8 Órai Ujság, 1937. március (23. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-05 / 52. szám

1937 március 5 / rv­­ **• " |­I­ÓSPORT Végső információink a mai ügetőre Az idő nem sok jót ígér ,a pálya talajá­nak szempontjából, pedig az eléggé érde­kes program megérdemelné, hogy az el­állni íreni akaró hideg tuss ne riassza el a pályázókat és a közönségnek azt a ré­szét, mely kellemes körülmények közt sze­ret szórakozni. Az egyes versenyekhez a következők­ben főzzük észrevételeinket: A HarcAlis vések versenyének ötös m­ező- a nyéberi Manon a­­klasszis. Ellenfele leg­inkább Maros lehet. Tessék az ifjú mű­­v­vészeket az akadémiai előkészítő tanfo­lyamon, a melegítésnél megfigyelni, ami gyakorta jár gyorsan leszüretelhető ha­szonnal. A Bácskai-díjat meg kell nyernie Ka­­matnak, ha csak valami kifürkészhetett­len körülmény nem zavarja ebben. Ildikó és Zászlós a következő sanszok. A 37-es alapú gépies hendikepben sok függ a hajtó ügyességétől a pozíció Szerzés körül, mert tizenegy ló indul benne egy helyről. A szükséges rutint Fityótól feltételezzük s ezenfelül az is mellette szól, hogy Elsőmben a nagyon jó papíresélyt hajtja. Varázs nagyon ko­moly, Dunai mérsékeltebb kilátású ellen­fele lehet. A jóslat margójára fel kell azonban jegyeznünk, hogy Tóni javult annyit, amivel meglepetést tud hozni. Az Eton-díjban nagyon nagy sansz Egé­ria, amellyel Hagm­er a tőle megszokott­nál is kacskaringósabb utat jár be mos­tanában. Minap szigorú intelmet kapott emiatt az öreg úr s ha azt megszívlelte, bajos lesz Egériától ezt a díjat elvitatni Aj­roo Peggy, vagy Csipke. A-35-ös alapú nyílt hendikep nevezése meglehetős kurtára sikerült s még ennek a kis mezőnynek is megvan a maga küb­kjévé. Spilka ez, amely erősen kellett ma­gát tipnek, de mi úgy tudjuk, hogy új istállóba kerülvén, ott még nem tudhat­ják, hogy kell rája feladni a nyerő jel­mezt, a balánszot s­ így, — mert az új tré­ner ráhibázására nehéz építeni, — ki kell őt kapcsolnunk a kombinációból, még ha­­ igaz volna is, hogy az ördög nem alszik. Kedvencünk tehát 'Zápor — Paris ellen. A Nem­zetközi versenyben nem indul 'Galagonya, így jó esélynek kell tekinteni '''Bállal. Ha a rossz idő őt is elriasztaná az indulástól, már nyílttá válik a ver­seny, amelyet a most jó Elsőfia nyerhet meg leginkább és pedig­ Orsolya ellen. Sa­marsról kedvezőtlen munka hírt vet­tünk, azért rostáljuk ki. Szóval: (Gala­gonya), Bulla, Elsőfia, Orsolya. A­­13-as alapú nyílt hendikep végküz­delmében Jankát és Simbát várjuk elől. fiola, is jó esély. Autszeider játékosok Ördöglányán kockáztathatnak meg ki­sebb tétet és pedig a nyerés lehetőségé­vel­, mert ez a ló, — úgy látszik, — erő­­l sem kezd jönni. Még pár szót erről a versenyről. Ágnes ezúttal már k­int a Katinka magáninté­zetének növendéke lép föl. Nincs minden, sansz nélkül, de ki bizzék benne, amikor, régi iskolájából pontosan egy jelesre si­került vizsga után vették ki? .Az Eladóverseny mindig nehéz verseny." Ezúttal M­arány, majd Lúgos látszik esélynek. Meglepetést a mostanában gyen­gécskén futkosó Card is hozhat. A Pu­sztaberényi-díjbatr kedvencünk Palóc, Gulliver és a nagyon jól dolgozó Aranyom ellen. VERSENYEREDMÉNYEK lefutásuk után flökkiadóhivatalunk kirakattábláin , láthatók. VI., Andrássy­ út 10. —' I"' I 1 É - 1 I T IX új magyar és olasz sífilmeket mu­tat be ma este fél 9-kor VI., Andrássy­­ út 23. sz. alatt a Magyar Síszövetség ver­senyző gárdájának tiszteletére a Th­urs­­day English Society. Belépődíj nincs. VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVI­ ­ 9 BUDAPEST RÁDIO MŰSORA.. CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 4:­ ­15: Sacelláry György­né háztartási elő­adása. — 4.45: Pontos időjelzés, idő­jár­ás je­len­té-;. hírek. — 5.00: A földmívelésüg­yi minisz­térium rádióelőadássorozata. — 5.30: Kovács István zongorázik.­­ 0.05: hires anya-: nyelvünk.“ Halász Gyula előadása. — 0.35: ..Az bornak dic­séreti.“ Sárkány Sándor elő­adása híres bordalokról. (Hanglemezekkel.) — 7.30: Az Operaház előadásának közvetítése. ..A végzet hatalma.“ —­ Az I. felvonás után kb. 8.50: Hírek. -- A II. felvonás után kb. 10.00: Hírek, időjárás jelentés. — Az előadás után kb. 10.55: Dr. Ottlik Györ­gy'olasznyelvű előadása.' 11.10: Cigányzene. — 00.05: Hírek. O Raiussa Cv S # P' O' R 'T Ahty&t csüftcdo£ ctUcucHcdc metjUwhi p Már hetek óta vitatkoznak arról, hogy az elvesztett húsvéti torna helyett kár­pótolják a magyar futballsport nagy­közönségét. Ezért pünkösdre terveznek nagyszabású mérkőzéseket, csak­ azt nem döntötték mér­ el, hogy melyik csapatnak melyik külföldi együttes le­gyen az ellenfele. Elsősorban angol csa­patot akarnak meghívni s már tárgya­lások is folynak Tottensiammal, az an­gol bajnokság egyik előkelő helyezett­jével a pünkösdi budapesti szerep­lésre. * Hír szerint a vendég együttes ellen­fele a Hungária lenne és ugyanekkor­­ennek a találkozásnak elismérkőzéseként lejátszanák a Ferencváros egyik baj­noki mérkőzését. Szó van arról is, hogy amennyiben nem sikerül angol együt­­­­tes­t budapesti játékra szerződ­tet­ni,, ak­kor pünkösdkor játsszák le a Hungá­ria—Ferencváros derbi összecsapást. Ez fontos lenne a­z­ tv-mérkőzések miatt is, amelyek a magyar bajnoki szezon de­rekán kerülnek majd lejátszásra. - ■ -----------'////////////A ... ............ ’:'V ■ V A'-A, « '.g-A.. • . Olasz-magyar kardcsapat­versenyt rendeznek április­ban Budapesten Vasárnap bonyolítják le a kardcsapat-bajnokságokat Vasárnap délelőtt és délután­ bo­nyolítják le a Műegyetem aulájában az idei­ kardcsapat bajnokságot, amelynek favorit­ja ismét a MAC sokszoros leftinak egy fittese. Nyolc csapat indul el ebben a­­klasszikus küzdelemben. Nyolc c­sa­­­­pat, amelyek mind nyugodtan vindi­kálhatják maguknak a világ legjobb csapatainak címét, h­iszen tagjaik kö­zött európai és olimpiai bajnokok vannak. Két csoportban állnak ki vasárnap az elsőosztályú vívócsapatok. Az első csoportban a MAC, BEAC, és az MTK­, a másodikban pedig a HTVK, UTE, BSE és a Hungária V. C. sze­e­repelnek. Mindkét csoportból két-két csapat kerül a délutáni döntő küzdel­meibe. Az­ első csoportból valószínű a MAC és a BEAC továbbjutása. A döntőbe való jutásért a BEAC és a JIAC között komoly összecsapás várható .A második csoportban a m­ KV és az UTE jutnak tovább. Nem lehet vitás, hogy a „griff ma­daras" együttes (R­ajcsányi, Gere­­vich, Berczelly és dr. Szilassy, vagy dr. Rónay) újból megszerzi a csapat­­bajnoki címet. Győzelmüket még a HTVK sem veheti el kitűnő csapa­tával (Kovács, Maszlay, Köszeghy és Zirczy). Szerintünk a­ tiszti vívók második helyezése is biztos, tekintet­tel arra, hogy az UTE csapatából erősen hiányzik majd az insérülést szenvedett Erdélyi, aki helyett vagy Dunán, vagy Tabajdy kerülnek a Kabos, Pálócz és Kársa által alkotott csapat negyedik helyére. Az újpestieknek még a harma­dik helért­ is komoly küzdelmet kell majd vívniuk a BEAC szépen fejlődő csapatával. Az egyetemiek Rasztovics, Ba­y, Zöld , és Éltes összeállítású csapattal vesznek részt a bajnoki összecsapáso­kon. Az ötödik h­ely valószínűleg a RAC csapatáé, a hatodik a­ BSE-é, a hete­dik az MTK-é.­ Kiesésre az utóbbi időben erősen felgyengült Hungária Vívó Club van ítélve. Helyette az első osztályba vagy a MAFC, vagy az Postás SE vívócsapata.­kerül. Nagy sportesemény színhelye lesz április első hetében Budapest, ővén vagy 6-án rendezik a­ két évenként sorra kerülő Tersztyánszky-enyls.­­versenyt, amelyen hatos olasz és­­ magyar kardcsapatok kerülnek szem­be egy­mással. • . . . A világ legjobb kardvívó nem­zeteinek összecsapása lesz ez a találkozó, amelyet a Városi Színházban bonyo­lítanak le. A magyar és olasz hatos csapatok elsőször két évvel ezelőtt Crentoné­ban küzdöttek a felejthetetlen Tersz­­tyánszky Ödön emlékére alapított vándordíjért. Ekkor csak jobb túss­­aránnyal (118—112) tudott győzni a magyar együttes. Az olasz csapat Nedo Nádi veze­tésével érkezik Budapestre. A csapat egy részét már összeállították. Gaudini, Marzi, Pinton és Mon­­tano biztos résztvevői az együt­tesnek. A csapat ötödik és hatodik tagját valószínűleg az utánpótlásból válo­gatják ki. A magyar válogatás még nem történt meg, de valószínű Kabos, Rajcsányi, Ge­­revich, Rasztovich, Kovács és Berczelly szereplése, tehát a komplett olimpiai csapat részvé­tele. A Magyar Vívó Szövetség elnöksége nemzetközi zsűrit hívott meg Buda­pestre, a nagyjelentőségű összecsapás levezetésére. A bizottság élére An­­spach-t, a belga és a Nemzetközi Vívó Szövetségek elnökét­ kérték fel. Zsűri­tagok: Casmir, Blühner, Müschof és egy ötödik, még meg nem határozott kül­földi vívó kiválóság. Ugyanez alkalommal bonyolítják le a Son­c­ Jr-kupáért folyó olasz-magyar utánpótlás,­ hármas kardcsapat mérkő­zést is. Komjádi Béla halálának negyedik évfordulója Komjád­i­ Béla ,halálának negyedik évfordulóján a MIJSz, kegyelete je­léül, a szövetség elnöki szobájában lévő szobrát megkoszorúzza, a szövet­ség és az egyesületek vezetői pedig az­ egész, magyar úszógárdával együtt kimennek Kon­jádi Béla sírjához. Péntek 13. oldal A vasárnap március 7-én ilToylurlande HUNGARIA­-III. KERÜLET és BUDAI 11 BOCSKAI foot­bal­l-mérküzésre jegyek a 8 Órai Újság fiókkiadóhiva­­taliban (Andrássy­ út 10.) elő­­vétel árban kaphatók. Tisztújítás a ping-pong­­szövetségben Az Asztali Tennisz Szövetség tegnap tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen elnökül Weiszt Gáspárt választották meg. Társelnökök: gróf Széchenyi Miklós, dr. Jacobi Roland, dr. Bodor Géza és dr. Bod Ránszky Pál, ügyvezető elnök: Diettrich Aladár, alelnökök:­­ Vitetek Andor, dr.­­Wilner Ferenc, Szlam Jozje és Szögyén Tibor. Szapáry Marianne győzött a klostersi síversenyben Nagy magyar sikert ért el Klos­­tersben gróf Szapáry Marianne, a többszörös magyar bajnoknő, aki az utóbbi napokban több svájci ver­senyben vett részt. A műlesikló ver­seny hatalmas mezőnyében komoly jelentőségű győzelmet aratott, ameny­­nyiben a „Kandahar“ verseny tavalyi győztesét, az angol Miss Evelytt Pínchinget is legyőzte. A küzdelem harmadik helyezettje Miss Roe lett, aki az idei FIS versenyen előkelő helyezést ért el. A magyar baj­noknő legközelebb a mürreni Kanda­­háron indul el. X .A „,Sporth­orgász“ cím­ű szaklap meg­ismétli nagysikerű horgász tanfolyamát. A négynapos elméleti oktatás március­­ 3-án este fél hétkor kezdődik a­­Kereske­delmi­ Akadémián. Jelentkezni lehet a ‘ „Sporthor­gász" szerkesztőségében. (Ki­rály­ utca 8.)­­ A Velence-tavi Országos Szövetség március 6-án este fél hétkor klubhelyisé­gében (V. Alkotmány­ utca 6.) dr.Kunszt Japos főorvos „A­­Velencei tó mint gyógy- és üdülőhely" címen előadást tart. .......... L M.N.B.585. |--------------------k Március B eng.sz. I Március m 21 LJ 30 | Vasárnap || I Kedd m Olaszváros A legszebb húsvéti utazás Itália tavaszi pompájában A 10 napos út alatt a kö­vetkező városokba visszük a vonaton: RÓMA NAPOLI FIRENZE BOLOGNA VENEZIA tí­z ö ny­ö­ris kirándulások TP 230"— 1 Jelent- » A Utazási kezes a Ol&IilJSSf'l Irodájában (VI. Andrássy­ út )16. Tel.

Next