8 Órai Ujság, 1931. március (17. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-19 / 64. szám

Csütörtök 4* OndaE­loWusstG 1931 MARCTUS 14 Hárommiliárdos bányaper az ítélőtábla előtt (Saját tudósítónktól.) Fronius Vilmos, a Steinl-féle kávébehozatali cég egykori vezér­­igazgatója, továbbá Zadák József, Lee Péter és Huber István sertéskereskedők, valamint Jerra Sándor kereskedő néhány évvel ezelőtt, szerződést kötöttek az Angol-Magyar Bankkal a Tolnavidéki szénbánya terület kiaknázására. A felek a szerződés értelmében közösen meg­állapodtak abban, hogy megalakítják a Tolna­­vidéki Szénbánya részvénytársaságot. A szer­ződésnek volt egy pontja, amely szerint a banknak bizonyos eset bekövetkezésekor jogá­ban áll a Tolnavidéki részvénytársaságot fel­számoltatni. Ez a felszámoltatás később be is következett, ami miatt az eredeti bányatulaj­donosok és a részvénytársaságba később be­kapcsolódott Román József nagybérlő, polgári keresetet indítottak az Angol-Magyar Bank ellen. A felperesek együttvéve több mint három­­­­illiárd koronát követeltek a bankon, kerese­tüket azonban az elsőfokú bíróság, a budapesti királyi törvényszék elutasította. A felperesek fellebbezése folytán a kir. ítélőtábla elé került az érdekes bányaper, amelynek Szekeres-tanácsa, most hirdette ki másodfokú határozatát az ügyben. Eszerint a tábla a törvényszék elutasító ítéletét helyben­hagyta és a felpereseket egyetemlegesen 10.000 pengő, Román József felperest pedig külön 5000, pengő fellebbviteli költségben marasztalta el. Megállapította a tábla, hogy az alperes banknále kétségtelenül joga volt a Tolnavidéki Szénbánya Rt.-et felszámoltatnia. Ha a fel­számolók tevékenységéből a felperesek egyi­­kére-másikára nézve esetleg kár is káromlott, ezért a felpereseknek az alperes bankkal szem­ben megállapítható kereseti igényük — a tábla határozatának megokolása szerint ■— nincsen. A pesti izr. hitközség elnökévé újra Bern Samut választották meg (Saját tudósítónktól.) A pesti izr. hitközség újonnan megválasztott képviselőtestületének alakuló, választó közgyűlésén dr. Barna Ká­roly választási elnök elsősorban elrendelte a szavazást húsz képviselőtestületi tag választá­sára a hitközség ama tagjai sorából, akik mű­ködésükkel a magyar zsidóságnak díszt és dicsőséget szereztek. A titkos­ szavazás eredményeképpen a követke­zők lettek a hitközség képviselőtestületének új tagjai: dr. Balassa József tanár, dr. Baumgarten Nándor, Beimer Sándor, Bleier Mór, Faludi Gá­bor, dr. Feleky Hugó, Fényes Adolf, dr.­Fried­­rich Tivadar, Gál Gyula, dr. Gold Simon, Koh­­­jier Vilmos, dr. Körmöczi Emil, dr. Lévy Béla, Magyar­ Mann­heimer Gusztáv, Ormódy Vilmos, dr. Pap Salamon, dr. Patai József, Boőz Rezső, dr. Török Lajos, báró Weisz Alfonz. A hitköz­ség elöljáróságának tagjaivá a következőket vá­lasztották meg: dr. Buday-Goldberger Leó, dr. Dési Géza (új), Drucker Géza (új), dr. Fábián Béla, Frey Kálmán, dr. Glicksthal Samu,­ dr. Gruner Vilmos, dr. Baján Harcél, Kaszab Ele­mér (új), dr. Kecskeméti Adolf, báró dr. Koh­­ner Adolf, Nagy Andor, Steh­l Samu, Vértes Emil, Vészi József (új), Vida Jenő, dr. Wilheim Adolf, dr. Zahler Emil. Ezután következett a ■hitközség elnökségének megválasztása az elöljá­róság tagjainak sorából. A közgyűlés 155 szava­zattal egyhangúlag választotta meg újból öt évre a hitközség elnökévé Htern­ Samu udvari taná­csost, elnökhelyetteseivé pedig dr. Glücksthal Samu felsőházi tagot és dr. Hajdú Harcél fő­városi bizottsági tagot. — Bicskázás a favágás után. Nagykőrös­éül jelentik: Hajdú Pál és Horváth Balázs gazdalegények a favágás után ittas állapot­ban mentek hazafelé a Nagyerdőből. Előttük sialadt Kovács Ambrus tanyai legény is, Hor­váth Balázs régi haragosa. A két ittas ember utánavetette magát és ütlegelni kezdték. Ko­vács futva igyekezett támadói kezéből mene­ik­ülni s mikor ez nem sikerült, önvédelemből bicskát rántott. Az éles bicska Hajdú Pál arcát szemétől az álláig végighasította, s a karján is súlyos sebet ejtett. Hajdú, a vér­veszteség miatt, eszméletét vesztette. A tanyai lakosok szállították a városba. Az eljárás meg­indult. — Pénzbüntetésre ítéltek egy gázoló úri­­s­sszonyt. Simányi Sándorné született Mind­szenty Beatrix a Németvölgyi­ úton autójával el­ütötte Schwanzer Pál motorbiciklistát, aki súlyo­san megsérült. A büntetőtörvényszék emiatt Si­­m­ Monyinét 300 pengő pénzbüntetéssel sújtotta, mert nyomatékos enyhítő körülményként esett a latba az, hogy a sértett is gondatlan volt. A tábla Diise­rdy-VinéjasA most az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, ami ellen a vádlott és védője semmiségi panaszt jelentett be. öröklakás A mai modern követelményeknek mindenben meg­felelő, olcsó, elsőrendű kivitelű öröklakások felzítalék lakhártörlesztéssel: Tátra-utca, Horthy Miklós-út és Bosnyák-u­tcai házak­ban,­­Thököly-út közvetlen közelében.) Bővebbet: GÁBOR MIKLÓS mérnök, öröklakás- és kislakás­­építő irodáiéban, V., Mérleg­ utca 2., I. 6. szám. Dél­előtt 10-től t-itt­­télatta­m é-ig. Telefon: fü-ret. Ezüstfogantyús vagy tinksapka? Érdekes kulisszatitkok a Turul Szövetség bajtársi egyesületei és a MEFHOSz közötti Háborúságból (Saját tudósítónktól.) Legutóbb adott hírt a 8 Órai Újság a Mefhosz közgyűléséről s megírtuk, hogy éles ellenzéki kritika fogadta a lelépő elnök beszédét. A közgyűlés izgalmas jelenetei bepillantást engedtek abba a harcba, amely a magyar egyetemi és főiskolai diákság körében évek óta folyik már. Acsáry László, a MEFHOSz távozó elnöke görögtüzekről, ra­­kétázásokról, szereplési féltékenységről, örök­­fiatal diákvezérekről, elgáncsolásról, nemtelen mozgolódásokról beszélt, míg a szavait követő kritika élesen tiltakozott a bajtársi egyesületek bírálata ellen. Mert az ellenfelek: a MEFHOSz és a Turul Szövetség, a magyar egyetemi és főiskolai bajtársi egye­sületek országos központi fővezérsége. A magyar ifjúság mai általánosan ismert válságosan súlyos helyzetében minden meddő rivalizálás katasztrofális lehet; produktív, építő, nemes versengésre van szükség egész­ségtelen, erői­vel lekötő és bénító széthúzás helyett. S hogy széthúzás folyik a hatal­masan kiépült és megizmosodott bajtársi egye­sületi központ s a nálánál alig fél évvel később alakult MEFHOSz között, azt bizonyítják nemcsak a tegnapi számunkban megírt köz­gyűlési izgalmak is, hanem az a nyilatkozat, amelyet a Turul Szövetség részéről tett a­­S­orai Újság munkatársa előtt Eszterhás István, a­ szövetség országos vezére. — A MEFHOSz — mondotta — régóta támadja a bajtársi egyesületeket. Hogy­ a két felet jellemezzem, elég néhány adat: a MEFHOSz közgyűlésein 30—50 ember vesz részt, a Turul legutóbbi pécsi követtáborán háromszázan jelentek meg. A MEFHOSznak már évek óta nincs ifjúsága, alig vannak tagjai, úgyszólván csak elnöksége, tisztikara van. — Ami a MEFHOSz „vádjait“ illeti, azokat le kell szállítani kellő értékükre; csipkelődé­sek, amelyekkel a Turul leszámolt. Örökifjú diákvezérek? A Turul vezérségéinél a funkcionáriusok átla­gos életkora 20—22 év. Az összes diákvezető közül éppen Acsay László a legidősebb ... — Érthetetlen­, hogy miért, ingerkedik a­ MEFHOSz a bajtársi egyesületükkel. Mi tiz éve dolgozunk, politikával nem­ törődünk, rek­lám nélkül haladunk át magunk útján. Ünnep­ségeken a Turul állítja a szónokokat, felvonu­lásokon a mi egyesületeink szerepelnek, Rothermere lordot a mi küldöttségünk kereste fel Angliában, Word Price a Turul debreceni kerületének küldött serleget, amelyet épp va­sárnap avattunk fel, tagjaink tanulnak és dol­goznak száz és ezer nehézség közepette, a támadást, amely egy ember véleménye volt s amely ötven ember előtt hangzott el, nem érint­heti a Turult, amelynek ma 9000 aktív tagja van az országban, a budapesti, pécsi, miskolci, szegedi, debreceni és kecskeméti kerületekben. — A magyar ifjúságot a Magyar Nemzeti Diákszövetség képviseli ,így befelé, mint ki­felé. Ide tartoznak: a Turul Szövetség (a végzettekkel együtt) 15.000 taggal, a Hungária Magyar Technikusok Egy­esülete 4500 taggal, a Katolikus Diákszövetség (Emericana, ka­tolikus körök, Szent Imre-körök, kongregá­ciók) 10.000 taggal, a Területi Szövetség (a délvidéki, székely, felvidéki és nyugatmagyarországi diákok) mintegy 500 taggal.­­ Harmincezer magyar egyetemi és fő­iskolai hallgatót képvisel a Magyar Nemzeti Diákszövetség, amelyhez a MEFHOSz nem csatlakozott, holott a saját tanár elnöke, Vámossy Zoltán pro­fesszor úr szólította fel erre. Az idei brüsszeli nemzetközi diákkongresszus pedig a Diák­­szövetséget vette fel a MEFHOSz helyett tag­egyesületévé, mint a magyar egyetemi ifjúság reprezentánsát. A MEFHOSz elveszítette már azt a kivételes pozícióját, amelyet 2—3 éven át betöltött s úgy látszik ez az a sérelem, amely még ma is támadásokra ingerel. — Ami végül azt a vádat illeti, hogy a Turul buktatta meg az „Ifjúság Parlament" megalakítását, megállapíthatjuk, hogy a Turul Szövetség az ellen tiltakozott, hogy szélsőséges elemeket is bekapcsoljanak ebbe . Amikor a szövetség nem folyhatott bele a „diákparlament" összeállításába, akkor sem lépett fel támadólag, hanem egyszerűen félre­állt és nem vett részt ezeken a megbeszé­léseken. — Végeredményben: a MEFHOSz az ezüst­­fogmtyos sétapálcás múlt idők diáktípusát reprezentálja,­­ a Turul Szövetség bajtársi egyesületei pedig lépést akarnak tartani a há­ború utáni magyar problémákkal, kívánal­makkal s megteremtették azt a­ szervezetet, amely nemcsak a tanulmányokban segíti tag­jait, hanem a nemzeti gondolattól áthatva, szociális, jóléti, sport és egészségügyi téren is támogatja, szervezetébe tömörült tag­jait, azt a magyar diákságot, amelynek ma nagyobb szüksége van egységes, alkotó és építő vezetésre, mint valaha. Járatlan utakon és szűk mesg­yéken gyalogolnak Zugló diákjai a távoleső iskolákba Semmi gondoskodás sincs az iskolák szaporításáról . Lassan halad előre a rakoncátlan Rákospatak szabályozása (Saját tudósítónktól.) A legutóbb lefolyta­tott népszámlálás adatai szerint Zugló és kör­nyékének lakossága jelentősen megsokasodott. Kétségtelen, hogy az új lakosság letelepedését nagyban elősegítette a közműveknek az utóbbi években fokozottabb felszerelése és a Bosnyák­­téren létesített piac, amelyek égető hiányokat pótolnak. Mindössze három éve, hogy komo­lyan megkezdték az utcák kövezését, amire különösen szükség volt ezen a nagy­ területen, amely arról is híres volt, hogy nyáron sűrű és vastag porellegek úsztak a levegőben. Különösen nagy jelentőséggel bír a Hajtsár­­útnak a Kerepesi­ út felé végrehajtott kiköve­­zése és így Zugló közvetlen összeköttetést nyert Kőbányával. Ez a nagyforgalmú főútvonal a Kerepesi­ út felé teljesen elkészült, az Erzsé­bet királyné­ úton túlfekvő szakasza azonban látványosságszámba menő elhanyagoltságot tüntet fel. Ennek az útszakasznak az volna a hivatása, hogy Zuglót bekapcsolja a Váci­ út és Hungária­ út torkolatába, azonban a régen beszüntetett homokbányá­szat nyomai mindenütt ott éktelen­kednek és a gödrök, dombok, mélye­dések sokasága lehetetlenné tesz min­den közlekedést. Erőteljes akció indult meg az átrendezés sür­gős végrehajtása érdekében, mert csak így kí­nálkozik lehetőség, hogy az óbudai híd meg­valósítása esetén a zuglói kerület közvetlen összeköttetést találjon a Dimavarttal és az óbudai gyárvárossal. Az útszakaz megnyitásá­ról mindmáig semmiféle előkészület nem tör­tént és a jelek szerint a főváros jövő évi munkaprogramja sem tartalmaz kezdeményezést az összeköttetés megvalósítására. Csodálatos lassúsággal halad előre a kör­nyék legégetőbb kívánságának teljesítése, a Rákospatak szabályozása. Hosszú évek óta csak lépésenként halad előre ez a munka és az idő alatt mindössze csak az Erzsébet ki­­rályné-út magasságáig gondoskodtak a rakon­cátlan kis víz ráncbaszedéséről. Ide tervezik a főgyűjtőcsatornát és ha ez elkészül, akkor elünik ennek a vidéknek a legnagyobb ve­szedelme: a talajvíz. Most minden tavasszal rettegnek az alsórákosi rétek lakói, mert a Rákos­­patak megduzzadt vize kiönt és a lapályos részeken hosszú hetekig mo­csarak képződnek. Azokon a területeken, ahol a szabályozást már végrehajtották, megszűntek a panaszok, de másutt mindenkor felbukkan a talajvíz és lehetetlenné tesz minden kerti kultúrát. Hóban, kánikulában vándorolnak a tanulók Az Egressy-úton valóságos kis iskolaváros áll. Négy­ iskola sorakozik egymás mellett és aki az Egressy-úton szerez tapasztalatokat Zugló közoktatási fejlettségéről, az azt a té­ves következtetést vonhatja" le, hogy Zugló ebben a vonatkozásban mintaszerűen van el­látva. Ezzel szemben sajnálatos valóság, hogy Zugló összes iskoláit ezen a vidéken kon­centrálták, ami súlyos feladat elé állítja úgy az iskoláztatókat, mint a tanulókat. Az Egressy-út ugyanis távol esik a kerület centrumából és a gyermekek sokszor járatlan utakon és a kert­gazdaságok szűk­ mesgyéin igyekeznek a távolfekvő iskolába, mert a népsűrűség központjában nincsen iskola. Legutóbb nyitották meg a Miskolci­ úti elemi iskolát és az alig néhány hónapja működő tan­intézetben már most váltakozó rendszerű taha­­tást vezettek be. A tanulógyermekek egy részét délelőtt, másik részét pedig délután lehet csak az iskolába beengedni, mert a létszám lénye­gesen túlhaladja a rendelkezésre álló kereteket. Zugló intelligens lakossága joggal kö­vetel tehát még két elemi iskolát és egy gimnáziumot,­­ mert ezek elengedhetetlen szükségletei a köz­oktatás rendezésének. A rossz közlekedési lehetőségek miatt sokszor egy teljes óráig is eltart, amíg például az Erzsébet királyné-út végén lakó tanulók az Egressy-úti iskolákhoz eljutnak. A középiskolák látogatói az István­­úti gimnáziumba járnak, amely ugyancsak távol esik a kerület külső negyedeitől. A zuglói­ iskolák különben arra is szolgálnak, hogy­ kielégítsék Pestújhely és Rákosszent­mihály közoktatási igényeit, mert mindkét község úgyszólván összeépült a­ XIV. kerü­lettel. Az iskolaügy rendezése eddig csak ígéret formájában történt meg. Az iskola­­építési programban egyelőre, azonban nem szerepel Zugló és ezért alig van remény arra, hogy a­ közeli években ezek a követelések kielégítést nyerjenek. — XXXVI. Rácz Laci cigánykirály nyilat­kozata. Ősz fejével, fekete szemöldökével, el­pusztíthatatlan temperamentumával megjelent szerkesztőségünkben Rács Laci, a cigánykirály, hogy a visszavonulásáról szóló álhíreket meg­cáfolja. Az alábbi nyilatkozat közlését kérte tő­lünk s mi készséggel teszünk eleget kérésének. A nyilatkozat így hangzik: „Tudatom a magyar cigányzene-szerető közön­séggel, hogy a régi zenekarom megvan. A cigány addig muzsikál, míg meg nem hal Én pedig élek, hála Istennek és hatvanhárom évemmel még bírom a vonót. Erről azért beszélek, mert az öreg cigányt „eltemették". Azt írták rólam tévedés­ből, hogy nem muzsikálok már. Muzsikálok biz én, mert a muzsika az életem és nótázás nélkül néma a cigány. Valamikor — ki emlékszik rá —a béke volt és egy huszonegymilliós ország barát­­örömét muzsikáltam vén, fekete, száraz fámon. Kevesebb lett az ország, kevesebb lett a kenyér, meg az öröm. Az öregek is meghaltak, én vagyok még csak az utolsó a nagy cigányok közül. Meg Béla, az öreg Berkes. Minket is nemsokára ki­­kísérnek a Lehullott a rezgő nyárfa... hangjai mellett. Túl majd találkozom apámmal, a nagy cigányok legnagyobbjával, akinek hegedűjéből először sírt fel a Lehullott a rezgő nyárfa levele... De addig is, míg meg nem halok, Isten bizony mondom, muzsikálok. Elhúzom régi gyönyörűsé­ges nótáimat mind, ebben a furcsa jazzbandos világban. Aki még őrzi emléküket, jöjjön, hall­gasson meg. Szombattól az Andrássy-úton mu­zsikálok, kávéházban. 36-ik Ráca Laci, a cigányok királyai­­ — Gyóni Géza-emlékü­nnepély. A kraszno­jarszki­­tábor volt magyar hadifoglyai március 27-én, pénteken d. u. 6 órakor Gyóni Géza emlé­kezetére hangversennyel egybekötött, művészi m­űsorú emlékünnepsést rendez gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és Gömbös Gyula honvé­delmi miniszter fővédnöksége alatt a Zeneaka­démia nagytermében. Eósport Csütörtökön: ügetőverseny Az év első hétköznapját­­bevezető nyeretlen, versenyben mutatkozik be a Körmendi Dénes Flórikája, amelyet kitűnő munkateljesítményeik alapján nehéz lesz megverni. Nelson, Pillangó és Láva az utána következő esélyek. Az Üllői-díjban Etália, Hadúr, Munkács és Gitana a legesélye­sebbek. Az eladóversenyben Vétek, a Pompás­­istálló krekkje, vagy Cigánybáró cserélhet gaz­dát. Talán a nap legérdekesebb versenye lesz, a 2200 méteres­ Dráva-díj, amelyben Ndtyika, Berci, a Broadway-i vikló kiküldöttje és Rézi kö­zött várható szép küzdelem. A nemzetközi lovak hendikepjét Dacaponak kell megnyerni, ha csal, Kovács II. ismét mást nem gondol. H ha ez be­következik, akkor Charlston, Jutalom és Grafit lehetnek helyezve. Az Országúti-díjat, ha indul, legutolsó jó szereplése alapján Tamerlannak kel­lene megnyerni. Komoly ellenfele lehet Motola, Leopárd és Eszter II. Jelöltjeink: I. V­lórik­a — Nelson — Pitlanoó. II. Hiába — Hadúr — Munkács. III. Vétek — Pomvás-ist. — Cigánybáró. IV. (Matyóka) — Bét'ci — Broadway-ist. Kézi. V. (Dacano) — Charlston — Jutalom Gráf­fit. VI. Tamertan — Motola —~ Eszter II. X A Jankovich-emlékversenyben (Nagyalagi akadály) a benevezett lovak súlyai a következők: Hetykelány 63%, Pravda 78, Túzok 66, Rondino 73, Ma­garéta 66, Bokros 66, Samara 68, Gra­nada 71, Iv­­ány 68, Loreto 66, Teddy 66%, Bakter 63% Missy 66. X A Grand National Steeple Chase, a nagy liverpooli oddszai a következők: 100:8 Easter Ilero, 100:7 Ballasport, 100:6 Drin és Dryntyre, 18:1 Sir Lindsay, 20:1 Kakushin és Melleray’s Belle, 25:1 Grable, Swift Boland és Git, 28:1 Shaun Gollin és 30:1 Richnand.

Next