8 Órai Ujság, 1937. július (23. évfolyam, 147-172. szám)

1937-07-10 / 154. szám

s ■ DRAGflSflG A székesfőváros polgármesteré­nek havi jelentése, amelyet a 8 Órai­­Újság tegnap ismertetett, az első hivatalos irat, amely elis­meri, hogy drágaság van a­ piaco­kon, hogy a pesti polgár megélhe­tése megnehezült. Csak nemrég múltak el azok az idők, amikor a hazaárulás bűnével egyértelmű­nek számított annak a megállapí­tása, hogy az árak kibírhatatla­nul emelkednek, s a háziasszony sok pénzért mind kevesebbet kap a csarnokban. Jódarabig a fővá­­­­ros legilletékesebb ügyosztálya, a közélelmezési hivatal sem, ismerte el, hogy általános drágulási folya­mat van és a legnyakatekertebb összehasonlító számításokkal igye­kezett, kimutatni, hogy nincsen igazuk a siránkozó háziasszonyok­nak. A polgármester jelentése pontos kimutatást tartalmaz ar­ról, hogy mennyivel emelkedtek az élelmiszerárak 1937. júniusá­ban, 1936 júniusához viszonyítot­tan. Ez az emelkedés bizony sok­kal magasabb, semhogy azt a gyenge jövedelmű pesti polgár havi büdzséje egyensúlyának fel­borulása nélkül elviselhetné. Ha a drágaság elleni védekezés módját nem is mondja meg a polgármes­ter jelentése, valami vigasztalót mégis igyekszik nyújtani a ki­­uzsorázott közönség számára. Ez a vigasztalás az lenne, hogy ha drágulás van is, az árak még min­dig mélyen alatta állnak a béke­beli áraknak és találjon vigaszt a siránkozó háziasszony abban, hogy­ha ma 72 f­illér az élőmarha kilója, a háborít előtt 1913 júniusában 96 fillér volt. Mi ebben a vigasztalás­ban nem találjuk meg azt, aminek szánták,­­ a vigaszt. Mert ehhez az összehasonlító táblázathoz mel­lékelni kellett volna a jövedelme­ket összehasonlító táblázatot is. Hol van ma a pesti polgár jöve­delme a békebeli pesti polgárétól? Ma nemcsak a tisztviselői fizetés van mélyen alatta a békebelinek, hanem mélyen alatta van a béke­belinek a lateiner, a kereskedő, az iparos, munkás és a gazda jöve­delme is. Nem az árak számszerű­sége dönti el, hogy van-e drága­ság vagy nincs, hanem az árak­nak a kereseti lehetőségekhez, a jövedelmekhez való viszonya. Ez a­ viszony pedig ma nálunk igen szomorú. Az árak emelkednek és a jövedelmek legjobb esetben meg­maradnak az eddigi alacsony szintjükön,, ha ugyan nem száll­nak még alább. Ezért nem vigasz számunkra az, hogy a háború előtt sokkal többet kellett fizetni egy kiló marhahúsért, mint ma. Fi­zetnénk ■ ma is szívesebben a há­ború előtti árakat,­­ de adják vissza a háború előtti jövedelme­ket is. (n. a.) SS. ~1------------­♦ ____________ — A windsori hercegné első férje megnősült. Winifeld Spencer kapi­tány, az Egyesült­ Államok tengeri haderejének tisztje, Los­ Angelesben házasságot kötött Norma Reese Johnson-n­al, egy gazdag detroiti gyáros negyventhároméves özvegyé­vel. Spencer kapitány volt az első férje a windsori hercegnének, akit 1916-ban vett nőül. Tizenegy év múl­va a házasságot a feleség kérelmére hűtlen elhagyás címén felbontották.­­ Gombával megmérgezte magát három Votyik József. Megdöbbentő baleset tör­­­tént a pest megyei Doboz községben. Vo­tyik József 78 éves földműves József nevű 40 éves fiával és 16 éves József nevű uno­kájával kiment az erdőbe gombát szed­ni. A három Votyik József, miután egy szatyrot megtöltött gombával, a zsák­mánnyal hazafelé tartott, otthon a gom­bát megsütötték és vacsorára megették. Néhány óra múlva mindhárom Votyik görcsöket kapott és eszméletét vesztette. A gödöllői mentők a Rókus-kórházba szállították a három Votyik Józsefet, állapotuk súlyos. — Utonállás a József-utcában. Bér Imre orvostanhallgató éjjel, amint a József-utcán hazafelé tartott, egy ismeretlen férfi eléje állt és meg­kérdezte tőle, hogy van-e pénze. Az orvostanhallgató tovább akarta foly­tatni útját, mire a fenyegetően visel­kedő férfi elővette zsebéből a bics­káját és a fiatalember felé szúrt. Az orvostanhallgató kivédte kezével a szúrást és hangosan segítségért kiál­tott. Az éjszakai támadó futásnak eredt, azonban a Conti-utca és Jó­­zsef­ utca sarkán a járókelőknek si­került elfogni őt. A VIII. kerületi kapitányságra kísérték őt és itt ki­derült, hogy Leko József 20 éves kárpitossegéd. A rendőrségen ittas­ságával védekezett. — Ha étvágytalan, úgy igyék néhány napon át reggelenként éhgyomorra fél­pohár természetes „Ferenc József" kese­­rűvizet, mert ezáltal bélműködése szabá­­lyozódik és így egész emésztése rendbe jöhet. Az orvosok ajánlják: * Polgári Eljárásjogi Döntvénytár. A Jogi Hírlap döntvénytár sorozatában megjelent a polgári eljárási jogi kötet dr. Sárffy Andor kúriai bíró ismertetésé­ben. A kitűnő munka az 1933—1935. évek­ben hozott, és a polgári eljárási, valamint végrehajtási jog keretébe tartozó hatá­rozatokat tartalmazza. * Az Újság új száma ismerteti az ubor­kaszezon híreit és minden aktuális kér­déshez hozzászól. Nagyon jók az állandó rovatok is. — Az angol király köszönete egy jászárokszállási kubikusnak. Feke István kubikus Jászárok­­szállás községből verses üdvözlő­szavakkal köszöntötte az angol királyt- Most pecsétes levelet k­a­­pott Londonból, amelyben VI. György angol király megkö­szönte a kultikus üdvözletét. — Dr. Hobby. Randolph János brigh­­toni közrendőr egynapi szabadságot kért és kapott, hogy Leedsbe mehessen, hol az egyetem bölcsészeti tudorává avatták. Az avatást követő napon ismét szolgálatot teljesített már Brighton egyik utcájában.­­ Halálra ítélte magát a bécsi or­szágút kődobálója. Néhány nap óta a győrmegyei Bér község határában ismeretlen tettesek kővel megdobál­ták az országúton elrobogó autó­buszokat és autókat. A csendőrök megindították a nyomozást és kide­rítették, hogy Buzási Pál 16 éves tehénpásztor fiú volt a kődobáló. A fiút beidézték a csendőrségre kihall­gatás végett. A pásztorfiú a bünte­téstől való félelmében­ nem mert el­menni a csendőrségre és tegnap este egy fára felakasztotta magát. Mire megtalálták, már halott volt. — Hetényi Imre kinevezése. A hivata­los lap mai száma közli, hogy a kor­mányzó dr. Hetényi Imre főkapitányhe­lyettest a IV. fizetési osztályba nevezte ki. Dr. Hetényi Imre kiváló érdemeinek újabb elismerése ez a kinevezés, mely a legszélesebb körökben kelt általános meg­elégedést. — Házasság. Tót Erzsébet és Takács Zoltán m. kir. postatiszt, emléklapos had­nagy, julius 14-én tartják esküvőjüket. — Cégjubileum. A harmincéves jubileu­mot ünneplő Mamitz hangszerüzlet oly módon teszi emlékezetessé ezt az évet, hogy vevőinek a most nagy népszerűség­nek örvendő tangóharmónikát 21 zongora­billentyűvel, 8 kisérő basszussal 50 pen­gőért árusítja. Cím: Mamitz, József­körút 37.­ * A nyári idény divatszenzációja, va­lódi fehér gyík cipő, nagy választékban, luxus kivitelben, kézzel varrott több mo­dellben, 20—26 pengő. Szabó Mór, Paulay Ede­ u. 14. * Öt napig nem izzad, ha egyszer Hasz­nálja a Leton izzadás elleni szert. Kapható mindenütt 1.30 pengőtől. Főraktár: Hun­nia gyógyszertár, Budapest, VII., Erzsé­­bet­ körút 56. * Szabadságát akkor használja igazán jól ki, ha minden napját a Csillaghegyi strand- és hullámfürdőben tölti. OteausslG1937 JÚLIUS 10. SZOMBAT­ I Július 9. BUDAPEST I.: 3 4.15: „Trópu­si őserdők Afrikában.“ Írta:­­ dr. Wehner József­né. — 4.45: Pontos idő- 3 jelzés, időjárás jelentés, hírek. — 1 5.00: Ifj „A mexikói tragédia.“ Nyiry László elő- 3 adása. — 5.25: Bojanka Vaszileva gordon­ja­kázik, zongorán Ideéri Sc’.rvvalle AVHós.­­ — 5.50: S­portközlemények. — 6.00: Ci-Jii gányzene. — 7.00: ,,A régi magyar nemesi 3 testőrscég története."* Markó Árpád elü­ss adása. — 7.40: Weltner Gézáné orgonái.­­5 (Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola 5 nagyterméből.) — 8.15: A rádió külügyi­­ negyedórája. — 9.00: Hanglemezek. — 1­ 9.90: Hírek. — 9.50: Az Operaház tagjai­és hól alakult zenekar. — Szünetben kb. 1— 10.20: Idő­járási jelentés. — 11.00: Hírek 3 angol nyelven. — 11.05: Berend Endre és j. Adler Oszkár­­jazz-zenekara játszik.­­ — 3 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. 1 BUDAPEST II.: 1­ 5.40: Sebő Miklós énekel, zongorán kí-­í­­séri Környey Béla. — 6.35: „Két híres 5= hajóút.*" Matolay Tibor előadása. — 7.10: 2= Spanyol dalok Flera előadásában. (Hang­ja lemezek.) — 8.00: Hírek. — 8.20: Bru­­­novszky József fuvolázik, zongorán kí­­­e­séri Schwalb Miklós. ff Július 10: fj BUDAPEST I.­ B 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — •­ Kb. 7.20: Étrend, közlemények. — 10.00: Hírek. — 10.20 és 10.45: Felolvasás. — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12.00: Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05: Szmirnov Szergej K­alalajka­ zene­kara. — 12.45: Hírek. — 1.00: Hangleme­zek. — Közben kb. 1.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 2.40: Hí­rek. — 3.00: Árfolyamhírek, piaci árak. — 4.15: Trencsényi Waldapfel Imre meséi. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 5.00: „Az olcsó, jó és kisfogyasz­­tási, telepes vevőkészülék." Zakariás Ja­ni® műszaki előadása. — 5.30: Rohrandt Lajos és Weidinger Ede szalon- és jazz­­zenekarának műsora. — 6.30: „Egy ko­lozsvári színész emlékezete." Heitai Nán­dor előadása. — 7.00: Lugossy István tá­rogatózik, cigányzenekísérettel. — 7.40: „Művészeink a párisi világkiállításon." Irta Kopp Jenő. — 8.00: „Távolba látunk." A rádió vidám estje az újságírónapon. (Közvetítés az Angolparkból.) — Utána kb. 9.30: Hírek. — 9.50: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. — Köz­ben kb. 10.15: Időjárásjelentés. — 11.10: Cigányzene. Kubányi György énekszámai­val. — 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. BUDAPEST II.— 5.00: Clementisné Erőss Klára zongorá­zik. — 6.00: „A reformkorszak iparoskép­zése." Dr. Őrei Géza előadása. — 7.10: A földművelésügyi minisztérium mezőgazda­­sági félórája. — 7.40: Hanglemezek. — 8.45: Hírek, lóversenyeredmények. Iliim(luifi iiUHiiiiimnimiiuniuininimHiiMH' fiiiiiiiiii{iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii»iiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiifiiiiiiiiiviiiiiiiiiiiiiiiiriiiiniiiiiiiiiiiiiiiiniiMi>v^a I HALLÓ, RÁDIÓ | I BUDAPEST! I H -1 - R - E - K — Gyermekgyilkosság. A győrme­­gyei Torda-szigeten az evezősök a parton egy körülbelül négyhónapos gyermek holttestére bukkantak, aki­nek a nyakán ötszörösen hurkolt zsi­neget fedeztek fel. A bűntény 10—15 nappal ezelőtt történhetett. A győri ügyészség a gyermekgyilkosság ügyében megindította a vizsgálatot. Zöld ing2 á Széll belügyminiszter: .JA zöld ing csak az esetben tekinthető H egyenruhának, ha azt kabát nél­­­kül, csoportosan viselik*, ü Egyenruhát tilos viselni Ü s zöld inget csak akkor szabad,­­ ha úgy viselik nyilasaink H szerényen a kabát alatt. f Viszont e pokoli melegben j| — igazat nekem ki nem ád? — is a nyilascsoportokról szintén­­ lekivánkozik a kabát. § Bizony komoly veszélyeket rejt jó magában a kánikula: a harminc fok mellett a zöld ingből­­ könnyen válik egyenruha. Most van a kritikus időpont, de ősszel — ez kétségtelen — majd mindenestől elmúlik a zöldinges veszedelem. ___(vér) — A Nouvelle Revue júliusi száma. Az Ottlik György és Balogh József szerkesz­tésében megjelenő Nouvelle Revue de Hongrie júliusi száma közli Edmond Labbé, Henry Lémery, Kornis Gyula, vi­comte Charles Terlinden, Aradi Zsolt, Halász Gábor, Miré J. Champart, Katona, Jenő, Odette Arnaud, Bobula Ida, Kövér Ferenc, Bertalan István, Erdős Jenő, Passuth László, Kilián Zoltán és Papp Károly írásait közli. A számot a különö­­­sen gazdag folyóirat- és sajtószemle zárja be. (2) A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank közli, hogy a Lipótvárosnak Szent István városra történt névváltozása következté­­ben az eddig Lipótvárosi fiók néven mű­ködött fiókja a jövőben Vilmos császári úti fiók néven (V., Vilmos császár­ út 74. szám alatt) fogja tevékenységét folytatni. ­JÉGIG OLASZORSZÁGOH 1 JULI8-AUG.1.­­ VENEZIA 3 NAP ROMA 4 NAP NAPOLIk­apri) 3 NAP FIRENZE 3 NAP P 212.­UTAZÁSI IRODÁJA VI., Andrássy­ út 16 Telefon: 12-89-81.

Next