8 Órai Ujság, 1940. szeptember (26. évfolyam, 196-220. szám)
1940-09-03 / 197. szám
Megkezdődik a vidéki színházi évad: Gyula, Szombathely és Eger játszik először A budapesti színházi szezon kezdetével egyidőben ezen a héten megindul a színjátszás vidéken is. A stagione-társulatok nagy része már készen áll, ezért igen Sok színiiskolát végzett fiatal színésszel és számos ismert budapesti művésszel egészítette ki Az első társulati ülést vitéz Jakabffy Dezsőnél tartották meg a színészek tegnapelőtt Szombathelyen. Ez a vidéki társulat szeptember 7-én, szombaton kezdi el évadját a „Hamburgi menyasszony“ előadásával, Márkus Lajos, Ladányi Ferenc, Lontay István, Móry Lucy és Kozma Andor szereplésével. Vitéz Bánky Róbert stagioneja szeptember 5-én Gyulán kezdi el a szezont az „Elnémult harangok“ előadásával. Hákosi Viktornak ez a darabja e pillanatban, Erdély egy részének visszatérése napjaiban, rendkívül időszerű s éppen az ünnepi előadásra való tekintettel Kiss Ferenc elvállalta benne a vendégszereplést. Híres szerepét, Todorescu pápát játssza el. Végül szeptember 11-én Egerben kezdi el a szezont Thuróczy Gyula társulata a „Bizánc“ előadásával, amelyben az igazgató és Orsy Mária játssza a vezetőszerepeket. Utána a „Tokaji aszú“, ez a Budapesten még mindig műsoron lévő operett következik Fedák Sári szerepében Bartók Juci- HÁROM hétig próbálják a Nemzeti Színházban az idei évad második bemutatóját, Asztalos Miklós, Liszt Nándor és Laurisin Miklós „Vidám szűkét“ című történelmi viajátékát. A főszerepeket Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Somogyi Erzsi, Eöry Kató, Olthy Magda, Pataky Jenő, Ungváry László, Pethes Sándor, Tapolczay Gyula, Major Tamás és Szabó Sándor játssza. A vidám zenés darabnak tegnap volt az első próbája, a bemutató pedig szeptember 21-én lesz. OROSZORSZÁGBA UTAZOTT Kauser István, hogy orosz filmeket hozzon Magyarországra. A változott viszonyok folytán ugyanis a hazai mozik műsorukba az idén már orosz filmeket is felvesznek. SZÁMOS KÜLFÖLDI VENDÉGE LESZ idei hangversenyszezonunknak. Tegnapi számunkban már említettük, hogy Pestre jön a genfi nemzetközi zenei verseny zongorista-győztese, Benedetti Michelangeli, az „új Liszt Ferenc“, s most beszámolhatunk arról is, hogy decemberben Pestre jön Luigi Magistretti, a világhírű olasz hárfaművész, aki néhány évvel ezelőtt mint Klemperer Ottó szólistája mutatkozott be , Budapesten. Novemberben Pestre jön néhai Hubay Jenő híres növendéke, Wanda Luzzato és nemcsak Pesten, hanem vidéken is hangversenyezni fog. A FÉNYES CIRKUSZ SZEPTEMBERI MŰSORA válogatott világvárosi számokkal szórakoztatja a közönséget. Erő és szépség gyönyörködtet minden egyes artistaszámban, amelyek közül a 3 Turul trapézprodukciói, Pablo, az elegáns argentin bűvész, Bob Gillette excentrikus táncai, két ragyogó korcsolyaszám, az orosz Tarzan-táncospár, a ragyogó brazil-amerikai tánckettős, a 12 máltai selyempincsi aranyos kutyarevüje egyaránt viharos tapsot arattak. Betetőzésül a világhírű Pickard kínai revüzenekara és Borbiró Andrea felejthetetlenül szép kísérőtánca tették teljessé a sikert. PESTI SZÍNHÁZ VI., RÉVAY U. M. TELEFONJ M2-144 Szombattól, szeptember 7-től minden este 9 órakor, ünnep és vasárnap délután 5 órakor 30 éves magyar kabaré PÓDIUM írók kabarészíuháza vendégjátéka st Vítakabát tagjainak közreműködésével Konferál: Békeffi László Erdélyi képeskönyv MAROSVÁSÁRHELY Sarajevo — MAGYAR FILM — Az Európán végigviharzó vér- és tűzfolyam, amelynek a világot elborító lángját a sarajevoi dráma lobbantotta fel, az új magyar filmben elindít egy másik drámát is, amely két férfi, a magyar és az orosz katonatiszt szerelme küzt őrlődő és vívódó asszony sorsát vetíti elénk. Ráthonyi Ákos tehetséges rendezés© jól érezteti a drámának ezt a kettősséget. Tímár József, Tasnády Mária és Vértes Lajos hármasa drámai lüktetéssel tölti meg a lebilincselően mozgalmas jeleneteket. A film egyik érdekes, különös alakját Kiss Ferenc eleveníti meg sok erővel és kellő titokzatossággal. A szépen fotografált és nagy sikerre számító, kitűnő magyar filmet a Forum és a Bécsi mutatja be. Egyszer vagyunk fiatalok - NÉMET FILM.Apa és fiú, akik ugyanazért a lányért kerülnek, nem éppen döbbenetesen új téma, de a kedves mesét új változatban is szívesen fogadjuk, ha — mint az Uránia új hímjében — olyan kedves, üdeteremtésért vetélkedik a papa és fia, mint Ilse Werner. SZÍNHÁZ VÍG: Nyári kabaré (8). — MAGYAR: Tokaji aszú (8). — ERZSÉBETVÁROSI: Sárgarigófészek (8). — KOMÉDIA ORFEUM: Lassan a testtel (Va9). — ROYAL VARIETÉ: Világvárosi műsor (4. S). — MAGYAR MÜSZMNI KÖR: Tokaji aszú (s/*5. h., sz. 2/#5, V*8, v. V.-l, S, 8). — FÉNYES NAGYCIRKUSZ (T. 221-444 és 420: 364). A cirkusz csodái: Pickard dél tengeri revüzenekara és a 3 Turul (4, 8). RÁDIÓ 194* SZEPTEMBER 3. KEDD BUDAPEST I.: 16.18: „Tarka gyermekdélután."1 - 16.45: Időjelzés, időjárásjelenlét, hírek. — 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.15: Rendőrzenekar. — Közben 17.48: „Egészségügyi Kalendárium.“ — 18.28: Erdélyi kérdések: „Románia a világháború küszöbén."* Szász Zsombor előadása. — 18.58: Hanglemez. —18.15: Hírek magyar és román nyelven. — 19.25:...A honvéd egy napja." Helyszíniközvetítés. Hangfelvétel. — 19.58: Mecseki Rudolf és Polgár Tibor kétzongorás jazz-számai. — 20.19: „Északi legenda.“ Hangjáték. — 21.15: Osváth Júlia, az Operaház tagja énekel, zongorakísérettel. — 21.46: Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák és ruszin nyelven. — 22.10: A Rádió Szalonzenekara. — 23: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 23.28: Magyar nóták hanglemezről. — 68.05: Hírek — Az Egyetlen éjszaka csütörtöktől a Savoy, a Pátria és a Lloyd vásznán megint bemutatásra kerül. Pengős hirdetés Hirdetések fökiadóhimUlunkon (Andrátty-út 47) kívül liókkiadóhimUlunkban (RndnUty-út 16) I» t*ladhatdk3 Lagklaabb hirdati dija: 10 mm. P 4.Állá a «agy albérleti szoba hirdeti» dija 10 alóli P 1 ■— Magyaros fiúruhák Fehárnemüek EDELMANN IV. ker*., Kamermayer Károly-utca 3. LIlMPIORI nemzetiszínü papír zászló ALFA papírfizem, Bp., Kisdiófa u. 1. Kiváló mesterhegedű sürgősen eladó. ..1500“ jeligére Blockner-hez, Városház-utca 10. luxuskivítelű 1 drb. M nílil 1 szoba hallos és garllllllis conlakás, melegvízzel Boráros-téri hídnál, Mester-utca 15. Ugyanott üzlethelyiségek is. Krakovits pensio Kossuth Lajos-utca 13. TeL: 18-65-90. Folyóvízes szobák, kitűnő _______ellátás.____________ ELVESZETT arany férfi pecsétgyűrű B. M. monogrammal. Illő jutalom mellett átadható: V., Gorove-u. 3. IV. 1. Londoni ANGOL TANÁR különleges gyors rendszerrel tökéletes kiejtéssel tanít 421-016 Einkeiden bútorozott kettőszobás garszonlakás villában kiadó. Saját fürdőszoba. Telefon: 152—663. Szobák rendkívül olcsón, azonnalra kiadók. V. Harmincad-utca 3. II Latin-német-francia tanárjelöltnő korrepetál, nyelvórákat ad. Telefon: 31-61-41 reggel 8—9. Elegáns melegfolyóvizes, kétágyas remek ellátással, olcsó havibérben _____Ungár, Váci utca 18._______ Utcai szoba 2 személyre ellátással, esetleg anélkül, kis udvari szoba, fürdőszoba, telefon, zongora kiadó. Hegedűs Sándor u. 23. H 11. tilönbejáratú bútorozott szoba dékieknek napokra kiadó. Szent István-körút 23. U. 10. Madarat írót tolláról diákot KOZMA sapkájáról...... Diáksapkák, Károly-körút 3.80-ik jubileumi év. SZÉP BUNDÁK olcsón. Szemereszűcsnél, Erzsébetkörút 26. szám II. emeleten. Svábhegyi Majesticben bútorozott magánlakás tulajdonostól olcsón bérelhető. Hetekre is. Tel.: csak d. e. 142-026. ERDÉLYI HÖLGYEKNEK Földijeimnek: • 20 6/0 kedvezményt adok. ■ elsőrendű nőidivat: IICV BO Jaszalonja Nádor u. 5. Francia német angol tanár tanít házonkívül Isky Csiky 12. III., 21. Szépen bútorozott szobát keresek öt hat kerületben 116-400. d. u 2—4. Szálloda étterem biliké szakmában elhelyezkedést keres „Keresztény tisztviselő“ főkiadóba. Német-francia nyelvtanítás speciális gyors rendszerrel 421-016 Központi fűtéses, fürdőszoba használattal telefonnal bútorozott szoba azonnalra kiadó.Dol-u.46/b IV. 3. Nyelvtanárad német, angol, francia, olasz. Nagymező-u. 43. II. 7/a. __________T.: 329-326.__________ Gyógymasszívo/ónő pedikürözést háznál is vállal. József utca 58. ____________fsz. 4._____________ Elegáns főlépcsőházi utcai kisebb udvari szoba azonnal kiadó. 12-44-79 Főbérleti lakásomba dolgozó nőt lakótársnőnek keresek. Visegrádiutca 92. TU. 57. Házmesterséget keresek bárhol gyermektelen szerelő vizsgázott fűtő. Szapáry-utca 20. Marosi. Hölgy:h jelszava: selyem és szövet, vászon és kelengye, olcsón kapható. Ezt el ne felejtse VjUíh Anted divatházában, VIT., Király-u. 49. ^^A Teréz^ín)si templomnáL^^ NÉMETET tökéletes kiejtéssel, kitűnő módszerrel tanít 39 éves pedagógus. Levélcím: Dér, Nagymező u. 26. Elsőrendű ebédmenüt autón házhoz szállít Deutsch konyha. Csaba utca 7/a. Telefon: 153-004. Dr. Oszló Géza f.út szept. 12-én kezdi meg működését II. Kapás utca 23. Tel: 166-522. Nagyjövedelmű vállalat átvehető. Tőke szükséges. ,,Agilis őskeresztény“ jeligére fökiadóba. Német-angol-román nyelv, levelezés, külföldön végzett pedagógusnál. Wesselényi-utca 69. Kerti bútorozott szoba úrinőnek azonnal kiadó, olcsón! Megtekinthető délutáni órákban. XIV. Telepesutca 29/a. II. 3. _____ Gőzfűtéses elegáns szoba, közvetlen fürdőszobával, telefonnal azonnalTM kiadó. Pozsonyi-út 43. I. 3. Nyugatinál utcai különbejáratú komfortos szoba Zsitvay-utca 16. II. Uccalszoba bútorral, vagy anélkül, tisztviselőtelepi villában, azonnalra kiadó. Tel.: 147-222. 1-1/2-5-ig Nagyméretű fizes főlépcsőházi Munkácsy utcai villanegyedben, komfort. Telefon: 110-788. Szénszakmában hosszú évi gyakorlattal elhelyezkedne „Keresztény tisztviselő“ jeligére főkiadóba. Gyönyörű” balkonom komfortos dunai szoba Gellértnél azonnalra kiadó 258-139. Befejezték a vitorlásbajnokságokat A Balatoni Sporthét keretében bonyolították le a vitorlás bajnokságokat. A döntőt tegnap tartották meg a szövetség vezetőinek jelenlétében. Az új bajnokok: 30-as versenycirkálók csoportjában dr. Tus Miklós (Hurrican), 2-es cirkálók csoportjában Knayer- Krauss Arnold (Lucifer). Versenyjollék csoportjában Heinrich Tibor (Kisangyalom). 25-ös túrajollék csoportjában Dabasy- Halász Ervin (Mackó). Olimpiai jollék csoportjában Heinrich Tibor (Fiababa). A vitorlás Hősök Emlékversenye vasárnap kerül sorra Siófokon. Az MLSz nem változtat a válogatott műsoron Az MLSz összeállította őszi válogatott programját, amely szerint szeptember 29-én a jugoszlávok, október 6-án a németek játszanak. Budapesten, december 1-én a magyar csapat Rómában, 8-án pedig Madridban szerepel. Ezzel az összeállítással azonban a jugoszlávok és a horvátok nincsenek megelégedve, mert a jugoszlávok a Duna Kupa revánsmeccsét is az ősszel szeretnék lejátszani, a horvátok pedig az MLSz ígéretére hivatkozva, a magyar csapatot Zágrábba várják. Az MLSz azonban nem hajlandó a már megállapított programon változtatni s így aligha tudja kedvezően elintézni a jugoszlávok és a horvátok kívánságait. Súlyos hiba lenne, ha a déli szomszédainkkal kiépített baráti kapcsolatok a mérkőzések elhalasztása következtében meglazulnának. A MAGYAR—NÉMET válogatott ökölvívó mérkőzést vasárnap délelőtt rendezi a MÖS2 a városligeti cirkuszban. A németek már kijelölték csapatukat, amelyben több sokszoros válogatott boxoló szerepel, így a dortmundi Pepper, aki szenzációs rekordlistával rendelkezik. A húszéves boxoló 64 válogatott mérkőzést vívott eddig s ezek közül 61-ben győzött, hármat pedig döntetlenül fejezett be. A MAGYAR—JUGOSZLÁV tenniszmérkőzés szeptember 6-án kezdődik a BLKE pályáin. A jugoszlávok szerdán este érkeznek Budapestre Lukvnics Pero szövetségi kapitány kíséretében. A csapatban Puncsee, Pallada, Mitics, Schäfer vagy Mayer játszik. A KERÉKPÁROS PÁLYAVERSENYEK sorozata már szerdán megkezdődik az HXX m-es időfutambajnokság előmérkőzéseivel. A bajnokságra 21 versenyző nevezett. A flyerbajnokság előfutamait pénteken este rendezi a szövetség, a döntők pedig vasárnap kerülnek sorra a Millenárison. TAKÁCS BÉLA, a Hungária és a válogatott csapat volt jeles kondíciótrénere és pályagondnoka a Ferencvároshoz szerződött A népszerű Takács Bélát örömmel fogadjál a ferencvárosi játékosok, ERDÉLYI NAPOT akar tartani október egyik vasárnapján az MLSz. Ha az illetékes hatóságok megengedik, valamennyi erdély városban szerepel anyaországi csapat ezen a vasárnapon. Megyeri lóverseny A Pestvidéki Versenyegylet második pát napja kerül sorra holnap Megyeren. Egy gátverseny és hat síkverseny szerepel a változatos sportot nyújtó programon. Jelöltjeink: AL Crataegus, Máv, Désakna. II. Honvéd, Nincs több, Taifun. III. Csáklyás, Admiral, Facér. IV. Gibbi, Tünemény II., Csibike. V. Mester, Sári, Teri, VI. Siber, Nardai idom.. Ceremónia. VII. Csicsóné II., Mutasd meg, Pók II.