8 Órai Ujság, 1930. március (16. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-02 / 51. szám

1930 MÁRCIUS 2 Ó&MAISIG VASÁRNAP 13 • OLDAl A MAI TŐZSDEK Üzlettelenség mellett barátságos a tőzsde hangulata A bankértékek piacán csak a Belvárosi Ta­karék ért el 1 pengő nyereséget. A bánya­­értékek piacán igen mérsékelt áremelkedés ér­vényesült. A Kőszén 1, a Salgó 05.0, Urikány 2 pengővel­­drágult. Ezzel szemben a Bauxit 50 fillérrel lemorzsolódott. Feltűnően lanyha volt a Móri szén, amelyet 6 pengő­s áruárfo­lyam mellett függesztettek fel. Ez a részvény az Angol Magyar Bank érdekeltségéből tudva­levőleg a Winter testvérek szénnagykereskedő cég érdekeltségbe került, amely úgy látszik, nem törődik a részvény tőzsdei áralakulásával. A vas piacon szilárd­, volt a Fegyver 5.50 P áremelkedéssel. Ezzel ellentétben a Lámpa 1 pengővel, visszaesett. Ebben az értékcsoport­ban is volt túlzott árukínálat miatt egy fel­függesztés, még­pedig a MÁG-nál, amelyre 1.80 pengős árkínálat mellett sem jelentkezett vevő. A többi értékpapírban erő­teljesen megszi­lárdult a Nova, amely az utóbbi napok ár­lemorzsolódásával szemben ma 1 pengővel emelkedett. A többi papírnál számottevő ár­változás egyik irányban sem mutatkozott. Az utótőzsd­én nem változott a helyzet. Tartott irányzat mel­lett barátságos volt a hangulat, a forgalom azonban teljesen megcsappant. A valutapiacon továbbra is szilárd­­a dollár, amely újabb 10 ponttal emelkedett. Ugyancsak lényeges nyere­séggel zárult a schilling, amely 7,5 ponttal emelkedett, míg a bécsi kifizetés csak 2,5 pont­tal javult. A dollár áremelkedésével szemben a londoni kifizetés háromnyolcad, a párisi fél ponttal vissza­esett. A párisi kifizetés sorozatos árlemorzsolódása feltűnést kelt a valutapiacon és azzal magyarázzák, hogy a francia aranyat most éppen úgy vásárolják a németek, mint an­nak idején a franciák az angol aranyat. A fix kamatozású értékek piacán megélénkült az üzlet a hadikölcsönkötvényekben és egyes típusok 10—­20 százalékkal emelkedtek. A többi kötvénytípus árfolyama üzlettelenség mellett változatlan. (Saját tudósítónktól.) Az új tőzsdei perió­dus barátságos hangulatban, de üzlettelenül indult. A jobb hangulatot a külföldi tőzs­dék kedvezőbb jelentései alakították ki, azon­ban a spekuláció tartózkodását nem tudták megszüntetni, tekintettel arra, hogy a pári­zsi tárgyalások elhúzódása nem hat ösztön­zően az üzleti forgalom fellendülésére. A forgalom igen szűk keretek között mozgott és ami üzlet volt, az is csak néhány frekven­­táltabb papír köré koncentrálódott. Mai hivatalos záró árfolyamok Brassói ... 41-9­­ Bankok Államadóssági kütv. Cukor PtJ 6%%' 1916 . . .. 1917. I............... 0-13 107 0 13 Horvát cukor . . . „ 1918—1923 —Magyar Cukor . .116-5 1918—1925.— 9-5 Hadik. I­V 6°/o 0-35 Mezőhegyes! . . .­.. VI-VIII 6°/o 0-24 II—Vll. 6!­“/» Sör és szesz .. IV EM,°/o . .■ .. v %%, .... Részvénysör .... 115 .. VIII. W/q Temesi szesz . . .— Népsz. kölcsön . . .—Fővárosi sör ....— Kényszer kölcsön~ Gschwindi ..... 103 Király Sör............. X Polgári Sör ....­Angol-Magyar . . Atlantiéi ................. 81­5 Krausz szesz .... Pannónia Sör . .­Bosnyák-Agrár . . 20 Takarékok 22 71 Földhitelbank— Hazai .­­ • . 50‘8­ Ilelmes . . . • ■» Szlavón Jelz. . • . Kőbányai Tkp. . . •23-5 90 5 Általános Bank «— 18 Magyar Hitel . . . 7L*7 Pesti Haza! .... 132 Ingatlan ................. 212*5 Cseh Bank . . • . Forgalmi Bank % . 16-S 81 3 Textilipar Jelzáloghitel . . » 41*5 Gyapjúmosó ...» 6­5 86-1 Szövőkötő . . . .­. .. Nemzeti Bank « .­­. Olasz Bank . .­­ . 215 72 Goldberger Győri textil • . . « 35 Közp. Jelzálog . . Mercur 27­5 Pamut .......................­­ 10 Osztrák Hitel . . 41 Szegedi kender . . Keresk Bank • . . 108 Unió textil . . . Wiener Bankver. Olajművek Marcé! petróleum 16­8 Különféle Bont ................... Győri bőr.................­Olajművek .... Bánya és tégla Bauxit-truszt . » . . Bencémi­ . 63 130 a l’apir ....... a. V Féltén Hangya . ...... 25 Borsodi . . . i • • « ' T Szentlörlncl *T 52 Cement Vasutforgalml . . . —• Kohó . • • . ; i . . i 65 Drasche * s • • 150_ 212 Aszfalt ................. 20-9 20 Ált. Kőszénbánya 652 ■ Móri szén * . . . s— Nagybátonyi . . * . 30-5 46 9­ Urikány! . . . . 1-251-igét szán a tórium 28*6 5 2 Szállodák Lukácsfürdő ....— Vas és gép Vagongyár . ...» Rimamurányi . » %­rloessemann ...» Schuiler Tendloff ....»«* Faipar Mercur fa— Lhnaharaszti ....— Bányagép ................. Egyes. Fa .....— _ Csáky ........................— Guttmann ...in— Bródi vagon .... 10­ 8 Hazai fa . . . . a » SGazdasági gép . . 11 — 1* egy*ver .................... 262 — Fémkeresk. .... 42 — Ganz-Danubius . . 99 5 _ Ganz-Villamossági— 46 Győrffy—Wolff . . . 6*5 Lichtig . f . * t s ? -öj'5 Hofherr Kaszab ......* 10-1 62 Rézbányái , a ■. . a Stahno . . 12 5 Szlavóniai . 3 . . a ,8 Láng ........................... MAG ....................... . 1­89 i Liék bútor i • . y 149Magyar acél . . . , 41-5 Viktória bútor • . * Zentál .................... .—Belga fém Lámpa .................* , 120 Chaudoir ......7 Közlekedés Vegyipar ................. 5 b Adria . . ..•««» Városi * . 5 . . . Búr Délivasút s . s­­ i • MFTR 9-2 29 82-5 28 35-5 Helyiérdekű s « «­­ Levante . . . *1 5 40 8-2 Unitas autó *»«-» Vulkán 6- 5 7- 5 Miskolci . • • ? 30 3— Tröszt . . . . s s « Nyomdák u­­nica ........ Athenaeura .... * 11-6 Diana ......»» 107.5 Fővárosi . . a a a 4 10Flóra ....................... *— Franklin . .. . • » 30 mg. műtrágya « 36 30 Keleti-Murányi 6 -42 8K­evn szappan • . %— __ Révai . s , a a . s 12-5 Szikra ....**•«­Rigier ........­Törö­k­ ....................— Stephaneum ...» 20 Dr Wander . . * *“ Ujságüzem . . ...— Vv ttu itt ! 6-5 Gáz és villany Malmok 110 Back-"\:',. ■'■ Borsod-Miskolci . . 15-2 Auer ................ isihegyei 30 Békéscsabai .... 70 Biztosítók I. Bpesti Gőzra. . 25 5 60-5 Törökszentmiklósi Gizella ................ 12-5 Magyar-Francia 57 19— Királymalom -.sí, Pannónia * s s •* •. *— Festi Viktória i •. »— Pátria . » v r . Transdanubla 1 Magyar Bizt. Vegyipar Alig fordult elő kötés a bécsi tőzsdéit Bécs, márc. 1. (Saját tudósítónktól.) Az üzlet a mai érték­­tőzsdén is­ vontatott menetben folyt le, amit részben ösztönzések, részben megbízatások hiányára vezetnek vissza. A legtöbb értékben kötés nem is volt. Az arbitrázs-értékekben is csak egyes kötések fordultak elő. Éredklődés mutatkozott építőipari, fémipari, vegyi- és üvegipari részvények iránt. Gyengébben Ten­dáltak a szállítmányozási vállalatok, textil és­­villamossági részvények. Zárlat: Wiener Bankverein 21, Angol Ma­gyar 109.25, Kredit 51, Magyar Hitel 94.1, Anglo 20, Niederöst. Eskempts 109.70, Lan­­derbank 28.25, Mercurbank 20.3, Őst. National­­bank 330, Duna—Száva—Adria 11.10, Állam­­vasút 34.40, Dynamit Nobel 619.5, A. E. G. Union 27.70, Siemens 185.75, Kohó 39.75, Salgótarjáni 57.35, Trirailer 57.8, Alpine 35.10, Féltén 58.75, Őst. Hofherr 7.25, Magy. Hofherr 12.8, Mannesmann Coburg 18, Rima 101.75, Karpathen 5.56, Magyar Csikor 146, Őst. Eisenbahnverkel­r 44.5, Magyar Vasut­­forgalmi 51.25. (—) Előadás a kisipar racionalizálásáról. A Magyar Kézműipa­rosok és Kereskedők Országos Szövetsége VII., Hársfa­ utca 21. szám alatti helyiségében Szél Jenő, a Budapesti Kisipari Hi­telintézet vezérigazgatója március hó 8-án, szom­baton este 8 órakor „A kisipar racionalizálása11 címmel előadást tart. Vendégeket szívesen lát a szövetség. (—) Csír''"k. Sebők Sándor divatárukeres­kedő ellen a szolnoki, J Benke Zoltán kiskun­­dorozsmai kereskedő ellen a szegedi, Lerch János szatócs ellen a budapesti kir. törvényszék a cső­döt megnyitotta. ír szenzációs műsor utolsó három napja Szerdán premier Elővételi díj nincs! TELEFON: József 443­ 76 Helyárak 50 fillértől 3 pengőig SETHLEH-TÉRI SZIKÉID Halványsárga rózsa premier ma szombaton este VÁROSI SZÍNHÁZ Hivatalos valuta- és devizaárfolyamok Angol font (1 font) 27.70—27.83, Belga frank (100 frank) 79.40—79.80, Cseh korona (100 kor.) 16.87—16.97, Dán korona (100 kor.) 152.63—153.25, Dinár­ (100 dinár) 9.95—10.03, Dollár (100 dollár) 509.20­—571.30, Francia­ frank (100 frank) 22.40—.22.70, Hollandi- forint (100 írt) 228.90—229.90, Lengyel zloty (100 zloty) 63.95—64.25, Lei (100 lei) 3.37—3.41, Léva (100 leva) 4.11—4.17, Líra (100 líra) 29.93—30.25, Német márka (100 márka) 130.30 —136.90, Norvég korona (100 kor.) 152.60— 453.20, Osztók sehiliing (100 sehilling) 80.35— 80.75, Spanyol pezeta (100 pezeta) 67.80—70.80, Svájci frank, (I­K) frank) 110.05—110.55, Svéd korona (100 kor.) 153.15—153.75, Amszterdam 228.97.5—229.67.5, Athén 7.38— 7.48, Belgrád 10.06—10.09, Berlin 136.30— 136.70, Brüsszel 79.55—79.80, Bukarest 3.39—.­3.41, Istambul 253.00—256.00, Kopenhága 152.85 153.25, London 27.76—27.84, Madrid 09.20— 70.80, Milánó 29.92.5—30.02.5, Newyork 571.30 —572.90, Oslo 152.80—153.20, Paris 22.33.5— 23.40.5, Prága 16.91.5—16.96.5, Szófia 4.12.5— 4.16.5, Stockholm 153.35—153.75, Varsó 64.02.5— 64.22.5, Wien 80.45—80.70, Zürich 110.22.5— 110.52.5, Megszilárdult az irányzat a ber­ni tőzsdén Berlin, márc. 1. Saját tudósítónktól.) A hétvégi tőzsdén r­­eekulá­ció visszavásárlási hajlandóságot ura látott, annál is inkább, mivel a politika­i helyzet már reményteljesebbnek, mutatkozik. A konjunktúra-kutató intézetnek jelentése szerint­­a gazdasági életben javulás várható. Dacára a megbízatások hiányának, az első jegyzések 1 százalékkal magasabbak voltak. A heti piacon a helyzet egy árnyalattal köny­­ny­ebb. Napipénz: 716­ százalék,­­havi­pénz 6%—814 százalék, áruváltó forgalom nélkül maradt. Az első jegyzések után a for­galom, tartott irányzat mellett, nyugodt volt. Zürich, márc. 1. (Zárlat.) Páris 20.27, London 25.19, New­york 518.321/s, Bruxelles 72.20, Milánó 27.16 Madrid 63, Amszterdam 207.77V?, Berlin 123.66, Wien 73, Szófia 3.75Vs, Prága 15.35, Varsó 58.0/Vj, Budapest 90.60, Belgrád 9.123/i, Bukarest 3.08. Árverési hirdetmény. Késedelmes adósunk terhére és veszélyére a K. T. 306. §-a alapján az Árverési Csarnok hiva­talos kiküldöttjének közben jöttévé) 1930 március 3-án délelőtt 9 órakor Paas Gyula szállítócég telephelyén, V.. Géza­ utca 5. szám alatt árverést tartunk. Árverés alá kerülnek zálogjegyek. Vételi illeték és árv­erési költség a vevőt terheli. Gazdasági és Forgalmi Bauk­cró , Budapest, V. Széchenyi­ utca 10. (—) A Magyar Általános Ingatlanbank Rész­­vénytársaság február 27. napján tartotta mér­legülését báró Madarassy-Becs, Marcel elnöklete ■alatt. A zárószámadásokat Halom Dezső vezérigazgató terjesztette elő. Ezek szerint a­ ■tiszta nyereség 1.012.096 P (tavaly 947.146 P). A bruttó hátbérjövedelmek összege 1,498.301 P (tavaly 1,300.408.P) tett ki. A­ lebonyolított in­gatlanüzletek,­ kamatok, is szelvények jövedelm­e 948.392. I’ volt. A folyó évben értékesítette a bank albertfalvai nagy telekblokkját, melyen a Társadalombiztosító Intézet megbízásából 307 családi házat épített. Ezen üzlet eredménye azon­ban még az idei nyereségben nem szerepel. A bank befejezte továbbá Vilmos császár­ úti bér­­házblokkjának építkezését. Az igazgatóság azt fogja javasolni a közgyűlésnek, hogy úgy mint tavaly, részvényenként 14 % (28%) osztalék fizet­tessék, tartalékalapba helyeztessék GO.OOO P, ami részvényenként 1 P-nek felel meg s ami által a 3.000.000 P alaptőkével rendelkező intézet tar­talékalapja 4.420.000 P-re fog emelkedni. Nyere­ségátvitel jövő évre 72.024 P. A közgyűlés már­cius 18-án lesz, a szelvények március 22-étől fog­nak beváltanni. — A postatakarék új kamatlába. A pénzügyminiszter február 25-én kelt rendele­tével március 1-től kezdődő hatállyal a m. kir. postatakarékpénztár takaréküzletágában a) a takarékbetétek után fizetendő törzskamatlábat 6%-ban, b) a különleges kamatozású betétek kamatlábát pedig 6%%-ban állapította meg­.­­ Az Új Nevelés Világligájának német el­nöknője dr. Flisabeth­­­lotten a napokban Bu­dapestre érkezik. Elnöktársa A Ferriérenck, aki tavaly az Akadémiában tartott nagysikerű elő­adást. Az Új Nevelés Ligája ma a legnagyobb pedagógiai szervezet. "Nyáron Dániában, a világ minden részéből összesereglett 2000 nevelő rész­vételével tartotta kongresszusát. Rotten szug­­gesztív erejű kitűnő szónok. Március 3-án este háromnegyed 8-kor előadást tart a Lloyd-terem­­ben (Mária Valéria­ utca 12.). — Dr. Takács Alicéról mélyreható tanulmány jelent meg a női felszabadulás szempontjából dr. K. M. tollából a „Dolgozó Asszonyok Lap­jának 11 márciusi számában. Dr. Slitoók Emma a könyvtárosnő munkáját ismerteti. Gróf Teleky Sándornéról (Szikra) Ney Jolanda ír érdekes cikket. A lapot szerkeszti dr. Bródy Ernőné. Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési ára egy fél évre 3 pengő, egész évre 6 pengő. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, Jókai­­utca 4. Telefon Aut. 297—46. Mutatványszám kapható. Újságos bódékban árusítják.­­A belföldi forgalomban a közvetlen össze­köttetésben álló városok előfizetői között a bejelentéstől számított 10 percen belül azon­nali beszélgetést folytathat. A legszebb magyar ünnep hetében vigyük gyermekei lset a k­isee­bb magyar me-ejVé ho* KIRÁLYOK KINCSE Látványon m seját k 5 képbe Minden neme­­s n­yrondolko a szülő n­ kimsö meg gyer­me­­keiV.sl­e t a nagysikerű színdarabot Lakner bácsi gyermekszinháza Uj SZINHÁZ Révay-ut a 18 Telefon 214-12

Next