8 Órai Ujság, 1940. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1940-02-01 / 26. szám
1940 FEBR. 1, CSÜTÖRTÖK. Finn felderítők az orosz vonalak előtt Méteres hóban, óvatosan kúsznak előre a fehérruhás finn felderítők, közvetlenül az orosz vonalak elé WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW• ÍGY ÉL A MAGYAR TANÍTÓ Egy részük még nem látta Budapestet, háromnegyed részük nem nyaral Hazánk földjét és népét megismerni minden magyar ember számára cél és kötelesség. Különösem fontos pedig a tanítók számára, akik a hazai föld szeretőjét nemcsak magaikban, hanem tanítványaikban is ápolják. Ezért nagyon érdekes olvasmány a Magyar Gazdaságkutató Intézet kiadásában most megjelent tanulmány: „A magyar tanítóság belföldi utazásai“. A szerzők: Steif Antal és dr. Vezér István az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére két vármegye (Zemplén és Vas) tanítóit kérdezték meg utazásaikról és dolgozták fela beérkezett válaszok adatait. A válaszokból kiderül, hogy Budapestet 12 tanító (3 százalék) egyáltalában nem látta még. Ezt kivétel nélkül anyagi okokkal indokolják. A nemleges feleletet többször aláhúzzák és felkiáltójellel emelik ki. Ez az érzelmi aláfestés mutatja, hogy szemlélni való dolognak érzik hogy a ti jártáét, Budapesten. A legtöbben fiatal korban jártak itt (tanulóévek, katonaság). A budapesti látogatások száma aránylag magas, az eredmény azonban igen kedvezőtlen. Negyvenhárom százalék nyíltan bevallja hogy semmit sem ismer Budapesten és csak 10 százalék álllja magáról hogy mindent jól ismer. Általában inkább a közjogi és történelmi nevezetességeket tekintik meg, míg a szórakozóhely cikre — nyilván anyagi okokból — nem jutnak el. A kevéspénzű tavitok legtöbbje csak kívülről látja a színházakat. Az Operát 6 százalék, a Nemzeti Színházat pedig 12 százalék említi. A népszerű szórakozási lehetőségek, úgylátszik, nagyobb vonzóerőt gyakorolnak: az Angol Park 19 százalékkal szerepel. A tanítók feleségei közül 28 százalék nem látta még a magyar fővárost, Budapest után látogatottság sorrendjében a Balaton vizét (32 százalék). Az utazások legnagyobb része, persze, nyáron bonyolódik le. A tanítók háromnegyed része otthon, falusi környezetben tölti a nyarat. A nyaralók nagy része nőtlen, vagy gyermektelen házaspár, a kettőnél többgyermekes családnál például 90 százalék egyáltalában nem megy nyaralni. Az a kis hányad is, amelyik nyaralni megy, 75 százalékban rokonoknál tölti a nyarat. Nagyon érdekesek a válaszok arra a kérdésre, hogy ki hova szeretne utazni. Többnyire távollevő városokba vágyakoznak a tanítók. Budapestet csak 10 százalék említi, Erdélyt viszont 20 százalék. — Dormándy Géza ny. tábornok ,,Modern haditechnika“ címmel holnap, pénteken este 17 órakor előadást tart a Magánmérnökök Országos Szövetségében (VI., Andrássy út 23., I. em.) Usg tt.il FLYNN forint MAAAaanWMWIMWMMÍMnMMIINI A Royal Crown pusztulása London, február 1. (Havas) A Royal Crown angol gőzös legénységének 15 életben maradt tagja az egyik keletangliai kikötőben partraszállt. A legénység hét elveszett tagját, akik mentőcsónakokkal felfordultak és a vízbe fulladtak, a hullámok később partra vetették. Az apály bekövetkezésekor a Royal Crown roncsa kiemelkedett a vízből és belsejében még négy tengerész holttestét találták. Az egyik életben maradott kijelentette, hogy a gőzös ellen támadó német repülőgép alacsony magasságban repült és gépfegyverének tüze megölte a Royal Crown ágyúkezelőjét, mielőtt még elsüthette volna az ágyút. A fedélzetre dobott gyújtóbombák a hajó gépét üzemképtelenné tették. (MTI) Elzsírosodott, köszvényes és reumás egyéneknél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz a gyomrot és a beleket alaposan kitisztítja és az emésztőcsatornát biztosan megszabadítja az ott felgyülemlett anyagcseremérgektől. Kérdezze meg orvosát! Paillál&METEOR csillérgyárnál 1 »' 0 P B SH Ir 1 vásároljon: V .. n 5 r 1 fl I H I Cod man ierky-uton 27. 'egeUBBBMo. & 3 Jugoszlávia egész rézkészletét Németország vásárolja fel? Belgrád, febr. 1. Hétfőn az esti órákban az a hír terjedt el a jugoszláv fővárosban, hogy Jugoszlávia felmondta a franciáknak a koncessziót a bori rézbányákban. Ezt a hírt hivatalosan nem erősíteték meg. Ennek a telnek az előzményei a következők: Mint ismeretes, dr. Clodius, német, gazdasági megbízott római útja előtt kiszállt Belgrádban és egy órás tanácskozást folytatott Cincar Markovics külügyminiszterrel. A kiszivárgott hírek szerint a tárgyalás a jugoszláv réz körül forgott. A bori rézbányák Európa harmadik legnagyobb réztermelő bányái. Egyes körök most ezekből következtetnek, hogy a román petróleum után Németország 1 jugoszláv rezet is biztosítani akarja magának. A bori rézbányákra a franciák kaptak annak idején konceszsziót. A jugoszláv lapok tudni vélik, hogy az új megálllpodás értelmében Németország számára Románia 7 vagont, vagyis 2500 tonna petróleumot szállít naponta. Pokolgép robbant egy görög kikötőben rakodó angol rimm ■■ gőzoson? Athén, február 1. (NST.) Az „Abbey“, angol tehergőzösön, amely Limms, eubpai kikötőben éppen vasércet rakott be, titokzatos robbanás történt. Emberéletben nem esett kár, de a tojó súlyosan megrongálódott és az anyagi kár jelentős. A legénységnek megfeszített munkával sikerült a hajót az elsüllyedésben megakadályoznia. Pireus kikötőjéből két mentőhajó indult az angol tehergőzös segítségére. Az Abbey Bulgáriából érkezett a görög kikötőbe. Tekintettel arra, hogy a robbanás a hajó belsejében történt, azt gyanítják, hogy merényletet követtek el a hajó ellen és a robbanást időre beállított pokolgép okozta. Tábori postacsomagokat sikkasztott, 8 évi fegyházat kapott Berlin, február 1. (NST) Nyolcévi fegyházra ítéltek egy sikkasztót, aki kisegítőszolgálatott teljesített a postán a csomagelosztási osztályon és több tábori postacsomagot elsikkasztott. Felesége bűnrészességért kilenchónapi fogházat kapott. Hazatér a Columbus 52 német matróza Newyork, február 1. (Stefani.) A „Columbus“ gőzös 52 főnyi német legénysége japán halászhajóikra szállt és a Csendes-óceánon át tért hazafelé. (MTI.) Gyertyaszentelőkor.