8 Órai Ujság, 1936. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-04 / 53. szám

*m wxrccs 4 W&IIS SZERDAI.OUWUG Copyright: Csárdás, Dohány u. 52. A RULETTKIRÁLY GÁLY LAJOS VIHAROS ÉLETE Irta: KELLÉR ANDOR 33 EGY MEGLEPŐ ÁTIRAT Kicsit fáradtnak érzi magát, nem játszik már annyit, mint azelőtt. Perlakyval való pereskedése után ismét Nizzában tűnik fel. Hónapokig nem jár át Montecarlóba. Kezd közönyös lenni. Pénze van. Sokszor arra gondol, miért játsszék? Hiszen csak a veszélyt keresné. A nyerés nem okozna annyi örömet, amennyi fájdalmat a veszteség. Délutánonként sakkozik, érdeklődik a repülés problémája iránt és régi könyveket vásárol. Csak a nőktől óvakodik. Valaki, aki ebben az időben ismeri meg őt, így nyilatkozik róla: „Még szeme sincs a nők számára...“ Ha az utcán elsuhan mellette egy fess nő, nem fordul meg, ha társaságban összeakad egy érdekes asszonnyal, nem foglalkozik vele. A nizzai kápolnában tett esküjéhez ragaszkodik. Óvakodik a nőktől és nem keresi az előkelők társaságát. Ha azok az arisztokrata körök, amelyekbe régebben bejárása volt, meghívják, udvariasan, de határozottan visszautasítja őket. Már senki sem hívja grófnak. Ha néha átrándul Montecarlóba, nem játszik. Sokáig ácsorog a játékasztalok mellett, tűnődve bámulja a pergő golyócskát, de arca semmiféle érzelemhullámzásról nem árulkodik. Ezekben az időkben Gály Lajos már megcsendesedik, megbékélt embernek látszik. Egy napon összeakad a kaszinóban régi barátjával, Georges Clemenceauval. Az egykori rulettista most már világhírű politikus. Minden szavára felfigyelnek Európában. Most, politikai diadalainak éveiben alig ér rá a rulettel foglalkozni. De azért leszökik néhány napra Montecarlóba, hogy a szerencsét és főként szisztémáját kipróbálja. Clemenceau hű kísérője a titkára, egy simamodorú, csendes, de rendkívül művelt, pallérozott agyú férfi, Georges Mandél. Gály néhányszor Clemenceauék társaságában tölti estéjét. — Azóta ön meghódította a világot, én még mindig itt vagyok,— mondja Clemenceaunak elégikusar. És Clemenceau elutazik, ő pedig továbbra is ott marad. Lát nagy „feltöréseket", óriási csatákat, új csillagokat. Megismerkedik Citroennel, az autókirállyal és az új nagy „cápákkal", akik a bankkal csatáznak. Közben pedig azon gondolkozik, hogy haza kéne utazni. Az öregedéssel megérkezett a honvágya is. Kezdi tisztán látni, hogy az egyetlen életforma, az otthoni... Gyakran kifejti, hogy az ember az anyanyelvén beszéljen, ne éljen idegenek között, mert azok felfalják. Soha nem volt nyájas ember, de öregedésében egyenesen mogorvának látszik. Csak azzal törődik, hogy inkasszálja kinnlevőségeit. A tartozások nehezen folynak be. Rudini márki például csak olyankor fizet, mikor az édesapja Olaszországban kormányra jut. Minthogy gyakran van Itáliában kormányválság, Rudini pénzére csak ritkán lehet számítani. Egy délután odahaza ül nizzai hoteljében, amikor a postás keresi. Éppen valami öreg könyvet lapoz és a postás csak többszöri kopogtatás után tud bejutni szobájába. — Tegye le az asztalra, amit hozott, — mondja a postásnak és tovább olvas. Aztán körülményesen felöltözik és még mindig nem nézi meg, mit hozott a postás. Régi álláspontja az, hogy levél vagy egyéb küldemény után nem érdemes mohón kapkodni, mert a levél mindig annak fontos, aki küldi és nem annak, aki kapja. Komótos öltözködés után, végre megnézi a levelet, amely a bécsi Osztrák-Magyar Bank főintézetének hivatalos átirata. A bank értesíti Gály Lajost, hogy Gold és Bancroft philadelphiai urak átutaltak számára hetvenezer dollárt, amelyet Gály úr bármikor átvehet. Az összeg rendelkezésére áll. Gály bámulja az átiratot és nem érti. Egy pillanatig sem hitt abban, hogy ezt a pénzt meg fogja kapni. Itt vannak előkelő adósai, hercegek és márkik, akik bánjaikat csak ímmel-ámmal, nagy időközökben váltják be. A két amerikai, a „vizesnyolcasok", pontosan fizetnek. Pedig olyan messze laknak... És senki nem kényszeríti őket... Eltűnődik az átiraton, nézegeti, forgatja... Az égből pottyant le ez a hetvenezer dollár. Megvalósíthatja álmait. Hazautazik Budapestre, hatalmas bérházat vásárol és annak a jövedelméből szépen, csendesen eléldegél. Kicirkalmazza magában terveit. Egyelőre Bécsbe utazik, hogy pénzét felvegye. És a szíve meleg lesz, ahogyan Mr. Goldra és Mr. Bancroftra gondol. Nem hitt bennük. Gondolatban bocsánatot kér tőlük. Mégis csak rendes emberek... (Következik : Zimmer igazgató) Viharosan lelkesedik Rákosszentmihály Tizenöt dacos hazafi díszpolgárnak választotta Marton Bélát — A Lárai Újság tudósítása — Jóformán mindennap olvassuk, hogy ezt és ezt az embert ebben és ebben a községben díszpolgárra választották különböző érdemei elismeréséül; nagysága, közéleti tisztasága, jótékony munkássága, szociális jótéteményei, hazafias jelességei jutalmazásául. Ez így rendben is volna. Sohse baj, ha az ország szegény népe mintaképet választ magának a nagyok közül. Úgy tekinti őket, mint az első polgárt, a legjobbat, a legnagyobbat... a díszpolgárt, akire büszke a falu apraja-nagyja... A díszpolgárság ezek szerint igen fagy és nemes kitüntetés lenne,v úgy az egyszerű polgárnak, a szegény falusinak, mint a nagy díszpolgárnak is. Már régen megszoktuk, hogy igen sok embert igen sok helyen díszpolgárrá választanak. Leginkább úgy, hogy a falu népe azt sem tudja, kiről van szó és a többnyire méltóságos díszpolgár úr azt sem sejti, hogy milyen faluról van szó. Rendszerint megválasztják csak azért... mert kellett. Ez történt valahogy tegnap is Rákosszentmihály községben. A nagyköszeg tekintetes képviselőtestülete ünnepélyes díszpolgárává választotta vitéz Marton Béla képviselőt, kormányfőtanácsost, a Nép országos főtitkárát. Az ünnepélyes közgyűlést fél négy órára tűzték ki. A meghívókat már pénteken ünnepélyesen kikézbesítették. Fél négy órakor a szép, emeletes községháza ellőtt koratavaszi hangulat van. Kisgyerekek, kis prolikölykök és fehér mackóruhás úrigyerekek együtt játszadoznak. Asszonyok beszélgetnek ... Az egyik szögletben öreg parasztok eszmecserélnek. Mindennapi kép. Hol a zászlóerdő, amely lengedezve hirdesse a hatalmas ünnepet? Hol a tűzoltózenekar, amely russt húzzon a történelmi aktusnál? Az iskolák gyermekei, a magyar ruhás lányok, kik virágot hozzanak? Hol a vének és a bölcsek a sóval és a kenyérrel? Nincsenek. Ejnye, az a főjegyző, micsoda egy ember! Hogy lehet ilyen nagy alkalmat elszalasztani. Sohse lesz belőle ünnepi játékrendező. De talán bent az épületben . Egyenesen megdöbbenünk. A lépcsőház kopár és szürke, sőt piszkos. Két öregasszony takarít és, szedi össze a délelőtti hulladékokat. Nagyon csúnyák, — ezek nem lehetnek az ünnepi kirendeltek. Első emeleten van a közgyűlési terem. Óvatosan nyitunk be, nem akarjuk zavarni a nagy gyülekezetet. — Hiszen olyan áhitatos csönd van mindenfelé. Bent a teremben mindössze hat úr tartózkodik. De viszont Nép-jelvénynyel. Furcsa, hogy egyik sem fogja két kézzel a pörölyt — sőt egyáltalán nincs is pöröly. Csöndben diskurálnak, — nemhogy inkább téglát hordanának. Borzalmas gondolat hasít át agyunkon. Lehet, hogy elmarad az ülés? Lehet, hogy nem választunk most díszpolgárt? Lehet, hogy kútbaesett az egész gyönyörű ünnepség? Megnyugtatnak, hogy lesz. Csak egyelőre elöljárósági ülés van és az urak, a díszpolgárválasztók még ott tartózkodnak. Addig várunk. Kibámulunk az ablakon, az ünnepietlen térre. Gyönyörűen süt akoratavaszi nap. Mászik az óramutató. Már háromnegyed négy. Kínos percek ezek. Végre nyílik az ajtó és belép rajta az elnök. Schulek Károly, a községi bíró. Tekintélyes ember. Vele a kísérete, öt-hat ember. Mind csupa nagyember, a község díszei. Ünnepélyesek és komorak. Leülnek a hosszú asztalhoz, majd ismét felállnak, imádkoznak. Leülnek. Most kezdődik, öszszesen tizenöt ember jelenlétében. Mint egy régi történelmi alak, mint egy táltos, emelkedik fel helyéről a bíró. Érces, mély hangja végighömpölyög a nagytermen. — Ezennel ünnepélyesen megnyitom Rákosszentmihály nagyközség ünnepi közgyűlését, melynek egyetlen programpontja vitéz Marton Bélaméltóságának díszpolgárrá választása. A Nemzeti Egység pártjának helyi hivatalos szerve, — folytatja az elnök, — beadványt intézett a képviselőtestülethez, melynek szövege a következő. Felolvassa. Pár szó az egész. A Nép helyi szerve kéri, hogy a képviselőtestület válassza díszpolgárrá vitéz Marton Bélát, „az intranzigens hazafit". Az indokolás szerint erős kézzel, nehéz idők közepette vitte előre Marton Béla hazánk és annak népe sorsát. Benne olyan díszpolgárt kapunk, akinek hazafiassága világító fáklyaként lebeghet előttünk és akire minden alkalommal, midőn a községnek bárminemű szüksége van, biztosan számíthatunk. Áhitatos csend, majd szinte sortűzszerűen ropog fel az éljen. Pontosan tizenöten kiáltottak. Vártuk a további fejleményeket. A folytatást. De nincs folytatás. A fs közgyűlés ezzel véget ért és az új díszpolgár megszületett. Most megint nyílik az ajtó és ismét bejön tizenöt ember. Kiderül, hogy ez az ellenzék, mely nem akart résztvenni Marton Béla ünneplésén és most jön el, a rendes közgyűlésre, mely most kezdődik, a történelmi aktus befejeztével, a község nagy panaszaival, ügyes-bajos dolgaival. Sárosak, járhatatlanok az utak. Drága a helyiérdekű, 184 fillérért szállítja az utasokat. Sok az árverés. A bankok nagyon dolgoznak. A lakosok menekülnek. Ötszáz ház áll üresen. Sok az ínséges ... Mindez azonban már nem fontos. Nem díszpolgárválasztás. Kint a téren öreg magyar. Errefelé ritka, mert a környéken kevés paraszt lakik. — Mit szól, bácsi, a díszpolgársághoz? Nem szól. — Ismeri, bácsi, az új díszpolgárt? Nem szól. — Látta már valaha? Nem szól. Tovább vallatjuk. — Ha itt senki nem ismeri, akkor hogyan választhatták meg díszpolgárnak? Az öreg magyar most megszólal. Vállat von és sunyi mosollyal azt mondja: — Talán csak beleesett, mint légy a tejbe. ...Kormánypárti lapban ma reggel olvassuk, hogy Rákosszentmihály községe kitörő szeretettel és viharos lelkesedéssel díszpolgárnak, választotta vitéz Marton Bélát... —bor Jelképesen eltemetik Gil Roblest Sevilla, márc. 3. (dallas) El Coronilban a baloldali pártok tüntető felvonulást rendeztek a város utcáin. A felvonulás Gil Robles temetésit jelképezte. A polgárőrség fel akarta oszlatni a tömeget, mire a tüntetők kövekkel megdobálták a polgárőrség tagjait. Az őrség fegyverét használta. Egy tüntető meghalt, többen megsebestetek. (MTI)