8 Órai Ujság, 1940. augusztus (26. évfolyam, 174-194. szám)

1940-08-29 / 193. szám

4­0 ftU ÚJSÁG A Yankee Clipper hozza Budapestre Hunyady Sándor új darabját Emlékezetes, hogy Hunyady Sándor, a­­ kiváló magyar író április végén azzal a szándékkal ment ki Amerikába, hogy­­ nyolc héten át tanulmányozni fogja oda­­kinn a magyar településeket s munkája után nyomban visszatér Magyarországra. Június végére várták Budapestre Hu­nyady Sándort, aki el is indult Ameriká­ból a Washington nevű hajóval, azonban Európában a parti hatóságok nem enged­ték a hajó utasait kiszállni, úgy hogy a gőzös kénytelen volt magyar utasaival együtt visszafordulni Amerika felé. Hu­nyady Sándor súlyos betegen érkezett , meg Newyorkba, tüdőgyulladást kapott a lisz­­szabon—newyorki viharos tengeri úton s kénytelen volt a French Hospital-be vo­nulni. Hosszú hetekig kezelték a kiváló írót, míg visszaadták egészségét. Hunyady Sándor közben többször írt levelet buda­pesti barátainak s többször hangoztatta, hogy amint lehet, útrakel és hazajön. Teg­nap a Vígszínház igazgatóságához küldött táviratot és ebben bejelenti, hogy befe­jezte új darabját, amelynek két vezető női szerepét Muráti Lilinek és Tolnay Klári­nak szánta. Egyben jelezte azt is, hogy kész darabját a legközelebbi Yankee Clip­­perrel küldi el a színházba. MÁTRAI-BETEGH BÉLÁT, lapunk kri­tikusát és színházi rovatvezetőjét, C­s­at­hó Kálmán igazgató dramaturgnak szerződtet­te a Magyar Színházhoz és az Andrássy Színházhoz. ÚJ BÉRLETRENDSZERT VEZETETT BE a Vígszínház. Háromféle bérletet adnak ki, fillérest, szombatestit és sz­o­mb­a­t d­é­l­ut­áni­t. A bérletre­formnak a közönség körében igen nagy a sikere, úgy hogy a színháznak az idén kö­zel kétszer annyi bérlője lesz, mint tavaly. EGY BUDAPESTEN MÉG SOHA NEM JÁTSZOTT SCHUMANN-MŰVET, a „Kon­­z­e­r­t­s­t­ü­c­k“-et mutatja be ma este 8 óra 10 perckor a magyar rádió. Az Operaház zenekarát Dohnányi Ernő vezényli a mikrofon előtt, a zongoraszólót pedig D­it­­rói-Csibi József, a Zeneakadémia ki­váló fiatal tanára játssza. HOLNAP DÉLELŐTT BEMUTATJÁK AZ ÚJ BUDAPESTI VARIETÉT a sajtó kép­viselőmet. Az újjáalakított Royal Va­rietéről van szó, amely a régi Royal Színház épületében működik. A bemutató holnap délelőtt 11 órakor lesz. RÓZSAHEGYI KÁLMÁN, a Nemzeti Szín­­ház örökös tagja, néhány magánnövendék tanítását vállalja lakásán: Mentzina Já­nos­ ut­ója. Tel. 15—31—06. Jelentkezni 1—6 óra között lehet. MEGNYÍLIK ma este fél kilenckor „Tempó 1940“ című revüjével az Arizona. KÉT FIATAL MŰVÉSZ MUTATKOZIK BE új színpadon, új környezetben, új part­nerekkel. Az egyik Kiszely Ilona, a Bel­városi Színház volt tagja, aki a Vígszín­ház felújított nyári kabaréjában, Tóth Miklós „Székely történet Pesten“ című kis darabjában fog bemutatkozni ezen a szín­padon. A másik fiatal színész Görbe Já­nos, ugyancsak a Belvárosi Színház volt tagja. Ez a fiatal, rendkívül tehetséges jel­­lemszínész az „Ördög nem alszik“ című V­aszar­y-dar­abban lép az And­rássy Színház közönsége elé. NEM KÖLTÖZIK EL az Erzsébetvárosi Színházból a Sárgarigófészek, sőt még szep­temberben is játszani fogják. Szeptember 9-én lesz a nagysikerű nyári operett szá­zadik előadása. MA az ANGOL PARKban Lázár Mária, Kollár Livia, Déry Sári, Békeffy László, Gregula Zoltán, Bilicsi Tivadar, Pataki Miklós, BORZ ISTVÁN Hunyadi S. színmű­vének tiszttartó jelenetét játsszák: Páger Antal, Szabó Klári, Kozma Andor, Faragó Ödön, Kamarás Gyula. .­­ . ... Kezűbe 8 órakor. A nagy Doug korbácsa újra munkában Bizonyára még mindenkinek élénk emlé­kezetében van az amerikai filmgyártás hőskorának egyik legmarkánsabb egyéni­sége, a daliás Douglas Fairbanks, aki élete legnagyobb szerepét, a „Z“ a fekete lovas-­ karddal és korbáccsal harcolta végig. En­nek a hagyománynak áldozott a ,,Z“ a fe­kete lovas második részének, a „Z“ a kor­­bácsos embernek közismert rendezője, William Whitney amikor a fekete lovas újabb kalandjait a nagyhírű korbáccsal és az új „Z“-vel, John Carollel játszatta el. Ebből az alkalomból a film gyártási veze­tői kölcsönkérték a hollywoodi filmmú­zeumból, ahol — mint ismeretes — a film grandiózus alkotásainak emléktárgyait őr­zik, a nagy Doug legendás korbácsát. Ez­zel a nagymúltú, bár kissé szokatlan fegy­verrel harcolja végig John Caroll a nagy kalandoraim befejező részét, mely még iz­galmasabb, mint a bravúrok filmjének első része.. Fairbanks korbácsával kapcso­latban kedves történetet közöl az ameri­kai filmsajtó. A film, mint ismeretes, a délkaliforniai farmer­vidéken játszódik le és John Caroll a felvételek előtt lóháton és álarcban sok mérföldre belovagolt a farmerek tanyáira, nem kis riadalmat okozva feltűnő megjelenésével. Visszafelé vágtatva, egyszerre csak egy nagy csoport házőrző vérebbel találta szembe magát és a veszedelmes állatok valóságos gyűrűt vontak köréje. Persze, a fekete lovas ebből az előre nem látott bonyodalomból is ép bőrrel szabadult, mert a nagyhírű korbács­csal pillanatok alatt szétkergette négylábú üldözőit. Értesülésünk szerint a „Z“ a kor­­bácsos ember hosszú tengeri út után sze­rencsésen megérkezett Budapestre és még e héten bemutatásra kerül. SZÍNHÁZ t- j^EZSÉBETVÁROSI: Sárgarigófészek (8). — KAMARA VARIETÉ: Borúra derű (9). — KOMÉDIA ORFEUM: Lassan a testtel (Vi9). - ROYAL VARIETÉ (Erzsébet-krt. 31. T. 421-930). Nyitás aug. 31. Pénztár d. e. 10-től egész nap. — MAGYAR MÜSZINKÖR: Tokaji aszú (‡/‚5. h., sz. 'Iá, ‡/«8. v. *64, 6. 8). — FÉNYES FŐ­VÁROSI NAGYCIRKUSZ (321-444 , 420-304). Togare tigriseivel a lángok között és a nevető cirkusz (4, 8). S. 0. S. SAHARA • STUDIO Blőadások fregdete 11, 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. A Hunnia-film új propagandafőnöke A Hunnia-film sajtó- és propaganda-osz­tályának vezetését dr. Kolczonay Ervin vette át, aki eddig a külföldön működött a filmszakma minden ágazatában. Dr. Kol­czonay bemutatta az újságíróknak a „Csak egyszer élünk“ c. Dunne-filmet, amelyet ma díszelőadásban mutat be a Rádius. RÁDIÓ 1940 AUGUSZTUS 29. CSÜTÖRTÖK BUDAPEST I.— 16.13: Ruszin hallgatóinknak. — 16.45: Idő­jelzés, időjárásjelentés, hirek. — 17: Hírek szlovák , ruszin nyelven. — 17.15: A Rádió Szalonzenekara. — Közben 17. 40: „Anyaggaz­dálkodás az építőiparban.Ríva József ipar­­ügyi miniszteri műszaki tanácsos iparügyi előadása. Felolvasás. — 18.15: „A rák gyógyí­­tása.‘‘ Czunft Vilmos dr. egyetemi magán­tanár előadása. — 18.45: „Kedvelt hangleme­zek.‘‘ — 19.15: Hírek magyar és román nyel­ven. — 19.25: Cigányzene. — 19.45: „Kolozsvári gyermekkor.“ Cs. Szabó László dr. előadása. — 20.10: Az Operaház Zenekara. — 21.40: Hi­rek, időjárásjelentés, hirek szlovák és ruszin nyelven. — 2210: Lugossy István tárogatózik a stúdió kertjéből. — 22.25: Cigányzene. — 23: Hirek német, olasz, angol, francia és eszpe­rantó nyelven. — 23.25: Tánclemezek. — 00.05: Hirek. BUDAPEST II., 16.15: Film- és jazz-számok hanglemezről. — 19.45: Cigányzene.­­— 20: Hirek magyar, szlo­vák és ruszin nyelven. — 20.25:­­A newyorki magyar könyvtár.Fálbert Géza dr. előadása. — 20.45: A Melles Béla-zenekar. — 21.45: Idő­járásjelentés. M ff • ~JB­­ Legkisebb hirdetés Pengős hirdetés— ^ 10 szóig P t.— Hirdetések fdkiadóhivatalunkon (Andrássy út 47) kiváll fiókkiadóhivatalunkban (AndrássytK 16) is feladhatók . Eső­ballon­­agján Férfi nadrág ? Gutmann-sarokÖröklakások Nagykörutak között lódén- és viharkabát Márton és Szász Bálvány-ut­ca 3« Címre ügyelni. Magyaros fiúruhák Minden intézet részére EDELMANN IV. ker., Kamermayer Károly-utca 3« Használt férfiruhákért egyenruhákért óriási áru fizetek. Spiegel, Teréz-körút 2. I 9. Telefon: 128-942 MACH TAXIGÉPIRÓ vállalat óránként P 1*30. Tel.: 132—799, 130—777. Biedermeier székek, garnitúrák, különböző butorok, porcéi­, lánok, nagy választékban o­l c s­ó n eladók. Bank-utca 4. V&s&e.k’ kiolvasott tiszta könyveket és újságo­kat. Levélhívásra ház hoé megyek VÖRÖS PÁL St.­ Kálvin-tér közepén Parlament közelében összkomfor­tos utcai szoba kiadó. Személynök­­utca 21. III. 2. Üresen főlépcsődáer nagy szoba Munkácsy­ utcai villanegyedben else­jére. Komfort. Telefon: 110—788. Mindenes főzőnőt keres kéttagú úri család elsejére vagy azonnalra. Éves bizonyítvánnyal rendelkező je­lentkezzék délután 4—6 között. V., Hollán-utca 22. n. 2. Szobafestést jutányos Úron, jót­állással vállal. Egyedi szobafestő, vm, Szigony-utca 39. Telefonhívó: 142 -120. Beiratás a Rózsadombi német, magyar nyilvánosságú magán elemi iskolába. Internátus. Idegen nyelvek. Bolyai­ utca 11. Tel. 166-006. Rátky Pensi út 1".141 Összkomfortos, elegáns, balkonos, folyóvizes szobák, elsőrendű ellátás (diéta). Mérsékelt árak. Állandóknak kedvezmény. Díjtalan l­ft. Tel. 332-097 80 fillérért óránként írógépemmel lakására megyek. Este is. Incze Margit. Szent István­ krt 5. 127—941. Kárpitos házakhoz legolcsóbban ajánlkozik Szabó, Ranolder-utca 14. Házfelügyelőnél. Melegvízfűtéses utcai szoba, 2 személyes, kiadó. Dob-utca 46/b. IV.3. Énektanítást, korrepetálást ol­csón vállal diplomás énektanárnő. Megbeszélés 7—8-ig, Dessewffy-u. 18/20. n. e. 2. Kisönbejáratu utcai szoba fürdő­szobával egy-két személynek kiadó. Erzsébet-körút 56. I. 4. Közismert zongoraművésznő aka­démiára előkészít, növendéket leg­magasabb fotei,a ki művel. «Tehetség­­kutató» fök­iadóba. VII., Dohány-utca 30 b. alatt (Ostende kávéház mögött) luxuskivi­­telü, délkeleti, erkélyes 1—2 szobás hallosak garderobeszobával és gar­­szónak beépített konyhabútorral, el­adók. Központi sütés-melegviz. Óvó­hely. Minden lakás önálló telekkönyvi­­tulajdon. Vételnél azonnali átírás vevő­­nevére. Tőkebefektetésre nettó 7 6/0 kamatozás. Érdeklődés helyszínen egész nap, vasárnap is 2-ig. Tel.: 340-905. B­allonok és valódi TIROLI LODEN FELÖLTŐK nagy választékban SPORTRUHÁZAT-nál VI., Vilmos császár­ út 13. NÉMETET tökéletes kiejtéssel, kitűnő mód­szerrel tanít 39 éves pedagógus. Levélcím: Dér, Nagymező­ u. 26. Használtruháért mindenféléért legtöbbet fizetünk Schmergel, Rottenbiller-u. 87. Tele­fon : 422—269. Hívásra jövünk Kab­inbejáratú féregmentes ele­gáns úriszoba fürdőszoba, telefonnal Damjanich­ utca 52. m. 6. Elegáns féregmentes utcai szoba jobb úrnak azonnalra kiadó. Üllői­­úti 70. Házfelügyelő. Központi fütésü kettő vagy egy különbejáratu erkélyes elegáns, tele­fonnal, zongorával. Váci­ út 16. Korrepetálna érettségizett, né­metül tudó, hegedülő izr. úrileány. «Lelkiismeretes» főkiadóba. Belvárosban különbejáratú utcai szoba azonnal kiadó irodának is. Telefon 38-44-06. Selfer gyakorlattal személy- és teher­jogosítvánnyal, Diesel-kocsihoz is, elhelyezkedést keres. István­ út 26. ____________stdsz. 3.____________ Ügynököt felveszünk virágmag eladásra. Székely Bertalan-u. 10. __________1 11. 5­­6-ig.__________ Gőzfütéses elegáns szoba, közvet­len fürdőszobával, telefonnal kiadó. Pozsonyi­ út 43. I. 3._______ Üres vagy bútorozott különbejáratú komfortos utcai szoba kiadó Kresz­­tza-utca 16. IV. .4. Szombaton kezdődik a Balatoni Sporthét A Balatoni Sporthét előkészületeit mér befejezték, Füreden és Tihanyban elkészül­tek az építkezésekkel, Siófokon már állít­ják a lovasmérkőzések akadályait és ácsol­ják a tribünöket s a galamblövő pálya is készen várja a versenyzőket és a közönsé­get. A szombati megnyitás napjára minden teljesen rendben lesz, feldíszítik a fürdőhe­lyeket, fellobogózzák a pályaudvarokat és hajóállomásokat és ünnepélyes külsőségek között kezdik meg a nagy versenysorozatot. Tihanyban a KMAC motorkerékpáros ver­senyével avatják fel a 60.000 pengő költ­séggel épült körpályát Az ötkilométeres útszakasz ma az ország legszebb verseny­pályája. A nevezések száma már hatvanra növekedett. Az indulók között lesz Kozma, Dőry, Lukavecz, Patkó és a többi első­­klasszisú versenyző is. A Ferencváros az Elektromossal mérkőzik vasárnap Az új bajnoki év második fordulójában a Ferencváros az Elektromos TE csapatá­val kerül össze az Ülllői­ úti sporttelepen. Mindkét csapat rosszul kezdte a szezont, az Elektromos kikapott, a Ferencváros pe­dig döntetlenül mérkőzött. Most mind a két fél javítani akar s ez valószínűen sike­rülni is fog a­ — Ferencvárosnak. A Fe­rencváros nemcsak azért favorit, mert a saját otthonában játszik, hanem inkább azért, mert csapata jobb, mint az Elektro­mosé. A zöld-fehérek nagy tábora ferenc­városi győzelemben akar gyönyörködni s ebben a várakozásában aligha fog csa­lódni. A MAGYAR TENNISZEZŐK elutaztak Münchenbe, ahol pénteken, szombaton és vasárnap mérkőznek a németekkel. A né­met csapat tagjai: Henkel, Metaxa, Göpfert és Koch. A WMFC a kék-fehérekkel tárgyal Victor átadása ügyében. Amennyiben a tárgyalá­sok eredménnyel végződnek, Victor vasárnap már játszik a WMFC csapatában. Ma Ügető ! Valószínű, hogy versenyben már sze­repelt kétévesek végeznek elől. Szerin­tünk Billy nyer Csoda és Ciroda előtt. II. Ellák, Gazsi és az élről induló Ornge között várható erős küzdelem. III. Az élről induló Kallinka fogatot aligha veri meg a Bakancsos—Bakony fo­gat, vagy a kétségtelenül jobb, de térhát­ránnyal induló Dusán—Ébredő fogat. IV. Zsarnó, Elöljáró, Nestor jutott elő­nyös felállításhoz. V. A hosszú táv Szabolcs, a javuló Makkfilkó és Tilly II. mellett szól. VI. A klasszikus hároméves versenyben Fokos bizonyára ismét legyőzi Csalókát. VII. Jósnő, Kunó, Dávid. VIII. Zivatar­­, Rozmaring, Tanoda. IX. Bokros, ha simán fut, nehezen ver­hető. Dulcinea, Ripacs és Sirocco várható még a frontban. X. Mátka, Carthago, Árvalegény. XI. Bokréta I., Apród, Gárdakürtös. XII. A nagy mezőnyben Tissa, Maya és Hauser választottja végezhet az élen.­­ Megyeri eredmény. Nagy látogatottság mellett folyta­k le a tegnapi versenyek. Az akadályversenyben a francia Le Bambino végre megmutatta igazi képességeit, végig vezetve könnyen verte vissza Lectica tá­madását. A gátversenyt Albula nyerte, el­lenfelei nem állták az öldöklő iramot. A kétévesek versenyében Márta biztosan előzte meg a favorit Hands off-ot és a rosszul startolt Gamineát. A wester hen­dikepet Sás nyerte s a nap legnagyobb kvótáját fizette. Az utolsó két futam Ba­rika, illetően Fruska győzelmét hozta. • • Imiim

Next