8 Órai Ujság, 1934. november (20. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

SZOMBAT 4. OLDAL afon­­íjság „Csak fegyverrel a kezünkben köthetünk tisztességes békét" Báró Perényi Zsigmond nagyhatású megemlékezése gróf Tisza Istvánról, mártírhalálának évfordulóján (Saját tudósítónktól.) Kegyeletes megemlékezéssel adózott a nemzet nagy halottjának, Tisza István emlé­kének, mártírhalála évfordulóján a Tisza István Társaskör és Emlék­­bizottság. Az ünnepségen a politikai és társadalmi világ számos kiváló képviselője vett részt, akik az idén még a szokottnál is többen jöttek ösz­­sze, hogy meghallgassák báró Peré­nyi Zsigmondnak, Tisza István meg­hitt munkatársának megemlékezését. Az elnöki emelvényen Berzeviczy Al­bert, Beöthy László, Balogh Jenő belső titkos tanácsosok, Horánszky­ Lajos, a Társaskör igazgatója és báró Perényi Zsigmond foglaltak he­lyet Szemben az elnöki emelvénnyel ült József főherceg, tábornagy, Hó­­mán Bálint kultuszminiszter és Al­­mássy László, a képviselőház elnöke. Az ünnepségen, többek között, meg­jelentek: Báró Ábele Egon, dr. K. Aczél Rózsa, Al- Jnásy László, Auer György, Balásházy Iván, dr. Balogh Jenő, Bánó Iván, Barényi Jenő, Baumgarten Henrik, dr. Bencs Zoltán, Bene­dek Sándor, Beöthy László, dr. Bessenyey Zénó, gróf Bethlen Pál, Beczkói Bíró Henrik, dr. Biró Pál, Bluun Gyula, dr. Boár Elek, Boros Samu, dr. Birchard-Bélaváry Rezső, dr. Biró Béla, dr. Balogh Gábor, dr. Chorin Ferenc, dr. Czabalay Kálmán, Dárday Ede, Daróczy Aladár, Décsi Ernő, dr. Dobrovits Sándor, Domony Móric, Drasche-Lázár Alfréd, dr. Dusóczky Károly, vitéz dr. Fábry Dániel, dr. Fellner Frigyes, Fellner Sándor, Fényes István, Fényes Miklós, dr. Födi Károly, Fischer Mihály, dr. Fodor Jenő, Földiák György, Fömötör József, Fráter György, Fráter Iván, Fráter Jenő, Geiger Dezső, Gerlóczi Lajos, Gerlóczy Zsigmond, dr. Gerő Géza, dr. Geszti Andor, dr. Gogolák Károly, dr. Gorove László, dr. Grosz Emil, György Lajos, Györgyey László, dr. Groák László, dr. Hajós Kálmán, dr. Halász Miksa, dr. Halla Aurél, báró Harkányi János, Harkányi József, báró Hazai Samu, Hernyey Vilmos, Hlatky Endre, dr. Holitseher Pál, Horánszky Lajos, Ho­ránszky Nándor, vitéz Horthy István, Hor­váth Elek, Horváth Károly, Ibrányi Mihály, dr. Jankovich Béla, Jekelfalussy Zoltán, Jeszenszky Pál, báró Kaas Albert, Kálmán Gusztáv, Katona Béla, dr. Keblovszky Lajos, Kelemen András, Kenedy Géza, Király Fe­renc, báró Kornfeld Móric, Korody Sándor, dr. Kovács László, dr. Kovács-Nagy Sándor, dr. Kőszeghy Iván, Kruchina Manó, dr. La­katos Sándor, Sándor Tivadar, dr. Lányi Márton, Leitgeb Imre, báró Lévay Lajos, Ligeti Miklós, dr. Lónyay Ferenc, Lorberer Jenő, dr. Madaras József, Mándy Sámuel, Mattyasovszky György, Medve Zoltán, dr. Medvigy Gábor, Mikszáth Kálmán, Móricz István, dr. Móritz Károly, dr. Moskovits Miklós, dr. Miskolczy Ágoston, Nádas Gyula, dr. Tasnády Nagy András, Nagy Béla, dr. Nagy Miklós, Nagy Károly, Nagy Samu, dr. Némethy Károly, dr. Niamesny Mihály, dr. Ostör József, Nyegre László, Okolicsányi István, csieseri Orosz György, Ottlik György, Patay György, Palágyi Ernő, dr. Pallay Béla, Pallay Tibor, dr. Pap József, Payr Vilmos, dr. Petri Pál, Pogány Frigyes, Pompéry Elemér, dr. Póseh Gyula, dr. Pognár Ernő, gróf Ráday Gedeon, báró Radvánszky Albert, dr. Rakovszky Menyhért, vitéz Rapaich Richárd, dr. Ravasz László, dr. Révy Albin, báró Skerlecz Iván, Soldos Bála, Somkuthy József, dr. Soós Zoltán, Söpkéz Sándor, Sperg Odilo, lovag Szernád István, Stromszky Sándor, báró dr. Szalay Gábor, dr. Szász Károly, dr. Szeghő Zoltán, Székács Antal, Széll József, Szentgyörgyi István, Szilassy Géza, Szinyei Merse István, Szlezák Leó, dr. Szomjas Lajos, dr. Szőnyey Lóránt, dr. Sztebló Dezső, Szunyogh Szabolcs báró Szurmay Sándor, dr. Szigethy Gyula, dr. Székely Géza, dr. Tattffer Vilmos, gróf Teleki János, gróf Teleki József, Telenzky János, Terbócz Imre, Terbócz Miklós, v. báró Than Károly, Tihanyi Lajos, Tolnay Kornél, vitéz Tóthvárady-Asbóth István, dr. Unter­­berg Hugó, dr. Ujvárossy Lajos,­ U­jfalussy Gábor, Várady-Szakmáry Dezső, Vinczehidy Ernő dr. Virányi Dezső, báró Vojnits Sándor. 21­ ,y°lnoYlch Géza, Wertheimer Adolf, báró Wolfner­ András, dr. Zeilendorf Dezső. Zelo­­, érnénk Ernő, Zimmer Ferenc dr. Zsitvay Tibor és sokan mások. Berzeviczy elnök megnyitója Berzeviczy Albert, a Tisza Kör elnöke megnyitóbeszédében utalt arra, hogy a­­kegyeletes ünnepélyen felemelő érzéssel gondolhat minden magyar arra, hogy immár áll Tisza István szobra, amely a magyar nemzet vértanúvá lett nagy fiá­nak emlékét megörökíti. Érdekes részleteket ismertetett ezután Berzevi­y Albert Tisza bámulatos mun­kásságából. Szólott Tiszának a háború alatt kifejtett tevékenységéről, amellyel is közös kormányzással szemben a ma­gyar elem és a magyar érdek háttérbe he­lyezése ellen küzdött. Szemelvényeket kö­zölt Tisza levelezéséből és hátrahagyott irataiból, amelyek mind arra mutatnak, hogy a külpolitikában és a hadvezetésnél Tiszának mily nagy erőfeszítésére volt szüksége, hogy a magyarság háttérbe szorítását, túlzott kihasználását megaka­dályozza. — Szüségesnek tartom, — fejezte be be­szédét Berzeviczy, — ezeket a tényeket emlékezetben tartani ma, amikor olyan sokan hajlandók minden aggodalom nél­kül megújítani a közjogi kapcsolatot Ausztriával. Pedig most látjuk, mily jó barátságban tudunk élni osztrák szom­szédainkkal, mióta semmi közjogi kapocs nem csatol össze velük, holott közös-ügyes időkben állandó volt a civódás a mon­archia két állama között Üdvözölte ezután Berzeviczy a megje­lenteket, majd az éljenzéssel fogadott megnyitó után báró Perényi Zsigmond mondotta el ünnepi beszédét. Feszült ügyelem között kezdte el beszédét báró Perényi Zsigmond. Tisza volt az egyetlen igazi békebarát — ismertetni fogom — mondotta báró Perényi — a nagy hazafit, úgy, ahogy­­én láttam és látom még most is magam előtt, egyszerű keresetlen szavakkal, nem tömjénnel, hanem igazsággal adózva. Hi­szen ő az ünneplést, a dicséretet életében Sohasem szerette, nem szerette, ha neki bókólnak, viszont neki sem volt szokása másoknak hőkölni. * — Mi, akik munkatársai voltunk, — folytatta, — igazoljuk, hogy kész volt bármikor a legegyszerűbb ember jogos érdekeit is felkarolni. Bizony, az ő szo­bájának ajtajára sohasem volt felírva az, hogy idegeneket nem fogad, mert neki magyar testvérei nem voltak idege­nek. Munkatársait, tisztviselőit arra ta­nította, hogy szolgái a köznek, hogy kö­telességük mindenkinek igazságos érde­keit szolgálni és felkarolni. De részivé dacára, ahol visszaéléseket, panamákat talált, azokat kérlelhetetlen szigorral ül­dözte és csak azokat becsülte, akik be­tartották azokat az erkölcsi törvényeket, amelyeket önmagával szemben alkalma­zott. — Bámulta és dicsérte a magyar nép tehetségét, munkabírását, katonai eré­nyeit. Rendületlenül hitt a nemzet jövő­jében, nagyszerű hivatásában, melyet egyik beszédében így fejezett ki: „Az emberiség érdeke is az, az emberi hala­dás és szabadság érdeke is az, hogy a Duna völgyében a magyar nemzet tölt­­hesse be világtörténelmi hivatását." — Ma már mindnyájan ismerjük a mi­niszterelnökségi és a bécsi levéltárban fel­található anyagból, minisztertársainak és más kortársainak nyilatkozataiból, hogy egyedül küzdött, tekintélyének és ké­szültségének egész erejével foglalt ál­lást a­­ békés megoldás és a háború elkerülése mellett és bízvást mond­ hatjuk, hogy valamennyi magyar és külföldi vezető államférfié közül ő volt az egyedüli igaz békebarát. Mégis, soha nem mentegetőzött, soha a való tényállást a nyilvánosság elé nem hozta. Még Ferenc József halála után sem védekezett, mikor őt mondották a háború okozójának; vállalta a népszerűtlenséget, gyűlöletet s amit előre sejtett: a vértanú­halált. 1­4 NOVEMBER 9 Miért nem mondott le Tisza, ha a háborút ellenezte? — Sokan nem értik azt, magyarok és külföldiek, hogy Tisza, ha már a háborút annyira ellenezte, miért nem vonult félre, miért nem mondott lel — Ő helyén maradt az ősz uralkodó ké­résére, akihez igaz hűséggel és hódolat­tal ragaszkodott. Ott maradt a zátonyra futó hajó kormányánál, mert tudta, érezte, hogy benne vannak meg azok a képességek, melyek a nemzet élet-halál harcának megszervezésére szükségesek. Mert lemondásával a háború már úgy sem lett volna elkerülhető, de az az erők szétforgácsolására vezetett volna, arra a züllésre, mely később, amikor a ha­talmat ki kellett adnia kezéből, tény­­leg be is következett.­­ Ezért minden erejét a kikerülhetet­len háború szolgálatába állította és vala­hányszor kedvezőbbre fordult a harctéri helyzet, felemelte szavát illetékes helyen, de nem a nyilvánosság előtt, a béketám­­ogatások érdekében. A lemondás és így a felelősség elhá­rítása az ő személyére lett volna elő­nyös, a nemzetre kiszámíthatatlan hátrány és amikor választania kellett a kettő kö­zött, Tisza egy pillanatig sem haboz­hatott. — Sokan túlkonzervatívnak és párt­embernek tartották és különösen a vá­lasztójog kérdésében kifogásolták intran­­zigens álláspontját, mondván, hogy párt­érdekből és a hatalom megtartásáért cse­lekszik. Pedig ő a pártpolitikát csak eszköznek tekintette, de féltette nemzetét az álprófétáktól és az izgatóktól és nép­szerű jelszavak kedvéért sohasem volt hajlandó a nemzet érdekeit feláldozni. Azt hiszem, hogy a mai változott viszo­nyok dacára is elfogadhatjuk azt az elvi álláspontját: „A választójog reformja tárgyában nem mehetünk túl azokon a határokon, melyeket a magyar nemzeti állam fenntartásának kategórikus impe­­rativusa megkövetel." Tisza és ifj. Zrínyi Miklós — A gyöngyösi tűzvész alkalmával tör­tént, hogy Károly király vasúti kocsi­jába kihallgatásra hívta Tiszát és le­mondását elfogadta. Mindenki tudta már a vonaton, hogy mi történt, hogy Tisza nem miniszterelnök többé és élénk beszél­getés folyt a politikáról, a katonai és gazdasági helyzetről. Egyszerre csak nyí­lik az ajtó, belép az étkezőkocsiba a le­mondott miniszterelnök. Udvarias kö­szöntés és síri csend. Végre Tisza meg­szólalt: Kérem, csak nem zavarok, miért nem folytatják a beszélgetést! A kér­désre egy magas udvari méltóságot vi­selő osztrák herceg válaszolt, kedélyes bécsi modorban fején találva a szeget: „Wissen's‘ Excellenz, so lange wir unter­­einander waren, haben wir ungeniert po­ntieiért, aber seitdem Sie­hler sind, traut sich keiner zu reden, denn wir fürehten alle eine Dammheit zu sagen." — Az őt legjobban gyűlölő forradalmá­rok is látták nagyságát, érezték erejét, tudták, hogy a legnagyobb akadálya a forradalomnak, ezért kellett meghalnia, így az ő halála nem a véletlen, nem a bosszú műve volt, hanem vértanúhalál, mert az eszméért kellett meghalnia, amit képviselt. Tiszát gyakran hasonlítják öer­­sze Széchenyivel, de én azt hiszem, hogy az ő lelki képe inkább ifj. Zrínyi Mikló­séhoz hasonlítható. Zrínyi volt korának legzseniálisabb és legbá­trabb katonája. Tisza István bátorsága is mindenütt cso­dálatot keltett, a harctéren tanúsított vi­tézségéről legendákat beszéltek katonái. — Tisza szigorúan megtiltotta, hogy személyes biztonságáról gondoskodjunk, hogy detektívek kísérjék. Egyik kép­viselőtársunk szóvá tette előtte álláspont­jának helytelenségét, mondván: De hát, kegyelmes uram, nem félsz te attól, hogy egyszer merényletet követnek el ellened? Tisza mosolyogva azt választolta: Ked­ves barátom, a félelemben igazán nem vagyok szakértő. — Zrínyi Miklós egész életét önzetlen hazaszeretete irányította. Ő, aki oly pá­ratlan érdemeket szerzett, aki annyi vért és vagyont áldozott királyáért és hazá­jáért, keservesen csalódott királyában és hazájában. Tiszát is elejtette az ifjú ki­rály, akit félrevezettek tanácsadói. És honfitársai közül oly sokan gyűlölték és sötét intrikákkal és gáncsverésekkel küz­döttek ellene. Mégis a két hős mindvégig hű maradt királyához és nemzetéhez. „Csak — fegyverrel a kezünkben" — Emlékszem egy jelenetre, mintha most történt volna, pedig 16 év múlt el azóta, mikor a bolgár fegyverletétel híre hozzánk érkezett. A régi munkapárt he­lyiségében beszélgettünk többen képvi­selők és éppen Madarassy treck Gyula báró magyarázta, hogy a magyar nem­zetnek is le kell tennie a fegyvert és meg kell adnia magát, mert így talán nagyobb veszedelem nélkül elkerülhet­jük a vesztett háború beláthatatlan kö­vetkezményeit. Akkor lépett be a klubba Tisza és miután legközelebb állottunk az ajtóhoz, hozzánk sietett. Madarassy Bock Gyula ő előtte is megismételte és megindokolta ki­jelentését. Tiszának el­borult az arca, mintha a szörnyű jövőt maga előtt látta volna. Válaszát — azt hiszem — szó szerint tudom idézni: életének és vértanúhalálának dicső em­lékét, ad­éldát, hitet és reményt. — A magyar igazságnak ma is élőknél hivatottabb hirdetője, mert a háborús felelősségnek szörnyű vádja alól meg­váltja nemzetét. Nagy tetszéssel fogadták Perényi Zsigmond beszédét és a tapsvihar le­­csillapultával Berzevi egy elnök mon­dott köszönetet a nagyhatású emlék­­beszédért. — Isten mentsen meg bennünket — így szólt — attól, hogy védtelenül megadjuk magunkat. Tudjátok Ti azt, hogy milyen gyűlölködő, kegyetlen ellenségekkel állunk mi szemben? Kifosztanának, szétdarabolnák nemze­­tünk testét, tőlük sem méltányosságot, sem könyörületet nem várhatunk. Ezért mindenáron helyre kell állítanunk a katonai frontot és a belső fron­tot. Csak fegyverrel kezünkben, mint egységes nemzet, köthetünk tisztes­séges békét. Mert azt, akinek ereje van, azt megbecsülik, barátságát és szövetségét keresik, a gyengét megvetik és letiporják. — Az Isteni Gondviselés ritka kegyel­­méből néha próféta küldetik. Eljön és népének hirdeti igéit és boldog nép, mely azokat megérteni és megvalósítani képes. Tiszát kortársai nem értették meg, mert a kor önzése nem fért össze az ő önzetlenségével, a kor gyávasága az ő bátorságával, az anyagilag az ő idealiz­musával. — A halott Tisza még sokat adhat az élőknek és a jövő nemzedéknek. Adja

Next