8 Órai Ujság, 1932. június (18. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-12 / 129. szám

­ Mesterséges pókháló és más érdekességek a Hunniában (Saját tudósítónktól.) Borús és hűvös sápok után napfényes délelőtt. Film­­felvételre nagyon alkalmas idő. Az Osso­­filmvállalat meghívására kimegyünk a Hunnia filmgyárba, megnézni az ott folyó munkát. A francia társaság a gyarmatutcai telepen három filmet ké­szített. Ezek közül az egyik magyar szerző munkája, amelyet — csal: fran­ciául ..-vettek föl. Az egyik francia filmet viszont, amely budapesti művőben ját­szódik, magyar változatban is elkészítik. Ennek a fölvételeit jöttünk el megnézni. — A műterem mögötti udvaron (ami­kor pár héttel ezelőtt itt jártunk, még udvar volt) tegnapról mára házak nőt­tek ki a földből. Házak? Egész házsorok, sőt utcák. Az elsőn,­ amely szemünkbe tűnik, a szabályos pesti szám­jelző táblán ezt olvassuk: Mária­ utca 2. Távolabbról idelátszik a szomszédos utca táblája: Vili. kar. Józsefváros B­or­ánszky-utc­a És mögötte is ismerős házsor. Ha a tábla nem jelezné, akkor is ráismerünk: a Sándor-utca. Ez hát a díszlet. Ebben a környezet­ben játszódik le A repülő arany néhány jelenete. Ez egy vidám kalandortörténet, amely azzal kezdődik, hogy a francia repülőgépet, mely (oh, boldog film­fantázia!) a Banque de France ara­nyait szállítja Magyarországra, a Duna közelében, Győr és Budapest között, is­meretlen banditák lelövik és kirabolják. A film hőse Bould­abille, a zseniális pá­risi újságíró, akit azért küld lapja Ma­gyarországra, hogy itt az ügyet felde­rítse. Ezt a Rouletabillet úgy a francia, mint a magyar verzióban Góth Sándor játssza. A kitűnő Góth már itt is van, elegáns nyári lovaglódresszben, de nem ez a jelmeze a filmen, hanem megszokott reggeli lovaglótúrájáról jött ki a telepre. Mellette heverész a napon egy hatalmas dán dogg. Gyönyörű példány, de Góth mosolyogva tiltakozik: — Nem, nem az én kutyám. Ez is ját­szik a filmen. Kolléga. Színész-kutyák és kacsák Más „színész-kutyákat" is látunk itt: egy bizonytalan fajtájú szőrmókot és egy kurtára nyírt helyes kis spitzet. Ha­mis jószágnak látszik, de kockacukor­­adományunkat élénk farkcsóválással nyugtázza. Egy harmadik kutyát pórázon vezet egy fiatal legény. Ez nem „szí­nész", hanem Gilles Veber skót terrierje, a híres Pierre Veber fiáé, aki a film szcenáriumát írta. Két 6—8 éves fiúcska üldögél a föl­dön. Mellettük három fiatal kacsa hápog. Ezek már színészek. A kacsák is. Utcai jelenet-részletet „ábrázolnak". A „Repülő arany"-t a kiváló Székely István rendezi, aki már a „Hippolit"-tal megmutatta, hogy érdemes volt haza­hozatni őt Berlinből. Most világhírű rendező­társa, Fejős Pál, aki Fülöp Ilona „Tavaszi zápor"-át rendezte, jön ki az udvarra. Kezében nagy sárgaréz­­ventillátor. Mit akarhat vele? Megtud­juk, hogy egy trükköt akar kipróbálni. Egyik filmjében egy pók szövi hálóját, ezt kellene utánacsinálni. Ehhez kell a ventillátor, amelynek közepén kis tar­tály van, amibe olajat szoktak önteni. Fejős folyékony mézgát önt bele és ebből a ventillátor forgására hajszálfinom fo­nalak lesznek és minél nagyobb a ventil­látor forgásának sebessége, annál mesz­­szebbre húzódnak ki a fonalak, amelyek­ből szabályos pókháló alakul. Igazán élethű. Egy pók sem csinálhatja jobban. A francia színésznő vázát vág Kabos Gyula fejéhez Ütés, majd csörömpölés zaja hallat­szik. Hátranézünk. Egy szép, szűke fran­cia színésznő vágott egy vázát a Kabos Gyula fejéhez. Kabos egykedvűen megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mi volt ez? Fölemeljük a szertehullt csere­pek egyikét. Papírvékonyságú gipsz, amely a legkisebb ütésre darabokra törik. Most már értjük Stan és Fan hősi­ességét, amikor tucatjával vagdossák egy­­más fejéhez a vázákat. Hitvestársak idegességének levezetésére kiválóan alkal­mas ez a váza. Szépen mutat, de egyál­talában nem fáj. Egy legyet sem lehet agyonütni vele. Ilyen mulatságos dolgokat tanul az ember egy filmgyárban. Mikor távozni készülünk, hirtelen tompa dörgés hallat­szik, és mintha villám is cikkázott volna. Ijedten nézünk az égre, hiszen az előbb még napfényben ragyogott minden. Most sincs semmi baj, az ég most is felhőt­­lenül kék, csak valamelyik vicces „ren­dező" küldte utánunk ezt a kis ijed­séget. A tréfáló kedv mellett azonban ko­moly és buzgó munka folyik a „gyár"­­ban. A francia—magyar együttműködés itt már szépen virágzik. Ami rendben is volna. Csak még nem egészen. Egészen rendben majd csak akkor lesz, ha a Banque de France aranyai csakugyan el­indulnak Magyarországba. Akár repülő­gépen is. Megnyugtathatjuk a franciá­kat, hogy a pesti gangsterek nem fogják a repülőgépet sem lelőni sem kirabolni. m­ovcmmm­m­F* — VASÁRNAP 4. OLDAL­ OfetroiSC 0 I­­uszinszk­ói diákok teü­ld­tek Benes ellen Prága, június 11. ~iMagyar Távirati Iroda.) A Prá­gáig tanuló ruszinszkói egyetemi hallgatók tegnap értekezletet tartot­tak, amelyen egyértelműen követelték Ruszinszkó autonómiáját és Ruszinszkó áldatlan állapotaiért a mai rezsimet tették felelőssé. Az értekezlet befejez­tével a gyűlés résztvevői, mint az Epress írja, Benes külügyminiszter prágai villa­lása elé vonultak, han­­­gosan éltették Ruszinszkó autonómiá­ját és elénekelték a Kárpát-orosz him­nuszt, tüntetésül Benes ruszinszkói politikája ellen. A rendőrség 25 sze­mélyt előállított. Betörések és kasszafúrások Három helyen működtek ma éjjel betörők ' '(Saját tudósítónktól.) Ma éjszaka Betörők hatoltak be a Forgó és Társa üvegárúnagykr­eskedés Dohány­ utca 16. számú házban lévő üzlethelyiségébe. A betörők falbontás útján jutottak az irodába, ahol megfúrták a páncélszek­rényt és abból mintegy 15—20.000 pengőt zsákmányoltak. Betörők jártak Herskovits Simon kézműárunagykereskedő­nek a Király­utca 3. szám alatt lévő üzletében is. A házmester és a közeli rendőr vették ész­re a betörőjárás nyomait. Azonnal érte­sítették Herskovicsot, aki rövidesen megjelent az üzletben. Kutatás közben az egyik udvari mellékhelyiségben alvó fiatalembert találtak. A rendőr előállí­totta a főkapitányságra, kiderült, hogy egy fiatalkorú szakácsinas az illető, aki azonban azt állítja, hogy semmi köze a betöréshez. A rendőrségnek az a gya­núja, hogy a szakácsinas is részt­ vett a betörésben, „munka" közben elaludt és ott maradt. Betörők jártak Maridés Lipót fűsze­res Visegrádi­ utca 17. számú üzletében is, ahonnan sok árut zsákmányoltak.­­ Kasszafúrók dolgoztak a Hungária­­körút 152. szám alatt Bregitzer és Mü­l­­ler cementárugyárában. A betörők meg­fúrták a páncélszekrényt és most folyik a nyomozás, hogy megállapítsák, meny­nyit vittek el onnan. — Jubilálnak a tatai tűzoltók. Tatáról jelentik. Ez évben üli a Tata­tóvárosi önkéntes Tűzoltóegylet fenn­állásának ötvenéves jubileumát. Az egész napot betöltő műsor keretében nagyszabású tűzoltóversenyek is lesz­nek. Az ünnepi beszédet­ László István vármegyei tűzrendészet felügyelő mondja. Rettenetes munka volt kivergődni a megáradt folyóból és János már-már érezte, hogy nincs menekvés a zúgó, rohanó habok közül. A két idegen még mindig görcsösen fogta és nehéz testük olyan kölönc volt, amelyet nem lehe­tett egykönnyen lerázni. Láz ülte meg minden porcikáját s a szívét erő­sen megmarkolta a félelem. Nem akart így, nyomorultan elveszni: most, hogy közel volt az elmerüléshez, sajnálta céltalan életét. Amikor idejött az arany és a halál völgyébe, telve volt jóreménységgel, most megkondult fö­lötte a halálharang. Pedig még alig élt, mindig csak küzködött, odahaza és idegenben, szerető testvérek és gyűlöl­ködő ellenségek között. Két keze görcsösen szorongatta a tarisznyáját: ha el kell pusztulni, pusztuljon el vele együtt az arany is. Megpróbált imádkozni, de nem tudta, végig mondani az imádságot. Egész élete folyása végigcikázott agyán és nem tudott visszaemlékezni három boldog napra. Talán a halál mégis csak meghozza a nyugalmat és a bol­dogságot, amelyhez elvégre éppen olyan jussa van, mint bárki ember­fiának. Egyszerre valami megkönnyebbülést érzett: a két idegen martalóc elengedte a kabátját és végleg lebukott a vízbe. Néhány buborék mutatta csak a he­lyet, ahol az imént még az aranyért küzdöttek s ahonnan most lelkük el­röppent. János ujjongani szeretett volna, de szívét erős pánt fogta kö­­rül: a részvét és a szánakozás vas­pántja­­ sajnálta a nyomorultakat, akik itt vesztek a megdagadt folyóban és majdnem itt veszejtették őt is. Keresztet vetett és megindult a part felé. Minden tagja remegett és még a szíve is fázott a rátapadt vizes ruhától. Lassanként mégis csak kivergődött a a partra és legelsőbben végigheveredett a kemény, megfagyott füvön, hogy ki­pihenje magát. Nem sokáig heverhetett így , tovább kellett nyask­oznia, nehogy tagjaira ráfagyjon a csuronvizes ruha. * Késő este volt, mire beért a városba. Hideg szél fújt és csillagtalan volt az ég. Szállingózni kezdett már a hó és az utcákon nem járt senki. A faházak kandallóiban pattogott a tűz és a Vic­­toria Saloonban olyan zajos és vidám élet járta, mint akkor, amikor Ossip­­pal és Gustaval Frisco felől ideérke­zett. A muzsika hangjai most is kiszű­rődtek az éjszakába és a vad lárma most is felforralta a vérét. Bement a saloonba és körülnézett, hogy nem talál-e ismerő­sre. De ezek az emberek idegenek voltak számára: a táncoslányok sem voltak a régiek, rég visszatértek hazájukba, vagy el­pusztultak valamerre nyomorultan. A kályhához ment és háttal nekitá­maszkodott. Vizes ruhája lassanként megszáradt rajta és kezének-lábának fagyos merevsége is alábbhagyott. Leült egy asztal mellé és italt kért. — Bort, vagy pálinkát akarsál — kérdezte a pincér és ő az arcába neve­tett. — Adjál bort, meg pálinkát vegye­sen; az a fő, hogy mindegyikből so­kat! A pincér nagyot röhögött és a te­rem tarka-barka népsége visszhan­gozta ezt a nevetést. Egy leány ült le melléje: csinos arcú, fitos orrú, karcsú testű dámács­­ka, aki rákacsintott és sokat igérően mosolygott. — Ki vagy te? — kérdezte János. — Ne törődj vele! — felelte szem­telenül a leány. — Az a fő, hogy va­gyok! A pincér erős vörösbort hozott, to­vábbá: giint, whiskyt és rumot. János szerette volna egyszerre kiinni mind, de aztán maga is nevetett a bolondos ötleten. A leányhoz fordult­ és meg­kérdezte : — Iszol-e velem egy pohár pálin­kát? — Kettőt is! — nevetett a fitos­orra. János töltött a pálinkából és ma­gasra emelvén poharát lelkesen kiál­totta: ■— Éljen az élet! A leány ajkáról csengő nevetés hangzott viszhangképpen: — Éljen a szerelem! Csók éhes ajkát odanyujtotta János­nak, de az ijedten fordult el tőle. Hirtelen eszébe jutott az indiánleány és megrémült még a gondolatától is an­nak, hogy ezzel a kifestett némberrel megcsalja amannak szent emlékét. . Hirtelen felpattant helyéről és rá­­rivalt a lányra: ■— Takarodj! Az csak nevetett: — Sajnálod tőlem az italt? János odatolta eléje a whiskyt: — Igyál amennyit akarsz! — Én csak veled iszom! — Tiát tölts nekem is, magadnak is! Néhány perc alatt elfogyott a pá­linka és az aranyásó most pezsgőt ren­delt. A pincér készséggel állt rendel­kezésére, bárha a tekintete elárulta a bizalmatlan kérdést: — Aztán meg tudod-e majd fizetni­? A magyar értett a tekintetéből és a tarisznyájához kapott, hogy meg­mutassa aranykincsét... de hirtelen elállt szándékától és nem öntötte ara­nyát az asztalra. Eszébe jutottak paj­tásai, akik talán most is ott dol­goznak a csakneken csákánnyal lapát­tal, szitával, hogy minél előbb szaba­duljanak e pokolból. Maga előtt látta Ossip becsületes arcát, Bobby vigyorgó tekintetét és a hűséges Teresét, akik benne hisznek és benne reménykednek. A pincér meghozta a pezsgőt és János valósággal magába öntötte a hideg italt. A zene szólt, kibírhatatlan volt a lárma, a meleg és az emberhús nehéz, izzadságos szaga. Megtántoro­­dott és közel volt az ájuláshoz, amikor a leány kedveskedve hozzásimult: — Nem járnál velem egy fordulót­! Elnehezült nyelve alig forgott, de annyit még el tudott mondani, hogy: — Szívcsent babám! És a leány táncba vitte a legényt. Magához ölelte és egyre vadabb körben forgott vele. A magyar már nem érzett semmit: sem agyának féktelen lükte­tését, sem szívének nyugtalan dobba­nását. Ráborult a leányra és hagyta, hogy az rángassa jobbra-balra, előre­­hátra. Forgott vele a világ, lehunyta hát a szemét és elmerült a mámorba, amely annyira hasonlított a megsem­misüléshez. A leány forgott vele még egy dara­big, azután odaültette az asztalhoz, régi helyére. És ekkor csodálatos dolog tör­tént. A magyar felnyitotta a szemét és úgy nézett körül, mint aki teljesen jó­zan: nem is ivott egyetlenegy korty bort sem. Mindenki csodálkozva tekin­tett rá, ő maga pedig nyugtalanul ta­pogatta végig önmagát, az előtte álló asztalt és a széket, amelyen ült. — Mi bajod? — kérdezte a leány, János pedig magasra emelte az öklét és felordított: — Hol a tarisznyám? A teremben elhallgatott a zene és félbeszakadt a tánc. Az emberek oda­­sereglettek János asztalához. A pincér lihegve futott feléje a söntésből és kí­váncsian kérdezte: — Jifit keresel? — A tarisznyámat! — Miféle tarisznyát! — Ami itt feküdt az asztalon! Benne volt az egész aranykincsünk! A pincér nem hitt neki, vagy úgy tett, mintha nem hinne: megrándította a vállát és csöndes egykedvűséggel mondotta: — Nem tudsz fizetni, pajtás, ennyi az egész! Ezért találtad ki ezt a mesét? János felkapta a széket és megfor­gatta a feje fölött: — Adjátok vissza a tarisznyámat!... Adjátok vissza az aranyamat!... Most már mindenfelől nevetés hang­zott és János nekiugrott a gúnyolódók­nak. Szeme vérben forgott, ajka idege­sen rángatódzott, melléből egyre va­­dabbul tört elő az ordítás: — A tarisznyámat! ...Az aranya­mat! ... És hirtelen lecsapott a leányra, akit nyomban elöntött a vér, a hatalmas ütés beszakította a koponyáját és ájul­­tan terült el a padlón. Most az egész társaság nekirontott a magyarnak, aki hősiesen szembeszállt támadóival és vitézül verekedett. Végül mégis csak legyőzték és ekkor vállukra kapták, kivitték a teremből és letették a frissen hullt hóra. Ott feküdt a fagyos földön reggelig s amikor rá­akadtak, magas láza volt már. Kór­házba vitték, ahol az orvosok meg­vizsgálták és fejcsóválva mondották ki a diagnózist: — Mindkétoldali tüdőgyulladás! ... Szegény magyar ott feküdt a kór­házi ágyon , nem tudott magáról... 1932 JÚNIUS 12

Next