8 Órai Ujság, 1936. december (22. évfolyam, 275-298. szám)

1936-12-29 / 296. szám

íns DECEMBER 29 Ji/MOZIÉSFILMM Karácsonyi filmbemutatók Az ünnep hetének filmesem­ényei sorá­ban­ elsőnek a váci utcai intim kis mozi helyén felépült új, nagy Corso-filmszínház megnyitása ikez említést. Az érdemes múltú, de ki­csiny, mindössze 300 nézőt befogadó mozi h helyét elegáns és ízléses berendezésű im­pozáns filmpalota foglalta el, amelynek nézőterén most 800 néző fér el. Az első esték közönségét mindjárt belépéskor kel­lemesen lepte meg a köralakú, kényelmes előcsarnok, de époly elragadtatást keltett a faburkolatos, gyönyörű nézőtér, ame­lyet, hatalmas méretei mellett is ottho­nossá tesz stílusának nyugodt előkelő­­sége. Nagy tetszés és elismerés honorálta a széksorok minden kívánalomnak meg­felelő tágas ülőhelyeit s a ragyogó vilá­gítási és modern technikai berendezése­ket. Cassiglione igazgató meg lehet elé­gedve, a,, közönségre kitűnő benyomást gyakorolt az új Corso. A színházává tó film címe: Évforduló, írója Vitéz Miklós, biztos kezű rendezője a sok sikert látott Iraál Béla. A film hőse egy fiatal orvos, akiben egy borzal­mas kaland okozta trauma öntudathasa­dást idéz elő és azzal a kockázatos mód­­szerrel nyeri vissza memóriájának épsé­gét, hogy a sötét és rejtélyes kalandot elejétől végig újból lejátsszák előtte, mint egy feledésbe merült lemezt. A téma nem a kitaposott utakon jár, ezt érde­méül emeljük ki. Az orvos Páger Antal, aki bizonyára helyes színészi ösztönnel a patológikus részek ábrázolásában kereste feladatának lényegét. A hősnő új név ezen a téren: Gordon Zita. Nem szép, több­ érdekes. Azzal hat, hogy szándéko­san keltil minden kézenfekvő hatást. Szenvedély-, izgalom- és indulatkitűzései­­ben is végig halk marad, de fojtott hang­jában, mint hamu alatt a parázs, érezni a dráma izzását. Ismétlem, nem a holly­woodi fi­rfmagyarok típusa, de érdekes flő, érdekes színésznő. Rajnay, Ráday, Toronyi a megszokott jók. * Részben magyar sikernek könyvelhet­jük el a Radius karácsonyi újdonságát is, az Érettségi­ t, amely Fodor László nagyhírű vígjátéká­nak a 20th Century Fox amerikai stú­dióiban készült filmváltozata. A vígjáték ,a Vígszínház és a Pesti Színház színpa­dairól indult el a világsiker felé s a si­ker hű marad hozzá a film vásznán is, mert, egész sereg vonzóerővel­ gyarapítja a­ sok jubiláns előadást megért darab ér­tékeit Elsősorban a női főszerepre olyan színésznőt adott Simone Simon szemé­lyében, akinek kedvéért egymagában is érdemes volt filmre vinni a magyar víg­játékot. A kedves francia színésznő, aki­nek filmkarrierje a budapesti Hunniából indult el, a sikerek útján végül Holly- Woodban kötött ki, ahol a magyar író da­rabjában végérvényesen megszerezte pri­­m­adonna-rangjához az exeQuatus­t. Az érettségi előtt álló diáklányt játssza, aki a tudós tanárban találta meg ideálját s a bimbózó, szerelmét rejtegető, ártatlan tekintetű, rajongó, gyermek, szinte a sze­münk előtt alakul­­t és színesedik sze­relmének tudatára ébredt nővé, hogy a boldogság rövid órái után lemondásba temesse szívének elő nagy érzését. Si­mone Sipion ezt az­­ egyéniségéhez any­­nyira illő leányalakot olyan tökéletes művészettel ábrázolja a fejlődő, kibon­takozó és csöndesen lemondó szerelem hullámvonalain," hogy a legkritikusabb nézőt is lefegyver*­. Egy-egy nézése, vagy elhalkuló szava felejthetetlenül vé­sődik az emlékezetbe. Mesteri alakítása után a nagy sztárokat megillető érdeklő­déssel várhatjuk Simone Simon új szere­,­pekben való jelentkezéseit. Ruth Chattel­ton mélységesen megható és gyengéd, öregedő tanárnője és a kitűnő Herbert Marshall rokonszenves alakítása mellett Irving Cummings színes és gazdag ren­dezését kell még megemlítenünk, mint az elért nagy siker legfőbb tényezői­. * Laurel és Hardy „Drága rokonaink" c. bohózatáról (Metró) és az új Tar­an-film­­ről (Qmmia, City) holnapi számunkban adunk ismertetést. Dian Lil. S-P’O­R-T Karácsonyi sik­ereik a külföldi túrákon Szokatlan gólarányban győztek a csapatok Amíg Budapesten a három ünnep­napon jóformán ,semmi cs s­portese­mé­ny nem zajlott le, ugyanakkor kitűnő fut­ball­együtteseink sikert "si­­kerre halmoztak. Máltában a Hungária és a bécsi Rapid az ottani Army XI. és a Navy XI. ellen játszott körmérkő­zést, melynek során a Hungária erő­teljes játék után 5:0 arányban nagy fölénnyel győzött az Army XI. ellen. Ez a csapat a Rapiddal szemben 2:2 arányú eldöntetlent tudott elérni­ A második mérkőzésen a Rapid csak 4:2 arányban volt képes győzni ugyanaz ellen a Navy XI. ellen, ame­lyet a Hungária 11:1 arányban vert le. A máltai mérkőzések nemcsak azt bizonyították be, hogy a magyar csa­pat mennyivel különb a helyi együt­teseknél, hanem még azt­­is, hogy pillanatnyi kondíciója messze túl­szárnyalja nagynevű osztrák ellen­feléét is. Franciaországban Nevers külvá­rosában karácsony első napján bo­nyolították le a Budai 11 első túra­­mérköz­ését. A magyar csapat ellen­fele az AS Vauselles volt, amelyet 7:4 (5:1) arányban sikerült is le­győznie. Az együttes szépen játszott és a gólok közül hármat Rökk lőtt, ketttő Szu­hay és egyet-egyet Szenczi meg Keresztes lőttek. Vasárnap a budai csapat Tours­­ban játszott az ASPO Tours ellen, amelyet szédületes iramban, 13:0 arányban győztek le. A csapat legki­tűnőbb embere Szuhay volt, aki egy­maga­s gólt lőtt. Rajta kívül Rökk négyet, Sztancsik, Keresztes és Ko­vács I. egy-egy „dugót" gurítottak az ellenfél hálójába. A Bocskai is remekelt az ünnepek alatt. Pénteken 8:0 arányban győzött Dinem futballcsapata ellen­ Vasárnap Mrestben 8:1 (5:1) arányú győzelmet ért el a kitűnő magyar csapat. Az együttes tagjai közül Teleki, Finta, Drerecs és Orosz tűntek ki. A Bocskai január elsején Luxem­burgban a Spóra ellen játszik pálya­avató mérkőzést­. Innen visszatérnek ismét Franciaországba,­­ahol január harmadikén Longy-ban mérkőznek.­ Az Ifjpest csapata pénteken Algír­ban fölényes játékkal 8:0 (4:0), arány­ban győzte le a Gallia sportklub jóké­pességű együttesét. A gólok közül négyet Kállay, kettőt Kocsis és egyet­­egyet Pusztai­ és Zsengellér rúgtak. I Marha, Szabatos, válogató-mérkőzést vívnak a badeni kiküldetésért Az elmúlt napokban zajlott le Magyarország-Világválogatott asz­tali tenniszmérkőzés, amelyet a ma­gyar csapat fölényesen 11:3 arányban meg is nyert. A csapat tagjai közül Bellák tegnap hazaérkezett, Barna és Szabolcs pedig ma este szintén be­futnak Budapestre. Alkalmunk volt Bellákkal, a kiváló asztali tenniszező­­vel beszélgetni, aki az alábbiakat mondotta el: — Angliai túránk az ünneplések so­rozata­ volt. Sok milliós példányú világ­lapok hasábokat írtak rólunk és alig múlt el nap, hogy valamelyikben fény­képeink meg ne jelentek volna. Szerep­lésünkkel elégedettek vagyunk. Mind­hárman olyan formát mutaltunk, ami­lyent még magunk, sem reméltünk­ A 8 Órai Újság megírta, hog­y az Asztali Tennisz Szövetség a három­ kiváló magyar játékost minden elő­zetes válogatóverseny nélkül akarja elindítani a badeni viág­bajnoksá­­gon. Ez az elhatározás nem találko­zott egyes versenyzők tetszésével és ennek hatása alatt úgy határoztak, hogy a DSC január 6—10-ig­ lezajló versenyén az osztrák Vindobona csa­pata helyett Barnát, Szabadost és Bellákat indítják ki. Ez kettős célt is szolgál­ Mint attrakció is nagyobb lesz, a három világhíres asztali­tenniszező indu­lása, azonkívül — tekintve a küzde­lem válogató jellegét — még az is eldől, hogy akad-e­­jobb játékos en­nél a háromnál. Véleményünk szerint az elméleti ranglista élén­­vitán kívül Barna áll. Mögötte sorrendben Sós, Bellák, Lo­vászi­, Szabados, Házi, Földi, Kelen, Boros és Sárosi következnek. Tény az, hogy­ a férfi csapa­t elin­dul Badenba. Abban az esetben, ám az OTT megadja a kért támogatást, akkor nyolcan vesznek részt a küz­delmekben, ha nem, akkor a szövet-­­ség saját költségén öt játékost küld ki. Ezenkívül a Duna Sport Club saját két versenyzőjének kijutását segíti elő. A hölgyek formája igen gyenge és a pillanatnyi hangulat olyan, hogy ennek következtében hölgycsapatot ki sem küld a szövet­ség. Kanada bajnokcsapatát látja vendégül a BKE A BKE karácsonyra tervezett jég­­ünnepélye, a főrendezőnek, Szalay Sándornak gyásza következtében, ja­nuár 3-ára maradt el. Az érdekes ün­nepség­ „Karácsony a Bugacon“ cí­met viseli. A Vajdahunyadi vár alatt levő műjég ez alkalommal tényleg üdvözölheti Bugacot is pompás pá­lyáján, ahol a híres számadó gulyás eredeti felszerelésével jelenik meg. Az ünnep előkészületei már javá­ban folynak és így ennek következté­ben a január 2-ára és 3-ára kiírt or­szágos műkorcsolyázó versenyt ja­nuár 5-ére és 6-ára halasztották. A BKE elkövetkező legnagyobb eseménye a január 10-én lebonyo­lítandó nagy jéghokki mérkőzés lesz, amely alkalomból a­ mű­jég Kanada világhíres bajnokcsapatát, a Dyna­­mitlers-t látja vendégül.­­ Megható ünnepséget rendeztek ka­rácsony első napján a Magyar Lapter­jesztők Sportklubjában, ahol a klub tag­jai között, szétosztották gróf Andrássy Mihály elnök értékes aj­ádékoloningjait. KEDD 13. OLDA­1 I­ÓSPORT Legendás szenzáció és egy másik fogadási manőver ■ : A­arác­sony első napján rettenetesen csúnya idő tette próbára az ügető láto­gatóinak türelmét, kitartását és egészsé­gét. De némi regressziósként ott a hely­színen kapott egy szegény vésztőknek tet­szetősen hangzó legendát a közönség. A legenda szerint, mely utat talált a saj­tóba is, fifikus játékosoknak egy elmés trükkel sikerült felrobbantani a bukmékerek bankját. A ■ csakugyan nem mindennapi lele­ménnyel kitervezett fogadási manőver valóban megtörtént, de erős túlzás van abban, hogy ezres, sőt többezres téttel hat számjeggyel­ írt nyereséget hasítottak ki a Kecskemétről fel­ruccant túli-a­rgo­nauták az ő csaknem zseniális trükkjük­­kel a bukméker-kartel trezorjaiból. Budapestről Kecskemétre telepedett két versenylátogató szerzett egy helybeli va­gyonos iparostól alaptőkét a következő trükkhöz: A Kossuth Lajos­ utcai, az Andrássy*­est,Rákóczi­ úti f­ogadóirodákban 210 pen­gőt helyeztek el '­VTo-oddsszal helyre a pénte­ki­ nemzetközi versenyben Kristára és Honára halmozva. Künn a pályán pe­dig 600 pengőt raktak föl a mezőny má­sik három­ lovára kü­lön-külü­n h­elyre. Ezzel Hona és Krista helykvótáját termé­szetellenesen magasra nyomták föl ter­mészetesen s a bukmékerük valóban ki voltak téve annak, hogy a trükk­ révén, akár százszoros osztalékot, fizessenek ki a­ 210 pengős halmozott fogadásra. Itt azonban közbelépett a bukiknak az a bizonyos külön gondviselése. Egy verzátus, de egyszersmind har­­­sányszavú sportszakember, — akit nem­ akadályozott meg­ az isten ítéletidő abban, hogy, a gyérforgalmú kasszák állását ta­nulmányozza,­— észrevette, hogy az első hely egyetlen helyfogadó pénztáránál csak a három autszeideren fekszik ko­moly pénz­helyre, a két favorit pedig teljesen­­ van hanyagolva. Sürgősen elhelyezett hát rájuk pár té­tet, és ezzel a csatakiáltással csődítette oda barátait: * ~ Ilyen még nem volt, gyerekek! Kész Amerika! Ilona és Krista tízszeresen áll helyre. A start pillanatáig hátralévő két perc alatt a helyzetet nyomban átlátó straté­gák persze fogadni kezdték a helyre tel­jesen elhanyagolt két lovat, amelyek a szemfüles felfedező altruista „haveri­­érzésé“-nek ellenére, még így is 10:33, illetve 10:37 pengőt fizettek helyre a­ szokásos tízre tíz, tízre tizenegy favo­rit hely kvóta helyett. A kecskeméti argonautáknak a trükk még így is több mint tizenkétszeres kvó­tát adott, ami igen szép „üzleti haszon", még ha a mindig a gazdagoknak pártját fogó véletlen el is gáncsolta az arany­ásók álmának tökéletes beteljesedését. Ez e legendáknak sorsa és annak a bi­zonyos naracshéjnak a szerepe... ’ * Karácsony másodnapjának is meg volt a maga szenzációja, amely azután elég viharos tüntetést, igazoltatásokat kavart és egyik szereplőjét a direkció el­tiltotta egy hónapra a hajtástól: Kovács Istvánt, aki a favorit Ballát visszatartotta, hogy a hosszú Kovács hajtotta Eriek IT. nyerhessen. Feltűnő volt, hogy míg a Hungária­­istálló Ériek II.-ja a ringben nem volt fogadva, a gépnél kvótája 38 volt, be­futója Bellával pedig pláne csak 102 volt, míg Erieh U. Csákánnyal 10:1008 pengőt adott. A fájóslábú Erieh U. 48 órával előbb a neki konvoniáló puha talajon 34.5-ös időt pancsolt, a tegna­pi kemény talajon pedig, mint táltos ért haza hét szekundás javu­lással 1 p 27.5 m­p-es időben. Mindezek a körülmények igazolják Ko­vács István megbüntetésének helyességét, de érthetővé teszik az igazgatóság által egy bejelentés alapján megindított vizs­gálat szükségességét is. Ebbe a vizsgálatba bele fogják vonni mindazokat, akiknek szerepü­k van Ennek­­. és Bulla körül legutóbb megismétlődő manőverekben. Természetesen Kovács 11.-t is, akit egyébként általában szinte Tabu módjára kezelnek. Takarékoskodni akkor kell leg­inkább, amikor az a tagnelimbb­

Next