8 Órai Ujság, 1935. november (21. évfolyam, 250-273. szám)

1935-11-29 / 272. szám

W3.1 NOVEMbER !» ! ' — Harc a zugirászok ellen. A Ma-­' gyar Ügyvédpoltikai Társaság kül­döttsége dr. Pályi Gyula vezetésével’ felkereste' Ssehdy Károly polgármes-­­ tert és átnyújtotta a társaság ál­taj­ a zugirászat leküzdése érdekében ki­dolgozott memorandumot. A polgár-' mester kijelentette, h­ogy teljesen egyetért a kívánságokkal és intézke­dik, hogy a székesfővárosi hivatalok­ban megakadályozzák a zugírászok működését. Cenzúravihar a­­ Házban Interpellációs nap volt tegnap a t. Házban. Az elmúlt interpellációs napok viharos eseményei az érdeklődés homlok­terébe állították a képviselőház szerdai napját. Ilyenkor zsúfolásig megtelnek a karzatok és a háznagyi hivatal képtelen kielégíteni a kiváncsi közönség jegy­igényeit. Csalódás ezúttal sem érte a t. hallgatóságot, mert az ülés során két alkalommal is módjában állott gyönyör­ködni a Nép viharkórusának modernül kakofonikus fortissimóiban. Először Hajniss Ferenc szólt hozzá az orvosjavaslathoz, majd Györki Imre in­terpellálta meg a kereskedelemügyi mi­nisztert az ikertelefonok ügyében, Ami hasztalanul, mert Winchkler miniszter kijelentette, hogy eddigi rendelkezéseit fenntartja. Györki viszonválasza során tört ki az első vihar akörül, hogy van-e telefon­ cenzúra, vagy nincs. A Nép vihar­­kara fülsiketítő zenebonával, padcsapko­­dással akarta megcáfolni az interpelláló képviselő állításait. A vihar után egy időre helyreállott a nyugalom és nyugodt légkörben mondták el interpellációikat Tóbler János a do­hánygyári munkások helyzetéről, Né­meth­y Vilmos a vízszabályozásokról és a bekötő utakról, Malter Antal a kontár­kérdésről és Cseh-Ssombathy­­ László a cukorrépáról. Mindegyik interpelláló miniszteri választ is kapott. Ezután egy újabb vihar következett a makói ellenzéki gyűlések betiltása miatt. Ebben az ügyben Takács Ferenc szociál­demokrata interpellált és ennek során Rupert Rezső és Kozma, Miklós belügy­miniszter között támadt kisebb incidens Rupertnek egy közbeszólása miatt. Vé­gül Homonnay Tivadar interpellált a Madarász­ utcai lakótelep lakóinak kite­lepítése ügyében. Kozma belügyminiszter válasza után az ülés véget ért, miután több érdekesnek ígérkező interpellációt elhalasztottak. ­ Harminchat­ korbácsütést és hat hónapi börtönt kapott egy lelketlen farmer. Fokvárosból jelentik: A pie­­tersburgi esküdtszék hathónapi bör­tönbe ítélt egy búr farmert, Jong­­bloed Oszkárt, aki úgy megostorozta tizenegyéves néger szolgáját, hogy a­ fiú belehalt sérüléseibe. A far­merre rábizonyult a tárgyalás során, hogy a szegény néger gyerekre 30—40 ostorcsapást mért s tovább csak azért nem ütötte, mert — mint maga is bevallotta —­ feldörzsölte a kezét. A megkorbácsolás után a néger gyereket egy cölöphöz kötötte és tizenkét órán át étlen-szomjan ott tartotta. A farmert cinikus magatartása miatt arra is ítélték, hogy a börtönben k­ánonként hat korbácsütést kapjon.­­ Kongresszus-invázió lesz Parisban, Parisból jelentik. A francia főváros két év múlva, az 1937. évi világkiállítás alatt, valóságos kongresszus-invázió színhelye lesz. Nem kevesebb, mint 300 kongresszus ülésezik majd a világkiállítás ideje alatt, köztük a legfontosabb a Nemzetközi Kő­olajkongresszus, amelyet, eredetileg New­­yorkba hívtak össze, a világkiállítás tisz­teletére azonban Parisba tettek át. * Ha szeretné, hogy cipője Sehmad­l-Pastá­­tól ne csak fényes, hanem olyan legyen, mint a lakk, a Schmöll-Posta-gyár szívesen és díj­­mentesen küldi ki lakására szakemberét, aki önt erre megtanítja. Cím: Schmoll és Kallós Rt., Budapest 63, postafiók 130. Telefon 009 —81. A SAJTÓFŐNÖK VIZITEL *—* ■ mBS Képünk kifejezően ábrázolja a kitörő örömet, melyet a sajtó­főnök úr újabb látogatása a városházán keltett. ­ Öngyilkosságba kergetett a lelki­ismereti urdalás egy anyagyilkos fiút. Bukarestből jelentik: Guy Aslav dúsgazdag fiatalember tegnap az egyik lebújban főbelőtte magát és meghalt. Aslav három évvel ezelőtt meggyilkolta anyját, hogy a vagyon­hoz hozzájusson. A­­gyilkossággal akkor egy Tata Mos­ulni néven is­mert csavargót gyanúsítottak, akit a házban betörésen értek tetten a gyil­kosság idejében. A csavargót el is ítélték 18 esztendei fegyházra. A gyilkos fiút­ lelkiismereti urdul­ás­a kergette a halálba és a vizsgálat so­rán meg is találták azokat a ruha­darabokat, melyeket anyja meggyil­kolásakor összevérezett és elrejtett. — A Föld forgása és a folyók. Most már tudományosan megállapított tény­nek lehet tekinteni, hogy azok a folyók, amelyek északról dél felé folynak, gyor­sabban törnek maguknak utat valamely útjukba ker­ülő hercégen át, mint azok a folyók, amelyek más irányba tartanak. Az érdekes jelenséget a Föld forgáséval magyarázzák. — Budapesten Küindsehau. Gyönyörű ki­állításban új folyóirat jelent meg ma Budapesten. Idegenforgalmi magazin né­met nyelven, ragyogó kiállításban és szinte egyedülálló ötletes tartalommal. Címe: „Budapester Rundschau”, szer­keszti Kilátás Lili. * Egy kitűnő rádió P 8.öt előleg lefizetési mellett, is legszebb karácsonyi ajándék. .Szí­vesen bemutatjuk: Csimara tálszerész. IV., Ferenciek tere 3, Váci­ u. 14. Pécs, Győr. — Halálozás. Özvegy dr. Lovrich Ist­vánná, szül. Tauffer Margit szerdán reg­gel 5 órakor, életének 53-ik évében meg­halt. Temetése szombaton délután 3 óra­kor lesz, a római katolikus anyaszent­­egyh­áz szertartásai szerint a Farkasréti temet­őben. — Leonardo da Vinci tervezte az első tankot. Bresciában egy érdekes régi kéz­iratot találtak, melyből kitűnik, hogy már Leonardo da Vinci elkészítette az első páncélos harci kocsinak, a modern tanknak a tervezetét. Leonardo da Vinci tankjában négy személy foglalhatott volna helyet. A Becskád edzsét&A Résekért agy­trösztjét dicsérje Fennen most ez az ének, Hurokvágányt követi már Az új reformkísérlet. Isten tudja, hogy mi mindent Fognak még megpróbálni? S az utasok megpróbálnak Végül is gyalog járni...­­* Lebontották a sangh­aji „szellem­hi­­dat“. Sanghajból jelentik, hogy az ottani úgynevezett szellemhidat lebontották. A híd zegzugos vonalban vezetett és azért nem vált be, mert állítólag a szellemek nem tudják a kiszögelléseket megkerülni. — Milyen csillárt, milyen lámpát vá­sároljunk karácsonyi ajándéknak? A Vi­lágítástechnikai Állomás erről a kérdés­ről folyó hó .-Si én pénteket? délután 8,6 órakor az V., Honvéd­ utca 22. sz. alatti Elektromos Kiállítás előadótermében be­mutatással egybekötött előadást tart. A szaktanács, mellyel az előadó mérnök a hallgatóság rendelkezésére áll, nagy­ban, meg fogja könnyíteni azt, hogy vásárlásnál a legcélszerűbbet választ­hassa ki. Éppen ezért ezt­ az előadást a nagyközönség különös figyelmébe ajánl­juk. Belépés, ruhatár díjtalan. ­­ TM A legszebb magyar film 3 moziban folytatja diadaliúját! ÉDES MOSTOHA Iegyszeri történet — egy nagyszerű asszonyról Főszereplője: a szív, a többi szerepben: Tasnédy Fekei« Mária, Péchy Olt!, Vassstry, Oéten, Pó$«r. MÁTOI. CORVIN STÚDIÓ C­APITOL PÉNTEK 10. MOZIMŰSOR ÁTRIUM FILMPALOTA (Margit körút 55. T. 540—24, 530—34). Elnökkisasszony. Híradó. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadá­sok mindennap félhelyárakkal. BUDAI APOLLO (II., Széna-tér. T. 51-5­00) Halló Budapest! Costa Díva. Híradó. (Fél 4, fél 7, fél 10.) CAPITOL FILMPALOTA (Baross-tér 32 T, 343—37): Édes mostoha. (Fél 4, fél 6, fél fél 10.) Az első előadáson mérs. helyárák. CASINO FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü út 1. T, 83­—02): Farsangi lovag. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadáson min­dennap félhelyárak. CITY FILMSZÍNHÁZ (V., Vilmos császár-CS 36—38. T. 11­1-40): Királykeringő. Híradóké (4, 6, 8. 10.) Az első előadás mindennap fél­­helyárakkal. ISI Vbzs-Af CORSO (IV., Váci-u. fi. T. 37-4-32): Bonambo. Híradók. (Mindennap d. c. 11, d. u. fél 4, fél 6, este fél 8, fél 10.) A délelőtti és a hétköz­napi fél 4 órai előadás félhelváru. CORVIN FILMSZÍNHÁZ (Vill., József-krt. és Illői-út sarok. T. 38-9-88, 39-5-84): Édes mos­toha. Híradó. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) DFCSI FILMSZÍNHÁZ (Teréz-körút 28. T. 259—52, 213—43): Szigorúan biz*) mag. Hír­adók. (4, 6, 8, 10.) Az első előadáson min­dennap félhelyárak. ELIT MOZGÓ (V., Lipót-körút 16. T. 16­1-51): Halló Budapest! Szerelmi négyes. (4, 7, 10.) FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos-u.­­8. P. 897—07, 895—43): Elnökkiaasszony. Hír­adók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az előd előadáson mindennap félhelyárak. FLÓRA MOZGÓ (Kispest, Üllői-út 116. T. 467-s Szent Péter esernyője. A vadon szava. Híradó. (5-től folyt.) FLÓRIÁN MOZGÓ (HL. Flórián-tér 3. T. P.3­ 67): Casta Díva. Maiakkal pokol. (5-től.) GLÓRIA FILMSZÍNHÁZ (VII., Thököly-út 56, T. 44-8-00): Halló Budapest! Casta Díva, Híradó. (Hár­emn. 4, háromn. 7, fél 19.) „HOMEROS" MOZGÓ (Her­mi­na-út 7. T. fé B1—— ?8): Kacagó szemek. Babamenyország. (41 háromn. 7, fél 10.) JÓZSEFVÁROSI FILMPALOTA (Kálvária tér 1. T. 34-6-44): Halló Budapest! Minden nőt szeretek! (4. háromn. 7, háromn. 10.) KAMARA MOZGÓSZINHÁZ (VII., Dohány u. 42. 1. 440—27): Szigorúan bizalmas. Híradók. 14. 6. 8. 10.) Az első előadáson mindeneim ftlhelyarak A SIMPHON FILMPALOTA PARÁDÉD MŰSORA MÁTÓL KEZDV­E: HALLÓ BUDAPEST! nCrr sztárok Elisabeth Bergner Uá un fi III Bl I l­léi egyetlen filmje ! HL fi Hl! T ! CL! METRÓ FILMPALOTA (VI., Teréz körút 60. T. 26­9-a0): Második hélre prolongálva 1 Ka­­r­enina Anna (Greta Garbó, Fr­ederic Marcu­, Hasit Rathbone, Freddie Ha -I hói nme vv­­. Szépségverseny (színes sHikbfu­ffl). Dimitrij Turaweroff halaviskaszálöa. Híradó. (Min­dennap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadások mindennap félhelyárakkal. Vasárnap d. e. 11 órakor ifjúsági film­matiné. ODEON FILMSZÍNHÁZ (Rotlenbiller-n. 37 b, T. 302—63). Halló Budapest! Casta fi­va, Mezőkövesd. Híradó. (Folyt, fél 4. fél 7. lil­t ) OLYMPIA MOZGÓ (VII., Erzsébet-körút- SG. T. 429—471: Minden nőt szeretek! Halló Bu­dapest! Híradó. (4, 7, 10.). OMNIA FILMSZÍNHÁZ (VIII., Kölcsey­ u. 2, T. 301—25): Ha kelteti szeretik egymást. Hír­adók. (4, 6, 8, 10.) Az első előadás félhely, árakkal. OTTHON FILMSZÍNHÁZ (VIII., Beniczky u. 3. Baross­ u. 87. sz. sarkán. T. 367—98). Helló Budapest! Maiakkal pokol. Híradó. (4, há­romn. 7, fél 10.) Ma este 8.15-kor kapcsolja be a rádióját... ] PALACK FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet körút 8. T. 365—23): Farsangi lovag. Híradók. (4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap fél­­helyárak. PFLIJM MOZGÓ (Pestszenterzsébet, Kossu­th Lajos­ u. 51): Édes mostoha. És a kísérő­­műsor. (Fél 5, 7, fél 10.) RADIUS FILMSZÍNHÁZ (Nagymező u. 22—24. T. 22­0-98, 29­2-50): Szentivánéji álom. Híradó. (Fél 5, 7. fél 10.) ROYAL APOLLO (Teréz­ körút 45. T. 410- 02, 420--46): Rosambo. Híradó. (4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak. SIMPLON FILMPALOTA (Horthy Miklós út, 74. T. 69-1-89): Hulló Budapest! Ne hagyj k­! Híradó. (Fél 4. fél 7, fél 10.) STEFÁNIA FILMPALOTA (Kispest, Üllői úfc 154. T. 46­ -10): Gróf Monte Cristo. Nagy­­takarítás. Híradó. (6 és 9.) STÚDIÓ FILMSZÍNHÁZ (Akácfa­ u. 4. Nemzeti Színháznál. T. 40-1-40): Édes mostohá, nívv­adók. (4, 6, 8, 10.) Az első előadások helyárakkal. SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ (Pestújhely. Úri. Hadik János-u. 11. Gályarab. Mámoros diák. Kísérőműsor. (Háromn. 7. egyn. 10.) TIVOLI FILMSZÍNHÁZ (Nagyméző-u. 8. T. 230—49): Halló Budapest ! Minden nőt szere­tek! Híradó. (Folyt, fél 4. fél 7, fé­l 10.) URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi­ út 21, T* 460—45): Királykeringő. Híradó. Kísérő­műsor. (Fél 4. fél 1i, háromn. 8, háromn. 10) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. URÁNIA MOZGÓ (Testszenterzsébet, Kossuth­ Lajos­ u. 27): Vadon szava. Kozmetika. (5, 8, fél 10.) WINKLER MOZGÓ (VI., Huligán­a-út- 0­. T. 920—12): Kacagó szemek. Helyet az ifjúság­nak. (6 órától.) ZUGLÓI FILMSZÍNHÁZ (VII., Angol-u. 90. T. 96­3-69): Halló Budapest! K’** m . (4, háro­m­. 7, fél - ♦

Next