8 Órai Ujság, 1930. június (16. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

Mas Ai AusiCrMIMI kiutasított Mussolini* MnC egysserár bersagliere ájjégl a» osztrák tatárt / bb lÉDfe Kni ■ sí ö ^^11,­­ B»d»pe«t,­­®S© június 1. íj*& m 'm&r M­ii.ft­.asrg XV*’évfolyam 123# sz* Szerkesztőség: Vili. Miét, Rik Szilárd-rica 4. KiaMMai: József-víl 5. TdetaztaaiÉ: József 463—06, 463-07, 463-08, 463-09 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 11.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 21.60 PENGŐ NEGYEDÉVRE 7.20 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 10.40 PENGŐ EGY HÓRA 2.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 3.60 PENGŐ FŐSZERKESZTŐ: DR­­MARÁNYI EMIL EGYES SZÁM­ÁRA HELYBEN. VIDÉKEN ÉS PÁLYA­­UDVAROKON 10 FILLÉR. AUSZTRIÁBAN 20 GROSCHEN, JUGOSZLÁVIÁBAN 2 DINÁR, FRANCIAORSZÁGBAN 1 FRANK, OLASZORSZÁGBAN 1 LIKA 5*8553 A nádfonatú karosszék és a talmi demokrácia (ii. e.) A tízesztendős Trianon egy régi kolozsvári emléket ju­ttat­ eszembe. Kun Bélának, a proletárdiktatúra magyar­­országi apostolának visszaéléseke miatt távoznia kellett a Munkásbiztosító-pénztár és egyúttal a szociáldemokrata párt élé­ről. Egy választékosan öltöző, divatos, jól vasalt ruhájú, monoklicsiptetővel sza­ladgáló, vöröses göndörhajú, egyébként kultúrált úr jött helyére a fővárosból. Vincze Sándornak hívták.­Egyike volt ké­sőbb, 1918-ban a kolozsvári lázadás meg­szervezőjének. Az aradi tárgyalásokon tel­jes liberalizmussal és tele tüdővel állott azok mellé, akik Erdélyt átadták a romá­noknak. A proletárdiktatúra idején Pestre került, a főváros egyik hangos, véres­­szájú népbiztosa lett­, aki persze maga is a szovjetházban ütötte fel tanyáját. Ez a Vincze Sándor azzal kezdte ko­lozsvári karrierjét, hogy a Kikaker­­kávéház terraszára kikövetelt a maga számára egy nádfonatú karosszéket. A­­derék és jómodorú kávéháztulajdonos legnagyobb megrökönyödésére a fehérre festett vasszékre, amelyen mi és a ná­lunk sokkal nagyobb urak ültek, csak lábait rakta fel. Ebéd után gomblyuká­ban minden nap friss őszi rózsához ha­sonló virággal — már akkor inklinált érte — jelent meg a kávéházban és fekete kávéjához Cointreaut rendelt. Nagy dolog volt ez kérem! Mert Kolozs­várott megtörtént, hogy az azelőtti nap­ról kocsmában rekedt jogászok másnap délben még pezsgőt ittak. De a fekete kávéhoz likőrt senki sem rendelt. A dél­utáni uzsonnakávé körül is volt valami exkluzivitása, ha több nem, legalább az, hogy a pincérekkel valami hallatlan prepotens hangon lépett fel. Nekünk kiskaliberű vidékieknek — így ivott minket — nem igen ment fe­jünkbe ez a dolog. Már az is furcsán hatott ránk, hogy mialatt mi pesti napi­lapokat olvastunk, ő Marxot, Kautskyt, Kropatkint rakatta fel asztalára, lévén­­ezek a könyvek az ő tulajdonában elrak­tározva a kávéháziban. De hozzá voltunk szokva a Schwartz Miksa szerény meg­jelenéséhez, aki csak a szociáldemokrata párt népgyűlésein követelte az akasztófát és a Kun Béla rendetlen, piszkos öltözködé­séhez és mosdatlan szájú kávéházi kiséé­lejtéseihez. Vincze Sándor azonban sem elődeitől, sem tőlünk nem zavartatta magát. Sőt egyszer, amikor a pincér elfelejtette azonnal kihozni a nádfonatú karosszéket és emiatt parázs botrányt rendezett, egyik kollegánk meginter­pellálta, hogy neki mint szocialistának talán mégsem kellene ilyen arisztok­ratikus allűrökkel élnie, a következő vá­laszt adta mindannyiunknak: — Önök nagy tévedésben vannak, ha azt hiszik, hogy elveim miatt lemondok mindazokról a gyönyörökről, amiket a modern ember életkörülményei között el­érhet. Az aszkétaságot szamárságnak tasta. «Asíö»én 2 Sfigeek nincsen, hejye. Nekem nem az a célom, hogy herceg Esterházy vagy Jósika Samu báró két­­három szobában húzódjék meg. A se­lyembéléses ruhákról, a divatos öltözkö­désről, a nádfonatú karosszékről, a kár­tyáról, a pezsgőről, a kényelmes kiszol­gálásról sem akarom leszoktatni az em­bereket. Ellenkezőleg: az a törekvésem, hogy nekem is legyen a herceg Ester­­házyéhoz hasonló palotám, mi is járjunk selyembéléses ruhákban és elvtársaimmal együtt minél kevesebbet dolgozzunk és élhessünk, ha kedvünk tartja a kártyá­nak, a lóversenynek, a pezsgőnek is. Igaz, hogy Vincze Sándor és társai a diktatúra idején elveik konzekvenciáit csak a maguk javára vonták le. Mert ők beköltöztek a herceg Esterházy palotá­jába, de a herceget kikergették onnan.. A selyembéléses ruhákat lehúzták régi tulaj­­donosaikról és azokat maguk húzták fel. A karosszék, a pezsgő, szóval a jólét szim­bóluma is csak nekik jutott a Szovjetház­ban, nem részesítvén belőle azokat sem, akiknek vállain felemelkedtek és akik velünk együtt éheztek és nyomorogtak. Végeredményében azonban a Vincze Sán­dorok, amikor még nem részegednek meg a hatalomtól, nem foglalták el Magyar­­országot é­s a kórházi ágyon fekvő, elalélt nemzetre nem törhettek rá lopott puska­tussal, azt hangoztatták, nem minden sze­rénytelenség nélkül, hogy a jólétben, az életmódban, herceg Esterházyhoz kell fel­emelkedni. " Most egészen más nótát fújnak. De nemcsak ők. Fájdalom, a társadalom szé­lesebb rétegeiben is mindinkább elterpesz­kedik egy másik olyan szélsőséges fel­fogás, amelynek egész gazdasági éle­tünkre, nemzeti termelésünkre és fogyaszt Kárpáthy Kamilló az új h­onvédfőparan­csno­k Holnap jelenik meg a kormányzói kinevezés (Saját tudósítónktól.) Horthy Miklós kormányzó a Jánky Kocsárd lovassági tábornok távozásával megüresedett hon­védfőparancsnoki állást — a 8 Órai Újság értesülése szerint — a mai na­pon betöltötte és új főparancsnokká Kárpáthy Kamillo altábornagyot, az eddigi honvédgyalogsági szemlélőt ne­vezte ki. Kárpáthy Kamillo altábornagy ki­nevezése széles körökben kelt igen nagy megelégedést és örömet, mert az új főparancsnok személyében a nem­zeti hadseregnek egyik legkitűnőbben képzett és jellembelileg is egyik leg­kiválóbb katonai egyénisége kerül a hadsereg élére. Az új főparancsnok a világháborúban mint egy gyalogsági ...................................................... hadosztály vezérkari főnöke teljesített szolgálatot, majd később egy gyalog­ezred parancsnokságát vette át és hadi­tetteivel számos magas kitüntetést szerzett. A Károlyi-forradalom kitöré­sekor, 1918 október 31-én, mint vezér­kari ezredes, a honvédelmi miniszté­riumban volt beosztva. Ebben az idő­ben történt, hogy Károlyi Mihály és Lisider Béla, a forradalmi hadügymi­niszter megjelentek a honvédelmi mi­nisztériumban és különböző rendelke­zéseket adtak ki. Kárpáthy Kamilla ezeknek a rendelkezéseknek végrehaj­tását kereken megtagadta. Határozott fellépésének következményeképpen nyomban eltávolították őt a honvé­delmi minisztériumból. A forradalmak bukása után Kárpáthy Kamilló újból a honvédelmi miniszté­riumban, mint csoportfőnök kapott fontos ügykört, majd az első vegyes­dandár élére került, legutóbb pedig gyalogsági szemlélő lett. Ebben az utóbbi beosztásában érte a magas kor­miányzói kinevezés. Kárpáthy Kamilló hétfőn délelőtt veszi át a főparancsnokságot, amiről már értesítette is a csapatokat, de a puritán jellemű új főparancsnok kö­­zölte egyidejűleg azt is, hogy új pozí­ciójának átvételével kapcsolatosan minden ünneplést, minden ünnepi for­mát határozottan mellőzni kíván. A kinevezés valószínűleg holnap jelenik meg a Honvédségi Közlönyben. M megszökött minden percben rendőrkézre kerülhet Barátját,a bankrabló asztaloslegényt kora hajnalban elfogták a detektívek Négyszáz pengő híjával megkerült az el­rabolt pénz (Saját tudósítónktól.) Soha még olyan izgalommal nem figyelte a közönség egy rendőri nyomozás sorsát, mint a­ tegnapi bankrablás ügyében. Pontosan, precízen megállapított terv szerint járt el a Leszámítolóbank álarcos, fegyveres banditája s példátlan hidegvérrel, va­­lósággal bravúros ügyességgel sikerült­­ a zsákmánnyal elmenekülnie. Óriási izgalommal lesték városszerte a rendőri nyomozás eredményét és a detektívek nagy buzgalommal fogtak hozzá a munkához. Egész éjszaka tar­tott a nyomozás. Hajnalra egészen frappáns módon sikerült is eredményt elérni: egy rendőri riporter segítségé­­vek sikerü­lt a rabót elfogni. Egy reggeli lapnak a munkatársa, Révész György rendőri riporter vezette nyomra a rendőrséget s az ő útmutatása mellett tartóztatták le az álarcos rablót, aki nyugodtan aludt a lakásán, ahol egy deszka alatt elásva megtalálták szinte hiány nélkül az elrabolt 161.000 pen­­gat is. . ___1

Next