8 Órai Ujság, 1937. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-01 / 1. szám

Péntek 2. oldal 1937. Január 1 A revíziós szakasz, mint élő jog . Most, amikor Románia a kisebbségi szerződésben vállalt kö­telezettségeit mind nyíltabban és embertelenebből szegi meg Ma­gyarország rovására, azokhoz a nagyhatalmakhoz kell el­sősorban apellálnunk, am­elyek Trianonban gondoskodni akartak arról, hogy szomszédaink túlzott területszerzésének bizonyos ellensúly teremtessék, az említett két kikötés révén.­­ Elsősorban nekik kötelességük tehát, hogy a megbillent egyen­súly helyreállíthassák és egyfelől hatékony gondoskodás történjék arról, hogy a kisebbségi szerződé­sek betartassanak, másfelől, hogy a népszövetségi pak­tum revíziós szakasza is élő joggá válhasson. Ha ezt nem tennék, a megkötött szerződések egyoldalú és önha­talmú megváltoztatását kellene ebben az eljárásukban a magyar közvéleménynek látnia. Csak ezen lépés után kell a Népszövetséghez fordulnunk és egy utolsó kísérle­tet tennünk arra, várjon a Nép­­szövetség tudatára ébred-e annak, hogy a béke fenntartásának egyik kardinális követelménye, hogy ne lehessenek Európában rab­szolgasorsban sínylődő és a többségek kénye-kedvének ki­szolgáltatott kisebbségek. — El kell tökélve lennünk, hogy ezt a harcot teljes erő­vel folytatjuk le és annak utolsó konzekvenciáit is levonjuk. Ennyivel tartozunk önmagunknak és tartozunk faj­­testvéreinknek. Igaztalanul támadtak a német cikkek Ezek után, de nem függetlenül az elcsatolt részeken élő magyar ki­sebbségek sorsától, a 8 Órai Újság munkatársa szóvá tette azokat a cikkeket, amelyek legutóbb több németországi lapban, köztük a Völ­­kischer Beobachterben megjelentek és amelyek fájdalmas meglepetés­sel érték a magyar közvéleményt, mert a revízió kérdésének olyan felfogásáról és kezeléséről tanús­kodtak, amelyek távolról sem fe­lelnek meg azoknak a várakozá­soknak, amelyeket, azt hisszük, jog­gal fűzhetünk a német birodalom­mal való őszinte és meleg barátsá­gunkhoz. A kérdés szemmel láthatóan mé­lyen érdekelte gróf Bethlen Istvánt és erre a következő kimerítő vá­laszt adta: — Felfogásom szerint különb­séget kell tennünk a német sajtó­ban legutóbb megjelent egyes cik­kek között. Nagyobb jelentőség­gel ezek közül az a cikk bír, ame­lyet Rosenberg, a német Nemzeti Szocialista Párt külügyi szakér­tője írt a Völkischer Beobachter­ben. A többi és más lapokban meg­jelent cikkek különös jelentőség­gel nem bírnak, hiszen az utolsó húsz év minden időszakában je­lentek meg hasonló cikkek anélkül, hogy ezek a német-magyar vi­szony alakulására különösebb ki­hatással lettek volna. — Rosenberg cikke ezeknél je­lentősebb, azért, mert ő a mai né­metországi politikai rendszerben előkelő szerepet tölt be. — A kérdés az, hogy a cikk tartalma fedi-e a német kormány hi­vatalos álláspontját. Érzésem az, hogy a kettő között különbség van. Mindenesetre kívánatos lett volna azonban, ha a magyar közvéle­mény erről a hivatalos álláspontról is megfelelő tájékoztatást nyert volna. Mert hiszen kétségtelen, hogy az említett cikk a magyar közvéleményben igen nagy visszatetszést, igen nagy reszenzust keltett. Miután ilyen hivatalos nyi­latkozat nem látott napvilágot, nem térhet ki a magyar közvélemény az elől, hogy azt bírálat tárgyává ne tegye­­ték, teljesíthetetlen pénzügyi kö­veteléseket szegezve mellének, ép úgy, mint Magyarország esetében. De amíg Németország területének, lakosságának csupán néhány szá­zalékát vesztette el, Magyarország területének 67,7 százalékát, lakos­ságának pedig 55,3 százalékát és ebben a világon élő magyarok egy­­harmad részét volt kénytelen ide­gen fennhatóság alá bocsájtani. Amiből következik, hogy amíg ka­tonai és pénzügyi té­ren egyfor­mán szenvedtünk, a területi meg­csonkítás terén sokkal nagyobb *­­ . Rosenberg vádját... Bethlen István rendszerint nyu­godt, csendes hangon beszél, ami­kor válaszol az újságíró kérdésére. Most, hogy a magyar igazság ér­vényesülését, a magyar revíziós tö­rekvéseket érte támadás, erősebb hangon folytatja nyilatkozatát és határozottabb gesztusokat használ, amikor vissza­utasítja a támadá­sokat. — Önmérsékletre int a revízió kérdésében Rosenberg úr minket, — folytatja Bethlen, — mintha hiányzott volna e tekintetben ré­szünkről eddig ez az önmérséklet. Ugyanakkor azonban, hogy a ja­vulás útjára térítsen bennünket, hangoztatja, hogy Németország nem hajlandó a megváltó apostol szerepét játszani a revízió terén, vagy magát túlzott követelések szekere elé fogatni.­­ Amiből viszont az a vád csendül ki, mintha Magyaror­szág Németországgal szemben e téren indokolatlan követelőd­­zésekkel lépett volna fel a múltban és visszaélne azzal a jóindulattal, amely a hivatalos német politika részéről Ma­gyarországgal szemben gyak­ran megnyilvánult. ...nem vállalhatjuk — A magyar közvélemény eze­ket a vádakat nem vállalhatja. — Mindenek­előtt megállapí­tom, hogy Magyarország és Né­metország a párisi békeszerződé­sekben ugyanazokat az igazságta­lanságokat szenvedte el, azzal a különbséggel, hogy Magyarországot sokkal na­gyobb mértékben érte az igaz­ságtalanság. — Németországot is lefegyverez­ Gyermekszilveszter a Vígszínházban FTolnap, utáv délután fél nég­y órakor Lakner Bácsi Gyermekszínháza vidám szilveszter a délutánt rendez a gyermekeknek. Lesz: 2 szín­darab, továbbá olyan kabaré, amelyen azt játsszák, amit a közönség kíván. Már csak néhány jegy kapható. volt az áldozat, amelyet Magyar­ország volt kénytelen hozni és hasonlíthatatlanul nagyobb ér­deke fűződik ahhoz is, hogy az idegen uralom alá került ki­sebbségek védelemben részesül­jenek, mint amilyen érdeke ez N­émetországnak. A „Schlepptau" — A katonai és pénzügyi iga alól való felszabadulás volt tehát Né­metország gyakorlati politikájának a főszempontja. Minden erejét ide is koncentrálta. Elismerem, sokáig türelemmel várt is, de nem lehet azt mondani, hogy ezen a téren végeredményben azzal a túlzott ön­mérséklettel járt volna el, amelyet Rosenberg úr most tőlünk követel. — Önhatalmúlag szüntették meg e téren a korlátozásokat, de nem vette ugyanakkor Ma­gyarországot „Schlepptau“-ba, ahogy ő magát kifejezte, mert hiszen Magyarország ma is az egyoldalú lefegyverzettség álla­potában sínylődik. Viszont Magyarország nem, lépett fel a­ német kormánynál azzal a­ túlzott követeléssel sem­, hogy ezt megtegye. Magyarország és az Anschluss . Ami már most a területi kérdéseket illeti, Németország azt is megkísérelte, hogy e téren eredményeket ér­jen el, amennyiben az osztrák Anschlusst erősza­kolta és kísérletet tett, hogy annak gazdasági téren való keresz­tülvitelét a többi hatalmakkal elismertesse. Mi ebben az eset­ben is a legnagyobb önmérsékletet tanúsítottuk, amennyiben, talán saját érdekeink ellenére, egy lépést sem tet­tünk ez ellen a kísérlet ellen, nem tettük meg mindazt, ami a legalkalmasabb lett volna, illetve a jövőben is alkalmas lehet még ennek a megakadályozására. És tűrtük, jóllehet kárunk volt be­lőle, hogy velünk szemben azzal a váddal léptek fel a nagyhatalmak és más országok, hogy Németország vontatókötelén járunk. — Nem emelhet tehát Stosenberg úr vádat ellenünk, hogy nem jár­tunk volna el a legnagyobb önmér­séklettel. De kérdem, nem tanúsítottuk-e a legna­gyobb önmérsékletet a magyar revíziós követelések terén is? Mit követel Magyarország? — Tudja-e Rosenberg úr egyálta­lában, hogy miből állanak a mi re­víziós követeléseink? A magyar kormány e téren soha kon­krét kö­veteléseket nem állított fel, csak igazságosabb rendezéset kí­vánt a béke érdekében. A Revíziós Liga pedig é® én is, amikor Londonban e kérdésben nyilatkoztam csak annyit mondot­tam, hogy visszaadassanak népszavazás nélkül a határainkon élő ma­gyarok és azok a nem magyar népek, amelyek Nagymagyar­­országhoz tartoztak, önrendel­kezési jogukat, amelyet Tria- SZILVESZTER ESTE héjfőn a Lipót-körút 13. ifj. RIGÓ JANCSI cigányzenekara muzsikál, KÜRTI LAJOS énekel Különtermek.

Next