8 Órai Ujság, 1932. szeptember (18. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-28 / 217. szám

SZERDA G HOLDAE 1932 SZEPTEMBER 21 SZÍNHÁZ Iskolai kórus ,­ a Nemzeti Színház­­ Arany­ünnepén is. A Nemzeti Színház jövő havi Arany­­­hetét tudvalevőleg egy művészi matiné­­ fogja bevezetni, amelyen egész sor Arany­ballada scenirozása és dramatizálása és több énekszám is szerepel. A matiné köz­reműködői természetesen a Nemzeti Szín­ház tagjai, kivétel csak egyetlen számban lesz, mert felkérték a budai Szilágyi Er­zsébet felsőleányiskola ismert kórusát, hogy egy számmal, amellyel már a múlt­ban nagy sikert arattak, vegyenek részt tm ünnepélyen. Id. Lányi Ernőnek karra fi­azelókra írt művét, a Mátyás anyját adná elő ez a kórus. Az iskolai kar fel­lépéséhez azonban egyelőre a főváros pol­gármesterének engedélye szükséges, a színház igazgatósága ezért az engedélyért kérvénnyel fordult a polgármesterhez. Budapest legnagyobb művészi eseménye írja hadnagy a Belvárosi Színházban Filléres Színház — Mindenki hitelbe kaphat szín­házjegyet — A ligeti Budapesti Színház, köznyel­ven, a Föld Aréna, az idei szezonban Filléres Színház-ként fog működni és egy állandó vendégjátékkal Bérczy Jenő­nek, a Gleich-cirkusz adminisztratív igazgatójának direktorsága alá kerül. Bérczy Jenő teljesen renováltatja a színház nézőterét és színpadát és máris helyreállíttatta a fűtőkészüléket. De ezeken túl is nevezetes újítást léptet életbe a Filléres Színházban: bárkinek hitelbe ad színházjegyet bármelyik elő­adásra; a jegyek árát később fizetheti, amikor módja és lehetősége van hozzá. Október 15-én kívánja megnyitni szín­házát egy új és aktuális magyar revüvel, amelynek előadását Föld Mátyás ren­dezi, aki a vállalkozás művészeti veze­tője. Föld Mátyásnak rengeteg sikere volt ezen a színpadon és Bérczy jól vá­lasztott, amikor őt bízta meg a művészi vezetéssel, amivel a vendégjáték előze­tes garanciát kap a sikerre. A helyárak 50 fillértől 2 pengőig terjednek és a színház naponként két előadást tart: délután 5 órakor és este 8 órakor. A szezonnyitó revü címe: A peleskei nótárius­z a strandon — Egyed Zoltán nyilatkozata a Hevesi-interjú ügyben. Egyed Zoltán annak megállapítását kéri, hogy a teg­napi Hevesi-interjúban a kritikus­passzus elírás. Hevesinek olyan sok lá­togatója volt interjú közben, hogy ez az elírás önhibáján kívül könnyen megtörténhetett.­­ — Akinek „szerencséje", hogy meg­betegedett. Bárdi Ödön, a Vígszínház kitűnő színésze néhány nappal ezelőtt erős fájdalmakat érzett a lábában. Bice­gett. Az orvosság enyhítette a fájdalma­kat, de bizony még tovább is bicegett. Ugyanekkor szerepet kapott Vaszary Já­nos Jó házból való árványa című darab­jában. A ruhatárost kellett játszania. Egy előkelő lokálban történik az a kép, amelyben Bárdi fellép. Az instrukció sze­rint a ruhatárosnak, aki öreg, összetöpö­rödött ember, bicegnie kell, így tehát „természetesen" játssza Bárdi a szerepét és semmi komplikációt nem okozott a színpadon a betegsége. Boby és Daisy, a közönség ked­vencei a székesfővárosi Állatkertben. Pál­­m­aház. Akvárium. Nyitva ,egész nap. Csókos regiment A Bethlen-téri Színpad, amely eddig tarka barka, mulatságos kabaréműsorral szórakoztatta közönségét, most áttért az egész estét betöltő darabokra. A debü ebben a műfajban kitűnően sikerült, amiben nagy rész­e van annak, hogy szerencsésen választották meg az első darabot. Erdélyi Mihály Csókos regiment című hat képből álló énekes és táncos revüjét mutatja be a kis színház. A béke­beli k. u. k. világ tárul fel a színpadon. Csupa szín, ragyogás, jókedv. A fülbe­mászó pompás muzsika és a fordulatos, ötletes történet egy csapásra meghódí­totta a közönséget Az ensemble első­rendűnek bizonyult. Ferenczy Marietta, Takács Rózsi, Egyed Lenke, Bodnár Piri, Sas Mária, Békéssy Antal, Szentiványi, Károlyi, Tamás Benő, Balogh Frigyes, Békéssy József és Antalffy Gyula osz­tozkodnak a közönség lelkes, megérde­melt tapsain. Németh Mária berlini premierje Holnap, szerdán este lesz Berlinben az „Álarcos bál“ premierje, új rende­zésben, Németh Máriával és Futaky Kálmánnal a főszerepekben. Az előadást Busch zeneigazgató vezényli; ma tar­tották meg a főpróbáját és a két ma­gyar művész rendkívüli sikert aratott. Az új kiállítás és a modern rendezés is rendkívül tetszett A holnapi bemutató társadalmi eseménye lesz Berlinnek: Fapen kancellár is jelen lesz, valamint a diplomáciai kar és a magyar egyesület. RÖVID HÍREK A Vígszínház tagjai sorába szerződ­tette Kámori Margitot, aki tavaly a pécsi színház naivája volt. * Both Klári, aki a Belvárosi Színház­nak volt a tagja régebben, most vissza­tér a színpadra. A Kamaraszínház szer­ződtette és első fellépése a Forgószél című színműben lesz. * A berlini Theater am Schiffbauer­­damm a Koldusoperához hasonlatos „koldusvígjátékot" mutatott be. A da­rab címe: Kolonne Immergrün, szerzője Brennert. Betörőkről szól, akik két fel­vonáson át szakadatlanul betörnek, a har­madikban megnyerik a főnyereményt a lutrin. A főszerepet Harald Faulsen játssza.­­ * ' 1 '• A Deutsches Theater jelenleg Ifousst tulajdona, aki ifjúkori nagy sikerét, az Élő holttestet játssza a saját színházá­ban, kevesebb meggyőződéssel, mint hu­szonöt ével ezelőtt, de hasonló sikerrel. Színházak műsorai Kedd, szept. 27 NEMZETI SZÍNHÁZ: Veronika (K 2. bérlet: 148). — KAMARASZÍNHÁZ: Elő­fordulhat a legjobb családokban (*/1 8). — VÍGSZÍNHÁZ: Emmy (8). — M MAGYAR SZÍNHÁZ: Csók a tükör előtt (8). — BEL­VÁROSI SZÍNHÁZ: írja hadnagy (8). — FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Manolita (8). — PESTI SZÍNHÁZ: A Teve (8). — ANDRÁSS’M­ETI SZÍNHÁZ: Bajor G.: Törzy Jenő vendégjátéka. Nagy Endre konferál. Bolondvála Bem divat a sze­relem. (9-kor. vas. d. u. 4-kor is.) — LABRIOLA SZÍNHÁZ VARIETÉ: Nem­zetközi varieté-műsor. (Előadások kez­dete 8-kor.) — TERÉZKÖRUTI SZÍNPAD: Tőlünk tanulhatnak .../ (9.) Minden szom­baton, vasár- és ünnepnap d. u. 4-kor a tel. res enti műsor.— BETHLEN-TÉRI SZÍN­­PAD: Csókos regiment. (149. csütörtök, szombat, vasárnap d. u. 446.) — STEIN­­HARDT SZÍNPAD (Vili- Rákóczi-út 83): Ut meginktéműsor. (Ve®, vasár, és ün­nepnap */,5 és …/,9.) — KOMÉDIA OR­FEUM: Salamon Béla két bohózatban. (149. vasár- és ünnepnap d. n. 145-kor is.) — JARDIN (Erzsébet királyné-út 1): Új műsor. — PAPAGÁJ: Kezdete 11 órakor. — MODERN KABARÉ (VII., Akácfa­ utca 4. Tel.: 401—54). Kabos Gyula, Szász Ila, Fekete Pál, Ujváry Lajos: Berczy Géza bohózatokban. (Kezdete d. u. 145. este 149.) MOZIK MŰSORA Capitol filmpalota (Baroes-tér. 1. 343— 37): Quick. Hiradó. (5. 1/18. 1410. vasár­­nap: '/14. 148. 148. 1410.) Az első előadás mérsékelt árakkal. 40 fillértől. City filmsilabás (Vilmos csá­zár­ót 38 —38. Tel. 11—1—40): Quick. Híradók. (4. 6 8. 10. vasárnap: 2. 4, 6. 8. 10.) Corvin filmszínház (József-krt. és Ül­lői-ér s. J. 389—88, J. 395—84). Quick. Hír­adó. (148. 148. 1410. vasár- és ünnepnap: 1/14. 146. 148. 1410.) Chetlo szive Corso mozsre (Váci­ u. 9. T. 87—4—02). A sárga passzus. (Fősz.: Lionel Barrymore Elissa Lantit.) Híradók. (Mindennap: 8/46. Vi6. V48. */410.) Chicago mossd (István-út 19. T. 121— 75): Ha a nő hazudik. Miénk az élet. Üze­mitől. (5-től folyt.) Dícsi filmazm­ada (Teréz-krt. 28. Tel. 295—52. 213—43): Sárga pacezus. Híradók. (4. 8. 8. 10, vasárnap: 2. 4. 6. 8. 10.) Elit mosgó (Lipót-krt. 16. A. 161—51): Ketten egy autón. Az amerikai fiú. (4. 7. 10. folytatólagosan a két film között a­ifi és V.9-kor lehet bemenni. Florida mozire (Flórián-tér 3. A. 623— 67): Halló. Itt szerelem! Banditák réme. Híradó. (5. 7. Val­.) Fórum filmszínház (Kossuth L.-U. 18. Tel.: 897-07. 805-43). Az udvari Ml. Hír­­adók. (4. 8. 8. 13. váz.: 2. 4. 8. 8. 10.) Homeron mozsrö (Hermina-út 7. Tel.: 961—00): Bobl formába jön. Rumbalovag. Híradók. (445. 7. 4410. vasárnap: 2. 445. 7. 4410.) Kultur mozsrö (Kinizsi-u. 18. A. 861— 93): Expresszházasság. Marokkói átok. (Hétk. a teremben: 5. kertben: 448. */­10. vasár- és ünnepnap a teremben: 443. 6. kertben: 448. */a 10-től folyt.) Kamara mozgó (Dohiny-u. és Nyir-u. s.): Nem kérdem, ki vagy! Híradó. (4. 6. 8. 10. vasár- és ünnepnap: 2, 4. 6. 8. 10.) Odeon morgre (Rottenbiller-u. 37/b. Tel.: 302—63): A diadalmas férfi. Expresszházas­­ság. Európa utolsó pelikánjai. Híradó. (Vas. 448. 4410.) Gu­etto szive Olympia mozsrö (Erzsébet-krt. 26. J. 429—47): Prolongálva! Csak felnőtteknek! A képviselő úr barátnője. A szerelem pokla. Híradók. (444 . 447. 4410-től folyt.) Orient mozsrö (Izabella­ u. 65. Tel.: 150— 87): A dicsőség útja. Omar. (A dzsungel réme.) A zöld sárkány. (Alkoholbanditák.) (V45. 7. V410) Orion mozire (Eskü-Dt 1. T. 83—1—02). Fehér rabszolganők (Riport . leánykeres­kedelemről.) Stan és Pan. Híradó. (4. 6. 8,10.) Omnia filmszínház (Külcsey­ utca 2. 1. 301—25): A sárga passzus. Híradók. (4. 6. 8. 10. vasár- és ünnepnap: 2, 4. 6. 8, 10.) Palace filmszínház (Erzsébet-krt. 8. Tel.: 365—23): Piri mindent tud. Hír­adók. (4. 6. 8. 10. vas.: 2. 4. 6. 8. 10.) Pflum morsre (Pesterzsébet, Kossuth L. u. és Török Flóris­ u. s.): Kedden: Cselényi József magyar nótáival. Kisérőműsor: A kék bálvány. (2­.5. 7. V4I0.) Ilfldris-Metro Filmpalota (Nagymező, u. 22—24. tel.: 220—98. 292—50): Második hétre prolongálva! Tarzan­as őserdők ura. Híradók. (2—6-ig folyt., azután: 8. 8. 10. vas.: 1—4-ig folyt., azután: 4. 8. 8. 10.) Royal Apollo (Erzsébet-krt. 45. T. 419— 02. 429—46): Nem kérdem, ki vagy. Hír­adók. (4. 6. 8, 10. vas.: 2. 4. 8, 8. 10.) Blalto filmszínház (Rákóczi-út 70. 1. 394—97). Képviselő úr barátnője. Stan­ca Pan, az idegenlégió gyöngyei. Fu­ppy a­z egyházban. Híradó. (4. */.7. 4410, vasár­nap: 2-től folyt.) lEheffe szive Stefánia Filmpalota (Kispest, Üllői-út 157): A végzetes c*ék. Az álarcos lovag. (7. 9. vasárnap: 3. 5, 7, 9.) Tivoli mosgrft (VI., Nagymező­ u. 8. A. 230—49): Szerelem a pokolban! Egy Éva, őz Ádám. Híradó. (4. V*8. %10. vasárnap: 2-től folyt.) Uránia mozgó (Rákóczi-út fi. T. 460— 45. 460—46): Egy különös éjszaka. Mozgás a természetben. Híradó. (V.4. %6, %8 !410, vasár- és ünnepnap: % 2—%6-ig folyt., azután: Hé. *48. %10.) UFA filmszinfláx (Teréz-krt. 60. T. 197— 67. 197—68): Egy különös éjszaka. Mozgás a természetben. Híradó. (4, 6. 8, 10, vasár- és ünnepnap: 2—6-ig folyt., azután: 6, 8, 10.) Uránia mozgó (Pesterzsébet,­ Kossuth L­.­u. 27): Keddtől szombatig nincs előadás. Vesta mozgó (Erzsébet-k. 39. J. 326—39): öt szív — egy pár. (Egy Éva, öt Ádám.) A banditák réme. Híradó. (14-től folyt.) Wekerle filmszínház (Wekerle-telep, Fő­ tér 4. J. 33—9—53): Aszfaltbetyár. Kocaturista. (*47. V4IO, vas.: 3-től.) Wink­ler mozsera (Hungária­ út 61. Tel. 92—0—12): Kedden nincs előadás, y.nigh­ti mozgó (VII., Angol­ u. 26. Tel. 96—3—09): Csókfergeteg. Ne járj a tilosba. Yarden: Híradó. IS-től folrt.) LÓSPORT Szerdán: Megyeren lesznek versenyek A Pestvidéki Versenyegylet által szerdára kiírt jó programra igen jól si­kerültek a nevezések, úgyhogy minden versenyben jó mezőnyökre és érdekes sportra van kilátás. Az egyes verse­nyekben a következőknek van jó esé­lyük: I. Overffy-ist. — Kolompos II. — Gam­rri. — II. Smuthy­idomitás — Balek — Turkana. — III. Rúna — Példás — Pálma. — IV. Győrffy-idomitás — Smutny. idomitás — Slappy End. — V. Aida — Sóskifli — Pali. — VI. Forgatag — Kelly — Vadvirág. — VII. Hetre — Gombolai­­idom. — Annus.­­ Parancsőrtiszti lovaglóversenyt rendezett a budapesti vegyesdandárpa­­rancsnokság, amelyen 16 lovas indult a versenyben, melynek első részét vasár­­nap éjjel 35 kilométer, második részét hétfőn 30 kilométeres távon rendezték a terepen. Az eredmény a következők: Elsők holtversenyben: Jeney István főhadnagy (Jászkun huszárezred), Bu­­czek Géza főhadnagy (Bercsényi tüzér­osztály) és Somogyi Jenő százados (váci kerékpáros zás­lóalj). Negyedik: Fensz Rezső tüzéralezredes, ötödik: Zitassy Pál főhadnagy (Vonatosztály).­­ Októberi ügetőversenyek. A Budapesti ügetőverseny Egylet október hónapban a következő napokon rendez versenyeket: 4, 7, 11, 14, 19, 22, 26 és 29.­­ Az Alföldi Lovasegylet verse­nyeiben győztek. Távlovaglóversenyben: Rigó százados. Katonatiszti erkverseny: Maassin ezredes. Bíró Albert emlék­­versenyben: Oeiszt őrnagy. Báró Urbán emlékversenyben: báró Fodmaniczky őrnagy. Kettősfogatú ügetőversenyben: Baán Antal fogata. SPORT Egyenlő erejű ellenfelekként lépnek a küzdőtérre a magyar és osztrák válogatottak Többszáz bécsi futballrajongó kiséri Budapestre az osztrák csapatot (saját tudósítónktól.) A szövetségi kapitány kijelölte az osztrákok elleni vá­logatott csapatot: Aknai—Dudás, Korányi—Borsányi, Sárosi, Lázár—Korányi II., Cseh II., Turay, Kalmár, Déri. Ha szemügyre vesszük a vasárnapi nagy mérkőzés magyar legénységét, ak­kor meg kell állapítanunk, hogy egy-két poszttól eltekintve, a szövetségi kapitány jobb csapa­tot nem igen állíthat porondra. A védelem kifogástalannak látszik, a fe­dezetsorban. Sárosi és Lázár pillanatnyi­lag visszahanyatlott formája sem ad okot különösebb nyugtalanságra. Mindkettő intelligens, lelkiismeretes játékos, akik a nagy ellenféllel szemben képességeik leg­javát akarják nyújtani. A csatársorban látunk néhány pozíciót, amelyek kényszer­­megoldásoknak látszanak. Vonatkozik ez elsősorban a center posztjára, ahová Kal­márt állítaná a sportközvélemény, míg a balösszekötő szerepét Toldinak kellene betölteni. Nagyjából elmondható, hogy a magyar válogatott megfelel a várakozásoknak és becsülettel állja meg helyét a nagy­­tudású osztrák csapattal szemben. Az osztrák válogatott: Eiden—Rainer, Sesta­~Braun, Smis­­tik, Nausch—Molzer, Mü­ller, Smdelar, Spechtl, Sehall. Az osztrák együttes a legelső garnitú­rát képviseli és bizonyos, hogy egyköny­­nyen nem hajlik meg a magyarok revans­­vágya előtt. Ha a mérkőzés esélyeit latol­gatjuk, akkor számolni kell az osztrák csatársor kétségtelenül nagyobb átütőerejével és magasabb technikájával, amelyeket azonban teljesen ellensúlyoz­hat a harmincezer főnyi magyar közönség lelkesítése és a magyar játékosokba be­oltott az a tudat, hogy a legutóbbi, 8:6-os bécsi vereséget ki kell reparálni. Teljesen igaza van Meisl Hugónak, aki óvatosan elzárkózik minden jóslás elől és a mérkőzés kimenetelét nyíltnak minősíti. A magyar—osztrák válogatott mérkő­zésre Bécsből különvonattal és autóbusz­­szal sok száz osztrák futballrajongó érkezik Budapestre. • •...• A lengyel-magyar viadal Az év legkimagaslóbb atlétikai esemé­nye az október 1-i lengyel-magyar mérkő­zés. Ez lesz az évben az első és egyetlen nemzetek közötti mérkőzés Budapesten. A lengyelek hatalmasan feljavultak, most verték meg Csehországot. Eredmé­nyük olyanok, hogy fel kell figyelni min­den sportembernek. Már eddig is voltak igen kiváló reprezentánsaik, de az idén egy olyan olimpiai bajnokságot is nyer­tek az üstökösszerűen feltűnt Kuson­­cinszki révén. Másik nagy kiválóságuk Kel­lász, világrekordot állított súlydobás­­ban. Már ennek a két világklasszisnak startja olyan esemény, amilyenben régen volt része a magyar közönségnek. A len­gyel csapatnak többi tagja is kiváló ké­pességű. Kostrewskit, a kiváló gátfutót már régen ismerjük. Trojanovszki is a régi kiváló gárdából való. Távolugróik 7 méteren felül tudnak, gerelyben is a ma­gyar rekordhoz közel járnak. A magyar versenyzőknek legjobb tudása szükséges, hogy a kitűnő lengyel gárdát legyőzhes­sék. A versenyt szombaton az üllői úti pá­lyán rendezi a szövetség 1 3 órai kez­dettel. Továbbra is áll a harc az Evezősszövetségben A Magyar Evezős Sportszövetség szo­katlanul viharos igazgatósági ülést tar­tott. Az ülés elején dr. Perger Ferenc elnökölt, aki a Pannónia és a Hungária képviselőinek részéről megnyilvánult bi­zalmatlanság hatása alatt az elnöki szé­ket elhagyta. A két nagy evezősegyesület­nek az elnök személye iránti bizalmat­lansága tudvalevőleg onnan származik, hogy az elnök és az elnökség tagjai tel­jesen indokolatlanul lemondatták a jövő­­évi Európa-bajnokságoknak Budapesten való megrendezését és ezzel úgy idegen­­forgalmi, mint sportszempontból, súlyos károkat okoztak. Az igazgató­tanács mindezek ellenére az elnök jelentését tu­domásul vette és mellőzte Philipovics Károlynak azt a javaslatát, amely a szö­vetségi béke teljes felborulását megaka­dályozhatta volna. Perger Ferenc elnök később visszatért és felvetette a bizalmi kérdést, de a dön­tés előtt a Hungária és a Pannónia kép­viselői, számos tagtól kísérve, az ülésről kivonultak. A­z igazgatóság ottmaradt tagjai az elnökségnek egyhangúlag bizal­mat szavaztak,­­ ez azonban nem jelenti azt, hogy az evezőséletben megszűnnek a belső villongások. Az elégedetlenek tábora változatlanul követeli a rendszerváltozást, amely nélkül e nagymúltú sportág újjá­éledése el nem képzelhető. A Budapest válogatott csapatot október 2-án az osztrák fővárosban leját­szandó Budapest—Bécs-mérkőzésre, a kö­vetkezőképpen állították össze: Káda— Kővágó, Bíró—Laki, Szalai, Szaniszló—­­ Ottávi, Avar, Jakube, Titkos, Szabó III ­ Kijelölték a válogatott atlétákat A Magyar Atlétikai Szövetségben hétfőn este kijelölték azokat az atlétákat, akik október elsején, szombaton Budapesten az FTC sporttelepén Lengyelország ellen a magyar színeket képviselni fogják. A magyar válogatott atléta-együttes a követ­kező: 100 m síkfutás: Baggambi, Gerő. 400 m síkfutás: Barsi, vitéz Szalay. 800 m síkfutás: Zsitvay, Szabó. 1500 m sík­futás: Szabó, Szilágyi. 5000 m síkfutás: Simon, Szilágyi. 110 m gátfutás: Jávor, Kovácsy. 400 m gátfutás: Kovácsy, Ker­­tész. Magasugrás: Bódossy, Késmárky. Távolugrás: Balogh, Fekete. Súly­dobás: dr. Darányi, Csányi. Diszkoszdobás: Be­­rnetz, Donogán. Gerelyvetés: Várszeghy, Farkas. 4­­00 m staféta: Baggambi, Gerő, Kovács és Zsitvay. A Schmeling győzött Mickey Walker ellen. A keddre virradó éjszaka Newyorkban megvívták a nagy érdeklődás­­sel várt bokszmérkőzést Schmeling (német) és Mickey Walker között. A nézőközönsé­get 80.000 emberre becsülik. Ott volt a többi között Sharkey, Tunney, Dempney boksz, bajnok­­a. Mindjárt az elsd fordulóban Schmeling földrevetette ellenfelét, de Walker a nyolcadik fordulóig epven­ ellenfélnek bizonyult A nyolcadik forduló­ban Schmeling ,,kikészítette" Walkert és Mac Kearns. Walker managere a nyolcadik forduló után a mérkőzést feladta.­­ A MAC vívószakosztálya szep­tember 30-án, este 7 órakor az OTT ta­nácstermében tartja évadnyitó szakosztályi ülését és ez alkalommal ünnepli a kard­vívás világbajnokát, Pillér György száza­dost. Műtő és motor* * A frontharcosok hősi csillagtúrája. A Frontharcos Szövetség negyedik orszá­gos találkozóján mutatkozik be első ízben a szövetség autó- és motorkerékpár szak­osztálya. Az országos találkozón dr. Szel­­nár Aladár, a szakosztály vezetője, hősi csillagtúrát rendez. A végcél a Hősök­­terén van s a beérkezők virágcsokrot és cserfalombot helyeznek a Hősök Emlék­kövére. Startolni lehet bárhonnan. A célba október 2-án délelőtt fél 9 és fél 10 óra között kell beérkezni. A nevezési dí­jat, 3 , 50 fillért, a beérkezéskor, a hely­színen is lehet fizetni. Díjkiosztás a Fő­városi Vigadóban délután 2 órakor lesz, ugyanaz nap. Akik a tiszteletdíjakra pá­lyáznak, azok előbb küldjék be nevezésü­ket, még­pedig szeptember 28-án délután 7 óráig a szakosztályhoz. Budapest, VI., Podmaniczky­ utca 45., II. emelet. (Tele­fon 185—18.) Ne használjon rádiót engedély nél­kül, mert azért megbüntetik. FTC-Sporttelep Üllői­ út 1932 október 2-án, vasárnap d. u. 7,4 órakor labdarúgó mérkőzés Ausztria - Magyarország válogatott csapatai között D. u. 7,2 órakor Zágráb város válogatottja­­ és Prof. II. liga válogatottja közölt

Next