8 Órai Ujság, 1935. november (21. évfolyam, 250-273. szám)

1935-11-20 / 264. szám

1935 NOVEMBER 20 Javasolni fogom, — mondotta dr. Dietz szövetségi kapitány — hogy az olimpiai előkészületekre való tekin­tettel, az amatőröket gyakrabban állítsuk be a válogatottak egyes poszt­jaira és az amatőr válogatottat pedig szerepeltessük gyakran profi csapatok ellen. Ezzel nyerik majd el olimpi­konjaink azt a megkívánt tréninget, amely nélkül nem érhetünk el ered­ményt Berlinben. Támadnunk kell a Vívószövetséget — talán először. Támadnunk kell, még­pe­dig azért, mert azt látjuk, hogy nem for­dít elég gondot a női tőrvívásra. Európa­­bajnoki csapatunkon kívül alig van hölgyver­senyzőnk és ha az „öregek“ meg­unják a versenydicsőség babérjait, akkor vége a magyar hölgytőr-dícsőségnek. Még az elmúlt évvel szemben is szédüle­tes hanyatlást látunk, Tary Gizella, ki­váló vívónőnk, aki, nemcsak hogy szép sikerrel szerepelt az amszterdami olym­­piászon, hanem ezenkívül kiváló pedagó­gus is, az elmúlt évben közel negyven diákleányt vizsgáztatott a Magyar Vivő­­­Szövetség elnöksége és Felkap tanácsnok előtt. Amit ezen a vizsgán megállapítot­tunk, az jogos, büszke reménységgel töl­tött el bennünket. Azonban ez tavaly volt. Az idén, értesülésünk szerint, ennek a kiváló vívótanárnőnek mindössze négy növendéke van. Hogy mi­­ ennek az oka, h­át nem tudjuk. Valahol hiba van. Talán sokallják a szülők azt a havi­­ pengőt, amelyet gyermekük vívóoktatásáért fizetni kell. A fővárosnak kellene közbe­lépnie és sajátjából fedezni ezt az össze­get, hiszen ez teljes egészében, — negyven vívólányt számítva, — nem tenne többet ki, mint 1500 pengőt. Ezen segíteni kell, mégpedig hamarosan. Ismerve a Vívó Szövetség és a főváros illetékeseinek lel­kes sportszeretetét, bizonyosak vagyunk­­afelől, hogy „vészkiáltásunk“ nem talál majd süket fülekre. RÁDIÓ Keddi budapesti műsor: 4.16: Asszonyok tanácsadója. — 4.45: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 5.00: „A tréfás és komoly Skócia." Dr. Fedák Ágota előadása. — 5.25: Hanglemezek. — 5.56: Munkásfélóra. — 6.24: Cigányzene. — 7.44: Osztrák kultúrest közvetítése a Nemzeti Sza­lonból. — 8.14: Közvetítés a Városi Színház­ból. ,,Bécsi tavasz." — Az I. felvonás után ki­. 4.10: Hírek. — A II. felvonás után kb. 14.34: Időjárásjelentés. — Az előadás után kb. 11.24: Ilniczky László jazz-zenekarának műsora. — 44.45: Hírek. BUDAPEST II. — 5.55: Cigányzene. — 6.25: A földmívelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. — 7.45: Tánclemezek. — 8.15: Hírek. — 8.44: Cigány­zene. Szerdai budapesti műsor: 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. -- 14.44: Hírek. — 14.24 és 14.45: Felolvasás. — 11.14: Nemzetközi vízjel?,őszolgálat.­­— 12.44: Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.85: Deszkás"­­ zenekar. — Közben kb. 12.34: Hírek. — Közben kb. 1.tíz Pontos időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. — 1.40: Tokaji András gordon- J,Ázik (zongorakísézettel). —­ 2.40: Piaci árak. — 4.10: A rádió diák félórája.­­— 4.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 5.00: „Liszt Ferenc hódolala Szent Cecília előtt." Bevezetőt mond és vezényel dr. Koudela Géza. — 5.40: Olasz nyelvoktatás. — 6.14: Bertha István szalonzenekara. — 7.44: „A nemzetközi viszályok gazdasági háttere." Surányi-Unger Tivadar dr. egyetemi tanár előadása. — 7.30: Hanglemezek. — 8.10: „Szülőföldem." (Cson­­grád,) Burányi Lajos előadása. — 8.44: Hírek. — 4.00: Az Operaház tagjaiból alakult zene­kar Mozart-hangversenye. — 14.15: Időjárás­­jelentés. — 10.20: Cigányzene. — 10.50: „Len­gyelországi benyomások." Dr. Komoróczy György lengyel nyelvű előadása. — 11.14: A Váudits jazz-zenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. — 40.05: Hírek. BUDAPEST II.: 5.45: Bertha István szalonzenekara. — 6.15: ,,Körn­sfői Kriesch Aladár." Elek Artúr elő­állása. — 7.45: Kertész Lajos énekel, zongorán kíséri K. Kain Kató. —• 7.44: A „Száz könyv" gonzatban Szerb Antal beszél Shakespeare „Szentivánéji álom"-járól. — 8.15: Hangjain­e­­vei. — 9.05: Hírek. — 9.30: Az Erőss—Sovinezky Szalonzenekar műsora. Otemus AG SPORT “f—! A szözvélemény -csapata megy Milánóba Dr. Dietx Károly nyilatkozik a válogatásról Tegnap este dr. Dietz Károly szö­vetségi kapitány összeállította a vá­logatott­ csapatot. N­agy és komoly vita előzte meg a reprezentatív együttes felállítását éppen az ola­szok erőteljes készülődése miatt. Már a kora esti órákban nagy sza­ladgálás volt az MLSz Vadász­ utcai székházában. Titokzatos arcok buk­kantak elő a párnázott ajtók mögül és jól beavatott, de diszkrét sport­emberként csak egy-egy morzsát ej­tettek le a „tilos területen“ kívül ál­lók előtt. Végre nyolc óra után nyílik a ka­pitányi szoba ajtaja és az érdeklődők benyomulnak a szobába. Szabó (Vági) Vágó Sternberg Szalai Túrás Dudás Markos Vince Sárost Cseh Titkos Az arcok felderülnek az összeállí­tás hallatára. Általában mindenki megelégedett, legfeljebb azok a fut­­ballvezérek neheztelnek, akiknek ki­maradt valakijük az együttesből. A közvélemény csapata ez, — mondották a korifeusok és meg­elégedetten hallgatják a kapitány indokolását. — Azt hiszem és érzem, hogy a pillanatnyi legjobb és az olaszok ellen a legmegfelelőbb csapatot állí­tottam össze. Komoly okok vezérel­tek az egyes posztok megváltoztatá­sánál . Itt van mindjárt a kapus kér­dése. Havast ajánlották sokan, de én még túl fiatalnnak tartom és azt hiszem, hogy nem tenne jót a fejlő­déséne­k, ha már ilyen idejekorán nagy válogatottban játszatnánk. A bekksor pedig egészen kézen­fekvő volt. Vágó és Sternberg annyira össze­szokott és jól bevállt játékosok, hogy ezt a megoldást kellett ven­nem. Annak ellenére is, hogy Bíró­val az elmúlt válogatott meccsen a legnagyobb mértékben elégedett vol­tam. Sternberg így megmaradhat a szokott helyén és ez is sokat lendít majd játékán. — Ami a halfsort illeti, itt azért hagytam ki Szűcsöt, mert az utóbbi időben feltűnően gyenge volt és Túrai pedig kitűnő kondícióban van. — A csatársor is csak egy helyen változott meg. Toldit vettem ki. Ez a játékos az utóbbi időben feltű­nően hanyatlik és nem is lett volna jó az olaszok ellen az ő tankszeríj modorát szerepeltetni. Erősen prononszírozott kemény csatár, akire már előre felhívják a játék­vezetők figyelmét. Helyette Markost állítottam be, aki az elmúlt hetek bajnokijain lelke volt csapatának. Mi a magunk rszéről csak any­­nyit fűzünk még hozzá, hogy ezzel az együttessel a legteljesebb mér­tékben elégedettek vagyunk és azt reméljük, hogy ezzel a csatársorral meglepetést is szerezhetünk köny­­nyen Milánóban. Sok, sok akarattal legyőzheti a címeres trikós tizenegy fiú azt az előnyt, amelyet a saját otthon és 20.000 olasz torok nyújt. Csak lelke­sen kell kü­zdeniök és akkor minden a legnagyobb rendben lesz — még a győzelem is, a „csak éremdíjazáshoz". A felvetett problémának két oldala van. Az egyik az, hogy bár az amatőrség fo­galma, sajnos, bizonyos fokig megválto­zott, mégis nagyon helyeselhető és rend­jén van, hogy az amatőr vívó csak a sportdicső­ségért küzdjön. A másik oldal azonban a nevezési díj, amelyet a rendező egyesület azért szed, hogy versenyrendezés és tiszteletdíj adás költségeit fedezhesse. Eddig az egyesüle­tek a ráfizetéstől való félelemben nem rendeztek versenyt, most pedig rendeznek ugyan, de a befolyó jövedelemből nem adnak, tiszteletdíjat. A megváltozott vi­szonyokat mindkét részről honorálni kell, így hát a versenyző csakis a sportdicső­­ségért vívjon, de ezzel szemben az egye­sületek — hiszen tiszteletdíjra kiadásuk nincsen — szállítsák le a kissé magas nevezési díjakat. (dr. Z. F­) Forradalmi reform a vívósportban: nincs többé tiszteletdíj! A versenyzők ezzel szemben a nevezési díj mérséklését kérik Vasárnap vívták az első gépzsűris tőr­­versenyt. Bár konstrukcióbelileg azonos elgondolás és a párbajtőr találat jelzővel, mégis, míg a párbajtőrnél az előbb talá­lás elegendő, addig a tőrnél az akció is lényeges. A jelzőkészülék a szavazóbírák működését a minimálisra csökkenti s csak az elnöknek akcióraagyarázási joga ma­rad meg teljesen. Az első versenyen még kissé szokatlan volt a gép használata, de ez inkább az egyes versenyzők felszerelé­sének hiányosságaira vezethető vissza. Remélhetőleg hamarosan meg fognak ba­rátkozni ezzel az új készülékkel, amely arra hivatott, hogy a zsűri tévedéseit a lehető legmini­málisabbra csökkentse. Kétségtelen, hogy biztos szemű zsűriel­­nökre van szükség, aki az akciókat a leg­precízebben tudja levezetni. A jelzőkészü­lék csak a biztosan ülő szúrásokat mu­tatja, úgy hogy versenyzőinknek éppen a hegyvezetését kell leginkább elsajátíta­­niuk. Sokan azt tartják, hogy a jelzőké­szülék bevezetése közelebb viszi a tört a párbajtőrhöz, amiben sok igazság van, hisz annyi bizonyos, hogy egészen új kombinációk, támadások, illetve védés­variációk termelődnek ki majd a készü­lék bevezetése után. Addig azonban, amíg a térnél nem az­­előbbtalálás elve, hanem az akció is lényeges, bármennyire is ha­ladjon a tőrvívás a leegyszerűsödés felé, mégsem lesz egyenlő a párbajtőrrel. A sportigazság érvényesülése szem­pontjából üdvözölni kell a találat­­jelző készüléket! Vasárnap volt az első vívóverseny hosz­­szú idő után, amelyen a rendező egyesü­­let nem adott tiszteletdíjat, sőt úgy tudjuk, hogy több egyesület el­határozta azt, hogy a döntőbe jutott ver­senyzőket csupán éremdíjazással jutal­mazza. A túlságos tiszteletdíjazás csak nálunk volt szokásban, mert régebben csak érmeket adtak, majd ambicionálás szempontjából valami ízléses kis emlék­tárgyat adtak a győzteseknek. Az­­idők folyamán az egyesületek egy­másra licitáltak különböző ezüsttárgyak adományozásával, ma pedig a megválto­zott viszonyokra való hivatkozással ismét visszatérnek SZERDA 11. OLDAL Német-magyar kézilabda­találkozó Budapesten November 24-én nagy napja lesz a magyar kézilabdasportnak. Az üllői­­úti pályán találkozik a magyar vá­logatott a német reprezentatív együt­tessel. Legutoljára Darmstadtban került szembe a két együttes, amely alka­lommal a németek nagy gólarány­ban győzték le válogatottunkat. Most azonban eltelt egy teljes év és ezalatt az idő alatt a magyar váloga­tott sokat fejlődött. A tavaszi s1 ma­­gyarország—Ausztria- találkozó és a nemrégen lezajlott magyar-hollandi meccs már erős fejlődés képét mu­tatták. Az elmúlt vasárnapi trénin­gen a válogatott keret ragyogó for­mát mutatott és így joggal bízhatunk abban, hogy egyenlő értékű ellenfelei leszünk a németeknek. Amennyiben a németek győznének, akkor ezt tisztán játékosaik nagyobb testsúlyának köszönhetik majd. Ez­zel szemben természetesen ott áll a magyarok nagyobb fürgesége, ami vitássá­ teszi a győzelmet. ­ A Vívó és Atlétikai Club 1935 de­cember 3-án, határozatképtelenség esetén december 17-én este 7 órakor a klub he­lyiségében, Budapest, VII., Wes­selényi­­utca 44. szám alatt tartja meg rendes közgyűlését. I­ÓSPORT X A mai ü­getőversenyekre a papír­esély mellett, az utolsó munkahírek alap­ján, Zengő, Jonny, Delila és Suliane B. nagyon jó szereplését várjuk. Ha az idő esős marad s főként, ha a versenyek kez­detéig esnek, ha az esélyes lovak közül Kuruc és Parola nyerési lehetőségét fo­kozná, mert ezek a lovak szeretik a mély pálya lábat kímélő talaját. Ugyanez áll Delirium-ra is, amelynek azonban a Nem­zetközi versenyben Delilá­val szemben esélyt kiszámítani bajos.­­ Ebben a ver­senyben egyébként H. Boriska nem biztos induló. Ez esetben Upupa Epops feladata annyira megkönnyebbülhet, hogy olaszra jutása sem lepne meg, mert ez a ló is sártaposó. Szóval, jelige: az időjárásra s utolsó híreinkre vigyázni tessék ma délután.­­ Valkó Károlyt, az ismert katona­tiszti lovast, Örkényben, ugratás közben, súlyos baleset érte. A bukás következté­ben, — ahogy ezt az orvosi vizsgálat meg­állapította, — két bordáját és bokacsont­­ját törte.­­ Az idei st.M mnpritzi nagydíjra Mu­rat-ot készítik elő, hogy a Nemzetközi díjban a magyar versenyszíneket képvi­selje. Ezt a versenyt tavaly Murat is­tállótársa, Levine nyerte meg Esti Győzővel nyergében. eusabeth Nehasyfel BERGNER STÚDIÓ

Next