8 Órai Ujság, 1939. július (25. évfolyam, 121-146. szám)

1939-07-09 / 128. szám

1939 JÚLIUS 9. VASÁRNAP Végső információink a mai ügetőre I. Ficsur, Szabolcs. II. Jónás idom., Csatafia. III. Fickó, Boglár. IV. Makfilky, Bitola, Perun. V. Elemér, V. Aladár, Csicsóné. VI. Uzsorás, Levente, Egeria. VI. Mikola, Valuta, Bed­ó. VIII. Cserebogár, Oculi, Elsőm. IX. Álmos, Zsémbes, Mády fia. X. Good Trott, Urpéter, Sybi­l XI. Vélia, Mari, Maros. Megyeri lóverseny A Jankovich—Bésán Gyula emlék-aka­dályverseny az 50 éves jubileumát ün­neplő Űrlovas Szövetkezet alapítójának nevét örökíti meg. A földmívelési minisz­ter adományozta a 10.000 pengős díjat, amelyért legjobb ugrólovaink állnak starthoz, köztük a verseny tavalyi három helyezettje: Hali-Gani, Regulus, és Lec­­tica. A már szintén respektábilis for­má­kat futott Resista, a hasznos Faun és az idén feltűnt csillag, Dobos, valamint Díszpolgár veszi fel velük a küzdelmet. Idei teljesítmények után ítélve, kétség­telenül Dobos a verseny legreálisabb pá­lyázója. Három könnyű gátgyőzelme után legutóbb a nehéz ugrásokon is iga­zolta képességét. Lectica egyetlen idei akadályversenyében könnyen verte Resis­­tát és ez alapon már komoly pályázónak számít. Nem hagyható azonban figyel­men kívül, hogy az utóbbi akkor még nem volt formában, de azóta nagy hala­dást észleltünk nála a reggeli munkák során. Resistiinak a hosszú távolság is megfelelő, ami nagyban növeli esélyét. K­ali-Vaninak túl nagy a terhe, azonkívül lábai miatt csak óvatosan készülhetett a versenyre, ezért nem­ vehető számításba. Faun nem elég jó ahhoz, hogy ilyen tár­saságban komoly szerephez jusson. Man­­neswort pedig ismételten méltatlannak bizonyult a képességei felől alkotott jó véleményre. Regulus hű jó és jó ezu­pler, de nem első klasszis, legfeljebb helyezésre tarthat igényt. Díszpolgár kiváló ugró Ugyan, de a távolság alighanem hosszú lesz neki, azonkívül is csak segítőtársa lesz Dobosnak és ezért kihagyjuk a szá­mításból. A fentiek alapján Dobos köny- S • P • O • R • T A Ferencváros Bolognában, az Újpest Belgrádban kezdődik a KK középdöntője Holnap megkezdődik a Középeuró­pai Kupa elődöntője. A négyes me­zőnyben két magyar, egy olasz és egy jugoszláv csapat szerepel , meg­­történhet, hogy a döntőt az idén két magyar csapat játssza. A Ferencváros az elődöntő első mérkőzését Bolog­nában vívja az FC Bologna csapa­tával. A zöld-fehérek feladata igen súlyos, de ha a csapat megismétli prágai játékát, győzelemmel térhet vissza, már ellenfele otthonában biz­tosíthatja a döntőben való szerep­lését. A Ferencváros—Bologna mérkőzé­sét angol játékbíró vezeti. A mérkő­zésre a két csapat így áll fel: Ferencváros: Háda — Tátrai, Szoyka — Magda, Sárosi III., Lá-.­zár — Táncos, Sárosi I., Polgár, Ki­­­szely, Gyetvai. FC Bologna: Ferrari — Pagette, Bicci — Maini, Andreolo, Corsi — Biavati, Sans one, Puricelli, Andreoli, Keguzzoui. Az Újpest Belgrádban vív nagy harcot a jugoszláv bajnok Beogradsk­i csapatával. A jugoszláv csapat, ha játékkultúra tekintetében még nem i­s ér fel a magyar labda­rúgáshoz, lelkesedés, erő és kondíció dolgában olyan erények fölött ren­delkezik, amelyekkel még a jobb el­lenfelet is le lehet győzni. Bizony­sága ennek éppen a BSK legutóbbi eredménye: a prágai Slavia legyő­zése. Reméljük, hogy az Újpesttel szemben nem nyílik alkalma a BSK- nak ilyen bravúrra s a magyar baj­nokcsapat lesz a résztvevője a KK döntőjének. Az Újpest—BSK mérkő­zését a cseh-morva Elba vezeti. nyű győzelmét várjuk az esztendő legje­lentősebb akadályversenyében, míg a he­lyezésért Lectica és Resista közt várunk érdekes küzdelmet. Jelöltjeink: 1. Limanova—Csirkefogó.­­ Dalnok—Lucifer. 3. Dobos—Lectica—Resista. 4. Dugó—Aszfaltbetyár—Centi föl­ a. 5. Cipó—Gyöngy—Fék. 6. Számadó-Desperado—Hó. 7. Fiskális—Bura—Pavane. 8. Mécs—Babvirág—Futóbolond. Döntő küzdelem Czája és Martinov között Ma este fél 9 órakor a tizenötezer nézőt befogadó Millenáris pályán kerül sorra az évad legnagyobb bir­­kózóeseménye, Czája János és Mar­tinov döntő küzdelme. Czája győzni akar és mint kijelentette, győzni is fog, még akkor is, ha Martinov sza­bálytalanságokra vetemednek. Mar­tinov buzdítására felvonul a Mille­nárison a bolgár válogatott kerék­páros csapat, a kerékpárosodókal ide­érkezett szóvai drukkerek és ott lesznek teljes számban a budapesti bolgárok is, hogy lássák a legnép­szerűbb bolgár birkózót, a nehéz­súlyú világbajnokot. A magyar és a bolgár közönség között külön csata lesz, vetélkedni fognak, melyik tud­ja hangosabban és eredményesebben biztatni kedvencét. A Czáran Martinov mérkőzést há­rom érdekes nemzetközi pár meccse egészíti ki. Különösen a dán világ­bajnok Petersenre kiváncsi a közön­ség. A nagy birkózóestre 50 filléres és 3­1.50 pengős belépőjegyek­et adtak ki, amelyekkel minden felnőtt in­gyen vihet be a pályára két gyer­meket. Az MTK országos atlétikai viadalt ren­dez vasárnap délután 1 órakor a Hungá­ria sporttelepen. Méh&Krm, BUDAPESTI, KINIZSI bérautó bérautó STBSQQ 339-ISO1 mégányos áron* 183-323 fe BÉRAUTÓK MERCEDES, RENAULT, ADLER Elite í£* 144-558 Világbajnokságot nyert a magyar lövészcsapat a gyors­tüzelő pisztolyversenyben Luzern, július 8. A magyar céllövők tegnap megnyerték a második világbajnokságot a luzerni nagy versenyen. Buday Lászlónak, a kis­öbű puskaverseny egyik számában vi­lágrekord­­teljesítménnyel kivívott győ­zelméhez, most a hatalakos olimpiai gyorstüzelő pisztolyversenyben jutottak diadalra a magyar céllövők, amennyiben remek teljesítménnyel megnyerték a csapat világbajnokságot. A magyar csapatban Vadnay László őr­nagy állt elsőnek a lőállásba é a 9 soro­zatban hibátlanul végzett 54 találattal. Domby Lajos szintén hibátlanul végzett, mindegyik sorozatában eltalálta mind a hat alakot. A csapat harmadik tagja, Badinszky László őrnagy, utolsó soroza­tában egyet hibázott és 53 találatot ért el. Takács László őrmester rendkívül nagy nyugalommal lőtt és mind az 54 lövése találat volt. Fölényes biztonsággal végzett Börzsönyi Lajos is, a csapat utolsó tagja akinek szintén 54 találata volt. A 270 találatból tehát 269 találattal végzett a magyar csapat, amelynek remek eredményéhez nyomban gratuláltak az ellenfelek s bizonyosra vették, hogy már eldőlt a világbajnok­ság. A verseny azonban csak későn feje­ződött be, s addig az egész magyar gárda ott drukkolt a pályán. Az eredményt egyik félnek sem sikerült túlszárnyalni s a világbajnokságot Magyarország nyerte, amelynek csapata pedig most első ízben mérkőzött nemzetközi ellen­felekkel. Világbajnok: Magyarország 2111 találattal. 2. Litvánia 268 találattal. 3. Németország 267 találattal. Az egyéni versenyt délután döntötték el ,a csapatversenyben hibátlanul végzett 18 céllövő között. Négy magyar vett részt a döntőben. Egyéni világbajnok lett a svéd Vilman 8 hibátlan sorozattal, 2. Van Oyen 7 hibátlan sorozattal, míg Börzsönyi a hetedik helyre került. A tegnapi eredmények közül helyesbí­tették a céllövőpisztolyverseny eredmé­nyét, amelynek végső állása szerint Ba­logh Ambrus nem második, hanem har­madik lett. A svájci hadipuska világbajnokságot álló testhelyzetben a német Brod nyerte 334­­ körrel. Három evezős versenye a Dunán A hagyományos városok közötti nyolcevezős mérkőzést, a Budapest—Bécs—Berlin városok közötti versenyt az idén Bu­dapesten tartják meg, a MESz nem­zetközi nagyregáltájának­­ kereté­ben. A három város versenye a mai, első versenynapon dől el. Budapest színeit a válogatott nyolcas, Berlin színeit a Regattaverein, Bécs színeit pedig a Donau és a Donauhorz kom­binált csapata képviseli. A német és osztrák evezősök, vala­mint az újvidéki, belgrádi, spalatói és zág­rábi jugoszláv csapatok a verseny csaknem valamennyi szá­mában elindulnak. Igazi nagy nem­zetközi verseny lesz tehát a MESz regattája, amelyet ma délután 4 óra­kor, holnap pedig délután háromne­gyed 4 órakor kezdenek. A három város versenyére ma délután fél 6 óra tájban kerül a sor. Bea M­aki 8 p.53.2 mp­-re javította Szabó világrekordját Helsinkiben tegnap délután ren­dezett atlétikai viadal két angol mérföldes futószámában a finn táv­futók megkísérelték Szabó Miklós 8 p 58 mp-es világrekordjának a megjavítását." A kísérlet fényesen sikerült, amennyiben nemcsak a győztes, hanem a második és har­madik helyezett is jobb eredményt ért el a régi rekordnál. A finn távfutók remekeltek. A győzelmet Maki szerezte meg, pom­pán küzdelem után, 8 p 53.2 mp-es új világrekorddal. Négy meglepetés­re a második helyen a fiatal Tuo­­minen végzett, alig két méter­rel maradt el a nagy Miiki mögött és legyőzte Pekurit és Salminent. Tuominen ideje 8 p 53.5 mp. A har­madik Pekuri eredménye szintén a régi világrekordon felül van: 8 p 51.8 mp. Csaplár hetedik lett 9 p p 01.4 mp-es eredménnyel. 11 flBBEBZBKHEnSSSBBSSSnSBSBRSSflHEBZSBE ^ ^B en*sz 1205 M M CP pengőért a Grossglocknerre és Zell am See-be 1 8» pengőéit I Salzkammergutba és Maria Zell-be 3 7» pengőért | az ó-német városokba és a Rajna völgyébe luxus-atdaccViOLift. * és 12 napos utalások. 8 Részletes felvilágosítással és prospektussal szolgál . Utazási Irodája,VI .Andrássy-új­tó

Next