8 Órai Ujság, 1935. szeptember (21. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-21 / 215. szám

Szombat 10. OLDAL Óriujság 1935 SZEPTEMBER 11 Darvas Lili ma este érkezik Buda­pestre és holnap már részt vesz a Vígszínházban a „Nagy szerelem“ próbáján.* Szalay Karola boldogan és ra­gyogóan hazaérkezett Bécsből és ma­gával hozta az újabb meghívást, amelynek értelmében október havá­ban megint eltáncolja az Elfsler I­annyt a Staatsoperben. * Bulla Elma a jövő hét elején jön vissza Budapestre Velencéből, ahol első filmjét forgatják. * Hat magyar zeneszerző találko­zott össze az utóbbi napokban Bécs­ben, anélkül, hogy ezt a találkozót előre megbeszélték volna. A hat komponista: Ábrahám Pál, Eise­mann Mihály, Komjáti Károly, Brodszky Miklós Márkus Alfréd és Gyöngy Pál. A hat magyar szerző­nek hat operettje kerül színre az idén bécsi színpadon. * Szép Ernő nem készült el idejére „Szívdobogás“ című darabjával és újabb elhatározás szerint a Pesti Színházat Fodor László új színmű­vével, a „Tanárok“-kal nyitják meg október közepén.* Szabolcs Ernő két új operett ren­dezésére a Városi Színházhoz szer­ződött.* Balázs Sándor Mindenki lépik egyet!“ című színművének más cí­met akartak adni a Magyar Színház­ban. A próbák alatt sok megbeszélés folyt erről, most azonban úgy hatá­roztak, hogy megtartják az eredeti címet, amelyet Mikszáth adott no­vellájának, amelyből a darab ké­szült. Marad tehát a: „Mindenki lé­pik egyet!...“* A Király Színház eddig bécsi min­tájú plakátokkal hirdette előadásait. Ma reggel új plakátok jelentek meg az utcán: a rendes pesti plakát, ame­lyen már ott szerepelnek a „Viktó­ria szereplői is és ez az engedmény nagy örömet keltett a színészek kö­rében.* Lohengrin, Wagner Richard zene­drámája a jövő év nyarán színre ke­rül Bayreuthben, miután 26 év óta nem játszották az ünnepi előadások során. Július 19., 21., 30. és augusztus 19. 28. és 31-ikére tervezik előadásait és fellépnek főszerepeiben: Josef Manowarda, Max Lorenz, Maria Müller, Herbert Jansen. Dirigens: Furtwangler. ^SBBSERRS***® Meghalt Bónis Lajos Bónis Lajos, a Nemzeti Színház nyugal­mazott színésze tegnap este a Rókus-kór­­házban meghalt. Bónis Lajos először a Népszínház tagja volt, majd vidékre került. 1903-ban a Nem­zeti Színházhoz szerződött és huszonegy éven k­eresztül igen sok siker jelezte mű­vészi pályafutását. Az őszhajú, kedves „Bónis apó“ néhány hónappal ezelőtt fel­vétette magát a Rókus-kórházba, ahol hosszú ideig kezelték. Látszólag egészsé­gesen hagyta el betegágyát, de röviddel ezelőtt ismét rosszul lett, újból kórházba vonult, ahol tegnap este hét órakor meg­halt. Ma reggelre fekete zászló hirdette a ■­ Nemzeti Színház kapuja felett, hogy a színház öreg, nagy sikereket látott tagja nincs többé. A Tragédia segít A vidéki társulatok még nyári állomá­saikon vannak. Kardosa Géza, a debre­ceni direktor csak ma vonult be Egerbe és egy hónapig ott játszik. Általános a panasz, hogy nem mennek a vidéki szín­házak, minek az a fő oka, hogy nincs da­rab, ami alatt az értendő, hogy nincs operett s a jövedelmet főképen ez a mű­faj biztosítja. Az operákra csak a téli állomások elfoglalása után kerül a sor és valamennyi nagyobb vidéki színház erősen készülődik is már az operára. Szegeden Piccaver Alfréd lesz az első vendégénekes, vele ma délután a Keleti pályaudvaron egyeznek meg, amint át­utazik Bukarest felé. Most fogja megha­tározni, hogy mit énekel legelsőbben Sziklai Jenő társulatánál. A mostani helyzetben csak az ,,Ember tragédiája" segít, amelyik éppen a szegedi társulat­nál is hatszor került színre a legutóbbi napokban, zsúfolt, táblás házak előtt. De az országban mindenütt a Tragédia segít és néhány fővárosi vendégszereplés. A legdivatosabb vendégszereplők egyike, Jávor Pál, aki szeptember 28-án Szente­sen, október elsején pedig Hódmezővá­sárhelyen játssza Bródy Sándor „Ta­­nítónő“-jét, természetesen, a férfi fősze­repet. Az operettnélküli időben azonban főként az „Ember tragédiája" előadásai segítenek a vidéki igazgatókon. Zilahy Irén mondja: Néhány hét óta itthon vagyok és még néhány hétig itthon maradok, hogy ki­pihenjem a párisi filmfelvételek fáradal­mait. Ez a pihenés azonban csak látszó­lagos. Naponként négy órát táncolok, két énekórát abszolválok és nyelveket ta­nulok. Lehetséges, hogy a szezon folyamán egy új operettet játszom el itthon; igen hízelgő és előnyös ajánlatot kaptam erre vonatkozólag, de lehet, hogy már október­ben vissza kell mennem Párisba, új film­jeim lejátszására ... ­ Az első taps Ez a taps a Magyar Színházban hang­zott el, még­pedig a „Mindenki lépik egyet“ mai próbáján. Balázs Sándor darabját teljes szereptudással próbálják már a színpadon és ma a nézőtéren is egy sereg ember foglalt helyet: a színház barátai, akik a félhomályban meghú­zódva, hallgatták Mikszáth Kálmán de­rűs mondásait és figyelték a szereplők játékát: a Nemzeti Színházból „szám­űzött" Rózsahegyi Kálmán és Cs. Aczél Ilona pompás szereplését. Az első zsöllye­­sorban a rendező, Horváth Árpád ült, mellette az egyik igazgató, dr. Bródy Pál és ott voltak a rendező munkatársai: a díszmester, a főruhatáros és fővilágo­sító is. Mindnyájan feszülten figyeltek, akárcsak azok a „civilek", akik hátrább foglaltak helyet. Sokszor hangzott a jó­ízű nevetés és Rózsahegyi kedves derűje meleg hangulatot teremtett a délelőtti nézőtéren. De egyszerre csak olyasmi történt, ami próbákon a legritkább do­­log. A színpadon Aczél Ilona nagy jele­nete folyt éppen és a kitűnő művésznő nemcsak teljes szereptudással, hanem tel­jes szívvel és teljes tehetségével játszott a próba intim közönségének. És amint ez a nagy jelenet véget ért: egyszerre csak felzúgott a taps és dübörgött han­gosan, visszhangot keltve a különben csendes próbán. Aczél Ilonának jutott a "Mindenki lépik egyet!" előadásán és ehhez a tapshoz a szereplő kollégák, az igazgató s a rendező is csatlakoztak. ­Színház Az örökifjú Most lett 75 éves Szirmai Imre, aki legalább is negyedszázada vi­seli az „örökifjú“ nevet. Örökifjú volt már a Népszínház utolsó éveiben is és azután: a Király Színházban, a Népoperában és a Blaha Lujza Színházban, amely­nek direktora volt három eszten­deig. Valamikor ő volt a legele­gánsabb pesti színész. Sőt, a gi­­gerli fogalmát is ő népszerűsítette a Népszínház színpadán és a hat­vani utcai korzón, ahol ott lehetett látni minden délben, ahol férfiak és nők megfordultak utána és mo­solyogva köszöntötték. Soha Pest­nek olyan népszerű bonvivánja nem volt, mint ő. Népszerűsége vetekedett a divatos primadonná­kéval és Náday Ferenc populari­­tása sem volt nagyobb az övénél. Igaz, hogy évtizedeken át ő ját­szott minden jó szerepet: a „Lili" Plinchardját Hegyi Arankával és Küry Klárával, Rakovay Abszen­­tiust, az „Ingyenélők“ pesti ficsu­­rát, fiatal szerelmeseket és öre­gedő ruékat, mindent, mindenkit a ,,Szókimondó asszonyság“ Napó­leonjáig, amely népszerűségét kü­lönösen növelte. Ő öltözködött elő­ször választékosan a színpadon és az életben; minden pesti lány az ő képével aludt el és az ő képével ébredett; annyi kalandjáról suttog­tak, hogy a legpikánsabb operett­színésznő is megirigyelte ezt a di­csőségét és ahogy az idő haladt, a fess Szirmaiból örökifjú lett és az is maradt mindmáig. Minden di­rektora szerette. Evva Lajos, Por­zsolt Kálmán, Beöthy László mű­sorokat batíroztak rá és minden generáció rajongott érte. Ő maga pedig okosam sütkérezett a nép­szerűségben s az örökifjú Szirmai lassanként példaképe lett a taka­rékos, józanéletű színésznek. Tud­ták róla, hogy bankbetétje van és tudták, hogy úgy spórol, mint egy öregedő dijnok. Szirmay Imre maga előtt látta az elrettentő pél­dákat és félt attól, hogy valaha ő is „kollektora“ szoruljon, hogy öregkorára nyomorognia kelljen, mert az ifjonti dicsőséggel együtt a pénz is elszáll s az öreg komé­diás sorsa a nélkülözés. Beosztás­sal élt mindig, nem dorbézolt, nem költekezett, szerény ebédeket evett és nem vacsorázott soha. Emléke­zetes az az esete, amikor az öreg Latyival ült a Fészekben s ami­kor az mákosmetéltet rendelt mák nélkül, utána szólt a pincér­nek: „Kérem a Latabár úr mák­ját!..." Most 75 éves. Most a La­tabár úr mákja kamatozik neki. És szekrényeiben együtt vannak a félszázadon át viselt ruhák, cipők, kalapok, keztyűk, sétapálcák... soha semmit el nem adott, ma is vagyont ér a garderobja. És ma is szénfekete a haja, teljes épség­ben megvan a 32 foga és megvan teljes egészségben a szíve, egyenes a testtartása, elegáns és rendes, k­edves és szimpatikus, mint min­dig volt az örökifjú Szirmai... SZÍNHÁZAK műsora 1935 szeptember 20 OPERAHÁZ: Ünnepi előadás a Nemzetközi Dermatológiai Kongresszus tiszteletére (8). — VÍGSZÍNHÁZ: Szerelemből elégtelen (8).­­ MAGYAR SZÍNHÁZ: Pityu (8). — KIRÁLY SZÍNHÁZ: Viktória 045, 8). — BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Az esernyős király (8). — ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Nem ismerlek többé! (9). — TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: Ka­cagó esték (9). — BETHLENTÉRI SZÍN­HÁZ: Apróhirdetés 046, fél 9). — ERZSÉBET­VÁROSI SZÍNHÁZ: Csókos asszony (6, 949). — JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZ: Postás Katica (6, hároman. 9). — KISFALUDY SZÍNHÁZ: A három grácia (946, háromn. 9). — KOMÉDTA: 100 zsidó­­ sportban (9). — MAGYAR MÜ­­SZINKÖR: Csodahajó 045). MOZIMŰSOR BÉKE MOZGÓ (VI., Szent László­ út 48. T. 910—38). Kismama. Délibáb. (5, vas. 2-től.) CAPITOL FILMPALOTA (Baross-tér 32. T. 343—37). Ez a föld! Az elefánt sosem felejt. Holland mesejáték. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Első előadáson mérs. helyárak. CASINO FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü-út 1. T. 831—02): Fekete szempár. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, 1910.) Első előadáson félhelyárak. CITY FILMSZÍNHÁZ (V., Vilmos császár­ út 36. T. 11­1-40): A két király. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Az első elő­adás mindennap félh­elyárakkal. CORSO (IV., Váci­ u. 9. T. 87-4­02): Helyet az ifjúságnak!, Elő-India. Ina Ray Hutton női zenekara. (Mindennap d. e. 11, d. u. fél 4, fél 6, este fél 8, fél 10.) A délelőtti és a hétk. fél 4 órai előadás félhelyáru. CORVIN FILMSZÍNHÁZ (VIII., József-krt. és Üllői­ út s. T. 389—88): A cigánybáró. Hír­adó. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első elő­adás mindennap félh­elyárakkal. DÉCSI FILMSZÍNHÁZ (Teréz­ körút 28. T. 259—52, 213—43): Tánc a boldogságba. Hír­adók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson félhelyárak. ELIT MOZGÓ (V., Lipót­ körút 16. T. 16­1­ 51): A kis ezredes. Zsákbamacska. (4, 7, 10, vasárnap fél 2, egyn. 5, 7, 10.) FLÓRA MOZGÓ (Kispest, Üllői­ út 116. T. 467— 02): Cigánybáró. Igazság bajnokai. Híradó. (5, egyn. 7, 9, vas. 2, egyn. 5, fél 7, 9.) FLÓRIÁN MOZGÓ (III., Flórián-tér 3. T. 623— 67): Nőstényördög. A király mulat. (5-től, vasárnap 2-től folyt.) FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos­ utca 18. T. 897—07, 895—43): Vörös Pimpernel. Hír­adók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Első elő­adáson félhelyárak. GLÓRIA (Thököly-út 56. T. 44-8­00): Kismama. Az özvegy menyasszony. Híradó. (4, %7, ^10, vasárnap fél 2, 4, fél 7, 9.) „HOMEROS" MOZGÓ (Hermina-út 7. T. 061— 78): Kismama. Rádiószörnyeteg. (4, háromn. 7, fél 10, vasárnap 2-től folyt.) JÓZSEFVÁROSI FILMPALOTA (Kálvária-tér 7. T. 346—44). A vörös szultán. A kis ezre­des. Híradó. (4, háromn. 7, háromn. 10, vas. fél 2, egyn. 5, 7, háromn. 10.) Vas. d. e. Vili órai kezdettel: Sport- és burleszk-matiné. KAMARA MOZGÓSZÍNHÁZ (VII., Dohány-u. 42. T. 440—27): Tánc a boldogságba. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félh­elyárakkal. KERT MOZGÓ (Vilma királynő-út és Aréna­­út sarok. T. 13­0-17): Baboona. Pimpi a tor­reádor. Pimpi vikkenden. Híradó. (7, 9.) METRÓ FILMPALOTA (VI., Teréz-körút 60. T. 26­0-00): A makrancos dáma. A sárkány­ölő. Brit-Guyana. Híradók. (Mindennap: 2, 4, 6, 8, 10.) A­z első előadás félhelyárakkal. Vas. d. e. 11. Gyermekmatiné. NYUGAT MOZGÓ (Teréz-körút 41. T. 271-62): Abdul Hamid, a vörös szultán. Az ember­farkas. Repülés a föld körül. (4, háromn. 7, h­áromn. 10, vasárnap 2, fél 5, egyn. 8, 10.) ODEON FILMSZÍNHÁZ (Rottenbiller-u. 37/b. T. 302—63): Szerelmi álmok. Nőstényördög. Híradók. (4,­­7, fél 10, vas. 2-től folyt.) OLYMPIA MOZGÓ (VII., Erzsébet­ körút 26. 429—47): Abdul Hamid, a vörös szultán. A megtagadott asszony. Hamupipőke. Híradó. (4, 7, 10, vasárnap lel 3, 5, 7, 10.) OMNIA FILMSZÍNHÁZ (VIII., Kölcsey-u. 2. T. 301—25). Makrancos dáma. Sárkányölő. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás félhelyárakkal. OTTHON FILMSZÍNHÁZ (VIII., Beniczky-u. 3, Baross-u. 87. sz. sarkán. T. 367-96): Ember­farkas. Megtagadott asszony. Híradó. (4,­­147, fél 10, vas. fél 2, egyn. 5, 7, háromn. 10.) PALACE FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet-körút 8. T. 365—23): Kínai papagáj. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Az első elő­adáson mindennap félhelyárak. PFLUM MOZGÓ (Pestszenterzsébet, Kossuth Lajos-u. 51): Zsákbamacska. Tarzán, a félel­metes. — Vasárnaptól: Cigánybáró. Három kis malac. Varázsszőnyeg. Híradó. (Fél 5, 7, fél 10, vas. 2, fél 5, 7, fél 10.) RÁDIÓS FILMSZÍNHÁZ (Na­gymező-u. 22-24. T. 22-0-98, 29­2-50): Vörös Pimpernel. Miki mint Robinson. Híradó. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadás mindennap félhely­árakkal. ROYAL APOLLO (Erzsébet­ körút 45. T. 419-02 és 429—46): Stradivári. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak. SIMPLON FILMPALOTA (Horthy Miklós út 74. T. 69­1­ 89): Cigánybáró. A három kis ma­jom. Színes rajzfilm. Híradó. (4, 6, 8, 10, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10.) STEFÁNIA FILMPALOTA (Kispest, Üllői­ út 154. T. 468—10): Kismama. Bestiák nyomá­ban. Rajzfilm. (6, 9, vas. 2, fél 5, 7, fél 10.) STÚDIÓ FILMSZÍNHÁZ (Akácfa u. 4, Nemzeti Színháznál. T. 40-8-40): Szüzek tánca. Kísérő­műsor. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10 ) Az első előadás mindennap félh­elyárakkal. SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ (Pestújhely, Gr. Hadik J.­u. 1): Kisértetek vonata. Búza­virág. (­7, %10.) TISZTI KASZINÓ ZÁRTKÖRŰ FILMSZÍN­HÁZA. Szept. 22-én: Mámoros órák (Tauber Richard). 24-én: Kismama (Gaál Franciska). (Egyn. 5, egyn. 7 és egyn. 9.) TIVOLI FILMSZÍNHÁZ (Nagymező u. 8. T. 230—49): A kis ezredes. Abdul Hamid, a vö­rös szultán. Hamupipőke. Híradó. (Fél 4, fél 7, fél 10, vasárnap fél 2-től.) URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi-út 21. T. 460—45): Két király. Híradó. (Mindennap: fél 4, fél 6, háromn. 8, háromn. 10.) Az első előadások félhelyárakkal. URÁNIA MOZGÓ (Pestszenterzsébet, Kossuth Lajos­ u. 27): Félvérű bestia. K. 1. munká­ban. — Szombattól: Láthatatlan front. Ten­gerész-kisasszony. (5, 8, fél 10.) WINKLER MOZGÓ (VI., Hungária-út 61. T. 920—12): Nőstényördög. A király mulat. (6, vasárnap 3-tól.) ZUGLÓI FILMSZÍNHÁZ (VII., Angol-u. 26. T. 96­3-09): Kismama. Kisorsolt vőlegény. (4, vasárnap háromn. 2-től folyt.)

Next