8 Órai Ujság, 1935. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-12 / 10. szám

SZOMBAT OLDAL QtenSisáff Száz detektív hajszolja a Markó-utcai fogház szökevényeit , futott ki a börtönből­ a hét fogoly (Saját tudósítónktól.) Tegnap d­él­után 4 órakor hirtelen megszólaltak a Mark­ó-utcai fogház összes vész­jelző csengői. Futólépésben rohantak a fogházőrök a folyosókra és egyik emeletről a másikra hangzott a kiál­tás: — Hét rab megszökött. A kapuk, vasajtók dübörögve csa­pódtak be. Parancsszavak hangzottak fel, ki­gyulladt minden villanykörte, a pad­lástól a pincéig átkutatták az egész épületet, de a szökevényeknek nyo­muk veszett. A Markó-utcai fogház azonnal jelentést tett a szökésről a főkapitányságnak és néhány perc múlva már rádió vitte szét a hírt az ország minden részébe, hogy Kricska István 45 éves cipész, Droz­­­nyik Béla 25 éves pékséged, Kardos Varga István 29 éves cipész, Szucsi­­gda János 35 éves szabó, Kálm­ár Jó­zsef 35 éves kőműves, Tóth László 25 éves péksegéd és József­­ Rudolf 24 éves kocsis, akik jogerősen fegy­­házra vannak ítélve, megszöktek a fogházból. Értesítették az összes budapesti rendőrőrszobákat, a vidéki rendőr­­hatóságokat, csendőrállomásokat, alarmírozták a pályaudvarokat, a határállomásokat és mindenüvé to­vábbították a szökevények pontos személyleírását is. Az első sürgős intézkedések megté­tele után megindult a vizsgálat an­nak kiderítésére, hogy hogyan sike­rült a hét rabnak megszöknie a fog­házból. A vizsgálat megállapította, hogy a szökés a következőkép tör­tént: A törvényszéki fogház Sólyom­­utcai oldalán a cipészműhelyben dol­gozott több fogoly, akik egymással szemközti cellák lakói voltak. Köz­vetlen a cellák mellett van az a vas­ajtó, amely a törvényszéki épületbe vezet fel. Az a hét fogoly, akiknek sikerült megszökni, a cipészműhely­ből munkája végeztével a cellákba ment és ott nagytakarítást végzett. A cellákból kihordták szalmazsákjai­kat és egymásra rakták majdnem közvetlenül a vasajtó elé úgy, hogy a vasajtó és a folyosó többi része között, ahol az őr sétált fel és alá, valóságos falat emeltek. Mialatt aztán öt fogoly a cellákban hatalmas lármát csapott a takarítás­sal, kettő közülök a szalmazsákok mögé ment és — eddig még ismeret­len módon beszerzett szerszámokkal — leverték a lakatot és kinyitották a vasajtót. A körmönfont módon elő­készített szökésnél számításba vették azt is, hogy ebben az időben szokták a rabokat az udvarról a séta után visszavezetni celláikba s újabb transzportot levezetni sétára. Termé­szetes, hogy ez is nagy lármával járt. A lépcsőkön lefelé és felfelé ha­ladó foglyok súlyos bakancsai alapos zajt okoztak és ez is elősegítette a hét vakmerő rab szökését. Amikor a két fogolynak sikerült a vasajtót ki­nyitni, intettek társaiknak, akik az­tán a szalmazsákbarrikád mögé men­tek, mintha a szalmazsákokat tiszto­gatni akarnák. A következő pillanat­ban aztán valamennyi kiosont a vasajtón a törvényszék épületébe. Néhány perc múlva az őrt álló fegy­őrnek feltűnt a váratlanul bekövet­kezett nagy csendiesség. Benézett a cellákba és mikor a két cellát üres­nek látta, a szalmazsák­ok mö­gé ment. Ekkor vette észre, hogy a vas­ajtó nyitva van. Azonnal jelentést tett a fogház vezetőségének és a gondnok intézkedésére rögtön riadót rendeltek el. Mindenekelőtt a tör­vényszék palotájának két kapuját, az Alkotmány-utcára és a Markó-ut­­cára néző kapukat csukták be és utána az összes fogházőrök valósá­gos haditerv alapján végigkutatták a háromemeletes pa­lota minden zugát, de már ekkor senkit sem találtak. Egy eldugott helyen megtalálták azonban az egyik fogoly rabruháját. Rabszökések. Hiába minden ellenőrzés, hiába a leggondosabb felügyelet. A sza­badságától megfosztott ember minden vágya, minden gondolata és leleményes­sége odairányul, hogy lerázza magáról a legtöbb esetben elméleti bilincseket, me­lyet a fegyház- vagy fogházbüntetés ki­töltése jelent. Illaván laktam, amikor egy utolsó napját töltő rab ütötte le kísérő őrét és életét kockáztatva, egész nap függött a jégtől zajló Vág hídja alatt, hogy azután az éjszaka sötétjében elmenekülhessen. Éppen ezt az utolsó napot nem bírta ki. Sok emlékem van a budapesti fegyinté­zetből, ahol gyermekkorom nagyobb ré­szét és egyetemi éveimet töltöttem. A há­ború végefelé történt, amikor már szűk­nek bizonyultak a fegyházak. A sok ka­tonaszökevény kiszorította a polgári bű­nözőket. Az egész gyűjtőfogház megtelt letépett csillagú hadbírósági elítéltekkel A szép, modern fegyintézetet három és félméteres fal határolja, amelynek az egyik oldalában a földszinti munkater­mek vannak. A lakatosműhelyben tör­tén­t. Hat rab, előre megbeszélt terv alap­ján rátámadt a déli szünetben a fegyőrre, akit összekötözve, a száját betömve,­­ az egyik raktárhelyiségbe zárták és a ruhájukat is elvették. Maguk pedig a le­váltásig rendelkezésükre álló rövid fél­óra alatt Thermitpor segítségével ki­bontották a műhely falát és az igazgatói társó kertjén keresztül menekültek el. Szabályosan sorba állva meneteltek és az egyik a leütött őr ruhájában kísérte őket. Az utcán játszó gyerekek vették észre, hogy a kísérő katonán nincs oldal­fegyver. Fellármázták az őröket, akik néhány órai keresés u­tán elfogták őket, a környező új köztemető és a rákos­keresztúri akácos erdő cserjéi között. Nemsokára azután újabb szökés történt. Lakásunkat festették. Munkakö­zben az egyik rab kikéredzkedett a felügyelő fegyőrtől. Közben kívülről rázárta az összes ajtókat őrzőjére és ő maga fel­öltötte apámnak a folyosóra akasztott egyenruháját és az őrök tisztelgése köz­ben hagyta el az intézetet. Ezt a rabot sohasem találták meg, valószínűleg át­szökött a határon. A háború véget ért, a front összeomlott, kitört a forradalom. Az első napon ha­talmas páncélos autókon száguldottak ki a gyűjtőfogházba Haltai Viktor és hor­dái, akik fegyvert szegeztek az ellenük szegülő tisztviselők és fegyőrök mellének. Ez a fogoly eddig még meg nem állapított módon civilruhát szerzett magár­ak és azt húzta fel. A többiek valamennyien civilruhában voltak és így minden feltűnés nélkül hagyhat­ták el a hét kapun a törvényszék pa­lotáját. Még tegnap délután megindult a nagyszabású hajsza. Körülbelül száz detektívet mozgósítottak. A detektívek gondosan feljegyezték a rabok nőismerőseinek névsorát, ezeket a lakásokat végigjárták, átku­tatták azokat a lebujokat, ahol az al­világ emberei szoktak találkozni, de sehol sem mutatkozott eredmény. A rabok lakásainak környékét egész éj­szaka megfigyylés alatt tartották. Arra számítottak, hogy legalább né­­hányan megpróbálnak hazatérni. De a szökevények nem estek bele ebbe a kelepcébe, ami szintén azt mutatja, hogy a hét rab gondosan elkészített terv szerint hajtotta végre a szökést. puskatussal betörték az ajtókat és kien­gedték az összes rabokat Borzalmas látvány volt, amikor a ra­bok bilincseiket vonszolták maguk után, azt sem várva meg, hogy azt valaki le­vegye kezükről és lábukról. Közben valamennyire konszolidálódott a helyzet, akit lehetett, visszahoztak. De csak rövid időre, mert közben megala­kult a tanácskormány é­s a kommunisták újra szabadlábra helyezték őket. Szük­ség volt a börtönre — a túszok számára. Szomorú napok voltak ezek. Minden pillanatban mészárlástól kellett resz­ketni. Mindenki az ellenforradalomban reménykedett. Amikor végre eldördültek az ellenforradalom első fecskéinek, a monitoroknak ágyai. A sok túsz felléleg­zett és már azt hitte, hogy itt a szaba­dulás. De ez bizony még jó néhány hetet késett, amikor végre megjelentek Horthy Miklós fővezér darutollas katonái. Ekkor következett az az idő, amikor az őrszemélyzet megerősítésére még egy ez­red csendőrséget is kivezényeltek. A leg­érdekesebb szökési emlékem innen szár­mazik. Ködös, késő őszi hajnali négy óra lehe­tett. Csak a kakastollas csendőr lépései­nek ütemes zaja hallatszik. A fegyház csillagain két főépülete teljes sötétben. A csendőr hirtelen zajt hall, a levegőben egymásután szellemek jelennek meg. A levegőben siklanak: egy-kettő-három­négy... A csendőr lövöldözni kezdett, de amire a készültség kirohant, a „szel­­lemek“ leugrottak már a földszintes is­tálló tétjéről és előmenekültek a tiszt­viselői kerteken keresztül. Ez a szökés volt egyike a legérdekeseb­beknek. A zsúfolásig megtelt fegyház szűk celláiban négyen-négyen voltak el­helyezve. Emeletes, egymás fölötti ágyak­ban aludtak. A négy rab valahonnan szerzett ráspálya segítségével naponta egy-egy millimétert fűrészelve, átvágta a rácsot. Az ablak alatt elhúzódó és éj­jel kikapcsolt áramú villanydrótköteget összesodrott lepedőkkel összefogva, mint egy drótkötélpályán csúszott végig az istálló tetejére. A vakmerő szökés még­sem járt teljes sikerrel, mert a fegyőrök néhány órai kutatás után már megtalál­ták és vissza­kísérték őket cellájukba. Bíró György: A GYŰJTŐFOGHÁZ VADROMANTIKÁJA Rabok vakmerő küzdelme a szabadságért 1935 JANUÁR 13 A nőemancipáció és a kínai kormány vaskeze Sanghai, jan. 11. (Saját tudósítónktól.) Rövid élete lett Kínában a nagy lendülettel megindult nőemancipációs mozgalomnak. Csang-Kai- Sek diktátornak és Amerikában nevelke­dett feleségének irányításával országos mozgalom indult meg, amelynek célja, hogy „visszavezesse a kínai nőket a régi erkölcsökhöz”1. Az új mozgalom első ered­ményei máris mutatkoznak. A nankingi kormány rendeletet adott ki, amely meg­tiltja a kínai nőknek, hogy dohányozza­nak, férfiakkal táncoljanak, mezítláb jár­janak, pincérnői állást vállaljanak, szé­­pítőszereket használjanak és nyilvánosan fürödjenek. Az új tilalmakat új köteles­ségek egészítik ki, így kötelesek a kínai nők a jövőben magasnyakú, hosszúujjú ruhákban járni. A büntető rendelkezések legfeltűnőbbike az, amely szerint a há­zasságtörést a jövőben Kínában fogház­­büntetéssel sújtják, amelynek időtartama legalább egy év. A rendelet figyelmezteti a lakosságot, hogy az új kormányrendel­­kezéseket drákói szigorral fogják végre­hajtani. Negyedik hivatalos nyelvet követel egy svájci kanton Bevezetik-e a rhaetoromán nyelv­járást? Bázel, jan. 11. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Ér­dekes javaslattal akar előállni a grau­­bündeni kanton parlamentje a berni szö­vetségi parlamentnél. A kanton elhatá­rozta, hogy Svájc három hivatalos nyel­vén, a németen, francián és olaszon kí­vül egy negyedik nyelvjárás hivatalossá tételét is keresztül akarják vinni a szö­vetségi parlamentnél. Ez a negyedik hi­vatalos nyelv a rhaetoromán volna. A graubündeni parlament nagy lelke­sedéssel szavazta meg ezt a határozatot és valamennyi párt szónoka rhaetoromán nyelven adta meg hozzájárulását a javas­lat előterjesztéséhez. Svájci politikai kö­rükben azonban mindezek ellenére sem hiszik, hogy a berni szövetségi parlament magáévá teszi ezt a javaslatot, mivel a három hivatalos nyelv is elég zűrzavart okoz. Miután a rhaetoromán nyelv hiva­talossá tétele alkotmánymódosítást jelen­tene és elismeréséhez legalább háromne­gyed többségre volna szükség, egészen valószínűtlennek látszik, hogy a grau­­bündeniek kívánsága megvalósuljon. — Szigorú prohibíció a fáraók országi­ban. Alexandriából jelentik: Most kide­rült, hogy az ókori Egyiptom egy tekin­tetben megelőzte korunkat: szabályszerű prohibició állott fenn a fáraók országá­ban. Gizeh közelében ásatások alkalmából rótt jelekkel ellátott kőtáblát találtak, amelyeknek igen nagy jelentősége van az ókori Egyiptom művelődésének megisme­rése szempontjából. A most napvilágra került táblák tartalmazzák ugyanis az akkori szesztörvényeket. A hieroglifákat már meg is fejtették s kiderült, hogy a fáraók idején oly szigorú korlátok terhel­ték az italmérést, hogy csaknem teljes alkoholtilalomról lehet beszélni. Nemcsak a kimérhető szesz mennyiségét határoz­ták meg az óegyiptomi törvények, még­pedig igen alacsony számokkal, hanem a legszűkebbre korlátozták a kimérés ide­jét is, közismert iszákosok pedig egyálta­lán nem juthattak törvényes úton alko­holhoz. Fűzőszalonomban méltányos díjazásért tökéletesen megtanulhat, minden hölgy SÖZDI SíéSZ&­Jeni és SZGftili üllöi-út 46 I. 9. Tel. 35-7-62

Next