8 Órai Ujság, 1934. február (20. évfolyam, 25-46. szám)

1934-02-01 / 25. szám

CSÜTÖRTÖK 2. OLDAL "' A Zibrzika-eset A cseh kisebbségi politika végre teljesen, eldobta az álarcot és egy­szerűen elcsapta a pozsonyi ma­gyar tanítóképző intézet igazga­tóját és egész sereg tanárát azon a címen, hogy „magyar naciona­lista szellemben“ folytatták mun­kájukat, az elszakított magyar­ság jövő generációjának nevelé­sére hivatott tanítók kiképzését. Dr. Szelényi Ferdinánd, a régi igazgató helyébe Zibrzika urat, a ■pozsonyi cseh gimnázium taná­rát ültették, akinek már ékesen hangzó neve is elég biztosíték arra, hogy nem fogja túlzó ma­gyar irányban vezetni az inté­zetet. Gratulálunk a cseheknek: ez­úttal valóban ráhibáztak arra a pontra, amelyen a legérzékenyeb­ben lehet a Felvidék magyar jö­vőjét megsebezni. Megtalálták a módot, ahogyan a mérget, melyet ők a csehszlovák kultúra áldásá­nak szoktak mondani, a leghatéko­nyabban lehet belecsepegtetni a gyermeklélekbe, a tanítón keresz­tül. Meg vagyunk győződve, hogy a cseh szabadságszeretet és jog­­tisztelet itt sem áll meg, hanem, ha kell, minden preparandistát és minden tanítót Zibrzikákkal cserél ki, abban a reményben, hogy így egy pár évtized múlva csakugyan valósággá válik az az etnográfiai helyzet, amelyet a leg­utóbbi népszámlálással máris va­lóságnak hazudott. Ha Európá­ban csak szikrája is él az igaz­ságnak, akkor ez a pozsonyi Zibrzika-eset és az egyetlen ma­gyar tanítóképző sorsa önmagá­ban eldönti azt a kérdést, hogy tűrhetők-e még sokáig Európa közepén ezek a gyalázatos álla­potok. Százötvenezer távirat üdvözli a születés­napját ünneplő Rooseveltet London, jan. 31. (Saját tudósítónk távirata.) Washing­tonból jelentik: Roosevelt elnök ötven­­kettedik születésnapját tegnap az Egye­sült Államok egész területén nagy és lelkes ünnepségekkel ülték meg. A na­gyobb városokban tartott születésnapi fogadtatásokon igen nagy összegek gyűl­tek 19sze a Roosevelt elnök nevét viselő betegápolási alapítvány javára. A Fehér Házba számos dicsőítő és üdvözlő köl­temény érkezett, köztük egy a bostoni újságárusító fiuktól. Roosevelt elnök bi­zalmas barátai és munkatársai tisztele­tére a Fehér Házban lakomát adott, amelynek főfogása egy ötvenkét égő gyertyával díszített óriási születésnapi torta volt. Newyorkban a szokottnál két órával korábban fejezték be az üzleti életet. A Queen of Bermuda fedélzetén tartott ün­nep díszvendége Mrs. James Roosevelt, az elnök agg édesanyja volt, aki rövid rádióbeszédben üdvözölte fiát. Alabama állam félmillió aláírással el­látott üdvözlő táviratot küldött. A Fehér Ház postája messze megha­ladja a karácsonyi forgalmat. Eddig 150.000 táviratot és 75.000 születésnapi üdvözlőkártyát számláltak meg. A cso­magok között igen sok születésnapi torta és kisebb-nagyobb­ emléktárgy érkezett az elnök címére. A 8 ÓRAI ÚJSÁG telefonja: *15—6—14 Rágalmaszási per egy kártyak­lub elleni beadványból Elítéltéti a belügyminisztériumi főtisztviselő is. rágalmazóit (Saját tudósítónktól.) Egy, a bel­ügyminisztériumhoz benyújtott be­advány következményeképpen ke­rültek a vádlottak padjára ma Zeller Jenő nyugalmazott huszárszázados, Böhm Jenő középiskolai szeminá­­riumtulajdonos, Bíró Ernő villany­­szerelő és Renner Jenő gazdálkodó, akik ellen felhatalmazásra hivatal­ból üldözendő rágalmazás vétsége címén indult meg az eljárás. Az ügyben Boór Aladár és Sas Elemér belügyminisztériumi miniszteri ta­nácsosok. Páskándy János minisz­teri titkár, Schnell József detektív­­felügyelő és még két detektív sze­repelnek sértettekként. Zeller és társai ugyanis a belügy­miniszterhez benyújtott beadvá­nyukban, foglalkozva Budapest kártyaéletével, többek között azt írták, hogy „az elterjedt suttogások és az, az érthetetlen könnyedség, amellyel a hazárdjátékokat kezelik, azt a feltevést eredményezték, hogy a horribilis jövedelmet húzó kár­tyakörök talán fel, egészen a bel­ügyminisztériumig fel tudnak érni, illetve érdekkörükbe tudják v­onni azokat, akik a kártyajátékokat el­lenőrizni hivatottak“. A továbbiakban a cikk foglalko­zik Bucsinszky Lajos szerepével és több klub nevét felsorakoztatva, amelyekben kártyajátékok folynak, azt írja, hogy az „éjjel leple alatt a játékszenvedélytől hipnotizáltak, nem vesznek észre semmit, nem ve­szik észre, hogy amorális kártya­hiénák veszik őket körül és vezetik a klubokat". Méhes Ignác dr. törvényszéki bíró elnöklete mellett ma tartott az ügy­ben tárgyalást a büntetőtörvény­szék. A vádlottak tagadták bűnös­ségüket. Zeller azzal védekezett, hogy Böhm Jenő szövegezte meg a beadványt és ő csak aláírta azt. An­nak tartalmáért azonban szintén vállalja a felelősséget. Szerinte már régebben szóbelileg figyelmeztetett a minisztériumban egy-két urat a kártyaklubbokban folyó dolgokra, mivel azonban nem történt ebben semmi, végül is írásba foglalva nyújtották azt be a belügyminisz­tériumhoz. A vádlottak, illetve védőik terje­delmes bizonyítási indítványt ter­jesztettek ezután elő. Mint kiderült, a vádlottak azon­ban elkéstek a valódiság bizonyítá­sával és éppen ezért a törvényszék az előterjesztéseket nem is vehette figyelembe. A perbeszédek hangzot­tak el ezután, majd a törvényszék ítélethozatalra vonult vissza. A törvényszék végül is bűnösnek mondotta ki a vádlottakat a vádirat értelmében és ezért Böhmöt 600 pengő, Zellert 500 pengő, Bíró és Remmer vádlottakat pedig egyen­ként 300 pengő pénzbüntetésre ítélte el.. Az ítélet még nem jogerős. Huszonöt kiló dinamit a konyhatűzhelyen Egy halott, két sebesült Grác, jan. 31. (Saját tudósítónktól.) Trojaicban szerencsétlenség történt Polesinszki mérnök villájában. A mérnök egy kvarcbányának a kitermelési mun­kálatait vezeti s egyik előmunkása, Georg Reisenhofer tegnap felkereste a mérnököt és magával hozott 25 kiló dinamitot, amely a nagy hideg­ben megfagyott. Az előmunkás ki­ment a konyhába és a tűzhelyen me­legíteni kezdte a robbantószert. Elő­vigyázatlansága folytán a dinamitot túlhevítette és megtörtént a robba­nás. Az emeletes villa összedőlt, mint egy kártyavár s egyetlenegy fala maradt állva. A háztetőt a robbanás szinte egy darabban leemelte és el­röpítette. Az előmunkás meghalt, a mérnök felesége súlyos légnyomást szenvedett. A mérnök maga egy nyi­tott ajtóban állt a robbanás pillana­tában s a légnyomás ereje méterekre röpítette, úgy hogy nem is szenve­dett súlyosabb sérüléseket, néhány apróbb zúzódásokon kívül. Letartóztatták a rabló­­gyilkosok leleplezőjét Kiderült, hogy neki is része volt a bűntény előkészítésében Pária, jan. 31. (Saját tudósítónktól.) Rövid táviratok már hírül adták azt a borzalmas rabló­gyilkosságot, amelynek a francia Suév­­res községben egy Boutet nevű öreg, jó­módú gazdálkodó és a leánya estek ál­dozatul. A banditák mindkettőt meggyil­kolták, aztán a házat kifosztva, elmene­kültek. Országszerte megindult a nyo­mozás a gyilkosok , kézrekerítésére. A rendőrség munkája tegnap eredményre is vezetett. Jelentkezett a rendőrségen egy Emilé Munkát szerető hölgyek figyelmébe! Ki akar megtanulni Főző! készíteni ! Vállalok mérsékelt díjazás mellett tanítványokat. Üllői­ út 46, I. 9. 1934 FEBRUÁR 1 Kezd f idi érelmeszesedésnél a természetes „Ferenc József" ke­serűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. A gyakorlati orvostudomány vezérei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan nagyra, mert ez gyorsan és enyhe módon szabályozza a szerve­zetre annyira fontos gyomor- és bél­működést. Putz nevű rovott múltú ember, aki elő­adta, hogy a rablógyilkosságot két volt cinkosa, André Jean és Raymond Lau­­rent követte el. A rendőrség rövidesen mindkét embert előállította, s ezek ker­telés nélkül bevallották, hogy csakugyan ők követték el a borzalmas rablógyilkos­ságot. Előadták, hogy éjnek idején belo­pództak a Boutet-gazdasághoz tartozó csűrbe s amikor megvirradt, onnan kém­lelték ki a terepet- Egész délelőtt a csűrben rejtőzködtek. Az öreg Boutet gazda délután benyitott a csűrbe. A banditák csak ezt várták: Jean revol­ver! : "líra kényszerítette, hogy tartsa fel mimikri karját, közben pedig Lau­­rent rárontott és cséplőhadaróval agyon­verte. Pár perc múlva megjelent a ma­jorság udvarában Boutet leánya is, akinek természetesen sejtelme sem volt a történtekről. A szerencsétlen leány­nyal ugyancsak példátlan kegyetlenség­gel végeztek. Aztán berohantak a házba, kikutatták a szekrényeket. Cinikusan bevallották most, hogy legnagyobb csa­lódásukra mindössze 6300 frankot ta­láltak. A bűnügy nyomozásában tegnap meg­lepő fordulat következett be­ A bandi­ták azzal védekeztek, hogy a rablógyil­kosságot magának Emile Putznak, a nyomravezetőnek felbujtására követték el. Ők, mint mondják, csak betörésre gondoltak, de Putz rábeszélte őket, hogy a gazdát és leányát tegyék el láb alól. Megállapították, hogy Putz nem vett ugyan részt a suevresi tragikus kirán­dulásban, de valóban összeköttetést tar­tott fenn a két rablógyilkossal, tehát nem alaptalan a gyanú, hogy a bűntény előkészítésében ő maga is részt vett. Ezek után a gyilkosok leleplezőjét is le­tartóztatták s most tovább folyik a nyo­mozás szerepének tisztázása végett. Amerika 1184 új repülőgépet épít Washington, jan. 31. (Reuters) A képviselőház felha­talmazta Roosevelt elnököt, hogy az amerikai légi flotta kiépítése és korszerűvé tétele céljából 1184 új katonai repülőgép szállítására ad­jon megbízást. A repülőgépek be­szerzésére 95 millió dollár szüksé­ges. (MTI.) Tilos az álarcosbál Bukarestben Bukarest, január 31. (Saját tudósítónktól.) Az ostrom­­állapotról szóló rendelet értelmében a román főváros területén csak a második hadtest parancsnokságának engedélyével szabad táncmulatságo­kat rendezni. A hadtestparancsnok­­ság a rendeletet most azzal toldotta meg, hogy az álarcosbálok tartását teljesen betiltotta. Tartanak ugyanis attól, hogy az álarcos mulatságok alkalmat nyújtanak politikai me­rényletekre és a tettes könnyebben eltűnhet a hatóságok kezei közül.

Next