8 Órai Ujság, 1932. április (18. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-12 / 79. szám

KEDD OLDAL1 SZÍNHÁZ Alpár Gitta Budapesten is eljátssza a „Dubarry“-t Megtörtént már, hogy egy külföldi nagy operettsiker úgy került Budapestre, hogy nemcsak a szövegkönyvet és a zene­anyagot hozták el, hanem a díszleteket és jelmezeket is. Szóval az egész kül­földi rendezést. Most is valami ilyenről van szó,a Berlin ezidei, legnagyobb sike­rével, a Dubarry-val kapcsolatban, mert megvan a lehetősége, hogy ez a nagy apparátus is idekerüljön Budapestre s ez alkalommal mind a felsorolt dolgokon kívül és ezeknél talán fontosabban is: a berlini előadás ünnepelt primadonnáját, Alpár Gittát is elhozzák Budapestre. A Dubarry ilyen előadását természetesen szívesen venné több budapesti színház, aminthogy többfelé folynak is a tárgya­lások megszerzéséért. — Kipnis a Rózsalovagban. Kip­nis tegnap Ochsot énekelte a Rózsa­­lovagban. Kitűnő muzikalitása és ének­kultúrája itt is hatásosan érvényesült, humora azonban kissé súlyos és szín­padias volt. Az előadás egyébként tel­jes siker jegyében folyt le; Sándor Erzsivel, Némethi­ Ellával és Báthy Annával a főszerepben. Fleischer ve­zényelt. A szatmári szigurinca kiutasította a magyar széntársulat primadon­náját és bonvivanját Szatm­árról jelentik nekünk. Nagy megütközést kelt a városban az itteni szigurancia egyik érthetetlen intézke­dése. Tegnap este a szigurancia emberei megjelentek a Városi Magyar Színház­ban és közölték Sárossy Mihály bonvi­­vánnal és Vízi Juci primadonnával, hogy az ország területéről kiutasították őket. A meglepett bonvivánt és primadonnát felszólították, hogy 24 óra leforgása al­att hagyják el az ország területét. A színészek megdöbbenve vették tudomásul a szigurancia határozatát, amely ellen nincs fellebbezés. A megszabott határ­időben el is akartak utazni Magyar­­országba, ennek azonban az az akadálya volt, hogy a színigazgató nem tudta a színészek járandóságát kifizetni és ezért a legsúlyosabb helyzetbe került a szat­mári társulat két közkedvelt vezető tagja. — A Szentpál-csoport új panto­mimjei. A Fővárosi Operettszínház zsúfolásig megtelt nézőtere előtt teg­napi matinéján mutatta be Szentpál Olga tánccsoportja három új panto­mimjét. A „Kinefonia“ című drámai táncjátékban, amelyet Dohnányiné Galatrés Elza írt és Kozma József zené­­sített meg, Bokor Katalin, Bognár Dusi és Bauer Lilla produkciójában gyönyörködött a közönség. Szentpál Olag „Bébi a bárban“ című pantomim­jében Sümegi László és Pál Rózsi avattak tapsokat. Művészi élményt nyújtott a Dávid c. négytételes tánc­szvit is, amelyet Musorgszki zenéjére ugyancsak Szentpál Olga írt. A Szent­­pál-iskola növendékei a legszebb sikert aratták a művészi előadással. — Szikra Lajos hegedűestje. Fiatal hegedűseink egyik legszebb értéke Szikra Lajos művészete. Nemes és sokszínű tó­nusa, finom technikája, nagyvonalú fan­táziája tegnapi hangversenyén a ka­maramuzsikában is megérdemelt sikert aratott. Partnere a kitűnő Keleti Lilli volt. A közönség lelkesen ünnepelte mindkettőjüket. — Matuska Miklós dalestje. A Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartotta tegnap este Matuska Miklós dalestjét. Nemes zengésű baritonja, finom előadóművészete, megbízható stílusérzéke értékes és gazdag műsorá­nak minden számában kivételeket tudott nyújtani. Brahms, Loevve, Debussy és Mussorgski mellett egész sereg magyar dalt is énekelt Kodály, Kelen Hugó és Szabolcsi Bence művei közül. A közön­ség az egész est folyamán őszintén és melegen ünnepelte Matuska Miklóst. — Jótékonycélú hangverseny. A Budapesti m. kim. Pénzügyőrök Társas- Szöre ma, hétfőn este fél 9 órai kezdettel tartja jótékonycélú hangversenyét a Fő­városi Vigadóban. A hangversenyen föl­lépnek: Laurisin Lajos, Koréh Endre, a m. kir. Operaház tagjai, Felvinczi-Takács Alice hegedűművésznő, Seregély Irma hárfaművésznő, Teuchmann Irén opera­énekesnő, Bán Jolán szavalóművésznő, Zsámboky Miklós gordonka­, Domokos László zongoraművész és Kazacsay­­Tibor zeneszerző. Massu­li Sztila RÓZSA­DOMB és a remek műsor 10 • utolsó előadása a Goethe-ünnep Sopronban, Sop­ronból jelentik: A Frankenburg Iro­dalmi Kör szépen sikerült irodalmi esttel áldozott Goethe centennáriumá­­nak. A kaszinót zsúfolásig megtöltő közönség előtt Ödör József dr. ország­­gyűlési képviselő színes előadásban em­lékezett meg Goethe korszerűségéről. Szabó Margit, a Nemzeti Színház tagja, Iphigéniából adott elő részlete­ket, Venczell Béla operaénekes Goethe­­dalokat énekelt. Sebestyén Károly dr. esztétikus Goethét mint írót és embert mutatta be nagyhatású előadásban. — Somogyiak műsoros estje a Ze­neakadémián. Április 17-én este fél 6 órakor a Zeneakadémia nagytermében Somogyból származó írók és művészek tolmácsolják a legendás emlékű 44-es bakák szűkebb hazájának nótáit, szavait és életét. A 44-es ezredről József királyi herceg írt emlékezést, akinek írását Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze ol­vassa fel. A háború ismert dalköltője, Ferber Pál sorakoztatja fel ezután leg­híresebb katonadalait, somogyi cigány­­zenekarok kíséretével. A műsort, amely­nek keretében Gott Aladárné dr.-né, Gyula diák, Kutor Ferenc és még számos kitűnő művész és szerző szerepel. Bosszú Zoltán dr., a Nemzeti Színház művésze konferálja. Babay József, az ugyancsak Somogyból származó író, egyik somogyi elbeszélését olvassa fel. RÖVID HÍREK ♦ A Király Színház csaknem két hétig nem tart előadást a legközelebbi új­donság, Vaszani János Feleségül vet­tem egy angyalt című énekes játéká­nak előkészületei miatt. Az újdonság főszereplői: Lázár Mária, Pál Erzsi, Törzs Jenő, Z. Molnár László, Páger Antal.♦ Fedák Sári előadói estje, a Velem történt, igen nagy sikert aratott. A művésznő valószínűleg megismétli az előadást­♦ Juds Marcel vagyontalansági eskü­jéről vasárnap hivatalos közlemény jelent meg a hivatalos lapban. ♦ Az új kollektív­ szerződésről beszél­nek már. A színészek legfőbb követe­lése, hogy törzstársulatot tartozik szervezni minden színház. Az igazga­tók viszont be akarják venni a kol­lektívbe, hogy a gazdasági helyzet esetleges rosszabbodása esetén változ­tathatnak már vállalt kötelezettsé­geiken.* A Bethlen téri Színház új műsora igen nagy sikert aratott a szombat esti premieren. A kis operett, a bohó­zatok, tréfák és magánszámok rend­kívül tetszettek a közönségnek. A sze­replők közül: Kompáthy Gyula, Kende Mária és Werbőczy Ha jutottak tapsos elismeréshez. ♦ Max Reinhardt idén nyáron a bécsi állami operában rendezi a Denevért. Clemens Krauss, a bécsi opera igaz­gatója, már meg is kezdte az előké­születeket ehhez a szenzációs rende­zéshez. •­­ Jannings után Conrad Veidt, a má­sik filmnagyság is pályázik a bécsi Deutsches Volkstheater igazgatói ál­lására. Úgy látszik, egész Hollywood Bécsben akar színházat igazgatni. * Grete Stedlitz májusban Párisban vendégszerepel Ábrahám Pál operett­jében, a Hawai rózsájá-ban. If*­n 37 éve a világot uraló eredeti angol The Champion wLicFv kerékpárokat havi 20 cencei­g—részletre. Kerékpáralkalm­­azeket minden gyártmányú kerékpárhoz nagyban­ eredeti gyári áron szállítunk vidékre is. Láng Jakab és Fia, AlafUvi 1601 — Árjegyzék 1000 képjel fogyták (Saját tudósítónktól.) Az ingyen be­engedett kis diákokkal együtt közel húszezer főnyi lelkes közönség előtt zaj­lott le az újpesti futballderby, amely nem kis meglepetésre a zöld-fehérek 5:0 (2:0) arányú győzelmével ért véget. Ennek a küzdelemnek a sorsa már a startnál eldőlt, mert az utóbbi hetekben sok nehéz csa­tát vívott lila-fehérek sorában négy sé­rült játékos: Dudás, Borsányi, Avar és Sas szerepelt, akik közül Avar a mér­kőzés második félidejének első perceiben újból megsérült és ettől kezdve az Újpest csak tíz emberrel küzdött, így érthető a nagy gólarányú ferenc­városi győzelem. A derby óriási iramú ferencvárosi támadásokkal kezdődött, amelyek eredményeként Tak­ács II. már a hatodik percben megszerezte a veze­tést. A következő gólt Toldi lőtte a hu­szonkettedik percben. Ezután az Újpest lendült előre, de a nagyszerű ferenc­városi fedezetsor minden támadást visz­­szavert, ha pedig néha túljutott rajtuk egy-egy akció, a lövések a kapufát ér­ték. Szünet után az Újpest támadott nagy erővel, de amikor a tizedik perc­ben Avar harcképtelenné vált, az új­pesti legénység teljesen összeroppant s ezután Táncos a tizenkettedik percben, Takács II. a huszonkilencedikben, végül pedig Toldi a befejezés előtt öt perccel ellenállhatatlanul rúgták a mester­­gólokat. A tegnapi derby után a bajnokság állása a következő képet mutatja: Látható tehát, hogy a Ferencvárostól már a bajnokság el nem vitatható, sőt bizonyos, hogy a még hátralévő négy mérkőzésén kilövi a tizenöt gólját és ebben az esetben százas adott góllal — példátlan teljesítmény — hódítja el a bajnokságot a kétszeres védő Újpesttől. A mérkőzés után a közönség soraiban megjelent Karafiáth Jenő dr. kultusz­­miniszter és Lázár Andor dr. OTT-elnök, elismerésüknek adtak kifejezést, hogy a derby mindvégig fair keretek között folyt le. SPORT Feltartózhatatlanul a századik gól és a bajnokság felé Ferencváros—Újpest 5:0 (2:0) 1. Ferencváros 18 18 ------- 85:14 36­­—) 2. Újpest 17 12 3­ 2 50:23 27 (7) 3. Hungária 17 12 2 3 54:23 26 (8) 4. Bocskai 16 8 3 5 31:31 10 (13) 5. III ker. FC 16 7 2 7 28:35 16 (16) 6. Attila 16 4 4 8 16:30 12 (20) 7. Budai „11“ 15 5 1 9 24:35 11 (19) 8. Somogy 16 5 1 10 17:34 11 (21) 9. Nemzeti 15 4 2 9 21:39 10 (20) 10. Kispest 16 3 4 9 20:39 10 (22) 11. Sabara 14 3 2 9 16:29 8 (20) 12. Vasas 16 2 2 12 25:55 6 (26) Vasárnapi futballeredmények I. liga: Ferencváros—Újpest 5:0 (2:0), Takács II. , Toldi, Tánczos, Takács II., Toldi, III. ker. FC—Budai ,.11. 2:0 (1:0), Győri, Hajós, Bocskai—Kispest 1:0 (0:0), Mar­kos, Somogy—Attila 0:0. II. liga: Maglód—Terézváros 4:0 (2:0), Szeged FC—Vác FC 3:0 (2:0), Bak TK—Etc FC 4:1 (2:0), Pécs-Baranya—Rákospalota 3:0 (2:0). Amatőrbajnokság: I. osztály: KTC—Fór. Vasutas 2:1 (1:0), UTE—MTK 2:1 (1:0), Törekvés—BSzKRT 2:2 (2:1), BSE—URAK 4:3 (4:2), BEAC— III. ker. TVK 3:0 (2:0), Postás—Elektro­­mos 2:1 (0:1), „33“ FC—MÁVAG 2:0 (1:0) Vidék: Debrecen: DKASE—DTSE 3:0 (1:0), DTE—DVSE 4:1 (0:1). Nyíregyháza: NyTVE—NyAFE 9:0 (5:0). Győr: ETC—Veszprémi TC 7:1 (3:1). Diósgyőr: PVTK—­SSE 2:0 (0:0). Szeged: SzAK—UTC 4:1 (0:0). Pécs: PVSK—TEAC 3:2 (1:0). Dorog: DAC—Váci AC 6:0 (0:0). Külföld: Bécs: Admira—Rapid 2:1 (1:1). WSC— Hakoah 1:1 (1:0). Pozsony: Bratislava—Nemzeti 3:1 (2:0). Nagyvárad: Vasas—NAC. Törekvés komb. 3:2 (1:0). Páris: Olaszország—Franciaország 2:1 (Hl).­­ Újabb botrányok amatőrmérkőzéseken . (Saját tudósít­ónktól.) Az elmúlt vasár­napi FTC—MÁVAG-mérkőzés bíróbotránya tegnap két helyen is megismétlődött. Óbudán a BEAC—III. ker. T.V..-mérkőzés a befejezés előtt 15 perccel, amikor az egyetemisták már 3:0-ra vezettek, Boron­­kay Gábor bíró ítéletével félbeszakadt. A közönség ugyanis egy ítélkezés miatt bot­rányt rögtönzött és emiatt a bíró nem volt hajlandó továbbvezetni a mérkőzést. Hasonló eset történt a BTK-TLK-mérkő­zésen, ahol Kluff Frigyes bíró állította le a játékot a befejezés előtt 19 perccel, amikor a BTK már 2:1 arányban veze­tett. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően egyik mérkőzést sem fo­gják újrajátszani, hanem igazolni fogják az eddigi eredmény­nyel, tehát a BEAC, illetően a BTK ja­vára. Hírek mindenfelől Új boksztehetség tűnt fel a bajai Kókay személyében, aki a tegnapi vá­logatóversenyen Eesegy (FTC) felett, remek küzdelemben, biztosan győzött. A többi győztes a következő: Kubinyi (NSC), Énekes (B. Vasutas), Fogas (BTK), Andor (NSC), Varga (HAC), Szigeti (FTC), végül Körösi (NSC) győzött a Bárány (B. Vasutas), Rózsa (BTK) és Farkas (B. Vasutas) staféta ellen. Meglepetéssel végződött a birkózó­­csapatbajnokságok első fordulója, amelyen a favorit SJTE egy győzelem után egy vereséget is szenvedett. Rész­letes eredmények: UTE—Törekvés 6:1, MTE—MÁVAG 5:2, MAC—HAC 4:3, FTC—MTK 4:3, HAC—MTE 4:3, Törekvés—MÁVAG 6:1, B. Vasutas— UTE 4:3 és MAC—FTC 4:3. Jól sikerült a főiskolás és bankúszók versenye, amelyen a BEAC versenyzői domináltak. — A Községi Takarék úszói végül megnyerték a Grafl-vándor­­díjat. legény (ESC) győzött a 10 kilomé­teres országúti versenyen, 34,14 mp idő­vel. 2. Majorosi (ESC) 34:54, 3. Bél­­házi (ESC) 35:01. A hármas csapatver­senyben az első és a második helyet az ESC legénysége foglalta le. Háromszáz futó vett részt Újpest mezei bajnokságában. Egyéni győzte­sek: Hadi György újpesti gimn., Holz­­hammer Károly újpesti gimn. és Szmo­­lik Gusztáv V. L. Harminckilométeres állással győztek az MKSz 100 kilométeres országúti tor­­­nálárt, amelyen nagy meglepetésre a már negyvenéves Rusovszky (LAC) futott be elsőnek, 3:34:45 alatt. Fölényesen győztek az amatőr ten­­niszversenyzők a profik felett, 7:2 arányban. A legszebb küzdelem Gab­­rovitz és Schmidt Ferenc között zajlott le. Győzött Gabrovitz 7:5, 6:8, 7:5 arányban Grephokkieredmények: MHC—RHC 1:0, MAC—HHC 4:0 és FTC—BHC 2:0. A Maurer János-emlékversenyt a Nemzeti Torna Egylet nyerte, ami Keresztesy József és Péter Dénes mű­vezetők érdeme . Mutó és motor» ★ Új világrekord: Bécsből jelentik: A müncheni Benne a Neunkirchener Allée betonútján BMW motorkerékpár­jával 232 óra kálométer teljesítményével új világrekordot állított fel. ♦ Caracciola veresége: Firenzéből jelentik: A klasszikus olasz Coppa Mille Miglia autóversenyén (1600 km) nagy meglepetésre a favorit Caracciola—Gehrsi együttes csak a harmadik helyen végzett. Győzött a Bignani—Borzacchini pár (Alfa Romeo) 14 óra 55 perc 19.4 mp alatt. LÓSPORT Budapesti lóversenyek A vasárnapi lóversenyek a meglepeté­sek jegyében folytak le. A Nyílt handi­­capben a tavalyi Tátrai handicap köny­­nyű nyerője, Tékozló megismételte ezt a győzelmét, mert súlyban igen előnyösen állott. Akkor az igen jó kapitányt, most az igen jónak híresztelt Ibikust előzte meg számtalan hosszal. A 8 órai Újság már az előzetes megbeszélésben csak óva­tosan regisztrálta az öreg Ibikusról Ala­­gon elterjedt igen jó híreket és már ak­kor figyelmeztettük olvasóinkat Tékozló kitűnő esélyére, úgy hogy másodsorban őt tippeltük is nyerőnek. A rövid han­­dicapben Komámuram nyert, amelyet — tekintve a múlt év utolsó négy futását, 3 helyezés és 1 győzelem — igen enyhén súlyoztak a handicapperek. A Nyeretle­nek versenyében a megjavult Napfolt erős küzdelem után megverte a fogadók által kissé túlbecsült Primust. Ilyen súly­viszonyok mellett a Naplopó csikó való­színűleg mindig meg fogja verni Prí­mást, amelyet reával nem is lett volna szabad fogadni, mert félő volt, hogy csak szekundáns lesz. A versenyek részletes eredménye: I. Ercsit Sít. 1. Mr. Corner: Diadal (6:10 reá) Outa: F. m. Nimolé éa Admi­rális, Tót. 10:14. — II. Handkno. 1. Szi­ 1932 Április 12 geti N.: Komámuram (10) Csuta. 2. Mír­jam (5) Schejbal. 3. Pici (10) Vratel. F. m Zsivány. Maria. Rózsám. ■ Goodluck, Emlék. Arme Grecil, Africanus és Silver King. Tót. 10:272. Helyre 71. 30. 56. — III. Nyílt handicav. 1. Borbényi T.: Té­kozló (4) Csuta. 2. Suta (10) Kassián T. 3. Ibikus (pari) Schejbal. F. m. Vágrad, Szittyatvér, Kobenzl. Igazgyöngy. Szeles III. és Nirvána. Tót. 10:98. Helyre 21. 25, 14. — IV. Nyeretlenek versenye. 1. Gróf Pejacsevich János: Napfolt (12) Klimscha. 2. Prímás­­(3 reá) Gutái. F. m. Príma és Galilea. Tót. 10:12. Napfolt és Primus. — V. W­elter-handicap. 1. Horthy Jenő. Lár­más II. (3) Teltschik. 2. Kelly (4) Scher­thal. 3. Fuvolás (10) Szekeres. F. m. Simba, Snow-White, Consul. Fipum Rózsi. Csatlós. Pervesztes, Suhanc és Báróné. Tót. 10:45. Helyre 20. 14. 52. — Kettősfogadás: II. Komámuram (9) és V. Lármás II. (4) 77­5.752. Kedden: ügetőverseny A kedden délután 144 órakor kezdődő ügetőversenyekre a következőket jelöl­jük: I. Bubenyik—Revizionárius—Olga. — II. Udine—Fávia lánya—Sapperlot— Búfelejtő. — III. Express—Ibrány—■ Berci. — IV. Steinitz-istálló—Darius— Naplopó. — V. Jutalom—(Bessie)—­­Nurmi—Ingeborg. — VI. Zwillinger­­hajtás—Feiser-hajtás—Maszár I. idom. —Kovács J. II. hajtás. a Bécsi lóversenyek. A Freudenau-­ban lezajlott az új Wiener Rennverein — elnök gróf Kinszky — első két ver­senynapja, igen szép sikerrel. A szép tra­­díciójú Priedscht handicapot a gróf Wenckheim Dénes dobosi ménesében te­nyésztett, de aztán Ausztriába eladott Kató nyerte meg, amely tavaly is győz­tes volt e versenyben. A vasárnap lefu­tott Frühjahrs Handicap der Dreijahri­­gen nagy meglepetéssel a 16:1 lestartolt SValdsee győzelmével végződött, amelyet a magyar Tóth Bertalan lovagolt. A gát­versenyt Problem nagy fölénnyel nyerte s miután úgy van tervbe véve, hogy eljön az e héten lefutandó Rákosi-gátversenyra a mi lovainknak igen veszedelmes ellen­fele lesz.­­ A Szent György képes sporttag legújabb száma gazdag és értékes tarta­­lommal jelent meg és beszámol a lovas sport minden aktuális eseményéről A szövegrészt érdekes fényképfelvételek és rajzok gazdagítják. „RÁDIÓ.­KIHüMIifMflM­IMÁHüBHUimZW Monstre-hangverseny A magyar rádió ma egy monstre-hang­­versenyt közvetít, amelyet a „Rádió Élet*1 rendez a Filharmóniai Társaság közre­működésével és Dohnányi vezényletével. Ez a mai rádióműsorok legkiemelkedőbb produkciója. A rádióműsorok nevezetesebb esemé­nyei . Bécs. 7.35: „A szív". Pfitzner ope­rája. Beromünster. 8.00: „Márton, a hege­dűs". Offenbach operettje. Königswusterhausen. 8.00: „Paraszt­becsület" és „Bajazzók". Frankfurt, Mühlacker. 8.05: Beetho­­ven IX. szimfóniája. Olaszország. 9.00: Tito Schipa hang­versenye. Berlin. 9.20: Liszt-hangverseny Scher­­chen alatt. A mai budapesti műsor: 4.00: Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária előadása. — 4.45: Időjelzés, idő­járás és vízállásjelentés. — 5.00: László Imre magyar nótákat énekel. — 5.45: „A régi Nemzeti Színház". (Tóth Imre emlékirataiból.) „Nagy Imre". — 6.15: Virányi László szalonzenekarának hangversenye. — 7.15: Német nyelv­­oktatás. — 7.45: Vértes Emil német­nyelvű előadása: „A budapesti nemzet­közi vásár szerepe a dunai államok gazdasági együttműködésében” ”. — 8.15: A „Rádió Élet" hangversenye. — Szünetben: Időjelzés, hírek. — A hangverseny után: Időjárásjelentés. — Majd: Az Ostende-kávéház szalon-, jazz- és cigányzenekarának hangver­senye, Kalmár Pál énekszámaival. A keddi budapesti műsor: 9.15: Szalonzenekari hangverseny. — 9.30: Hírek. — 10.10: Vízállás. — 12.00: Déli harangszó. — 12.05: Hang­verseny. — 12.25: Hírek. — 1.00: Idő­jelzés, időjárás és vízállás. — 2.45: Hírek, árfolyamok. — 4.00: Pista bácsi mesél. — 4.45: Időjelzés, időjárás és vízállás, hírek. — 5.00: Révész Béla előadása. — 5.30: Katonazene. — 6.30: Francia nyelvoktatás. — 7.00: „A francia sajtó". Márai Sándor előadása. — 7.30: Az Operaház előadása. „Az álarc". — Az I. felvonás után: Idő­jelzés, hírek. — A II. felvonás után: Időjárás. — Majd: Cigányzene. Hétfőn a rádióban a „Rádió Élet" hangversenye a Zeneművészeti Fő­iskola nagyterméből. Karnagy Doh­nányi Ernő dr. Közreműködik: a Filharmóniai Társaság zenekara. ——— — T'

Next