8 Órai Ujság, 1935. november (21. évfolyam, 250-273. szám)

1935-11-09 / 255. szám

SZOMBAT 4.# OLDAL rtb.iS.tift szág és az emberiség és az én, meg a hozzám hasonlók sorsa elevenen el­temetkezni, múmiává úszni egy ide­gen és ellenséges világban. Tegnap este el­vetődtem a Deák Ferenc­ Társaság ünnepi bankettjére. Megvallom, nem sokat reméltem tőle, attól tartottam­, hogy fanya­logva, csüggedten fogok majd egyet­érteni rokonszenves, de meddő el­veket hirdető, vérszegény intellek­­tuelekkel. De már az első beszéd alatt eddig nem tapasztalt forróság,­ régóta ismeretlen lelkesedés járt át és mi­kor a Plannónia óriási terme egy szívvel, lélekben összeforrva, ün­nepelte gróf Bell­ién István kristá­lyosan okos és tiszta szavait, egy­szerre tudatára ébredtem, hogy nem vagyok, elveszett ember, nem kell tétlenül néznem a barbárság köze­ledő­ árvizét, hanem ásót kell ragad­nom, hogy gátat vessek az árnak. Egyszerre ráébredtem, hogy nincs történelmi szükségszerűség, jobban mondva utólag történelmi szükség­­szerűségnek keresztelik el azt, ami bekövetkezik és nem igaz, hogy az összefogott, megszervezett akarat nem tud döntő befolyást gyakorolni az eseményekre. Egyszerre ráeszméltem, hogy az az ifjúság, amellyel eddig találkoztam, nem képviseli a teljes ifjúságot, még az ifjúság többségét sem képviseli, hiszen velem együtt lelkesedtek a hi­vatalos ifjúsági szervezetek vezérei olyan magasztos, nemesen elvont, és álllítólag korszerűtlen eszméért, aminő az igazságosság, egyszerre rá­ébredtem, hogy kétféle ifjúság van, nemcsak stréber, mohó és türelmet­len, hanem iszó lelkű, lovaglás és vi­lágosan gondolkodó ifjúság is,­­ és csak a jövő döntheti el, hogy a kettő közül melyik kerekedik felül. A teg­napi este belőlem, aki már martalékul dobtam oda magamat a pusztulásnak, hívő, bizó, lelkes harcost csinált. A harc, természetesen, — ezt jól megértettem gróf Bethlen István szavaiból, — nemcsak diadalokkal, hanem áldozatokkal is­­jár. A múltat a régi­ formájában, természetesen, nem lehet visszahozni. Az egyéni ér­deknek sok ponton fejet kell hajtani a kollektív szolidaritás előtt. Én büszkén és boldogan hajtok fejet, büszkén és boldogan hozok áldozatot minden olyan kérdésben, amely csak az anyagi érdekeimet és becsvágyó hiúságomat érinti, csak egy ponton nem engedek, csak egy ponton va­gyok hajthatatlan, amely az emberi szabadságra és a­ magyar kultúra örök értékeire vonatkozik. Hiszem, hogy a Deák Ferenc­ Társaság egész­séges ösvényt választott és hozzá fog járulni a kor nagy problémájának a megoldásához, amely felé világ­szerte tapogatódzik az új nemzedék és amely nem más, mint az öröklött eszmék és a mai valóság szintézise. Hiszem, hogy a most folyó harcban a műveltebb, a rátermettebb, a neme­sebb ifjúság fog győzni, hiszem, mert különben el kellene vesztenem hite­met a történelemben- Egy volt berlini kollégista Ott volt az egész magyar ifjúság! Jóval a kitűzött időpont előtt az utol­só zugig megtelt a Pannonia-szálló hatalmas télikertje. Ötszeázan — a fő­asztal harmincegynehány meghívott előkelőségén kívül csupa lelkes fiatal-­­ember — szorongtak az asztalok mel­lett, míg a rendezőség az előcsarnok­ban sajnálkozva volt kénytelen el­utasítani a későbben érkezők százait a helyszűke miatt. Az intelligens ma­gyar ifjúság legnagyobb, értékeit és legkomolyabb ígéreteit láttuk össze­gyűlve. A jelenlévők kilenctized része húsz és harminc év között volt, diplomások és még a diploma előtt állók, főiskolai hallgatók és kész or­vosok, mérnökök, ügyvédek, magán­­tisztviselők vegyesen. Nem csopor­tok vonultak fel, hanem a hasonló gondolkodás és rokonérzés szin­te egyénenként hozta össze a társaságot, mely az este folyamán azután szem­­mel láthatóan forrott össze homogén egységbe. Ott láttuk a Magyar Nem­zeti Diákszövetség, a MEFHOSz és a Turul Szö­vetség számos vezetőjét és tag­ját, ott volt az Emericana Katolikus Diákszövetség több prominens tagja és megjelen­tek a Protestáns Diákszö­­vetség, a Bethlen Gábor Kör és a V­a­s­v­á­r­y Pál­­K­ö­r exponált tagjai. A reformnem­zedék néven ismert tömörülés el­lenzéki érzelmű vezérei és tagjai, valamint a független kisgazdapárt és a nemzeti legitimista néppárt ifjúsága közül is számosan ültek az asztalok m­ellett s a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók egyesületéből is so­kan várták a történendőket. Kép­viselve volt számos tagjával a Hungária Magyar Techni­kusok Egyesülete, a mű­­egyetemisták bajtársi egylete, a pesti és budai Szent Imre Kollégiumok, a Széchenyi Szövetség, Egyetemi Kar, a Szent István Bajtársi Egyesület, az egyes fakultá­sok segítőegyesületei épp úgy, mint a turulista baj­társi egyesületek és ve­gyestörzsek szenior és domi­­nusz tagjai. „Ültetés" nem volt, mindenki ott helyezkedett el, ahol akart s az egy­forma korú, egyenlő képzettségű és egyformán jószándékú szomszédok gyorsan ősszel ba­rátkoztak. Fesztelen eszmecsere, udvarias, vagy kedélyes beszélgetés közben múltak a percek, míg a nagyterem középső ajtajánál meg nem jelent gróf Bethlen István markáns alakja. Dörgő éljenzés, fel­zúgó tapsvihar fogadta, mely el sem ü­lt addig, míg el nem foglalta a he­lyét. Pillanatra sem volt kitéve to­lakodó kíváncsiságnak, de mindenki őt nézte s az ifjú szemek tömegéből sugárzott feléje a bizalom. És ez a bizalom több volt, mint a nagy em­bernek és nagy névnek, ettől a mai korban is tekintély tiszteletben fel­nőtt ifjúságtól kijáró érdeklődés: ebben a bizalomban benne volt a hit, hogy megtalálják a férfit, aki után bízvást elindulhatnak a mai politi­kai és társadalmi káosz útvesztő­jé­ben. „Deák Ferenc nem vonta vissza kijelentéseit, nem változtatta álláspontját.. A vacsora befejeztével általános ér­deklődés közben emelkedett szólásra dr. Ferdinándy László. Beszéde elején azzal, foglalkozik, miért fordult a társaság Deák és miért nem Széchenyi vagy Kossuth emlékéhez, miért Deák Ferenc nevét és eszméit tűzte zász­lajára? Azért, mert Széchenyi és Kossuth eszméi ma is élnek, de Deák Ferenc szel­lemét, politikai hagyományait ma csak­nem elfeledte már ez a nemzet. Az ő politikai műve nemcsak a 67-es alkotás­ban jelentkezik, amely ma már végérvé­nyesen a múlté, hanem egész közéleti pá­lyafutásában, azoknak az eszméknek a szolgálatában, amelyek lelkét betöltötték. Az igazságosság és a törvényesség eszméi ezek. Az igazságosság eszméje örök és a törvények alapja és minden társadalmi rend fundamentuma, az önkény ezzel szemben fölborítja a társadalmi békét és felidézi a forradalmat. Deákot harcaiban sohasem fűtötték egyéni szempontok, önös érdekek, csak az igazságosság. Ezért programja és megállapításai ma is meg­lepően aktuálisak. Mindig tudott küzdeni, újra kezdeni s tudta, hogy a törvényesség és a jog állandóbb minden hatalomnál és erőszaknál.­­Ma megint megoldásra vár a magyar történelem jogfolytonosságának kérdése. Nem elég hidat verni a múlt és a jelen közé, hanem folytatnunk kell és fenntartanánk a nemzet ezeréves kapcso­latait. Deák szelleme adhatja meg a kér­dés megoldásának kulcsát. Deáké, aki nem szerette a jelszava­kat, a frázisok bombasztjait (Taps.), aki mindig az igazat mondta, kije­lentéseit soha vissza nem vonta, sza­vát mindig megtartotta és álláspont­ját nem változtatta. (Viharos, meg­újuló taps.) Ennek köszönhette tekintélyét és nép­szerűségét, amely minden hivatal nélkül is a nemzet vezérévé tette. (Taps.) Ma, a keresztény és nemzeti politika hangozta­tásának korában mi sem hirdethetünk keresztényibb programmot, mint az igaz­ságosságét és a törvényességét! Mi is mindig újra kezdjük a harcot és teljes erővel fogunk küzdeni, mert mellettünk van az igazság és a törvény! (Hosszan­tartó taps és éljenzés.) A következő szónok Horánszky Lajos, a Tisza István Társaskör igazgatója volt, akinek beszédét lapunk más he­lyén közöljük. Pártabszolutizmus helyett alkotmányosságot! Ezután gróf Dessewffy Gyula meleg szavakkal üdvözölte az egybe­gyűlteket, a magyar közélet kiválósá­gait és a társaság tagjait. — Társaságunk megalapítására — foly­tatta, — az a kötelesség ösztönzött, ame­lyet Deák szerint még a siker reménye nélkül is teljesíteni kell, ha nemzeti érté­kek vannak fenyegetve. Aggodalommal szemléljük azokat a törekvéseket, amelyek alkotmányun­kat idegentől importált eszmékkel akarják helyettesíteni! A szabadság eszméjének megtagadásával egy pártabszolutizmust akarnak ránk kényszeríteni és ezeket a törekvéseket, mint a magyar ifjúság világhérletét hir­detik ma. Az ifjúságnak az a része tömörült társaságunkban, amely nem tud bele­ 1935 NOVEMBER 3 nyugodni abba, hogy az ő nevében, de nélküle intézzék az ország sorsát. Nem az ambiciózus fiatalok szövetkezése ez. Az egyetemes magyar érdekek szolgá­latára, legnagyobb nemzeti értékeink ápolására pártokon felül álló szellemi munkaközösség ez az alakulás, amely egyesíti magában az alkotmánytas ma­gyar fiatalságot. A magyar világnéz­et, az alkotmá­nyosság s egyedül a történelmi alkotmány a ma­gyarság európai létformája. Összefűz bennünket az a meggyőződés, hogy a szellem szabadsága a legnagyobb emberi értékek egyike, amelyet sem személyekért, sem idegen elvekért feláldozni nem aka­runk. Népünk és jövőnk függ attól, hogy a reálpolitikai lehetőségek józan mérle­gelésével képesek leszünk-e megvalósítani a középeurópai népek együttműködésé­nek azt a formáját, amely magyar külde­tésünk korszerű értelmezését jelenti. Deák nyomain akarunk járni, azokon a nyomokon, amelyek a k­osorbítatlan alkot­mányhoz és a szentistváni birodalomhoz vezetnek. A mi munkánk: a nép és a föld! Dr. Lipták László azzal kezdte szavait, hogy kisétánk a nemzet történelmi szerepében. Ezer éven át a népeket, amelyek az ország területén éltek, a magyar alk­ot­mány kapcsolta egymáshoz. Nem ismer­,­jü­k el, hogy modern, szociális céljaink érdekében meg kell semmisíteni döntő történelmi értékeinket. A magyar alkot­mány mindig szociális jellegű volt, ami­kor ezt szót ilyen ér­­emben még nem­­ ismertük. Mit akarunk! Fel akarjuk emelni, erő­síteni népünket. Látjuk és érezzük, hogy ennek a magyar népnek helyzete elvisel­hetetlen és ha sorsán nem könnyítenek, akkor történelmi ereje is veszendőbe jut. Ezért tettekben nyilvánuló, történelmi színvonalon álló kormánypolitikát kívá­nunk. — Nagyméltóságod, — fordult ekkor a szónok Bethlen István felé, — tíz éven át állott a magyar kormány élén. Ez volt az az idő, amikor a megcsonkított hazánk kijutott az elszigeteltség helyzetéből és ismét tényező lett Európában. Amikor sikerült rést ütni a trianoni parancson és megmaradhatott magyarnak az ősi haza nyolc nyugatmagyarországi községe és leghűségesebb városa. Férfiakhoz nem méltó a szemtől szembe való dicséret, de nekünk ma, amikor évről-évre hanyatlik a magyar mezőgazdasági termelés, ami­kor tengődik a magyar értelmiség, ami­kor csákánnyal bontanak a Gellérthegy elején..............,vissza kell emlékeznünk olyan időkre, amikor céltudatos intézkedések következmé­nyeként évről-évre emelkedett a ma­gyar föld hozama, amikor a magyar értelmiség emberhez méltó színvonal­ra került, amikor iskolák ezrei és a falusi kislakások tízezrei épültek! (Taps.) — Most, amikor a koldus-uralom eljött, már sikeres munka eredményeit mutat­hatjuk fel. Kevesen voltunk és — mutat a jelenlévőkre — sokan vagyunk! — Megh­atottan kell megemlékeznem arról, — köszöntötte ezután a szónok Bethlent, — hogy Nagyméltóságod meg­jelent körünkben. Ígérem mindnyájunk nevében, hogy ez a kitüntetés fokozni fogja tetterőnket, ön, kegyelmes uram, szélesebb távlatokban látja az ország sorsát, hiszen tíz éven át vezetője volt ,­ magyar nemzetnek. (Taps, közbekiáltá­sok: Ma is az!) Szerény telemig nélkül kereshetek kapcsolatokat Bethlen törté­nelmi szereplése és a mi munkánk között. Ma megértettem, miért fontos előtte a

Next