8 Órai Ujság, 1937. április (23. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-13 / 82. szám

­Az új miniszter A kabinetnek új tagja van. A kormányzó szombaton belügymi­niszterré nevezte ki Széli Józsefet , az új miniszter ma délben már le is tette a hivatalos esküt. Széll Jó­zseffel régi, nagy gyakorlatú köz­­igazgatási szakember került a bel­ügyi kormány élére. Annak idején mint erőskezű főispánt emlegették, legutóbb magasrangú bíró volt, a közigazgatási bíróság másodelnöke. IUt tisztségében mindkét minősé­gére szükség lesz, az erős kézre éppen úgy, mint az igazságosság­nak és pártatlanságnak arra a szel­lemére, melyet a bírói székből hoz magával. Szüksége lesz elsősorban azért, mert az aktív közigazgatásba való visszatértekor sajnálatosan megváltozott állapotokkal találja magát szemben, egy diktatúrára törő rendszer lélekmérgező hatásai­val és kárhozatos nyomaival, me­lyek hat hónappal a rendszer bu­kása után is, még mindig felismer­hetők közigazgatásunk arculatán. Ez a rendszer, mely a maga pa­­rancsuralmi céljainak érdekében üldözéssel, kényszernyugdíjazással, falusi baktereket és főispánokat egyaránt az egyedül üdvözítő Párt szolgálatába állított, azokat pedig, akik emberi önérzetükön és tiszt­viselői pártatlanságukon nem en­gedtek erőszakot tenni, akasztófa­paragrafussal és kényszernyugdíja­­zással üldözte ki állásukból, a köz­­igazgatásban még nyomokat ha­gyott, lefelé basáskodóvá, felfelé megh­unyászkodóvá tette a tisztvise­lők egy szám szerint nem is el­enyésző rétegét s emellett még el is vonta, a tisztviselőket a közigazga­tás igazi feladataitól. Az új bel­ügyminiszterre vár a nagy feladat, hogy ezeket a tisztviselőket vissza­adja hivatásuknak, visszaadja az­zal, hogy a közigazgatásból könyör­telenül száműzi a pártpolitikát, helyreállítja a fegyelmet és tör­vénytiszteletet s az egész közigaz­gatást közelebb viszi a néphez, meg­­telíti azzal a szociális tartalommal, melyet az élharcosok uralma sike­resen kiirtott belőle. De a közigazgatás depolitizálá­­sán kívül az ifj minisztertől várja és reméli az ország a legnagyobb és legégetőbb feladat elvégzését is, a tavaszi nagytakarítást az izgatás, lazítás, felforgatás frontján. Hadat kell üzennie a féktelen szélsőségek­nek, melyek hadat üzentek a tör­vénynek és jognak, rendnek és nyu­galomnak, kíméletlen eréllyel kell lecsapnia az uszítókra és izgatókra, akik vakmerő biztosságérzettel űzik forradalmi tevékenységüket. Az ő biztosságukkal szemben a nemzet­nek van szüksége biztosságérzetre, az ő garázdálkodásuk zavartalan­sága helyett az ország számára kell biztosítani a zavartalan rendet, bé­két és nyugalmat. , Ezek az új belügyi" tt­feiszer leg­első" és legfontosabb^f^áflívai.^Rend­­csináló munkájában " n­e nézvén" se' jobbra, se balra, ne keresse se a hatalmasok, sem a pártok kegyét, egyedül az ország érdekére füg­gessze tekintetét és a törvényre, melyet ma minden órában százszor ,és ezerszer megcsúfolnak. Ha Széll József így fogja fel új hivatalát, korszakos munkát fog végezni s nincs okunk hinni, hogy máskép­pen fogja fel. ^­st All 0 ^6 Ókuujsió X X 1­­­1. ÉVFOLYAM 82. SZÁM ALAPÍTOTTA: NADÁN­YI EMIL 8ZERKESzSf°f­. . *1-153-60 FŐSZERKESZTŐ: * BUDAPEST, 1937 ÁPRILIS 13 .: :: :: TM BETHLEN ANDRÁS kedd FIDI­RIADOHIVATAL........................1-199-92 Kéjgyilkosság a régi lóversenytéren Vállalom a legmesszebbmenő felelősséget!... Az új belügyminiszter a rend biztosításáról, az izgatás letöréséről, a jogtalan formaruha­viselés megakadályozásáról — Közigazgatási és szociális reformok Széll József ma letette az esküt — A L­árai Újság tudósítása — Széll József, az új belügyminiszter, akinek kinevezése még szombaton megtörtént és aki ugyancsak szom­baton két órán át tárgyalt gróf Beth­len Istvánnal, m­a délelőtt tette le a hivatali esküt Horthy Miklós ál­lamfő kezébe. Ünnepélyes keretek kö­zött folyt le a belügyminiszter eskü­tétele. Széll József tíz óra után né­hány perccel jelent meg a­ királyi pa­lotában meggypiros díszmagyarban. Utána báró Perényi Zsigmond ko­ronaőr érkezett, aki, mint zászlós úr funkcionált az eskütételnél. Féltizen­egykor Darányi Kálmán miniszter­­elnök és bárcih­ázi Bárczy István ál­lamtitkár jelenlétében megtörtént az eskütétel a fogadási teremben. Az eskümintát bárciházi Bárczy István olvasta fel. Az eskütétel után Horthy Miklós kormányzó magánkihallga­táson fogadta Széll József belügymi­nisztert és ugyancsak fogadáson je­lent meg az államfő előtt Darányi Kálmán miniszterelnök is. Az új belügyminiszter az eskütétel után a belügyminisztériumba ment és átvette hivatalának vezetését. Elő­ször a minisztérium tisztviselőkara tisztelgett S­zéll József előtt, majd a napilapok munkatársait fogadta a belügyminiszter. Széll József belügyminiszter dol­­gozószobájában fogadta a­ sajtó kép­viselőit, akiket Rákóczi Imre sajtó­főnök mutatott be. A miniszter a kö­vetkező nyilatkozatot tette a­z újság­írók előtt: — A belügyi tárca vezetésében po­litikai geszti­óm­at a miniszterelnök úrnak az az iránykitűzése szabja meg, amely szerint ő nemzeti és ke­resztény alapon haladó konzervatív irányban szociális tartalommal telí­tett, népies politikát kíván folytatni.­­ Tudjuk, hogy a konzervatív elv hívei abból indulnak ki, hogy az emberi célok csakis az állami közü­­­letben, más szóval az egyéni erők rendezett kapcsolatában, valósíthatók meg, amiből kifolyólag mindenek­előtt a nagy egésznek, az állami kö­zületn­ek a rendjét kell fenntartani, mert még ha nem is teljesen megfe­lelő, előbbre helyezendő az egyéni tö­rekvések káoszának, az anarchiának. Legelsőrendű feladatomnak tar­tom tehát, — emelte fel szavát Széll József, — az állami és tár­sadalmi rend minden irányban való háborítatlan fenntartását. — Teljesen magamévá teszem, amit a miniszterelnök úr, mint bel­ügyminiszteri székben hivatali elő­döm kijelentett, hogy különösen gon­dot kell fordítani arra, hogy az or­szág rendjét és békéjét minden idő­

Next