8 Órai Ujság, 1931. március (17. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

VASÁRNAP 40 OLDAL/ ÓMiusSIG 1931 MÁRCIUSI Mégsem egyeznek meg a flotta leszerelésben? London, febr. 28. (Magyar Távirati Iroda.) Rómából je­­lenti a Daily Thegraph külön tudósítója, hogy ott már megszűnt az az általános optimizmus, amellyel a tengerészeti tár­gyalásokat kísérték- Most már nem titkol­ják, hogy súlyos nehézségek támadtak és az sem lehetetlen, hogy az angol minisz­­terek majdnem teljesen eredménytelenü­l lesznek kénytelenek el­alázni. Mindeddig csak a poltépítkezések és a hajók korhatá­sának problémájáig jutottak el. Francia­­országnak több elavult hajója van, mint Olaszországnak. Ha tehát Franciaorszá­got feljogosítanák ez elavult hajóknak modern hajókkal való kicserélésére, akkor Franciaország elérheti a tényleges túl­súlyt, anélkül, hogy meg kellene változ­tatni az arány elvi kérdését. A lap diplomáciai levelezője szerint az olasz kormány ellenjavaslatokat tett. Ezek az ellenjavaslatok főként a cirkáló­és torpedóroarkoló kategóriára von­atkoz­nak. Ezt az ellenjavaslatot a francia kor­mány meg megfontolás tárgyává teszi. A Daily Herald is behatóan foglalkozik a római értekezlettel és vélemény abban csúcsosodik ki, hogy a mai nap döntő eredményeket hozhat. Róma, febr. 28 (Saját tudósítónk tele­fon jelentése.) Péntek este az angol követségen nagy vacsora volt, amelytől­­Mussolini is részt vett. Ma, szombat­­reggel 9 órakor a­z olasz király fogadta Hi­r­­defrslnt­­és Alexandert. Ezután Henderson Grandi ■ külügyminiszterrel tárgyalt, a szakér­tők pedig folytatták a délelőtti órákban közös­­munkájukat. Az angol miniszterek és szakértők valószí­nűleg ma délután utaznak el. A megbeszélések eddigi állásáról hivatalosan továbbra sem közölnek semmit. Jól értesült körökben azonban úgy tudják, hogy a pénteki nap folyamán több kérdésben nézeteltérések kerültek felszínre, és a mai tanácskozásoknak az volt a célja, hogy megkíséreljék ezeknek át­hidalását. V­isssza a­z ötfilléres szsemlyenesz! Mozgalom indult meg a pékek között a fet­ér süte­mény árának leszállítása érdekében . Akkor emelték a sütemény árát, amikor a hozzáv­aló liszt olcsóbb lett (Saját tudósítónktól.) Körülbelül két hete, hogy a pékipartestület a közönség zsebe ellen felezett meglepő támadással hirtelen felemelte a fehérsütemény árát­ Már akkor megírta a 8 Órai Újság, hogy ez a meglepő és­ indo­kolatlan árdrágítás nem találkozott a pékek összességének helyeslésével, mert a legtöbben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a rossz­ viszonyok következtében vissza­­fejlődő forgalmat nem szabad újabb és újabb drágításokkal hátrányosan befo­lyásolni. ■ A drágítás ellenzői rámutattak arra, hogy agi ,5 . filléres süteményárak is megfelelnek, tehát feleslege® és időszerűtlen a drágítás. A magasabb süteményár nem is érvényesült száz százalékig, mert igen sok péküzletben m­ég ma is tartják a régebbi 5 filléres ára­kat, sőt például Annenbergerék­­ még ma is négy fillérért adják a fehémsteményt. Értesü­lésünk szerint most azok körében, akik ellen­­dői voltak ennek a legújabb árdrágításnak, mozgalom indult meg, hogy az inai­­testület vezetősége hívjon össze újabb gyűlést, amelyen aztatán vegye revízió alá az előző határozatot és térjen vissza az ötfilléres árakhoz.­­ — Igen szerencsétlen időpontban emelték a pé­kek a fehérsütemény árát 5 fillérről 6 fillérre, — mondották a 8 órai Újság munkatársának. —» Közvetlenül a drágító* elit! ugyanis mint* egy 3—4 pengővel olcsóbb tesf a 0-ás liszt és nem tudjuk megérteni, hogy miért hasz­nálták fel ezt az olcsóbbodást drágításra. — Ilyen körülmények között nem szabad csodál­kozni, ha egyik támadás a másik után hangzik el a pékek ellen. Rámutatnak arra is, hogyha ráfizetés nélkül tudnak szállítani a klinikák és a kórházak ré­szére 31/5 és 4 filléres áron, akkor miért kell a közönségtől ugyanabból az anyagból készült, ugyanolyan súlyú süteményért 6 fillért kérni. Értesülésünk szerint a süteményolcsóbbító moz­galom még jobban erősödik és az ipartestület rövidesen kénytelen lesz ebben az ügyben újabb 13»,Összáív®P®'’^» .­­ A pékekből skáláz fogatóbbí­tó cikkünkkel kapcsolatban a­ pékeiparta­lület annak a meg­állapítását kéri, hogy a pékek nem akarják a kenyeret négy fillérrel drágítani és ilyen irány­ban nem folynak bizalmas tanácskozások. A kenyér ma nem annyiba kerül, mint a 30 pen­gős búza idején, mert 1930 február elején a 4-es kenyérliszt 38 fillér, a félbarna kenyér 43 fillér volt, ma pedig a 4-es kenyérliszt 32 fillér, a félbarna kenyér pedig 30—40 fillér. Tehát a kenyér­­mindig pontosan követi a liszt árát. Azt is megállapítják, hogy a pékek már régen csak promt­ Vásárolnak és nem játszanak a tőzsdén. Végül azt közli az ipartestület, hogy a pékek nem akarták árdrágításba, beugratni az olcsóbb gazdakenyér gyártóik Varsányi Géza szövetkezeti igazgatóval ebben az irány­ban nem tárgyaltak. Újból hangsúlyozzák, hogy a kenyérárak­­felemelésének gondolatával netűk foglalkoztak" és így "ezt a tervet el sem ejthették. Ezekkel szemben állításainkat, természetesen, fenntartjuk. A Szentföldön a Sión hegyén épült bazilikában magyar kápolnát szen­telnek fel áprilisban Magyar művészkéz itthoni anyagból építi meg az egyetlen magyar szentföldi zarándokhelyet A felszentelést Zichy Gyula kalocsai érsek végzi (Saját tudósítónktól.) Érdekes szállítmány in­dult el a hét elején Budapestről a Szentföld felé. Jeruzsálemben, a stonhagyi Dormitio-bazilikában most rendezik be­ a „Magyarok Nagyasszonya­­kápolnát", amelynek terveit Muzsinszki'Nagy Endre festőművész'készítette. A művész, a magyar festőgárdának egyik jeles tagja, aki háborús képeivel annak idején szép sikert aratott. 1989-ben meghívták a Szentföldre, ahol a jeruzsálemi német ferences barátok fel­szólították, hogy vegyen részt az Olajfák hegyén épült „Agónia"-bazilika művészi kiképzésére ki­írt nemzetközi pályázatban. Szentföldi tartózkodása alatt mélységes"­ihletet ígért, a mű­vész biblikus tárgyú vásznaihoz, ame­lyek Eötvös­ utcai műtermében felsorakoznak. Mu­­rainszki Nagy hatalmas kompozíciókba kezdett. Legújabb műve, amely a sionhegyi bazilika szá­mára készült, egészen egyedülálló a maga nemé­ben. Azon a helyen, ugyanis, ahol a Szentírás sze­rint Szűz Mária elrendezüe, építették fel német bencések ,J­ormin­o­ -bazilikát. A bazilika alsó részében hat kisebb kupola van s úgy tervezték, hogy ezeket a különböző nagy katholikus nemze­tek művészeivel diszittetik. Ez a terv azonban nem jött létre s csupán egyetlenegy kupola-ká­polnát adtak ki külföldieknek, még pedig nekünk magyaroknak. A díszítés munkájának meg­tisztelő megbízatását Muzsinszki Nagy Endre nyerte el s a mű, amelyhez az anyagi eszközöket gróf Zichy Nándor kalocsai­­érsek gyűjtése szolgáltatta­, el­készült. •A több mint két­ és fél méter átmérőjű kupola­ Luponiszkája Március 1-től MIAMI-kávéházban ban két négyzetméter felületen­­ravennai stílben mozaik ábrázolja a Szűzanyát, akit árpádházi szentek vesznek körül. Az oltárt, amely hazai már­ványból készült, szintén Muzsinszky Nagy ter­vezte. A mozaikot Zsellér Imre műterme, az oltárt Kral Gyula kőfaragómester, a zománc- és ezüst­munkákat Bittner Lajos aranykoszorús ötvösmes­ter készítette. Ez a bazilika, amely az Istenanyának sírja fölé épült, lesz az egyetlen hely az egész Szent­­földön, ahol magyar kápolnát találnak a magyar zarándokok. A kápolnát gróf Zichy Gyula kalo­csai érsek április második felében szenteli fel. Balogt­ Konstantin elrejtett pénzét keresi a rendőrség (Saját tudósítónktól.) Balogh Konstantin bankházának összeomlása ügyében a rendőrsé­gen még mindig nagy apparátussal folyik a nyomozás. Eddig még nem sikerült megállapí­tani, hogy farádi Balogh Kastratin hová tette azokat a tekintélyes pénzösszegeket, amelyek ingatlanainak és házadnak eladás­a révén került a kezébe. És nem sikerült tisztázn­i azt sem, hogy a fedezetül átadott értékes zálogtárgyak­nak mi lett a sorsuk. Három-négy hónappal ezelőtt ugyanis Balogh Konstantin, mikor már látta, hogy­ a hullámok összecsapnak a feje fö­lött, minden értékét pénzzé tette, az elzálogosí­tott tárgyakat tovább zálogosította és a jelek szerint az így befolyt hatalmas pénzösszegekért külföldi valutákat vásárolt. Ma délelőtt a főkapitányságról több bizott­földi letétjeit is bűnügyi zárlati alá veheti. Mág szállt ki azokra a helyekre, ahol fáradi Balogh Konstantin a nála elzálogosított tár­gyakat tovább zálogosította. Ezekre a tárgyakra foganatosították a bűnügyi zárlatot és egyúttal megkezdték annak a kérdésnek a kinyomozását is, hogy Balogh Konstantin hová tette az utóbbi negyedévben vásárolt nagymennyiségű külföldi valutakészletét. Nem tartják lehetetlennek, hogy farádi Balogh Konstantin, aki előre látta az elkerülhetetlen összeomlást, az összeszedett pénzeket valami külföldi bankban helyezte el, arra számítva, hogy az ügy hullámainak elsimu­lása után majd felveheti a deponált összegeket. A rendőrség reméli, hogy sikerül a nyomokat megtalálni és Balogh Konstantin esetleges­en­­ ­ A részeg apa félholtra kínozta négy éves kisfiát. Egerből jelentik: Pior­sch Já­nos 26 éves napszámos gyakran bántalmazta feleségét és­ gyermekeit. Tegnap este ittas állapotban ment haza és minden ok nélkül ki­kergette feleségét a lakásból. Az asszony magával vitte csecsemőjét, de az idősebb gyermek, a négyéves János, otthon maradt apjával. Az elvetemült apa késsel támadt az ágyban fekvő négyéves Jánosra, lefeszegette lábának ujjairól a körmöket, majd a fogait is késsel akarta kiszedni és amikor nagy fájdal­mában sirat és ordítani kezdett szegény gyermek, az öklével ütötte egész testét. A férfi, amikor borzalmas tettének tudatára ébredt, összeszedte ruháit és eltávozott. Az anya másnap reggel megbékült testtel, félig eszméletlen állapotban találta ágyában a kis­fiút- Az előhívott mentők kórházba vitték a gyermeket, a rendőrség pedig­ megindította a nyomozást a bestiális ember kézrekerítésére.­­ Egy hónapi fogházra bésh­te egy gáz­szoló kerékpárost. Pár hónappal ezelőtt ifj. Harbach Károly műszerész a kerepesi úti vámnál kerékpárjával elütötte Gugyi István rendőrőrmestert, aki kivágódott az úttestre és agyrázkódást szenvedett, úgyhogy hosszabb ideig gyógykezelték. A büntetőtörvényszék Mayer-tanácsa ma vonta felelősségre a gázoló műszerészt, aki azzal védekezett, hogy a lejtős úton hiába fékezett és így történt a szerencsét­lenség. A kihallgatott tanúk ezzel szemben úgy vallottak, hogy a vádlott nagy sebességgel egyenesen nekiment a háttal álló rendőrnek. A bíróság bűnösnek mondotta ki Harbach Ká­rolyt gondatlanságból okozott súlyos testi sér­tés vétségében és ezért egyhónapi fogházra ítélte. — Megszökött elmebeteg. Chemez Imre 25 éves budapesti cipészsegéd a szekszárdi Horthy Miklós közkórháziban ápolt elmebeteg Buda­pest felé megszökött. Távozásakor piroscsíkva kórházi fehérneműt vasért. . . " RÁDIÓ A „Güt Baba** című operettet játsszák holnap a Stúdióban Bukarestből az „Aidát” -t hallottuk az este szinte tökéletes előadásban a gramofonlemezek­­ről. A vétel tiszta, volt, és élvezetes. Később, a honvédzenekar hangversenye alatt valamelyes technikai akadály folytán vagy öt percig néma maradt a rádió. A speaker bejelentette ezt és bocsánatot kért, mára pedig megtudtuk, hogy mi történt. Egy biztosíték esett ki és ez­ zavarta meg az élvezetes előadást. Szép előadást közve­tített a rádió Pozsonyból is, ahonnan D’Albert operáját, a „Hegyek alján 11 -t kaptuk precíz és tiszta leadásban. Ugyancsak gyönyörű szép volt a­ varsói filharmonikus hangverseny, amelyet az összes lengyel állomások is közvetítettek. Ma, szombaton a rádióműsorok nevezetesebb eseményei: Budapest. 6.35; Beethoven-est Brúnó Walter vezénylete alatt. Langenberg. 7.45: „Téves kapcsolás". Bőh­­mer telefonhangjátéka. Oslo. 8.00: „Az elizondós lány". Öiffenbach operettje. Belgrád. 8.30: Bruckner D-moll miséje. Róma. 8.45: Operaelőadás közvetítése. Brüsszel. 9.00: Fiorent Schmitt saját műveit zongorázná. Holnap, vasárnap: Budapest. 7.30: Operettelőadás a­ Stúdióból . „Güi Baba". Operett három felvonásban. Szö­vegét írta Martos Ferenc. Zenéjét „szerezte Huszka Jenő. Rendező Kiss Ferenc. Milánó. S.55: Operaelőadás. Stockholm. 7.15: Volkruann, ,III. Richard". Szimfonikus előjáték Shakespeare drámájához. Wien. 11.05: A wieni szimfonikus zenekar hangversenye Spöhr tanár vezényletével. Közre­működik Reichert Beatrix csellóművésznő. —­­Este 8.15: Nestroy: „Tannhauser-Parodie" c. háromfelvonásos bohózata Binder Károly zené­jével. A mai és holnapi budapesti műsor Szombat, február 28. 4.10: Bozzay Margit felolvasása. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. — 5.00: „Piramisok... repülőgépek... és tovább." Molnár György előadása. — 5.35: Csorba Dezső és cigányzenekarának hangver­senye. — 6.10: „Téli testápolás." Bucsányi Gyula dr. előadása. —­6.35: A Budapesti Hang­verseny Zenekar rendkívüli hangversenye a Vigadó nagyterméből. Beethoven-est. — 8.00: Kifruó est. Közreműködik: Venezell Béla, a m. kir. Operaház művésze (ének) és Lugossy Ist­ván (tárogató). Zongorán kísér Polgár Tibor. — Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 10.15: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Közreműködik Lene­ Hubert kamaraénekes. Karnagy Dolmány­ Ernő dr. —­ Majd: Kiss Lajos és cigányzene­­karának hangversenye a Gellért-szállóból. Vasárnap, március 1­­ 9.00: Újsághírek, kozmetika. — 10.00: Refor­mátus istentisztelet a Kálvin-téri templomból. — 11.00: Egyházi ének és szentbeszéd a királyi udvari és várplébánia-templomból. — Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Közreműködik: Borg Lili zon­goraművésznő és Székely Mihály, a m. m. kir. Operaház tagja. Karnagy Berg Ottó. — E hang­verseny szünetében: „Heti krónika." Elmondja: Papp Jenő. — 2.00: Gramofonhangverseny. —■ 3.00: A „Rádióélet" gyermekjátszó-órája. — 3.30: A m. kir. földművelésügyi minisztérium rádióelőadás-sorozata. Székács Elemér m. kir. gazdasági főtanácsos: „Időszerű gazdasági ta­nácsadó". — 4.15: Az iskolán kívüli népműve­lés rádióelőadása. (Rádió Szabadegyetem.) —­­Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 5.15:­ A Székesfővárosi­ Zenekar hangversenye a Vigadó nagyterméből. Közreműködik: Gere Lola, a. m. kir.­Operaház művésznője és Radó Erzsébet zongoraművésznő. Karnagy Bor Dezső. —­ • 7.00: „Reklám és művészet." Karinthy Frigyes előadása. —■ 7.30: Operettelőadás a Stúdióból. „Gül Baba." Operett 3 felvonásban.­­— Az I. felvonás után: Sporteredmények. —­­Az előadás után: Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, sport- és ügetőversenyeredmények. — Majd: Rácz Béla és cigányzenekarának hang­versenye a Pannonia-szállóból. A Filav­a-szappan nem közönséges mosdóssappan, hanem egy kitűnő f­arcssappan, amely a mindennapi mosdásnál, val­­amint a fürdésnél nélkülözhetetlen. As art-­ée kézbőrt finomítja, kellemes is illata. Szombaton a Rádióban „Kuruc dalok“. Előadják Venczeli Béla, a m- kir. Operaház művésze (ének), Lugossy István (tárogató) és Pol­gár Tibor (zongora).

Next