8 Órai Ujság, 1934. október (20. évfolyam, 222-245. szám)

1934-10-24 / 240. szám

193* OKTÓBER 34 Az Ember tragédiája olaszországi előadása egyelőre elmarad, de a ter­vet nem ejtették el végképen. * Az Operaház csütörtökön, novem­ber elsején újra szinte hozza Verdi Requiem­jét. A magánszodamakat Báthy Anna, Basilides Mária, Rös­­ler Endre és Kálmán Oszkár ének­lik. A Requiem egyúttal első elő­adása a november 29-ig tíz estére terjedő Verdi-ciklusnak. * Hágában tegnap volt a „Cirkusz csillaga“ házi főpróbája. Tabódy Klári baleset nélkül játszotta végig a címszerepet és osztatlanul nagy sikert aratott.* Neményi Lili lesz a Fővárosi Operett­színház legközelebbi operettj­­ének, a „Nápolyi szerenádé­nak a második főszereplője a primadonna, Honthy Hanna mellett, * Szenes Ernő, a „kövér Szenes"* tiszteletére és javára szombaton éjjel fél 12 órakor előadást rendez­nek a Rádiusban. Az éjjeli előadás­ban Alpár Gitta, Honthy Hanna, Bársony Rózsi, Hörbiger Pál és más színpadi előkelőségek lépnek fel. Békeffi László konferál: # Új életet kezd november elsején Fejes Teri, az Andrássy úti Színház újdonságának főszereplője. Mint ő5 maga mondja: Azon a napon költö­­zik új lakásába és ez jelenti az „új élet“ megindulását. * Egy hétig volt tanulmányúton Récében Szombathelyi Blanka, a Vígszínház legifjabb tagja. Ma je­lentkezett itthon és nyomban szere­pet kapott a legközelebbi újdonság­ban. ^ISSU?55JgS&l£Z?­r] UTOLSÓ H­ETI 3 vilésattrakció búcsúja: BIANCO színpadi zenerevüje, GIOVANNI 4 Hot Shota­r néger táncosok Royal Orfeum Telafon 421-66. Olcsó helyárak! A Művészestély a Fészek Klubban. A Fészek Művészek Klubja október 26-án, csütörtökön este fél 11 órakor művész­estélyt rendez kiváló művészek közremű­ködésével. Meghívókat csakis a tagok előzetes bejelentésére, csütörtök este 6 óráig szolgáltat ki a Fészek irodája. RÁDIÓ Keddi budapesti műsor: 4.00: Asszonyok tanácsadója. — 4.45: Font­oS időjelzés. — 5.00: Dr. Vajthó László elő­­alása. — 5.39: Koréi, Eodre épekei (zongora­­kísérettel). — I-ON­: Közvetítés és sétahang­erseny a Székesfővárosi Képtárból, a Ká­­polyi-palotából. — 5.00: N. Tasnády Ilona és Idry Árpád részleteket adnak elő Shakespeare neveiből. — 8.50: Eduardo Bianco argentínai tangózenekara. — 9.40: Hírek.­— 10.00: Wald­­muer—Kerpely vonósnégyes. — 11.00: Hf. Horváth Lóránd angol nyelvű előadása. — 11.15: Cigányzene. Szerdai budapesti műsor: tiglos Torna. — Utána: Hanglemezek. — 9.45: Hírek. — 10.00: Felolvasás. — 12.00: Déli ha­­rangszó. — 12.05: Kalmár Rezső—Balázs­ászló szalonkvintettje. — 13-30: Hírek. — .20: Pontos időjelzés. — 1.39: Baráth Éva zongorázik, Rudas Imre fagorázik, zongorán iséri Solti György. — 2.40: Hírek­- 4.00: A rádió diákfélóráj.­ — 4.45: Pop­­os időjelzés. — 5.00: Cigányzene. — 5.50: Olasz nyelvoktatás. — 6.20: Hanglemezek. — 1.50: Berde Mária előadása. — 7-30: A m­. kir. operaház előadásának közvetítése. Faust,*' - Az I. felvonás után, kb. 8.10: Hírek, r- A IV. felvonás után, ki). 19.85: Időjárás, jelentés. — 10.50: Közvetítés a Royal-szálló 51 terméből. Az Erőss—Takács jazz-zenekar. •— 11.30: Cigányzene ComslG SZÍNHÁZ Liszt Ferenc-Bethlen Margit: Örök temetés Verdi Requiem-jének november elsejei felújításával egy estén, mint újdonságot mutatja be az Operaház az Örök temetés című pantomimikus jelenetet. Zenéje Liszt Ferenc két műve, a Weiner Leó által hangszerelt Funérailles és Marci­é funebre. Múlandóságunkat és felemelő mozzanatát, a halállal is szembenéző sze­relmet szimbolizáló szöveget gróf Beth­len Margit írta; rendezte és a színpadi képet, valamint a jelmezeket tervezte: Oláh Gusztáv. Szereplői: A leány: Sza­lai Karolát Társnői: Portig Bella, Vera Hona, A hős: Csányi László, A vezeklő: Zsedényi Károly. A fösvény: Harangozó Gyula. Betanította: Turnay Alice. A pró­bák lázasan folynak az Operaház szín­padán és az érdekes újdonság iránt ki­­. Jonosén zenei és irodalmi körökben igen­ nagy az érdeklődés. New-York szépe aki már látta annak a legszebb emlék aki még nem látta, annak a legnagyobb élmény­eit betanulással szombattól kezdve a KÜALY SZÍNHáZBA. „Newyork szemefénye e nő...** Régi emlékek. Több, mint­ harminc éve, hogy a Magyar Színházban ezzel kö­szöntötték Newyork szépét: „Newyork szemefénye e nő. Úgy trónol a sziveken . .. A próbákon Szvirák Gizella játszotta a rols üdvhadseregben­ leányt, akiről Kórkép szép operettje szól. De egy pró­bán Beöthy László, az igazgató összeszó­lalkozott miatta a részvénytársaság leg­főbb urával, Filé Jánossal és —, a füg­gönyt leengedték. Beöthy azonnal ott­­hagyta a színházat, de Szújrák Gizella is követte, aki ma özvegy Beöthy Lászlóné. Ez lett volna az első fellépése; ehhez sem jutott el hirtelen férjimzmeneteje miatt... Azután: Inkey Gizella lett a „Newyork szépe.** Ma már alig emlékszik rá va­laki. A többi szereplőre is alig. A szüle­tett szerepeket Ledofszk­y Gizella és Ró­zsa Lili játszotta (polgári nevén: Szent­­királyi Márta, Pest egykori polgármes­terének családjából származott). A férfi­szereplők­ Ráthonyi Ákos, minden idők legspájdligabb bonvivánja; továbbá: Bo­ros Endre, Szilágyi Vilmos, Girét Ká­roly és a rendező; Vidor Dezső, aki most: az Operaház titkára. Az operettet Salgó Ernő fordította, verseit Makai Ernő írta; a karmester: Fekete József volt, aki azóta szintén meghalt.­­ A mostani reprizen a női főszereplők: Raffay Erzsi, Jurik Ica, Stipczy Margit és Faragó Panni; a rendező: Bródy István. A Király Színház tegnap este bezárta kapuit és csak szombaton, a repriz estéjén nyílik meg ismét, hogy új kedvvel hangozzék a zenekarból és a színpadról. „Newyork szemefénye e­nni, Úgy trónol a sziveken 61.. Akkoriban százon felül játszották, bi­zonyára most is nagy sikere lesz. Az angol operett akkor újság volt Pesten; ez a finom, szellemes, ötletes zene ma is csemege. Voltaképen, a Newyork szépe vett az első revü-operett színpadjainkon s mindenesetre érdekes lesz az összeha­sonlítás a mai revüvel, amely annyira eltávolodott­­az operettől. „Ma éjjel szabad vagyok!” Az András Gy­úli Színház szombaton bemutatásra kerülő új énekes játéka. „Ma éjjel szabad vagyok“ címét egy sanzontól vette, amelyet­ Fejes Teri éne­kel a darabban. Ez az új énekes játék főszáma, bárha Slágernek számít Fejes és Rádai tangója: „Tagadja le, amíg leheti" és egy magyaros foxtrott: „Fart Ott lenn Derecskén egy úri birtokom", amelyet Gombaszögi Ella és Bilicsi Ti­vadar énekel. Érdekes megállapítani, hogy a zeneszerző, Ju­semann Mihály a legutóbbi­ évek legsikeresebb kompom­nistája. Legutóbbi darabjai közül a „Csók és más semmit" Berlinben 100- szor ment és most lesz a premierje Pá­risban és Rómában. A „Zsákba macska“ külföldi előadásai: Berlin 120, Kopen­hága 150, Angliában most is megy, ed­digi előadásainak száma: 150. A mostani „Ma éjjel szabad vagyok“ ugyancsak kis zenekarra készült és a keddi házi fő­próbán nagyszerűen hangzott. Mi történt a Pesti Színház körül? A száraz tény, hogy a Pesti Színház tegnap este bezárt és semmi reménye nincs a megegyezésnek, az előadások folytatásának. Tegnap délután társulati ülés volt a színház színpadán s a Gömöry­­társulaton kívül ott voltak. Taubinger Géza, a színház eddigi finanszírozója, aki megszállt területen élő földbirtokos; to­vábbá: dr­ Bulissa Károly, Taubinger jogi képviselője, a háziúr, Dr. Kelemen Dezső ügyvédje, dr. Dániel Sándor és a Színészszövetség képviseletében; dr. Mol­nár Dezső és dr. Zoltán Sándor. A tár­sulati ülésen mindenekelőtt felolvasták Gömöry László igazgatónak kollégáihoz írt levelét, amelyben bejelenti, hogy a bérlettől és a direkciótól visszalép, mert nem tudott annyi pénz összehozni, amennyire a színház zavartalan vezeté­séhez szükséges lenne. Most akörül folyt a tanácskoz­ás: nem lehetne-e a háziúrral olyan megegyezési alapot létesíteni, hogy a színház folytassa működését és fenn­maradjon a folytonosság annál is inkább, mert a háziúr a jelenlegi vállalkozótól már 7500 pengőt kapott. Ezt az álláspon­tot képviselte a háziúr jogtanácsosai dr. Dániel Sándor is, de még e véleménnyel szemben is mereven elzárkózott a ház­­tulajdonos, mondván, hogy a mostani bérlőnek be kell ismernie a szerződés­szegést, ami által a szerződés felbomlik, Ő a házbérbiztosítékul lefizetett 7500 pen­gőt elkobozz­a és csak új szerződés köté­sére hajlandó újabb bérbiztosítási ösz­­szeg lefizetésével. Ezt a súlyos és lehe­tetlen követelést sem Taubinger Géza nem fogadhatta el, sem az esetleg bekap­csolódó újabb tőke képviselője, de még az a két szerző sem, aki kész darabját adatná elő most a Pesti Színházban és maga finanszírozná a vállalkozást, amire a háziúr követelése nélkül hajlandónak is nyilatkozott. Kelemen Dezső azonban nem engedett és bárha ma délutánra újabb társulati ülést hívtak össze a háziúr esetleges megpuhlására, e pilla­natban a legcsekélyebb remény sínes arra, hogy a Pesti Színházat életben tarthas­sák. színházak műsora OPERAHÁZ: Rózsidlova( GM). — NEM­ZETI SZÍNHÁZ: Antigoné, A bögre (148). — VIGSZÍNHÁZ: A tanítónő (8). - MAGYAR SZÍNHÁZ: Rágalom!! (8). ^ KAMARASZÍN­HÁZ: Az abbé (8). — FŐVÁROSI OPERETT­­SZÍNHÁZ: Music Hall (8). - BELVÁROSI SZÍNHÁZ: A döntő éjszaka (8). - KIRÁLY SZÍNHÁZ: Nincs előadás. - VÁROSI és PESTI SZÍNHÁZ: Nincs előadás.­­-ANDRASSYi­ SZÍNHÁZ: Békebeli boldog­ság (9). — TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: Cirkusz a színilázban (9). - BETHLENTERI SZÍN­HÁZ: Lyon Lég (V19). - JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZ: Alvóséi huszárok (6, 19). — ERZSÉ­BETVÁROSI SZÍNHÁZ: Hazudik a muzsika­szó (6, új)). — KOMRÓIA: Betel Indiiszkrét (9). - ROTÁL ORFEUM: Eduardo Bianco zenekara. Giovanni, 5 Hot Shots, stb. (M9). — MAGYAR MHEZINKOR: Nem jáRok a farkastól (vasárnap fél 4, fél 6, te! 81. ) SZERDA II. OLTIXI. MOZIK. MŰSORA BELVÁROSI MOZGÓ (IV.,, Irányi­ u. 21. T. 833—29): Tarzan és pajtása. Nevess, örülj, szeress! (Jobb teremben: 5, fél 8, 10, bal te­remben: fél 9.) Jegyelővétel d. e. 11—1 óráig. BÉKE MOZGÓ (VI., Szent László­ út 48. T. 910-88): Lila akác. Az áruló nyom. Gyermek­álom. (Filmszenzációk.) (5-től, vas. 2-től.) CAPITOL FILMPALOTA (Baross-tér 32. T. 343—37)­ Csárdáskirálynő. (Eggerth Márta.) Híradók. (Fél 4, fél 8, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 6, fél 18.) Helyárak 50 fillér­től, első előadáson mérs. hely árak, 30 fill.-től. CASINO FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü-út 1. T. 831—02): Negyedik hétre prolongálva! Az új rokon. (Perczel Zita.) Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak. CORSO (IV­, Váci-II. 9. T. 87­­1-02): Az el­cserélt menyasszony (Ann­y Ondra). Riviéra expressz (Charlotte Susa). Híradók. (Minden­nap: 1­, fél 1, fél 4, fél 7, fél 16.) A délelőtti és hétköznapi fél 4-es előadás mérsé­kélyáru. CORVIN FILMSZÍNHÁZ (VIII., József-krt. és (Mloi­nt sarok. T. 395—84). Csárdáskirálynő (Eggerth Márta,) Híradók. (Fél 4, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 8, fél­­6, fél 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. — Vasárnap délelőtt 11 órekor gyermek­, vagy sportm­atiné, félhelyárakkal. CITY FILMSZÍNHÁZ (V., Vilmos császár­ út 36—38. T. 111—40). Nana, Zola regénye. (Anna Sten.) Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 8, 4,1,8,10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. BÉCSI FILMSZÍNHÁZ (Terée-körút 28. T. 259—52, 213—43). Folyik a tánc, folyik a véri Mi újság a nagyvilágban! Híradó. (1, 6, 8, 10, vasárnap: 8, 4, 6, 8, 10.) Az első elő­adáson mindennap félhelyárak. EUT MOZGÓ (V., Lipót-könyt 16. T, 16_l_n): A széltóságos asszony trafikja. Nevess, örülj, szeress! (4, 7, 10, vas. M2, (45, M8, 10.) FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos-m 18. T, 897—07, 895—43): Don Juan. (Douglas Tair­­banks.) Mi újság a nagyvilágban! Híradó. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadá­son mindennap félhelyárak. FLÓRIÁN MOZGÓ (III., Flórián-tér 3, T. 623- 67): Rivaldafény. Az áruló. (5-től, vasár­nap 2-től folyt.) GLÓRIA FILMSZÍNHÁZ (VII., Thököly-út 56. T. 448—00): Kacagó tarka tavasz. Lángol a Volga. Híradó­ (4, h­áromn. 7, háromn 10, vasárnap, fél 2, 4, 6,10, 8,25, 10 órakor.) „HOMEROS" MOZGÓ (Hermina­ út. 7. T- 961— 78), Lila akác, (Agai Irén, stb ) Feketeszárú cseresznye, Híradó, (4, háromn. 7, fél 10, vasárnap 2-től folyt.) KAMARA MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ (Dohány u. és Nyárul, sarok. T. 44­0—27): Folyik a vér, folyik a tánc! (Bűnügyi, drámai veve.) Hír­adók. (4, 6, 8, 10, vasárnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadások mindennap félhelyárakkal. KISPESTI SZÍNHÁZ (Kispest, tillői-i­t 116. T. 467—02): Ma délután,­­45 órakor: Róna bácsi gyermekszínháza: Mesebeli herceg. — Ma este, 8 órakor: Vadvirág. KULTUR MOZGÓ (IX., Kinizsi-U. 16. T. 86- 86—1—98): Lila akác (Agai szép Kaim* Gy-L Elveszem a feleségem. (Fél 5, 7, fél 10.) NYUGAT MOZGÓ (Teréz-körút 41. T. 271-62): A hongkongi gyujtogató. Mese a legény­­lakásról. Híradó. (4, háromn. 7, háromn. 10.) QUEON FILMSZÍNHÁZ (VII., Rottenbiller-u. 37/b. T. 802-rfia): Csak te és senki más. Az áruló nyom, Matyólakodalomu, Ping-Pong a fogorvosnál. Hívőnek. (1-től, vas. 2-től.) OLYMPIA MOZGÓ (VII., Erzsébet­ körút 26. T- 4—29—47): Az elcserélt menyasszony. El­veszem a feleségem. Híradók. (4, 7, 10, vasár­nap: fél 9, 5, fél 8, 10.) EMM­A FILMSZÍNHÁZ (VIII., Kölcsey­ u. 2. T. 301—25). Az orvos (Clark Gabié, Myrna Loy). Kaland a tenger alatt. A bliliárd ma­gasiskolája. Bikaviadal Mexikóban. A világ szépei. Híradó, K­, 6, 8, 10, vasár- és ann.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadások félhelyárakkal. PALACE FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet-körút 8. T, 865—28)­­ Bécsi bál. (Olga Csehova.) Hír­adók. (4, 6, 8, 10, vasárnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak-PFLUM MOZGÓ (Pestszenterzsábet, Kossuth L -u. és Török Flóris-u, sarok: Feketeszárú cseresznye. Bestiák. (Fél 5, 7, egyn. 10.) BAUIUS FILMSZÍNHÁZ (VI., Nagymező u. 22-24. T. 22-0-98, 29-8-50). Jack Denny és zenekara. Miki mint Gulliver. Alem­­orssoff, Gellini, a szerelem mestere. (Frede­­ric March, Constance Bennett.) (3, 5, egyn. 8, fél 10.) Első előadások hétköznap mérsé­kelt helyárakkal.. ROYAL APOLLO (Erzsébet­ körút 45. T. 429— 46, 419—02): Tavaszi parádé (Gaál Franciska). Híradók­ (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 9, 10 ) Az első előadáson mindennap félhelyárak. SCALA METRÓ FILMPALOTA (VI., Teréz­­krt. 60. T. 26—0­­00). Leurel és Hardy (Stan és Pan): Minek a munka önnékam! Sztra­toszféra akrobaták. Modern Herkulesek. Csak egy kávéskanállal. Willy a pokolban. Híradók. (Mindennap: 2, 4, 6, 8, 10.) Leszállí­tott helyárak és hóik. a 8 és 4 órás, vasár­nap a 2 órai előadás félhelyárakkal. SIMPLON FILMPALOTA (Horthy Miklós-út 54. T. 89-1-89, 59-1-98): Csárdáskirálynő. (Eggerth Márta.) És a kísérőműsor. (4, 6, 8, 10, vasárnapi 2, 4, 6, 8, 10.) STEFÁNIA FILMPALOTA (Kispest, Ülői-út 154. T. 468—10): Fantom. Mégis szép az élet. Híradó. (6, 9, vas. 2, fél 5, háromn. 1, 9.) TIVOLI FILMSZÍNHÁZ (VI., Nagymező u. 8. T. 230-49): A f­elcserélt menyasszony. Nevess, örülj, szeress ! Fapny esküvője: Bengália. Híradók. (Fél 4, fél 7, fél 10, vas. 2ÁŐL) URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi út 21. T. 46­0—45): Nana. Zola Emil regénye. (Anna Stén.) Micky-film. Híradó. (1. egyn. 8, fél 10. vasárnap; fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadások félhelyárakkal. VESTA MOZGÓ (VI. Erzsébet-körút 39): Társán és pajtása. (Johnny Waissmüller.) Lángol a Volga. (Fél 4, fél 7, háromn. 10.) WINKLER MOZGÓ (VI. Hungária­ út 61. T. 020—12): Kedden, szerdán. Imádom ma­gát. Búcsú az írói néptől. (5 tér folyt.) ZUGLÓI FILMSZÍNHÁZ (VII., Angol-n. 26. T. 96—3—09). Rothsehadok. Egy asszony meg­bocsájt... (Kay Francis.) Kacagó tarka tavasz. (4, háromn. 7, fél 10.) Á'l'

Next