8 Órai Ujság, 1936. május (22. évfolyam, 100-125. szám)
1936-05-02 / 101. szám
SZOMBAT 10. olmertenwsiG Losonczy György, a kitűnő muzsikus, a „Néma leventédhez komponált kísérőzenéjéből és két dalából suitet írt a rádió számára, mely már a legközelebb bemutatásra is kerül. * Bulla Elma a hét elején szülővárosában, Szegeden vendégszerepelt, a „Vallomás“-t játszotta és a közönség olyan ünneplésben részesítette, amilyenben Jászai Mari óta az alföldi metropolisban színésznőnek nem volt része. * Kellemetlen sajtóhibát rektifikálunk, amikor helyreigazítjuk, hogy Góthné Kertész Ellának 3000 koronáról nem 30.000 koronára, hanem 16.000 koronára emelte a fizetését, a „Baccarat“ premierje után akkori igazgatója, Faludy Gábor. * Verebes Ernő tegnap repülőgépen valóban Budapestre érkezett, de még nem vállalta a „Zöld béka“ neki szánt táncoskomikus szerepét. A tárgyalások még folynak vele, de a Kamara Színház már másfelé is orientálódik. * Szántó Enid, a bécsi Staatsoper magyar származási énekesnője Prágában, Bruno Walter vezényetével és nagy sikerrel énekelte Mahler „Lied der Erde“-jét. * Auber: „Fra Diavolo” című operáját most felújította a berlini Staatsoper. Az előadásnak két érdekessége volt. Először is, hogy Leo Bloch tanította be és dirigálta, másodszor, hogy Helge Roswaenge rendezte. * Erna Sack, a „csodaénekesnő“ a jövő szezonra állandó vendégnek a berlini Staatsoperhez szerződött. * Lehár Ferenc ellopott ékszerei megkerültek legnagyobbrészt: elfogták a betörőt és megtalálták az orgazdát is, és kilenc napi bevagonírozás után megérkezett a legjobb artista-ló. A Fényescirkusz május 18-ára leszerződtette a legszebb magasiskolát produkáló artista műlovast Fritz Gerald Heidét, kinek nemes lipicai ménje az 1910. évi mezőgazdasági kiállítás győztese. Esterházy-ménesből való sajtó kilencnapi bevagonírozás után ma megérkezett. A mától kezdődő műsor keretén nemcsak Fritz Gerald Heide az egyetlen nemzetközi világszám, hanem a 4 Berosini, kiket Amerikában mint a levegő hőseit emlegetik. A májusi nagy nívójú műsor komoly jelentősége még a 6 Resua Sisters, kik a görkorcsolya művészei. SZINHÁZAK MŰSORA 1936 május 1 OPERA: Szöktetés a szerályból (548). — NEMZETI: A Roninok kincse (548). — VÍG: Az én leányom nem olyan (8). — MAGYAR: A néma levente (8). — PESTI: Szívdobogás (8). — BELVÁROSI: Mindennek ára van! (8). — FŐVÁROSI OPERETT: Meseáruház (8). — ANDRÁSSY ÚTI: Méltóságos asszony (8). — TERÉZ KÖRÚTI: Előjáték Lear királyhoz (9). — BETHLENTERI: Megszökött a leányom (949). — ERZSÉBETVÁROSI: Csodabár (6. 949). — JÓZSEFVÁROSI: Budapest—Wien (6. 949). — KISFALUDY: Katz bácsi (háromn. 6. fél 9). — KOMÉDIA: Bika-panzió (9). — MAGYAR MÜSZINKÖR: Májusi rózsák (vasárnap fél 4, 6, 8). MOZIMŰSOR ÁTRIUM (Margit krt. 55. T. 540-24, 530-34): Varieté. Kísérőműsor. Híradók. (Fél 4. fél 0. fél 8. fél 10. vas. fél 2. fél 4. fél 6. fél 8. fél 10.) Az elsső előadáson mindennap félhelyárak. — BÉKE (Szt. László út 48. T. OIOSS): Lázadók. Kísérőműsor. Híradó. (5-10l.) — BUDAI APOLLO (Széna-tér. T. 515—00): Légy jó mindhalálig.! Windsori víg nők. Híradó. (Fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, H.) Vasárnap d. e. fél 11. Filmmatiné. — CAPITOL (Baroes-tér 32. T. 343—37): Ember a híd alatt, így született a rapszódia. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Első előadáson mindennap mérs. helyárak, jegyek 30 fillértől. — CASINO (Eskü út. 1. T. 831—02). Prolongálva: Az én fiam . . . Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — CITY (Vilmos cs.út 36—38. T. 11-1-40): Ötödik hétre prolongálva! A vágy. És a kísérő műsor. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — CORSO (Váci u. 9. T. 87-4-02): Felsőbb parancs. Kissérőműsor. Híradók. (11, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) A d. e. és a hétk. fél 4 órai előadás félhelyáru. — CORVIN (József-krt. és Üllőiút s. T. 389-88, 395-84): Ember a híd alatt. Híradó. (Fél 4. fél 6, fél 8, fél 10. vas. fél 2. fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) — BÉCSI Terézkrt. 28. T. 259—52, 21-3-43): Varieté. Rio, a világ legszebb városa. Híradók. (4, 6. 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. ELIT (Lipót-krt. 16. T. 161-51.: Pompadour. Felhívás keringőre. (4, 7. 10, vas. fél 2, negyed 5, 7. 10.) — FLORIAN (Flórián-tér 3. T. 623—67): Az új földesúr. Szent Péter esernyője. (5, háromn. 8, fél 10.) — FORUM (Kossuth L.u. 18. T. 897—07, 895—' 43): Negyedik hétre prolongálva törvény. Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — GLÓRIA (Thököly út 56. T. 41-800): Az ellopott élet. Híradó. (14, háromn. 7, fél 10, vas. fél 2-től folyt.) — „HOMEROS“ (Hermina-út 7. T. 961—78): Golgotha. A két kópé. (4, háromn. 7, fél 10, vas. fél 2-től folyt.) Első előadás mérs. helyárral. — JÓZSEFVÁROST (Kálvária-tér 7. T. 346-44): Mi lesz holnap? Intimitások. (4, 7, 10, vas. 1, 4, 7, 10.) Vasárnap d. e. burleszk-matiné. — KAMARA (Dohány-u. 42—44. T. 44-0-27): Bécsi randevú. Híradók. (4, 6, 8, 10, vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8,10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — METRO (Teréz-krt. 60. T. 26-0-00): A Koronoff-ekszerek. Fősz.: Myrna Loy.) Audioszkop. Az első hangos, színes, plasztikus, magyarul beszélő film. Híradók. (Előadások kezdete mindennap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. Vasárnap d. é. 11 órakor a Laurel és Hardy club matinéja. — ODEON (Rottenbiller u. 37/b. T. :‘102—61): Ellopott élet. Kacagj, Bajazzo! Tengeri kabaré. Híradó. (Folyt. fél 4, fél 7, fél 111, vas. fél 2-től.) — OLYMPIA (Erzsébetkrt. 26. T. 429—47): Éjféli szeánsz. A kettesszámú kémiroda. Híradó. (4, 7, 10, vas. fél 1, 5, fél 8, 10.) — OMNIA (Kölcsey,u. 2. T. 301—25): A halálos játék. Trükkfilmek. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6. 8, 10.) Első előadás félnegyárakkal. — OTTHON (Beniczkyutca 3. T. 367-96): Kettesszámú kémiroda. Pompeji pusztulása (4, háromn. 7, háromn. 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, háromn. 10.) — PALACE (Erzsébet-krt. 8. T. .165—2.1): Dr. Frankenstein. Vademberek, vadállatok. Illő, a világ legszebb városa. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson mindennap félbetyárak. — PATRIA (Népszínház u. 13. T. 456—73): Mi lesz holnap? Kettesszámú kémiroda. (4, 7, 10, vas. fél 2. negyed 5, 7, 9,10.) Vasárnap d. e. 10 és fél 12. Burleszk-matiné. — RADN’S (Nagymezőn. 22—24. T. 221-98, 292-50): A hercegnő házassága. Híradó. (4, 6, 8, 10, vas. és finn. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadás mindennap félhelyárakkal. — ROYAL APOLLO (Erzsébet-krt. 45. T. 429—46, 419-02)• Asszonyok bálványa. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — SAVOY (Üllői-út. 2. T. 46-0-4’'): Mi lesz holnap? Kettesszámú kémiroda. (Fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, 9410.) Vasárnap d. e. 10 és fél 12. Burleszk-matiné. — SIMPLON (Horthy Miklós-út 62. T. 69-1-89): Lázadók. Windsori víg nők. (3, fél 7, 10, vas. 1, 4, 7, 10.) — STUDIO (Akácfa-u. 4. T. 40-8 40): Szeretek egy asszonyt. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. 2, 4, 6, 8, 10.) Első előadáson mindennap félhelyárak. — TIVOLI (Nagymező-u. 8. T. 230—49): Mi lesz holnap! Pompeji pusztulása. Híradó. (Folyt, fél 4, fél 7, fél 10, vas. fél 2, negyed 5, 7, fél 10.) — URÁNIA (Rákóczi út 21. T. 460—45, 460—46): Farsangi szerelem. Miki és a kenguru. Híradó. (Fél 4, fél 6, háromn. 8, háromn. 10, vas. fél 2, fél 4, fél 6, háromn. 8, háromn. 10.1 Első előadások félhelyárakkal. — WINKLER (Hungária út 61. T. 92-0-12): Légy jó mindhalálig! Kettesszámú kémiroda. (5, háromn. S. 9, vasár- és ünnepnap fél 2. fél 5. fél S. 9.) — ZUGLÓI (Angol-u. 26. T. 96-3-09): Okos mama. Nagytakarítás. (914. 01,1. 14mn. vas. fél 2, 544, 7. fél 10.) — PESTKÖRNYÉKI MOZIK. Kispest: FLÓRA (Üllői-út 116. T. 467—02): Mi lesz holnap? Csókra születtem. Húzd rá, cigány! Híradó. (6, 9, vásár- és ünn. fél 2, 4, fél 7 és 9). — STEFÁNIA (Üllői-út 154. T. 468—10): Az okos mama. Helyet az ifjúságnak. Híradó. (6, 9.) — Pestszenterzsébet. INTIM (Erdő u. 29. T. 478—27): Vihar a sárga tengeren. A titkárnő. (Fél 5, fél 8, fél 10.) — PFLUM (Kossuth L.-u. 51. T 47-5-34): Café Moszkva. Eladó kísérlet. Vasárnaptól: A vágy. Cirkusz hősei. (Fél 5, fél 8, negyed 10.) Moszkva. Eladó kísértet. (Fél 5, fél 8. Hl'). — URANIA (Kossuth L.-u. 27): Vihar Afrika felett. Szüzek tánca. Szombattól: Shanghai. Monte Christo grófnőjé. (Fél 5. fél 7. 5410.) — Pestújhely: SZÉCHENYI (Gr. Hadik .Tános-u. 11. K 1. munkában. Rasputin. (Fél 7. negyed 10.) Színház Házi főpróba: „Könnyű a férfiaknak“ A fiatal Barabás Pál első színpadi munkája ez a vígjáték, amely 3 felvonásból és öt képből áll. Voltaképpen: a nemek harca körül folyik a játék. Adva van egy fiatal házaspár, Ágay Irén és Delly Ferenc s hol az asszony, hol a férj győz e kedves háborúságban. A vígjáték elején a nő van felül: ő egyedül keres, a férjnek huzamosabb idő óta nincs állása és ő látja el a háztartási teendőket. Az asszonyka hivatalba jár ,és szemet vet rá ott a hivatali főnöke, Kertész Dezső. Ostrom alá fogja és már-már úgy látszik, hogy az ostrom eredménnyel jár: „Nem a férfihez megyek randevúra, — mondja a nő, — hanem a főnökhöz! ..." A főnökhöz, akitől a fizetésemelés és az előmenetel függ. De elmulasztják egymást a légyotton és a fiatal főnök a lakásán keresi fel az asszonykát, akiről azt tudja, hogy leány és — a bátyjával lakik együtt. És megismerkedik a férjjel. Ebből, persze, válóper lesz, ami annál kellemetlenebb, mert a férj állást kap és éppen a felesége lesz a hivatali főnöke. Rengeteg bonyodalom és mulatság lesz ebből. Közben a férj nagy hasznot hajt a vállalatnak és most ő lesz a főnök. Persze, most ő kellemetlenkedik az aszszonykának, akit „visszaüldöz“ a háztartásba, a konyhába, a tűzhely mellé. És mint boldog házasok élnek tovább, ha meg nem halnak... Ez a mese. Ezt játszották vidáman a mai főpróbán. Az említett főszereplők mellett nagyon tetszettek: Rátkai Márton, mint vezérigazgató és Pethies Ferenc, mint a vezér hivatalszolgája, aki gyerekkora óta együtt nőtt fel „az öreggel“ s egy sereg mulatságos helyzet adódik ebből a viszonyból. Aranyos: Szaplonczay Éva, aki egy öreg hivatalnok-férj fiatal, féltékeny feleségét játssza, nagyon jó szerephez jutott Lendvay Márta, Boros Géza, Ihász Lajos, Fónay Márta és Fehér Lili is. Az Andrássy úti Színház bemutató előadása szombaton este lesz. (f. j.) Az esernyős király és társai A jövő héten nyíló Nemzetközi Vásár alkalmából a Belvárosi Színház változatos műsort állít össze. Feleleveníti idei nagy sikereit és reprizt rendez a „Vallomás“-ból is, Bulla Elmával a női főszerepben. E szerint május 10-ikétől felváltva játsza a „Vallomás“-t, az „Esernyős király“-t, az „Úrilány“-t, a „Szent Johanná“-t és a „Mindennek ára van“ című vígjátékot. A vidéki közönségnek tehát alkalom adódik, hogy a színház minden ezidei és tavalyi nagy produkcióját megismerhesse. A fiatalok kegyelete A Vígszínház negyvenéves jubileuma alkalmából kegyeletes ünnepet rendeznek a színház fiataljai. Sorra megkoszorúzzák elhúnyt, híres kollégáik sírját. A jövő hét elején lesz a jubileum temetői ünnepe, amelyen Varsányi Irén sírját Muráti Lili koszorúzza meg, Nikó Lina sírját Gombaszögi Ella, Harmath Hedvigét Szombathelyi Blanka, Deli, Emmáét Tolnoy Klári, Hegedűs Gyula máriabesnyői sírjára Ajtay Andor tesz koszorút kollegái nevében, Fenyvessy Emil sírjára Ráday Imre, Szatmáry Árpádéra Mály Gerő, Szerémy Zoltán sírjára Justh Gyula. De felvirágozzák a többi sírokat is: Haraszty Vilma, Tanay Frigyes, Balassa Jenő, Dayka Balázs, Tapolczay Dezső, Kazaliczky Antal és a többiek is virágot és egy-egy kegyeletes emlékbeszédet kapnak; az elhunyt direktorok: gróf Keglevich István, Faludy Gábor és Wiszter Ernő sírját Jób Dániel és Roboz Imre virágozzák fel. Az Operaház szezonvége és a júniusi hetek Június 6-ikán véget ér az Operaház ezidei szezonja és június 7-ikén kezdődnek a júniusi hetek előadásai. A hátralévő idő alatt Németh Mária, Pataky Kálmán, Helge Roswaenge, Svéd Sándor, Huszka Rózsi, Gina Cigna és Eywind hahóim lesznek az Operaház vendégei; lesz olcsó Mozart-ciklus, népszerű sorozat és Wagner-ciklus; a júniusi hetek előadásának pedig ez a műsora. Június 7, vasárnap: Liszt: Mrlszto-keringő, balettújdonság. Pierette fátyla (felújítás). A háromszögletű kalap. Június 8. hétfő: Téli rege (felújítás). Június 9, kedd: Az álarcosbál. Németh Mária, Roswaenge Helge és Svéd Sándor fellépésével. Június 10, szerda: Kamarazeneest a belügyi Vigadóban. Június 11, csütörtök: Tatán: A szentfáklya, Siegfried I. felvonás. Június 12, péntek: Filharmóniai hangverseny. Június 13, szombat: Tosca, Gina Cigna, Roswaenge Helge és Svéd Sándor fellépésével. Június 14, vasárnap: Gyöngyös bokréta a Városi Színházban. Június 16, hétfő: Carmen, Kleiber Erik vezényletével, Roswaenge Helge fellépésével. Június 16, kedd: Don Carlos. Gina Cigna és Eywind hahóim fellépésével. Június 18-án, csütörtökön: Otello. Eywind hahóim fellépésével. Június 21-én, vasárnap, Tatán: Fidelio. 1930 MÁJUS immmmmmma Nizsinszki Kyra Egészen szokatlan várakozás előzte meg Nizsinszki Kyra táncestjét. A legnagyobb táncművésznek, a tragikus életű Nizsinszki Vaclávnak leánya, a magyar színművészet nagyasszonyának unokája bemutatkozó fellépője alkalmával úgy megtöltötte a Zeneakadémia nagytermét, hogy a legszigorúbb detektív- és rendőrkontroll sem tudta a falak mentén dupla, sorban tolongó „pótállóhelyes“ nézőket eltávolítani. A fiatal művésznő megjelenése is egészen rendkívüli. Klasszikusan szép, választékosan nemes, orosz fekete feje, messzire világító égő szeme, lélekkel, művészettel szaturált fej- és kézmozdulatai tánc nélkül is mindent ki tudnak fejezni. Tánca pedig csupa tehetség, csupa fantázia. Pompás technikája és ötletes koreográfiái szembetűnő eredeti ötletességről is tanúskodnak. De sokszor, úgylátszik, mintha valami ideális lelkesedéssel akarná idézni apja művészetét. Kétségtelen, hogy Nizsinszki Kyra karrierje az öröklött nimbusza név nélkül is biztosítva volna. Igen érdekes műsora és művészi kosztümjei is hozzájárultak rendkívüli sikeréhez. A zongorakíséretet remekül látta el dr. Herz Ottó. A táncesten a kormányzó és családja is megjelent. (dr. k. m.) A Budai Színkör idei szezonja Sebestyén Mihály, a Budai Színkör új művészeti igazgatója megkezdte a szerződtetéseket az évad első bemutatójára. Ez az újdonság, mint megírtuk, Szilágyi László és Budai Dénes Csárdás című operettje. Az új direktor Honthy Hannát szerződtette az operett primadonna-szerepére és Fejes Terit a szubrett-szerepre. A bemutatót június közepére tervezik. Sebestyén Mihály öt év óta a miskolci Nemzeti Színház igazgatója és a vidék egyik legjobb színházát vezeti. Sokáig volt budapesti színész, mint a Magyar Színház művésze, igen jó nevet vívott ki magának és megszerezte az alapját annak, hogy a vidéki, ez esetben a nyári budai színészetet össze tudja egyeztetni a fővárosi igényekkel. Mint bátyjának, a kitűnő Sebestyén Gézának, egyik legmeghittebb dolgozótársa is, teljes jártasságot nyert a nyári, budai színészet művészi vezetésére. , Chaplin, Rockefeller, Greta Garba, Ford — mind eltörpülnek az ARIZONA nagy májusi műsora mellett, melyről többet fog beszélni Budapest, mint az olasz —abesszin viszályról. A tavaszi frisseségű attrakciók nyári forró sikerhangulatot varázsolnak a népszerű mulató parkettjére, melynek nagyszerű számait még ősszel sem fogja elfelejteni a publikum. Művészet, ötlet, erotika, hangulat, vidámság, nóta, móka: — ez az ARIZONA májusa!