8 Órai Ujság, 1935. május (21. évfolyam, 98-123. szám)
1935-05-22 / 116. szám
SZERDA 12. OLDALfenSJSÁG LMPZMRTM Genfben mindent háttérbe szorít az abesszin konfliktus Hodobay polgármester már nem tér vissza hivatalába Állását csak ősszel töltik be Genf, május 21. (Saját tudósítónk távirata.) Kánya Kálmán külügyminiszter, aki tegnap este Bakách-Bessenyey György és gróf Csáky István kíséretében Genfbe érkezett, ma délelőtt már különböző megbeszéléseket folytatott a népszövetségi tanács ülésén tárgyalásra kerülő kérdéseikről. Velics Ulászló genfi, miniszterrezidens is több külföldi állam delegátusával tárgyalt. Genfi diplomáciai körökben megállapítják, hogy a magyar-jugoszláv ügyet, — éppen úgy, mint a tanácsülés napirendjének többi pontját, — teljesen háttérbe szorította az a nagyjelentőségű diplomáciai munka, amelyet az olasz-abesszin kérdésben a Népszövetség tagjait foglalkoztatja. . Abból a körülményből, hogy a jugoszlávok elállottak emlékiratuk közzétételétől, azt következtetik, hogy esetleges komplikációk nem merülnek föl a marseillei ügy tárgyalásán. Miskolc, május 21. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Miskolc város közönségét nem érte váratlanul az a hír, hogy Hodobay Sándor polgármester tegnap megjelent a belügyminisztériumban és bejelentette Preszly Elemér államtitkár útján Kozma Miklós belügyminiszternek, hogy tekintettel a legutóbbi években lejátszódott városi eseményekre, a törvényhatósági bizottságtól nyugdíjaztatását fogja kérni. Addig is, amíg a város törvényhatósági bizottsága a nyugdíjaztatásról dönt, Hodobay betegszabadságra megy. A mai napot a polgármester még Budapesten tölti és csak este érkezik haza. Hivataloskodni azonban már nem fog és helyette Csonti Dezső városi tanácsnok, a rangban legidősebb tisztviselő, veszi át a polgármester j ügyi körét, polgármesterhelyettese, dr. Halmay Béla ugyanis, betegen fekszik Budapesten és előreláthatóan csak 3—4 hét múlva érkezik haza. Visszaérkezése után Balmay polgármesterhelyettes vezeti tovább a város adminisztrációját mindaddig, amíg új polgármestert nem választanak. Budapesten időzik Lichtenstein László főispán is, aki a belügyminisztériumban tárgyalásokat folytat Miskolc város ügyeiről. Előreláthatólag június elejére hívják össze azt a törvényhatósági közgyűlést, amelyen bejelentik Hodobay Sándor távozását. Ugyancsak ez a közgyűlés fogja tárgyalni dr. Szilbiger Bertalan városi főügyész nyugdíjazási kérelmét is, aki elhatározta, hogy Hodobayval együtt távozik a város szolgálatából. Érdekes, hogy Miskolc városának ma mindössze három aktív vezető tisztviselője van: Csonti tanácsnok, Fekete László főjegyző és dr. Szilbiger főügyész, úgy, hogy a legtöbb ügyosztályt behelyettesített kisebb rangú tisztviselők vezetik. A panama ügyek miatt tudvalévően a főtisztviselők tekintélyes részét felfüggesztették állásuktól és előreláthatóan az ősz folyamán, amikor betöltik a polgármesteri tisztséget, a város több főtisztviselőjének megválasztására is kerül sor. Természetesen már megindultak a kombinációk arról, hogy ki kerül a város polgármesteri székébe. Határozott állásfoglalás még nem alakult ki a törvényhatósági bizottság és a város közönsége körében. Izgalmas tó a Városmajorban — nadráglehúzás (Saját tudósítónktól) Tegnap délután nagy riadalom támadt a csendes budai Városmajor utcában. Az egyik házból férfi rohant ki az út közepére, ahol egy motorkerékpárt próbált, de sehogy sem tudott elindítani egy fiatalember. — Fogják meg, tolvaj! Fogják meg! — kiabálta a házból kirohant ember, a motorkerékpár felé mutatva. A motor nem gyulladt be, s a férfi rövidesen elérte a motorkerékpárt és megragadta a nyeregben ülő fiatalembert, aki a géppel együtt felborult. Vad dulakodás kezdődött kettejük között s az addig összecsődült járókelők nem kis gaudiumára, a fiatalember egy pillamat alatt lerántotta az őt, üldöző férfi nadrágját. Rövidesen rendőr került elő, aki szét akarta választani a dulakodókat. Ekkor a fiatalember a rendőrnek ugrott, aki erre még egy társát hívta segítségül s kettőjüknek hamarosan sikerült is megkötözniük a dühöngő fiatalembert. A nagy utcai lármára sorjában futottak elő a környék házmesterei s mikor egyikük meglátta a földön heverő, összekötözött fiatalembert, meglepetve kiáltott fel: — Hiszen ez az az inkasszáns, aki pénzt akart kérni tőlem! A rendőrök egy ideig tanakodtak, mit kezdjenek az összekötözött férfival, mikor megpillantva egy arra haladó sztárkocsit, erre tették fel és így szállították be az I. kerületi rendőrkapitányságra. Itt hamarosan tisztázódott a tényállás. Kiderült, hogy a fiatalember Csovika Győző, rovott múltú, veszedelmes tolvaj, aki a Városmajor utcában gazdátlanul álló motorkerékpárt akarta éppen ellopni, amikor ennek gazdája, Moór Pál villanyszerelő az utcára lépett. Csovika csak egy nappal előbb szabadult a Markó utcai fogházból, ahol ugyancsak kerékpár lopásért rá kiszabott büntetését töltötte ki. A fogházban jól viselte magát, dolgozott s kiszabadulásakor több mint 45 pengő munkabért kapott. Ezzel a pénzzel a zsebében sorra látogatta a budai kis kocsmákat s mikor a Városmajor utcába ért, a sok spriccer hatása alatt már erősen ittas volt. Közben a pénze is majdnem teljesen elfogyott s ekkor először azzal az ötlettel próbálkozott, hogy sorra benézett a környék házmestereihez, akik előtt villanygyári felügyelőnek adta ki magát, villanydíjat, vagy vízdíjat akart behajtani. Miután mindenütt rögtön észrevették, hogy ittas és szélhámos, kiutasították. Ekkor pillantotta meg a Városmajor utcában gazdátlanul álló motorkerékpárt, amelyre felült, el akart rajta hajtatni, de amíg a motorral bajlódott, megjelent az utcán Moór Pál, a gép gazdája, aki azután űzőbe vette és a rendőrök segítségével elfogták. Csovikát kihallgatása után az elsőkerületi kapitányságon őrizetbe vették. Később egy rendőrrel át akarták kísértetni a főkapitányságra. Ez a rendőr három más foglyot is kísért és csak a főkapitányságon derült ki, hogy Csovika Győző helyett egy másik őrizetest vitt magával, Csovika pedig valahogyan megszökött. Azonnalrendőrt küldtek a lakására, ahol meg is találták. Már lefeküdt, úgy látszik mámorát akarta kialudni. Amikor újból rendőrtlátott maga mellett,megint dühöngeni kezdett, mire másodszor is megkötözték, egy másik stráfkocsin most már a főkapitányságra vitték, ahol azután letartóztatták. Meleg idő, s záporok A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás a következő 24 órára: Gyenge légáramlás. Keleten még némi felhősödés, északkeleten és a tiszántúli megyékben esetleg záporeső. A hőmérséklet tovább emelkedik. Budapesten május 21-én délben a hőmérséklet 18 Celsius fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 765 mm., gyengén emelkedő irányzatú. 1935 MÁJUS 38 Kortesek molesztálják a polgárokat az elöljáróságok környékén Szavazójegyét reklamálja egy „halott" A kézbesíthetetten szavazójegyeket az igazoló választólény tegnap az illetékes kerületi elöljáróságokra küldötte át és a felhívás figyelmezteti a közönséget, hogy mindazok, akik szavazójegyüket posta útján nem kapták meg, jelentkezzenek az elöljáróságon, ahol ezt az igazoló írást átvehetik. Az igazolóválasztmánynak most már tiszte képe van arról, hogy mennyire tehető azoknak a száma, akik a választói névjegyzék elkészülte óta, tehát öt esztendő alatt meghaltak vagy vidékre költöztek. Visszamaradt összesen 72 000 szavazóigazolvány, amelyek közül körülbelül 10.000 olyan, amelynek a tulajdonosai előreláthatólag jelentkeznek és magukhoz veszik a szavazójegyüket- Több mint 62.000 egyszerűen nem kézbesíthető és át nem nyújtható, miután azoknak címzettei ma már nem választók Budapesten. A pártok most minden figyelmet arra fordítanak, hogy az esetleges visszaéléseket meggátolják és ezért a szavazóhelyiségekbe olyan bizalmi férfiakat küldenek, akik ismerik a körzet lakóit és ily módon megakadályozhatják a szabálytalan szavazást. Az egyes kerületekben ma reggel, délelőtt■ és délben hevesi jelenetek játszódtak le. A VII. kerületi elöljáróságon megjelent egy olyan nevet viselő férfi, akit a névjegyzék az elhunytak rovatában tüntetett fel. Az illető erőteljesen tiltakozott az ellen, hogy őt halottá nyilvánították és követelte szavazójegyének kiszolgáltatását. Az elöljáróság tisztviselői igazolást kértek, amit az izgatottan reklamáló férfi nem tudott felmutatni. Végül eltávozott azzal, hogy két tanút hoz magával és ily módon igazolja, hogy ő nem az, akit a névjegyzék halottnak nyilvánított. Az I. kerületben többen jelentkeztek férfiak és nők, akik szavazóigazolványukat kérték, azonban nem voltak hajlandók személyazonossági okmányt bemutatni. A VI. kerületben és az V. kerületben ugyancsak tömegesen jelentkeztek szavazójegyekért, az elöljáróság tisztviselői azonban kénytelenek voltak őket elutasítani, mert nem tudták igazolni igényjogosultságukat. AVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVtAV Nyomatott a Budapesti Hirlajó nyomdájában. — Felelős nyomdavezető Jredeczky László. Felelős szerkesztő: NAGY SAMU Kiadja a 8 Órai Újság Lapkiadó Rt. Felelős kiadó: Faragó Aladár igazgató. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Honvéd utca 10.