8 Órai Ujság, 1937. március (23. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-03 / 50. szám

1937 március 3 250.000 pengő bevétel egy tenniszmérkőzésen Érdekes sport­eseményre készülnek Newyorkban, ahol a közeljövőben Per­ris öt mérkőzés keretében méri össze ere­jét Tilhernnel, az­­egykori világbajnok­kal. Peng az elmúlt hetekben több­­ször mérkőzött Vinessel, a harmadik tenniszkiválósággal és ezek az össze­csapások­ 175.000 dollár bevételt jelen­tettek a vállalkozónak. Az első mér­kőzés, amely a Madisort Square Gardén­iám zajlott le, 50.000 dollárt jövedel­mezett Szezonzáró síverseny a Kékesen Szombaton a Kékesf elűt még­ fél­­méternél vastagabb hótakaró borí­totta, de a vasárnap reggeli többórás eső foláztatta a terepet. A Beszkárt tartotta ott szezonzáró háziversenyét. A Kékesszálló elé tíz óra körül egymásután gördültek az autóbuszok, magánautók és valóság­gal ontották a sísport lelkes híveit. Megérkezett saját autóbuszán a Beszkárt. sportegyesülete is. Ragyogó napsütésben állt starthoz a másod- és harmadosztályú verseny­­mezőnye, a déli lesikló pálya legma­gasabb pontján. Cél a mintegy két kilométer távolságon fekvő transz­formátorház mellett volt. Eredmé­nyek : II. oszt. versenyben: 1. Király István 2 p. 36 mp. 2. Gidófalvi Zoltán 3 p. 46 mp. 3. Szilágyi­ András 3 p. 46.5 mp. III. oszt. versenyben: 1. Pintér József 5 p. 59 mp. 2. Lunavecz Iván 6 p. 58 mp. 3. Kebnek László 7 p. 22 mp. Amire az elsőosztálynak lefutására sor került, addigra köd ereszkedett a pályára, úgy hogy­ az északi lesikló meredekjén alig lehetett ötven mé­ternyire látni. Ennek ellenére is erős verseny zajlott le a jubileumi ser­legért, amelyet Hambalkó Géza nyert meg a nemzeti bajnok Kőváry Ká­­roly és dr. Zboray Gyula előtt. A Beszkárt összes idei síversenyének előkészítésén dr. Felbán Ferenc, a sí­­szakosztály kitűnő elnöke fáradozott. r­­—, SÍTÚRÁRA idehaza, már aligha van­ I kilátás az idén, de mi le­visszük a 8 Órai újság húsvéti­­___________I külön vonatán ■ Olasz«rsxsVg síparadicsomá*»a: az 1800—2000 ra. magasan fekvft ICL&VIEREbe ahol még most is kedvért* fiúdolh­at ennek a. sportnak, o I c s a a részvételi díjjal kü­lön­­vonaton ! Indulás: március 21-én. Jelentkezés, felvilágosítás: 8 Órai Újság Utazási Irodájában, VI., mun­­rásgy­­­ú­­­­tó, Telefon: 2-289-81 BUDAPEST RÁDIÓMŰSORA. KEDD, MÁRCIUS 2­ 4.10: Asszonyok tanácsadója. — 4.45: Pon­tos időjelzés, idő­járásjelentés, hirek. 5.00: „Szótlan­ k­ocsibajtársak.“ Nyiry László elő­adása. 5.25: Hanglemezek. —­0.35: „Ame­rika­ védel­mében." Takaró Erika előadása. 7.05: Dr­. Berzsenyi László és dr. Villax István kétzongorái] magyar nótákat játszanak. —­­p- 7.35: ,,A 'rekedtségről.“ Dr. Tóvölgyi Ele­mér előadása. — 8.10: Operettelőadás közve­títése a Szegedi Városi Színházból. „Nmori szerelme. “ Operett három felvonásban, 11 képben. Az I. felvonás után kb. 9.15: Hí­re­k. A­R­T, felvonás u­tán kb. 10.45: Hírek, időjárásjelen­tés. —­ Az előadás után ki­. 11.15: Cigányzene. 00.05: Hírek. BUDAPEST II.: 5.50: A föl­dm­­ívelés­ügyi minisztérium mező­gazdasági félórája. —­ 7.05: Francia nyelv­oktatás. — 8.10: „Budától Paksig a török nyomában.“ H. Pálffy Ilona dr. előadása. 1­8.40: A rádió szalonzenekara. 10.05: Hírek, ügető versen­y­eredm­­é­n­y­e­k. 10.25: Hang­lemezek. Oomuss&G S-P­ O-R­ T Eldöntetlenül végződött a Haladás—Budafok­­ mérkőzés Hétfőn volt a Haladás FC—Hiula­fok FC mérkőzés Szombathelyen, amelyet Gerő bíró vezetésével nagy­számú közönség előtt bonyolítottak le. A két csapat pompás iramú mér­kőzésben mérte össze erejét. Különö­sen a védelmek remekeltek és hibák legfeljebb a csatársorokban adód­tak. Az első félidőben a Budafok volt némi fölényben, a másodikban azonban a Haladás fokozta iramát s így az erők kiegyenlítődtek. A küzdelem a mutatott formának megfelelően döntetlenül végződött és bármelyik csapat megnyerhette vol­na a mérkőzést kis szerencsével. A 0:0-á­s végeredmény egy-egy pontot szerzett ugyan a két csapat­nak, de ez a pontszám­gyarapodás lényegében semmit sem változtatott a tabella pilanatnyi állásán. Ezek szerint az e heti teljes forduló után az alábbi sorrendben sorakoznak egymás mögé a Nemzeti Bajnokság csapatai. 1. Ferencváros 16 12 1 3 51:20 25 2. Hungária 15 11 1 3 53:18 23 3. Phöbus 16 11 1 5 33:20 22 4. Újpest 16 10 1 5 50:27 21 5. Nemzeti 16 9 3 4 34:28 21 6. Bocskai 15 9 2 4 36:21 20 7. Szeged 15 7 6 2 26:18 20 8. Elektromos 15 6 3 6 30:30 15 9. Haladás 16 6 3 7 25:40 15 10. Kispest 10 6 2 8 44:48 14 11. Budafok 16 5 4 7 31:50 14 12. Budai „11" 16 4 4 8 26:41 12 13. III. ker. FC 16 2 2 12 9:50 6 14. Soroksár* 26 1­­2 24 14:51 2 * Megszűnt -'///////////#­ Szekrényessyék negyedik helyeslést értek el Con Tegnap délután kezdődött London­ban a hölgy- és párosmű­korcsolyázó világbajnoki verseny. Az Empress Sta­dionban a mérkőzés kezdetén a hölgy egyéni világbajnoki versenyek kötelező gyakorlatait futották le, amelynek so­rán az első helyet az angol Colledge, a másodikat honfitársa, Tantor és a har­madik helyezést pedig Viviaime Unitén érte el. A páros műkorcsolyázó világbajnoki címet a német Herbert­ Bayer együt­tes nyerte el 80,1 ponttal. Mögötte az osztrák /hí­nsin-t­est­vérek végeztek 75,5 ponttal, harmadik az angol C////-házas­pár 73.5, negyedik a Szekrényessy­­testvérpár 71.9 ponttal. ■V/W///JML Zofy&tmu'S vasár*top után csötodu vasácM^a U&z a fut&atUiak Már javában zajlik a bajnoki sze­­zon. Az Újpest és a Phöbus vasár­napi veresége kissé széjjeltolta az egy-egy pontszámmal egymás mögött szorongó vezetőcsapatokat. Az el­múlt vasárnap futballeseményeitől mindenki meglepetést várt és az be is következett. Az Újpest nagyobb helyzeti, előnnyel és a papírforma biztatásával indult a Hungária ellen. Játéka nem is volt rosszabb, mint el­lenfeléé, de a szerencse elpártolt tőle. Debrecenben pedig a Bocskai győzte le a Ferencvárost verő Phöbust, amely akkor még a tabella második helyezettje volt. A lehetőségek vasárnapjával szem­ben ezen a héten a szürke vasárnap következik. A nagy csapatok outsider együttesekkel kerülnek szembe. A Ferencváros az Elektromossal, a Hungária a III. ker. FC-vel és az Újpest a Budafokkal találkozik. Ko­moly harcot egyik összecsapás sem ígér, v­iszont annál érdekesebb küzdelem várható a középcsapatok között. A Szeged FC saját otthonában találko­zik a Nemzetivel, a Budai 11, a meg­lepetések csapata pedig a Hungária­­úti pályán a Bocskai ellenfele. Az előbbi összecsapás egyenlő erők ta­lálkozója lesz, az utóbbi pedig az újabban ragyogóan fölfelé ívelő Bocskai párharca a meglepetések együttesével. Nem lesz nehéz ellen­fele a Phöbusnak a szombathelyi Ha­ladás, amely az utóbbi időben muta­tott ugyan némi föllendülést, de lé­nyegében mégis sokkal alatta áll a kitűnő villamossági csapatnak. Ezen a vasárnap, a Soroksár feloszlása kö­vetkeztében a Kispest marad partner nélkül. Meglepetések nem várhatók, a jövő vasárnapi forduló a papírforma fel­tétlen diadalát hozza. Rémhírek Vince sérüléséről Az Újpest vasárnapi vereségének egyik fontos tényezője volt Vince gyenge játéka. Ezzel kapcsolatban olyan hí­rek terjedtek el, hogy a kitűnő játékos sérülése, gyógyíthatatlan, vagy legalább is olyan, hogy Vince többet soha nem lehet régi remek formájában. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük l­angfehler Ferencet, Újpest Futballigaz­­gatóját, aki elmondotta, hogy Vince ál­­lampota kétségtelenül kielégítő. Ma megy orvosi vizsgálatra, amely majd meg­állapítja, hogy mennyi ideig kell pi­hennie, illetve kezelés alatt maradnia. Az eddigi orvosi­­megállapítások alap­ján bízni lehet abban, hogy az erősebb tavaszi küzdelmekben Vince megint egyik biztos oszlopa lesz Újpest csa­patának és­­ régi erővel küzd majd a lila-fehér színek dicsőségéért. Szerda 13. oldal ­ÓSPORT Végső információink a mai ügetőre Nincs zsúfolt nevezés a m­ai napra, de a programon levő lovak legtöbbje kiáll, ha csak nem lesz túl nehéz a pálya. Erre azonban az esőzés miatt­ —­ sajnos — szá­mítani kell. A Nyeretlen háromévesek versenyében, a látottak közül a nem nagy szerencsés d Urint kell tipelni, amely három sötét kortársával indul az élről és Dancsitól negyven métert kap. Ellenfelét a még nem látottak közt keressük s az valószí­nűleg a jól dolgozó mikolai Dóba lesz. Az Árva-díjat a legnagyobb valószínű­­ség szerint Szélhámos nyeri meg és pe­dig a jó esélyű Bokros s a jó formájá­hoz közelgő Margit ellen. Mély talajon, engedményes hajtóval Balba hozhat vá­ratlan győzelmet. A 34-es alapú gépies hendikepben a sá­ros talaj miatt Andrásnak nem kell kár­tyáit felteríteni s így tavaszi hendikep­­beli esélyének kockáztatása nélkül meg­nyerheti ezt a versenyt. Erősen hisszük, hogy ezt meg is teszi. Normális, vagy ahhoz közel álló talajon Chalimar, mely pályán Osztalékot várjuk olaszra. Az Edgar F.-díj párharcot hoz Tilly és kamu ki Böske közt. Bolond is nyerhetne hiszen, de ki mer bízni abban, hogy egy­szer végre igazi menőkedve lesz. A reá­lis párharcban mi Tilty párt­ján vagyunk. A 32-es alapú nyílt hendikepre egy külön­leges tipünk van. Minor ez, amely jó hendikephez és egyszersmind kedvező po­zícióhoz jutott. . Egyedül indul ugyanis az élről, ami lehetővé teszi, hogy jól jöj­jön el, ami nem nagy erénye ennek az ideges állatnak, amely többször okozott már csalódást, amikor trénere erősen bí­zott benne. Ellenfele papíron Gudrune és Jolk, de lehet­, hogy a mély pályán a sár­taposó családból származó Apacs bizo­nyul nagy legénynek. A Nemzetközi versenyben csak a mély pálya szól Hona esélye ellen. Ellenfelét Tatianában keressük. Opál futhat még jól, ha nem sínyli meg vasárnapi for­­szírozását. A 36-os alapú nyílt hendikepben K. L.-t, Tótit és Ugyanitt várjuk a frontban. A nap utolsó versenyében, a Lőrinczi­­díjban Drégely jelölését elejtjük és pedig nemcsak vasárnapi kalkulusa miatt. A most egyébként jól dolgozó lovat Itt ro­­loztuk­. Részint pedig a lámpafény miatt kapcsoljuk ki a kombinációból, ami őt irritálni szokta. Reméljük, nem csinál rossz tréfát. Tőle eltekintvén, a most na­gyon jó kondíciójú és nem pönalizált Főúr és Baku Khan között habozunk. Mindkettőnek elől kell lennie, de sorren­det jósolni nem merünk már csak azért sem, mert azt Pocok megzavarhatja. VERSENYEREDMÉNYEK lefutásuk után fiókkiadóhivatalunk kirakat táblá­in láthatók. VI., Andrássy­ út 10. IX Tisztújító közgyűlést tartott vasárnap délelőtt az ügetőversenyegylet. A köz­gyűlésen a tiszt­újítással kapcsolatban of­fenzívát indított e­­gy ellenzéki frakció, amely azonban a többség döntő fölénye miatt összeomlott, úgyhogy magából az igazgatóságból egy s a választmányból nyolc oppozíciós tag a választásnál ki­sebbségbe jutott. A régi igazgatóság öt tagja közül négy a helyén maradt: Ko­­truth Adorján elnökségével és Pekáry István ügyvezető igazgatósága mellett a régi direkcióba Wampetich Károly és dr. Szakách Ernő mellé új tagol vitéz dr. Márky Barna alispánt választották be, számvizsgálóbizottsági tagok pedig dr. A­dánig István, Kallós János és Sümeg Ottó lettek. A választmányba a következő nyolc új tag jutott be: Bogyay Pál, Ilos­sányi Havas Tibor ezredes, Genholt Béla, Légrády Ferenc, vitéz dr. Márky Barna, Szántó Zoltán, Ulm­er Tibor és Tornyskiy Bertalan. A közgyűlés megadta a föl­mentvényt s megállapította a költségve­tést. A földmívelésü­gyi kormányt a köz­gyűlésen dr. Plósz Béla államtitkár,, a ló­főosztály főnöke és dr. Fabinyi Tihamér osztálytanácsos képviselték. A 8 Órai Újság telefonszámai: Szerkesztőség?: *1 -153-60 Kiadóhivatal: *1-272-30, 1-27­3*

Next