8 Órai Ujság, 1936. szeptember (22. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-25 / 219. szám

ISSS SZEPTEMBretf « ÓfaluisiG Antibolsevista ifjúsági világkongresszus Budapesten A Turul Szövetség kiáltványa és tervei — A L­árai Újság tudósítása —­A Turul Szövetség legutóbbi főve­­zéri táborán érdekes és fontos kér­déssel foglalkozott. A vidéki szerve­zetek kérésének és memorandumai­nak h­elyt adva, napirendre tűzte a spanyolországi eseményeket és ezzel kapcsolatban a bolsevista veszede­lem kérdését. Az országos fővezéri táboron, me­lyen jelen voltak a száznégy vidéki szervezet kiküldöttei­ is, lelkes han­gulatban megfogalmaztak egy ki­áltványt, melyben felszólítják nem­csak a magyar ifjúságot, hanem az egész világ ifjúságát antibolsevista blokk megalakítására és a kommu­nizmus elleni küzdelemre. Elhatá­rozta a fővezéri tábor, hogy kor­mányintézkedéseket kér a Magyar­­országon is jelentkező kommunista megmozdulások ellen és felvetette a nemzetközi ifjúsági antibolsevista blokk megalakításának a kérdését. A fővezéri táboron elhangzottakkal kapcsolatban érdeklődtünk a Turul Szövetségnél a kiáltványban foglalt tervek részletei iránt és a következő információt kaptuk: — A spanyolországi esményekkel kapcsolatban vidéki szervezeteink nap-nap után táviratilag tiltakoztak a fővezérségnél a spanyol kommunis­ták és anarchisták borzalmai ellen és egyik küldöttség a másik után je­lent meg­ a pesti központban, hogy kifejezésre juttassa a helyi szervezet felfogását, mely elítéli a spanyol­­országi bolsevista kegyetlenkedése­ket. Ez adott impulzust arra, hogy a fővezéri táboron kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozzunk és szembe­helyezkedjünk a bolsevista­ fronttal.­­ A fővárosi táboron a vidéki ki­küldöttek megemlítették, hogy a magyarországi kommunista szervez­kedés az utóbbi hetekben a spanyol események hatása alatt Budapest és környékéről kiterjedt a vidékre is. A kiáltvány tulajdonképpen hármas célt szolgál. Elsősorban szeretnénk kiépíteni egy antibolsevista ifjúsági világszer­vezetet. Egyesületünk külképviselete ugyan­is állandó összeköttetést tart fenn a többi nemzetek diákegyesületeivel is s így kiáltványunkat ezen az úton juttatjuk el a külföldi diákegyesüle­tekhez. Elsősorban a német, osztrák, olasz, bolgár és az északi nemzetek ifjúsági egyesületeire gondolunk, de minden valószínűség szerint a nem­zetközi front kialakításában élénk részt fog venni a francia diákszö­vetség is, amely teljesen naciona­lista összetételű. — Már a legközelebbi napokban megkapják ezek a külföldi diák­­egyesületek a Turul Szövetség kiált­ványát és azt a meghívót, amellyel Budapestre invitáljuk a világ ifjúsági egyesületeinek a veze­tőit, hogy részt vegyenek az ősz folyamán Budapesten tervezett ifjúsági antibolsevista világkon­gresszuson. Erre vonatkozólag már minden előkészület megtör­tént és a kongresszust karácsony előtt feltétlenül megtartjuk. A kongresszuson számításunk szerint majdnem kivétel­ nélkül az összes európai nemzetek képviseltetni fog­ják magukat, sőt valószínű az, hogy a tengerentúli országok diákegyesü­letei is elküldik reprezentánsukat. A kongresszus egyetlen programpontja a bolsevista veszedelem megvitatása és az antibolsevista ifjúsági világ­­szervezet kialakítása lesz. Ezen a kongresszuson fogjuk megvitatni azokat a gyakorlati utakat és elvi álláspontokat, melyeket az antibol­sevista ifjúsági világszervezet a jö­vőben követni fog. — Ez a kongresszus lesz tulajdon­képpen az első lépés az ifjúsági anti­bolsevista front kialakulásához. — A kiáltvány második része a magyarországi antibolsevista propa­gandának a programját tárgyalja. A Turul Szövetség a jövőben, a pro­gram érdekében két-három bajtárs­­ból álló csoportokat alakít, akik gya­logszerrel járják be az országot és a kommunizmus ellen agitálnak. A csoportban olyan fiúkat alkalma­zunk, akik a szónoki képességeken kívül, zenei tudással is rendelkeznek és a falvakban zenével, szórakozta­tással gyűjtik össze az embereket és csak azután tartanak kommu­nistaellenes propagandabeszédeket. Ezek a csoportok eddig is járták az országot, de eddig csak szociális kérdésekkel foglalkoztak és adat­gyűjtésben vették ki a részüket. A magyar nép élelmezésére vonatkozó adataikat Johann Béla Génfben a Népszövetség előtt is publikálta.­­ A kiáltvány értelmében a Turul Szövetség most felhívást intéz az összes magyarországi keresztény egyesületekhez, egyházakhoz, gazda­­szövetségekhez és általában minden társadalmi egyesülethez, hogy dele­gáljanak maguk közül két-három tagot, akik az egyesületet képviselné abban az önálló, egyesületek fölött álló szervezetben, melynek egyetlen célja és hivatása az antibolsevista front kialakítása lesz. Ez az egyesü­letek fölött álló szövetkezés hasonló lenne a TESz-hez, de attól teljesen függetlenül alakulna és teljesen füg­getlenül működne. A bolsevizmus elleni küzdelmen kívül nagyban elő­segíti a felekezetek közötti ellenté­tek kiegyenlítését és egy keresztény magyar nacionalista világnézet ki­alakulását. — Ez az állandó egyesület nem­csak esztm­ei kérdésekkel foglalkozna, hanem szociális problémák megoldá­sát is sürgetné és amennyiben lehe­tőség nyílik rá, meg is valósítaná.­­ A Turul Szövetség memoran­dummal fordul a rádió igazgatósá­gához is és felkéri,­ hogy a jövőben hetenként háromszor, illesszen a rádió műsorába egy félórás elő­adást, melyen közéleti férfiak és po­litikusok a bolsevizmus veszedelmé­ről és terjeszkedéséről tartanak elő­adásokat.­­ A memorandum értelmében a Turul Szövetség kormán­yintézkedé­­seket is kér és követeli a kormány­tól, hogy erélyes kézzel vessen véget a magyarországi kommunista akna­munkának. Éppen ezért október 6-án hatalmas méretű demonstratív tüntetést rendez, a fővárosban és a Turul­­vezérség a tömeg élén felvonul a miniszterelnökségre és me­morandumot nyújt át a kor­mánynak.­­ A tervek gyakorlati kiépítése érdekében már teljes ütemben dolgo­zik a Turul Szövetség vezetősége és­ már a napokban postára kerülnek a­ belföldi egyesületeknek és a külföldi diákszervezeteknek címzett kiáltvá­nyok. PÉNTEK 3.OI.BAH JSBKB kérdezi On joggal ^ fUJr mielőtt bármit tesz. palma kaucsuksarkot ajánljuk és rögtön megmondjuk főelő­­nyeit.A PALMA kau­­­csuksarok idegeit^ kíméli, egészségét védi és példátlan tartósságával kiadásait csökkenti Csak a PALMA védjegy jelent PALMA minőséget. GYÁRTJA A MAGYAR RUGGYANTAÁRUGYAR Tovább csúszik a Várhegy Elrendelték a Lovas­ út 26 és 27. számú házak sürgős le­bontását — Közel fél méterrel csúsztak a veszélyben levő környék házai — A 8 Órai Újság tudósítása — A tavaszi hónapokban ijesztő je­lenségek mutatkoztak a Várhegynek a Vérmező felé néző oldalán álló épületeken. A falakon hatalmas ré­sek keletkeztek, ablakok, ajtók nem záródtak, a kőpadlók süllyedtek és a lépcsők kövei összemorzsolódtak. Az elöljáróság a jelentések után nyom­ban vizsgálatot tartott és megálla­pította, hogy a Várhegy csúszik és ez okozza az épületeken mutat­kozó elváltozásokat. A Logodi-utca és a Lovas­út úttestén széles hasa­­dékok támadtak, a villany-, víz- és gázcsövek pedig eltörtek. Különösen veszélyes külsőt mutatott a Lovas­­út 26. és 27-es szám­ú ház, valamint az alatta fekvő Logodi-utca 63. sz. hatalmas bérpalota, amelyeknek a lakóit a hatóság kilakoltatta, mert attól lehetett félni, hogy ezek az épü­letek és tömegkatasztró­fát idéznek elő. A rendőrség ezzel egyidejűleg lezárta a környéket és a veszélyeztetett útvonalakon a közlekedést megtiltotta. A kilakolta­­tottak között volt Bornemissza Géza iparügyi miniszter is, akinek hat­szobás lakását úgyszólván órák alatt kellett otthagyni. A hatóság intézkedésére néhány épületet megerősítettek és a Logodi­­utca, valamint az Attila­ utca között támfalat építettek, hogy ezeknek a segítségével az útvonal további csú­szását meggátolják. A főváros mű­egyetemi tanárokból álló szakértő­bizottságot kért fel, amely hosszas vizsgálódás után megállapította, hogy a Várhegynek ez az oldala mozgásban van. Sürgősnek látszott egy régi Attila­ utcai­­bérház lebon­tása, majd ezt követte az úttest alatt talajvíz-szivárgók létesítése, mert az volt a vélemény, hogy vég­eredményben nagy erővel feltörő ta­lajvíz okozza a Várhegy csúszását. Mindezek a biztonsági intézkedé­sek nem gá­tolták meg a Vár­hegy csúszását, amely még ma is tart. Az elmúlt héten Lamoll­ Károly al­polgármester vezetésével újabb szak­értő bizottság tartott helyszíni szem­lét, amelyen résztvett Király Kál­mán és H­ossala Sándor műszaki ta­nácsnokok, A­ngyay-H­uber Pál, a Közmunkatanács alelnöke, valamint Hültl, Sándy és Jáky műegyetemi tanárok. Király Kálmán tanácsnok ma tett jelentést a polgárm­esternek a vizsgálóbizottság véleményéről, amelynek alapján az I. kerületi elől- Hotel Patti des Etrangers Can Boltin Minden modern kényelem. PlOT|§ 81 jr 911N­ Kitűnő konyha, mérsékelt érek. UUN­ (ILKIJU

Next