.60. Liverpool, május 16. (Saját tudósítónk távirata.) Búza nyitó- és középárfolyamok: májusra 7 sh 10 és %, júliusra 8 sh 1%, októberre 8 sh 5 és öt­nyolcad. Zürich, május 16. (Zárlat.) Paris 2028­/1, Londo­n 25185/s, Newyork 51.92272, Bruxelles 7210, Milánó 2718­/s, Madrid 7375, Amszterdam 20.8721/s, Berlin 12.325, Wien 729772, Szófia 375, Prága 163672, Varsó 5825, Budapest 905172, Belgrád 9122/s, Bukarest 30872. A Budai Színkör operettajdonsága SOMOGYI NUSI vendégfelléptével Mit susog a teher akác... Bemutató: május 18. — szombat este fél 8. Hangulat. Jókedv. Látványosság. Tánc. GIGLI a világ legelső tenoristája két legjobb szere­pében lép fel a Városi Színházban. Május 18-án a Tosca Cavaradossi-ját, május 31-én pedig a Bohémélet Rodolpho-vat énekli. Je­gyek mindkét fellépésre a Városi Színház pénztáránál és az összes jegyirodákban. A MAI TŐZSDÉK Ingadozó hangulat mellett gyengült a tőzsde irányzata (Saját tudósítónktól.) Bécsből és Berlinből lanyhuló irányzatot jelentettek, mire nálunk is gyengült az irányzat annál is inkább, mert a kontremin minden alkalmat felhasznált az árak letörésére. A spekuláció tartózkodása kö­vetkeztében azonban nem alakult ki nagyobb arányú üzlet és így az áresés is mérsékelt volt. Csupán egyes speciálisan frekventált részvé­nyek árfolyamaiban hagyott mélyebb nyomo­kat a kontremin tevékenysége. A bankértékek piacán az Ingatlan Bank lényegesen emelkedett. A bányaértékek pia­cán a Bauxit 3, a Kőszén, a Beocsini és Urikányi 1—1 pengővel estek vissza. A Ce­ment 6, a Magnezit további 1,5 pengő vesz­teséggel zárult. A vaspiacon lényegesen gyengült a Fegyver. A Lámpa visszasze­rezte 150 pengős árszínvonalát. Az Aczél tovább folytatta árhanyatlását és újabb 5 százalékos árveszteséggel zárult. A többi ér­­tékcsoportból kivételesen szilárd volt a Nova, amely a tegnapihoz képest 1 pengő­s nyereséget ért el. A Magyar Cukor 1 pen­gővel emelkedett. Az Ofa 2,3, Gun­ni 3, Szikra 1 pengővel esett vissza. Rendkívül nagy árukínálat volt Égiszben, amelyet 38 pengős áruárfolyamon függesztettek fel, anélkül, hogy a túl alacsony árfolyamon egyetlen vevő jelentkezett volna. Az utótőzsdén nem változott a helyzet és az árfolyamok a zárlati színvonalon mozogtak, sőt gyakran a zárlat alatt történtek kötések. Utolsó árfolya­mok: Magyar Hitel 77.50, Nemzeti Bank 228, Kereskedelmi Bank 111, Kőszén 720, Aszfalt 30, Salgó 55.90, Fegyver 250, Acél 48, Ganz- Danubius 136.50, Ganz Villamossági 50, Rima 94.10, Ofa 109.50, Nova 44.20, Gummi 20­0. A valutapiacon feltűnően szilárd volt a márka, illetően a ber­lini kifizetés, amelynek árfolyama különösen a dollárral szemben lényegesen emelkedett. A márka 12,5 ponttal zárult magasabban, mint tegnap. Ezzel szemben a dollár árfolyama 45 pontal visszaesett. Javult még a spanyol pe­zeta árfolyama. Egyébként a valutapiacon változatlan a helyzet és úgy a nyugati, mint a keleti valuták árfolyama inkább egy árnya­lattal gyengült. A fix kam­atozású értékek piacán ü­zlettelenség mellett tartott az irányzat és csak a kényszerkölcsön 90 filléres árhanyat­lása volt szembeötlő. A búza 20—25, a rozs 30 fillérrel olcsóbbodott a készárupiacon (Saját tudósítónktól.) A tengerentúli ga­bonapiacok gyengébb helyzetjelentései, főleg azonban a bőséges esőzés következtében meg­javult terméskilátások eredményeként az irányzat tovább lanyhult a terménytőzsdén és úgy a határidős, mint a készárupiacon az ár­folyamok lényegesen lemorzsolódtak. Külö­nösen a rozs irányzata lanyhult mind a két kategóriában, de erősen visszaesett a búza és a tengeri ára is. A búza májusra 13, októ­berre 18, márciusra 21 fillérrel zárult alacso­nyabban, mint tegnap. A rozs májusra 15, októberre 39, márciusra 51 fillérrel olcsóbbo­dott. A tengeri irányzata is gyengült és pedig májusra 9, júliusra 27 fillérrel esett. A kész­árupiacon a malmok továbbra is tartózkodó magatartást tanúsítanak és emiatt, bár a kí­nálat élénkebb, a forgalom minimális. Ezzel szemben Csehszlovákiából kereslet mutatkozik búzában és Záhonyon, valamint Halm­in át az utóbbi időben élénkebb kivitel van, más relációkban azonban szünetel az export. Búzából mintegy 25 vagon kelt el a tegnapi zárlatnál 20—25 fillérrel olcsóbb ára­kon. A rozs teljesen üzlettelen és ára 35 fillér­rel visszaesett. A takarmánypiacon szinte példátlan üzlet­­telenség mellett lanyhult az irányzat. A zab 25, a tengeri 20, a korpa 25 fillérrel esett vissza, egyetlen üzletkötés nélkül. A liszt­árak nem változtak. A határidőüzlet hivatalos árfolyamai: Ma­gyar búza: májusra 23.45—23.35 (23.36), ok­tóberre 25.29—25.16 (25.16), márciusra 27.08 —26.94 (26.93). Magyar rozs: májusra 19.98 (19.90), októberre 22.35—22.00 (21.99), már­ciusra 23.88—23.44 (23.44). Tengeri májusra 26.00—26.07 (26.05), júliusra 26.96—26.72 (26.73). A mai készárupiac hivatalos árfolyamai: Búza:­tiszai 77 kg 24.45—24.75, 78 kg 24.70—25. 79 kg 25—25.20, 80 kg 25.25— 25.45. Felsőtiszai 77 kg 24.05—24.35, 78 kg 24.30—24.60, 79­­kg 24.60—24.85, 80 kg 24.85—25.05 és pestmegyei 77 kg 23.75— 23.95, 78 kg 24—24.25, 29 kg 24.30—24.45, 80 kg 24.45—24.60. Rozs pestvidéki 20.40— 20.50, egyéb 20.40—20.50. Tak.-árpa I. 25.75—26, II. 25.40—25.65. Sörárpa felv. 27.25—28.25, egyéb 26.75—27.25. Tengeri tiszai 29—29.15, dunántúli 27—27.10. Zab I. 24.25—24.75, II. 23.65—24. Korpa 17— 17.25. A készárupiac mai kötései: Búza 300 q (80) 25 P p. pár. (jászs.), 150 q (80) 25.25 P p. pár. (tiszai), 150 q (80) 25.25 P p. pár. (tiszti), 100 q (80) 24.50 P p. pár. (pestv.), 100 q (80) 25 P p. pár. (jászs.), 450 q (80) 25.10 P p. pár. (jászs.), 450 q (80) 25 P p. pár. (jászs.), 150 q (80), 24.35 P p. pár. (pestv.), 150 q (80) 24.60 P p. pár (pestv.), 600 q (79—80) 153 csk. Sátoraljaújhelyen, 300 q (80) 157 csk. Záhony. Hivatalos vauu­ta-és devizaárfolyamok Angol font (1 font) 27.75—27.90, Balga frank (100 frank) 79.50—79.80, Cseh korona (100 kor.) 16.91—16.99, Dán korona (100 kor.) 152.50—153.10, Dinár (100 dinár) 9.99—10.05, Dollár (100 dollár) 572.70—574.70, Francia frank (100 frank) 22.35—22.55, Hollandi forint (100 frt) 230.00—231.00, Lengyel zloty (100 zloty) 64.10—64.40, Lei (100 lei) 3.37.5—3.41.5, Líra (100 líra) 29.90—30.15, Német márka (100 márka) 136.00—136.50, Norvég korona (100 kor.) 152.50—153.10, Osztrák schilling (100 schilling) 80.37.5—80.72.5, Spanyol pezeta (100 pezeta) 81.30—82.00, Svájci frank (100 frank) 110.20—110.60, Svéd korona (100 kor.) 152.85 —153.45, Amszterdam 230.25—230.95, Athén 7.38—7.48, Belgrád 10.07.25—10.10.25, Berlin 136.10— 136.50, Brüsszel 79.52.5—79.77.5, Bukarest 3.39.5 —3.41.5, Konstantinápoly 277.25—279.25, Ko­­penhága 152.67.5—153.07.5, London 27.788.75— 27.808.75, Madrid 81.30—81.90, Milánó 29.98.5 —30.08.5, Newyork 572.90—574.50, Oslo 152.70 —153.10, Paris 22.38—22.45, Prága 16.95.25— 17.00.25, Szófia­­4.13.5—4.15.5, Stockholm 153.02.5—153.42.5, Varsó 64.22.5—64.42.5, Wien 80.46.25—80.71.25, Zürich 110.33.75. A ferencvárosi állatvásárok (Saját tudósítónktól.) A mai vágómarha­­vásárra felhajtottak 1104 darab vágómarhát. Ökör legjobb 94—­116, kivételesen 120—124, középminőségű 72—92, gyengébb 56—70, bika legjobb 96—106, kivételesen 108, közepes 84—94, gyengébb 40—62, bivaly 62—70 nö­vendékmarha 72—120, csontoznivaló 32—40 fillér. Rendkívül lanyha irányzat mellett a hizottmarhák és bikák ára 2—4 fillérrel olcsób­bodott. A folyó­bó 20-ra eső vásárt az ünnnep miatt 21-én tartják. A ferencvárosi sertésvásárra felhajtottak 4400 darab sertést. Ára élősúlyban kilogram­monként: könnyű sertés 132—148, közepes 150—166, nehéz 168—185 fillér. Az irányzat lanyha. A Városi Színház pünkösdi előadásai Pünkösdvasárnap , délután 3 órakor rendes esti helyárakkal I este fél 8 órakor ARANYPÁVA I ARANYPÁVA Pünkösdhétfőn délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal I este fél 8 órakor PARASZTBECSÜLET — BAJAZZÓK I ARANYPÁVA PÉNTEK 9. OLDAL ekRipponi, M .20 Japán fonat Oszaiba- n és Toyo-Cloth Guliver Cipőház Rákóczi-út 1. (—) Újabb másfél száza­lékkal emelték a román bankrátát. A bukaresti Banca Na­­tionala leszámítolási kamatlábát 8 százalékról 9.5 százalékra, a lombardkölcsönök kamatlábát 9 százalékról 10.5 százalékra emelte fel.­­—) A Pesti tőzsde új számába Cik­­ket írtak többek között és nyiatkoztak: Bod Já­nos, Rakovszk­y Iván, Görgey István, Magya­r Bertalan, dr. Sebők Lajos ügyvéd, dr. Országh Sándor és mások. Mai hivatalos záró árfolyamok Államadóssági kötv. Ptj 5%% 1916 *­­ — M 1917. I. . . » v — 1918—1923. , * — 1918—1925. . . . — Hadik. I—V. 6°/o 0-13 * VI—Vili. 6°|0 ‘-•07 II—VII. 5^®lo g'O* « iv. 6%»i« .. „ V. %»/. . .­­. “ ” .. VIII. 5%«|o , 0-07 Képez kölcsön . 4 Kényszerkölcsön­­o­zó Bankok Angol-Magyar 5 * « 92*8 Atlantica . . * » . s Bosnyák­ Agrár » * Iparbank­­ » ? * « Fabank . . . i Földhitelbank t « rj Hazai .»,"»* 00^ Herme. . . » i . Szlavón Jelz. % % * _ Általános Bank ? , __ Magyar Hitel * « * 77..1 Ingatlan 214.5 Cseh Bank • • « % Forgalmi Bank * , 6L*6 Jelzáloghitel » % 5 * 45 Keresk. Hitel ? • 3 __ Leszámítoló » » « • , #2*6 Nemzeti Bank % 5 227*8 Olaszt Bank . % * 70*9 Közp. Jelzálog • 1 — Mercur .­­. « 20 Nemzeti . . % , % * 27*6 Osztrák Hitel » .­­. 41*6 Keresk. Bank *­­. 11L*1 Wiener Bankver, . 18 Olajm­űvek Marcéi petróleum . Olaj­müvek , .. , 9 Bánya és tégla Bauxit-truszt ,,. 206 Beocsini , . . , . .­285 Borsod­ ...... —— Szentlörinci . . . — Cement , 416 IC olló ..... ... Orasche 2 Magnezit . . . . . 203­6 Aszfalt ...... 29­3 Ált. Kőszénbánya 1­­23 Kerámia . . .. . 15 Móri szén ..... — Nagybátonyi ... 27­1 Salgó 32 Urikányi ..... 123 Faipar Mercuria . .­­ . . 3 Dunaharasz­ti .... — Egyes. Fa ..... — Fournier ....»• — Guttmann ..... Hazai fa ...... Honi fa ....... — Lignum ....... — Amerikai fa .... — Malomsoky ..... — Nemzeti fa .... ~ Lichtig ....... £3 Rézbányái •? % • » — Szlavóniai « • i $ « 0.14 Thék bútor « ? • « • 21*5 Nasicl . • • s « i * • Viktória bútor » . — Zabolai •«'•»•?? — Zenta) t ~~ Közlekedés Adria *9­9 i­0 a­f­t _ Várósi Búr i 11 u • i * Délivasút ihm 8 MFTR • t ■ 11 i­­­7 Helyiérdekű 9 * , '^e van te .»»»»• Miskolci ii.m .Fi ?ova 4llamvasut sva* treszt­a­a­s­a­i­a a Nyomdák •\thenaeum „ . % , Fővárosi iim« franklin a a a ■ * * » Grlóbus « huh, Kunossy « a­a­t­a » • Pallas­­iin in Révai 3 min * Rigler . s­­ a * » a , Stephaneum asm Ujságüzem % , 9 , Wodianer i •. • « « « 22-5 16*9 52 26*5 b*5 10*8 15-5 13 20-5 96 53 Cukor Délcukor • c » a • » t 101*6 Horvát cukor a a •­ — Magyar Cukor % % « 131 Georgia s • » s « a « Mezőhegyesi «­­ a » ““ Rész*vénysor i m 131 Temesi szesz » • 9 — Fővárosi sör »»a Gschwindt • a a a « 9 Király Sör « a a a « ^ Polgári Sör a » a » « !?? Krausz szesz m Pannónia Sör « « , “ Takarékok Belvárosi • a ■ a » t Lipótvárosi a • » a » — Közsségi .inni — Kőbányai Tkp^ a * — Általános Tkp, « 93 Moktár ,i.m. ® Pesti Hazai ... -TMC Textilipar Gyapjúmosó . . ■ 1 14­2 Szövőkötő mű­­v .— Goldberger n»». — Győri textil • a » « Karton « ? * • a .» • . ^ Juta ‡•111111 Pamut . . » i a » · rá Szegedi kender t 16 Unió textil a a a a Különféle Bárdi • i . 1111 — Bóni i • 11 1111 * —. Győri bőr a • • a » f — Brassói % n 8 a a a 4S*3 Papír Halim — Féltén iaaaiaai — Hangya a a · · a a » 37*6 őstermelő a « · a a — Gummi eHint 60 Vasútforgalmi « , 85*7 Nemzetköz­i Gép - 70 Star-film .­­ b a a « Telefon »aa»aa· *~ Pálfáival mini Szállodák Égisz­e m • ii i­i •• Ligetszanatórium — Schwarzer * s a a i •" Mikácsfürdő tat •" Vas és gép Bányagép .. . .. 8 Csáky ........ 4­2 Bródi vagon . . . Jo’3 Jajdasági gép . . . .-4 Fémkeresk. .... ” Ganz-Danubiua . . Janz-vilamossági Győrffy—Wolff­­ ■ ‘ Hofherr ....... Hl KaAzab ....... jg.g Kühne ....... gg.g Gáng ......... MÁG Magyar Acél cm 150 Belga fém a » s 46*5 Lámpa , m 111 m 10 Jhaudokr mi­­­n 6*2 Vegyipar mm 90*8 Vagongyár « B ■ a * 20 Palágyi i m 1 m — Rimamurányi v a *. 91*3 Roessemann . B a a 28 Schuller mini 30*6 Teudloff % a a a a * 18*3 Jultas autó m . 30 Vulkán ,m 1­6*8 Wörner « a a » « « * Ve^y’’)ar ✓hinoin mi . la Danica a a a » a a a * 13*3 Diana . , , , a » a % — Flóra » • » • 3 ? ? 3 •. Hung. műtrágya Keleti-Murányi v 63 Klein szappan « Klotild » 3 * , a * a s ~ Szikra . « nm 23,2 Török . 5,3 a 1 » « ~ Dr. Wander « * » ^ Gáz és villany Izzó ,,11111, , 103*2 ^ver niniiit 7? Vasmegyei « a a a Biztosítók Malmok •,ck-malom a a % Borsod-Miskolci % . 80 ^oncordia » ? % 5 ^ 6*6 Békéscsabai * • , , I. Bpesti Gőza v 82 Törökszentmiklósi — Gizella « i » , t . . 1­2*6 Hungária . » » * * 28*5 Királymalom » » — Pesti Viktória v . 1*1 Transdanubia - - a Sör és szesz Magyar-Francia a % — Fonciére­­ — Magyar Bszt. *« 860 J­ég • ; i t c 1 i 1 1 - Pannónia % % . » « 70 Pátria * t . , • » . ~ — Öngyilkosság a hűvösvölgyi erdőben. Ma délben a hűvösvölgyi erdőben revolver­dörrenés hallatszott. A járókelők a hang irányában egy 17—18 év körüli fiatalember holttestére akadtak. A fiatalember, akinek személyazonosságát még nem sikerült meg­állapítani, szívenlőtte magát. A rendőrség megindította a nyomozást.

Next