8 Órai Ujság, 1937. október (23. évfolyam, 231-248. szám)
1937-10-30 / 247. szám
8 egyetem udvarán kosárlabdát játszik asszisztenseivel és csak azután fognak hozzá újra a munkához. A legváltozatosabb időbeosztással dolgozik a röm, néha tizennégy-tizenhatórai szakadatlan munka után is alig enged meg magának egy kis pihenést, néha pedig egész délelőtt a Tiszán szórakozik asszisztenseivel, akik imádják őt és tűzbe mennének érbe. Gondolom, hogy örül Nelli, a kis unokám, aki jelenleg Cambridgeben tanul és még ott is a legjobb tenniszezők közé számít. A nyáron volt utoljára együtt az egész család három hétig az Adrián, ahol egy bérelt yachton nyaraltak a rémék nyolc angol barátjuk társaságában. Albi ott is rengeteget fürdött és még veszélyes időben is alig lehetett kicsalogatni a vízből. — „Csak úgy tudok dolgozni, ha sportolok is“ — mondja mindig a röm, aki természetesen személyesen veszi át Stockholmban a király kezéből a Nobel-díjat. Valószínűleg az egész családját kiviszi magával, bár erről még nem tudtam vele beszélni, mert tegnap este óta sem a szegedi lakással, sem az egyetemmel nem lehet kapcsolást kapni. A vonaluk állandóan foglalva van, úgyhogy most Szegedre utazunk, hogy gratulálhassunk neki, hogy ilyen nagy dicsőséget szerzett hazájának és a magyar tudománynak. Oroszlánnak nézték a nyulat Varsó, október 29. (A 8 Órai Újság tudósítása) Kielce városában leírhatatlan vakrémületet okozott az a hír, hogy a város határában táborozó vándorcirkuszból kitört az oroszlán. Az emberek bezárkóztak a házakba, jól eltorlaszolták a bejáratokat s az ablaküveg mögül rettegve lesték, hol tűnik fel a sivatag királya. Rendőrség és katonaság vonult ki oroszlánvadászatra. De a keresett vadállatot hiába hajszolták reggeltől napszálltáig, sehol semmutatkozott. Helyette az egyik kapualjában rátaláltak egy rémülten kucorgó nyálra. Tagadhatatlanul jól fejlett példány volt, de azért rejtély, hogy nézhették oroszlánnak. A nyuszit azonban nem engedték útjára, a vadászszenvedély kitört és eget A filmvilágból wwwffiTy* A Ul-es Bizonyára rengetegen olvasták Heltai Jenő híres regényét és aggódva figyelték a moziban, hogyan sikerül a vásznon életre fűteni ezt a sokrétű írói alkotást. Költői mű, amely egyesíti magában a kalandortörténetek fojtott izgalmasságát, a romantika édes-meleg színeit és valami egészen átszellemült líraiságot. Különös, hogy ezt a lírát épp a regény legbizarabb figurája képviseli: a rejtélyes életű, világjáró nagy artista, aki megcsodált titokzatos erőinek ellenére szomorú és szerencsétlen ember, a szerelemnek szánalomraméltó koldusa, örömmel ismerjük be, hogy A U1-es filmre alkalmazása körüli aggodalmaink a jelenetek lepergetése alatt rendre eloszlottak. Heltai regényét Mihály István a költő tiszteletével transponálta vászonra és bravúrosan oldotta meg feladatát. A film végén minden oldalról felhangzó taps is ezt bizonyította. De bizonyította azt is, hogy a regény meglepő fordulataival, érdekes alakjaival és forró drámaiságával mindenképp alkalmas volt arra, hogy dicsőséget szerezzen a magyar filmnek, amelynek eddig látott produktumai között A Ules igen magas klasszist képvisel. Horovitz Richárd producer érdeme, hogy a megfilmesítésre váró szüzsék közül Heltai regényére esett a választása. És az is, hogy Székely István finomkezű rendezése alatt kitűnő erőkre bízta az egyes szerepeket. Törzs Jenő az első pillanattól kezdve, hogy megjelenik a vásznon, az utolsóig, amikor a maga konstruálta guillotine alá hajtja szenvedéstől eltorzult fejét, érdekesen és nagy művészettel állítja elénk a bűvész démoni alakját. Lázár Mária kettős szerepében nemcsak diadalmas szépségével hat, hanem játékának őszinte bensőségével is. Jávor Pál, Csortos, Rajnay, Gervay, Marica, Makláry és Pethes Heves bőrviszketésnél és csalánkiütésnél a gyomor is a béltraktus reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvízzel feltétlenül kitisztítandó! Kérdezze meg orvosát. QRmSjsiG 1937 OKTÓBER 30. SZOMBAT kórt. A város egész lakossága kitódult az utcára és vad hajszában üldözte a szerencsétlen állatot. Amikor elfogták, nyomban agyonütötték és aztán vad verekedés kezdődött a dicsőséges vadászok között a zsákmány bőréért. Kölcsönadta a gazdája a 25 dekás Devonshiresmaragdot London, október 29. (Az Órai Újság tudósítása) A „Devonshire“-smaragdot, a világ legnagyobb smaradját a jelenlegi tulajdonosa, a devonshirei herceg, a londoni természettudományi múzeum ásványtani osztályának kölcsönözte három évre. Az óriási smaragd hosszúsága 5 centiméter, súlya pedig közel 25 deka. A híres muzoi (Columbia) smaragdbányában találták. I. Pedro Brazíilia császára ajándékozta a hatodik devonshirei hercegnek, midőn 1831-ben, lemondása után, Európába jött. Sándor mind egy-egy remek portré a nagyszerű galériában. A Royal Apollóban és a Corsóban nagy és megérdemelt sikert aratott a filmre átültetett Ules s a sikerből kiveheti részét Buday Dénes drámai erejű kísérőzenéje és Étben István fotografáló művészete is. Amit a színpad nem tud Az amerikai filmszaklapokban ismét élénk vita indult meg a régi problémáról: a színház harcáról a mozival. A film nagy versenye állandóan nyugtalanítja a színházat, amelynek elméleti tudósai és gyakorlati mesterei meg-megpróbálják áttörni a színpad korlátait és hasznukra fordítani a film eredményeit. Közben a film sem pihen és sokszor egészen nagy meglepetésekkel szolgál. Ilyen meglepetés volt a Metró „Topper“ című szenzációs filmje, amely a vitát tulajdonképpen elindította. Ez a Topper (nálunk épp most játsszák A szőke kísértet címmel a Metróban) olyan témához nyúlt, amelyet színpadra vinni csakugyan elképzelhetetlen. Egy halott szerelmespár szellemei űznek komédiát a földiekkel és ezek a hol látható, hol láthatatlan szellemek a film főszereplői. A szőke kísértet megjelenésének és eltűnésének trükkjét a filmgyár hét lakat alatt őrzi, azt kifürkészni eddig nem sikerült. — A többi közt ez az, - írja az egyik amerikai újság, — amit a színpad nem tud. A vitát pedig ezekkel a szavakkal zárja le: A film lehetőségei ott kezdődnek, ahol a színpad tudománya véget ér. iwww«N^»wwyww — Philips új találmánya: a Philora higanygőzlámpa. A világítás technikájában új korszakot jelent a Philips Rádió és Villamossági Rt. új találmánya: a Philora magas nyomású higanygőzlámpa, amelyet tegnap mutatott be a sajtó képviselőinek. Külső alakja olyan, mint a megszokott izzólámpáé, de a fényt nem izzószál, hanem magasnyomású, higanygőzben létrejött kisülés szolgáltatja. Külföldön már mindenütt ismerik és alkalmazzák ezt a lámpát, amely azonos áramfogyasztás mellett 150%-al több fényáramot, vagy azonos fényáram mellett 60% -os árammegtakarítást nyújt. A nappali fényt árasztó, gazdaságos Philora-lámpák minden bizonnyal, rövid idő alatt, népszerűek lesznek Magyarországon is.. Pengős szünetét m m ballon- és lodenkabátok sportmellények legolcsóbban Márton és Szász Bálvány u. 3. Címre ügyelni 1 Ezen hirdetés felmutatója 5n/o eng.kap IrAMOS W «!P© HOLNAP NYITUNK MÚZEUM-KÖRÚT g 1$ Zálogjegyet nvegről, írógépről, ékszerről és minden tárgyról csodálatos magas áron veszek. Királyu. 50. udvarban. Telefonhivó 118-439 DITRICHSTEIN ciános— takarít. VII. Kertész u.27. 14-16-54. A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága Irta: Dr. Kellner A könyv ára fűzve..........5. P. Kötve.............................6.50 P. Kapható a 8 Órai Újság kiadóhivatalában, VI., Andrássy út 47. (9—2 között) KŐI KALAPBAN HERZOGim Király utca 59 .•utcánál. MÉCS ALAJOS! Sz ismeretlen .Japán. Az újságíró Mécs több éves japáni tartózkodása alapján ismerteti a mai Japán társadalmi és gazdasági életét. Rokonszenvvel, de kritikával, érdekesen és mulatságosan teszi ismertté az ismeretlen Japánt. — Ára fűzve P 3-80, kötve P 4*80. Kapható: a 8 Órai Újság kiadóhivatalában, Andrássy-út 47. (92 között.) Sundat Ounyes -nél vegyen! Andrássy-út 53 Szerkesztőségi gyakorlattal rendelkező, diktálásra gyorsan gépelő perfekt gépkónő délutáni állást keres. Esetleg kisegítő minkát is elvállal „Intelligens munkaerő" jeligére a kiadóba. Nyershoszt írta Dr. Ducsányi Gyula főorvos. Ara 3 pengő Kapható a 8 Órai Cíiság kiadóhivatalában, VI., Andrássy út 47.• A könyvek kaphatók reggel 9—2-ig Adfirt Sztopka asztalosmesterür- BilUlll fetében vegyünk ! Kombinált berendezés nyolc darabból 348 pengő. Keményfaháló hét darabból 195 pengő. Sötét teleháló hét darabból 265 pengő. Fizetési kedvezmények: VII. Király-ucca 77. Az Újság új száma MINDENSZENTEKRE 1 csomag gyertya fix 350 grammos...................00 fill. 1 Sete üvegtégelyben 14 , 1 mm pohárban . . 75 , 10 db I11SCS8S fémpapírban 50 a 5 db I06CSOS pohárba való 66 f 5 db mécses 24 órát égő 88. FENYVES Kálvin-tér 7. MINDSZENTRE KOSZORÚT legszebb kivitelben a legolcsóbban Czigány Adél szállít VI.. Terez-hrl 60. TflXIGEPIRG VÁLLALAT Óránként PL Telefon: 13-27-99. PERÉNYI JÓZSEF fCiráky utca 3 O Ajánlatai: Fekete bőr divatcipő Sl-80 különféle sarokkal... V Fekete antilop divatcipőIfí-Mj különféle sarokkal... Itl Barna bőr M |divaScipő 0-801 különféle sarokkal... ^ A legolcsóbb férficipő a legolcsóbb gyermekcipő. Fiatal magyar-német gyors- és gépíró tisztviselőnő, inteligens munkaerő, angol nyelvtudással, ügyvédi irodai gyakorlattal fél vagy állást keres. Szíves megkereséseket: Budapest, Szondy utca 40 üt.em. 20 ajtó a Fiatal Ak Orvosi tanácsok fiatal anyák részére. Irta: Dr. Földes Lajos főorvos. IV. kiadás. Áram 2.60 Kapható: a 8 Órai Újság kiadóhivatalában VI., Andrássy út 47. n.?. Levél szokott címen átvehető. Visszaemlékezve gondolok Rád. Angol-francia ruhákat kosztümöket, valamint alakításokat a legizlésesebb kivitelben, olcsón I IMNTI női készítek itLIVlfi divatszalon EX., Angyal utca 7/B ül. em. 16. (Boráros-tér mellett.) SZÉCSI FERENC VILÁGATLASZ 64 gyönyörű, hatszinü fő és mellék térképpel és külön Magyarország térképmellékletével. Földrajzi, statisztikai, gazdasági, történelmi és politikai világadatok. 25.000 helységneves mutató. Egyformán szüksége van rá a művelt embernek, az újságolvasónak, a diáknak és a keresztrejtvényfejtőnek. Pengő 8.50 bolti ár helyett Pengő 6.80 kedvezményes áron, díszes kötésben. Megrendelhető a 8 Órai Újság könyvosztályában. VI. Andrássy-út 47. sz. (9—2-ig) Tonsóharmonika 4 jjjjjjj^ Pengő MARNITZ József-krt 87. Kérjen árjegyzéket. BRIEF-KONYHA VI., Szív-utca 68. Elsőrendű tiszta libazsírral készült ebédmenüt X°,a Telefon: 1-210-48. 2 személyes adag _______P 1.40 3 személyes adag______P 2.00 4 személyes adag .........P 2.50 gQT* Szállítás díjtalan Veszünk Eladunk Becserélünk használt ruhát príma divatszövetre, továbbá fehérneműt, cipőt, szőnyeget, zálogjegyeket, mindennemű tárgyat NUTOVITA, Népszínház utca huszonhat. T.141-467 hívásra jövök HOGYAN ÉHEN A CUKORBETEG? Tanácsadó és szakácskönyv cukorbetegek részére, írták: dr. JAKAB LÁSZLÓ ig. főorvos és dr. JAKABNÉ dr. Rácz Ilona Ára: P 3.80• Kapható: a 8 órai Újság kiadóhivatalában, VT., Andrássy-út 47. szám._______ Írógépet legolcsóbban Édes és Deésynél vehet — Karbantartás, javítás. — Telefon 1-442-24. Budapest, VH., Akácfa-utca tizenhárom. Bútort bútorházában vásárol VI. Vilmos- ■ császár-út 43. (Báthory-utcával H szemközt.) — Kombinált szobák, hálók, ebédlők dús választékban. H Kiadó J Szfibán novemberre 9 erkélyes, tágas urilakás újonnan tatarozva, olcsó bér II. Vérmezőút 8. Spéna-térnél. R. Kármán Erzsébeti Így tornáztassa gyermekét 25 20 gyakorlat, 100 képpel. 5 E könyv segítségével minden 25 anya maga végeztetheti el a 3—8 éves gyermekeivel a min- 2 dennapos edző torna-gyakorlatokat. Ara fűzve P 1.20 K Kapható a 8 ÓRAI ÚJSÁG S kiadóhivatalában, Andrássy£5 út 47. szám (9—2 között.) keleti perzsaszőnyegek * stingl-zongora privátnak eladó. Telefon: 367*117 Angol nyelvet, csón, gyorsan és megbizhatóan tanítok. Lessner, Margit-rakpart 25/földszint 2. Telefon: 15-64-67 reggel. 9—11-ig. ANGOL EXPORTLEVELEZÉST, MŰFORDÍTÁST VÁLLAL NAGY SZAKTUDÁSSAL RENDELKEZŐ ANGLIÁBAN ÉLT MESTEREXPERIENCEDJ jeligére földadóba. DR. VÖLGYESI FERENC EZEKET SZIBEGES EMBEREKNEK Ára csak P 4*80 Kapható a 8 Órai Újság kiadóhivatalában, VI., Andrássy út 47. sz. ■ remek f/U 18 fillér Mindeni újságárusnál kapható, ga MINDEN | 1 '**[[ JWmNA FELADHATJA —Jtrafik •ban lu&dge&séf 9