8 Órai Ujság, 1935. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-16 / 13. szám

1935 JANUÁR 16 ÖRülölő Musztafa Kemál megmenti hazáját Ismeretlen részletek a török nemzet vezérének •Ő­életéből H. C. Armstrong életrajza alapján Mostani második közleményünkben folytatjuk Armstrong könyvének ismertetését s érdekes adatokat közlünk Musztafa Kemál életéből. Musztafa Kemál tábornok lett, világhá­borús hős lett, a török sajtó állandóan úgy emlegeti, mint a Dardanellák s a fő­város megmentő­jét, dicsőség és hírnév veszi körül, de még mindig nem teljesül életének végső célja, nem tud érvénye­sülni a politikában. Ismét a régi cselfo­gásokkal élnek a Dardanellák hősével szemben: elhelyezik távolra, magas pozí­ciókba, de mégis olyan messzire, ameny­­nyire csak lehet. Most megkapja a kau­kázusi 16. hadtest parancsnokságát. Hír­hedten demoralizált csapattest. Itt talál­kozik egy vezérkari ezredessel és ez a találkozás a két férfi életére döntő ha­tással lesz. A sápadt, alacsony, kissé na­gyot halló ezredes mestere az irodatech­nikának, művésze a szervezésnek, becsü­letes és szigorú. Izm­et ezredes, akiből ké­­sőbb Kemál kormányelnöke lesz, Izmet ezredes szigorára szükség is van, mert Kemál vaskézzel állítja helyre a hadtest fegyelmét. A fosztogatók akasz­tófára kerülnek, a tolvajok huszonötöt kapnak a talpukra. S amikor sor kerül az offenzivára,­­ Kemál katonái vitézül harcolnak, sikeresen előnyomulnak és el­foglalják Dátumot. Annál nagyobb bajok vannak a déli fronton s a kormány átadja Románnak a szíriai 7. hadsereg vezetését. Itt kerül össze a német Falkenhayn tábornagy­­gyal, akinek részére a törökök most szer­vezik az úgynevezett „jildid'im‘'-dandárt, a villámdandárt. A német generális rendkívüli tapintatlanságot követ el: egy kazettát színültig megtöltve arany­pénzzel küld ajándékba Kemálnak. A Szürke Farkas kereken visszaküldi a „barátságos névjegyet“ és a jövőben ki­derül, hogy a sértést nem tudja elfelej­teni, nem fér össze a némettel. Át is he­lyezik Konstantinápolyba, majd a 60 éves Vahideldin trónörököst kíséri el né­metországi tanulmányútra. Meglátogatja Ludendorffot, Hinden­­bi­rgot, Vilmos császárt. Kefflál állandóan azon igyekszik, hogy megnyerje céljai számára a trónörököst s igyekszik ked­vezőtlen színben feltüntetni a németek helyzetét. Energikusan meg is mondja a véleményét Hindenburgnak: — Kegyelmes uram, a szíriai front ada­tai hamisak, mert ott jártam. Az a lovas­hadosztály, amelyről most beszélünk, csak papíron létezik. De akárhogy is állunk, lenne olyan Szives bizalmasan megmon­dani, mi a következő nagy offenziva célja. Hindenburg pár pillanatig csa­k néz, aztán szótlanul cigarettával kínálja a nyugtalankodó szövetségest. De nem vá­laszol ... A nyugati fronton Kemál kimegy a lövészárkokba, felmászik a fák ágai közé, hogy kikémlelje a franciákat s esténként előadásokat tart a trónörökösnek: a né­metek már nem tarthatják magukat Bo­káig. Amikor aztán hazatérnek, megtör­ténik a várt nagy változás, Vahideddin lesz a szultán, de Komái nem tudja ki­használni az alkalmat, mert beteg, hete­kig kell feküdnie. S mire Mediend­át kap, a szultán sajátkezűleg ad ugyan tüzet, ami a legnagyobb kitüntetés török ember számára, de ezen túl aztán­­ semmi. Hiába sürgeti Kemál, hogy Envert el kell ejteni, hogy el kell fordulni a néme­tektől, több audienciát már nem kap, csak egy megbízatást: vegye át az egész szíriai front főparancsnokságát. A szul­táni palotában találkozik a két ellenfél, az alacsony, gracilis, mosolygós arcú, Ha­lálos, érdemrendekkel agyondekorált En­­ver és a magas, erős, vállas, sápadtarcú, merev vonású Kemál, akinek bozontos szemöldökei alól szikrázva lobognak sze­mei. — Bravó, Enver, gratulálok, ön győ­zött! A szíriai hadsereg csak névleg lé­tezik. Finom bosszú volt engem odakül­­deni... A helyzet tényleg katasztrofális. Az ezredek létszámának tíz százaléka lézeng csak a szélesen széthúzott frontszaka­szokon, vérhasjárvány ezrével szedi ál­dozatait. Gyilkol az éhínség, gyilkol a vízhiány, gyilkol a tűző sivatagi nap, összesen nyolc repülőgép és két darab légelhárító ágyú van az egész fronton és a lázadó Fejszal­omír tüzes arabjai, akiket a világ leghíresebb (még ma is élő) kémje, T. E. Lawrence ezredes szer­vez irgalmatlan guerilla-háborúra, a legsúlyosabb veszedelmet jelentik. n SinVeft „Ha meghunyászkodunk, eltaposnak . . 1918 szeptember tizenhetedikén átszökik egy indiai őrmester és jelenti, hogy az angolok offenzívára készülnek. Kemal toprongyos, demoralizált csapatai képte­lenek ellentállni és megkezdődik a leg­­gyötrelmesebb visszavonulás. Visszahú­zódnak: a Jordán folyó mögé, az ellensé­ges repülők ,10 méternyire szállnak el a föld felett, géppuskatüzs­k ■ sorra kaszálja a menekülőket, visszavonulás Damaszku­­szig és végül­ Kemál odadobja egész Szí­riát és Alappá magasságában építi ki új védelmi vonalát. Itt meglepő békeajánla­tot kap Lawrence ezredestől. Az ajánla­tot visszautasítja. Nem, különbékéről szó sincs. A Szürke Farkas gyűlöli német szö­vetségesét, de katonai becsülete minden­nél drágább. Különben is: most már nem hódított területért, hanem ősi, török föl­dért csatázik. A nagyvezír Konstantiná­polyból sürgönyöz, vonuljon vissza, még hátrább. Kemál válaszol: „Nem szabad meghunyászkodni, különben eltaposnak minket Lázas tevékenységbe kezd. Tiszteket küld a hegyek közé, szabadcsapatokat szervez. Akcióját kettétöri a fegyverszünet. Nem­zetközi flotta horgonyoz a főváros előtt, Peruban olaszok, Galatában szenegál­­négerek, minden erődben angolok. Kemál helyzete egészen páratlan. Ő az egyetlen török tábornok, akinek sikere volt, ő a szultán barátja, Gallipoli meg­mentő­je, a németek ellenfele, a régi „Egy­ség és Haladás"-komité tagja és nem gyáva szökevény, mint Enver, Talaat és Dzsemal, akik megszöktek, hanem itt van, kitart most is. Hiába a páratlan po­zíció, hiába minden próbálkozás a parla­mentben, semmi sem sikerül, szavainak nincs visszhangja. Félnek tőle. Sápadt dühhel szánja rá magát az utolsó kísér­letre. A szultánhoz fordul. Itt is csalódik, mert a „fényes arcú nagyúr“ előszedi régi taktikáját, álmatagon, lehunyt szem­mel, alvó embert játszik, egyszerre nem ért meg semmit, nem hall semmit. Félig lehunyt szempillája alól ügyeli a keserű dühtől vonagló sovány, szürke arcot. Az­tán int, Kemál számára nincs hely a ka­binetben. Hosszú időbe telik, — majdnem a meg­szálló angolok fogságába is kerül közben, — amíg megbízatást kap An­atóliában. Odautazik és első dolga az, hogy közzé­teszi a kiáltványt: „A szultán az ellenség foglya! Ideig­lenes kormányt kell alakitani!‘‘ Propagandakörútra indul, gyűléseken szónokol, agitál, háborút hirdet az ango­lok ellen s a néplélekben parázsló düh, lobogó lángokra éled. Seregek gyülekez­nek Ankarában Kemál zászlója alá. Egyetlen káplár háromszáz embert szed össze a hegyekből. Kifosztják az antant fegyverraktárait, hadsereg nő ki a föld­ből. Parancs Konstantinápolyból­: vissza­térni! Kemál válaszol: Maradok, amit a nemzet visszanyeri függetlenségét . Mire a szultán elcsapja Kemált, Kemál lemond minden rangjáról és összehívja a civasi kongresszust. Álruhában, éj­szaka, lopva, rejtett utakon jönnek a résztvevők. Párórás egérúton múlik, hogy Kemált is el nem fogják. A kon­gresszuson politikusok véget nem érő be­szédeket tartanak, de most szerencséje van a Gázsnak. Elfognak egy futárt, az okmányokból kiderül, hogy a szultán a vad kurd hegyi törzseket szólítja harc­ba az ankaraiak ellen. Egekig csap az elkeseredés lángja s a kongresszus meg­esküszik, hogy addig nincs béke, amíg az ellenség el nem fogadja a nemzeti paktumot. Új választások. Kemál ezzerubi képvi­selő és ideiglenes kormányelnök. A kép­viselők nagy része még nem tud szaba­dulni a régi mentalitástól: a parlament­nek Kostantinápolyban van a helye — mondják — s hiába ellenkezik Kemál, nem hallgatják meg, elmennek a fővá­rosba, ott lecsapnak rájuk és máltai bör­tönökbe hurcolják őket. Az árnyékszul­tán pedig kiátkozza a nemzeti pártot, Kemált és minden hívét. Bárki megöl­heti őket, élve vagy halva, a szultán elé kell hurcolni őket, De Kemál állja a har­cot. Lobogó lelkesedés kíséri minden lé­pését, parasztasszonyok hordják össze a muníciót, úriasszonyok egyenruhát varr­nak és Kemál, a nagy nemzetgyűlés el­nöke. így válaszol a francia köztársaság elnökének: „Amíg a főváros az ellenség kezé­ben van, addig az ankarai nagy nemzetgyűlés vezeti az ügyeket. A török nemzet nem veszti el nyugal­mát, de elhatározta, hogy mint füg­getlen és szuverén állam, megvédi jogait." SZERDA 7• OLDAL Katonák előre! Cél a Földközi-tenger! ötszáz újságíró lesi Wilson, Cloyd George és Clemenceau tanácskozásait, ötszáz újságíró küld tudósítást a sévresi békéről, Törökország halálos ítéletéről. Ez a békediktátum újra meghozza a tö­rök egységet. Most már nyíltan kemál­is­táknak nevezik magukat és a jelszó: neki a görögöknek! Az ankarai gazda­sági iskola omladozó tantermében, ahol a nemzetgyűlés tanácskozik, sápadt pá­nik tör ki, mert az első akciók veresé­get hoznak. Kemál, aki az állomásfőnök házában lakik, egyetlen kis Bzocácská­­ban, új lelkesedést önt embereibe. 1921 augusztus 24-én megkezdi a döntő, ke­gyetlen, huszonegynapos csatát a Sak­­karia folyónál. Gyilkos a forróság, a gö­rögök már csak maréknyi kukoricát kap­nak naponta ( a török front mögött) Alagos faluban szürke kabátban, szürke arccal sántikál Kemál, akit az előző na­pokban levetett lova. Fáj minden tagja, de nem ismer kíméletet önmagával szemben sem. Ruhástól, csizmástól vágja le magát néha egy-egy órácskára az ágyra. Aztán újra visszaül az asztal mellé és acetilén­­lámpa fényénél tüzködi a zászlócskákat a térképen. A huszonegyedik éjszakán rikolt a telefon: a görögök visszavonul­­nak! A győzelem nagy, de reakciója is van. Ellenzéki szövetkezés gyors békét sürget most már minden áron, sőt puccsisták is konspirálnak. De nem so­káig. Huszonöt akasztófa gyorsan véget vet minden merénylettervnek. Mert Ke­mál nem köt békét m­inden áron. Ki akarja űzni az ellenséget török földről s előkészíti a döntő csapást. 1922 augusz­tus 24-re báli meghívókat bocsájt ki, nagy estélyt ad, de a bál elől — meg­szökik, ki a frontra. Ott felharsan a parancs: — Katonák, előre! Cél a Földközi- tenger! A gyanútlan görögök frontját áttöri és tíz nap alatt eléri a tengerpartot, elfog­lalja Szmirnát, övé a régi főváros és övé a hadvezér minden dicsősége. ÉS a politikus? A politikus első dolga kettéválasztani a szultáni és kalifai méltóságot, az egy­házi és világi hatalmat. Órákig tanácskoznak a szakértő bizott­ság tagjai, ulémák és imámok. Egyhangú a vélemény, mindenki Kemál elgondo­lása ellen fordul. Ingerülten pattan fel a Szürke Farkas. — Uraim! A szultán elrabolta a nép szuverenitását, a nép most erő­szakkal szerezte azt vissza. A szul­­tánátust el kell választani az egy­házi hatalomtól és meg kell szün­tetni. Ez meg is lesz, akár bele­egyeznek Önök, akár nem. Legfel­jebb egyeseknek a fejébe fog ke­rülni. Ezzel sarkonfordul és bevágja az ajtót. S a szavazás most már egyhangúlag elfogadja Kemál javaslatát. Áthajtják a plénumban is s az új törvény alapján öt nap múlva a konstantinápolyi angol Vá­rosparancsnok orra előtt végrehajtják az államcsínyt. A szultáni hatalom meg­szűnt, elcsapják a szultán kormányét. Vahideddinnek utolsó bizalmasa, az öreg udvari karmester siet Hamilton ge­­nerálishoz s angol katonák kisérik angol hadihajóra az elcsapott szultánt. Szem­tanuk szerint a szultán izgatott volt, hátra-hátra tekintgetett, ott van-e mö­götte az em­ueh, aki nehéz bőröndöt ci­pelt. A kofferban pedig ott voltak a szul­tán kedvenc arany mokkacsészéi és ék­szerei, amiket hirtelenében össze tudott nyalábolni. Ennyi maradt meg Vahided­din számára a szultáni hatalomból ... (BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY KÖVETKEZIK)

Next