8 Órai Ujság, 1929. május (15. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-16 / 109. szám

1929 MÁJUS 16 ótíÁIUJSiG —;fiaMW|MM—i CSÜTÖRTÖK 5. OLD AU Grimm Vincének, a „Magyar ­sajtó" igazgatójának emlékirata a Szent Korona Első Közlemény 1849-iki elásásáról Copirygfyt by 8 Órai Ufság Alábbiakban egy eddig ismeretlen emlékirat közlését kezdjük meg, amely a Szabadságharc ezidei nyolcvanadik évfordulójával kapcsola­tosan a véresen nagy nyárvége —1849 augusz­tus hava — egyik legkimagaslóbb esemé­nyének, a Szent Korona Orsóvá mellett történt elásásának egyetlen és valóságos kulcsa. Minden a Szent Korona elásására vonat­kozó eddigi emlékirat, tanulmány avagy levél­tári közlemény vagy egészen töredékes dolog, vagy — az ügyben szerepelt spionnak ide­vonatkozó hamis jelentései alapján merőben hamis nyomon jár. A Szent Korona elásására vonatkozó bécsi titkos aktáknak 1919-ben komoly formában történt osztrák toliból eredő közlése nem derí­tette fel a való tényállást. És pedig abból az egyszerű okból nem, mi­vel Böszörményi Wargha István, a Kisázsiá- ban, Konstantinápolyban és Londonban Kos­suth Lajos ellen dolgozó hivatásos spion — a „koronás Wargha", 'ahogyan a hetvenes években Nagyváradon hívták — Von Kempen császári altábornagyot, a bécsi titkosrendőrség főnökét is hamisan informálta az ügyről. így tehát az altábornagynak a fiatal Ferenc Jó­zsef császárhoz intézett bőséges jelentése is hamis. Böszörményi Wargha István nagytehetségű, előkelő állású ember volt, az ország első tudós- társaságának tagja, Kossuth Lajos bizalmas embere. Emellett azonban a tragiktlsan zava­ros kornak egyik legkétesebb hírű, erkölcsileg teljesen kisértékű, pathologikus jelensége, aki a „Morál Insanity“-t jellemző „Part pour Part" erkölcstelenségével nemcsak Kossuth ellen kémkedett már a harmincas évek óta, hanem mint az emigráció kalandorainak leg­Duschek, az ári Wargha A régi Pest-Buda régi családi életére vonat­kozó böngészéseink során, találtuk meg a régi nemesi patriciusi Mayerffy-esalád iratai kö­zött a tizennyolc oldalra németül írott levelet, melyet Grimm Vince, a születésében és anya­nyelvében bécsi, lelkében magyar, érdekes és különös, nagyvonalúan hányatott életű pesti polgár, kőnyomdatulajdonos, műkereskedő, világhírű sakkozó, költő, rajzoló, a Kossuth- kormány „pénzügyéri“ minisztériumának mi­niszteri tanácsosa, a „Magyar Alladalmi Bank­jegynyomda11 igazgatója, emigráns török és muzulmánná lett ottomán őrnagy írt 1864 február elsején. Hogy a levélformájú közlés­ben említett „Kedves Barátom", (akihez az emlékirat intézve van), kinek a személyét ta­karja, azt nem sikerült megállapítanunk. Mi­vel azonban az emlékiratot a Nagyrévi nemes Mayerffy-esalád levelesládájából adta át ne­künk Moryerffy György úr, a család pedig ro­koni kapcsolatban volt Adlersklaui nemes Büchel Ferenc volt császári kapitánnyal,. a későbbi, teljesen magyarrá lett császári és ki­rályi alezredessel: nem lehetetlen, hogy az emlékirat hozzá, avagy a Mayerffy-esalád va­lamely, a szabadságharcban szerepelt tagjá­hoz van intézve. Erre a kérdésre különben kitérünk. Itt és egyelőre csak annyit, hogy az emlékirat egyik távolabbi nevezetessége az is, hogy az osztrák kormány fizetett kémjeként működött Duschek Ferenc szabadságharckori magyar pénzügy- miniszter ismeretlen áruló ténykedései is egé­szen új színű megvilágításban jelentkeznek az emlékirat révén. Szemere Bertalan miniszterelnöknek a sza­badságharc második elnökminiszterének las­san kialakult elmebajára nézve — melybe bele is halt — rendkívül fontos adatokat találunk és pedig annak legkoraibb, bevezető tüneteit illetőleg. Mindaz a különös és eddig titokza­Folyó hó 16-án, Csütörtökön nagy megnyitó-estely a KUEVlE-lllUl függő kertjében és termeiben Budapest legjobb jazzbandje mellett a leg­előkelőbb közönség táncol alsó fokozatú, mindenre kapható „bravo“-ja, a mindenható, rettegett Von Kempen altábor­nagyot is csúfosan orránál fogva vezette. A szabadságharc immár történelemmé hal­kult, hiszen élő tanúja már nincs. A mai nem­zedék negyvenegynéhány évesei már oly apák fiai, akik már maguk is legfeljebb csecsemők lehettek a véres Nyár hónapjaiban. Hiszen aki 1849-ben született, ma nyolcvan éves. Az élet rohan, mert mi emberek magunk jelentjük az Életet, mely a mi kurta kis létünkben suhan el a semmibe mint kósza fa­levél. Nem mi élünk a históriában, hanem a história él bennünk, általunk és révünkön. A mai ifjú nemzedék — mint Turgenjeff ,fFiai“ az „Apákat“ — már nem ért meg ben­nünket, az eszrevetlenül öregedővé csendese- dőket, akiket még oly nagyapa ringatott tér­dein, aki még hordta a tubákszin atillát Bra- nyiszkó vagy Nagyszeben alatt. A história bennünk él és hal meg, ha nincsen emlékezés, emlékező és emlékeztető. Az emlékeztető azonban rendesen egy da­rab papiros, mellyé az élet lehalkul: élő, vére­sen piros élet szürke betűvé. Grimm Vince emlékirata ilyen papír; kéz- ’ írása apró gyöngyszemeivel Írott emlékeztető, . melyet — ime — a rotációs gép fekete betű- ' jében váltunk át életté. Alábbi írásaink: Grimm Vince pesti kő- 1 nyomdatulajdonos emlékiratai, Tarcsafalvi ' Sylvester János írásai az aradi tizenhármak- ■ ról, Haynau cs Crouy-Chassel gróf levelei és ! egycb iljesmik a fenti célt óhajtják szolgál- 1 tatni. A „Kossuth-bankók" még láthatók a régi- ' ségkereskedőknél. Az írta emlékiratunkat, aki ezeket a bankókat nyomta. iló és „koronás“ — a spion tosnak látszó dolog, mely Szemere Bertalan emigrációs életenek eleddig zavaros és érthe­tetlen pontja volt, teljes magyarázatot nyer az emlékirat idevágó közlésein keresztül. Az a Szemere, akit ez a level leír: már a nagybeteg ember, aki felett már nem lehet moralizálni- cselekedeteit is már csak a pathológia szemé­vel lehet nézni. , ,Az emlékirat az orsovai éjszaka teljes le­írását adja. 1866 február 1-én Íródott, török aLampolgár írta idegenből, tehát független helyről és nem a nagy nyilvánosság elé szánt rnodon. Házmán Ferenc — a későbbi buda- varosi polgármester — gyér, néhány szavas közléséi s a beteg Nemere Bertalan emigrá­ló8 naplója jelentéktelen apróságok az emlék­irat részletes előadásához képest, mely e ponton mint elsőrangú forrás jelentkezik. A Szent Koronának 1849 augusztus 20-án történt elásatása és 1853 szeptember 8-án tör­tént feltaláltatása annak idején az egész vi­lágsajtót foglalkoztató nagy szenzáció volt. A kérdés a kiegyezéskor, 1867-ben újra szőnyegre került, azonban éppen a kiegye­zésre való tekintettel a tény kérdése a lojali­tás akkor igen megokolt okosságában merült el. Mikor Böszörményi Wargha István mint Nagyvárad városa főjegyzője — előzetesen Bihar vármegye árvaszéki ülnöke és tanfel­ügyelője — 1876 március 12-én Nagyváradon meghalt, az ottani lapok sokat írtak a botrá­nyos életű kalandorról, akit előbb említett állásaiban utólagos fizetségképpen helyezett el az a politika, mely még az 1867-es kiegyezés után is titkos utakon járt, melynek kezei még a legújabb időkig is igen „hosszúak" voltak és oda is elértek, ahova az ember nem is hinné. A kérdés új fázisba lépett a monarchia összeomlásakor. A bécsi levéltáraik mindenki számára megnyíltak. Már 1919-ben megjelent a Hans Schlitter- féle közlés a korona feltalálásáról. Dr. Hans Sohlitter kötete azonban a hivatásos spion szerepében működő Böszörményi Wargha Ist­ván hamis jelentéseit tartalmazta. 1853 és 1867 között hivatalos közlemények jelentek meg a Szent korona feltalálásáról. Ezek a j „hivatalos közlések“ természetesen minden­áron úgy akarták a dolgot beállítani, hogy ki ne derüljön az igazság: az, hogy züllött, fizetett kalandor juttatta a legi­tim magyar trónbirtoklás jogi szimbólu­mát a fiatal Ferenc József császár kezébe. A kiegyezéskor a magyar ellenzék fanyar mo­sollyal vette tudomásul a kényszerűség dik­tálta kész tényeket. Igen mérsékelten őszinte érdeklődés kísérte a koronázás megtörténtét, ámde ünneprontó senki nem akart lenni, mert a józanabbak a tények s a helyzet által kierőszakolt, szüksé­ges, ámde fájdalmas megalkuvásnak tekintet­ték a megváltozott helyzetet. Mindenki örült a békességnek s mindenki igyekezett elfelejteni az akasztófákat. A korona elásásáról szóló híreket a köz­vélemény csak elsuttogta. A külföldi sajtó számára azonban napi szen­zációul maradt meg a dolog, noha az igazat senki sem tudta. A botrányt még jobban fű­tötte ez a titokaatosság. A kérdés szőnyegrekerülése 1853 és 1867 között (tehát az emigráció legfontosabb napjai idején) igen sajnálatos állapotúnak mutatja az emigráció több vezetőinek szellemét. Az ember mintegy szégyenli leírni azokat a neveket, melyek egymás hihetetlen demorali- zált.-ágú és lealacsonyodott modorú megrágal- nmzásával igyekeztek egymásra fogni a Szent korona rejtekhelyének „elárulását". Hogy azonban Böszörmény Wargha János volt az áruló, azt 1867-ig úgyszólván senki sem tudta. A rágalom színes virágai tehát vígan burjánoz- tak a török Kiutahiától Londonig és Nápoly­iéi Buenos-Airesig. A világ tájékozatlan volt, az igazságot senki sem ismerte. 1867-től kezdve a hazaszállkigózó emigrán­sok már elkezdették Wargha nevét suttogni, bizonyosat azonban senki sem tudott. Viszont mivel a hatalom magas állásokba emelte az alacsony kalandort, — akinek konstantiná­polyi és londoni egyéb hitványságairól az 1867 óta visszatérő emigránsok tudtak, — a kérdésről nem volt „Raison" nyilatkozni. Egy inzultus azonban, mely Biharvármegye egyik közgyűlésén érte Wargha Istvánt, erősen fel­szabadította a közvéleményt. 1876-ban, Wargha halála idején már min­denki nyíltan beszélt a dologról, bár a való tényt senki sem tudta, A viddini kapu Belgrádon. (Egykorú rajz.) Az „öreg Grimm“ megoldja a rejtélyt A geniális és keményderekú Tóth Béla, írói tehetsége & tudása által adott függetlenségé­ben nyíltan kezelte a dolgot és 1901-ben meg­írta, ámde az igazság teljes nyitjához ő sem tudott hozzáférni. Grimm Vince emlékirata vágja át a ha­zugság, a pletyka s a rágalom fenti gordiusi csomóját. Egyben azonban rehabilitálja a szabadság- harc méltatlanul meghurcolt, réges-régen ha­lott alakjait is, akikre a bécsi titkosrendőrség segítségévéi és Becs őszinte örömére az emigrá­ció marakodó gyalázkodásai fogták rá a meg­fizetett árulás koholmányát. A Szent Korona változatos és tragikus tör­ténete hátterében a bécsi titkosrendőrség fekete titokzatossága „Secret Noir“-ja sötétlik: a le­vert szabadságharc utáni erkölcsi összeomlás fájdalmasan demoralizált társadalmának té­nyei, melyek — sajnos — a világháború utáni dolgokhoz, emberekhez, tényékhez, bukásokhoz és sikerekhez oly nagyon-nagyon hasonlítanak. Grimm Vincének komoly és tiszta alakja is enyhíti az ■ emigrációs társadalom lelki lecsú- szottságának s az osztrák régimé letagadha­tatlan és felejthetetlen, alacsonyságának a Wil- liam Hoogarth pokoli szatirájú metszetvéső tűjére illő tényeit. Az „öreg Grimm", amint őt a fiattal Veress Sándor híres emlékiratai nevezik, igen sokad­magával tisztán áll a lezüllő társadalom szo­morú jelenségei között. A forradalom európai tornádójának magyar változata — a szabad­ságharc magyar pusztai forgószele — őt is elragadták a március előtti régi Pest-Buda „Biedermeyeres" idilljéből. Ne feledjük el, hogy hol és hogyan élt az emigráció. Majdnem két évtizeden át balkáni és sanfranciskói lebujok, aranyásó telepek wigwamjai, kültelki párisi, hamburgi, ná­polyi, londoni kávéházak, sztambuli ópiumos barlangok voltak az emigráció golgotajáróinak tanyái, ahol magyar nosztalgia gyötörte a bujdosókat. Magyar emigráns vér hullott az egész földkerekén, Itáliában az olasz egysé­gért és Amerikában néger jogokért, a török Félholdért Sebastopolnál és porosz érdekekért Schleswig-Holtsteinban. Grimm Vince eredeti vázlata a Szent Korona rejtekhelyéről. Az „öreg Grimm", mint az Andersen-mese állhatatos ónkatonája, állotta az emigrációs sarat. Sírjából kiszórta az 1900-as évek ke­gyeletien tudatlansága, emlékét már csak pa­pír őrzi, az engedelmes, ámde romlandó papír, mellyel egész életében foglalkozott: mint író és mint bankjegynyomdász is, mint rajzoló is és kőnyomdász is. Az élet — ah — papírrá halkul nyolcvan év alatt. Alábbi közlés — mint halott betű a majdan halálba sárguló papíron — őrizze meg a pesti író, újságíró, emigráns török őrnagy emlékét. Bevilaqua-Borsody Béla dr. Hálószobák éjjeliszekrény világítására legalkalmasabb a TUKGM DPÁb-TAKARÉKLÁI*iPA SZABÁLYOZHATÓ NAGYOBB NEM KÁPRÁZTAT, ÉS KISEBB FÉNYERŐSSÉGRE KÍMÉLI A SZEMET KAPHATÓ MINDENÜTT 0 SZÁLLÍTJA: Egyesüli Izzólámpa és tfltlamssági R.-T. Újpest 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék