8 Órai Ujság, 1932. április (18. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-19 / 85. szám

KEDD 6 P OLDAL SZIÍNHÁZ Miért nem szerepel a „Világrekord“ a Nem­zeti Színház műsorán ? Egy hétfői lap ma azt a furcsa hírt bocsátja szárnyra, hogy Boros Elemér „Világrekord" című darabja, amelyet a Kamaraszínház mutatott be, s amely aztán három estén át a Nemzeti Színház műsorán is szerepelt, azért nem került többé színre, mert a kultuszminiszter nem értett egyet a darab sportellenes tendenciájával. Szó esik még arról is, hogy a darab azóta nem került volna színre, amióta a miniszter a darab elő­adását végignézte. A különös hírrel kapcsolatban a Nemzeti Színház igaz­gatójához fordultunk felvilágosításért és Hevesi Sándor dr. a következőket mondotta: — A leghatározottabban tiltakoznom kell e merőben légből hágott beállítás ellen. Nem tudom eltűrni, hogy ez a nyilatkozat a szerzőtől származna, aki nagyon jól tudja, hogy a kultuszminisz­ter a darabot március elején, a darab bemutatóján nézte végig, s a Világ­rekord azon túl tizennyolcszor szerepelt még a műsoron a Kamaraszínházban és a Nemzeti Színházban. A kultuszminisz­ter úr soha egyetlen szóval velem szem­ben nem kifogásolta a darab előadását. Ellenben én magam több ízben közöltem a szerzővel, még­pedig tanuló jelenlété­ben, hogy kénytelen leszek a darabot a műsorról levenni, mert, sajnos, a publi­kum érdeklődésében nem­ váltotta be azokat a reménységeket, amelyeket hozzá fűztünk. Minden egyéb kombináció tel­jesen alaptalan. ­i mm Ravel Budapesten Vasárnap éjszaka az Orient-expresszel megérkezett Mauritze Ravel, a nagyhírű zeneszerző, aki ma este lép először ma­gyar közönség előtt a hangverseny-dobo­góra. Ravel, aki­­a francia impresszioniz­mus vezére, Debussy tanítványa, ma 57 esztendős s mint zeneszerző egyike a francia művészvilág legérdekesebb és leg­kimagaslóbb képviselőjének. Színésziskolai vizsga Az Országos Színészegyesület iskolá­jának növendékei szomaton délután „A templom egere“ előadásával vizsgáztak a Vígszínházban. A címszerepet Ágai Irén játszotta, aki egész bizonyosan ki­vételes tehetség, őszinte megéléssel, friss és biztos eszközökkel. Rajta kívül Érti Irén, Sárkány Lajos, Csaba Péter és Hegyi Péter voltak jó főszereplői az előadásnak, amelyet Bárdi Ödön tanár tanított be. — Lakner Artúr gyermekszínhá­­zának ötszázadik előadása. Vasár­nap délelőtt a Vígszínházban tar­totta jubiláns ötszázadik előadását a népszerű Lakner bácsi gyermek­­színháza. A műsor kiemelkedő szá­ma Lakner Artúr „Angyalka" c. gyermekoperettje volt, amelyben a gyermekszínház ismert apró prima­donnái mindnyájan közreműködtek. Margit néni mesét mondott és nem maradt el Lakner bácsinak és kis inasának tréfás jelenete sem. A telt nézőtér lelkesen tapsolt a jubiláns előadásnak. — Siklós Albert előadása a ma­gyar táncokról. Vasárnap délelőtt „Magyar táncok“ címmel Siklós Albert, a Zeneművészeti Főiskola tanára tar­tott előadást a Székesfőváros Népmű­velési Bizottságának előadássorozatá­ban. Ismertette az első kottafeljegyzé­­s■ektől napjainkig a magyar táncok fej­lődését, amit nemcsak szóban adott elő, hanem zongorajátékkal is illusztrált. A nagysikerű előadáson Zipernovszky Fülöpke hegedült. — Kreska Frigyes és Lengyel Mik­lós szerzői estje. Két tehetséges fiatal író tartotta vasárnap szerzői estjét a Zeneakadémia nagytermében. Lengyel Miklós nemesveretű, érdekes novelláit feszült érdeklődéssel és lelkes tetszéssel hallgatta a közönség. Kreska Frigyes választékos ízlésű költeményeit Beregi Oszkár, Murati Lilly, Toronyi Imre, Gellért Lajos és Budanovits Mária segí­tették megérdemelt sikerükhöz. .A 37 éve a világot uraló eredeti angol The Champion kerékpárokat havi 20 pengő* ^ -----zzuk részletre. Kerékpáralkatré- I **eket minden gy' tr ‘nyu kerékpárhoz nagybaal eredeti gyári é.ow szállítónk vidékre i«. Láng Jakc!) és Fia, KPp^a£:ö lAl«fitv» 1889 — Ad'á’zík 1089 kiggsi iosyc*l — A Fővárosi Zenekar Haydn­ünnepe. Tegnap délután nagysza­bású hangverseny keretében hódolt a Fővárosi Zenekar Haydn emlékének. A műsor kiemelkedő száma a II. he­gedűverseny volt, amely ezúttal került nálunk először előadásra. A kitűnő Országh Tivadar saját sikerült kaden­­ciájával játszotta a koncertet. A hangversenyen Báthy Anna finom éneke mellett dr. Sebestyén Sándor kidolgozott gordonka játéka is nagy sikert aratott. A zenekart és a ve­zénylő Bor Dezsőt együtt ünnepelte a közönség a szólistákkal. RÖVID HÍREK * A berlini filharmonikus zenekar öt­venéves jubileuma alkalmából a biro­dalmi elnök Furfuraengler Vilmos dr. zene-főigazgatónak a Goethe-érmet adományozta.♦ A varsói nemzeti színházban vasár­nap mutatták be Mussolini darabját, a Száz nap-ot. Ezt az alkalmat fasisztaellenes személyek tüntetésre használták fel a fasizmus ellen s a karzatról ilyen tartalmú röpcédulákat is szórtak a nézőtérre. Az előadás után, amelyen az olasz nagy­követség tagjai is megjelentek, négy tüntetőt a rendőrség letartóztatott. ♦ A bécsi Deutsches Volkstheater igazgatóságára most már mindössze három-négy pályázó van. A­ holly­woodi sztárok, Emil Jannings és Conrad Veidl visszavonultak. A két legkomolyabb jelölt e pillanatban: Falkenberg és Preminger, Reinhardt rendezője.* Hans Albers, a Liliom kiváló ber­lini ábrázolója — a berlini lapok ér­tesülése szerint — budapesti vendég­­szereplésre készül a bécsi Volkstheater együttesével.* Arthur Schnitzler hátrahagyott Anatol-színdarabjai, mindenekelőtt Anatol nagyzási tébolya még ebben a szezonban színrekerülnek Berlin­ben, Barnowsky rendezésében, Rudolf Porsterrel a főszerepben. KÉPZŐMŰVÉSZET Csoportkiállítás az Ernst Múzeumban Fiatal művészek kollektív kiállítása szerepel az Ernst Múzeum új tárlat­­án. Réfi-Kády István grafikái kez­dik meg a sort finom dekoratizmussal és érzelmess­éggel, talán néha kissé túl édesen is. Két termet tölt meg festményeivel Basch Edit bemutatko­zása, aki nagyon nobilis kultúrájú piktor, aki tiszta festői eszközökkel, szordinós színekkel és erős rajztu­dással adja érdekes portréit és kom­pozícióit. Új fejlődéséről számol be Dési-Huber István, aki francia be­folyás alatt erős szintézissel keres ér­dekes és komoly problémákat. Nyu­godt elrendezettség, a kompozíció biz­tossága adják értékeit ott is, ahol a téma és a mögöttük álló tendencia idegenek is számukra. Furcsa fantá­ziájával tűnik fel Román György, aki egyrészt játékos naivitást, másrészt komplikált mondanivalókat kíván egyesíteni színekben szűkszavú, ösz­tönös primitívség felé irányuló nagy képein. Mindezek ellentéte eszközben és előadásban: Fried Pál, aki obligá­­tabb után ad egy sorozat kellemes és színes portrét és képet frissen ra­kott apró színfoltok kellemességével. Grafikusként szerepel még a kiállítá­son Gergely Tibor friss és közvetlen rajzaival. Mikus Sándor szobrász portréfejei komoly indulást jelente­nek és tetszetősen tiszta formákat. (dl.) Színházak műsorai Hétfő, április 18 OPERAHÁZ: Nincs előadás. — NEM­ZETI SZÍNHÁZ: Mohács után, A magyar asszony (B bérlet, 32., 108). — VÍGSZÍN­HÁZ: A méltóságos asszony trafikja (8). — FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Régi orfeum (8). — BELVÁROSI SZÍNHÁZ: A torockói menyasszony (8). — VÁROSI SZÍNHÁZ: Carmen (*48). — MŰVÉSZ SZÍNHÁZ: Tűzmadár (8). — ANDRÁSSY­­ÚTI SZÍNHÁZ: Rózsadomb (9). — TE­­RÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: (9). — BETH­­LEN-TÉRI SZÍNPAD: (6 és 9). — KOMÉDIA ORFEUM: (1 9). — ROTÁL ORFEUM: (VIS és 8,9). - STEINHARDT­­SZÍNPAD: Már csak 11 gól Hiányaik a szákból (Saját tudósítónktól.) A vasárnap le­zajlott ligabajnoki mérkőzések során új­ból a pontveszteség nélkül és veretlenül vezető Ferencváros érte el a legjobb ered­ményt, pedig a vezető csapatok között álló Bocskaival saját területén, Debre­cenben kellett megütköznie. A három gól­­különbségű (4:1) ferencvárosi győzelem után a zöld-fehéreknek már csak 11 gólt kell lőniök, hogy elérjék a százat. Ez bi­zonyára sikerülni is fog, annak ellenére, hogy a még hátralévő három mérkőzé­sükben csak a Somogy ellen számíthat­nak nagyobb gólarányra, míg a III. ker. FC és a Budai „11" igen erős ellenfél­nek ígérkezik. A bajnoki tabella egyéb­ként így fest: 1. Ferencváros 19 19 ------- 89:15 38 2. Újpest 18 13 3 2 51:23 29 3. Hungária 18 12 3 3 54:23 27 4. Bocskai 17 8 3 6 32:35 19 5. III. ker. FC 16 7 2 7 28:35 16 6. Budai .,U. 16 5 2 9 24:35 12 7. Attila 17 4 4 9 16:31 12 8. Somogy 16 5 1 10 17:34 11 9. Nemzeti 15 4 2 9 21:39 10 10. Kispest 16 3 4 9 20:39 10 11. Saibaria 15 3 2 10 17:31 8 12. Vasas 17 3 2 12 27:56 8 ­ Az olimpiai kiküldetés cél­ját szolgáló adományokat a Ma­gyar Országos Központi Taka­rékpénztárhoz (IV., Deák Ferenc­­utca 7.) az „Olimpiai Kiküldetés"­ című számla javára lehet bekül­deni. Vasárnapi futballeredmények L­­iga:­­ Ferencváros—Bocskai 4:1 (3:11. Gól­lövők: Kohut, Hevesi, Takács II. (2), Tánczos, Hungária—Budai .,11. 0:0, Új­­pest—Attila 1:0 (0:0). Török, Vasas—Sa­­baria 2:1 (1:1). Boda, Fossák, Küz­dényi. II. liga: Eto FC—Turul 3:2 (1:2), Soroksár— Rákospalota 3:2 (1:0), Maglód—Megyer 1:0 (félbeszakadt), Szeged FC—Bak TK 0:0. Amatőrbajnokság: I. osztály: FTC—BSzKRT 2:1 (3:0), Postás—BSE 2:2 (2:0), MAVAC—URAK 3:3 (2:2). Törekvés—III. ker. TVE 2:1 (1:1), BEAC—UTE 4:1 (2:1). Vidék: Debrecen: DEAC—DMTE 1:0 (0:0). Győr: ETO—DAC 2:0 (0:0). Miskolc: MVSC—Hatvani AC 2:2 (3:0). Hódmezővásárhely: HTVE—Szegedi AK 0:0, Békéscsaba: Bohn SC—Gyulai AC 2:1 (0:1). Nagykanizsa: MTK—PEAC 2:0 (2:0). Külföld: Sztambul: Csikók—Török válogatottak 2:1 (0:0). Salahaddin, Bihámy, Kármán. Zürich: Svájc—Csehszlovákia 5:1 (3:0). Európa-Kupa. Amszterdam: Hollandiai—Belgium 2:1 (1:0). Bécs: Admira—BAC 7:2 (2:2), Slovan— WAC 4:4 (3:3, 3:0). Rapid—Ostmark 14:1 (5:0). X Szeged vezet a II. ligában 28 ponttal (47:12), 2. Soroksár 2­8 (51:17), 3. Turul 21 (50:23). X Az amatőr első osztály élén az FTC áll 37 ponttal (55:24), 2. Törek­vés 31 (54:35), 3. Postás 30 (44:26). Hírek mindenfelől Veretlenül nyerte Bogén Erna a hölgytőrbajnokságot 7 győzelemmel, 2. Dany Baba (MAC) 5 gy. 3. Horváth Kató (Santelli-iskola) 4 gy. 4. Vargha Ilus (Kassa) 3 gy. 5. Elek Margit (BBTE) 3 gy. 6. Kőibe Rózsi (DAC) 2 gy. 7. Kalmár Istvánná (BEAC) 2 gy. 8. Breuer Ilona (Santelli-iskola) 2 gy. — Bogén Erna, mint a BEAC tagja, Geren­­tsér László dr. legkiválóbb hölgytanít­ványa. Gerentsér László dr. férfitanítvá­­nyai, a BEAC vívók is győztek vasár­nap, a Halász Zsiga főiskolai kardcsa­­pat-emlékversenyben a ludovikás és a műegyetemi vívók ellen. Fölényesen győztek válogatott bok­­szolóink Ausztria reprezentánsai fe­lett, 14:2 arányban. Részletes ered­mény: Kubinyi gy. Weiss ellen, Énekes gy. Illichmann ellen, Szabó gy. Jaro I. ellen. Fogas—Weilhammer döntetlen, Kerekes—Hrabek döntetlen, Szigeti gy. Zehetmayer ellen, Csiszár gy. Beranek el­len, Körösi gy. Lazzek ellen. A MAC vezet a birkózó csapatbaj­nokságban, miután tegnap újból fölé­nyesen győzött. Részletes eredmény: HAC—Törekvés 6:1, B. Vasutas— MA­VAG 4:3, FTC—MTE 4:3, MAC— MTK 6:1 (csupa tuss-győzelem), FTC— Törekvés 5:2, HAC—B. Vasutas 4:3, MTK—MTK 4:3, ÚTE—MÁVAG 4:2. Szenes (MTK) győzött a Postás SE 100 kilométeres országúti versenyén 3:17.32 mp idővel . A nap legjobb ide­jét a másodosztályú Neubauer futotta 31 kilométeres átlaggal. Budapest levente mezei bajnokságá­­nak egyéni győztese Simon István (V. ker.) 16:38.2 mp, 2. Kelen (VII. ker.), 3. Verbőczy László (VII. ker.). A KISOK országos mezei futóbaj­nokságában a védő Szenti István fel­sőkereskedelmi iskola győzött. Az egyéni bajnokságban a védő Rácz Géza (soproni reál) került az élre. SPORT Múló és motop Simcock két hét múlva újabb világrekordkísérletet tesz a táti betonúton Új magyar motorkerékpárrekordot állított fel a világhírű versenyző s­aját tudósítónktól.­ E. A. Simcock angol motorkerékpárversenyző, aki az elmúlt vasárnap Bécs mellett a Neun­­kirchner-Arcen erősen megközelítette Wright 242 km.-es abszolút motor­kerékpárrekordját, vasárnap hajnalban megérkezett Budapestre és Starthoz ál­lott a táti országúton. A világrekord­­kisérletre a kedvezőtlen időjárás miatt csak délután 5 órakor került sor. Sim­cock 1000 ccm.-es Brough­ Superior mo­torkerékpárján az egy kilométer repülő­­starttal oda 15.15, vissza pedig 15.24 mp. alatt futotta és így 236.220 óra­­kilométerátlaggal és magyar motor­kerékpársebességi rekordot állított fel. Simcock ideje 5 órakilométerrel jobb az eddigi magyar rekordnál. Simcock tegnap este visszautazott gépével együtt Bécsbe, ahol segédje Táton szerzett tapasztalatok alapján átalakítja a gépet, de ehhez újabb alkatrészek is szükségesek, amelyeket Simcock személyesen hoz el Londonból. A terv az, hogy a világhírű angol ver­senyző április 30.-án, a KMAC rekord­napjának a keretében újabb világ­rekordkísérletet tesz Táton. AIlOZIK MŰSORA Andrássy (Csengery-u. 39., Andrássy-út sarok. — Aut. 261—73): Téves kapcsolás. 12 f. Szeresd felebarátnődet. VI. 10 f. — (H5, 7,­­/410.) Astoria-moEKO (Kőbánya, X., Szent László-tér 14., tel.: K. 74—20): Csak felnőtteknek. Egy önfeledt pillanat. És a kisérőműsor. — (5-től.) Bodogrráf (József-krt. 63. — J. 384—76): Főhadnagy úr a feleségem. VI. 10 f. — Petri Éva szerencséje. 10 f. Híradó. — (V&5. V*8, 10.) Capitol (Baross-tér 32. — J. 343—37): Sanghai Express. — Bimbó hegedülni tanul. (Burleszk.) Hangos világhiradó. (5. 1/48. %10; vas.: 7s4, y26, 18, 1210.) Corso (Váci­ utca 9. — Aut.: 87—4—02): Önagysága sofffirje. VI. (Charlotte Susa, Félix Bressart.) — Mukti a hómezőkön. (Trükkfilm.) Híradó. — (4, 6, 8, 10.) Corvin (József-körút és üllői-út sarok. — J. 389—88, J. 395—84): Viharzó szen­vedély. (Emil Jannings, Anna Sten.) — Híradó. — (%6, %8, %10; vasár- és ünnepnap: 7­4, ^6, ^8, ^10.) Décsi (Teréz-körút 28. — (259—52, 213— 43, 148—05): Titkos küldetésben. (Németül beszélő film.) Hangos magyar világhiradó. (4, 6, 8, 10; vas.r 2, 4, 6, 8, 10.) Elit (Lipót-körút 16. — Aut.: 161-51): Téves kapcsolás. 9 f. Anagysága ki­menője. 12 f. (Liáné Haid.) (4, 7, 10.) Flórián (III., Flórián-tér 3. — A. 623- 67): Az üldöző. 10 f. Téves kapcsolás. 10 f.­­ (5, 1/48. *410.) Fórum (Kossuth L.­u. 18. — Aut.: 897— 07, 895—43): Retten egy autónl (Magda Schneider.) — (4, 6, 8, 10; vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Kamara (Dohány-u. és Nyár-u. sarok. — J. 440—27): Megszólalt a szivem! (Alpár Gitta, Gustav Fröhlich.) Hangos ma­gyar világhiradó. — (4, 6, 8. 10; vasár­nap: 2, 4, 6, 8, 10.) Kaltar (Kinizsi-u. 16. — Aut.: 861—93): Az ezred büszkesége. VI. 12 f. Páris fantomja. 10 f. — (H5, 7, V4IO.) Nyugat (Teréz-körút 41. — Aut. 271—62): Ronny. Operett 10 f. A cég szerelmes. (t14, V1, V4IO; vas.: 3, V46, ^8, */410.) Olympia (Erzsébet-krt. 26. — J. 429—47): Boldog szivek. Operett 14 f. Feleségem, a hadnagy úr! VJ. 10 f. — (4, 7, 10-től folyt., vas.: *VZ, 1/46, V48. 10.) Omnia (VIII., Kölcsey­ utca 2. — J. 301— 25): Western Electric leadás! Titkos kül­detésben. (Halálgáz.) — Magyar és Fox híradó. — (4, 6, 8, 10; vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Odeon (Rottenbiller-u. 37/b. — J. 302—63): Ronny. 10 f. A firma házasodik. VI. 9 f. (1/45-től.) Orient (Izabella-u. és Aradi-utca sarok. — Aut.: 150—87): A cég szerelmes. 10 f. Autólovag. VI. 10 f. (4, 1/45, 7. V4IO.) Orion (EskÜ-út 1. — Telefon: 83—1—02): Titkos küldetésben. (Harry Pres.) Sicc. — Híradó. — (7*4, %6, %8, %10.) Palace (Erzsébet-körút 8. — f. 365—23): Sanghai Express. — Bimbó hegedülni tanul. (Trükkfilm.) — (4, 6, 8, 10; vas és ünnepnapokon* 2, 4, 6, 8, 10.) Pflim (Pesterzsébet, Kossuth L.u. és Török Flóris­ utca sarok): Csókolj meg, édes! 12 f. Kit város. Híradók. — (5, 7­9. TM.: 3. &’ T. 9.) RAdina—Metró (Nagymező­ u. 22—24. — Tel.: 220—98, 292—50). Megszólalt a szi­vem! (Alpár Gitta.) — Világhiradók. — (2—6-ig folyt., azután: 6. 8. 10; vasár­nap: 1-4-ig folyt., azután: 4. 6. 8. 10.) Royal Apollo (Erzsébet­ körút 45.­ — Te­lefon: 419—02, 429—46): A templom­ egere. Fodor László vígjátéka. Magyar hangos híradó. — (4, 6, 8, 10; vasár- és ün­nepnap: 2. 4 6. 8. 10.) Tivoli (Nagymező­ u. 8. — Aut. 230—49): önagysága kimenője. 10 f. Boldog szi­vek. 10 f. Hangos híradók. — (4, 7, 8/410, vas.: 2-től folyt.) Kispestt: Steffinia Filmpalota (Ül­lői-út 152). A köpenicki kapitány. 10 f. Kismet. 8 f. (Dita Parlo, Gustav Fröh­lich.) — (7. 9, vas.: 3. 5, 7, 9.) l/r/inia (Rákóczi­ út 21. — J. 460—45, J. 460—46): Mindig a nő. Albert Prejeau személyes fellépésével. Híradó. (5. 1/48, 1/­10; szombat, vas., finn.: 4. 6, 8. 10.) UFA (Teréz-körút 60. — A. 197—67, 197— 68): önagysága sofförje. VI. Muki a hó­­mezőkön. — Hangos Híradó. — (­6, *48, bhl.; szombat, vas., finn.: 4, 6, 8, 10.) Újpesti Apollo mozgó (Árpád-út 77): Varsó bál. (Gustav Fröhlich, Charlotte Susa.) És a kisérőműsor. — (7-től; szom­baton: 5-től, vas.: 3-tól.) Újpesti Ursiula mozgó (Tavasz­ u. 4): Viharzó szenvedély. (Emil Jannings.) És a kisérőműsor. — (748, I/410; vas.: 3, 5, 7, 9.) Pesterzsébet: Uránia (Kossuth Lajos­­utca 27): Boldog szivek. 12 f. Ham és a hozomány. Burleszk 10 f. — (5, 7, 9; vas.: 2, 4, 6, 8, 10.) Vesta (Erzsébet­ körút 39. — J. 326—39): A fekete teve. 7 f. A pampák bikája. VI. 8 f. A bátyus bál. Burleszk. — (H4-től; vas.: 13-tól.) Wekerle-filmszinhfix (Wekerle-telep. Fő-tér 4., tel.: Kispest 157): Ronny. — Örökélő hangok.— M. hangos híradó. Rémhajó. (7, 7410; vas.: 3, 5, 7, 1­410.) Winkler-mozitA (Hungária-út 61. — Tel.: 920—12): Ronny. 10 f. A hathenge­res szerelem. Vidám tört. — (5-től, vas.: 3-tól folyt.) Zuglói mozisia (VII., Angol­ u. 26. — Tel.: 96—3—09): Ronny. (Willy Fritsch, Nagy Kató.) Himacsál.az istenek tróllja. Magyar Világhír­adó. — (5-től folyt.) 1932 ÁPRILIS 19 LÓSPORT Budapesti lóversenyek Nagyon elrontotta a verseny látoga­tottságát a rossz idő­s midőn már megem­berelte magát és kiderült, meglehetősen kevesen voltak a versenypályán. Pedig kár, mert a nyújtott sport kitűnő volt. A Káposztásmegyeri-díjban Adagio foly­tatta győzelmei sorozatát, — ez idén már a harmadik ízben nyert, — sok elisme­rést szerezve istállója vezetőjének, Jeszenszky Elemér őrnagynak, lovasának, Scheibalnak és trénerének, Németh­nek. Tenyésztője gróf Wenckheim Dénes is sok gratulációt kapott. A részletes ered­mények a következők: I. Érdi-díj. 1. Kengyeli ménes: Szittya (4) Weisebach. 2. Csaló (6) Kassián F. F. m. Búzavirág és Páratlan II. Tót. 10:38. — II. Handicap. 1. Reeves II.: Herbstreit­­lose (4) Csuta. 2. Csónak (2) Kl­mscha. 3. Pertinax (6) Balog. F. m. Pálinka, Lelkem. Suta. Puszta, Nirvána. Verb­v. Tearózsa és Hetty. Tót. 10:56. Helyre 23, 18. 31. — III. Kánosztásnveyjieri dii. 1. Mr. Corner: Adaaio (8:10 reá) Schejbal. 2. Betyár (2'A) Balog. F. m. Pezsgő. Gi­­tana és Kapitány. Tót. 10:17. Helyre 13: 18. — IV. Welter-handb­an. 1. Zangen K.: Tally­hó (4) Weissbach. 2. Africanus (5) Kabalán F. 3. Emlék (3) Balog. F. m.: Fénykor, Napfolt, Százszorszép. Iborace, Módos, Hadzsi Halef és Silver King Tót. 10:56. Helyre 19: 23. 22. I V. Eladóver­­seny. 1. Szigeti N.: Példás tíz­ Mihalo­­vics. 2. Habari (8:10 reá) Guta.1. F m. Vágyad Rabló és Daru. Tót. 10:34. Helyre 17. 15. Kettős fogadás. II. futam (7) Herbstzeitlose és IV. futam (II) Tally-hó 5:169.50. Kedden: ügetőverseny A keddi ügetőversenyeken — mint ezt a 8 Órai Tíjság elsőnek jelentette, — lesz­nek utoljára érvényben a futási enged­mény­el­ , mert a BÜE vezetősége belátva az ezek által az engedmények által elő­idézett sportszerűtlen versenyeket, beszün­tetni rendelte el ezeket az engedménye­­k­et. A 14 órakor kezdődő versenynapon hét futam kerül lefutásra, mert a Bel­városi-díjra 31 lovat neveztek, úgy hogy azt már jó előre két részre osztotta a ver­­senyintézőség. Az egyes futamokban a következőknek van jó esélyük: I. Körmendi Dénes — Qringoire — úrnő. — II. Bűfelejtő — Fényes — Maszár. I. hajtás. — III. Generális — Sellő — Recece. — IV. Éber 21. — (Nevadian) — Egerlanderin — Darius. — V. Nurmi — Jutalom — Ingeborg. — Vili. (Generális) — Tóbiás — Évász — Klárika. — VI­II. Muscicapa — Sony Boy II. — Gondolat II. 71 fő üzletember* AZ ÜZLET előfizetője Ingyenes mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy­ út 29

Next