8 Órai Ujság, 1935. április (21. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-30 / 97. szám

1115 ÁPRILIS 30 üls örölt derby és a lobbi meccsek . Alig húszezer ember jött össze va­sárnap az Üllői­ úti pályán, hogy ta­­núja legyen a Ferencváros és a szrati­­gária küzdelmének, az „örök derby“­­nek a bajnokság második helyéért. Ez az aránylag kevés ember is meg­bánta, hogy kivillamosozott a pá­lyáim, tolongott, kiabált, buzdított és főleg pedig fizetett azért a sportért, amit ott kapott. "Az előmérkőzésen, amelyet a Budai „11“ és Kispest „vívott" egymással, csendes unalom ülte meg úgy a nézőteret, mint ma­gát a pályát is. Az a tizenötezer em­ber, amelyik már erre a meccsre is kiváncsi volt, rövid kilencven perc alatt pontosan megláthatta, hogy miik a magyar futball bajai. Mint egy rossz film, úgy vonulnak el a nézők szemei előtt a rosszabbnál­­rosszabb jelenetek s a nagyobbnál­­nagyobb hibák. Szinte csodálatos, hogy a magyar bajnokság ötödik és hatodik helyezettjei a futball leg­elemibb szabályaival sincsenek jófor­mán tisztában. Labdakezelésük hihe­tetlenül gyatra. Hosszú másodper­cekig tart, míg átvesznek egy lab­dát, hogy ismét sokáig maguknál tartsák és azután egy rossz passzal elrontsanak mindent. A taktikáról pedig beszélni sem lehet. Egyik csa­­patrész sínes tisztában azzal, hogy tulajdonképpen mit kellene csinálni. Szinte iskolapéldáját mutatták an­nak, hogy miként nem szabad he­lyezkedni. Ezekhez a nagy hibákhoz — melyek régen is megvoltak — hoz­zájárult és sokszorosan megerősí­tette az a furcsa szellem, mely nem­csak itt, de később a nagy „derbyn“ is érvényesült. Nincs lelkesedés, nincs szív, nincs küzdeni tudás. Néha hosszú percekig jóformán alig moz­dul valaki a pályán. Pedig a szak­értőik azt tartják erről a két csapat­ról, hogy a magyar labdarúgásban ők képviselik a modern stílust, a gyorsaságot. Hát ebből nem láttunk semmit. Az eredmény különben 2:2 volt. — az igazságnak megfelelt... mert egyik sem érdemelte volna meg a győzelmet. öt órakor, a szomorú előmeccs után, szép futballidőben vonultak pályám a nagycsapatok: a Ferenc­város és a Hungária. A húszezer em­ber, amely teljesen megtöltötte az arénát, tomboló lelkesedéssel fogadta, pláne a zöld-fehéreket. Már az első percekben gólt ér el a Ferencváros, de a félidő hátralévő részében aztán újra leperegtek a né­zőik szeme előtt azok a bibéik, ame­lyek az előm­eccset jellemezték. Ta­lán nem voltak meg olyan nagymér­tékben, de mindenesetre nagyon ész­revehetők voltak. Mindenesetre fur­csán hatott, már magának a Ferenc­városnak taktikai elhelyezkedése is. Csak három csatár volt elől. Móré és Kiss egészen hátravonultak. Sárosi közelében. A jobb balt, Laky pedig jóformán harmadik bekkert játszott, Korányi és Polgár között. Sárosi pe­dig méterekkel hátrább helyezkedett el, mint különben szokott. Ez a furcsa alakzat aztán rá is nyomta bélyegét a játék képére. A játékosok ragaszkodtak hozzá, de nem tudták beleélni magukat ennek a szellemébe. Ilyen alakzat mellett is nagyon sok­szor oldalt játszottak, ahelyett, hogy, amint ezt az olaszok is csinálják, — a­k­i­ktől ezt az alakzatot átvették, — előreuorálták volna ki a csatárokat. Határozottan merjük állítani, hogy a Ferencvárosnak nem fekszik ez a stílus. Elsősorban nem szemrevaló, sőt unalmas, másodszor pedig igen könnyű ellene védekezni. Hogy mégis három gól esett, az a Hungária-bek­­kek egészen primitív játékára mutat. Ig­en sok volt a magas passz s jó­for­mán csak pillanat­okiig tartották a Fere­ncv­áro­s-j­á­ték­osok a földön a labdát... de hát ezt az új alakzat megkívánja. Az egész meccs alatt alig láttunk egy-két olyan momen­tumot, olyan taktikai húzást, olyan szemre való, de mégis hasznos akciót, amely a régi Ferencvárost annyira jellemezte. Ennek elsősorban oka az új stílus, de még nagyobb mérték­ben az, hogy egy-két Ferencváros­­játékos nem azon a poszton játszik, ■amelyre őt tudása, játékmódom pre­desztinálja. Vonatkozott ez elsősor­ban Móréra. Nem tudott élni a center posztján, még a két gyenge Hungá­­­ria-bekk mellett sem. A másik két csatár, aki állandóan elől portyázott. Kemény és Táncos pedig nem fogtak ki maguknak szerencsés napot. Óriási hibája volt úgy enn­ek a csatársor­­na­k, mint a Hungáriáéinak, hogy ir­tóztak a ka­pural­övéstő­l. Ha véletle­nül egy-egy labdát kapura rúgták, úgy az semmiesetre sem volt olyan lövés, amilyet a ferencvárosi és hungarista csatároktól méltán elvár­hattunk volna. Abszolút nem tudnak kapásból lőni. Az egész mezőnyben csak két ember volt, aki ennek a fel­adatnak megfelelt: Sárosi és az osz­trák Müller. Az utóbbitól még le­het tanulni a magyar játékosoknak. Érdekes volt megfigyelni, hogy mi­lyen rövid pillanatok alatt veszi át a labdát és adja tovább. A kapura­­lövésnél a testtartása pedig teljesen ideális. Egészen előredülve rúgja a labdát, éppen úgy, mint ahogy Lin­­daler és éppen úgy, mint nálunk Sá­rosi Gyurka. Ezért nincs neki egyet­len kapu fölé ment lövése sem. Furcsa jelenség volt, dacára a Fe­rencváros védekező alakzatának, hogy az öt half egyikének sem jutott eszébe, hogy ráálljanak a szélsőikre. A két Hungarista szélső, Titkos és Sas, állandóan szabadon álltak. Ha csak valamivel jobb napja van Tit­kosnak, helyzeteiből egy féltucatra való gólt is rúghatott volna. Jogos volt tehát a közönség kifakadása, mikor követelte, hogy ha már a „Fradi”, csak három csatárral ját­szik, — feladva a régi támadási mo­dorát, — úgy a két half helyezkedjék úgy, mint ahogyan ez az új stílus megköveteli. A második félidőnek egyes perió­dusai rövid percekre egész jó sportot nyújtottak. Köszönhető volt ez a fe­rencvárosi játékosok lelkesedésének. Ebben is hatalmas hosszakkal felül­múlta a Hungáriát, melynek játé­kosai érthetetlenül gyengén, kedvtele­­nül mozogtak — éppen nem méltóan egy „örökderby“ szelleméhez. A má­sodik és harmadik ferencvárosi gól is egy ilyen fellángolás eredménye volt. Érdekes, hogy a Ferencváros két utolsó góljánál a csapat — bár öntu­datlanul, — régi formációban, öt csa­tárral játszott. A Hungária csapatára nehéz kriti­kát mondani a látottak alapján. Egyetlen játékosa sem felelt meg­ a várakozásnak. Cseh II. pedig csak ép­pen az utolsó percekben vétette magát­ észre, amikor a Hungária tisztelet-­s gólját megrúgta. Szinte csodálatos, I­ m­p­­rautam D Rsims&5 hogy ez a kiváló játékos hogy tud úgy elhelyezkedni a pályán nyolcvan­­kilencven percig, hogy egy labdát még véletlenül se kapjon. Szinte mű­vész ebben. Gólja azonban nagyon szép volt. A gyatra játék után természetsze­rűleg felvetődik mindenkiben a kér­dés, hogy mi, vagy ki ennek a süllye­désnek, dekadenciának az oka. Nem a játékosanyag, — merjük állítani, — hanem elsősorban az az össze-vissza kavart stílusreform, amelyeket egyes futballtudósok kitaláltak és lapjaik­ban hirdetnek, anélkül, hogy ponto­san megmagyaráznák, hogy tulajdon­képpen mit akarnak vele. Hibásak másodsorban a trénerek, akik ezeket az új szisztémákat átveszik, de elfe­lejtkeznek arról, hogy játékosaikat a legalapvetőbb dolgokra , labdakeze­lésre, passzolásra és lövésre megta­nítsák. Hibás továbbá a magyar fut­ball legtöbb vezetősége, mert nem siet szakképzett, régi trénerek igénybevé­telével a válság megoldására. Ezek után kiváncsiak vagyunk a Ragyogó sport és páratlan közönségsiker az UTE nemzetközi tenniszversenyén Rosszul jártak azok, akik fogadták az UTE nemzetközi tenniszversenyének ered­ményeit. A papírforma teljesen felborult és már a szombati nap nagy meglepetést hozott. Gróf Bautorowszki, a kitűnő fiatal osztrák versenyző energikus és céltudatos játékával legyőzte az első két szettben fö­lényesen könnyelműsködő kitűnő olasz Palmierit, aki már nem tudta többet be­hozni az osztrák versenyző fölényét. Gabrovitz pedig szintén remekelt. Egy­másután győzte le nagynevű ellenfeleit és jogosan szerezte meg a komoly nemzet­közi sikert jelentő győzelmét. A vasár­napi összecsapás soha nem látott közön­séget hozott össze a margitszigeti center cou­rt-ra. Olyan nagy tömeg vándorolt ki az érdekes mérkőzésre, hogy a nagy küz­delem előtt már be kellett szüntetni a jegyárusítást. Erre még nem volt példa eddig a magyar tenniszsport történetében. Gabrovitz Palmieri fölött aratott győ­zelmével megszerezte a hatos torna első helyezését. A második helyen gróf Ba­­worowszki, a harmadikon Palmieri, a negyediken Matejka végeztek. Dzjetom­­szky és Straub az ötödik és a hatodik helyen osztoztak. Ma hajnalban Palmieri, Baworowszki, Gabrovitz, Balázsi és Ferenczy Prágába utaztak, hogy résztvegyenek a cseh baj­nokságokon. A kitűnő olasz játékos itt akar revansot venni a szombati vere­ségért. Az osztrák versenyzők ma délben indulnak csak el és előzőleg még egy­szer megtekintették a gyönyörű Buda­pestet — ahogyan azt ők a 8 Órai Újság munkatársának mondották. Gerevich madár Magyarország 1935. évi tőrbajnoka Magyarország tőr­b­a­jn­ok­s­á­g­át nagy meglepetésre Gerevich Aladár (MAC) nyerte, a­ki bravúros vívásával meg­érdemelte az értékes győzelmet. Nagyszerű technikája tőrben jobban érvényesül, mint kardban. Vívását a kéz- és lábmunka összhangja, nagy kü­zdőképesség és káprázatos gyor­saság jellemezte. Feltűnően jól vívott a második helyezett, Hajdú János is, aki különösen a szúrásaival érvé­nyesült. Tegnapi teljesítményében a szokottnál több kezdeményezést ta­núsított és sokkal gyakrabban tá­madt, mint máskor. Naszlay energi­kusan vívott. Rendkívül küzdőképes, de tegnap nem volt szerencsés na­pja. Bay Béla negyedik helyezett, a ver­seny első részében győztesnek lát­szott. Komplett vívó, remek techni­kája van, de nem bírta tüdővel a versenyt. Egy-két asszót elkönnyel­­műsködött. Dunay betegen állott plansra, ez vívásában is meglátszott. A vasárnapi verseny volt a harma­dik, utolsó válogatóverseny. Azon­ban, mivel tőrvívóink végleges for­mája nem alakult ki, az Európabaj­­nokság válogatása előtt a szövetség még egy próbamérkőzést rendez, hogy tényleg azok képviseljék kiforrott formában a magyar színeket, akik pillanatnyilag a legjobbak. A MAFC harmadikosztályú kard­­veresnyét Vitéz, a negyedosztályút Postás nyerte. N­agy küzdelmek és javuló forma jellemzik a nagyszámú indulóval lebonyolított, jól sikerült versenyeket. A tegnap megismételt Campos Onldrea mérkőzést a portugál bajnok nyerte 5:3 arányban. Campos nagyon sokat fejlődött magyarországi tanul­mányai alatt. Tempóakciói kiválóak. KEDD 13. OLDAL május 12-iki osztrákok elleni magyar válogatottra... (G. A.) * Phőbus—Attila 5:0 (2:0). Az eredmény kellőképpen bizonyítja azt a fölényt, amely végigkísérte az újpesti pályán a jóképességű vállalati együttesnek küzdelmét a miskolci Attilával. Unalmas, lélektelen meccs volt. Soroksár—Somogy 2:1 (1:1). Honi pályán csak nehezen tudott győzelmet szerezni a Soroksár. Az első félidőiben igen szép játék, a má­sodikban durvaságok tarkítoták a küzdelmet, amelyben a pályák körüli köveknek is alapos szereplése volt. Szeged—III. ker. FC 2:1 (0:1). Az első félidő az óbudaiak vezetését hozta meg, de a szünet után a sze­gediek erősen belefeküdtek a já­tékba és megszerezték egy gólkülönb­séggel a győzelmet. Pelle István győzött Breslauban Vasárnap bonyolították le Breslauban ü­nnepélyes keretek között az elsőízben megrendezett német-magyar tornászvia­dalt. Több mint kilencezer néző zsúfolá­sig megtöltötte az ünnepélyesen feldíszí­tett Jahrhunderts sportcsarnokot. Csapatversenyben a német tornászcsa­pat jobbnak bizonyult és 34385—333.10 pontarányú győzelmet aratott a magyar válogatott tornászcsapat fölött. Az egyéni versenyt Pelle István olim­piai bajnok nyerte 58.15 eredményével, a fürthi Schwartzmann (58 és a frankfurti Wintner előtt (57.30). Pelle István kiváló teljesítményével elkápráztatta a némete­ket és beigazolta, hogy még mindig a vi­lág legelső tornásza. Különösen a műsza­badgyakorlatokban és gyűrűn volt ki­váló. Jól szerepelt a magyarok közöl Pé­ter lovon, Tóth korláton és Boros lóugrás­ban. A német emászcsapat nyújtón ver­hetetlen. Furcsa dolog, de így van. A futballisták mentalitása megváltozott, úgy látszik, nemcsak testben, de lélekben is csak az anyagiakat tekintik és levetették az amatőrszellem utolsó végvárát, a lelke­sedést is. A futball ma már tisztán üz­let. Üzlet a klubnak, a menedzsernek, de rideg üzlet a játékosnak is. Ezt de­monstrálja Mándinak, a múlt egykori lelkes futballistájának az alábbi mon­dása: „Győzni akarok, mert még nincsen kifizetve a lakbérem." Hát ezt így is le­het ...

Next