8 Órai Ujság, 1935. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-22 / 18. szám

KEDD 14* OLDAL DMmisto ímpzért. Kánya Kálmán ma hazaérkezik és holnap expozét mond (Saját tudósítónktól.) Kánya Kál­mán külügyminiszter Máriássy Zol­tán és Mengele Ferenc követségi ta­nácsosokkal ma délután érkezik vissza Budapestre Genfből, ahol részt vett a Népszövetség tanácsának ülésén. A külügyminisztert visszaér­kezésekor a minisztérium részéről Háry András rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter fogadja. Kánya Kálmán külügyminiszter hol­nap délelőtt tesz részletes jelentést Gömbös Gyula miniszterelnöknek genfi tanácskozásairól és a képvi­selőház külügyi bizottságában tájé­koztatja a Ház tagjait a Magyaror­szágot érdeklő külpolitikai esemé­nyekről. Borzalmas politikai tréfa Moszkvában London, jan. 21. (Magyar Távirati Iroda.) A Daily Express jelenti, hogy tegnap, Lenin halálának tizenegyedik évfordulóján, a moszkvai Lenin-mauzóleum előtt egy méter magas sírkövet találtak a következő felírással: „Sztálinnak ba­rátaitól, akiket agyonlövetett vagy Szibériába száműzött“. A cseka tisztviselői eredménytele­nül kutattak a borzalmas tréfa szer­zője után. Ez volt az első eset, hogy Oroszországban ilyen tréfát mertek elkövetni a rettegett szovjet­ diktátor rovására, úgyszólván a vörös őrség szeme láttára. A­lföldbirtokos-ékszerész­­segéd a rendőrségen (Saját tudósítónktól.) Veszedelmes alföldbirto­kos-szélhámost tartóz­ta­tot­t le ma a rendőrség. Az utóbbi időben elegáns, mondén szórakozó­helyeken, Budapest éjszakai életében feltűnt egy jómodorú, jól öltözködő, előkelő társas­ágbelinek látszó fiatal­ember, aki rendkívül elegáns, hatal­mas túrakocsival jelent meg a mu­latóhelyeken. Sikerült a legjobb tár­saságokba kerülni, megismerkedett színészekkel és más­­művészekkel és rövidesen közkedvelt tagja lett a modern társaságoknak. Heteken át folytatta ezt az életmó­dot, amíg most világosság derül a Kiss János földbirtokos néven sze­replő elegáns fiatalember üzelmeire. Leleplezésének az az előzménye, hogy Schiveitzer Ödön ékszergyáros följelentést tett, a rendőrségen, hogy raktárát és műhelyét hosszabb idő óta megdézsmálja valaki, úgy, hogy nagy kára van. Csak a legutóbbi időkben vette észre Schweitzer a dolgok aki elmondotta még, hogy a fölfedezésre az vezette, hogy egy régi alkalmazottja, Kiss János, aki minit segéd szolgált az ő üzletében, kilépett az alkalmazásából. Egy alkalommal meghallotta Schweitzer, hogy Kiss János saját autóján jár és költséges szórakozásai vannak. Ez meglepte az ékszergyá­rost, aki erre rovancsolást tartott üzletében és így állapította meg a nagy hiányt. Erre ismeretlen tettes ellen följelentést tett. A főkapitány­ságon dr. Fehérváry József detektív­felügyelő vezette a nyomozást és elő­állította Kisst a rendőrségre. Vallatni kezdték a fiatalembert, hogy honnan van ilyen jövedelme, de Kis János nem tudott elfogadható magyarázatot adni. A rendőrség ház­kutatást tartott a lakásán és nőis­merőseinél. Ezek során rengeteg ék­szert találtak, amelyek nagy része az ékszergyáros üzeméből szárma­zott. , Kiss János a bizonyítékok súlya alatt töredelmes vallomást tett. El­mondta, hogy megunta a szűkös, kispolgári életet. Pénzt szerzett és hat hétre kibérelt egy elegáns luxus­an­tőt. Ezzel kocsikázott a városban és bejárt volt főnöke üzemébe, ahol eltüntetett egy-egy ékszert. A nagy­stílű élet egyre tö­bib pénzt követelt és ezért egyre nagyobb tételekben lopott. Az alföldb­irt­okos-éksze­részsegédet beismerő vallomása után letartóz­tat­­­ták. Gyengül a fagy A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás a következő 24 órára: Keleti szél, változó felhő­zet, néhány helyen, különösen délen, esetleg havazás. A hideg valószínűleg gyengül. Budapesten január 21-én dél­ben a hőmérséklet —6 Celsius fok, — Egy 13 éves Dú féltékenység! drámája. Belgrádból jelentik: Szokatlan féltékeny­­ségi dráma játszódott le tegnap Brcsko boszniai faluban. Musztics Mejra, a falu legszebb leánya esküvőjét tartotta. A la­kodalmi vendégek között volt egy Muj­­kics Szulja nevű 13 éves fiú is. A fiú hir­telen Flóbert pisztolyt rántott és közvet­len közelből rálőtt a menyasszonyra, aki holtan rogyott össze. A fiú elmondta, hogy hosszú idő óta szerelmes volt a szép Mejrába és tettét féltékenységből köv­­­vette el. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában. reserve nyomdavezető: Nedeczky László. 1935 JANUÁR 22 Svédország— Magyarország Davos, jan. 21. (Saját tudósítónk tele­fon jelentése.) A ma délelőtt 11 órai kezdettel ját­szotta le Magyarország jéghoki válo­gatott csapata a világbajnoki küz­delmek során harmadik mérkőzését Svédország ellen. A svédek három gólt lőttek a magyar kapuba és ezál­tal Magyarország kiesett a további küzdelemből, ha csak be nem követ­kezik az az egészen valószínűtlen eset, hogy Hollandiának sikerül Sváj­cot legyőzni és így Magyarország ke­rülne a csoportban a második helyre. Thomas Manin magyar vízuma ügyében holnap dönt a belügyminiszter .Saját tudósítónkról.) Thomas Manti, a Nobel-díjas világhírű író vasárnap a Bel­városi Színházban előadást kíván tartani Wagner Richárdról. Az előadást a Ma­gyar Operabarátok Egyesülete rendezi. Thomas Manti, aki mint ismeretes, Né­metországból emigrált és most népszö­vetségi útlevéllel utazik, beutazási enge­délyt kért a magyar külügyminisztérium útján. A beutazási engedély ügyében termé­szetszerűleg a belügyminisztérium döntése az irányadó és az ügyet most fogják elő­terjeszteni Keresztes-Fischer belügymi­niszternek. Politikai körökben azt hiszik, hogy az illusztris előadó személyére való tekintettel, nem fognak nehézségeket gör­díteni Thomas Mann budapesti útja és előadásának megtartása elé. Döntés az ügyben még nem történt. A MAI TŐZSDÉK Újabb nagy árfejlődés az értéktőzsdén (Saját tudósítónktól) A szombaton nagy erővel megindult árfejlődés ma tovább folytatódott és egyes esetekben ugrás­szerű áremelkedést eredményezett, úgy­hogy a legszilárdabb értékek árjegyzését átmenetileg fel is függesztették és az Ál­­lamvasutat 24,50, a Jutát 18 pengős pénz­­árfolyam mellett függesztették fel, mert áremelkedésük a 10 százalékot túlhaladta. Ezek a nem jelentős értékek azonban nem karakterizálják a tőzsdét, mert más frek­­ventánsabb papírok áralakulása irány­adóbb. Ezek ugyancsak rendkívül szilárd irány­zatot bizonyítanak s ezekben előljárt az Urikányi, amely igen nagy érdeklődés előterében állott, de feltűnően javult a Rima, Salgó, Nassei, valamint a cukor­értékek árfolyama is. Az arbitrázs-értékek általában lényegesen javultak. Aránylag igen nagy nyereséget ért el a Fegyver és erőteljesen javult az Izzó és a Műtrágya árfolyama is. A fixpiacon ugyancsak jól tartott nyi­tás után nagyarányú áremelkedések vol­tak, annak bizonyságára, hogy a vélemé­nyes vásárlások itt is lendületes üzleti forgalmat eredményeztek. A fővárosi köl­­csönkötvények átlag 10 százalékkal drá­gultak. Az aranypiac igen szilárd. Szín­aranyért 6025, Napóleonért 35.20—35.35 pengőt fizettek. Az értéktőzsde első árfolyamai: Bauxit 77—76, Kohó 10.75, Kőszén 298.50—303, Salgó 24.70—25.40, Urikányi 45.70—48, Fegyver 54—55, Ganz 17.40—17.25, Rima 31 —31.20, Nassel 64—65.50, Délivasút 13.80— 14, Nova 19.50, Tröszt 71—72.75, Állam­vasút 23.50—24.50, Magyar Cukor 122—124, Stummer 74.50, Gsch­windt 555, Műtrágya 22.75—24, Telefon 6.90, Állami pénztár­jegy 100. 1914-es fővárosi kötvény 54.44— 53.25, 1927-ee 62—82.75. Nem lesz tengeri behozatal (Saját tudósítónktól.) A mai termény­­tőzsdén barátságosabb hangulat és javuló irányzlat érvényesült, noha a tengerentúli gabonapiacokról kisebb áresést jelentet­tek. A kedvezőbb hangulatot az a körül­mény idézte elő, hogy a magas tengeri­árak miatt tervbevett 3000 vagonos ten­geri behozatal elmarad. Ez az értesülés ko­moly formában terjedt el és éppen a ten­geripiacon 10—15 filléres árjavulást idé­zett elő. A búza és a rozs ára átlag 4—5 fillérrel emelkedett. A készárupiacon ugyancsak jobb a han­gulat, a forgalom azonban minimális, mert a kínálat teljes tartózkodást tanúsí­ tott. A mag- és takarmánypiac üzlettele­­nül tartott. A határidőüzlet első kötései: Magyar bíjza márciusra 16.46—16.43, májusra 16.90, magyar rozs márciusra 13.60, tengeri má­jusra 11.92—11.85 pengő. Zürichi devizazárlat Zürich, január 21. (Zárlat.) Berlin 123.19, Amszterdam 2­08.80, Newyork 309.50, London 15.1025, Pa­ris 20.38, Milánó 26.38, Prága 12.915, Bu­karest 305, Varsó 58.30, Brüsszel 72.175, Bécs 73.33, Belgrád 8.02, Madrid 42.225, MSMMMMWASSMMMWMWMMW Felelős szerkesztő NAGY SAMU Kiadja: a 8 Órai Újság Lapkiadó Rt. Felelős kiadó: Faragó Aladár Igazgató.

Next