8 Órai Ujság, 1936. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-13 / 61. szám

PÉNTEK 12. OLDAL ÓMtIjsig Ney Bernit, az Operaház nyugdí­jas tagja, aki 40 évig szolgálta mű­vészetével dalszínházunkat, súlyos betegen fekszik a zsidókórházban, de két nap óta láztalan, közérzése is lényegesen javult és minden re­mény megvan a teljes felépülésére. Az Opera tagjai közül sokan láto­gatják szeretettel.* A­ budapesti Ének- és Zenekar-Egyesület, Lichtenberg Emil kar­nagy vezetésével Nagypénteken elő­adja Bach „János passzió"-ját; a szólókat Báthy Anna, Basilides Mária, Rösler Emire, Kálmán Osz­kár, dr. György és Tibor Zoltán éneklik. Ez lesz az egyetlen nagy­pénteki elő­adás Budapesten. * Gábor Dezső, a Vígszínház titkára és Kompi Magda tegnap, március t1 ikén házasságot kötöttek. Tanuk voltak: Roboz Imre, a Vígszínház igazgatója és dr. Párkány Frigyes, kormány főtanácsos. * Polgár Tibort, a rádióból előnyö­sen ismert muzsikust, több népszerű zenemű szerzőjét szerződtette Roboz Imre a Vígszínház operett produk­ciójára, a „Meseáruház" karmeste­réül a Fővárosi Operettszínházhoz. * Orm­ándy Jenő, a világhírű ma­gyar karmester, június 9-én a bécsi szimfonikusokat dirigálja a volt császárváros Koncerthaus­ában. * Mária, román anyakirálynő szö­vegére balettet írtak, amelyet teg­nap „Taina“ címmel és nagy siker­rel mutattak be Bukarestben. * Jushnijék április második felé­ben ismét Budapestre jönnek, mi­után a jövő héten hosszabb vendég­játékot kezdenek Bécsben és egé­szen új műsorukat előbb ott mutat­ják be.* Bajor Gizi teljesen elkészült a „Néma levente" női főszerepével, amelyet a tegnapi próbán már súgó nélkül mondott, amit nagy elragad­tatással hallgatott Heltai Jenő, a szerző, Hevesi Sándor, a rendező és a szereplőtársak. A „Néma levente“ bemutató előadása a Magyar Szín­házban március 20-án lesz. A Inez Andrea, a Bristol-hár elegáns dizőze, tegnapi bemutatóján modern és újszerű francia sanzonjaival igen nagy sikert aratott. Alig győzték tapssal és lelkes újrázással. TM in m­irm­*1 2”*1 SZÍNHÁZAK műsora OPERA: Rigórul­lo (148). — NEMZETI: Kristóf Katica (148). — VÁG: Örök keringő (8). — MAGYAR: Házasság (8). — KAMARA: Budapest—Wien (8). — PESTI: Mackó (8). — BELV­ÁROSI: Urilány (125-ödször, negyed 9). — VÁROSI: Elnémult harangok (d. u. fél 4), Ez Pest! (Föld Mátyás jubileumi estje, 3­ 9).— ANDRÁSSY UTI: Méltóságos asszony (8). — TERÉZKÖRUTI: Pesti körhinta (9). -ERZSÉBETVÁROST: Ezüst menyasszony (6, háromn. 9). — JÓZSEFVÁROSI: Feketeszárú cseresznye (6, háromn. 9). — KISFALUDY: Leányvásár (fél 6, negyed 9). — KOMÉDIA: Érzem a tavaszt, avagy Nőragadás­ok! (9). — MAGYAR MŰSZINKÖR: Magyar csók (vasár­nap fél 4, 6). __________ MOZIMŰSOR ÁTRIUM (Margit­ krt. 55. T. 540—24, 530—34): Napsugárkisasszony. Kísérőműsor. (Fél 4, fél ♦í, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Az első előadások félhelyárakkal. — BÉKE (Szent László­ út 48. T. 910—38): Bűn és bűnhődés. A kubai táncos (5-től, vas. 2-től.) — BUDÁT APOLLO (Széna-tér. T. 51-1­00): Nem megyek az esküvőmre! Eszményi férj. Híradó. (Fél 4. fél 7. fél mn. vas. fél 2. negyed 5, 7, 1 n.) Vasárnap d. r. fél 11. Filmmatiné CAPITOL (Baro^-tér 32. T. r.43—37): Prnlor *álva! A? u.j . földes^r^ iFpl. L. fél E fél ». va*.­ fél 3. fél L Tél é. fél 8, fól 19.) Az ­Színház Két jubileum a Belvárosi Színházban A Belvárosi Színház, amely az idén mindössze a harmadik darabnál tart, két ünnepet ül e napokban. A szezonnyitó operett, a bűbájos „Esernyős király" 75-ször került színre egyfolytában és kü­lönösen három fiatal színésznőnek: Egry Máriának, Mezey Máriának és Simon Zsuzsának hozott igen nagy sikert. Az azt követő Zilahy-darab, az „Úrilány" ma, csütörtökön este a 125-ik előadást éri meg, ami már nagyon jelentős szám és mostanában abszolúte nem gyakori a pesti színházi életben. Ebben Bulla Elma, Pá­­ger Antal, Rózsahegyi Kálmán, Mihályfy Béla és ugyancsak Mezey Mária nyerték meg a közönség tetszését és főrészesei a nagy sikernek. De van a Belvárosinak egy „klasszikus sikere" is. Ez Shaw „Szent Johanná“-ja, amely bemutatója óta ál­landóan táblásházakat vonz Bulla Elma nagyszerű alakításával és amely holnap, pénteken jut el a 25-ik előadáshoz, hogy aztán folytassa diadalmas pályafutását. — Növendékhangverseny. A Zeneakadé­mia jótékony célra — segítőegyesülete javára — a megszokott kereteken messze felülemelkedő növendékhangversenyt ren­dezett. Mohsár Antal tanár bevezetője után kitűnően sikerült műsorszámok gyö­nyörködtették a nagyszámú közönséget. Korponay-Korpás Valéria néhány Liszt- és Szalatnay-dalban mutatta be meglepő fejlődését, mely hangjának természetes adottságait rövid időn belül csillogó ér­tékekké fogja változtatni. Gábor Zsuzsa a Rosina-ária könnyed előadásával ara­tott meleg sikert, de sok tapsot kaptak a többiek: Balázs Frigyes, Bella Géza, Furka Gizella, Gombás Ferenc, Herényi László, Lázár Kornélia, Marjay Erzsébet, Sohár Vilma és Takács Marianne is.­­ Zenekari hangverseny. A Budapesti Hangversenyzenekar tegnapi estjének ér­dekes és változatos műsorát Vaszy Vik­tor avatott dirigensi tudásával vezé­nyelte. A hangversenynek két szólistája volt. Bacsók Erzsébet, a legfiatalabb ge­neráció egyik legnagyobb pianista tehet­sége, brilliáns technikával, színes fantá­ziával és kivételes zenei intelligenciával játszotta Dohnányi Gyermekdal-változa­tait, igen őszinte ünneplés közepette. Schmidthauer Lajos orgonaművész nagy tudású és szuggesztív egyénisége Bossi A-moll versenyével aratott nagy sikert.­­ A Fészek Művészek Klubja a Szol­noki Művésztelep kiállításának megnyi­tása alkalmából szombaton, 14-én este fél 11 órakor kiváló művészek közreműködé­sével hangversenyt rendez. első előadáson mindennap mérs­ helyárak. — CASINO (Eskü-út 1. T. 831—0*2): Mulatnak az istenek. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 0, fél 8, fél 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak. — CITY (Vilmos császár-út 36—38. T. 111—10): Harmadik hétre prolongálva! Halálfejes lo­bogó. Híradó. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap félhelyárak. — CORSO (Váci­ u. 9. T. 87-4­02): Napsugár­kisasszony. És a kísérőműsor. Híradók. (Min­dennap d. e. 11, d. u. fél 4, fél 6, este fél 8, fél 10.) A délelőtti és a­ hétköznapi fél 4 órai előadás félhelyáru. — CORVIN) (József-krt. és Üllői-út s. T. 38­9-88 , 39­5-84): Az új földesúr. Híradó. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) — DÉCSI (Teréz-krt. 28. T. 259—52, 213—43): Pompadour. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson mindennap fél­­helyárak. — ELIT (Lipót-krt. 16. T. 16—1—51): Nem megyek az esküvőmre! Az eszményi férj. (4, 7, 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, 10.) — FLÓRIÁN (Flórián-tér 3. T. 623—67): Kati. A gárdahadnagy. (5, háromn. 8, fél 10.) — FÓRUM (Kossuth L.­u. 18. T. 897—07, 895—43): Okos mam­a. Híradók. (Fél 4. fél 6, fél 8. fél 10, vas. fél 2, fél 4. fél 6, fél 8, fél 10) Az első előadáson mindennap félhelyárak. — GLÓRIA (Thököly-út 56. T. 44-8­00): Mazurka. Egy görbe nap. Híradó. (Háromn. 4. háromn. 7. fél 10, vas. fél 2-től folyt.) — „HOMEROS*‘ (Hermina-út 7. T. 961—78): Roberta. Csókos órák. (4. H.7. fél 10. vas. fél 3-től folyt.) — TAZSFFY­ J?OSI (KnU-árip-tér 7. T. 34-6-H): Bűn és brínhődés. Füvem vagy! (4, 7. 10, 'vas. 1, 4, 7. 10.) KAMARA (Dohány-u. 4?— 14. T. 44­0*37): Pompadour. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson min­dennap félhelyárak. — METRÓ (Teréz-krt. 60. T. 26-0­00): Második hétre prolongálva! Lázadók! (Charles Laughton, Clark Gabié, Franchot Tone.) Híradók. (2, fél 5, negyed 8, háromn. 10.) Az első előadás mindennap fél­helyárakkal. Vasárnap d. e. 11 órakor: Ifjú­sági filmmatiné. — ODEON (Rottenbiller-u. 37/b. T. 302—63): Mazurka. Vihar Afrika fe­lett. Híradó. (Folyt, fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2-től.) — OLYMPIA (Erzsébet-krt. 26. T. 42­9-47): Fekete rózsák. Bűn és bűnhődés. Hír­adó. (4, 7, 10, vas. 2. háromn. 5, fél 8, 10.) — OMNTA (Kölcsey-u. 2. T. 301—25): Mit hozott a gólya? Csendet kérek! Szent szobrok (kulturfilm). (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10) Az első előadások mindennap félhelyárakal.— OTTHON (Beniczky-u. 3—5. T. 367—96): Nem megyek az esküvőmre! Az eszményi férj. (4, háromn. 7, háromn. 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, háromn. 10.) Az első előadás 30 fillértől. — PALACE (Erzsébet-krt. 8. T. 365—23): Prágai diák. Polly Ági kalandjai. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadáson min­dennap félhelyárak. — PÁTRIA (Népszín­­ház­ u. 13. T. 456—73): Enyém vagy! Nem megyek az esküvőmre! (4, 7. 10, vas. fél 2. negyed 5, 7, háromn. 10.) Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor: Burleszk-matiné. — RADIUS (Nagym­ező­ u. 22—24. T. 220 -93 , 29­­2­50): Felhívás keringőre. Híradók. Rajzfilm. (4, 6, 8, 10, vas. 3, 4, 6, 8. 10.) Az első elő­adás félhelyárakkal. — ROVAT. APOLLO (Erzsébet-krt. 45. T. 439-46, 419—02): Prolon­gálva! A titkárnő. H­íra­lók. (4. 6. 3. in. vas .1*. 4. 6. 8, 10.) Az első előadáson félhelyárak. SAVÓT ( Rátr in tér, üllő­i-út 2. T. 46­0-40): Enyém vagy! Nem megyek a esküvőmre! (Fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, háromn. 10.) Vasárnap d. e. 10 és fél 12 óra­kor: Burleszk-matiné. — SIMPLON (Horthy Miklós-út 74. T. 69-1-89): Prolongálva! Az új földesúr. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 19, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fel 8, fél 10.) — STÚDIÓ (Akácfa-u. 4. T. 40 8-40): Harmad­i hétre prolongálva! Broadway Melody 1936. Híradó. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. TIVOLI (Nagymező­ u. 8. T. 230—49): Enyém vagy! Eszményi férj. Híradó. (Folyt, fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2, negyed *5, 7, fél 10.) — URÁNIA (Rákóczi-út 21. T. 460—45): A pénz rabjai. (A santacruzi pokol.) És a kísérő­­műsor. (Fél 4, fél 6, háromn. 8, három­m. 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, háromn. 8, három­negyed 10.) Az első előadás félhelyárakkal. — WINKLER (Hungária­ út 61. T. 92-0-12): Dubarry. Nem vagyok senkié. (5, 948, 9.) — ZUGLÓI (Angol­ u. 26. T. 96­3-09): A gárda­hadnagy. Roberta. (Háromn. 4, fél 7, negyed 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, fél 10.) — PEST­KÖRNYÉKI MOZIK. Kispest. FLÓRA (Üllői-út 116. T. 467—02): Budai cukrászda. Szerelemmel vádollak. Híradó. (6, 9, vas. fél 2, 3, 6, 9.) — STEFÁNIA (Üllői-út 154. T. 468—10): Barátságos arcot kérek! Halfüfejes lobogó. Rajzfilm. Híradó. (5-től, vas. 12-től.) — Pestszenterzsébet: INTIM (Erdő-u. 29. T. 478—27). Vérző aréna (Wallace Beery). Fekete szempár. (Háromn. 5. fél 7, fél 10.) — PFLUM (Kossuth L.-u. 51. T. 47­5 34): Fekete rózsák. Kis gróf. (Fél 5, fél 8. negyed 111 ) . KÁNJA (Kosán­yi L.-u. 27): Fekete agyal. Aráni ember. (Fél 5. fél 8, 10.) — Pestújhely: SZÉCHENY­ IGr. Hadik ,Tános-J. -1. Nagy­mama. Trópusi szerelem. (4, háromn. 7, MÚj) A nagy siker Az új Csathó-vígjáték hétköznapi előadásaira is zsúfolásig megtelik mindig a Vígszínház: „Az én leányom nem olyan­ a nagy siker, a Vígszínház szezemsikere, amit nemcsak az eddigi táblásházak bi­­zonyítanak, hanem az is, hogy any­­nyit darabról nem beszéltek, soha annyit vígjátékról nem vitatkoz­tak még, mint éppen a nem olyan leányról... Ennek a különös leány­nak a története nagyon érdekli az embereket és óriási tábora van immár annak a mondásnak, hogy „az igazi férfi csak igazi leányt vesz el feleségül“. A nem olyan leány édesapja mondja ezt abban a jelenetben, amikor bűnösnek vélt gyermekét leckézteti. Utána, hosszú percekig zúg a taps és lelkesedés­sel ünnepük azt a másik mondását is, hogy: „nem elég, ha a leány tisztességes, annak is kell lát­szania“... Ez a l­ét mondás a Csathó-darab rezüméje és — nem ezen a két mondáson vitatkoznak mostanában annyit Budapesten. Ezeknek az igazságát mindenki el­ismeri, aláírja és elragadtatással hallgatja a színpadról is. A vita akörül forog, hogy a pesti úri­­leányok valóban „olyanok", vagy ..nem olyanok-e.“ Hogy a mai flör­­tös, jampeces, táncos, cigarettás, fölényes leányszobák valóban olyanok-e, amilyeneknek Csathó Kálmán látja és rajzolja őket. És hogy az, amit az író lát és a közön­ség tapasztal, csak látszat-e és a színpad, amikor elégtételt ad a leánykáknak, az életet másolja-e valóban. És hibásak-e a szülők, a mai nevelés sodorja-e veszedelembe valóban az olyan és a nem olyan leányokat­?... Ekörül folyik a vita és ez a disputa jelenti a kedves darab nagy sikerét és egymást kö­vető táblás házait... Vizsgaelőadás az Akadémián Tegnap este tartotta vizsgaelőadását a Színművészeti Akadémia, G­óth Sándor rendezésében. Előadásra került Pirandello „Hat szerep keres egy szerzőt" című da­rabja. A nehéz művészi feladatot a növen­dékek tudással oldották meg. Tóth Sándor rendezői keze a 1­al kitűnő, gyorsan pergő előadást produkáltak. Az együttesből első­sorban Szendrő Józsefet kell kiemelnünk, akit már a „Bánk bán" előadásán is meg­dicsértünk. Rajta kívül a bájos Szeleczl­y Zita és a szépen beszélő Lukács Margit érdemel megemlítést. EzDst-kéH ij&W! 22SSS“i 1S36 MÁRCIUS IS CSATHÓ KÁLMÁN:­­ én leányom nem olyan A NAGY SIKER! in­szlultiz Jegyrendelés 1S-3-3. A „Méltóságos asszony“ 100. előadása Az Andrássy­ úti Színháznak szerdán nagy estéje volt: Békeffi István és Stella Adorján mulatságos játéka, a ,Méltósá­gos asszony" századszor került színre. Száz táblás ház során jutott el a nép­szerű vígjáték ehhez a jubileumhoz, amely jórészt a címszereplő, Túras Ida érdeme. Az ő kedvessége, megható és vidám játéka alapozta meg a nagy si­kert s ő kapta a jubiláris előadáson is a legtöbb tapsot. Öltözőjét felvirágozták és jóbarátai gratulációkkal halmozták el. Az ünnepi nézőéven feltűnt primadonna­­húga, Tabódy Klári, aki Olaszországból jött haza erre az egy estére és ma dél­ben már vissza is utazott Rómába, ahol folytatja sikeres szereplését a „Fehér ló“ szubrett-szerepében. Kitűnő hangu­lat volt a jubiláris előadáson és a kisö­zönség szeretettel ünnepelte a többi sze­replőt is: Rózsahegyi Kálmánt, Lendvay Mártát, Delly Ferencet, Bacsányi Paulát és a darab minden kitűnő­ szereplőjét. A „Méltóságos asszony“ a bécsi Deutsches Volkstheaterben pénteken éri meg ötve­nedik előadását; a pesti jubileum után a Royal-szálló különtermében bankett volt, amely pompás hangulatban regge­lig tartott. Magyar festőnő sikerei Londonban Schulz Ha, a kitűnő magyar festőnő, akinek élénk összeköttetése van a lon­doni színházi élettel is és tíz éve és­oda­­kinnn, most családjának váltogatására Budapestre érkezett. Az elmúlt tíz év alatt Schulz Ila nagy karriert futott be Londonban. Hat kollektív kiállítása volt a Royal Academyben és a Grand Sátán­ban. Képeihez világsürességek ültek mo­dellt, többek közt: Anna Pavlova és egy másik nagy orosz táncosnő, Tomanova, valamint Elinor Glyn, Eggerth Márta, a londoni főúri társaság más ismert tag­jai. Schulz fia körülbelül húsvétig ma­rad itthon. Londonból való elutazása előtt műtermében lúcsveszélyt adott, amelyen kilenc nemzet volt képviselve.

Next