8 Órai Ujság, 1941. március (27. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-11 / 58. szám

Háromhetes hangversenyk­örútra megy Olaszországba Zathureczky Ede Reprezentatív hangverseny­körútra megy Olaszországba március végén Zathureczky Ede, a Zeneművészeti Főiskola kitűnő ta­nára. A világhírű hegedűművész (ezzel az útjával a Servizio Naziomale Concerto meg­hívásának tesz eleget. Első állomása R­óma lesz, ahol április 1-én az Augusteo nevű is­mert hangversenyteremben, Molinari ve­zénylete mellett, a római filharmonikusok­­kal tartja hangversenyét. A hangverseny­­körút háromhetes tartama alatt tizenöt kon­certet ad, melynek főbb állomásai Firenze, Velence, Siena, Verona, Bari lesznek. Za­thureczky Ede műsorán a magyar zene kép­viselői közül Hubay, Bartók és Kodály mű­vei szerepelnek. Debrecenben Donna Diána, SZÖRÉNYI ÉVA Érdekes vendégjáték lesz vasárnap este Debrecenben: Moreto klasszikus vígjátéka kerül bemutatásra a Csokonai Színházban I­n­n­o­c­e­n­t-V­incze Ernő költői fordításá­ban, úgy, ahogyan ez a verses játék tavaly őszön a Nemzeti Szín­házban színrekerült. Bajor Gizi szere­pét, mint meghívott vendég, Szö­rényi Éva fogja játszani. Az elő­adást Both Béla rendezi s a debreceni be­mutatón megjelenik a mű fordítója is. Míg Szörényi Éva Debrecenben vendégszerepel, szerepét, Placidát a Nemzeti Színházban, a felújított Kegyencben Bornemisza Éva játssza. ' Ezen a hídon vonultak be a németek Bulgáriába Új librettót kap a „Három a kislány"? Furcsa hír terjedt el színházi körökben, az ember alig akar hinni a fülének. Egy fiatal színigazgató, aki már szolgált műkö­dése alatt néhány meglepetéssel, állítólag új librettót akar íratni a „Három a kislány“ című, immár klasszikus operett­hez. A Schubert-muzsikát persze megtar­taná s a szöveget s a mesét azonban tel­jesen átíratná. Hogy ezt a különös átalakítást mi teszi szükségessé, egyelőre még titok... MULATSÁGOS KIS UJ LAKÓJA VAN a Hidegkúti-úti Csat­hó-háznak: Betyár, egy öthónapos s­z­ál­k­á­s­s­z­őr­ű t­a­c­s­k­ó. A kiváló író, a Magyar Színház népszerű igazgatója, tegnap kapta a kiskutyát és a jövő hónapban már komoly munkára fogja: Betyár kijár majd vadászni gaz­dájával. Most azonban még élheti a kutyakölykök víg és gondtalan életét, pláne, mert játszótársa is van a szomszéd­ban. H­er­c­z­e­g Ferenc ugyanis szintén tegnap kapott egy szálkásszőrű da­lit ugyanabból a tenyészetből, mint Csathó Kálmán. A KÖZÖNSÉG FIGYELMEZTETÉSÉRE közli a Vígszínház, hogy a ,,Hattyúdal“ című angol újdonságának előadásai pon­tosan háromnegyed n­y­o­lckor kezdődnek. AH!A SULI ÚJ MŰSORA ÓRIÁSI SIKER !DUNACORSOn A JAPÁN MINISZTERELNÖK TESTVÉR­­BÁTYJA, Konoge herceg, a világszerte is­mert karmester, tavasszal Finnország­ba utazik s két különleges japáni zene­kari hangversenyt vezényelt. ILLYÉS GYULA-ESTET rendez holnap este nyolc órakor a Zeneakadémián a Nyu­gat. Az esten a színészek és előadóművészek közül Somogyi Erzsi, Lehotay Árpád, Gobbi Hüda, Major Tamás, Simonffy Margit, Gel­­lért Endre, Bihary József, Hont Erzsi és Szendrő József lép fel, az írók közül pedig Babits Mihály és Cs. Szabó László tart elő­adást. SZÍNHÁZ OPERAHÁZ: Carmen (7*8). — NEMZETI: Elnémult harangok (7*8). — KAMARA: Kaland (’­18). — MADACII: Négy asszonyt szeretek (*­*8). — VÍG: Féltékenység (V*S). — MAGYAR: Györgyéi bál (7.8).. — MAGYAR MŰVELŐDÉS HÁZA: Szegény gazdagok (filmelőadás, 5, 7.8). — FŐVÁROSI OPERETT: Fityfiritty (7*8). — ANDRÁSSY: Ne játssz a szerelemmel (8).----­PÓDIUM (a Pesti Színházban): Tekintettel arra..­. (7*9). — ERZSÉBETVÁROSI: Dankó Pista nótatája (7.6, 8). — JÓZSEFVÁROSI: Az ördög nem alszik (7.6, 8). — KISFALUDY: Nehéz ma férjhez menni (7.6, 8). — KOMÉDIA ORFEUM: Kassner, a varázsló (7,9). — KA­MARA VARIETÉ: Tabáni álom (7*9). — ROYAL VARIETÉ: Royal Bál (9). RÁDIÓ Kiil MÁRCIUS 11, KEDD BUDAPEST I.: ll.lf: Gyermekdélután. — 17.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.15: „Mindnyájunk gond­jai." A Közellátási Szolgálat közleményei. — 17.38: Ilniczky László tánczenekara játszik. — 17.55: „Finomodunk." Kardeván Károly elő­adása. — 18­29: „A dallam." Ádám Jenő elő­adása. — II: Hirok magyar, német és román nyelven. — 19­20: „Magyar önismeret.“ — 19­25: Cigányzene. — 29: Finta Zoltán verseiből előad Fáy Béla. — 29.19: A Rádió Szalonzenekara. — 21: „A homoktorta." Kádár Erzsébet ’ elbeszé­lése. — 21.29: A zágrábi „Zvonimir‘‘-kórus hangversenye. Hangfelvétel. — 21.49: Hírek, időjárásjelentés. — 22: A Mária Terézia 1. hen­­v­édgyalogezred zenekara. — 23: Hírek német, olasz,­­ angol és francia nyelven. — Utána kb. 23.25: Cigányzene. — 24: Hírek. — A Külügyi Szemle márciusi kötete im­pozáns kötetben mos­t hagyta el a sajtót. A dr. Drucker György szerkesztésében meg­jelent új szám a világpolitika minden idő­szerű eseményéről. Első helyen hozza a Külügyi Szemle azt a gyászbeszédet, ame­lyet gróf Teleki Pál miniszterelnök a kö­zelmúltban elhunyt; gróf Csáky István kül­ügyminiszter ravatala előtt tartott. Dr. Márffy Oszkár, dr. Pongrácz Kálmán cik­kei után dr. Boócz Eleimér „A tengelyhatal­mak gyarmatiool­i­t­ikai törekvései“ című adatokban gazdag tanulmányát és még sok étékos cikket olvashatunk. — Uj helységnévtár jelenik meg május­ban. A Központi Statisztikai Hivatal má­jus hónapban új helységnévtárt ad ki, amely a megnagyobbodott ország mai egész területét felöleli. Az új helységnévtár elő­fizetési ára április 1-ig 6 pengő, míg e ha­táridő után bolti ára 9 pengő lesz. Meg­rendelések kizárólag a 100.703. sz. csekk­lapon eszközölhető. MOZI ADMIRAL (353-707): Salva Rosa kalandjai (7*1, 7*6, 7*8, 7*10, v. V.-kor is) — ALKOTÁS (355-374): Tűzkeresztség. (Vi4, 7,6, 7*8, 7.10) - ANDRASSY (124-127): Mindenki mást szeret (s .4, 7.6, 7.8, 7.10, V Vd­O, 7.12, 2, 4, 6, 8, 10) - ASTRA (154-422): örömapa. (Előadások: 7.4 7.6, 7.8, V.10, v. 7.2-kor is) — ATRIUM (153 034): Elnémult harangok. (7*6, 7*8, 7*10. sz., v 7*4-kor is) — BELVÁROSI (384-563): A mene­külő asszony. (4, 6, 8, 10, v. jobb t. 2, 4, 6,­­ 10. bal t. 7.3. 7.5, 7.7, 7.9) — BELVÁROS HÍRADÓ (181-244): Cigarettafüst (filmnovella) A világ gyarmatosításának története. Székel; hál: Színes rajzfilm. Magyar, Ufa, Luce és Fo: Híradók. (Folyt. egyórás előadások 10—2 óráig) — BÉKE (291-038): Hétszilvafa. (5, 7­9, V. 7*2, 7.4, 7,6. 7*8, 7.10) — BODOGRÁJ (149-510): A menekülő asszony. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10,­­ 7*10, 7.12, 7*2-kor is) — BROADWAY (422-722) Egy csók és más semmi. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, sz. v 7.2-kor is) - BUDAI APOLLO (351-500) Hétszilvafa. (7.5, 7.7, 9, v. 7.2, 7*4, 7*6,­­ 7*8 7*10) - CAPITOL (134-337): Kék Madár. (11­7*2, 7.4, 7*6. 7*8, 7*10) - CASINO (383-102) Dankó Pista. (7*6. 7.8, 7.10, sz., v. 7.4-kor is)­­ CITY (111-140): Cisco, a száguldó lovas. (v.6 7.8, 7.10, sz., v. 7.4-kor is) — COHSO (18-28-18) A kegyelmes úr rokona. (7*6, 7*8,­­7*10, sz.,­­ 7*4-kor is) — CORVIN (138-988): Jud Süss (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-kor is) — DAMJANICE (425-644): Az örömapa. (7*4, 7*6, 7*8, VsjO, v. 2­4, 6, 8, 10) — DÉCSI (125-952): Appang. (7*6­7*8, 7*10, sz., v. V*4-kor is) — ELDORÁDÓ (133 171): Gül Baba. (4, 6, 8, 10, v. 2-kor is) - ELIT (114-502): Hatodik emelet. (4, 6, 8, 10, v 2-kor is) — FIÁRA (Kispest, 146-702): Tokaj aszú. (7,5, 7, 9, v. 7.2, 7.4, 7.6, 7.8, 7.10) - FORUM (189-543): Kilenc agglegény. (7.6,­­7*8 7.10. sz., v. 7.4-kor is) — GLÓRIA (427-521) Hétszilvafa. (7*5, 7.7, 9. sz. 7*4, */*«, *­7.8 7*10, vas. V*2-kor is) — HÍRADÓ (222-499) Albánia. A világ gyarmatosításának története Székely bál. Színes rajzfilm. Magyar, Ufa Luce és Fox Híradók. (Folyt.­ egyórás előadá­sok 9—24 óráig) — HOLLYWOOD (225-003) Zárt tárgyalás. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-kor is) — HOMEROS (296-178): Szerelemből nősültem (7.5, 7, 7.10, sz V*4-től, v. V*2-től) — IPOLY (­292- 626): Csintalan férjek. (7*4, 705, 7*8, 7*10 v. 7*2-kor is) — JÓZSEFVÁROSI (134-644) Hétszilvafa. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-­kor is) — KAMARA (423-901): Tóparti látomás. (11, 2 4, 6, 8, 10) — KORONA (353-318): Nápoly a csó­kok tüzében. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v.­­ 7*2-kor is) — KULTUR (386-193): Nápoly a csókok tüzében (5, 7,8, 7,10, v. 7.2-től) — LLOYD (111-994): Hazajáró lélek. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-kor is) - NYUGAT (121-022): Hétszilvafa. (7,5. 7­7*10, sz. 4, 6, 8, 10, V. 2, 4, 6,­8,­10)..— ODEON (422-785): Hétszilvafa. (7,5, 7,7, 7.10, sz. 7*4­7*6­7*8, 7*10, V. 7*2-kor is) — OLYMPIA (423 188): Az örömapa. (11, 2, 4, 6, 8. 10) *— OMNIA (130-125): A kegyelmes úr rokona. (5, 7*8.­ 7*10 sz, v. 4, 6, 8, 10) — ORIENT (114-926): Igen vagy nem. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-kor is)­­ OTTHON (146-447): Schubert szerenád. (714, 7,6, 7.8, 7.10, v. 7.2-kor is) — PALACE (221- 222): Frankenstein fia. (11, 2, 4, 6. 8. 10) — PATRIA (145-673): A kolostor lilioma.­­ (4 6, 8. 10, v. 2-kor is) — PHÖNIX (223-242): Hét­sziltafa. (11, 1. 3, 5, 7.8, 7*10) — RADIUS (122-098): Iréné. (7,6. 7*8, 7*10, sz., v. 174-kor is) — REX (228-020): Elsodort asszony. (7*5, 7*7, 9. sz. 7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*2-kor is) RIALTO (224-443): Az ifjú Edison. (11, 1, 3, 5, 7,8, 7*10,­­ W. 12,­­1, 4, 6, 8, 10) — ROYAL APOLLO (222-002): Olaj város. (7*5* 7,­ 7*11), sz., v. 2-kor — SAVOY (146-040): A kolostor lilioma. (7*4, 7*6, 7*8, 7*10, v. 7*10, 7*12, 172-kor­ is) — SCALA (114-411): A Manderley.ház asszonya. (7*5, 7, 7*10, sz., V 2-kor is) — SIMPLON (268- 999): Hazajáró lélek. (7*4, ,7*6, 7*8,­­7*10, v. 7/*2-kor is) — STEFÁNIA (Kispest, 349-338): Balalajka. (Hétk. 5, 7, 9, v. 7*2, 7*4, 7*6, 7*8,­­MO) - STUDIO (225 276): Hatodik emelet. (11. 7*2, 7*4, 7*6, 7*8, 7*10) - TIVOLI (­225-602): Hétszilvafa. (11, 7*2, 7,4, 7,6, 7,8, 7,10, v. 7.2.­­/.1, 7,6, 7,8, 7,10) - TURAN (130-003): Nápoly a csókok tü­zében. (11, 7*2, 4, 6, 8, 10) — URANIA (146-046): A nyugati győzelem. (5, 7*8, A10, sz., v. 7,3-kor is) — VEST­A (222-401): Cserebere. (11, 7,2, 7*4, 7*6, 7*8, 7*10-­ v. 11, 2. I 6, 8, 10) — ZUGLÓI (295-339): Maradj! (5, 7.8, /*19, sz. 4, 6, 8, 10, v. 2, ■ 4, 6, 8, 10) , . Hirdessen a „PENGŐS HIRDETÉS“- ben! Biztos eredmény! Húsvéti utazásunk SIKO­N DÁR­A április 10-től 20-ig, elhel­elés a minden komforttal felszerelt mecseki gyóg­szállóban. P 175.— pécsi kirándulással. Jelentkesiés­ és felvilágosítás. RAPID UTAZÁSI IRODA Budapest, V., Harmincad­ n. 2. Tel.380-321 és 380-374' A Ferencváros a csepeliekkel mérkőzik a következő fordulóban Lassan kialakul a Ferencváros játéka, nem kell tehát félteni a bajnokcsapatot a zöld-fehérek barátainak. A hat pont előny bizonyára elegendő lesz a bajnokság meg­védéséhez, még akkor is, ha közben egy-két olyan baleseti éri a csapatot, mint a múlt­kor a diósgyőriekkel vívott mérkőzésen. A zöld-fehérek a most soron levő forduló­ban a csepeliekkel, a WMFC csapatával kerülnek ö­ssze. A csepeli csapat is kezdi összeszedni magát, sőt talán még erősít is, de az nem valószínű, hogy az üllői úti sporttelepen meglepetést okozzon a Ferenc­városnak. Vasárnap egyébként teljes bajnoki for­duló lesz, hét mérkőzéssel. A program és a bíróküldés: Ferencváros—WMFC, Üllői­­út, fél 4 órakor, bíró: Palásti. — Újpest- Elektromos, Újpest, fél 4 órakor, bíró: Ég­­ner. — Haladás—Törekvés, Szombathely, fél 4 órakor, bíró: Újvári. — Beszkárt— SBTC, Sport­ utca, fél 4 órakor, bíró: Ru­bint. — Tokodi VSC—Gamma, Tokod, fél 4 órakor, bíró: Siklós. — Szolnoki Máv.— Diósgyőri Mávag, Szolnok, fél 4 órakor, bíró: Horváth. — Kispest—Szeged, Fi ~­”­t, fél 4 órakor, bíró: Moldoványi. A FŐISKOLAI VIVŐK március 23-án mérkőznek Budapesten az olasz főiskolá­sokkal. Bay Béla, a főiskolások kapitánya tegnap kijelölte a magyar válogatottakat Kardvívásban Kémeryi, Szedmáki, Mik* (tartalék Demeter), tőrvívásban Nedeczky, B­edő, Berzsenyi (tartalék Tilly), párbaj­­tőrvívásban Berrioh, Balázs, Heamyei (tar­talék Ritter) képviselik a magyar színeket. A MENCSALON rendezett alpesi összetett síbajnokságban a lesiklásból, valamint műlesiklásból álló futamok alapján a bécsi Leutschner győzött 164.65 ponttal. 2. Szikla (MAFC) 189 p. 3. Kővári (Beszkárt) 18S.1 p. A hölgyek versenyében 1. Iglói Lászlóné (MSK) 265.018 p. 2. Térfi Gabriella (MAFC) 282.09a p. 3. Deimár Szil­­via (MSK) 284.7 p. Csapatbajnok a MAFC. SZŰCS (Pénzintézeti Központ) nyerte a Bankliga kardvívó bajnokságát. 2. Hor­­váth (Leszámítoló Bank). 3. Gerevich (Mis­kolc). 4. Prückler (PK). 5. Köves (PK). 6. Ugrón (Földhitelintézet). 7. Wirter (Föld­hitelintézet). 8 Mosonyi (Ker. Bank). A DOLGOZÓ NŐK KÖSZÖRŰI X. kerü­­leti csoportja csütörtökön este fél 7 órakor a Szent László­ tér 1. szám alatt Bollmann Erzsébet vezetésével, az V. kerületi cso­­portja pénteken este fél 7 órakor az Alkot­­mány­ u. 9—11. sz. alatt Paksi E­ nőné veze­tésével bemutató órát tartanak. AZ EURÓPA BAJNOKSÁGOKRA ké­szülő ökölvívók tegnap este kezdték meg a munkát. Előzően Kalándy Imre, a MÖSz társelnöke mondott beszédet, majd pedig a versenyzők fogadalmat tettek, hogy sport­szerűért készülnek a nagy küzdelmekre. A MAC mezei futóversenyt rendez vasár­nap a Margitszigeten. A versenyre 235 ne­vezés érkezett­ , járnak. „SZÉKELY SPORT OTTHONÁT“ tervez Marosvásárhely vezetősége. A város tizen­­négy holdas parkot bocsátott sporttelep épí­tésére, de az építési költségekhez szükséges 580.000 pengő egyelőre még hiányzik. Erdély sportja mindenesetre megérdemelné, hogy Marosvásárhely új, modern stadionhoz jus­son. KISMOTOROS KERÉKPÁROS VER­­SENYT rendez március 16-án a Rákospalo­tai Egyetértés SE. A versenyben indulhat minden kismotoros, amelynek segédmotorja nem nagyobb ICO kcm.-nél. — A régi 26-os cserkészek havi összejö­vetele. A régi 26-os cserkészek rend s havi összejövetelüket a Lánchíd kávéház külön­termében, március 13-án, csütörtökön dél­után fél­ 6—fél 9 között tartják. és ofcsó a Darmol. Beváltja, amit k­ér. Nincs vele bajlódás, teát ózés, rossz iz.­­ Jóízű hashajtó a Wéf 14 fillérért is gyógyszertárban.

Next