8 Órai Ujság, 1935. április (21. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-03 / 76. szám

1935 ÁPRILIS 3 Még ma este értesítik az olasz szövetséget, hogy kik a tagjai a Cremonába induló magyar csapatnak Ma délután fél 6-kor kezdődik az a válogató verseny, amelyen, mint ahogy azt már a 8 Órai Újság napok­kal ezelőtt megírta, az erőlista tizen­hat legjobb tagja vesz részt. Az érde­kesnek ígérkező küzdelmet három csoportban vívják le, amely csopor­tok mindegyikéből három kerül az így kialakuló döntőbe. A válogatóverseny lebonyolítása után az elnökség azonnal össze­állítja a cremonai együttest, amelynek tagjairól táviratilag értesíti az olasz szövetséget. A mérkőzés, illetve válogatóverseny teljesen nyílt. Legtöbb esélye — a régi teljesítmények alapján is — Ha­bosnak, Rajcsányinak és­­Kovácsnak van. A többi három helyet kiváló ví­vóink bármelyike is megszerezheti. Bizonyos az, hogy csapatot a pilla­natnyi legjobbakból állítják össze és így a versenyzők mindnyájan meg­acélozott kedvvel és ambícióval vesz­nek részt a válogató poule összecsap LÓSPORT Szerdán Megyeren lóverseny Megyeren a leszállított belépőjegy túl­zsúfolt vonatokat eredményezett. Pedig az idő hűvös, szeles volt, de azért az „Űrlovasok szövetkezete** oly sikerdús napról számolhat be, amilyenre sport­­mann ritkán emlékezik vissza: jóval tíz­ezer emberen felül vannak tanúi a sze­zonnyitó Rákosinak. Holnap lesz a meg­nyitó meeting második napja. A nevezé­sek gyengén sikerültek ugyan, de a ne­vezett lovak egyforma tudása szép és érdekes küzdelmet eredményezhet. Jelöltjeink a következők: I. Kolibri — Bokros II. Nohát — Csoda III. Vádlott — Puszta IV. Hárem — Angora V. Aprópénz — Vicispár VI. Tito — Mesebeli A versenyek 3 óra 15 perckor kezdődnek. Nemsokára megkezdődik az UTE jubi­láns ünnepségsorozata, amely minden bizonnyal fénypontja lesz az egész ma­gyar sportnak. A futballban, tenniszben, vívásban és úszásban olyan előretörést mutattak az UTE versenyzői, amely szinte példátlan a magyar sport történe­tében. Megszerezték okos politikával a legkiválóbb versenyzőinket és így nem kétes annak a jubiláló egyesületnek eredménye, amely mögött az önzetlen sportember áll, aki már olyan ki­magaslóan sokat tett a magyar sport fej­lesztésének érdekében. Érdekes, hogy Müller milyen jól beilleszkedett a Hungária csatár­sorába. Ezt kellőképpen be is bizonyí­totta a legutóbb Soroksáron, ahol — a híres kenyér hazájában — ponto­san olyan rosszul játszott, mint a többi csatártársa, akik a futballspor­­tot, úgy látszik, egy nem sok moz­gást igénylő, lassított felvételű film­mel hasonlították össze. VWWWWWWWWWWWWWWW1 40 éve a világot uraló eredeti angol The Champion kerékpárokat havi 20.— P és saját készítésű kitűnő Rojal Star kerékpárokat 180.— Pengőért, havi 16.— P-69 részletre, kerékpár alkatrészeket rendkívül olcsó, leszál­lított gyári árban. Láng Jakab és fia, kerékpár­­nagykereskedés, Budapest, József-körút 41. sz. Kérjen ingyen nagy képes árjegyzéket. D Mtujs AG A magyar vívótársadalom egységesen sorakozik fel a szövetség vezetői mögé A Magyar Vívó Szövetség berkei­ben izgatott hangulatot keltett a szö­vetség volt­­al­elnökének ismeretes nyi­latkozata, amelyben ütközőnek az ügyvezető elnöknek az „alkotmányos formát** be nem tartó eljárását jelöli meg. Ez a megállapítás, nézetünk szerint, zavart idézhet elő, mert tud­­tunkkal alkotmánya csak a nemzetnek van. A sportszövetségnek általában csak belü­gyminiszterileg jóváha­gyott alap- és versenyszabályai van­nak. Ha tehát, — mint azt az alelnök mondotta, — mellőzték az alkotmá­nyos formákat, úgy ez logikusan azt is jelenti, hogy úton-útfélen alapszabálysértés történt. Ez a megállapítás sem helytálló, mi­vel 1931 december 15-ig minden javas­latot az egyes bizottságok dolgoztak fel és hagytak jóvá. Ezután az időpont után a bizottság­nak ezt a jogát az alapsz­abálymódo­­sítást elfogadó rendkívüli közgyűlés az áprilisban megalakuló új bizott­ságok megalakulásáig­­ a szövetség elnökségére ruházta, mivel, hogy a szövetségi és versenyélet eddig az ideig nem szünetelhetett. Mindezeket a határozatokat a napokban lezajlott közgyűlés egy­hangúlag tudomásul is vette és így az összes felmerülő ügyek ezalatt az idő alatt az elnökség elé kerültek, amelynek tagjai az elnökön kívül az ügyvezető, a két alelnök és a főtitkár voltak.­­ Az elnöki bizottság határozatot csak a többségi elv alapján ho­zott és emelt jogerőre. De gyakran előfordult az, hogy a nyilatkozatot tevő alelnök saját vé­leményével egyedül maradt. Ez azon­ban még nem jelenti, hogy az alap­szabályokon sérelem esett volna. Ugyanez történt a szakkérdésekben felmerült differenciáknál is, csak­hogy itt az elnökség az egyes elis­mert szakemberek bevonásával még ki is bővítette a bizottságot. ÓBUDA FEGYVERKEZIK SOROKSÁR ELLEN A vasárnapnak kétségen kívül leg­erősebb összecsapása a 111. kerületi Soroksár mérkőzés lesz, amelyet Óbudán tartanak meg. A szokatlanul hevesnek ígérkező mérkőzés elé nagy érdeklődéssel tekint a magyar fut­ball nagyközönsége — annál is in­kább, hiszen az óbudaiaknak ettől a győzelmétől függ a már erősen kísértő osztá­lyozó mérkőzés elkerülése. Amennyiben a soroksári együttes ellen sikerrel szerepelnének, úgy két pontot nyerve, megelőznék az Atti­lát, amelynek a Budai „11“ elleni vereségét csaknem bizonyosnak te­kinthetjük — legalább is a papír­forma szerint. Természetesen ez az igen fontos győzelem nem könnyű dió, mert a Soroksár éppen ezen a héten bizo­nyította be állóképességét és azt a formát, amely az egyik legsikereseb­ben szereplő együttesünket, a Hun­gáriát kényszerítette meghajlásra. Óbudán egyébként „változatlan a helyzet." Mindenki elkeseredett a két utóbbi vereség miatt és így a csapat teljes fegyverkezéssel minden elkövet a győzelem érdekében. Bizonyos az, hogy a lelkesedés és a honi pálya nagy előnyt jelent a III. kerületiek részére, de ennek elle­nére­ is igen kemény dió lesz még egy pontnak elérése is. Azonban a soroksáriak sem ülnek tétlenül és a vasárnapi diadalmas csapat­­ukkal vonulnak fel Óbudán, hog­y bebizonyítsák a múlt vasárnapi győzelmük megérdemlését. Valószínűleg a csehek játszanak a ping-pong kupadöntőben válogatottunk ellen Tehát lezajlott az osztrák—magyar asztali tenniszmérkőzés és az asztali ten­­nisz-szezon ezzel a mérkőzéssel lezáró­dott. Játékosaink Bécsben is megmutat­ták azt, hogy az egész világon a legkü­­lönb gárdával rendelkezünk és hogy je­lenleg nincs olyan nemzet, amelynek válogatottja akár csak megszoríthatná csapatunkat. Az osztrák—magyar mér­kőzéssel kapcsolatban a 8 Órai Újság­ munkatársa megkérte Wilcsek Andor szövetségi kapitányt, aki az alábbiakat mondotta: — A küzdelem legnagyobb szenzációja az volt, hogy a két osztrák vezetőjátékos, Liebster és Kohn erősen formáján alul szerepelt. Pedig a mérkőzés előtt nagy reményeket fűztek játékukhoz és bíztak benne, a világbajnokság eredménye alap­ján is, hogy diadalmaskodnak majd a magyarok felett. Ez azonban korai re­mény volt, játékosaink fölényesen győz­ték le őket. A magyar versenyzők közül a két fiatal, aránylag még csekély nem­zetközi rutinnal rendelkező játékos, Házy és Lovászy volt a legjobb. De a többi is kiválóan szerepelt. A single­­mérkőzésekben egyedül Kelen szenvedett vereséget. Egyébként az egész mérkőzés alatt összesen csak hat meccset vesztet­tünk el, ezek közül is négyet a páros­ mérkőzésekben. A vereségeket is anya­giak miatt szenvedtük el. Ugyanis nem vihettünk megfelelő tartalékot Bécsbe és így kénytelenek voltunk Lovászyt beál­lítani, aki a párosmérkőzésekben bizony meglehetősen gyengén szerepelt. Két hét múlva egyébként Prágában SZERDA 11.OLDAL lesz az osztrák—cseh találkozó. Nem két­séges a csehek biztos és fölényes győ­zelme és így a középeurópai kupadöntőt valószínűleg Csehország és Magyaror­szág csapatai játsszák le. Kik mennek a breslaui német-magyar tornász­versenyre ? 1j Tornászaink keményen­­ készülődnek az április 28-án Breslauban meg­tartandó magyar-német A találkozóra. Nemsokára /•1 itt van a vá­logató ver­ \ * v tr seny, amelyen kijelölik, hogy k­ik reprezentálják színeinket Breslauban. A csapat hat embere már biztos­ .Pelle, Péter, Lencz, Hegedűs, Sarlós és Tóth min­den bizonnyal bekerülnek a csapatba, Sárkány, Boros, Kecskeméthy, Pelle József és Mogyoróssy között nagy küzdelmek lesznek a hetedik és a nyolcadik helyért. A válogatott keret rendszeresen folytatja tréningjeit és minden tor­nász formájának tetőpontjára érke­zett már. A tréningekről egyedül Pelle hiányzik, mert Oslóba utazott, de a válogatóverseny előtt egy héttel már Budapesten lesz. Hegedűs ugyan bevonult katonának, de ez nem aka­dályozza a tréningeiket rendszeres lá­togatásában. Szombaton tartják a német-magyar boksz­viadal válogatóversenyét A németek máris nagy- fix,­szabású előkészületeket tet­tek a Budapesten, április­­­­­­ 13-án sorra kerülő német­-1­00 magyar Mitropa Kupa-mér­­kőzésre, amelynek döntő jelentősége van a kupa végső helyezése szempontjából. A németek több heves küzdelemben gazdag válogatómérkőzés után állí­tották össze csapatukat, amely a leg­­erősebb, amit ma ki tudnak állítani. A magyar szövetség is szükségesnek tar­totta, hogy legalább egyetlen nagysza­bású válogatómérkőzésen szerezzen hű képet legjobb ökölvívóink legújabb for­májáról. Az érdekesnek ígérkező válo­gatóversenyre most szombaton, április hó 6-án, este fél 6 órai kezdettel kerül a sor a S­árosi Színházban. Versnyzőink az angol tréner, Syd Turner szakavatott keze alatt rendkívül szorgalmasan ké­szültek és készülnek még a hátralevő napokban is erre a versenyre, amelyen nemcsak az dől el véglegesen, hogy kik szerepelnek a jelenleg hatalmas formá­ban lévő német csapat ellen a jövő szom­baton, hanem eldől az is, hogy a most már nagy erővel folyó olimpiai előkészü­letek során, kik jöhetnek számításba. A magyar ökölvívók teljes elitgárdája felvonul előttünk ezen a válogatóver­senyen, hogy heves és előreláthatóan nívós mér­kőzéseken adjon számot tudásáról. A válogató versenyt pontosan este fél 9 órakor kezdik ,a Városi Színházban, a légsúlyúak mérkőzésével. A versenyt a kecskeméti Szabó és egy ellene kiálló staféta mérkőzése zárja be.­­ Weekend-kirándulások: Az Országos Magyar Weekend Egyesület kellő szám­i jelentkező esetén a következő kirándulá­sokat rendezi: Április 7-én, vasárnap. I. csoport: Egésznapos kir­ándulás autó­carral Szentendrére és Visegrádra. Költ­ség: luxusautocarral oda-vissza 4.50 pengő, ebéddel is pengő. Vendégeknek (nem tagoknak) 1.50 P-vel több. II. cso­port: Budapest—Esztergom—Zsá­gubak és vissza Budapestre, a műemlékek és ása­tások megtekintése. Költség luxusautocar­ral 6 pengő, ebéddel 7.50 pengő. Vendégek­nek (nem tagoknak) 1.50 P-vel több. In­dulás az ÉGISZ utazási iroda, m­int az OMWE utazási irodája elől reggel 8 óra­kor. Jelentkezési határidő április 5-én este 11 óráig a fenti utazási irodában, Buda­pest, VI., Andrássy­ út 29. Telefon: 270-70/

Next